Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP M 1989. FEBRUÁR 11'. 3 Évente 12 millió csibe kel ki a Baromfikeltető kisújszállási üzemében. Ennek 98 százaléka Tetra—82, illetve egyéb típusú hús- és tojó hibrid. Főleg a megye mezőgazdasági nagyüzemeinek és a háztáji gazdaságoknak értékesítik a napos csibéket Fotó: TZ Szolnok megyében Elegendő a téli takarmánykészlet Szolnok megyében a W- hajitásig, i'ltotve az első kaszálásiig kitart a jószáigálilo- málny takairmáinytaélszlete — vélekednek a mezőgazdasági nagyüzemek szakemberei. A tsz-ek és az állami gazdaságok több minit 'hárommilliós sértés-, szarvasmarha-, juh- és batromfiállo- mánya számára a megfelelő ábrakot, szálas, erjesztett és lédús 'takarmányt sikerült hiánytalanul biztosítaná, anélkül, hogy más megyékből kellett volna nagyobb tételeket „importálni”. Közrejátszott ebben a gazdaságiok körültekintő előrelátása. Az aszály kivédésére erőteljesebben öntözték a kukoricát. Míg az ország más tájain katasztrofálisan alacsony volt a kukoricatermés addig a megyében majdnem rekordot éritek el. A takarmányménleg szerint mégyszáZharminoezer tonna abrakot biztosítottak télire, ez huszonnégyezer tonnával tölbb a nagyüzemi szükségletnél. Szálas és erjesztett takarmányokból hatvanezer tonnányi a többlet, csupán az ipart eredetű lédús takarmányból, főleg répaszeletből van kevesebb a kívántnál. Az üzemek élnek jelenleg is a természet adta lehetőségekkel. ősszel például a keményebb 'hideg beköszöntélg a tarlókon legeltették a jószágokat. Most a hó nélküli téli időszakban a birkákat is kihajtják a nagykunsági ősgyepekre. A Tiszaföid- vári Lenin Tsz-ban egy hazáinkban új tömegtakar- mányfajta, a cukorkukorica termesztésével fedezték a tö- ímegtakarmány-szükséglét jelentős részét. Az amariká- :ból sizármazó cukorkukorica rendkívül magas tápértékű és ami, legalább ennyire fontos, kétszer akkora termést ad, mint a jelenlegi legjobD 'hazai fajták. A háztáji gazdaságok és kistermelők ta- ikairmányellátása is általában megoldott, ebben elsősorban a Gábonaifongatmi és Malomipart Vállalat, az áfé- szek valamint a nagyüzemi integrációk játsszák a főszerepet. Közreműködnek a szerződött kistenyésztők ta- karmányelátásábiain a termeltető baromfiipari vállalatok is. Szolnoki Háziipari Szövetkezet Szovjet kitüntetést kapott A ruházati cikkek hazai keresletének az utóbbi években tapasztalt gyors csökkenésével párhuzamosan a 'termelő vállalatokat mind erősebb érdekek fűzik exportjuk növeléséhez. A Szolnoki háziipari Szövetkezet iS igyekezett kihasználni a határokon túli értékesítésre kínálkozó 'Lehetőségeket. Legdinamikusabban — tavaly a termékék számában mérve több mint duplájára, 'árbevételben számolva pedig 47,5 millió forintról közel 82,5 millió forintra — a szovjet kivitel nőtt. t Szovjet partnerek elégedettek. Ezt bizonyítja a budapesti szovjet nagykövetség álltai adományozott elismerő oklevél, amelyet a Szovjetunióba szállított 'áruk jó minőségét és pontos szállítását megköszönve, tegnap adott a követség képviselője a Szolnoki Háziipari Szövetkezet vezetődnek. Több mint egymilliárdos termelés Elfogadták az idei költségvetést (Folytatás az 1. oldalról.) bén. Lakást idén, sőt jövőre sem épít a tanács, de az OTP beruházásaihoz területelőkészítésre és közművesítésre a Gács László és Megyeház utcában 7,7 milliót költ. Másfél milliót igényel a szeméttelep ez évi befejezése, 3-at a szippantott szennyvíz elhelyezése. A teha 1,4 milliójából folytatódik a felső szakaszon a Zagyva kotrása, az ipari szakközép- iskolában a tantermek számának bővítése. Üjabb benzinkút telepítésére 1,8, a piac bővítése érdekében a Volán kitelepítésére (mely jövőre be is fejeződik) 2 milliót költenek. A városi tanács 20,7 millió forint (fel-- tételhez kötött) céltámogatást kap (csatornatársulat, iskola- bővítés, lakáshoz jutás, oktatási feltételek javítása). Megyei segítséggel biztosítják a Brazíliában élő Hamza D. Ákos festőművész hazatérését, ugyanakkor egy kiállító múzeumház is létrejön Jászberényben. A lakosság településfejlesztési hozzájárulása 3, millióval növeli a tanács bevételeit (egy része a Hatvani úti ABC-re megy) és további 50 millió forint értékű társadalmi munkára számít a testület a várospolitikai célok megvalósításában. L, P. (Folytatás az 1. oldalról) dósét még mindig nem ellensúlyozza kellő mértékben a fél vásárlási árak emelése. Ezért idén visszafogott beruházáspali ti kára kényszerült a szövetkezet, ezzel is mérsékelve a hitel- és kamatterheket. A jövedelmezőség javítására pedig új, a termelést irányító vezetőiket, és a földeken, az állattenyésztési telepeken, az ipari részlegekben dolgozóikat is a teljesítmények fokozására, az ésszerű takarékosságra ösztönző érdekeltségi rendszert vezetnék be. A közgyűlésen' hozzászólók 'hiányolták, hogy a vezetőségi beszámoló nem foglalkozott az eredményekhez nem kis mértékben hozzájárult brigádmozgalom értékelésével. Felhívták a szakvezetők figyelmét a szövetkezeti földek termőképességének csökkenésére, a talaj- szerkezet romlására, és szorgalmazták a nagyobb mértékű szervestrágyázást. Felszólalt a közgyűlésen Mohácsi Ottó is. Elöljáróban arról beszélt a megyei .tanács elnöke, hogy a Tisza- földvári Lenin Tsz az utób- ItSi évtizedekben már a megyehatárokon túl is példa értékű gazdálkodási színvonala a nehezebb közgazda- sági feltételek és a szövetkezeti vezetésben időközben végbement generációváltás ellenére sem esett vissza. Hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy a termelésben a mennyiségi tervek túlteljesítése mellett a minőségi mutatók is dinamikusan javulnak. Ezt bizonyítja például, hogy a tavalyi 8,9 tonna hektáronkénti cukortermeléssel a megye répatermelő nagyüzemei között a •legjobb eredményt érték el a földváriak. Figyelemreméltóak azok a műszaki- techmológiai — talajműve- lési, öntözésfejlesztési, táp- anyaggazdálkodásii — fejlesztési eredmények is, amelyeket nem elsősorban tőkeigényes beruházásokra, hanem a Lenin Tsz-ben dolgozó szakemberek tudására, a tudományos kutatási eredményék hasznosítására alapoztak. A jövőről szólva Mohácsi Ottó utalt arra, • hogy elodázhatatlan az agr ár- és a szövetkezetpolitikai reformok útján történő megújítása. A foglalkoztatás — és az életszínvonal-politika szempontjából is sorskérdés a termelőszövetkezeti moz- igalamban felerősödött kedvezőtlen tendenciák, az eladósodottság, a tartalékok fokozott felélésének a megállítása. A TOT 'hamarosan sorra kerülő országos konferenciája jelentős változásokkal biztat — mondotta befejezésül a megyei tanács elnöke —, de a várakozásokkal, feszültségekkel teli időszakban addig is a korábbiakhoz hasonló, szorgalmas, becsületes munkájukkal alapozhatják meg a szövetkezeti gazdák az idei eredményes gazdálkodásit Tiszaföldváron és 'másutt is. A Leniin Tsz tagsági rendezvényei a munkában élenjáró szövetkezeti tagok kitüntetésével értek véget. Folyik a nagy kimagyarázkodás. A kormányzat érveit, magyarázatait tolmácsolok azt hangsúlyozzák, hogy tulajdonképpen a kibontakozás feltételeinek megteremtése igényli, követeli, hogy az árakban kifejeződjenek az indokolt ráfordítások, ennek jegyében csökken most az állami támogatások. amivel egyébként elvben és más alkalmakkor szinte mindenki egyetért. Elhangzottak mentegetőző magyarázatok is. Mivel az élelmiszerek idén újólag, s igen tekintélyes mértékben, átlag 16—17 száMostanában igencsak pezseg a hazai közélet, s bár az áremelés, az ellene való társadalmi méretű tiltakozás nem vegytiszta közéleti-po i- tikai jelenség, az végképp nem kapott hangot, kifejezést, hogy amiről szó van — a két számjegyű infláció folytatódása — az bizoríy a gazdaság betegsége, amelyet gazdasági módszerekkel, cselekvéssel kell és lehet orvosolni. Az infláció ugyanis nem istencsapás. Mert nem az áremelkedés okozza az inflációt, hanem az infláció, az inflációs gazdaságpolitika az áremelkedés oka. Ebben az összefüggésben beszélhetünk tudatos inflációs gazdaság- politikáról és spontán inflációról. de mindkét folyamatnak a lényege az, hogy a gazdaság reálszférájában kialakult zavarokat, egyensúly- hiányt — például hiánygazdálkodás. költségvetési defiAz infláció nem istencsapás, mégis egyesek misztifikálják. Ilyen példának okáért az ár—bér spirál teória, amely a bér inflációs hatását azzal próbálja igazolni, hogy a termelékenység volumenben mért növekedését meghaladó nominálbér-növekedés gerjeszti az inflációt. Csakhogy a volumen és a névérték nem homogén fogalmak, az összehasonlítható áron mért termelékenységet csak az összehasonlítható áron mért bérrel, azaz a reálbérrel lehet egybevetni. Ebben az esetben viszont az derül ki, hogy a reálbérek idén már az 1973. évi szintre süllyednek, pedig a termelékenység — ha nem A Jásztejnél Környezetvédelemre csaknem 3 millió Mint nagyon sok helyütt, így a Jáisztej Szövetkezeti Közös Vállalatnál is gondot okozott és okoz a keletkező szennyvíz kezelése, tisztítása. Éveken át tölbb milliót költöttek a megoldásra. Az utóbbi években korszerűsítették szenny víztisztító-telepüket. de az sem hozott elfogadható eredményt. Tekintve, hogy a környezetvédelem országos, sőt világérdek — no meg vállalati anyagi érdek is —, tervszerűen, az anyagi forrásoktól függően törekszenek javítani a helyzeten. Ennek megfelelően, már 1988-ban megkezdték a további bővítést és korszerűsítést. Elkészült egy zsírtalanító, és megvannak ennek járulékos tervei. A zsíntalanítóna megvalósítási engedéllyel és részben kivitelező-szerződéssel is rendelkeznek. Napokon belül megkezdődik az építés. Az iszaptároló és, a hozzá tartozó iszapelhelye- zég tervei a szakhatóságnál várnáik engedélyezésre. Az engedély birtokában a megvalósítás folyamatosságát biztosítja a kivitelezővel már erre is megkötött megállapodás. zalékkal drágulnak, a MÉM illetékesei siettek tájékoztatni a közvéleményt: a kiváltó okok nem a mezőgazdaságban és nem az élelmiszeriparban rejlenek, hiszen munkájuk hatékonysága nem romlott, a mezőgazdaság csak közvetítője az áremelkedést hozó folyamatoknak. A munkahelyi kollektívák, a szakszervezeti bizottságok és az ágazati szakszervezetek hangnemét és állásfoglalásait a tiltakozás, az áremelések mértékének elutasítása jellemezte, a SZOT kompenzációs igényt jelentett be. cit, államadósság, külső eladósodás — tükrözi, s tudatosan vagy spontán módon az inflációt használják fel a zavarok, az egyensúlyhiányok felszámolása érdekében. . Nálunk jelenleg tudatos inflációs gazdaságpolitikát folytat a kormány. Mind az elmúlt évben, mind az idén a központilag elhatározott és életbe léptetett áremelések voltak a kétszámjegyű infláció fő tényezői. Ily módon kívánja, reméli a gazdaság- politika, a kormány megoldani t az állami támogatások csökkentését, megszüntetését. a költségvetési deficit korlátok közé szorítását. A reálbérek, a reáljövedelem és az életszínvonal újabb megkurtításához viszont az a feltételezés tanad, hogv ilv- módon a vásárlóra nem találó áruk a külDiacon értékesülnek. gyarapítva az ex- nortot. növelve a mérlegaktívumot. is elegendő mértekben — folyamatosan emelkedett. Más kérdés, hogy ,a kormány által tervezettnél' nagyobb mértékű kompenzálás zavarja — jelen esetben — a költségvetési támogatások csökkentésének, leépítésének százalékát, s ha az utóbbihoz ragaszkodik a kormány, vagy újabb áremeléseket léptet életbe, vagy kiadásaival igyekszik jobban takarékoskodni. Az infláció mérsékelhető, leküzdhető. Nagy-Britanniá- ban az 1982-t megelőző esztendőkben folyamatosan kétszámjegyű volt az infláció — előfordult 25 százalékos inflációs. ráta is — de ebben az évtizedben 5 százalék alá mérsékelték. Az USÁ-ban, Svédországban az évtizedfordulón volt kétjegyű az infláció mértéke. Olaszországban majd egy évtizeden át 20 százalék közelében — időnként felette — járt az infláció. Áltálá- nosítható, hogy az elmúlt másfél évtizedben néhány ország — Japán, NSZK, Svájc, Ausztria — kivételével minden fejlett országban írövi d ebb - h osszabb ideig 10 százalék feletti volt az infláció mértéke, s ezt általában ebben az évtizedben, vagy annak második felében néhány százalékosra szorították le. Az elmúlt évben például 3‘ százalékos volt a fogyasztói árszint növekedése a fejlett ipari országokban, s ez az átlag 0,3 (Japán) és 5,0 százalék (Olaszország) között differenciálódott. Mellesleg az is figyelmet érdemel, hogy az infláció visszaszorítása nem feltétlenül növeli a munkanélküliek arányát. Svédországban az utóbbi években mind a fogyasztói árszint növekedése, mind a munkanélküliek aránya folyamatosan csökkent. Tenni kell az infláció ellen Arra nincs módunk, hogy országonként ismertessük az antiinflációs kormány- és gazdaságpolitikák cselekvési programjait. Ennek ismerete a gazdaságpolitikusok számára valóban fontos, számunkra elegendő az a tanulság, hogy bőven vannak példák ezek szerint nyilván módok az infláció elleni eredményes harcra. Valójában nem harcolni, dolgozni kell az infláció mérséklése érdekében. Tudathasadásos helyzetben van ma a magyar gazdaság, a gazdasági közgondolkodás. Hosz- szú éveken át a szükséges reformintézkedések halogatása fékezte az eredményes munkát. Ma viszont reform reformot követ, van korszerű adórendszerünk, a bankreform eredményeként kétszintű bankrendszerünk, társasági törvényünk, készül a költségvetés reformja, előbb- utóbb bérreform is lesz. Mindezek azonban és legfeljebb a cselekvések korábbinál jobb, avagy csak kevésbé fékező közgazdasági környezetét biztosítják, biztosíthatják. ám a konkré gazdasági munkát nem végzik el helyettünk. G. L Mínusz 50 és plusz 50 Celsius-fok hőmérséklet között is biztonságosan üzemelő, a talaj egyenetlenségeihez jól alkalmazkodó, Szovjetunióban gyártott földmunkagépet próbálnak ki a Mátraaljai Szénbányák visontai, Thorez külfejtéses bányaüzemében. A Csebokszári Traktorgyár T—330 típusú föld- munkagépe — amely eddig ezerötszáz órát dolgozott már Visontán — jól vizsgázott. A jövőben húsz ilyen 300 és 500 lóerős gépet kívánnak rendszerbe állítani a külfejtéses bányaüzemben (MTI fotó: H. Szabó Sándor) Tudatos és spontAn infláció Ár—bér spirál elmélet FöSdmünkagépek próbája