Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-18 / 42. szám

Nemzetközi körkép 1989. FEBRUÁR 18. Aki a lengyelországi tár­sadalmi-gazdasági helyzetet figyelemmel kíséri, nem le­pődött meg azon, hogy a legélesebb vita a gazdaság és a szociálpolitika problé­máiról bontakozott ki, annál a „kisasztalnál”, amelyet er­re a célra a nemzeti kerék­asztal mellett felállítottak, nem pedig ott, ahol a szak- szervezeti pluralizmussal vagy a politikai reformok­kal foglalkoznak. A második ülés után igen élesen vetődött fel az alap­kérdés: ki vállalja a politi­kai felelősséget a gazdasági reform folytatásáért? Pon­tosan mely politikai erők hajlandók tartani hátukat az elkerülhetetlen gazdasági döntések nyomán ugyancsak elkerülhetetlennek tűnő tár­sadalmi feszültségekért? Az csupán politikai retori­ka és szociálpolitikai dema­gógia, hogy a lengyel gaz­daság szanálásának elkerül­megszerezni a legkülönfé­lébb társadalmi és politikai erőktől. Csakhogy a kerekasztal gazdasági bizottsága eddigi két ülése éppen ebben a kér­désben kellett kijózanítókig hatnia a gazdaságért felelős lengyel vezetésre. Úgy tű­nik, mindeddig egyetlen po­litikai erő sem mutatott készséget arra, hogy közös felelősséget vállaljon „Len­gyelország megmentéséért” — sem a törvényes szak- szervezetek, sem a „Szolida­ritás” sem a LEMP szövet­ségesei. A lengyel televízió kom­mentátora a kerekasztal gaz­dasági bizottsága legutóbbi ülését egy olyan orvosi kon­zíliumhoz hasonlította, ahol az orvosok a haldokló beteg fölött azon vitatkoznak, hogy operálni, esetleg am­putálni kell-e, vagy elég-e a gyógyszeres kezelés. Egyesek — szándékosan vagy éppen Ezért javasolják egy olyan „gazdasági megegyezési ta­nács” életrehívását, amely — akár a kormány egyes konkrét döntéseinek meg­valósításával is — ellenőr­zést gyakorolna a gazdaság- politika fölött: véleményez­né, de nem venne részt meg­valósításában, s felelősséget sem viselne. A kormány ért­hető módon mást akar, a társadalmi következmények közös vállalását szentesítő re- formpaktumot, amelyben a részvétellel felelősség is jár­na. Ettől egyelőre a LEMP- en kívül mindenki igyekszik távoltartani magát. A lengyel társadalom dön­tő többsége, a bérből és fi­zetésből élők nevében fellé­pő „Szolidaritás” és az OPZZ a legfontosabbnak azt tartja, hogy a bérek az inf­láció ütemével párhuzamo­san automatikusan nőjenek. A Parasztpárt a mezőgazda- sági árak teljes felszabadí­A héten kivonult az utolsó szovjet csapat is Afganisztánból. Képünkön a hazaérkező szovjet katonákat az üzbegisztáni Termez városában ünnepélyesen fogadják. fi tábornok marod.«. Aki ma bankot alapít Panamában, bizonyára derűlátó. Márpedig a közelmúltban éppen ennek kapcsán került a világlapok hasábjaira ismét iá panamai fegyveres erők fő- parancsnoka, Manuel Antonio 'Noriega. A „Haza Intézmé­nyes Bankja” patetikus elnevezésű pénzintézet majd 16 millió dolláros alaptőkével indult, s központja pár lépés­nyire van csak á hadsereg főhadiszállásától. Aligha olyan ember döntése ez, jegyezte meg a Newsweek amerikai hír­magazin, aki éppen, csomagolni készül”. hetetlen költségeit a társa­dalomról — vagy ahogyan itt előszeretettel mondják — „a lengyel dolgozókról” bár­ki másra át lehet hárítani. Az ugyanis csak látszatalter­natíva, hogy e költségek mi­lyen hányadát fizeti közvet­lenül a dolgozó, és milyen hányadát az állam, vagy az állam tulajdonában lévő gazdálkodó egységek, a vál­lalatok. E költségek — köz­vetlenül vagy közvetve — mindenképpen az egész tár­sadalmat fogják érinteni. A gazdasági utópiák vilá­gába tartozik az az elkép­zelés, hogy a leromlott, el­avult termelőkapacitással rendelkező, krónikus anyag- és energiahiánnyal küszkö­dő, a nemzetközi pénzügyi kapcsolatoktól, azaz a külföl­di hitelektől elvágott, dez- organizált, archaikus szer­kezetű lengyel gazdaság nor­mális fejlődési pályára állít­ható úgy, hogy közben a la­kosság életszínvonala leg­alább nem romlik, a belső fogyasztás pedig még növek­szik is. Az egyéni és a kö­zösségi fogyasztást, az egész társadalmi-szociális infra­struktúrát abból a nemzeti jövedelemből kell kigazdál­kodni, amelyből a világszín­vonaltól tragikusan elma­radt, rendkívül alacsony ha­tékonyságú lengyel ipar és mezőgazdaság életre keltését kellene finanszírozni, és az adósságokat törleszteni, mi­közben a nemzeti jövedelem e két cél közül külön-kü- lön egyik feladat megvaló­sítására sem elegendő: A Nemzetközi Valutaalap könyörtelen pénzügyi szak­értői persze már készek a válasszal. Csökkenteni kell a belső fogyasztást és — leg­alább 10 százalékkal — az életszínvonalat, ami egyben az esetleges hiteltámogatás’ felvétele is. Vagyis a recep­tet már felírták, csak nincs aki beadja a keserű pirulát a társadalomnak. A lengyel kormány eddig tisztán bel­politikai okokból, a társa­dalmi nyugtalanságtól tartva húzódozott elfogadni az IMF ajánlatát, de látja a terápia elkerülhetetlenségét, és alig­hanem túlnyomórészt éppen ezért ült a kerékasztalhoz. Elsősorban a gyógykezelés­hez elengedhetetlennek lát­szó beleegyezést szeretné szándékuk ellenére — olyan terápia mellett törnek lánd­zsát, amely egyenlő az eutanáziával, a „szép halál­lal”. S eközben a konzílium résztvevőinek egy része nem csak a beteg sorsáért nem vállal felelősséget, de saját „jótanácsaiért” sem. A kerékasztalnál ülő „Szo­lidaritás” még ennél is to­vább megy: megalapozatlan reményeket ébreszt a beteg­ben a gyógyulás iránt. Veze­tő közgazdászuk — Bugaj — a televízió kamerái előtt a felelősségei nem terheltek magabiztosságával jelentet­te ki: az életszínvonal és a fogyasztás csökkenése nél­kül is kivezethető a lengyel gazdaság jelenlegi katasztro­fális helyzetéből, ha néhány belső és külső feltétel ked­vezően alakul. Walesa hí­vei hozzáteszik, hogy a re­cept kigondolása és a gyógy­kezelés nem az ő dolguk. Az NDK és Bulgária után ' Magyarország is nagykövet­ségi szintre kívánja emel­ni diplomáciai kapcsolatait Albániával, erőteljesebben szeretné fejleszteni a 60-as években visszaesett együtt­működést. A kis balkáni or­szág utóbbi időben tett kül­politikai lépései, a világra való óvatos nyitása alapján remélhető, hogy a magyar szándék megvalósulhat. Nem érdektelen, milyen képet mutat ma ez az or­szág, amelyről — szinte „her- metikus” bezárkózása miatt — évtizedeken át olyan ke­veset lehetett hallani. A bolgár sajtó érdeklődése is nagy iránta, s a közös „bal- kániság” alapján néhány szófiai újságírónak már si­került ellátogatnia Tiraná­ba. A főváros — írják útj ük­ről beszámolva — nem di­csekedhet a nagy európai vá­rosok ragyogásával, ám megvan a maga sajátos szépsége: a gazdagon zöl­dellő növényzet, a pálmák és a magnóliák susogása, a csend és a nyugalom. Tira­nában az úttest még a gya­logosoké és a kerékpárosoké. tása mellett tör lándzsát, sze­rinte ez a mezőgazdasági termelés felfuttatásának alapfeltétele. Mindkét ja­vaslat egyetlen biztos követ­kezménye az lenne, hogy a ma rohanó infláció vágtató inflációba csapna át. A közös döntés és felelős­ség, közös tehervállalás szándékával kerekre gya­lult asztal tehát egyelőre négyszögletes. Lech Walesa a kerékasztalnál elmondott beszédében feltett egy szó­noki kérdést: „Ki a felelős az ország jelenlegi gazda­sági helyzetéért? Talán a mesebeli törpék?” De így is fel lehet tenni a kérdést a kerekasztal mellett: Ki vál­lalja a felelősséget a lengyel gazdaság jövőjéért? Talán a mesebeli törpikék? Zsebesi Zsolt Aluljárók itt szükségtele­nek: nem csak magánautók, hanem villamosok és troli­buszok sincsenek, s kevés az autóbusz és a taxi is. A valamivel több mint 28 ezer négyzetkilométernyi te­rületű ország lakossága — 26 éves átlagéletkorával — a legfiatalabb a lassan, de biztosan elöregedő Európá­ban. Ezer lakosra évente 21 ezer élveszületés jut, ami­vel ugyancsak az élen jár Albánia. Az átlagos életkor erősen megnövekedett: 1938- tól 1986-ig 38 évre. Ez a két demográfiai adat ezért érde­kes, mert rácáfol arra, hogy a magas születési arány csak a legelmaradottabb népekre lenne jellemző. Az átlagos életkor ilyen nagyarányú meghosszabbodása ugyahis elképzelhetetlen az életszín­vonal és az általános kultu­rális szint emelkedése nél­kül. Az ország gazdasági élete jócskán elmarad saját lehe­tőségeitől. Ez az elzárkózás következménye. A lehető­ségekre pedig az jellemző, hogy a króm termelésében Albánia az elsők között van a világon, de jelentősek Vádak és ígéretek Vagyis bármennyire, szí­vesen látnák Noriegát a csa­tornaországon kívül az amerikaiak, a tábornok nem mutat hajlandóságot a távo­zásra. A Reagan-konmányzat egyik első számú közellensé­gének kikiáltott Noriegával így hát a Bush-adminisztrá- ciónak is lesz még dolga. Reagan közép-amerikai kül­politikai kudarcként volt kénytelen elkönyvelni, hogy sem diplomáciával, sem gazdasági nyomással nem si- . került megszabadulnia ké­nyelmetlenné vált szövetsé­gesétől. Pedig Noriegáról minden lehetséges rosszat elmond­tak, s tavaly amerikai bíró­ságok kábítószercsempészet miatt vádat is emeltek elle­ne. Ha a tábornok amerikai földre lépne, ott azonnal le is tartóztathatnák. De Pa­nama „erős embere” annak fejében sem volt hajlandó lemondani, hogy megígérték neki, ejtik a vádakat, meg­szüntetik a bűnvádi eljárást. Az új amerikai elnök szá­mára egyébként különösen kényelmetlen lehet, hogy a főparancsnok még mindig biztosan ül székében. Hiszen a Noriega-ellenes kampány során azt is megszellőztet­szén-, olaj-, vasérc-, nikkel- és ólomtartalékai is, ame­lyek kitermelése szerény méretekben és elmaradott technikával folyik. Vízkész­leteit tekintve Albánia a második Európában, Nor­végia után. Villanyáramot exportál Jugoszláviába, Ro­mániába, Görögországba és Ausztriába, miután saját szükségletét teljes mérték­ben fedezte. A megművelt földek 60 százalékát öntözik. Igaz, a művelésre alkalmas terület nem nagy ebben a csupa-hegy országban, ahol minden talpalatnyi földet meg kell művelniük a lakos­ság 66 százalékát kitevő fa­lusiaknak. Szorgalmukra már azért is szükség van, mert a mezőgazdasági gép kévés, s ami van, elhaszná­lódott, elavult. Az albánok igen büszkék eredményeikre, s — ha fi­gyelembe vesszük, honnan indultak — joggal. Egy pél­da a .„starthelyzetükre”: Al­bánia volt Európában az egyetlen olyan ország, ahol a második világ­háború előtt még nem volt vasút és egyetem. Az első — 42 kilométer hosz- szú — vasútvonal 1947-ben nyílt meg. a tiranai egye­tem pedig 1957-ben. Az eu­rópai hálózatba is bekap­csolt vasútvonalak hossza ték, hogy a tábornok annak idején pótolhatatlan szol­gálatokat tett CIA-igazgató korában Bushnak, ő pedig ennek fejében elnézte kor­rupt manipulációit. Történt is egy kísérlet a washingtoni beiktatás előtt^ hogy lezárják végre a kínos' Noriega-ügyet. Bush találko­zott a Noriega által tavaly leváltott, s azóta illegalitás­ban élő Eric Arturo Delval- léval. Az Egyesült Államok változatlanul őt ismeri el Panama törvényes államfő­jének, s megbuktatására hi­vatkozva tartja zár alatt a csatornaország , amerikai kinnlévőségeit. Delvalle ezek után felajánlotta Noriegá- nak, tárgyaljanak személye­sen Panama politikai jövő­jéről, ám végül a washing­toni ihletésű diplomáciai ak­ció sem hozott eredményt. Összehúzott nadrágszíj Noriega tehát egyelőre ma­rad, és sokan azt jósolják, ha sikerül augusztusig ki­húznia, akkor végképp meg­szilárdíthatja hatalmát. Má­jus elején ugyanis elnökvá­lasztást tartanak Panamá­ban, s augusztus 31-én iktat­nák be a tervek szerint az ma 400 kilométer, az egyete­men nyolc tanszék 68 féle diplomás szakma elsajátítá­sát teszi lehetővé. Gyárak, erőművek, vízgyűjtők, utak, lakások épültek. Közben sok nehézséget kellett leküzde­ni, s maradt is még elég. A bolgár újságírók szerint megvan a szükséges reali­tásérzék, akarat és szorga­lom is ahhoz, hogy ezeken is felülkerekedjenek. Bulgáriából túristacsoport is járt már Tiranában, s ez éppúgy az albániai nyitás té­nyét bizonyítja, mint az, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom érté­ke néhány év alatt 30 mil­lió rubelről 70 millió rubel­re nőtt. A nyitás különösen a Balkán vonatkozásában ta­pasztalható: bár élesek a két balkáni NATO-ország közötti ellentétek és a négy szocialista ország is erősen eltér egymástól, mégis szinte tapinthatóan érvényesül az új politikai gondolkodás ha­tása. Enélkül nem jöhetett volna létre 1988 februárjá­ban a félsziget történetének első külügyminiszteri talál­kozója. és Tirana nem kép­viseltette volna magát — az Interparlamentáris Unió történetében először — az UPI szófiai tanácskozásán. Nagy Károly új államfőt. Ha pedig vá­lasztott elnök kerül az or­szág élére, Washington nem tud mit kezdeni a megbuk­tatott Delvalle támogatásá­val, s nem lesz már jogalap­ja a bankszámlák zárolására sem. Az ellenzék pártjai ugyan közös jelöltet készülnek in­dítani, de a belső pártviták miatt még egy-egy csoporto­suláson belül sem tudtak megegyezni, ki legyen az. A közvéleménykutatások sze­rint három panamai közül kettő szívesen látná a tábor­nok búcsúját, az ellenzék mégis borúlátó, s az ered­mények meghamisításától tart. Noriega mellesleg to­vábbra is megelégszik a színfalak mögötti hatalom­mal, s nem kíván indulni az elnökválasztáson. A gazdasági nyomás (erre egyébként Delvalle is fi­gyelmeztette az amerikaia­kat) bumeráng-hatást vál­tott ki, felerősítette az egyébként is meglévő Ame- rika-ellenes érzelmeket. Rá­adásul végső célját sem ér­te el: Panamaváros virágzó pénzügyi-kereskedelmi köz­pontja ugyan halódik, hiány­zik a legfontosabb fizetőesz­köz, a dollár, kiürültek az üzletek, de a végső össze­omlás mégsem következett be. Szerteágazó üzleti kap­csolataik, s vélhetően bizo­nyos latin-amerikai fekete­pénzek révén a panamai vál­lalkozások, ha összébb is húzták a nadrágszíjat de to­vább működnek. Még tíz év Kulcsfontosságú időpont­nak ígérkezik az idei de­cember is a panamai—ame­rikai kapcsolatokban. A kö­zép-amerikai országot ket­tészelő víziút megnyitása óta első ízben ugyanis — a Car­ter—Torrijos szerződés me­netrendje értelmében — pa­namai vezetőt kell választa­ni a csatornaigazgatóság élé­re. A jelölt személyét ugyan­akkor Washingtonnak jóvá kell hagynia, s várható, hogy Noriega emberét elutasítják majd. Márpedig a hírek sze­rint a csatornaövezétben csak egy szikra hiányzik a robbanáshoz; rendkívül fe­szült a helyzet, az ott állo­másozó 11 ezer amerikai ten­gerészgyalogos készültség­ben van a Noriega-ügy kez­dete óta. Noha még tíz esztendő van hátra 1999-ig, amikor a stratégiai fontosságú ví­ziút elvileg végleg pa­namai tulajdonba men­ne át, Washingtonban máris aggódnak, mi lesz, ha még akkor is Noriegával kell tárgyalniuk. Az Egye­sült Államok számára ugyan a legkevésbé sem kö­zömbös. kinek a kezébe ad­ják a Panama-csatornát. Ta­lán még azt sem döntötték el. hogy elgyáltalán átad­ják-e... Szegő Gábor H 1- —— ' __m__1 > * r A LBÁNIA il „legfiatalabb” ország

Next

/
Oldalképek
Tartalom