Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-15 / 63. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP M 1989. MÁRCIUS 15. 1848—49 a ma élő nemzedékek osztatlan öröksége (Folytatás az 1. oldalról) tatórikus hidegháborús „for­dulat”, aminek máig ható sú­lyos következményei drámai figyelmeztetések is: soha nem volt elég csupán a jó és a rossz között választanunk. Legalább enyire fontos tud­nunk, számításba vennünk azt is, hogy külső erők is zsákutcás kényszerpályára taszíthatják a nemzetet, és a nemzetközi meghatározottsá­gok e csapdáját minden mó­don el kell kerülnünk. Mai törekvéseinkhez ked­vező a külső háttér. Hazánk ismét a haladás fő áramlatá­hoz kapcsolódik. Jó lehetősé­geink vannak arra, hogy hasznosan és harmonikusan cselekedjünk a magunk elő­rehaladásáért és egyben a különböző civilizációs körök egymást termékenyítő köze­ledéséért. A most élő nemzedékek legfőbb feladata éppen az, hogy egészséges nemzeti fele­lősséggel tegyenek meg min­dent, hogy lezárják a nem­zeti katasztrófák sorozatát, olyan pályára vezessék a nemzetet, amely szerves foly­tatása az 1848-ban megnyi­tott útnak, és amely a mai viszonyoknak megfelelő ki- teljesítése mindannak a .ne­mes törekvésnek, ami népün­ket mindig is áthatotta. Ma is érvényesek Kölcsey Ferenc szavai: „Hass, alkoss, gyara- píts, s a haza fényre derül.” Március idusát — és éppen testületünk határozata sze­rint — immár felszabadultan ünnepelhetjük. E nap azon­ban a mi számunkra nem csupán — és elsősorban nem is kegyeleti alkalom. Sokkal inkább a nemzeti önvizsgá­lat és a jövőtervezés, az el­határozás és a tett jelképe. Újra és újra meg kell mér­nünk önmagunkat: felnőt­tünk-e korunk embert pró­báló feladataihoz — hason­lóan márciusi elődeinkhez —, hogy élhessen és gyarapod­hasson a nemzet e hazában. A mi históriánkban nem volt még egy korszak, amikor a nemzetnek annyi óriása lett volna egyidőben, mint 1848—49-ben. Más évjáratok­ban a reformkori másodvo­nalból is múlhatatlan tekin­télyű vezető személyiségek lehettek volna. Ezért is köte­lező, hogy erkölcsi, eszmei magasságukhoz mindenkorra fölemelkedjünk, legalább megkíséreljük ezt az emel­kedést. Ne rettenjünk meg a számlakészítéstől, ha esetleg azt mutatná, hogy ma na­gyon kevés az ilyen politi­kusunk és közéleti embe­rünk. Épp ezért kell hozzá­juk igazodnunk, hogy a má­ban is legyenek olyanok, akik hasonlítanak rájuk. A még nem elegendőből, a kevésből így támasztható fel a legyen több parancsa. A felelősség borzongása futhat végig rajtunk, ha meg­gondoljuk, kik voltak előde­ink az akkori magyar Ország- gyűlésben. Távol áll tőlem; hogy akár csak futólag is összevetésre merészkednék. Kerülöm — és szándékosan — azokat a szónoki fogáso­kat, amelyek a reformok mai korát bármilyen tekintetben az akkori reformkorral azo­nosítják. Más kor, más szá­zad, más történelmi feladat. Keresnünk csupán'azt lehet, hogy Széchenyiék, Kossuthék eszmeisége és erkölcse mi-, képpen válhat felhajtó erővé a mai nemzeti gondok re­ményteljes megoldásában. Az „ország háza” — ismét a népszuverenitás letétemé­nyese — legyen maga is a nagy elhatározások és cse­lekvések színtere. Rekesszen ki soraiból minden tehetet­lenséget, minden csüggedést, hogy követhető példát mutat­hasson föl a társadalomnak. Folytasson késhegyig menő vitákat, de mindig a közös boldogulás érdekében, s ne engedjen teret a szűk látó­körű, energiákat emésztő pártillongásoknak, hogy az erőegyesítés jelképe marad­hasson. Hordozza vállain a nép ál­tal ráruházott teljes felelős­séggel. De ossza is meg min­denkivel. aki részt kér a ha­talomból. A „nemzet gyűlése” szol­gálja alázattal és képviselje méltósággal a teljes nem­zetet. mindannyiunkat, akik magyarnak valljuk magun­kat e hazában és szerte a világon. S ugyanígy szolgál­ja és képviselje valamennyi más nemzetiségű honfitár­sunkat, akik e hazának tisz­telettel övezett, egyenjogú polgárai. A jobb hazai telje­sítmény nem nélkülözheti a képviselők szolgálatát, mint ahogyan nem számíthat kül­honi tekintélyre az a nép, amely nem becsüli önmagát, és ugyanakkor nem tiszteli a más nemzethez tartozókat is. A haza ma ismét ránk fi­gyel. Országgyűlésünk le­gyen méltó a várakozások­hoz és reményekhez.. Le­gyünk új Pozsony és új Debrecen is. Vállaljuk a re- formhétíköznapok szívós munkálkodását, de legyünk képesek sorsfordító dönté­sekre is. ha a nép üdve, a haza sorsa, az állam függet­lensége, a demokrácia és a szocializmus vállalt céljai ezt követelik. Nekünk úgy kell élnünk és dolgoznunk, hogy a kései unokák a mi neve­inket is „áldó imádság” mel­lett mondják el. Én hiszem, hogy így lesz. S ha így lesz, Magyarorszá­got a poklok kapui sem dönthetik meg. Legyen béke az emberek között! Legyen békesség a Földön! Szűrös Mátyás beszédét követően az ünnepi ülés résztvevői elénekelték a Szózatot; A képviselők és a meghí­vott vendégek ezután a Kossuth Lajos téren a ka­tonai tiszteletadás mellett felvont Állami Zászló előtt tisztelegtek. Az ünnepi ülés befejezéseként a Magyar Or­szággyűlés nevében Szűrös Mátyás, valamint Jakab Ró- bertné és Horváth Lajos al- elnökök a Kossuth-szobor talapzatára koszorút helyez­tek el. A szalag felirata: „A magyar forradalom és sza­badságharc emlékére — a Magyar Országgyűlés”. A Budai Várban, a Tóth Árpád sétányonmárcius 14-én magyar nemzeti lobogót avattak. A Honvédelmi Minisztérium rendezte avatón ünnepélyes külsőségek között, katonai tisztelgéssel vonták fel a csaknem 20 méter magas árbocra a hat­szor három méteres trikolort. (MTI TELEFOTÖ) Érdeklődők százainak je­lenlétében magyar nemzeti lobogót avattak tegnap a Budai Várban, a Tóth Ár­pád sétányon. A Honvédelmi Minisztérium rendezte ava­tón ünnepélyes külsőségek között, katonai tisztelgéssel vonták fel a csaknem húsz méter magas árbocra a hat­szor három méteres piros— fehér—zöld trikolórt. A zászlófelvonás ünnepsé­ge 11 órakor kezdődött, ami­kor a felsorakozott díszszá­zad parancsnoka jelentést tett az esemény színhelyéré érkező katonai elöljáróknak. Krasznai Lajos vezérőrnagy, honvédelmi miniszter-he­lyettes katonai díszegyenru­hában, rajta nemzetiszín ko­kárdával ellépett a tisztelgő katonák sorfala előtt. A kör­bástyán felsorakozott kato­nazenekar indulójára zászló­kísérők lassú díszlépésben hozták a térre a nemzeti lo­bogót, amelyet ezután a vi­haros márciusi szélben a Himnusz hangjai mellett vontak fel az árbócrúdra. Az újonnan felavatott nem­zeti zászlónál Krasznai La­jos vezérőrnagy mondott be­szédet. E zászló felavatása tisztel­gés egész nemzeti múltunk előtt, s a költő szavaival élve egyben jele annak is: „Él ma­gyar, áll Buda még”. Él, és arra törekszik, hogy a kedve­ző nemzetközi körülménye­ket kihasználva békés úton, törvényes módon, radikális reformokkal korszerűsítse politikai intézményrendsze­rét, gazdaságát, társadalmi berendezkedését; a kor kö­vetelményeihez igazítsa azo­kat. — mondotta többek kö­zött Krasznai Lajos. * Az ünnepség a Szózat hangjai után a, katonák dísz­menetével zárult. Március 29-ére összehívták a Központi Bizottságot Ülést tartott az MSZMP Politikai Bizottsága Március 14-én, kedden ülést tartott a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politi­kai Bizottsága. A testület áttekintette a politikai pártok alapításá­ról, az -alkotmánybíróság felállításáról, valamint a közigazgatási bíráskodás bevezetéséről készített elő­terjesztéseket. A javaslatok zömét elfogadta a további munka alapjául. Felkérte az előterjesztőket, hogy a vitában elhangzottak figye­lembevételével rövid időn belül készítsék el az állás- foglalás tervezetét. A Politikai Bizottság meg­vitatta Magyarország világ- gazdasági -hyitásáról és KGST-kapcsolataink gyö­keres megújításáról szóló előterjesztést. Egyetért az­zal, hogy a magyar gazda­ságpolitika középpontjába a világgazdasági -nyitást kell helyezni. Ez csak a gazda­ság liberalizálása és a kül­gazdasági - fordulat révén érhető el. A nyitás feltétele továbbá a kemény, igényes belföldi versenypiac kiépí­tése. Elengedhetetlen KGST-kapcsolataink újra­fogalmazása is, mindenek- élőtt a magyar—szov jet gaz­dasági kapcsolatok gyökeres megújítása. Szovjet partne­reinkkel — az érdekek köl­csönös figyelembevételével — erről haladéktalanul meg kell kezdeni a tárgyaláso­kat. A Politikai Bizottság megtárgyalta a pártóktatás 1989—1990. évi feladatait. A testület alapvetőnek tartja, hogy — igazodva az átme­neti helyzethez —: a pártok­tatás tartalma és szervezeti keretei megváltozzanak. A pártoktatás középpontjá­ban a következő időszak­ban a „mire törekszik az MSZMP?” cselekvési prog­ram áll. A pártmozgalom vezetői képzésének a koráb­binál jóval nagyobb mér­tékben szükséges kielégíte­nie a társadalmi igényeket. A Politikai Bizottság meg­vitatta a KISZ XII. kong­resszusa előkészítésének legfontosabb politikai fel­adatait. Az előkészületekről szóló tájékoztatót a Közpon­ti Bizottság soros ülése elé terjeszti. A testület ajánlja a Központi Bizottságnak, hogy álláspontja kialakítá­sakor az alábbiakat erősít­se meg: A párt egyetért az ifjúsá­gi szövetség politikai plat­formjával és egyértelműen, határozottan támogatja azt. Az MSZMP meggyőződéssel vallja, hogy a társadalmi megújuláshoz nélkülözhe­tetlen az egész ifjúság cse­lekvő részvétele, alkotó köz­reműködése. A fiatalok élet- és munkakörülményeinek javításában érdemi válto­zást azonban csak a követ­kezetesen végigvitt gazda­sági és politikai reformok hozhatnak. Az MSZMP olyan ifjúsági szervezetek létrehozásában érdekelt, amelyek a szocia­lizmust elfogadó fiatalokat tömörítik és — a párttalpo- litiikai-stratégiai szövetség­ben — önállóan dolgoznak. Az MSZMP egyik legsürge­tőbb feladatának tartja új, radikális ifjúságpolitika megfogalmazását- és végre­hajtásának mielőbbi meg­kezdését. A Politikai Bizottság úgy döntött, hogy március 29-ére összehívja a Központi Bi­zottságot. Folytatta munkáját az Interparlamentáris konferencia A Budapest Kongresszusi Központban tegnap folytatta munkáját a 81. Interparla­mentáris Konferencia. Csak­nem száz ország mintegy fél­ezer törvényhozója — ugyan­annyi parlamenti szakértő és más meghívott szakember közreműködésével — meg­kezdte a napirendi pontok megvitatását. A teljes ülés, Barcs Sándor elnökletével, a gyermekek és a fiatalok jogainak védelmé­vel foglalkozó nemzetközi konvenció témájáról kezdett tárgyalást. A nagy fontosságú kérdés­ben számos ország terjesztett elő határozati javaslatot. Te­kintettel a felszólalásra je­lentkezett képviselők nagy számára, a konferencia éj­szakai ülést is tartott tegnap, hogy minél szélesebb körben vitathassák meg ezt a kér­dést. A plenáris üléssel párhu­zamosan a konferencia első számú bizottságában meg­kezdték a vitát a napirendre hétfőn felvett javaslatról, arról, hogy a parlamentek segítsék elő nemzetközi kon­ferencia összehívását a kö­zel-keleti kérdés rendezésére. A téma napirendre tűzését a szocialista és az arab orszá­gok javasolták. Magyar egység az ENSZ namibiai csoportjában Hz MSZOP felhívása üldöztetést szenvedett tagjaihoz A Magyarországi Szociál­demokrata Párt elnöksége felkéri a párt azon egykori tagjait, akik 1938—1958. kö­zött politikai, szakszervezeti és vallási világnézetük miatt üldöztetést szenvedtek (bíró­sági ítélet, közigazgatási in­tézkedés, deportálás, interná­lás, kitelepítés stb.) és reha­bilitálásban, kártérítésben nem részesültek, az ezzel kapcsolatos tényeket kellően megindokolt, illetve igazol­ható rövid közlésben a párt központi (budapesti) titkár­ságának 30 napon belül beje­lenteni szíveskedjenek. Cím: Bácskai Sándor, 1113 Vincellér u. 37. HAVANNA Mihail Gorbacsov az SZKP KB főtitkára, szovjet államfő április 2—4. között Kubába látogat — jelentet­te a Reuter kedden havan­nai diplcmáciai forrásokra hivatkozva. A hírügynökség megerősíti, hogy a szovjet vezető április 5—7. között Nagy-Britanniában tesz lá­togatást. MOSZKVA Nagy ütemben folyik az SZKP Központi Bizottságá­nak nyárra tervezett és a nemzetiségi kérdések té­máját megvitató ülésének az előkészítése. Ennek a munkának a menetéről, a további feladatokról szól az a jelentés, amelyet kedden tettek közzé Moszkvában. A párt vezető testületé úgy ítéli meg — tűnik ki a je­lentésből —, hogy az előké­szítő munka még nem azzal a lendülettel folyik, amelyet a kialakult helyzet megkí­vánna. Az ENSZ főtitkárának fel­kérésére 1989. április 1-jétől Magyarország 22 fős egység­gel részt vesz az ENSZ na­mibiai átmenetet segítő cso­portjának — UNTAG — pol­gári kontingensében. Az ENSZ katonai és pol­gári kontingensből álló cso­portja arra hivatott, hogy Namíbia területén felügyelje az 1989. november eleiére tervezett választások zökke­nőmentes lebonyolítását. A 4650 fős létszámmal induló — és szükség esetén 7500 fő­ig növelhető — katonai kon­tingens feladata a fegyver­NICOSIA Irán hajlandó április má­sodik felében újra tárgyaló- asztalhoz ülni Irakkal — je­lentette ki kedden Ali Afc- bar Velajati iráni külügy­miniszter az ÍRNA hírügy­nökségnek adott nyilatkoza­tában. TOKIO A 23 tagú teljes személy­zete eltűnt annak a libériái felségjelű vegyszerszállító tankhajónak, amelyen ked­den kora reggel robbanás történt és tűz ütött ki, 110 kilométerre délkeletre Japán Csiba tartományának part­jaitól. A Jokohama felé tar­tó, 25 ezer tonna metanolt szállító hajón 19 fülöp-szi- geteki és 4 angol állampol­nyugvás ellenőrzése. A pol­gári ENSZ-erők, amelyek lét­száma 500 fő, a helyi rendőri szervek munkáját felügyelik a választások lebonyolításá­ig­A csoport létszámáról az ENSZ Biztonsági Tanácsá­nak 1978. évi 435. számú ha­tározata rendelkezik, amely Namíbia függetlenségének megteremtését célozza. A terv gyakorlati végrehajtása a Biztonsági Tanács 1989r ja­nuár 16-án elfogadott 629. számú határozatának megfe­lelően 1989. április 1-jén kez­dődik meg. Az akció költsé­geit az ENSZ fedezi. gárságú matróz teljesített szolgálatot. ÜJ-DELHI Nagyerejű időzített pokol­gép robbant kedden az in­diai Asszam állam Bongaj- goan városában. Rendőrségi jelentések szerint á merény­letben tizenhét ember ször­nyethalt. A sebesültek száma meghaladja az ötvenet. PEKING Négynapos hivatalos láto­gatásra kedden este Peking- be érkezett Csatiqsaj Csun- havan tábornok, a thaiföldi királyság miniszterelnöke. PRÄGA Prágában két és fél évi szabadságvesztésre, valamint több mint 32 ezer korona pénzbírságra ítélte egy bíró­ság azt a férfit, aki a múlt hónapban telefonon közölte a hatóságokkal, hogy felrob­bantja az egyik prágai vas­útállomást — adta hírül kedden a csehszlovák rádió. Nemzeti lobogót avattak Budapesteo [Telexen I lérkezett I

Next

/
Oldalképek
Tartalom