Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-15 / 39. szám
Nyugodtan alhat, asszonyom, nem kell fizetnie! Egy tűzoltási ügy utórezgéseí SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP M 1989. FEBRUÁR 15. A csodaváró Épp ma egy hete történt. Közeli munkahelyéről hazajár ebédelni Kossuth Lajos út 18. szám alatti otthonába Szecsei Istvánná. Aznap, amikor hazaért, a függőfolyosó végén, a szemétledobó zárt fülkéjéből sűrű füst gomolygott elő. Ijedtében egy vödör vízzel próbálta megközelíteni a helyiséget, de a sűrű füsttől semmit nem látott, letett szándékáról. Ehelyett a házfelügyelőt kereste, de mert nem találta a helyén, a saját lakásából telefonon riasztotta a tűzoltókat. Törtei utolsó házainál az utca összeszűkül, és kátyús országúéban folytatódik. Kétoldalt dűlőutalk meg gyalogutak nőnek ki belőle, s elkanyarodnak a szántások, meg a távoli nyárfaerdők felé. Egymástól pár száz méterre piroscserepes házak: tanyák. Jó negyedórányi autózás után Fehér István, a törteli tanács vb-titkára megszólal mellettem: — Megérkeztünk. Az előttünk álló épület feA riportban arról volt szó, hogy egy petróleumlámpás törteli tanyán kezest keres egy 21 éves fiatalember, aki rokkantnyugdíjas édesanyjával, húgával és szívbeteg öccsével él ott, s komolyabb beruházásba szeretne fogni. Rendbe tenné a tanyát, és hosszútávon jószágtartásra szeretne berendezkedni. .Elképzelései megvalósításához legalább 300 ezer forint kölcsön kellene. Ugyanakkor nincs munkahelye, a környéken alig ismerik, hisz ezt a tanyát is, amiben most laknak, tavalyelőtt önkényesen foglalták el, mivel üres volt, szóval senki sem •vállal felelősséget a családért. A fiatalember persze nem adta fel, írt fűnek-fá- nak, kilincselt a különböző intézményeknél, és végső- elkeseredésében fordult a rádióhoz. Pedig csodákra, a rádió sem képes. Viszont, úgy tűnik, hogy a martfűi származású Berki Gyula — merthogy róla van szó — mintha mégis a csodában hinne. De ki is ő valódéban? Nos, Farkas Árpádné, a martfűi községi tanács igazgatási csoportvezetője jól emlékszik a Jónás családra. — Jónás Ferencnének, vagyis Berki Gyula édesanyjának — a második férje nevét viseli — állandó lakása még mindig itt van — meséli. — Elég sok gondunk volt velük, sokszor kellett a békítőibíró szerepét is vállalnunk a családErről mi magunk is meggyőződhetünk. A házigazda kérésünkre végigvezet a ház körül. A viharvert istállóban két tehén.és két növendék borjú heverészik. Jöttünkre föl tápás/lkodnak, s így még ijabban látni, hogy milyen piszkosak. Kicsit odébb, a ház végében karókon nejlon feszül, négy koca röfög alatta: ez a disznóól. Fólia az oldala meg a teteje is. Nem éppen ideális hely a sertéshizlaláshoz. To- porgunk még pár percet az udvaron, azután a fiatalember beljebb invitál a- lakásba. Három helyiségből áll a ház. Konyha, szoba, meg egy másik szoba, ami valamikor kamra lehetett, olyan kicsi. Ebben élnek négyen: ő, az iskolás húga, az öccse, meg az édesanyja. A konylé mutat. Kopasz fák fogják közre az elhanyagolt külsejű házat. Az udvaron kihúzott kötélen színehagyott, formátlan ruhadarabokat lenget a csípős februári szél. Gubancos szőrű kutyasereg ugatása fogad. A csa- holásra szakadozott ruhájú gumicsizmás fiatalember lép ki a házból. Kelletlenül, gyanakvóan viszonozza köszönésünket. Amikor elmondom neki, hogy hallottam a rádióban a történetét, megenyhül a tekintete. ban. Állandó munkahelye egyikőj üknek sem volt, jószágokat tartottak. Elég jól megéltek, de több szabálysértési eljárást kellett kezdeményeznünk ellenük, mert az állatokat mindig a téesz földjén legeltettek. Berki Gyula egyébként börBerki Gyula: Nem megyek én innen sehová főnben is volt, mert elagya- bugyálta a nevelőapját, mivel az verte a testvéreit, meg az édesanyját. Pár évvel ezelőtt elváltak már Jónástól, de az asszony tavaly is írt kétszer nekünk, hogy utaljunk ki segélyt a részére. S, mivel mi nem tudtuk hogy és mint élnek, a törteti tanácstól kértünk környezettanulmányt, s ők megírták, hogy elég mostoha körülmények között vannak, állatokat tartanak. Jhában döngölt föld, az asztalon négy-öt lábas meg fazék. A földön pléhlavór, mellette kannában víz. Az apró ablakon alig szűrődik be valamicske fény. Itt a félhomályban állunk le bér szélgetni. — Először újrakezdési támogatást szerettem volna fölvenni — kezdi Berki Gyula —, de hiába írtam bárhová, mindenhol elutasították a kérésemet. — Miért csodálkozik ezen? — kérdi kísérőnk Fehér István, tanácstitkár, aki mindvégig készséggel rendelkezésünkre állt. — Hisz az csak akkor jár, ha az igénylő munkahelye átszervezés, felszámolás miatt szűnt meg, vagy ugyanilyen okból bocsátották el az illetőt. A maga esetében erről szó sincs, hisz nincs munkahelye, és nem is akar elhelyezkedni. — Itt Törteién is tudnánk munkát biztosítani számára — fordul felém a titkár —, de nem akar kötélnek állni. Pedig jó szakmája van, kőműves. — Az — bólogat a fiatalember — csak annyian vagyunk már, hogy Dunát lehetne velünk rekeszteni. Itt maradok én a tanya körül, mondhat bárki bármit, nem megyek el sehová. Egyébként az OTP ceglédi fiókja ■— teszi hozzá — adna 60 ezer forint kölcsönt, ha vinnék két kezest, de az a pénz nekem kevés, legalább 300 ezer kellene, hogy rendbe rakjam ezt a kócerájt. — Volna még egy lehetőség — magyarázza Fehér István —, de az sem olyan egyszerű. Föl lehetne venni vállalkozói hitelt, de annak 25 százalékos a kamata. A kérdés csupán, annyi, hogy ki vállalna garanciát, kezességet a visszafizetésre? Körbejár a tanácstitkár tekintete. Választ vár, de nem szól senki. Mert tudjuk a feleletet, mint ahogy Berki Gyula is tudja. A türelem rózsája Nos, itt ezen a ponton többszöri kísérletünk ellenére is megfeneklik, zátonyra fut a beszélgetés. Mert hiába próbáljuk meggyőzni a fiatalembert, hogy először vállaljon munkát, utána jöhet a hitel, ő hajthatatlan, s mint mondja: abból a hétezer forintból, ami összejön havonta a tejpénzből, . az anyja rokkantsági nyugdíjából, meg a különféle segélyekből majd csak kihúzzák valahogy. S, ha így nem segít senki — biggyeszti el a száját, miközben a kocsiig kísér —, akkor nincs más választásunk, kínlódunk tovább. — Ez az ember nem a földön él — szólal meg hosszas hallgatás után, már útközben visszafelé a tanácstitkár. — Mert sehogy- sem megy a fejembe — folytatja —, hogy ma Magyarországon legyen olyan ember, aki nem akar dolgozni, ugyanakkor a markát tartja, és elvárja, hogy segítsenek neki. Hallgatom útitársam szavait, és minduntalan egyetlen kérdés motoszkál bennem. Elképzelhető, hogy Berki Gyula tényleg valamiféle csodára, vagy arra vár, hogy a kilátástalanság varázsütésre tovatűnik, s helyére majd a siker, a boldogság lép? Aligha hiszem, mert valljuk be, az élet ritkán kényeztet el bennünket* efféle dolgokkal. Ügy meg főleg nem, ha az ember a kisujját sem mozdítja érte. Fölvetődik, hogy ilyen helyzetben mire számíthat, mi maradhat még Berki Gyulának, meg a hozzá hasonlóknak. Talán csak a türelem rózsája. De az is elhervad egyszer ... Nagy Tibor Fotó: Korányi Éva Mire a tűzoltókocsi kiért, előkerült a ház gondnoka is, az asszony megnyugodva tért vissza a munkahelyére. Igen ám, de ott telefonon keresték, és valaki — a tűzoltóság nevében — felszólította, meglehetősen szemtelen stílusban, hogy mivel vaklármát csapott, fölöslegesen riasztotta őket, meg kell fizetnie 1200 forintot, a kivonulás költségét. Mindezt Szecsei. Istvánná munkatársai is bizonyítják, akik tanúi voltak a beszélgetésnek, az asszony felháborodásának. Mi is történt tulajdonképpen? A kérdéses háztömb az úgynevezett Centrum-sarok helyén épült. Emlékeznek még a szolnokiak arra a szörnyű éjszakára, amikor az áruház kiégett, s az egész épület életveszélyessé vált, emiatt kellett lebontani. Az új épület szemétledobó garatja a falon kívül helyezkedik el, és mellette húzódik a gázvezeték'/ ‘Lent, az lakna alatt, a konténerben papírhulladék égett. (Talán mert valaki égő csikket dobott bele -*- jegyezte meg a gondnok. Furcsa József, aki minden nap kora reggel üresre cseréli a teli konténert, régi szemét tehát nem volt benne, öngyulladásról szó sem lehetett.) Szóval: égett a szemét. Közvetlen közelben van a „dollárosbolt”, két kiskereskedő divatüzlete és a Sztár Áruház nagy raktáraiban Felmérés az ország állatállományáról Több a sertés, kevesebb a szarvasmarha A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az ország szarvasmarha- és sertésállománya valamivel nagyobb, a többi haszonállaté, viszont kisebb, mint egy évvel korábban. Az előjelzések szerint 1989-ben a legtöbb állatfajnál az állomány csökkenése várható. A szarvasmarha-állomány 1988. december 31-én 1 millió 690 ezer volt, az egy évvel korábbinál 26 ezerrel nagyobb. A növekedés elsősorban abból adódott, hogy tavaly a szokásosnál kevesebb marhát .vágtak, továbbá lengyel növendékmarhát importáltak. A nagyüzemek több, a kistermelők kevesebb szarvasmarhát tartanak a korábbinál. (A kistermelők egyre több olyan szarvasmarhát gondoznak, amelyek a nagyüzemek tulajdonában vannak, ezeknek a száma megközelíti saját állományuk egyharmadát.) A tehenek száma 663 ezer; egy év alatt 10 ezerrel csökkent. A sertésállomány a múlt év végén meghaladta a 8,3 milliót, a növekedés az előző évhez képest 111 ezer. Az előző esztendőhöz képest tavaly mind a nagyüzemek, mind a kistermelők valamennyivel gyarapították állományukat. A sertések számának ez évi alakulását — várhatóan csökkenését — jelentős mértékben befolyásolja a tavalyi gyenge kukoricatermés és a szójadara világpiaci árának emelkedése. A tenyésztés visszafogására utal, hogy kevesebb kocát tartanak a termelők, mint korábban. rengeteg .papírdoboz, göngyöleg. .. A füst a garaton át felfelé szállt, és a ledobónyíláson át elárasztotta az emeleti ledobóhelyiségeket. Hogyne ijedt volna meg az asszony! A gondnok így emlékezik vissza a történtekre: — Az első emeleten takarítottam, mikor észleltem a füstszagot. Lementem, az égő konténert kihúztam a garat alól, amikor szirénázva jöttek a tűzoltók. Le akartam önteni, de mondták, majd inkább ők. Beleöntöttek két vödör vizet. Mondták, hogy helyesen tette, aki kihívta őket... — Maga sem tudja, ki hívta fel Szecseinét, hogy fizesse meg a kivonulás költségét? — A tűzoltók ezt az esetet nem minősítették vaklármának, nem értem azt a telefont. .. Megkérdeztem Szabó Andrást, a megyei tűzoltóparancsnokot is: — Hogyan minősíti ezt az esetet? Elképzelhető-e, hogy a Tűzoltóságtól felszólították az asszonyt, fizesse meg a kivonulás költségét? Hiszen jogosan kért segítséget, bárki láthatta — látták is többen — a füstöt. Veszély- helyzet volt. Ezt nem szabad közömbösen nézni! — Biztos, hogy tőlünk nem telefonált senki. Mi köszönettel veSszük a riasztást, mert inkább tízszer kimegyünk — Doktor Ür! Maga .operálja az apámat? Fogja a pénzt, a magáé. Ügy intézze, hogy már ne kelljen hazavinni az öreget. Dolgozunk mindannyian. Az öreg 91 éves. Mit kezdek vele otthon ? * * * Az ügyeletes orvos egy idős férfit vizsgált, amikor kicsapódott a rendelő ajtaja. — Jöjjön gyorsan, doktor! — Egy fiú állt az ajtóban. — Az édesanyám nagyon rosszul van, alig kap levegőt. Induljon már, az istenit magának! Ha megfullad, maga lesz a felelős érte! Az orvos félbeszakította a vizsgálatot, kapta a táskáját. Amikor beszállt a kocsiba, a fiú még utána kiáltott: — Aztán nyomja a gázt, doktor! Ha jót akar magának! Az orvos megroggyant, félig kidőlt kapun lépett be, amikor a megadott címre ért. Az udvaron kikerülgette az aprójószágokat és beért a házba. A kis, sötét helyiségekben csend volt, A legbelső szobában ötven körüli asszony dúdolgatva virágot locsolt. — Hol a beteg? — kérdezte a sietéstől kifulladva az orvos. — Nem beteg nálunk senki, aranyoskám — csodálkozott az asszony. — Egy fiatalember ide- küldött, hogy haldoklik az édesanyja. — Ö, az csak a Pali fiam lehetett. Ügy aggódik értem. A sok ócska cigarettától volt... szakadt fel a slejm a mellemből. Ugye megérti? * * * — Nagyon fáj a fejem, szédülök, el fogom veszíteni baj nélkül, mint egyszer nem, és baj legyen. Nem sokkal ezután személyesen keresett meg az ügyben Terjéki László tűzoltófőhadnagy. Szakmájuk egy mondását idézte, valahogy ilyenféleképpen: amit az első percben egy pohár vízzel, öt perc múlva egy vödörrel el' lehet oltani, ahhoz 10 perc múlva már talán a Tisza se elég. .. Megerősített abban, amit már telefonon a parancsnoktól hallottam: — Mi mindig azt kérjük, hogy rögtön jelezzenek, éppen ezért mindig meg is köszönjük az állampolgároknak az éberségüket. Többször előfordult, hogy nem volt komoly tűz, és szabadkoztak a bejelentők. Mi akkor is megköszöntük. És amikor valaki tüzet jelez, nem kérdezzük, hogy hol dolgozik. Ez esetben sem tettük, tehát nem is ismertük a bejelentő munkahelyét. A tréfából való riasztásért viszont haragszunk. De akkor sem a fölösleges kivonulás költségét kérjük számon, hanem szabálysértési eljárást indítunk a tréfálkozó ellen, ha rajtakapjuk. De ez esetben ilyenről szó sem volt. Egy bizonyos, tehát: ön nyugodtan alhat, asszonyom, nem kell fizetnie! Nyitott kérdés maradt viszont: ki lehetett a telefonáló, aki kegyetlen tréfát űzött önnel? Lehet, hogy sohasem tudja meg. Mégis kár volna, ha ennek a riasztó esetnek az lenne a tanulsága az ön és mások számára, hogy jobb, ha nem avatkozik bele, nem jelez, közömbösen elfordul, nem kér segítséget bárki is, aki bajt észlel. Rónai Erzsébet Történetek ügyeletben az eszméletemet, — állította határozottan a fiatalember, • és a nyomaték kedvéért megtántorodott. Az orvos meghallgatta a szívét, megmérte a vérnyomását, típusos mozdulatokkal tesztelte idegi állapotát. — Fizikálisán negatív. Vérnyomása normális. — Ha nagy levegőt veszek, fáj a mellkasom. Reggel még köhögtem is, — mondta a fiatalember, de már kevésbé határozottan. — A hasam is szokott fájni, — folytatta egyre nyugtalanabbul. — A has puha, betapintható, fájdalom nem váltható ki. — Nézze meg doktor úr a jobb bokámat, egy hete megrándítottam, estére mindig bedagad... — Most délelőtt tíz óra van, fiatalember — mosolyog az orvos. — Még nem lehet bedagadva, igaz? — Elaludtam, doktor úr. Nem tudtam bemenni dolgozni, mondija a .fiatalember halkan, szerényen. * * * — Doktor úr! Maga operálta a sérvemet? — Igen. Miért?' Valami gond van, Kovács bácsi? — Á, dehogy. Úgy érzem magam mintha húszéves lennék. A segítségét kérem, doktor. Mentővel szeretnék hazamenni. — Miért, ha olyan jól érzi magát? Négy nappal így is tovább maradt, mint ahogy kellett volna ... — Jó, jó, ha nem megy, hát nem megy, de akkor adjon buszjegyre valót, mert nem tudok hazamenni. Dr. Jánosi Gábor Riport a rádióban Semmire senki nem ad semmit
