Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-06 / 290. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988 DFOFMBER 6. II héten újabb szovjet—amerikai csúcstalálkozó A Kossuth tér helyett a Margitszigeten A KISZ országos demonstrációja a lakáshelyzet javításáért (Folytatás az 1. oldalról) majd ezeket a gondolatokat, a világpolitika fő kérdéseiről is szóló világsikerű könyvé­ben részletesen kifejtette. A maga nemében egyedül­álló jelentőségű találkozó színhelye is lesz New York. Mihail Gorbacsov ötödször találkozik az Egyesült Álla­mok elnökével, akitől el is búcsúzik, és először találkp- zik a megválasztott, január­ban hivatalba lépő elnökkel. Gorbacsov és Reagan talál­kozójával a szovjet—ameri­kai kapcsolatok figyelemre méltó szakasza ér véget: há­rom év alatt ennyi dinamiz­must és érdemi, pozitív ered­ményt régóta nem mutatott fel a két nagyhatalom kap­csolata. A búcsú azonban csak személynek szóló, hi­szen Moszkvában úgy fogad­ták George Bush választási győzelmét, mint amely a Reagan által tanúsított ame­rikai magatartás továbbvite­lének is a győzelme. Jellem­ző, hogy Bush győzelmét Reagan utolsó politikai sike­rének minősítette egyik kép­aláírásában a Novoje Vrem- ja című hetilap. A mostani megbeszélésen, Németh Miklós interjúja a Newsweekban Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, miniszterelnök interjút adott Michael Meyernek, a Newsweek tudósítójának. Kifejtette véleményét a ha­zánkban kibontakozó politi­kai és gazdasági reform hely­zetéről és távlatairól. Az in­terjú az amerikai folyóirat e heti számában jelent meg. Rakowski Berlinben Az NDK Minisztertanácsa elnökének meghívására hét­főn délelőtt baráti munkalá­togatásra Berlinbe érkezett Mieczyslaw Rakowski len­gyel kormányfő. Érkezése után a vendég koszorút he­lyezett el a fasizmus és mi- litarizmus áldozatainak em­lékművénél, majd kíséreté­vel a minisztertanács épü­letébe hajtatott, ahol meg­kezdte tárgyalásait vendég­látójával, Willi Stoph mi­niszterelnökkel. Afganisztán Rakétatámadás Negyvennégy halott Két afganisztáni város el­len intéztek heves rakéta- támadást a hét végén afgán ellenzéki fegyveresek. A ka- buli rádió jelentése szerint Gardezre, a Pakisztánnal ha­táros Paktia tartomány szék­helyére 123 föld-föld rakétát lőttek ki, s a támadásban 44 polgári személy életét vesz­tette. Az ország északi ré­szén fekvő Kunduz ellen 12 rakétát indítottak; a becsa­pódások nyomán két gyer­mek lelte halálát. A Bahtar hírügynökség je­lentése szerint Afganisztán több részén folytatódnak az ellenzéki erők és a kormány­csapatok közötti összecsapá­sok. Paktia tartomány Zur- mat járásában 25 lázadó vesztette életét, köztük egy arab és egy amerikai kato­nai tanácsadó. Nangarhar és Kunduz tartományokban a kormánykatonák megöltek 60 lázadót, fogságba ejtettek húszat, s hatalmukba kerí­tettek öt fegyverraktárat. ahogy a szovjet fővárosban tudják, kötetlen lesz a napi­rend, s bár a találkozó első­sorban protokolláris jelentő­ségű, áttekintik a kétoldalú tárgyalásokon szokásos té­mák teljes körét. Az pedig mindenképpen több egyszerű udvariassági aktusnál, hogy a szovjet pártfőtitkár-állam- fő a megválasztott elnökkel annak hivatalba lépése előtt találkozik. Ez a gesztus bizo­nyítja azt is, hogy Bush sze­mélyében Moszkva a folya­matosság garanciáit látja. A december 8-án — a neveze­tes rakétaszerződés aláírásá­nak első évfordulóján — le­zajló találkozó a szovjet fél folyamatossági szándékait is jelzi. New Yorkból Havannába vezet Mihail Gorbacsov útja. Fidel Castro kubai vezető meghívásának eleget téve a szovjet vezető először tesz lá­togatást Kubában. A helyszín alkalmat ad rá, hogy a vi­lágpolitika fő kérdéseit átte­kintve a szovjet és a kubai partnerek Közép- és Dél- Amerika problémáinak meg­vitatására fordítsák idejük jelentős részét. Gorbacsov és Castro megbeszélésein a ku­bai vezető első kézből kap tájékoztatást a szovjeíunió­(Folytatás az 1. oldalról) A két ország kapcsolatai­nak történetében első fő­konzulátus megnyitását Várkonyi Péter a magyar —kínai kapcsolatok fejlő­dése fontos eseményének ■nevezte. Emlékeztetett rá, hogy az utóbbi években a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság kö­zött a politikai, gazdasági, kulturális, oktatási, sport és turisztikai kapcsolatok ki­egyensúlyozottan, gyors ütemben fejlődtek. Csao Ce-jang miniszterelnök, megbízott pártfőtitkár és Kádár János pártfőtitkár tavalyi látogatásai nyomán SZÖUL Étre Sándor, a Koreai Köztársaságban megnyi­tandó állandó magyar kép­viselet vezetője hétfőn meg­érkezett Szöulba. A kelet­európai országok közül Ma­gyarország nyit elsőként ál­landó képviseletet a dél­koreai fővárosban. MANAMA Öböl-beli körútja máso­dik állomására, Bahreinbe érkezett hétfőn délelőtt Frank Carlucci. Az Egye­sült Államok védelmi mi­nisztere találkozott Isza bin Szulman al-Kalifa sejkkel, Bahrein emírjével, s átadta neki Reagan elnök írásbeli üzenetét. Carlucci Ománból érkezett Bahreinbe, s innen Szaud-Arábiába utazik to­vább. HAVANNA Fidel Castro kubai állam­fő vasárnap hazérkezett öt­beli politikai, társadalmi, gazdasági folyamatokról. A tervezett program szerint Gorbacsov nemcsak a tár­gyalóasztalnál ismerkedik a mai kubai valósággal, ha­nem néhány termelő és tu­dományos intézetbe is elláto­gat. Az óceánon átkelve régi ismerőshöz utazik a szovjet államfő és kísérete. London­ban Margaret Thatcher kor­mányfő lesz Gorbacsov há­zigazdája. Thatcher asszony a nyugati vezetők közül el­sőként ismerkedett meg Mi­hail Gorbacsovval, aki főtit­kárrá választása előtt alig negyedévvel járt London­ban. Az európai kérdések át­tekintésekor most várhatóan szóba kerülnek az európai leszerelés problémái, hiszen a hagyományos fegyverzetek csökkentéséről folyó .tárgya­lásokon felmerülő kérdések tisztázása mellett beható vi­tát igényel a nukleáris le­szerelés kérdése is. A szov­jet—amerikai rakétaszerző- dés után a továbblépéshez óhatatlanul tisztázandó, hogy mikor, és milyen mó­don kell bekapcsolódnia a két európai atomhatalom­nak: Nagy-Britanniának és Franciaországnak. kapcsolataink új minőségi szintre emelkedtek. A Ma­gyar Népköztársaság kor­mányának határozott tö­rekvése, hogy a Kínai Nép- köztársasággal folytatott aktív együttműködés kül­politikánk állandó tényező­je legyen. Hétfőn délután a magyar külügyminiszter és kísérete hajókirándulást tett a Hu- angpu folyón. A magyar külügyminisz­ter kedden Sanhszi tarto­mány fővárosába, Hszianba utazik. Innen december 7- én érkezik Pekirigbe, s kez­di meg hivatalos tárgyalá­sait Csien Csi-csen kínai külügyminiszterrel. napos mexikói látogatásá­ról, melynek során részt vett Salinas de Gortari el­nök beiktatásán, tárgyalt más meghívott latin-ameri­kai vezetőkkel és felavatott egy múzeumot. ATHÉN A Görög Kommunista Párt megalakulásának 70. évfordulója alkalmából Athénban tartózkodó Szű­rös Mátyás, az MSZMP KB titkára, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnö­ke hétfőn megbeszélést folytatott Karolosz Papu- liasz külügyminiszterrel és Stefanosz Tzumakasszal, il­letve Vaszilisz Konsztanti­Pozsgay Imre tárgyalásai az NSZK-ban Az NSZK-ban tartózkodó Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, államtitkár, aki az elő­ző napokban részt vett az arnoldshaini Evangélikus Akadémia rendezésében az európaiságról és Magyaror­szágról megtartott nemzet­közi tanácskozáson, hétfőn Bonnban politikai megbe­széléseket folytatott Hans- Dietrich Genscher alkancel- lárral és külügyminiszter­rel. Szót váltottak a nemzet­közi helyzetről, az enyhü­lési folyamat állásáról és ki­látásairól. Kifejezték közös érdekeltségüket az enyhülé­si politika folytatásában, s ebben az összefüggésben különleges hangsúllyal szól­tak a Szovjetunió társadal­mi és gazdasági átalakítási programjának és a szocia­lista országok reformjainak jelentőségéről, mint az eny-. hülés és a kelet-nyugati együttműködés előnyös fel­tételeiről. Emlékeztetett a leszerelés dialektikájára is, amennyiben a leszerelés bi­zalomerősítő szerepet tölt­het be, de a leszereléshez magához is szükség van a bizalom légkörére. Hans-Dietrich Genscher kifejzete az NSZK érde­keltségét a szovjet átalakí­tási program és a magyar reform előrehaladásában. Kormány­átalakítás Dél-Koreában Nagyszabású kormányát­alakítást hajtott végre hét­főn Ro Te Vu dél-koreai ál­lamfő. A 23 tagú régi kor­mányból csak négyen ma­radtak a helyükön. Az ösz- szes kulcspozícióban változás történt, beleértve a minisz­terelnök, helyettese, a kül- ügy-, a belügy- és a hadügy­miniszter személyét. Az új miniszterelnök Jung Hun, a kormányzó Demok­ratikus Igazságpárt 66 éves képviselője lett. Kang nyu­galmazott tábornok, s koráb­ban Nagy-Britanniában és Vatikán-államban volt a Koreai Köztársaság nagykö­vete. A Szöuli Nemzeti Egye­tem 60 éves professzorát, Csőn Szűnt nevezték ki mi­niszterelnök-helyettessé. Az e posztot betöltő politikus hagyományosan a gazdaság- tervezési testületet is fel­ügyeli. A külügyminiszteri tárcát Csői Kvang Szu, volt szaúd-arábiai nagykövet kap­ta meg, a hadügyminiszteri posztra pedig Li Szang Hun nyugalmazott tábornok, az amerikai—dél-koreai egyesí­tett haderő korábbi főpa­rancsnok-helyettese került. nosszal, a Pánhellén Szo­cialista Mozgalom (PA­SZOK) VB tagjával és kül­ügyi titkárával. WASHINGTON Az amerikai kormány szóvivői hétfőn megerősí­tették, hogy Daniel Ortega nicaraguai államfő nem utazik az Egyesült Álla­mokba, mert kísérete egy részének adtak csak eddig beutazási engedélyt. Októ­berben Ortega hasonló ok miatt már egyszer lemond­ta New York-i útját. KAIRÓ Az egyiptomi diplomáciai vezetője Eszmat Abdel- Megid miniszterelnök-he­lyettes, külügyminiszter hét­főt a Sura-tanács (a kairói felsőház) előtt tartott tájé­koztatójában megerősítet­te : erőfeszítések folynak Egyiptom és Szíria kibékí- tésére, Az országos KlSZ-értekez- let döntésének értelmében tegnap és ma — a kor­mány—KISZ vezetői talál­kozót megelőzően — orszá­gos demonstrációt szervez a Magyar Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség, saját lakás- koncepciója mellett. Ez a megmozdulás 10 megyében — többhelyütt két napon át — és a fővárosban kedden 13 és 18 óra'között zajlik majd — tájékoztatták a szervezők az újságírókat hétfőn a KISZ KB székházában. A demonstráció célja — mondották —, hogy felhív­ják a figyelmet az ifjúság jelentős részének tarthatat­lan és kilátástalan lakás- helyzetére, továbbá, hogy a korábbinál cselekvőbb ma­gatartásra ösztönözzék a kor­mányt e kérdés kezelésében. A demonstrációt szándéko­san időzítetté'- a kormányos a KISZ vezetőinek találkozó­ját megelőző időpontra, hi­szen ezen a tárgyaláson is szó lesz a lakáskérdésről. A KISZ tisztában van azzal — hangsúlyozták —, hogy nem az ő lakáskoncepciója a leg­jobb, az egyedüli jó, de mindmostanáig csak a KISZ tett le a kormány asztalára széles körű vitákban megfo­galmazott, szakmailag meg­alapozott. átfogó és egyesé- ges lakáskoncepciót. Ma még nincs olyan intézkedéssor megfogalmazva, amely ver­senyképes lenne az ifjúsági szövetség koncepciójával. A KISZ pedig ennek kimun­kálását sürgeti, olyan kon­cepciót, amely a fiatalok és a társadalom számára is hi­hetővé teszi, hogy megszün­tethető a lakáskérdés kilá- tástalansága és távlatilag a gazdasági teljesítmény javí­tásával oldható meg. Miként a sajtótájékoztatón elhangzott: az eredeti terv az volt, hogy a fővárosban a Parlament előtti Kossuth té­ren rendezik meg a demonst­rációt. A békés felvonulásra felhívó röplapok jelszava az volt: ha nincs lakásod, ha van, de szűk, sötét és do­hos, ha mérhetetlen lakás­törlesztésed családod létét fenyegeti — hozz egy téglát és tedd le! A tervek szerint a téglákat vidékről szállí­tották volna teherautóval, s a gyülekező helyeken árusí­tották volna. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azon­ban megtiltotta a téglahor­dást, és a demonstrációt a Bakuban az elmúlt hétvé­gén sem enyhült a feszültség, a városban az emberek ki- sebb-nagyobb csoportosulá­sokban szinte betűről-betűre elemzik a Kaukázuson túli helyzetről folytatott moszk­vai tanácskozás közlemé­nyét — közölte telefonon az MTI moszkvai irodájával az azerbajdzsán külügyminisz­térium szóvivője. Hozzátet­Jasszer Arafat, a Paleszti­nái Felszaba.dítási Szervezet VB elnöke részt vehet az ENSZ-közgyllés ülésszaká­nak a jövő héten Genfben a palesztin kérdésről tartandó vitájában — jelentette ki hétfőn Bernben René Felber svájci külügyminiszter. Felber a svájci főváros­ban újságírók előtt hangoz­tatta: mivel az ENSZ elis­meri Arafat diplomáciai stá­tusát, a palesztin vezető tervezett helyen nem enge­délyezte. A döntést azzal in­dokolták — s ez nyilván nem csak rendőrségi ügy, tették hozzá a szervezők —, hogy nem szeretnék, ha a Kossuth tér a különféle til­takozások, demonstrációk színterévé válna, továbbá: a gyülekezési törvény terveze­tében is szerepel, hogy olyan eszköz felhasználását, amely emberre veszélyes vagy köz- veszélyes lehet, nem engedé­lyezik. A rendőrség pedig már most is ennek szellemé­ben kívánt eljárni. Más helyszínt és formát azonban engedélyezett a BRFK. Ezért a szervezők — elsősorban a budapesti KISZ-bizottság — úgy dön­tött, hogy a Margitszigeten, a szökőkútnál tartja meg de­monstrációját és téglák he­lyett téglajegyeket árusíta­nak a helyszínen. Üjabb röp­lapot is kiadtak, amely ötle­teket ad a résztvevőknek, miként fejezzék ki támoga­tásukat a lakáshelyzet meg­oldását szorgalmazó meg­mozduláson. Lehet sátrat verni, fáklyát gyújtani, hul­lámkartonból házat építeni, és ki-ki szót kaphat, hogy kifejtse gondolatait. A szer­vezők számítanak a résztve­vők helyszíni ötleteire, krea­tivitására is. A békés demonstrációra meghívták a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Orszá­gos Tanácsának tagszerveze­teit és mindazokat az alter­natív szerveződéseket, ame­lyek úgy vélik, hogy a lakás a fiatalok túlnyomó részé­nek ügye, s a megoldásért jószándékkal, közösen kíván­nak fellépni. A megyékből is érkeznek delegációk a buda­pesti demonstrációra. Emel­lett Borsod, Vas, Zala, Ko­márom, Baranya és Heves megyében aláírásokat gyűj­tenek, amelyeket eljuttatnak a fővárosiakhoz ma délután­ig. A Veszprém megyei váro­sokban szórólapokon hívják fel a fiatalokat csatlakozás­ra, Szombathelyen a Köztár­saság téren tartanak rövid demonstrációt. A Szabolcs- Szatmár megyeiek levélben vagy táviratban támogatják a KISZ lakáskoncepcióját, Zalaegerszegen gyertyás fel­vonulást szerveznek. Szek- szárdon sátorvárost építenek, Pécsett pedig, az aláírás- gyűjtő helyeken szociofotó- kat állítanak ki. te: vasárnap a bakui tanács elnöke és mások megpróbál­ták a Lenin-tér elhagyására bírni e tömeget, ám a több ezres gyűlés nem hallgatott a jó szóra, így a katonaság előbb megtisztította a tün­tetőktől, majd lezárta a te­ret. A tisztogató művelet a bakui tájékoztatás szerint mentes volt az erőszakos in­cidensektől. Svájcban minden korlátozás nélkül részt vehet a világ- szervezet rendezvényein. Az ENSZ-közgyűlés a múlt héten határozott arról, hogy a palesztin kérdésről tartandó vitát New York he­lyett Genfben bonyolítja le, lehetővé téve ezzel Jasszer Arafatnak a tanácskozáson való részvételét. Ismeretes, hogy az Egyesült Államok megtagadta a beutazási en­gedélyt a palesztin vezető­től. Ünnepélyesen megnyitották a főkonzulátust Több ezer ember vett részt Moszkvában a Gorkij parkban december 4-én rendezett nagygyűlésen, amelyen a sztáliniz­mus áldozatairól emlékeztek meg (MTI — Telefotó) azerbajdzsán, Örményország Bakuban továbbra is feszült a helyzet Genf — Palesztin kérdés Arafat felszólal az ENSZ közgyűlésén

Next

/
Oldalképek
Tartalom