Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-15 / 63. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁRCIUS 15. 3 I nemzet fényes napja Március idusán különböző társadalmi helyzetű, foglalkozású, világnézetű embereket kérdeztünk meg: mit ünnepelnek, milyen gondolatokkal, érzésekkel. Fazekas Magdolna, szolnoki festőművész: — Március tizenötödike szívemnek legszentebb magyar ünnepe! Régi és közelebbi márciusokra visszaemlékezve: én mindig ezzel a hittel ünnepeltem, nem csak a kitűzött kokárdával. Miért, hogy szívfájdító is ez a gyönyörű nap, mely megrendít és fölemel? Azt hiszem mi, magyarok valamennyien tudjuk a választ. A szabadság szelleme érinti meg lelkünket március tizenötödikén, hogy tovalebbenve, mint annyiszor, magunkra hagyjon kétségeinkkel. Mostoha idők sem tudtak erőt venni e szikrázó- an tiszta, szent szabadságharc máig ható kisugárzásán. Mert abban a történelmi időben nagy jellemekkel áldotta meg a sors Magyarországot, akiket tetteikben, gondolkodásukban egyként a nemzet iránti hűség, önfeláldozás, lángoló hazaszeretet vezérelt! Fodor Mihály, a megyei tanács nyugdíjas elnöke: — Történelmi tragédiánk, hogy az 1848—1849-es forradalmárok akarata nem érvényesülhetett, a szabadságharcot leverték, de úgy gondolom, hogy a 12 pontban megfogalmazódott követelések javarésze ma is élőén és elevenen hat népünk tudatában. Korunk a reformok útján befogadja és sikerre viheti 1848 forradalmi eszméit, amelyek a magyar nép egészének javára lesznek. Ezért is gondolkodóba ejtett, hogy voltak szervezetek, csoportosulások, akik ki akarták sajátítani maguknak március 15-öt, a nemzet ünnepét. 1848 mind- annyiunk öröksége! Ne az nagyuljon fel közöttünk, ami hétköznapi vitáinkban előtérbe kerül, az váljék számunkra irányadóvá, ami a jövőnk érdekében összeköt bennünket, a nép sorsa iránt érzett felelősségünk. Perjési Sándor, mezőtúri református lelkész: — Az ünnep nagyságát akkor értjük meg valóságosan, ha beleéljük magunkat az 1848-as idők előtti és utáni történelmi korszákba. Széchenyi írja: „Amely nemzet múltját szereti, az érdemes a jövőre is.” Hazaszeretet azt jelenti, vállaljuk a történelmi múltat, hogy érdemesek legyünk a jövőre. Vörösmarty a Szózatban így ír: „Itt küzdtenek a honért a hős Árpádnak hadai”. E történelmi tudat nélkül nincs haza- szeretet, nincs március 15. Haza az itt élő Atyafiakkal, testvérekkel való összetartozást jelenti szétszakíthatatla- nul. Egy a történelmi múltja, jelene és jövője. „Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar.” Küzdelemre, helytállásra tanítja népét a költő és ez a tanítás ma is és örökké érvényes lesz, amíg magyar él e hazában. Dr. Nagy Béla, szolnoki üzem-körzeti orvos: — A revolució 1848-ban lehetőséget teremtett a polgári reformtörekvések megvalósításához az egészségügyben is. Egyik legfontosabb egészségügyi vívmány az egyetemi reform volt. Eötvös József, Balassa János elgondolásai alapján, azonnal hozzáfogott az orvosi ügyek megreformálásához. Balassa tervei között szerepelt az orvostudomány egységesítése, megszüntette a sebészet különállását, feladatul tűzte ki egy nagy, korszerű egyetemi kórház építését, az ápoló személyzet képzését, új tanszékek szervezését. Az orvosi karból alakított bizottság részletes törvénytervezetet dolgozott ki a hatósági orvosi kar szervezetéről, az orvosi intézményekről, az egyetemi oktatás új — nyugat-európai színvonalú — átalakításáról, a kórházszervezésről, lelencházak létesítéséről, a bábák és ápolószemélyzet képzéséről, a gyógyszerészképzésről. Eleinkre emlékezvén elkerülhetetlen, hogy párhuzamot vonjunk akkori és mai viszonyaink között, hiszen a felhalmozódott szociális-egészségügyi problémáink társadalmi feszültségeket okoznak. Tasi Imre, a jászberényi Hűtőgépgyár daruszerelője: — Az 1848-as forradalmat, a függetlenségért vívott harcot ünneplem március 15-én. Gyerekkoromban az iskolában mindig megemlékeztünk a nagy napról, örömmel mentünk az ünnepségre, majd jókat játszottunk, hu- szárosdit szerveztünk az Utcabéli fiúkkal. Aztán felnőttünk, nem volt időnk ünnepelni, dolgoztunk. A jászberényi ünnepségen családostól ott leszek. Balázs Erika, a Szolnok Megyei ÁÉV fejlesztési osztályvezetője: — Büszkeség tölt el, hogy annak a nemzetnek vagyok szülötte, amely 1848-ban példát mutatott Európának. A függetlenség, a demokrácia ma is igény, az emberi jogok biztosítását, a jogállam megalkotását ma is zászlónkra tűztük, ahogy gazdasági fejlődésünket is. Én jó időben léptem ki az életbe: azonnal kaptam állást, soha nem kellett elveim, vagy szakmai meggyőződésem ellenére tennem; munkámat mindig elismerték — annak ellenére, hogy nem vagyok párttag. Szerencsésnek mondhatom magam, emberi jogaimban soha nem korlátoztak, de azokról a dolgokról, amelyek mások számára nehézzé tették az életet, tehát a változásokat teljes szívemből kívánom. Farkas Mátyás, jászberényi c. apát plébános: — Az Egyház kezdettől fogva, tanítói küldetésében, szívesen használta a jelképeket. Ezek segítségével közelebb vitte az emberi 'szívhez és értelemhez a hitigazságokat, Isten végtelen szeretetét. Mély emberi jelkép számomra március 15. is. Március idusán mindig ifjúnak, fiatalnak érzem magamat. Ifjúnak, aki szülővárosa főterén, pirosló arccal, tiszta lelkúlet- tel elvonul Kossuth Lajos ércszobra előtt. Szíve telve a jövőbe vetett bizalommal. Március 15-én sokszor felnéztem már templomom tornyára, melyet ilyenkor a nemzetizászló díszít. E zászlót a tavaszi szél sokszor lengette, olykor cibálta, de számomra e nap mindig a szabadságot és a hazaszeretet jelentette. Sántha Ferenc, karcagi Május X. Tsz: — Gyermekkoromban március 15-e jeles dátum volt, a piactér teli néppel, még a katonaság is ünnepelt. Furcsa, hogy egy időben el lett nyomva, de az a fontos, hogy most már újra fényes ez a nap! Otthon a kisgyerekek számolgatják már, hogyan is lesz az ünnepség, én meg mesélem nekik, mi volt ’48-ban, mennyire szerették az akkori magyarok a hazájukat. Ügy kell azt szeretni ma is. •» Karancsi Lajos, az MSZMP kunszentmártoni városi bizottságának első titkára: — 1848 eszméit európai léptékűnek tartom és nagyon örülök annak, hogy a Tiszazugban alig van olyan település, amely ne őrizne egy- egy monumentet, akár csak emléktáblát a száznegyven évvel ezelőtti forradalmi eseményekről. De még ennél is fontosabbnak vélem, hogy a hagyományozódás ma is erős a családokban. A nemzedékek az 1848-as forradalom eszméinek vállalásában nőnek fel, ahogy mondani szokták: ifjúságunknak a vérében van a kor nemzeti hagyományainak megbecsülése. Ünnepeink közül mindig is március 15. volt az, amely legkevésbé viselte magán a lényegét eltakaró ideológiai burkot. Amikor munkanap volt. akkor is „Nemzeti ünnep” volt. az emberek érzelmeiben mindig ez volt „A nemzeti ünnep”. Dr. Szabó Lajos, a Kunhegyesi Gimnázium és Híradástechnikai Szakközép- iskola igazgatója: — Bennem a ki vagyok én, hova tartozom, merre menjek nagy kérdései akkor fogalmazódtak meg, amikor 10 éves kisdiákként a kunhegyesi református nagytemplom kerítése mögött emelkedő jegenyenyárfáról izgalommal néztem végig 1948-ban a centenáriumi ünnepséget. Élménye soha nem halványult el. Ma már tudom, indíték, kezdet volt számomra azon az úton, amelyre hasonló sorsú, szegényen-szép gyermek- világú társaimmal együtt rendeltettem: cselekedetemmel — bár egy gondolattal is — népemet, nemzetemet kell szolgálni. így elmondhatom, nemzeti indentitásom forráshelye a szülőföldem. Lehet-e csodálkozni azon, ha gyermekként ragaszkodom hozzá, s olyannak tekintem, ahonnan — a költő szavait idézve — „a táguló égbolt csillagai a legkönnyebben elérhetők”. Dr. Fazekas Mihály, muzeológus, a Győrffy István karcagi Nagykun Múzeum munkatársa: — Az én korosztályomat még a családi hagyomány is lelkesítette. A rokonság sokat emlegette Fazekas Mihályt, az ükapámat, aki 1848-ban Bocskai huszár volt. A „veres ördögök” hőstetteiről, a 14 éves önkéntesekről, Kos- suthról, az aradi 13-ról Fazekas Sándor nagyapám házában is csak tisztelettel lehetett beszélni. E nagy nap emléke mélyen beívódott családunk leikébe; 1848 március 15. az egész magyar nemzet legnemesebb célú összefogása volt, a legszentebb eszmék kivívása érdekében. Bár az önzetlen hősiesség nem járt sikerrel, erőkké megmaradt, felmagasztosult a nap, a magyarságtudat, a hazaszeretet dicső eszményévé! Száfta Ágnes, a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szak- középiskola tanára: — Büszke vagyok arra, hogy egy szabadságszerető nép leánya vagyok; örülök, hogy végre felszabadultan ünnepelhetem nemzeti hovatartozásomat. Zavarban vagyok viszont, ha arra gondolok, milyen keveset tudok az 1848—49-es eseményekről. A romániai történelemkönyvek sajnos csak egyoldalú és száraz ismereteket nyújtottak a forradalom igazságairól. Életem egyik legkedvesebb könyve,^ legmaradandóbb gyermekkori olvasmányom a „A kis dobos” volt. A forradalom véráztatta földjéről szólt a könyv, Erdély népéről; a szabadságharcos katonákat köszöntötte, mindenekelőtt Bem apót. Persze olvastam Gábor Áron ágyújáról, sőt láttam is, és természetesen Petőfi Nemzeti dalát is megtanultam szüleimtől, de a forradalom igazi hangulatát mégis A kis dobos lopta be maradandóan szívembe. Március 15-én itt, Magyarországon még inkább tudatosodik bennem a gondolat: eljött végre az ideje annak, hogy mi magyarok és más nemzetek végre összefogjunk, hogy szabadság, béke, szeretet legyen közös hazánkban, Európában. Az oldalt összeállította: Tiszai Lajos Méltán ünnepeljük éppen március 15-én évfordulóját annak a. forradalomnak, amelyikben a magyar polgárság hősies — és még a világosi fegyverletétel tükrében is sikeres,— kísérletet tett az ország polgári fejlődését bénító béklyók szétpat- tintására. A megemlékezésre a most 141 évvel ezelőtti múzeumkerti események, a tizenkét pont és a Nemzeti dal 'kinyomtatásának, Táncsics kiszabadításának napját választotta a nemzet. Ez a nap volt a kezdet, de a forradalom gyökerei mélyebbre nyúlnak az időben. Illő tehát az évfordulón korábbi és ■talán nem ennyire látványos történések-, re is emlékeznünk. Érdemes szólni például arról, a magyar ipar támogatását, fellendítését szolgáló, Kossuth nevével fémjelzett mozgalomról, a Védegyletről, amelyik kiadta a jelszót: minden hazafi saját küszöbén húzzon vámvonalat és- a legtöbbször korszerűbb osztrák termékek helyett vásároljon inkább 'magyar iparcikkeket, így támogassa a hazai üzemeket. f Mielőtt bárki is megrémülne, ‘hangsúlyozni kell, hogy a Védegylet létének felidézésére nem az efféle protekcionizmus bárminő mostani aktualitása kínál alkalmat. Sőt, mostanra talán már eléggé megtanultuk: hiába dagasztják nemzeti érzelmek keblünket, hiába bizonyítjuk be magunknak, hogy amit a híres külföldi gyárak meg tudnak csinálná, arra képes a MAGYAR is — a nemzeti büszkeséget leginkább tápláló példáik is csak a fejlődés kerékkötőiként szolgálnak, ha elmarad a racionális, gazdasági számvetés. Duzzad a kebel, de apad a pénztárca — ha drágábban dolgozunk itthon, mint amennyiért külföldön vásárolhatnánk. Mutatis mutandis, mégis lehet példaértékű az 1844-ben alakult Védegylet. Rövid másfél esztendős működése alatt országszerte másfélszáz vidéki szervezete alakult, a mozgalom félszáz (igaz kisebb) új üzem megteremtését segítette. Jó lenne, ha ina is sikerülne felkelteni a „magyar termék” iránt az egész társadalom érdeklődését, (új célokkal persze) a nemzeti érzületet a gazdaságnak plusz energiákat adó mozgalomban 'kamatoztatni. Teendő bőven lenne, hogy a magyar árunak a ha- tárokomtúl (ez például újdonság 1844-hez képest) rangot szerezzünk, vonzerőt adjunk. • Jó néhány éve a megye egyik ruházati szövetkezetében járva az ott készült, jól odavarrt nyugati márkajelet viselő síruhákra papírból készült, Made in Hungary címkét tessék-lássók ragasztgató asszonyokat figyeltem. A papírcsíkok jó része még a ruhát véd© nejilontasak felhúzását sem bírta, ki a helyén, „Nem baj az — legyintettek az asszonyok — a külföldi boltban úgyis leszedik őket”. Nem tudom, hogy mennyire jellemző iparunkra ma az ilyen „néger munka”, talán egy évtized alatt csökkent is aránya. Hasonló példával mostanában nem is találkoztam. A Tisza Cipőgyárban készült Adidas és Sala- mender márkájú lábbeliken ott a jelzés, Made in Hungary, a világhírű Elektrolux jelét viselő jászberényi készítésű háztartási hűtőszekrényeken is megtalálhatók a gyártó országot jelölő felirat, és különböző, külföldre készülő mezőgazdasági betakarító gépek sem csak a német Claas vagy Fortschritt márkáját viselik, a géptáblán a kíváncsiak megtalálhatják a gyártó cég, a Szolnoki Mezőgép nevét is. Mondhatjuk persze, mennyivel különböznek ezek a jelzések egy Tisza-, egy Lehel-, egy Mezőgép-márkajeltől, vagy az osztrák származást jelölő, épp egyszerűsége miatt ötletes, szembetűnő piros-fe- hér-piros A betűtől? Indulatoskodhat- nánk is „szégyenlősségünk” miatt, ám — hogy az előbbi példáknál maradjunk — magunk is azonnal sorakoztathatjuk az ellenérveket: a világhírű cégek emblémája garancia a vevő biztos megtalálására, a külpiacon még mindig járatlan 'magyar termelő (és külkereskedő) vállalat bizton építhet nagy tapasztalaté partnere kereskedelmi hálózatára. És ami talán mindennél többet nyom a latba: mi mutatná jobban a magyar munka iránti megbecsülést, mint a magyar termékre „nyomott” Claas- vagy Adidas-bélyeg. Mégis, megelégedhetünk-e ekkora becsülettel? A realitásokat mindenesetre el kell fogadnunk: a nemzetközi színvonalú munkára képes cipőgyárnak például a még elfogadható technológiái szint megőrzésére is csak nehezen jut forintja — nemhogy egy saját márka külhoni bevezetéséhez szükséges reklámhadjárat dollárfedezetének előteremtésén törjék fejüket vezetői. És persze a Hűtőgépgyár és Mezőgép „hagyományos” termékeit is állandóan meg kell újítani a magyar mérnököknek, hogy az idegen márkát használva szállíthasson külföldre a vállalat. De ha már szóba kerültek a realitások, ■arról is érdemes elgondolkodni, mennyire köthetik ezek gúzsba gazdaságunkat? Az mindenesetre valószínűnek látsz ik, hogy már most is meglévő vállalataink érdekeltsége, lehetőségei egy ésszerűbb, de a mostani gazdasági szerkezetet megőrző gazdasági szabályozórendszer keretei között nem javulnak ugrásszerűen. Bőrükből nem tudnak kibújni ezek a cégek, az új ötletek megvalósításához új vállalkozások is lehetnek. Ezek megszületését az elmúlt hónapokban segítették is olyan fontos gazdaságpolitikai változások, mint például a társasági törvény. Csak hát ma Magyarországán, ahol a vállalkozás iránti érzékenységet, a vállalkozó becsületét ■közel fél évszázad gyakorlata sorvasztotta. a hasonló „adminisztratív” eszközök egyedül kevésnek bizonyulnak. A kezdeményezni tudók és merők rangját, maga- biztosságát csak egy társadalmi mozgalom állíthatja hasznosságukhoz méltó szintre. Például egy olyan mozgalom, mint 1844-ben a Védegylet volt. Amelyiknek lényege, a mának szóló üzeneté — úgy hiszem — nem a vámsarompcknaik az otthonok küszöbére helyezése, hanem az, hogy a gazdaság állapotát, az egész társadalom és polgárainak saját ügyévé sikerült tenni.' V. Sz. J. Mérnökök a tervezöasztalnál Az Elektronikai Műszergyártó Szövetkezet a FOGGYEM több éve gyárt számítógéppel összekapcsolható és a mérnöki tervezéshez használatos grafikus rajzók megjelenítésére alkalmas perifériákat. A szövetkezet mérnök kollektívája most egy új típusú, nagyobb kapacitású 8 tollú rajzgép (Dotíplotter) fejlesztésén dolgoznak. (MTI fotó: Balaton József) Mit ér a munka, ha magyar?
