Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-01 / 51. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁRCIUS 1. Eső pásztázta, kéményerdők füstjétől sűrített köd telepszik ezen álmos reggelen Kunmadarasra. Olyan, mintha a falu el akarná fedni az igazi arcát, amit külső szemlélőként különben is nehéz megismerni. Kunhegyes felől érkezve vadonatúj utcasort lel az ember — bizonyságául an- nák, hogy aki áldozatokat is vállalva dolgozik, az mégis boldogul. Röpke meditációmból éles füttyszó riaszt. Újságokat, egyéb küldeményeket kézbesítő két postásnő fújja a sípot. Ténykedésük minden futball'bíró- nak dicséretére válna. Ez a legkézenfekvőbb jeladás a számukra, mivel csengők nincsenek a falusi portákon, s hiába a nyitott kapu, ha ott a komondor. Az egyik postásnő derűsen mondja: — A múltkor egy idegen autós megállt a sípszóra, mert azt hitte, hogy a rendőr fütyült rá. Nemcsak az autós idegen, hanem a helybeliek is meg- megállnak mostanában !Kunimadar)ason, mérlegelve, hogy. nem vétettek-e valamilyen hibát, s hogy jó irányban haladnak-e? így járnak el a Kossuth Tsz vezetői is. Tóth Lajos, a gazdaság üzemi pártbizottságának titkára is erről tájékoztat: — Megszüntetjük a szövetkezet sertéstelepét, ahonnan eddig évente ötezer sertést bocsájtottunk ki. Fennállása -óta ugyanis 35—40 millió forint mínuszt „termelt” a telep. Betudható ez annak, hogy az alkalmazott technológia szerint születésüktől az elszállításukig fűtött helyiségben voltak a sertések. Utólag jöttünk rá, hogy nem véletlenül csinálták a régi parasztemberek alacsonyra és nádtetősre a disznóólakat. Különben úgy hallom, nemcsak a mi szövetkezetünk számolja fel a sertéstelepet, hanem más gazdaságok is. — Húsra viszont szükség van... — Tisztában vagyunk ezzel, de számunkra a szövetkezeti tagok létbiztonsága a fő. Lehetőségeinkhez mérten segítjük viszont a háztáji sertéstenyésztést. Takarmányt (biztosítunk, s annak árát csak a jószágok értékesítésekor keli megtéríteni. Nyilvánvaló, hogy a visz- szafejlesztés csak pillanatnyi előnyökkel jár. Tóth Lajos szavaiból az derül ki, hogy a Kossuth Tsz-ben felismerték ezt: — Több alternatívát dolgoztunk iki. A sertéstelepet például — akár részegységenként is — kiadjuk. Ha nem sikerül, akkor másfajta állatokkal kísérletezünk. Napirenden van a szerkezetváltás. A növénytermesztés például a vetőmagtermelés felé orientálódik. Kukoricát szuperintenzíven termelünk. Folytatjuk a meliorációt, az öntözőtelep bővítését. Jó két évvel ezelőtt me- gyeszerte arról beszéltek, hogy az akkori tsz-elnök a közös vagyonból „jótékonykodott”. — Az új elnök megválasztása "“vértelműen pozitívnak bizonyult — vélekedik Tóth Lajos. — Megnyugodtak a kedélyek, megszűntek a mendemondák. Javult a munkahelyi légkör. A szövetkezet felfelé indult a mélypontról. — És milyen mendemondák élnek még a községben? — Sokan mondják, hogy nem sikerült a házasság a karcagi áfésszal. Itt ugyanolyan tv több száz forinttal drágább, mint Karcagon. Növényvédőszerért, jármű- alkatrészért, sok egyébért oda kell utaznunk. Utazni, ha van miből. Kunmadarason viszont egyre égetőbb kérdés a „miiből?”. Nagy tömegű a szakképzetlen munkaerő, ugyanakkor előtérbe került a hatékonyság. Borsós Lajos tanácselnöknek is gondot okoz ez: — Ha száz embernek sikerülne munkahelyet teremteni, akkor sem pótolnánk az utóbbi három évben megszűnt munkahelyeket. A gazdálkodó szervezetek vezetői úgy vannak a foglalkoztatással, hogy „csinálom, ha gazdaságos, s ha kevesebb emberrel meg tudom csinálni, akkor kevesebbel csinálom meg”. Közgazdászt nevelnek ma már minden vezetőből. Érthető az igazgatók, elnökök álláspontja, de mi legyen a munkanélküliek tömegével ? Kunmadarason ugyanis nem akármilyen munkára van szükség, hanem tömegméretekben a képzetlenek foglalkoztatására. Nincs olyan munkahely például, ahol a körülbelül kilencszáz lelket számláló cigányságot foglalkoztatni lehetne. Azt mondja a tanácselnök: — Ezért kértem őket a február 10-i cigányfórumon, hogy járassák gyermekeiket iskolába. Elég hosszan birkóztunk, túl nagy változásra nem számítok. Álomvilágban élnek. Egyikük például azt kérdezte, miért nem veretünk vályogot a cigányokkal, hiszen Örményországban, a földrengés után nagy keletje lenne annak. A tanács közhasznú munkával is igyekszik segíteni a cigányokon. Tavaly húszán így jutottak közülük kenyérhez. Az idén öttel kevesebben ... — Sokszor ér bennünket az a vád — mondja a tanácselnök —, hogy azok kapnak segélyt — és egyértelműen a cigányokra utalnak —, akik nem érdemlik meg. De akik nem kapnak munkát, nem kapnak segélyt, azok rrtit csináljanak? Gondolják meg: a község lakosságának tizennégy száSimon Béla Fotó: T, Katona László zalékáról van szó! így is növekedett a bűnözés. Mikuláskor például egész sor ablakot vertek be azért az odatett kis édességért. Van, akitől pénzt vesznek el, és megfenyegetik. Az idősek nem is mernek szólni... Hol vannak már azok a betyárok, akiknek szegényembert segítő tetteiről legendák keringtek. Közülük pedig nem is olyan régen halt meg az öreg Gombos, aki nyolcvanéves korában negyvenéves feleséget tartott, s fuvaros volt Kunmadarason. Persze régen — leszámítva a börtönben töltött tizennégy évet — másként élt. Igaz, néha akkor is éhezett. Akkor például, amikor társával kirabolta a kör- möcbányai pénzverdét, s hátukon két-két pénzzel töltött zsákkal eltévedtek a ködös erdőben, és majdnem éhen vesztek. A község vezetői ezekben a hetekben a tanácstagi információk révén megismerhették a lakosság véleményét. Leginkább az állattartási rendelettervezet borzolta a lakosság idegeit. Azt mondták az emberek: ne szabályozzák az állattartást, mert a mai életkörülmények között, munkahelyek hiányában megélhetési forrás a háztáji állattenyésztés. A tanács bizonyára úgy dönt, hogy iskolák, egészségügyi intézmények környékének kivételével helyt ad a választópolgárok javaslatának. Az emberek véleményének, segítőkészségének a felkarolása Kunmadarason is nélkülözhetetlen a község boldogulása szempontjából. Nagyon beszűkültek ugyanis a tanács fejlesztési lehetőségei. Az utóbbi két évben a lakosság hozzájárulásával vezethették be tizennégy utcába a gázt, hatban meg az útalapot készíthették el. Ha lassan is, azért fejlődik Kunmadaras. A tanácsháza udvarán épül a crossbar-központ és épül a tűzoltólaktanya is. Kár, hogy az avatásán nem játszik majd a közelmúltban megszűnt helybeli tűzoltózenekar, amely hosszú időn át érdekes színfoltja volt megyénk zenei életének. Közelmúltunk ' sokakat fájdalmasan érintő eseményeinek tisztázása alól Kunmadaras sem térhetett ki. Megjött a postás Ott ugyanis jóval a II. világháború után rendeztek pogromot. A Tiszavidék 1946. június 6-i tudósítása szerint: „A vallomásokból kiderült, hogy férfi, nő, su- hanc mintegy vezényszóra támadt a védtelen zsidóságra, részint a piacon, részint lakásaikban. A vádlottak cinikus egykedvűséggel adják elő, hogyan ütöttek, mivel, hová? A férfiak vasdoronggal, bottal, tégladarabokkal, a nők csak úgy kézzel kentek le ütlegeket, pofonokat, egyikük pedig — saját bevallása szerint — cipőjével verte az áldozatokat”. — Három vagy négy éve emlékművet avattunk a helybeli zsidótemetőben — emlékezik a tanácselnök. A helyi ipari szövetkezet jóvoltából sokat gyarapodott az általános iskola. A szövetkezet ugyanis tizenöt számítógépet ajándékozott az intézetnek. Nem véletlenül támad az embernek olyan érzése, mintha a holA jövő iskolájában nap iskolájában nézne szét. Márta Lajos nem titkolt büszkeséggel — a fő érdemet társára, Szűcs Imrére ruházva — újságolja: — Százhúsz gyerekkel tudunk foglalkozni. Akik most itt vannak a gépek mellett, ötödikesek, önállóan is készítenek kisebb dolgokat. Az óra végére természetesen marad egy kis játék is. Kezdetben az volt a vonzerő. Hétfőnként a nevelők ismerkednek a számítógépekkel, mérlegelve, hogyan lehetne hasznosítani őket kémia és más órákon. Nyaranta szaktábort is szervezünk. Annyi bizonyos: kevés iskolában van ilyen lehetőség, ezért szinte minden nap van valahonnan vendégünk. Urbán János, az esti iskola nevelője már nem ilyen szívderítő dolgokról számol be: — Tizennyolcán iratkoztak be az összevont V—VIII. osztályba. Űgy-ahogy tizenkettőn járnak közülük rendszeresen iskolába. A nappali tagozaton problémát okoztak. Ennek meg az az átka, hogy itt összekerült mindaz, aki „problematikus”. Az első időszak — úgy mint az elsősöknél — a szoktatással telt el. — Van ennek egyáltalán értelme? — Sokszor számolunk, meg nyelünk, meg arra gondolunk, hogy akkor sincs másként, ha kirohanunk az osztályteremből. Az a baj, hogy nem is akarnak tanulni. Van köztük, aki harmadikos szinten sem olvas. Sajnos, nemcsak az esti tagozaton van ez így. Leértékelődött a tudás. Beszélgetéssel töltjük az időt. Félórás késéssel megérkezik az első két tanuló. A tanár kiküldi őket, mondván, hogy kint fejezzék be a cigarettázást. Ismét jönnek ketten, kezdődik az óra. — Sorold fel a hazánkkal szomszédos országokat — hangzik a feladat. Az egyik kamasz gondolkozik, majd kivágja: Csehszlovákia. — És még? Síri csend a válasz. — Na, — biztatja a tanár — hát honnan hozzák a magnókat? — Bécsből. — De az nem ország, hanem város. Minek a fővárosa? — Ausztriáé — hangzik egy kis baráti segítség után. — Majdnem jó, csak rövidíts, — biztatja a tanár. A végén megegyeznek abban, hogy Bécs Ausztria fővárosa. Én közben arra gondolok, hogy Kunmadaras meg nagyközség- Szolnok megyében, Közép-Európá- ban, a huszonegyedik század küszöbén... Cj házsor a faluszélen Borsós Lajos, a tanácselnök Tóth Lajos, a párttitkár Kimmariam—fáihnmálvhaii ív mii ni ii um tiw iif iiiuiiiiii v min
