Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-25 / 72. szám
8 Irodalom, művészet Szikszói Károly: Három metszet Dilidi felnézett az égre, és szíve nagyot dobbant. Azonnal megrántotta anyjának a karját. — Odanézz, anyu, egy UFO! — suttogta áhítattal. A November 7. téri villamosmegállóban álltak. Az asszony •követte fia tekintetét majd rémülten közelebb húzta magához Dilidit. — Te jó szagú isten! Mi lesz ebből?! Dilidi mintha nem is hallotta volna a kétségbeesett szavakat, kiguvadt szemekkel bámult fölfelé. Néhány várakozó szintén nyújtogatni kezdte a nyakát. A szikrázó, kora délutáni napsütésben nem volt nehéz megpillantani a méltóságteljesen lebegő csészealjat a November 7. tér fölött. — Nem is olyan, mint a képregényekben — jelentette ki néhány pillanat múltán Dilidi. — Ennek például egészen más hol van a fedélzeti kabinja, s akárcsak a repülőgépek, fékszárnyak segítségével ereszkedik lejjebb .. . Nem csodálkoznék, ha pillanatok alatt lelő- döznék az egész teret! — Jobb kezét csípőjéhez szorította, míg a másikat kissé előrébb rakta a levegőben. — Ta-ta-ta-ita-ta! — Azonnal hagyd abba! — súgta az' anyja. — A végén még tényleg elhiszik, hogy van nálad fegyver ... Dilidi éppen válaszolni akart, amikor megérkezett a villamos. A kocsiban egyetlen üres hely volt, egy újságot olvasó férfival szemben, amit Dilidi azonnal el is foglalt. Épphogy csak egymásra pillantottak, s a férfi ismét elmerült a betűk tengerében, Diljdi pedig megvárta, amíg átrobognak a Duna felett- (nagyon szeretett a Dana felett villamosozni), majd meghúzta anyjának a kabátját. Az asszony lehajolt hozzá. — Egy indián — súgta a fülébe, és szemével a férfi felé intett. — Méghozzá a legvérengzőbb fajtából. Tudod, hogy mit csinálnak ezek a tuszkarórák a sápadtar- cúakkal?... Dilidi anyján végigfutott a remegés. — És mit akarsz most tenni? — kérdezte elfúló hangon. Dilidi apró öklöcskéjével a levegőbe csapott. — Az a szerencséje, hogy per pillanat elástuk a csatabárdot — súgta, majd bosszúsan az ablak felé fordította a fejét. Az asszony néhány pillanatig szomorúan figyelte Dilidit, majd lehajolt hozzá. — És ha bűnöző lenne? Dilidi ábrázata földerült. — A titokzatos fojtogató? — kérdezte izgatottan. Az asszony bólintott. — Akkor vigyázni kell, mert ha észreveszi, hogy tudjuk a titkát, végünk! — fűzte tovább a szót Dilidi, majd igyekezett unott arcot vágni, bár szeme időről időre vé- gigsiklott a férfin. Aztán elővette zsebkendőjét, s mintha csak az orrát törölné, alig hallhatóan megszólalt: — Hány nőt is tett el láb alól? Az asszony az Esti Hírlapba pillantott. — Ezidáig hatot — válaszolta. Dilidi bólintott. A villamos az utolsó előtti megállóhoz közeledett. A férfi összehajtogatta az újságját, majd anélkül, hogy Dilidire pillantott volna, az ajtó felé indult. Amint elhagyta a villamost, néhány civilruhás férfi fogta körül. Dilidi még látta, amint csuklóján megvillant a bilincs. Diplikár Dénes, á híres bestseller író egy borongós téli éjszakán, kénytelen volt bemászni saját lakásának a szellőzőablakán: A dolog előzménye a következőképpen történt: Diplikár Dénes egész délutánját a Hangulat borozóban egy Hirtscheid nevű kriminológussal töltötte (több nagyfröccs társaságában), majd hazafelé indulván, kapatosságában elvesztette a csuklóján fityegő kézitáskáját, melyben pénzén és iratain kívül a lakáskulcsát is tartotta. Diplikár Dénes egy ideig tanácstalanul dülöngélt ajtaja előtt, majd nagy nehezen föltornázta magát a kilincsre, kifeszítette az ajtó fölötti szellőzőablakot, és a szűk nyíláson hangos szuszogások közepette bemászott a lakásba. Miután könnyített magán, első útja a frizsiderhez vezetett. Már éppen belekortyolt volna egy pohár Nagyrédei rizlingbe. amikor csöngettek. Diplikár Dénes ábrázata felderült: mivel a kései órán már nem várt látogatót, biztos volt benne, hogy a becsületes megtaláló hozta vissza a táskáját .. . Pohárral a kezében az előszobába lépett, és kinyitotta a ráccsal védett hosszúkás ablakot. ■ Odakint három tagbaszakadt rendőr várakozott egy alacsony, dülledt szemű civil társaságában. A dülledt szemű amint megpillantotta a bestseller írót, diadalittasan a rendőrökhöz fordult: — Ő volt az, semmi kétség! Ezer közül is felismerném azt a rusnya pofáját! Az elöl álló törzsőrmester — nagydarab, pirospozsgás ember, akin látszott, hogy élete nagyrészét a szabad levegőn töltette — a civilre pillantott, mire az abbahagyta a sipítozást. A törzsőr ezután Diplikár Dá- nesre emelte tekintetét. — Maga mászott be ebbe a lakásba? — kérdezte. — Én válaszolta Diplikár Dénes. — És milyen célból? — A törzs- őrmesteren látszott, hogy a végére akar járni a dolgoknak. A bestselelr író belemártotta nyelvét a borba. — Rámjött a szükség .. . Meg aztán szomjas is voltam . .. Az egyik zászlós, akinek egyébként olyan bajsza volt. mint Sztá- Iinak .vészjósló mozdulattal közelebb lépett a rácshoz, de a pirospozsgás szemével máris hátrébb tolta . — Gondolom, már sikerült mind a két vágyát, kielégítenie ... — Megköszörülte a torkát. — Mihez akar most kezdeni? A bestseller író tűnődött egy keveset, majd megrándította a vállát: — Lefekszem ... Azt hiszem, rám fér egv kis pihenés ... A főtörzs kutatóan Diplikár Dénes szeme közé nézett: — ön talán itt lakik? Diplikár Dénes elvigvorodott. — Csak-csak kikövetkeztette a dolgokat' A rendőr nyelt egyet, és tenyerét bedugta a rácson. — Ha megnézhetném az igazolványát ... A bestseller író megitta a maradék bort, majd megrázta a fejét. — Szívesen megmutatnám, de ez a kívánsága per pillanat, lehetetlen. Ugyanis az összes papírjaimat elvesztettem a lakáskulcsommal együtt. A dülledt szemű civil ismét föl visított: — Ugye megmondtam! Hiszen láttam, amikor bemászott! Az én szemem kérem szépen, olyan, akár a saoé! A rendőr Dipilkár Déneshez fordult. — Ebben az esetben velünk kell jönnie .. . — De hát mit követtem el? — érdeklődött Diplikár Dénes. — Ezt majd odabent kiderítjük — válaszolta a törzsőr. Diplikár Dénes a .szellőzőablakra nézett majd a mártírok nyugalmával megszólalt: — Hogy én mégegyszer megmásszam ezt az ajtót?! Soha! Inkább jöjjenek be •maguk! . . . A törzsőr igyekezett türtőztetni magát. — Nézze, mi hárman vagyunk . .. Maga meg csak egyedül. — Tudja mit? Hozók egy létrát, úgy könnyebben bemászhatnak! — válaszolta Diplikár Dénes, és elhagyta az előszobát. Aztán létra helyett egy könyvvel tért vissza. Egy Körkép antológiával melyben abban az évben kilencvenkilenc író szerepelit. Diplikár Dénes kikereste benne saját ’fényképét, majd az egész kötetet kiadta a rácson. — Látják? Ez én vagyok. A rendőrök sokáig gusztálták Diplikár Dénes arcmását. Az egyikük kijelentette: — Nekem ez gyanús. Erre a Sztálin-bajszos mint a rövidlátók, egészen közelről kezdte nézni a fotót. Megvizsgálta a ragasztást, megrázta a lapokat. — Szóval maga író — szűrte a fogai közt. Diplikár Dénes meghallotta. — Méghozzá nem is akármilyen — felelte. — És miket szokott írogatni? — kérdezte, majd mint aki bűnjelet talál, jelentősen a pirospozsgásra nézett: öt évvel ezelőtti aktnaptár volt, két oldal közé beszorulva. A bestseller író válasz helyett ismét eltűnt; hóna alatt néhány színes fedelű könyvvel tért visz- sza, egyenként kiadogatta a rendőröknek. — Tudományos-fantasztikus történetek, és bűnügyi regények. Ha netán politikát keresnének benne, ki se nyissák .. . Garantáltan politikamentes művekről van szó, mert engem nem érdekel a politika .. . — Ezzel nincs egyedül — bólintott a Sztálin-bajszos, miközben zsebébe süllyesztette az aktnaptárt, és belelapozott Diplikár Dénes egyik könyvébe. Félóra elteltével Diplikár Dénes mégiscsak megjelent hóna alatt a létrával. Óvatosan az ajtóhoz támasztotta, és megköszörülte a torkát: a rendőrök abbahagyták az olvasást, és kelletlenül a bestseller íróra pillantottak. — Mondtam én, hogy mégiscsak jobb lesz, ha maguk másznak be hozzám — suttogta —, a végén még megfáznak itt nekem! Mindjárt kész a forralt bor, meglátják, milyen jól fog esni majd olvasás közben... A rendőrök összenéztek, bólintottak. majd mászni kezdtek. Ugye a kövér ölte meg az UFO-parancsnokot, hogy megszerezze magának a kincset? — lihegte a Sztálin-bajszos, miközben átpréselte magát a szellőzőablakon, és megkapaszkodott a létrában. Dilidi talányosán mosolygott. — Szerintem a kertésznek semmi köze a gyilkossághoz — jegyezte meg a másik zászlós, aki már éppen a kilincsre telte a lábát. — A nyakam rá, hogy a házigazda mérgezte meg a bort. Becsalogatta azt a három hülyét, aztán kampec, kinyírta a szerencsétleneket ... A pirospozsgás maradt utoljára. Már elérte a létra legfelső fokát. amikor észrevette a falnak támaszkodó szemtanút. — Hé, maga! — szólt oda neki. A szemtanú fölemelte fejét, és ki- gúvadt szemét a törzsőrmesterre emelte. — Maga most már hazamehet! Majd mi befejezzük az intézkedést .. . A meghívó D., a megőszült, ám öregségére is nemes vonású író az évek során akkora szaktekintélyt harcolt ki magának a kriminológia és a sience fiction tudományában, hogy nélküle egyetlen hazai vagy nemzetközi kongresszust sem rendeztek sehol a világon., Amikor nem sokkal nyolcvan- harmadik születésnapja előtt megkapta a meghívót, először azt hitte, hogy a postás rossz címre kézbesítette, de amikor már harmadszor vizsgálta meg nagyítóval a címzést, be kellett látnia, hogy a küldemény neki szól. Ez állt benne: „Kedves barátunk!, Ezúton tudatjuk veled, hogy folyó év december 24-én, Kuskál Ferenc, az utolsó magyar partizán és ellenálló életének százegyedik évében itthagyot bennünket. Ebből az alkalomból úgy döntöttünk — hála a békés egymás mellett élésnek, a tartós világbékének és a fasizmus teljes felszámolásának —, hogy szövetségünket, mely hős ellenállóinkat tömörítette magába, megszüntetjük, mivel fungálásá- hoz nincs többé lehetőség. Egyben pedig megalakítjuk az Ifjú Ellenállók Nosztalgia és Hagyomány- őrző Egyesületét. Szeretnénk, ha megszüntetési, illetve megalakuiá- si ünnepségünkön részt vennél, valamint tapasztalataid átadásával segítséget nyújtanál gyermekeink felkészítésében a következő KI MIT TUD?-ra, vetélkedőre, stb. Megjelenésedre feltétlen számítunk.” D., mivel irtózot a politikától, papírt, tollat vett elő, és írni kezdett: „Kedves barátaim! Puritán ember lévén sosem szerettem az ünnepeket, különösen, ha az hivatalból történik. Egyébként egészségi állapotom sem engedi meg, hogy részt vegyek nagy horderejű vállalkozástok alapkövének megszüntetésében, illetve lerakásában ...” Kevésnek találta ezt a két mondatot, így még odakanyarítottegy harmadik, amolyan bölcselkedő D.-i záróakkordot: „És ne feledjétek. több nap, mint kolbász!” E levél megírása után D.-nek nem jelenhetett meg több könyve. Epilógus D. ismerősei, barátai, tisztelői attól tartottak, hogy az öreg szív, már nem fogja elbírni ezt a traumát. De tévedtek. Ugyanis mint kiderült, D. sosem szeretett írni. így most már végre valahára, napjait kedvenc időtöltésének szentelhette: vagy UFO-kat keresett fönn az égen, vagy halottakat lenn a bokorban ... Bernd Svetlik; Akt Előd László: r Utón Tobozóba Értsd meg a kort ha benne akarsz élni! Nem lehetsz dón kihót, és szancsó sem fog mindig elkísérni! Malmot ha látsz, csak sarkantyúzd lovad! Dulszineád, a szép tobozói, másokkal mulat... Malom a világ? Vagy őrtorony világít? Szűzföldeken lépünk? Vagy más is járt itt? Menj, és győzz vagy hagyd ott a fogad! Megálld a próbát — Gondolkozz! Csak ne gyanúsan sokat...; Huh István: Rozsdásodás Ébren vagyok nem álmodom Hallom a tenger hangját Látom a fűszálakon Imádkozni a hangyát Ébren vagyok nem álmodom Húsomba tép a farkas S hiába átkozom A gonosz lön hatalmas Ébren vagyok nem álmodom Megmérgezett a forrás Már lennék boldogon A cet hasában Jónás Ébren vagyok nem álmodom Nincs bennem hiúság Csak igazaimat forgatom Számban a Dózsa húsát Ébren vagyok nem álmodom Hallom a tenger hangját Látom a fűszálakon Rozsdásodnak a hangyák Kiss Benedek: Szukulo szemmel Egy hete még a tenger, cigánylány-sirályok rikoltozása, homokpart gyehennájára vetve testek kagyló-kitárulása, combok közt gyöngy-ígéret, csalánzó sötét moha, az örökkön-örökké-várlak, s a tiéd-nerru-leszek-soha. Szítja szomjad a sós szél, de szemed egyre szűkül, és szűkülő szemedben minden nő egyre szőkül, már nem lányt keresel régen, mégis mind lánnyá válnak, bőrük feszes, nem rontja ránca tapasztalásnak, mint elsőt, mind úgy nézed, miként az Örök Évát, s nem tudod: öregedés ez benned, vagy fiatalság?Egy hété még a tenger , ' cigánylány-sirályok rikoltozása, egy hete még a tenger, s mosf kész vagyok megint a halálra.
