Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-07 / 32. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP M 1989. FEBRUAR 7. Kötvény nélkül nem megy. Hármat fizet kettőt kap? A napokban felháborodott férfi lépett be szerkesztőségi szobám ajtaján és előadta az első pillanatban apróságnak tűnő kálváriáját. De mivel úgy véljük, hogy mással is előfordulhat hasonló eset, így közreadjuk panaszát. — Tavalyelőtt vásároltunk egy 25 ezer forintos telefon- kötvényt — mesélte —, tavaly év végén be is szerelték lakásunkba a készüléket. Közben úgy alakultak a dolgaink, hogy — mivel nőnek a gyerekek is — nagyobb lakásra cseréljük a régit, s természetes az, hogy vinni akartuk magunkkal a telefont is. így aztán elmentem a megyei távközlési üzemhez, elmondtam, mi történt és mit szeretnénk, mire azt válaszolták, hogy erről szó sem lehet. S ha mégis akarunk az új lakásba is telefont, akkor nincs más hátra, vennünk kell egy újabb kötvényt és megint csak meg kell várnunk, míg ránk kerül a sor. Megtudtam azt is, hogy a kötvény nem ruházható át más névre, s így az új lakónak is csak akkor marad meg az egyébként már beszerelt telefon, ha újabb kötvényt vesz. Ellenkező esetben leszerelik a készüléket. Ezt elég furcsának tartom, mert így tulajdonképpen háromszor kell fizetni a két telefonért. Hogy lehet ez? Ezt a kérdést én is föltettem Kovács Lászlónak, a Szolnok Megyei Távközlési Üzem vezetőjének. — Amit a panaszos elmondott, az mind igaz — kezdte 'válaszát a szakember —, de mégsem ilyen egyszerű a dolog. Azt tudnia kell, hogy az országban először 1986-ban hirdették meg a telefonkötvényeket, miután megjelent egy államtitkári utasítás, amely kimondja, hogy bizonyos településeken, főleg nagyobb városokban új távbeszélő állomás felszerelése vagy áthelyezése — ez nagyón fontos kitétel — kötvény nélkül nem biztosítható. Tehát ez egy ma is érvényben lévő és így természetesen ránk nézve is kötelező rendelkezés, amit tetszik vagy nem, be kell tartanunk. Szolnokon egyébként 1987. július 1-jétől kezdtük meg a telefonkötvények értékesítését, s azóta csak azok juthatnak telefonhoz, akiknek kötvényük van. Nincs kivétel. Mi ennek fejében vállaltuk, hogy bizonyos időn belül egy állomást fölszerelünk az igénylő lakásában, s ezt tulajdonképpen teljesítettük is. Hisz a panaszos esetében egész egyszerűen azt történt, hogy mondott egy lakcímet és oda bevezettük a telefont. Arról mi nem tehetünk, hogy az illető lakást cserél. így bármilyen fájó is, megint kötvényt kell vásárolnia, ha az új lakásába is szeretne telefont. Azt legfeljebb megígérhetjük, hogy méltányosságból előbbre soroljuk, s így nem hónapokat, hanem csak heteket kell várnia az új telefonra. — Persze azért a lehetőségeken belül megpróbáljuk rugalmasan kezelni a dolgot — szól közbe Gulyás László, a megyei távközlési üzem ügyfélszolgálati irodájának vezetője —, és ha még a telefon beszerelése előtt egyik lakásból másikba költözik az igénylő, s azt bejelenti nekünk, mi minden további nélkül átírjuk a kötvényét és természetesen az új lakásába szereljük a telefont. — Van-e olyan eset, amikor mégsem kell kötvényt vásárolni? — Igen, ha valaki telefonos lakását telefonosra cseréli, vagy ugyanabban a lépcsőházban egyik emeletről a másikra költözik, mivel ilyenkor nem kell újból kiépíteni a vezetékhálózatot. A harmadik eset pedig az, amikor a telefonos lakásból elköltöznek ugyan, de legalább egy közvetlen családtag ottmarad. Ilyenkor tehát nem kell kötvényt venni. — Jól tudjuk, hogy ez nem a legszerencsésebb megoldás — summázza beszélgetésünk lényegét Kovács László —, de a szükség nagy úr. Tulajdonképpen a kötvényeket is azért kellett kibocsátanunk, mert nincs elég pénz a hálózat fejlesztésére, kiépítésére, s így kénytelenek vagyunk a lakosság anyagi segítségét is igénybe venni. Noha a befektetett összeget mi 7 százalékos kamatra csupán kölcsönvettük, hisz visszafizetjük azt. A 25 ezer forintból viszont 6 ezer beruházási hozzájárulás címén itt marad. De akárhogy is nézzük, ez is kedvezmény, mert azokon a településeken, ahol nem bocsátottak ki kötvényeket, ott a beruházási hozzájárulás nem 6, hanem 12 ezer forintra rúg. Ami pedig e beszélgetés apropójául szolgáló panaszosunk ügyét illeti: tényleg nincs más választása, mint az, hogy új kötvényt vesz. Igaz, hogy így összesen 50 ezer forintba kerül a telefonja, de abból 44 ezret mi visszatérítünk, mivel az új helyen már nem kérjük megint a 6 ezer forintos hozzájárulást, hisz azt csak egyszer kell megfizetni. De volna még egy megoldás: a Budapest Bank napi árfolyamon visszaveszi bárki, így természetesen panaszosunk telefonkötvényét is, s az így kapott pénzből — némi kiegészítés után — újabb kötvény vásárolható. N. T. ALAPSZABÁLY: Ne feledkezz meg a begyújtásról! Erdész helyett mestercukrász Az ember a cukrászmesterség szakavatott tudorait általában ki- csattanóan pirospozsgásnak, jókora pocakúaknak képzeli, akik közül bárki a szakmai bemutatkozást így kezdi: világéletemben a habos torta, meg a túrós rétes vonzott, ezért amióta az eszem tudom, cukrász akartam lenni. Nos, ezek a mondatpanelek Dancsi Bertalanra, a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat gyermek- és munkahelyi étkeztetési leány- vállalatának a mestercukrászára egyáltalán nem alkalmasak. Ugyanis az ízek, zamatok, habok messzeföldön híres tudora egyáltalán nem léggömbszerűen kerekded és piros, noha az sem állítható, hogy lerí róla a hosszú böjt minden következménye. Afféle jó húsban lévő barátságos ember ő, aki mindig erdész szeretett volna lenni, és talán az is lesz, ha fel nem találják a túljelentkezés fogalmát. Ez azután őt is érintette, tudomásul vette, és a régi, beidegzett honi szokással ellentétben nem szöget, kötelet, kalapácsot és egy megbízható eperfát keresett, hanem — mivel nem vetette meg az édességet — cukrászinasnak állt. Mint minden 14 éves forma lurkónak, kezdetben neki sem volt fogalma arról, mit is választott. Szerencséjére Hegedűs Laci bácsi mellett — akiről ma is végtelen tisztelettel mesél — sok mindent elleshetett. Ez akkor is igaz, ha Laci bácsinak olykor eleljárt a keze, noha a kereszt- komaságnak lett egy vitathaLEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA Képzeld, komám, tévéinterjút készítettek velem, s mivel a műsorban még nem adták le, egyelőre reménykedhetek abban, hogy sikertelen próbálkozásnak minősítik, és nem kerülök a képernyőre. Azt sem tudom, miket fecsegtem ott össze-vissza, felforrt az agyamban minden lé (tudod, ebből van nekem a legtöbb) a rettenetes hőségtől. A Városi Televízió székhelye ugyanis egy tömbházlakásban van, az egyik szoba tele mindenféle műszerrel, videóval, tévékkel, itt keverik, kavarják, facsarintják a fiúk a műsorba bekerülő interjúkat, riportokat s egyebeket, a másik szoba néha iroda, máskor stúdió, a néhány köbméteres légtér rögtön trópusi szinten izzik, amint bekapcsolják azt az ötven reflektort. Többször nézegettem az adásaikat, most látom, hogv csodát művel ez a néhány fiatalember (legalább kétszer ennyien kellene hogv legyenek) az adott körülmények között. A csoda titkára is rájöttem (legalábbis azt hiszem). ezek az emberek megszállottak, imádják a tévézést, mármint a tévéműsor készítést, ha jól láttam, szinte mindegyikük „polikvalifikált", riporterek is, operatőrök is, előadók is, ha kell. vágók, rendezők, műszaki személyzet s egyebek. Visszatérve az én szereplésemhez, kábé egy héttel e felvétel előtt szólt a riporter szerepére vállalkozó ismerősöm, hogy bár a spontaneitás a legizgalmasabb, azért ő elmondaná, hogy miket fog kérdezni, legyen időm készülni. (Persze nem volt, és amúgy is teljesen spontán elaludtam a filmezés elkezdésekor a már említett hőguta miatt.) Kérdései között szerepelt a következő: milyeneknek látom én, a túlról érkezett, az itteni magyarokat? Visz- szakérdem én az akció lebonyolítása előtt egy héttel: aztán megmondhatom őszintén? Megnyugtatott, hogv igen, csa'k ne legyen túl sértő. Aztán a kánikulában vagy ő is elfelejtette ezirá- nyú kíváncsiságát, vagy megijedt attól. hogy őszinte leszek, minden esetre tény: ez a kérdés nem hangzott el. Pedig erre a válaszra véletlenül tényleg készültem, azt akartam mondani, hogy pontosan olyanoknak, mint magunkat, erdélyi magyarokat, vagyis szépeknek, okosaknak, szorgalmasaknak, ügyeseknek, tréfásaknak, komolyaknak Nyilván, nem ilyen egyszerű a dolog, én csak a rövidség kedvéért lettem volna diplomatikus. De neked, komám, ugyancsak röviden leírnám, amit nem mondhattam el, s akkor sem. ha ráterelnek a témára. Inkább így közelíteném meg a kérdést: milyen különbségeket vélek felfedezni? az élethez és egymáshoz való viszonyulásainkban milyen apró vagy nagyobb eltérések szűrődnek át az én szemüvegemen? Árpádom, itt az embereknek nagyon kevés idejük marad egymásra, általában mindenki a saját gondjainak, örömeinek él, zárkózottabbak. egocentrikusak, talán kevésbé, mint nyugaton, de hangsúlyozottabban, mint nálunk. Elképzelhető, hogy a fiatalok között könnyebben megy a barátkozás. de negyvenévesen már nehezen akadsz társra, ha beszélgetni, kirándulni, „bulizni" akarsz, ennek a korosztálynak általában megvan már a maga társasága. oda be senki .. . Alkalmi eszmecserék persze összejönnek néha. de ezek tényleg egy alkalmat jelentenek, az esetek többségében nem ismétlődnek. Mondhatnám úgy is, hogy az „idegen" itt jobbára csak ismerősöket gyűjtögethet. esetleg haverokat, de barátokat nemigen. Magyarázni az okát egyelőre nem akarom (a többi észrevételem kapcsán sem teszem), csupán találgatok: egzisztenciális gondok, pénz-központúság, a kapcsolatoknak szigorúan az érdekeken alapuló kiépítése és táplálása? ... A fentiekhez kapcsolódik, ha igaz, egy másik szembetűnő vonás, hogy finoman fogalmazzak: tisztelet a kivételnek (vannak bőven), az ittenieknek nem éppen alapvető sajátosságuk a szerénység. Ezt nem úgy értem, hogy di- csekvőek, hogy hencegnek az autójukkal, a villájukkal, a nyaralójukkal, a külföldi utazásokon szerzett élményeikkel (bár ilyenek is vannak, de nem oly sokan), inkább azt furcsállanád te is komám, hogy itt csaknem mindenki mindent jobban tud. mint a másik, legyen szó éppen politikáról, fociról, nőkről, adózásról vagy bármilyen ártatlannak tűnő kijelentésről. Nem azt venném zokon, hogv nálam okosabbak és mindenről többet tudnak, mert ez holtbiztos így igaz. Hanem azon szórakoztam (eleinte, mert mostanában kevésbé), hogy minduntalan egymást licitálják felül, bárki bármit mond. mindig akad egy a társaságban, aki bölcsebb. Még sorolhatnám, de gondolom, az eddigi beszámolóimból is kiderült egy s más. és ezután is igyekszem kielégíteni kíváncsiságodat. Mindezt most tulajdonképpen azért írtam meg neked, mert megkaptam a „különpostás- sal" küldött leveledet, és nagyon belém szúrt a kérésed, hogy ne küldjék több kávét, mert már nincs kivel kávézni, és nem érdemes frissnek lenni meg élni sem odaát... Te tévesen hiszed azt, hogy a kávézással kapcsolatban itt velem egészen más a helyzet. Egyedül iszom én is. komám, frissebb csak beteg szívem lesz tőle, agyam-lelkem nem. élni pedig muszáj, már csak a gyerekeink miatt is. Sajnos, ilyen közhelyekké egyszerűsödik az a világ is, amelyiket nagyog másmilyennek képzelt valamikor komád, Lajos Ugyanis ez a hivatás minden csodálatos vonzata mellett sok lemondást, mindig egész embert kíván, hiszen a cukrász legtöbbször ünnepekkor, illetve akkpr dolgozik, amikor más ember pihen, szórakozik. Ily módon nem véletlen, hogy sem a fia, sem a lánya nem vállalta ezt a strapás megélhetést. Azt is vallja: nem utolsó szempont a szakmában az sem, hogy a süteménynél összhangban legyen a szín és a forma, hiszen a vendég először mindig a látványért vásárol. És ha az íz is elnyeri a tetszését, megmarad a terméknél. Neki nincs kedvenc süteménye, mindent megeszik, bár legjobban a mutatós tejszíneseket kedveli. Otthon mégis a felesége a tepsik úrnője, igaz, ő sem amatőr, hiszen szintén cukrász, sőt Berci szerint a legszigorúbb kritikusa, ily módon rengeteget köszönhet neki. Mint korábban említettem erdész szeretett volna lenni, de ma már nem bánja, hogy így alakult az élete. Éppen ezért a természetet, a növényeket, az állatokat ma is imádja, úgy is lehetne mondani, ezek jelentenek igazi kikapcsolódást neki. Jó tanácsként sokféle apróságot elárul a kezdő háziasszonyoknak, amelyek közül egyet mindenképpen közhírelünk. Bármilyen merész kinézetű a remekmű, a tortacsoda, nem árt, ha az illető nemcsak a tepsit tolja be a sütőbe, hanem a begyújtásról sem feledkezik meg. Ugyanis tűz nélkül még a legsikeresebb sütiremek sem válik ehetővé. D. Sz. M. Hagyományos terméknek számít a Kisújszállási Forma Vas-Fa és Építőipari Kisszövetkezetnél a Triál és az Ezermester Vállalat részére gyártott asztaliteniszütő, amelyből évente 50—60 ezer pár készül. Két éve az ütők műanyag csomagolódobozait is helyben állítják elő (Fotó: TKL.) A mestercukrász tanítványai között. Fotó: K. É. tatlanul pozitív következménye: itt, nála tanulta meg a szakma szeretetét. A pontosságot, a tisztaságot, a vendég tiszteletét. Így rohant el pár év, és a történeti igazsághoz hozzátartozik, nem számított a színjelesek közé, ámbár az is tény: nem vele zárult a tanulmányi sorrend. A valami mást, valami újat módszer végül is meghozta az eredményét, hiszen tizenegy éve mestercukrász. Hosszú-hosszú idő óta tanműhelyvezető. Mai szakember-jelöltjeiből kissé hiányolja: kevés bennük a kitartás, az áldozatvállalás. Ezért esküszik arra a régi bevált gyakorlatra, amely szerint bizonyos próbaidő: egy-két hónap után a gyerek még minden következmény nélkül továbbállhatott. Mondván a régi slágert: Anyám, én nem ilyen lovat akartam. Kissé szomorúan jegyzi meg: ez a valaha férfi-privilégiumnak számító szakma időközben teljesen elnőiesedett, ámbár most már afféle egészséges arány kezd kialakulni, hiszen a jelöltek fele Péter, Károly, Sándor, Tibi névre hallgat ismét. Nem is az elért hazai és nemzetközi sikereire a legbüszkébb — noha hires szaktársával Móra Lászlóval együtt többször tértek haza az országos megméretésekről dobogós helyezéssel —, hanem arra, hogy diákjai a Szakma Kiváló Tanulója verseny végső küzdelmei után is mindig belekerültek a legjobb tizenkettő közé. Nem felhőtlen azért a sorsa, hiszen úgy érzi, két gyerekével kevesebbet tudott törődni, mint amennyit ő kapott özvegy édesanyjától. Kávézacc
