Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-23 / 19. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19R9 IANUÁR 23 Tovább viszik a gázt, utat és járdát építenek Szandaszőlősi olvasóink fordultak hozzánk azzal a problémáyal. hogy a Juhász Gyula út egyik része tavaly elkészült, a többi családdal már senki nem törődik. Esős időben nyakig járnak a sár­ban, mentővel sem tudnának eljutni az utca végére. Szabó Sándorné a Ka­rinthy utcában lakók nevé­ben kért segítséget: járdára, kerékpárúira lenne szüksé­gük, mert ennek híján a for­galmas és veszélyes műúton kénytelenek közlekedni. (Két év alatt négy halálos bal­eset volt ezen a területen.) Tavaly a városi tanácstól ígéretet kaptak, hogy utca- gyűlést tartanak a járdaépí­téssel kapcsolatban, de erre a mai napig nem került sor ... Olvasóink gondjaival Tóth Istvánt, a lakókörzet tanács­tagját kerestük meg. El­mondta, hogy a Juhász Gyu­la út építésével tavaly 450— 500 méter hosszúságban ha­ladtak, s az idén folytatják. Viszont az út további építé­sénél már nem tudják nél­külözni a lakosság anyagi hozzájárulását. A költség egy részét a tanácstagi alapból-, a városi tanács út—híd kere­téből fedezik, s ehhez kap­csolódik a lakosság anyagi támogatása, társadalmi mun­kája. De azoknak is fizetni­ük kell, akik előtt már elké­szült az út. s ugyanannyit, mint a most következőknek, mert így igazságos. A Karinthy utca járdaépí­tésére (kizárólag a lakóházak oldalán) a 66-os tanácstagi körzettel együtt kiviteli ter­vet készíttetnek, s még az idén hozzáfognak a munká­hoz. A két körzet tanácstagi alapjából segítik a járdaépí­tést. s emellett ugyancsak szükség lesz az utca lakóinak hozzájárulására, társadalmi munkájára. Megemlítette, hogy körzetében tavaly 13,5 millió forint értékű társa­dalmi munkát végeztek — főképp önerős gáz-, út- és járdaépítésben. A lakosság összefogására, munkájára az idén is számít. Tanácstagi beszámolóján, amit március 13-án tart a művelődési ház­ban, részletesen tájékoztatja a lakosságot a múlt évi te­vékenységről, az idei felada­tokról, elképzelésekről. E fó­rumon várja a közérdekű bejelentéseket. javaslatokat is. Az olcsó áru gyorsan elfogyott Amikor másodszor olvas­tam ia Néplap múlt hónapi számában, hogy Kedvezmé­nyes \vásjár a Kelet-Tüzép telepein!.. így a 101-es sz. szolnoki telepen is 50 száza­lékos engedménnyel kapható Sofa ablakdeszka, elmentem. Az irodában azt mondták, hogy a nyílászáróknál ér­deklődjek, de azon a részen nem volt senki, hat-hét vá­sárló álldogált, nézelődött, Egy órahosszás várakozás után a számlázó irodában kértem felvilágosítást, hogy mire számíthatunk. Közöl­ték, hogy az eladó a rendőr­ségre ment, nincs helyettesí­tője, de ablakdeszkát már teljes áron sem tudnak ad­ni, elfogyott. Ha így volt, ak­kor miért hirdették .az árut ottjártam után is az újság­ban? Horváth Istvánná Szolnok Olvasónk kérdésére Röszer ■lózseftől, a tüzéptelep igaz­gatóhelyettesétől kértünk vá­laszt: „Sajnos nem először fordult elő, hogy feladjuk a hirdetést, miközben várjuk a központ engedélyét az elfek­vő készlet kedvezményes el­adásához. Most is ez történt. Amint ■ megkaptuk az enge­délyt, árusítottuk a termé­ket, (de olyan nagy volt a ke­reslet decemberben. hogy szinte egy nap alatt elfogyott a készlet. A hirdetést azért nem állíthattuk le. mert többféle terméket kínáltunk benne, ami érintette a jász­berényi (és a tiszafüredi tü- zéptelepet is. Az ablakrész­nél két árukiadót alkalma­zunk. Azon <a napon az egyik betegállományban volt, a másik dolgozónkat a rend­őrségre hívták — egy ügy­ben kérték a véleményét. Vásárlóink elnézését kérem a várakozásért és azért, hogy már nem iudtunk adni a ke­resett áruból.” Meddig várjunk a javításra? Németh Istvánná tiszasülyi olvasónk amiatt panaszko­dott, hogy hűtőszekrényét öt hónapja szállították a szol­noki, József Attila úti szer­vizbe, azóta sem javították meg. Közben disznót vágtak, az idő is megenyhült, nagyon hiányzik a hűtőszekrény. Ja­nuár 11-én személyesen ér­deklődtek a szervizben, ak­kor derült ki, hogy nincs ró­la munkalap, szinte örültek, hogy megkerült a hűtőszek­rény gazdája .. . Sajnos újat nem tudnak venni, ezért ké­rik a segítségünket. A Szolvill igazgatója utá­nanézett, hogy miért áll hó­napok óta a hűtőszekrény a szervizben. Arról tájékozta­tott. hogy régi. 12 éves hűtő- szekrényről van szó. amihez egyenlőre nincs alkatrészük: szűrő és kondenzátor kellene a javításához. Színházi bejáró Január 3-i számunkban hí­rül adtuk, hogy ,a Szolnoki Papírgyár Március 8. Szo­cialista Brigádja a Szigligeti Színház idén kezdődő re­konstrukcióját anyagilag tá­mogatja. Ezzel együtt közöl­tük u felhívásukat, melyben üzemi, vállalati kollektívák­hoz, intézményekhez, kisipa­rosokhoz. a színházszerető közönséghez fordultak, hogy lehetőségeikhez mérten já­ruljanak hozzá a felújítás költségeihez. Makettről ké­szült felvételen mutattuk be olvasóinknak, hogy a nem végleges tervek szerint ho­gyan méz majd ki a színház felújítás után. Az épület előtti részt nézve, e kép Túri Józsefné szolnoki olvasónk­ban elkeseredést váltott ki, mert az a kétsége támadt, hogy a tervezők nem gondol­tak a mozgáskorlátozottakra, arra. hogyan tudnak majd bejutni a színházba. Homolya László, a Szigli­geti Színház főmérnöke szí­vesen fogadta az észrevételt, s megígérte, hogy továbbít­ja la tervezőhöz. A színház rekonstrukciójáról még csak vázlatterv készült, ami a le­hetőségeken belül módosít­ható. A szolnoki 38-as Élelmiszerbolthoz vezető út építéséhez a tanácstagi alapból tavaly 99 ezer forinttal járultunk hozzá, s a munkákat december végén fejezték be. Nagyon elkeserí­tett, hogy január első napjaiban kábelfektetés miatt felbon­tották a frissen készült utat, s azóta sem állították helyre — tette szóvá Hajnal Jánosné, a 4-es számú körzet tanácstagja. Mi pedig felvételt készítettünk a helyszínen. (Fotó: N. Zs.) Hűl szórakozzanak a fiatalok? A jászjákóhalmi fiatalok nevében érkezett hozzánk e levél: Szórakozási lehetősé­günk a minimális, mert köz­ségünkben csaknem egy éve bezárták á presszót, maradt az egyetlen kulturáltabb hely, a Galambdúc. Itt azonban nagy a forgalom, a fiatalok számára kevés a hely. Leg­nagyobb megdöbbenésünkre a művelődési ház igazgatója december közepétől január elejéig szabadságra ment. Akkor, amikor itthon volt a tanuló ifjúság és különböző­rendezvényekre számítol­tunk ... Szőlősiné Kiss Katalin, a művelődési ház igazgatója elmondta, hogy decemberben betegállományban volt majd szabadságon, de ettől nem állt meg az élet. hiszen a Ikrjnyvltár, az ifjúsági klub nyitva volt, és várta a fiata­lokat. Sajnos a szilveszteri bál elmaradt mert nem ka­pott jól működő zenekart. Mivel a diszkó iránt nagy az érdeklődés, január 7-től min­den szombaton megrendezik a művelődési ház nagyter­mében. Februárban pótszil- vesztert tartanak, és válto­zatos programmal, szórakoz­tató műsorral várják a fiata­lokat. s minden érdeklődőt. Régi emlékeket idéztek fel A túrkevei pedagógus szakszervezet bensőséges hangulatú ünnepséget rende­zett nyugdíjasai számára de­cember 23-án. A nyugdíjas- tagozat tíz évvel ezelőtt ala­kult, résztvevői miden év­ben változatos, élményt nyúj­tó kirándulást és egyéb programot szerveznek. A legutóbbi összejövetelen -a Kossuth Üti Általános Iskola alsótagozatos tanulói, a Vá­nyai Ambrus Gimnázium és Szakközépiskola leánykara, valamint az irodalmi színpad tagjai adtak kellemes mű­sort. Ezt követően a pedagó­gustársak meghitt beszélge­tésen idézték fel a régi em­lékeket. Dr. Monori Györgyné Túrkeve Fekete gyémánt A hattagú, Fekete gyémánt nevet viselő tiszapüspöki ci­gánycsoport eredményes te­vékenységéről számolt be Balogh Lukács, a cigány- folklórt ápoló együttes mű­vészeti vezetője. Sikerrel léptek fel az elmúlt évben a Hetényi kórházban, a Tisza- ligetben, azóta Kisújszállá­son. a tanács pinceklubjában és a Nagykun Termelőszö­vetkezet ifjúsági klubjában is megtapsolták őket. A cso­port valamennyi tagja ren­delkezik az OSZK működési engedélyével, és szívesen tesznek eleget meghívások­nak. Művészeti vezetőjük el­érhető . á szolnoki 31-465-ös telefonszámon. Hozzászólás cikkeinklrez Nem vagyuk vele kibékülve Réaóta olvasom a Népla­pot. mert érdekelnek a me­gyében zajló események. Egy dologgal azonban nem vagyok kibékülve, éspedig a műsorok közlésének módsze­rével. Javaslom, hogy oly módon közöljék a rádió-tv műsort, ahogyan ezt a Nép- szabadság tteszi, vagyis bő­víteni kellene — az áttekint­hetőség miatt — az erre szol­gáló helyet. S ha már tollat fogtam, azt is szeretném elmondani, hogy szomorúan olvastam az Emlékezik az alapító című. január 13-i írásukat, mely­ből megtudhattuk, hogy Vin­ce Gábor tsz-nyugdíjast mi­lyen keserűség érté. A jubi­láló jászladányi szövetkezel a 40. évforduló tiszteletére rendezett ünnepségükön vagy félszáz kitüntetést osztott ki, de /abból — az egyetlen, még élő alapítónak — nem ju­tott, megfeledkeztek róla. A szövetkezet politikai-gazda­sági vezetőire nézve ez igen nagy szegénységi bizonyít­vány . .. Csatári József Szolnok Édesapánk volt az a hajdani halász örvénylő Tiszaörvény cím­mel olvastafn a Néplap ja­nuár 7-i számában azt a ri­portot, mely községünk vál­IA tárgyalóteremből I Butikot is nyithatott volna Még nem töltötte be egé­szen a 18. életévét, amikor egy csoportos rablás bűntet­tének elkövetésével jelezte, hogy lesz „valaki” belőle. Aztán lopott, majd újból és még sokszor lopott, de más bűncselekményektől sem idegenkedett. így érte el, hogy mire ráköszönt a 24. születésnapja, már elmond­hatta, hogy bérletes vendége a börtönöknek, hogy féltu­cat bűncselekményt írhat­nak a számlájára. A börtönből börtönbe köl­tözködő „valaki” a Jászapá­ti, Velemi Endre út 84. szám alatt lakó (lakott) Farkas Attila. Űjabb bűncselek­ménysorozatát az elmúlt év januárjában kezdte el, és az év utolsó hetében került érte a vádlottak padjára. Akkor, amikor egy korábbi bűncse­lekménye miatt jól megér­demelt, 10 hónapos börtön- büntetését ülte. A januári bűncselekmény­sorozat színhelye a Váci Kö- Itöttárugyár jíájszapáti gyár­egysége volt. Farkas Attila az egyik sötét téli éjszakán a kerítésen átmászva beha­tolt az üzem területére. Tudta, hogy mit akar, így a leponyvázott szükségtároló­ban gyorsan ráakadt a vég- anyagként kezelt ruhakel­mére. A vállalkozás sikerétől felbuzdulva a következő, majd az azt követő éjszakán is eljött. Az első alkalom­mal kipróbált és utána már megszokott úton érkezett, és minden esetben véganyag­gal távozott, összegezve, 38 ezer forint értékben lopott .kelmét. A gazdag zsákmánnyal akár butikot nyithatott vol­na, ő azonban mást gondolt. Talán óvatosságból, vagy mert nem volt még kiala­kult piaca, a lopott árut la­kásának padlásán rejtette el. Azután módjával, és a lebu­kás elkerüléséhez szükséges időközöket betartva, rokonai és jó ismerősei körében , je­lentős árengedménnyel kí­nálni kezdte a méterenként lecsipegetett árut. Szerencsére és a Kötött­árugyár jászapáti részlegé­nek örömére csak rövid ide­ig tartott a lopott áru elkó­tyavetyélése. Farkas Attilát — aki még meg se melege­dett a kelmevégek piacán — kivonták a forgalomból. Egy korábbi bűncselek­mény (lopás) következmé­nyeként ugyanis újból elfog­lalta megszokott helyét a börtönben. A Jászberényi Városi Bí­róság dr. Gondos Imre taná­csa hozott ítéletet a vállal­kozó szellemű Farkas Atti­la ügyében. Lopás bűntette miatt, mint többszörös visz- szaesőt 1 év 10 hónap bör­tönbüntetésre ítélte és 2 év­re eltiltotta a közügyek gya­korlásától. Az ítélet nem jogerős. — Illés — tette a régi tiszai életet, de azt nem mondta el, hogy az egykori halász családtagjai még élnek. Édesapánk fogta a Tiszában azt a 125 kilós halat, ami a cikkben szere­pelt. s ha eljöttek volna hoz­zánk, a nagy kecsegéről ké­szült fényképet meg tudtam volna mutatni. Még élt. ami­kor a felvételt készítették, s rajta láthatók szüléink, test­véreink. a munkások s az a kereskedő is, aki elszállította a nagy halat. Ez a kép 1929- ben megjelent a tolnai új­ságban. Édesapánk, Kovács Ger­gely halászcsaládból szárma­zott, és 12 éven át szinte na­ponta a vízen volt, 40 kilor méter hosszúságban halászott hat társával együtt a Tiszán. Télen pedig a Holt-Tiszában, a jég alól fogták- a halakat. Az 1928—38-as években sok hal volt a Tiszában, nem úgy mint most. Apámék mindig azt kérdezték a kereskedők­től. hogy mennyi hal kell, s annyit fogtak. A sporthorgá­szok most örülnek, ha néha egy pár törpeharcsát fognak — ezzel van tele a Tisza, a mellékfolyó, mert ez a fajta szereti a pocsolyát. Ha erre járnak, keressenek fel, hogy a nagy halról készült képet megmutathassam. Kovács Margit Tiszaörvény Szerkesztői üzenetek Bokondi Pál, Surján: A díjmentességgel kapcsolatos ügyének felülvizsgálatára az Állami Biztosító Megyei Igazgatóságát kértük. A rész­letes adatok miatt a napok­ban személyesen fekeresik. Drimusz Jánosné, Török- szentmiklós: Férje táppénze és a családi pótlék ügyében a termelőszövetkezet helye­sen járt el. A hozzánk írt le­vele alapján kerestük meg a Megyei Társadalombiztosí­tási Tanácsot — segítségüket kérve, hogy három gyerme­ke után múlt év decemberé­re méltányosságból megkap­hassa a családi pótlékot. E helyről támogató javaslattal került ügye a Szolnok Me­gyei Társadalombiztosítási Igazgatósághoz. Segítségükben bízunk. K. S -né. Tiszafüred: A te­metkezési segély összege ez év január elsejétől nem Vál­tozott : hamvasztás esetén 1000,—, hagyományos teme­téskor 2000 forint térítési díj jár annak, aki a temetésről gondoskodott, s ezt számlá­val igazolja. Sándor Béla, Szolnok: A levelében említett gondokra felhívtuk a körzeti tanácstag figyelmét, aki rövidesen fel­keresi önt. Oláh Sándor. Mezőtúr: A Petőfi nyomában című írá­sunkhoz fűzött észrevételét köszönjük, tájékoztatásával segítséget .nyújtott. Összeállította: Csankó Miklósné Megjött az ebéd. Pillanatkép az abádszalóki idősek klubjából (Fotó: T. K. L.) A szGrkcsztosGf! postáiábol ■hhmbhbhhbbhhbb^SbÉhbbbmSimhhhb tozó életmódjáról, múltjává! és jelenéről szólt. A megszó­laltatott Nagy Géza oársi visszaemlékezéseiben emlí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom