Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. JANUÁR 14. SounuJQpcdbC 'jiqfj'XAJt Honnan épüljön Alighanem mosolyognunk kellene és csinosan megfésülködni, mert korunk így ahogy van, bekerül a történelembe. Mutassunk hát szépen azon a historikus tablón. Az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán korszakos döntés született. — Melyikre gondol? — kérdezhetné valaki, hiszen mostanság alig van a Parlamentnek olyan állásfoglalása, amelyik ne jelentene legalább emberöltőnyi neki- lódulást a jogállamiság megteremtésében. Nos, én a többpártrendszer elfogadására’ beszélek. Annak a társadalmi akaratnak a törvényes deklarálásáról, amelyről még néhány évvel ezelőtt is csak jól bezárt ajtók mögötí volt ajánlatos suttogni. A korszakhatár mérföldkövét sokan és sok helyre rakják. Kinek-kinek szíve jója. honnan datálja az igazi demokrácia kiteljesedésének új időszámítását: én az 1988-as májusi pártértekezletet tartom a váltóállítás dátumának. Ha akkor. ott. annyian nem arra teszik fel a kezüket... — dehát semmi értelme eljátszani a ,.mi lett volna ha” gondolatával. Nincs rá idő. hogy kínnal fabrikált feladványokat fejtsünk a jelen többismeretlenes egyenletei helyett. Csak sajnálni lehet, hogy napi szorongató problémáink nem engedik tudatunkhoz és lelkűnkhöz még közelebb az egvre növekvő állampolgári szabadság részegítő érzését. Talán egy történelmileg szerencsésebb periódusban népünnepély kísérné a több-pártrendszer bevezetését engedélyező törvény* — ki tudja? Mindenesetre hagyjuk üresen naptárunkban a január 10—11-i dátumot, a legutóbbi Országgyűlés két napját. , A Parlament légkörét méltatni aligha kell. hiszen a televízió jóvoltából valamennyi magyar állampolgár belépőjegyet válthat a tornyos házba, méghozzá nem a karzatra, de az otthoni karosszékbe. Azt azonban elmondom, hogy számomra azért legörvendetesebb az a tény, amiként növekszik szavazatainkkal a faragott padsorokba juttatott honatyák vitakultúráin. A demokráciát, a játékszabályaival egvüít tanulják. Az érvek ütköztetése közben mind ritkábban születnek el’enséges emberi indulatok. Egymás véleményének — külön véleményének — tiszteletben tartása mindinkább polgárjogot nyer a T. Hátfalai között. Ha példa kell, szívesen citálok: nagy sikerrel szólt aktuális, közéleti és politikai dogainkról Szentágothai János akadémikus. Szellemes volt. okos, mondandóját a bölcsesség derűje lengte körül. De közben kemény volt: vívott parádriposztok- kal, cseles vágásokkal, ám ha kellett, a lerohanó szúrást is elővette repertoárjából. Míg beszélt, én a címzettek arcát néztem: azokon a nemes ellenfélnek kijáró elismerést láttam, aztán a felszólalásból sugárzó szellem visszfényét, de sem bosszúságot, sem sötét indulatot még átsuhanó árnyékként sem fedeztem fel rajtuk. Volt. aki ellenvéleményt nyilvánított az Országgyűlésen. A szavazáskor magára is maradt, de tragédia ebből sem lett. A folyosón már szinte kedélyesén mondta, hogy azért ágált a több-pártrendszer bevezetése ellen, mert éppen most nem tartja aktuálisnak, hogy pártharcok kössék le a a katedrális? társadalom energiáját, mondjuk a gazdasági tennivalók rovására. „Kibeszéltem magam és megnyugodtam” — mondta és rótta a köröket az Országház folyosóján. De sanda pillantások akkor sem kísérték. Az Országgyűlést követő napon a Hazafias Népfront Szolnok Megyei Bizottságának elnökségi ülésére voltam hivatalos. A napirend magvát az a vita képezte, melynek célja az országos tanács programjának véleményezése volt. Az állás- foglalásból kiderüt, hogy a népfront partner kíván lenni a társadalom valameny- nyi pártjával, szerveződésével; mondhatni a különböző vélemények gyűjtőmedencéjének szerepét akarja felvállalni. Nyitottságát — tisztségviselőinek eszmei nyitott- ságá* is — garantálja. Ha azt kérdi valaki, kié a népfront, a válasz csak egy lehet; tízmillió magyar állampolgáré. Aztán elkezdődött a vita. s hamar kiderült. hogy az elnökség közel sincs azonos véleményen. Voltak, akik konstruktív javaslataikkal valóban a kor szellemének megfelelően keresték a helyét, pozíció- já* a mozgalomnak a társadalomban. De elhangzottak olyan vélekedések is. melyeknek talán nem ezen a fórumon kellett volna elhangzaniuk — ha egyáltalán bárhol hangot kell ezeknek adni. Az Ország- gvűlés fórumán minden javaslatnak, gon- do'atnak helye van. mondhatni a tematikák medrében egyesül a megoldásra gyülekező szándék. A népfront megyei elnökségének parttalan vitáján ezt a célirányosságot hiányoltam leginkább. Csak eev pé'da erre: az egvik e'nökségi tag elhatárolta magát megvénk országgyűlési képviselőiének felszólalásától, és fele'ősségre- vonását kezdeményezte. Bizony, nem volt jóleső érzés éppen itt erről hallani, hiszen hát az országgyűlési képviselők válasz'á- sakor a népfront jelöltjeire szavaztunk mi állampo'gárok. Ki vállaljon hát a képviselőiével érdekközösséget, ha nem az, aki jelöltnek állította? Volt itt amúgy tiszteletre méltó, ám ehelyt szükségtelen hűségnyilatkozat, volt indulatoskodás és ha vér- nyomásmérőt kötöttek volna az elnökség némely tagjának karjára, veszélyes érték körüli eredményt regisztrálhatott volna. Mi tagadás, mindezek után jómagam a népfrontnak a nyitottságról szóló deklarációját nem tudtam teljes meggyőződéssel magamévá tenni... A Hazafias Népfront Országos Tanácsának állásfoglalás tervezete, . egyébként összhangban az Országgyűlés vélekedésével, az alulról való építkezés elvét kínálja elfogadásra a mozgalomnak. Divatos fogalom lett ez manapság, elfogadom hát jómagam is, így gondolatban a demokrácia katedrálisát akképp vélem megépít- hetőnek, hogy az alapjához mi állampolgárok itt lenn kezdjük rakni a közmegegyezés tégláit. Csakhát úgy látszik, ennek az imponáló építménynek elébb készül el a kupolája, mintsem a fundámen- tuma. Legalábbis ezt a következtetést kell levonni, ha az Országgyűlés legutóbbi ülésszakának vitáját a népfront megyei elnökségi ülésével egybevetem. A TV 2 stúdiójában A Magyar Televízió két csatornája január 1-től már külön-külön önálló igazgatóságként dolgozik. A TV 2 a hagyományos műsorszerkezettől eltérő új, kötetlen formában jelentkezik. A kora délutáni kezdéskor népszerű szór akoztató műsorokkal indul, — majd a sorozatokat, filmeket követően a késő esti rétegműsorokig jut el. A TV 2 igazgatója Horvát János, főszerkesztője Román Péter. Felvételeink január 4-én, a harmadik adásnapon készültek. Felvételünk; adás közben a stúdióban Tanyák ködben Törökszentmiklóst elhagyva, Mezőtúr felé sűrű, piszkos ködben vánszorgunk: talán ha harminc méterre ellát az ember. Hirtelen az út bal oldalán jókora, fára szögeit deszka tűnik fel. Visszatolatunik, rajta hirdetés, s tudatja velünk: ez a tanya eladó. Széles, sarashavas út vezet az épülethez, és az előtte húzódó kertet erős drótkerítés óvja. A bejárati -kapun tenyérnyi lakat fityeg, de hiába a kurjongatás, csak Az üzletekbe Margit néni jár, hetente kétszer, ámbár -néha a 'boltost is megvenné, jegyzi meg Bálint bácsi. Vizet pedig a városból hord az unoka. Rádiót hallgatni és főleg olvasni nagyon szeretnek, dehát megtréfálta őket az áremelés. — Nagyon felvitték a lapok árát, hall ja-e! — mondja a gazda, miközben 'ki kísér. — Higgye el, Bálint bácsi, ez nem az újságírók kezdeményezése. Nem mi akartuk hogy ennyire drágák legyenek. — Egyremegy — legyint —, mert a hatból kettő maradt: a Nők Lapja, meg az Élet és Tudomány. Hiába, a betűn lehet spórolni, de a melegen, meg a hason kínosabb. Igaz, ebben a korban már az se mindegy, mit eszik az ember — nyújt 'kezet a kapuban. Tovább araszolhatva a kocsival a pusztaságban jobbra hirtelen egy sövénynyel elkerített, a téli pampájában is mutatósán szép kert tűnt fel. Gondoltam, itt a tulajdonos bizonyára erős fiatalember lehet, bár bent a tanyaudvaron két nem várt meglepetés fogadott. Az egyik egy hatalmas kuvasz volt. akiről ugye sohasem tudhatja az ember, hogy örömében, vagy dühében ront a betérőre. A másik egy 77 éves közlékeny asszony, özvegy Juhász Mi- hályné, aki éppen fűtött. Kiderült, egyesegyedül Lakkét csavargó eb válaszol. Érdeklődni lehet a túloldalon, adatik tudtunkra, de vajon az merre leledzik ebben a tejfölszínű világban? Hosszas keresgélés után leljük meg az út másik oldalán az illetőt, a klasszikus nevű Deák Ferencnét. Amikor a házigazda felől érdeklődünk, az idős néni lemondóan legyint. — öt ne keressék, ’71 óta a temetőben nyugszik szegény így egyedül lakom a házat. ja a tanyát, és a bekerített szép -kert megboldogult férje keze munkáját dicséri. Belépünk a földes, mestergerendás szobába. A sarokban meleget "lehelő kemence: én a padkájára telepedek. — Naponta fűtök, és ha délelőtt megetetem öt kéve szárral, másnap reggelig tart idebenn a jó világ. — Mióta lakik itt? — 1932 óta. Ide jöttem férjhez, egy lányom él, a fiam már meghalt. — Hogyan telik az idő? — Rádiózgatok, takarítok, ellátom a jószágot. Villany nincsen, petróleum- lámpával világítok nagyritkán. Reggel hétkor kelek, de fél nyolc mire mindent magamra húzok, olyan keserves az öltözködés. — A nyugdíja? — 2 ezer 690 forint volt. — A tanács segíti? — Nem kértem: lehet szívesen adnák, lehet nem. Ügy forgatom a keveset, hogy jusson is, meg maradjon is. Két éve nem mozdultam ki a tanyából, a lányom meg az unokám látogatnak, hoznak ami nagyon szükséges. Aprólékot tartok, de a nagyobb jószágokból már kikoptam, hiába vannak ólak. Lassan bírok menni: három láb is kell, hogy elinduljak — mutat a botra. Kifelé a tanya sarkáig elkísér, noha láthatóan nehezére esik a járás. Én pedig azt értem nehezen, hogyan lehet az, hogy ez az asszony nem kap több támogatást sehonnan. Elvégre a 2 ezer 690 forint még leírva is hihetetlenül kevés manapság. Még akkor is, ha hetvenhét évesen már nem egetrengetőek az ember igényei. Már már lemondtam arról, hogy fiatalokkal is találkozom a tanyán, amikor 'kazlakkal teli porta tűnt fel a látóhatáron. Nosza, ahol ennyi széna, szalma lehet, ott nagyobb lábas jószág is akad. Már pedig azok gondozása fiatal kezeket, erőt kíván. Valóban a házat Nika Józsefók lakják, akik még fiatalok. A férj üzembe jár be dolgozni, a felesége háztartásbeli. Velük lakik az asszony 82 éves nevelőanyja is. — A házat nemrégen vettük, ezért a tehenet eladtuk. Jószágot viszont változatlanul tartunk, jelenleg is van négy borjú és egy szamár. Vele saját portánkra szénát, szalmát fuvaroz az uram. Lesz azért tehén is, kihozunk tavasszal tízet, dehát ahhoz újabb ólat kell építeni. — Villany? — Még nincs, most petróleumlámpával világítunk. Egyik lecsavarva éjszaka is ég a kiskonyhában. Vizet viszont az udvari ásott kútból iszunk. — Jó az? — Eddig nem lett bajunk. — A kereset? — Havi 6—7 ezer. Szeretünk itt élni, hiszen a pusztának télen, nyáron megvan a szépsége. A természetközelség, a csend a nyugalom. A két gyerek se vágyik el, ha hazajönnek, nekünk segítenek, játszanak. — Az iskola? — Téesz-busz viszi őket 7 óra után be a városba és hozza haza négy előtt. A nagylány elvágyik Találtunk még egy nagyon érdekes épületet a Mezőtúr—Túnkeve közötti területen. Az egykori délceg bakterház homlokán még szépen látszik a kiírás: Pcfcamara. A jellegzetes vasúti megálló dacol as idővel, ámbár kinézete messziről elárulja: szűk kél évtizede a Kevi Julcsa jö- vetben-menetben megálljjal tisztelgett előtte. Azóta már nemcsak a töltést bontották el, de a vasútvonal helyét is felszántották. Az őrház viszont változatlanul lakott: Sallai Kálmánnak, s feleségének és lányuknak biztosít otthont. — A férjem állatgondozó én meg itthon bíbelődöm a jószággal. Az őrház a Kevi Vörös Csillag Téesz tulajdona, és havi kétszáz a lakbér. — Nem próbált elhelyezkedni ? — Ugyan hová járhatok innen el? Inkább jószágot tartunk, abban is benne van a pénz. Most is akad három borjú, de süldők, anyakocák is találhatók. — Maradnak? — A kisebbik lányunk nyolcadikos, hétközben Ke- viiben lakik a diákotthonban. Mivel se villany, se tévé nincs, ő szeretne városban élni.' A párom viszont meg akarja venni a tanyát, dehát a téesz eddig nem állt kötélnek. Az igaz, az épület téglából van, és ha felújítanák, ház lenne ötven év múlva is. Ha másnak nem, hobbinak. Meglehet, az utóbbi állítás tartalmazza a tanyák jövendő sorsát. Mert az is igaz, hogy jelenleg a kerületekben sok a koros gazda, de ha a villany közelebb kerülne a portákhoz, bizonyára akadnának, akik a XXI. században is szívesen vállalnák ezt a városi ember előtt hovatovább a múlt ködébe vesző sajátos életformát. Minden zordságával, megpróbáltatásával, szépségével együtt. D. Szabó Miklós 300 ezer az ára — A másik Tánya ? — Eladó 300 ezerért vehetik, ennél lejjebb nem mennek. Szajolban laknak a tulajdonosok, így én etetem a kutyákat. Jaj, de jó, hogy nem próbálkoztak bejutni, mert az egyik valóságos emberevő! Az előszobában telepedünk le, ahol nincs begyújtva. Az asztalon rádió szól, televízió nincsen, ezért néha a ház asszonya átmegy műsort nézni a szomszédba. — Nagyon vékony a nyugdíj, 3 ezer 700 forint, nem is tudom, mit gondol- * nak rólunk, akik az árakat emelik? Éppen ezért malaccal, tyúkkal is kínló- dok, meg a gyerekek is segítenek. Van húsz mázsa szenem, fát a tanya mellől vett ki a vejem. — Nem húzódik közelebb hozzájuk? — Ugyan, minek? Hogy a szomszéd háza hátulját nézzem? Világéletemben a pusztán laktam, engem szorítanak a szűk portáik. Azután hoznak a gyerekek sört, meg bort is, én pedig tojással honorálom a fáradozásukat. Egyébként a 78 évemmel nem én vagyok errefelé a legidősebb, iha- mem Bácsi Bálint bácsi. Térjen le a másik dűlőn, azután el sem tévesztheti! Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem ha az embernek azt mondják: el sem tévesztheti, bizonyára temérdek ideig bolyong, mikorra rátalál. Nos, a dűlőig eljutottam, amelyik vé- gés árván szomonkodott egy lakatlan tanya, ahonnan sehová nem vezetett még egy csapás sem. Elszántan nekivágtam a hó- mezőnek, jobban mondva a szántásnak, és pipagyújtásnyi idő után mindefelől ködfal vett körül. Tovább tapostam a havat, ámbár jó tíz perc múlva lemondtam a felfedezés öröméről, amikor jobbról kutyaugatás hallatszott. A hang irányában haladva hirtelen megpillantottam az akácfák övezte tanyát. Az udvaron boglyák, a kapuban láncra vert kutya, amelyiknek szemmel láthatóan nem nyertem meg a tetszését. Bot híján kikerültem őkéimét. A ház ura a 84 éves Bálint bácsi benn tanyázott, a felesége, Margit néni a kanapén ülve a főzéshez készülődött, Az öreg gazda kucsmáját megigazítva érdekes hírrel fogadott. — Ötvenöt éves házasok leszünk február 14-én, de látja, oda jutottunk, ahogyan kezdtük. Ketten maradtunk, mivel a három fiúnk és a három lányunk családot alapított, mi meg lehorgonyoztunk itt. — Leginkább te, mert én szívesen húzódnék emberek közé, de ő nem jön — mutat élete párjára a feleség. Sokfelé forgattuk a beszéd fonalát és _ ki der ült, Bálint bácsi nyugdíja 5 ezer 130 forint. — Kettőnknek nem sok, de ha szűkén bánunk vele, bőven elég — állapítja meg fanyar humorral a beszédes házigazda. Éppen ezért évente 200 csirke, gyöngyi, kacsa nő fel ebben a kisebbfajta erdővel övezett tanyában. Most is röfög az ólban három hízó: az egyiket a nősülő unoka kapja, a másikat levágják, a harmadik pedig eladó lesz, és az árából kismalacokat vesznek. Boltba kétszer hetente
