Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-10 / 268. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988 NOVEMBER 10 IA tudomány világa ) Külföldi nyelvtanfolyamok és tanulmányutak Segít a megyei tgdományos koordinációs bizottság Az 1950—60-as években megszaporodtak a vidéki múzeumok, kialakult a megyei múzeumok szervezete, s megerősödött a háborúban elpusztult könyvtári hálózat, egységes rendbe fogták a nemzeti értékeket őrző levéltárakat is. Azokban a városokban — néhol megyékben is —, ahol nem volt egyetem, főiskola éppenséggel ezek a megszaporodott intézmények válhattak a tudományos kutatás műhelyeivé. A hatvanas-hetvenes években a megfelelő szakemberképzés is megindult, s még a kisebb múzeumok, könyvtárak is szakképzett, kutatásra alkalmas munkatársakat kaptak. A megyék s intézmények segítségével jelentős helytörténeti, néprajzi, régészeti publikációs tevékenység bontakozhatott ki. Múzeumi és levéltári évkönyvek, kismonográfiák, füzetes kiadványok, majd kiadóknál is megjelenő önálló kutatások jelzik, hogy színvonalas munka folyik a legtöbb helyen. Sajnálattal kellett azonban tapasztalnunk, hogy a magas színvonal az olykor egyenesen úttörő kezdeményezés és a jelentős felfedezések ellenére sem kapták meg sem a kiadványok, sem az intézmények, de még az egyes kutatók sem a megfelelő elismerést: eredményeik lassan kerültek át az országos, még lassabban vagy sohasem a nemzetközi vérkeringésbe. Egyes szakágak különösen hátrányos helyzetbe kerültek. A helytörténészek például külföldi útra alig tarthattak igényt. Hasonló helyzetben voltak a néprajzosok, is. A régészet művelőinek pedig aszerint nyílt alkalma a mozgásra, hogy mennyire közel Vagy távol állott a középkortól a kutatási területük: nemzetközibb az őskor, a bronzkor, mint a honfoglalás kora vagy éppen a magyar középkor (természetesen csak első pillantásra). Különösen kedvezőtlen volt ebből a szempontból Szolnok megye helyzete, hiszen itt a lakosság 100 százalékig magyar anyanyelvű, az ország közepén fekszik, nem érintkezik országhatárral, s alig lehetett megindokolni a külföldi utakat, külső kapcsolatok felvételét mind a történelemben, mind a néprajzban, sőt művészettörténetben is. Mápedig ha valaki komolyabb tudományos fokozatért szállt harcba, szá- monkérték hogy munkáinak milyen külföldi visszhangja volt. hányán hivatkoztak rá. * 35 milyen jelleggel, súllyal. Ugyanakkor a tudományos kutatások mércéje egyre emelkedett: nem abszolút értelemben, hanem a külföldi visszhang mérésében. Így eshetett meg, hogy a mégoly kitűnő kutatógárdával rendelkező megyék is „provin- ciális”-nak bélyegeztettek, eredményük nem értékükön méretett illetve az ambiciózusabbak elhagyták őrhelyüket, s a vidék úgymond „utánpótlás-neveléssel” foglalkozott. Hozzájárult még mindehhez az is, hogy szakképzett muzeológusaink, levéltárosaink, könyvtárosaink vidéken olyan környezetből kerültek ki (paraszti, kisiparos. munkás, kishivatalnok stb.). ahol a nyelvek ismerete nem tekinthető hazulról hozott örökségnek. Így aztán a jól képzett gárda külföldi kapcsolatainak nagy akadályává vált a hetvenes évek végén, nyolcvanas években, a gyenge nyelvismeret. A vidék és a főváros intézményei között jelentkeznek is a különbségek, növekedett a távolság. Megyénkben 1987 őszén a már néhány éve működő Tudománypolitikai Bizottság átalakult, s egyben meg is újult Tudományos Koordinációs Bizottság néven. Az idén egymilliós alappal rendelkezik már s ezt az összeget öt szakbizottság között osztották szét. A Társadalomtudományi Szakbizottság egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy a ráeső összegből a nyelvi továbbképzést, s a külföldi tanul- mányutakat segítse. Ennek eredményeképpen már augusztusban és szeptemberben az NDK-ban öthetes drezdai nyelvtanfolyamon vett részt a Damjanich Múzeum két munkatársa Béres Mária biológus és Gulyás Katalin történész. Augusztus 31-én pedig útra kelt a Leningrádban rendezett öthetes tanfolyamra Nagy Molnár Miklós, a Túri Fazekas Múzeum igazgatója és Szabó László, a Damjanich Múzeum munkatársa. A nyelvtanfolyam szigorú rendje mellett könyvtári kutatást folytattak a rokon- népek rokonsági rendszere és a kerámia témakörében. Nagy Molnár Miklós éppen a Mezőtúron megrendezett IV. Országos Fazekas Trienná- lén alakíthatott ki kapcsolatot hasonló témával foglalkozó szovjet kollégákkal, s hihető. hogy a már könyvek cseréjében megindult kapcsolat is tovább építhető. Ez annál fontosabb, mert a múzeum kerámiakiállítása, a túri fazekasok munkája szovjet kutatókban már komoly visszhangot keltett eddig is. A Tudományos Koordinációs Bizottság Társadalomtudományi Szakbizottsága még ez évben vagy jövő év eleién (a tanfolyamok megindulási időpontjától függően) ugyanilyen rendszerben, azaz tanfolyammal egybekapcsolt tanulmányúttal még három társadalomtudománnyal foglalkozó kutatót tud segíteni. A Megyei Levéltárból már Bereczki Ibolya, a karcagi múzeumból Bellon Tibor jelentkezett is orosz, illetve nemet nyelvterületre. Egyelőre még a rendszert is tökéletesíteni kell., a lehetőségek minden bizonnyal szélesíthe- tők, s idővel sor kerülhet angol, francia kiküldetésre is. Ennek módjai azonban még jelenleg nem körvonalazódtak. Ügy vélem, hogy már ez a kezdeti lépés is jelentős. Szabó László M TESZ-HlREK — A MTESZ — az MSZBT-vel, a TIT-tel, hat minisztériummal és négy további szervvel közösen — nyilvános pályázatot hirdet 35 év alatti fiatalok részére „A magyar és szovjet műszaki kultúra és együttműködés kölcsönös fejlesztése" címmel. A pályázat célja a szovjet—magyar áruforgalom bővítésének és szerkezeti átalakításának elősegítése. A pályázatokat 1988. XII. 20-ig lehet beadni, s az első három díjas 50—40 ezer illetve 30 ezer forintban részesül. Részletes pályázati felhívást és felvilágosítást a MTESZ megyei szervezeténél lehet kérni a Technika Házában. — A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ ad otthont annak a rendezvénynek, amelyet a Szolnoki Városi Tanács, a Titász Szolnoki Üzemigazgatósága és a Magyar Elektronikai Egyesület szolnoki csoportja november 23-án rendez a hazai áramszolgáltatás centenáriuma tiszteletére. Ennek keretében délelőtt 11 órakor Kandó Kálmán teret és emléktáblát avatnak, majd emléktáblát helyeznek el a 60 éves Tiszaparti állomás falán is. Délután 2 órakor pedig ankétra kerül sor, amelyet Hatvani György, a Magyar Villamos Művek Tröszt vezérigazgatója előadása és két további korreferátum emlékezik meg a villamosítás múltjáról és várható fejlődéséről. — A Szolnok megyei MTESZ szervezethez tartozó egyesületi csoportok titkári értekezletén a résztvevők arról tanácskoztak, hogyan lehetne az egyesületi munkát az eddiginél is jobban hasznosítani működési területükön, az üzemekben, s azok tervezési-íejlesztési- oktatási eredményeiben. E kérdéskörhöz kapcsolódva a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat szolnoki csoportjának titkára, Peták Kálmán és Botka Lajosné számoltak be tevékenységükről. A két természettudományi egyesület közül csak az utóbbi működik szervezett csoportként, munkaterv és költségvetés alapján, s igen eredményesen vesz részt a fizika tudományának néoszerűsítésében, a fizikai tanárok szakmai továbbképzésében, a tehetséges diákok segítésében. Ezt a célt szolgálják rendezvényei, a sikeres tanulmányi versenyek és szakmai tanulmányutak. Jó lenne, ha e szép eredményeket és az azt hozó módszereket — beleértve a lelkes irányítómunkát — ..megirigyelné”, s működő csoporttá válna a matematikusok gárdája is. Világító csempe A nyugatnémet Degussa cég lumineszkáló mázakat és díszítő színezékeket fejlesztett ki csempék bevonására. Fény. ultraibolya vagy röntgensugárzás gerjeszti őket fluoreszcenciára vagy fosz- foreszcenciára. Arra számítanak. hogy a velük bevont csempéket alagutakban, vészkijáratokban^ metróállomásokon, illetőleg diszkókban és a reklámkészítésben alkalmazzák majd. Olyan színezékeik is vannak, amelyek csak a kemény röntgen- sugárzásra reagálnak. Az e bevonatokkal készített fali- és padlócsempék a röntgen- helyiségekben a személyzetet az ellenőrizetlenül kilépő sugárzásra figyelmeztethetik. A napfény által gerjesztett máz a hagyományos lumineszcencia-anyagokból, például cink-szulfidból vagy kadmium-szulfidból készül, különféle adalékok, így réz hozzáadásával. Az ultraibolyára és a röntgensugárzásra foszforeszkáló csempebevonatokat szilikátokból készítik úgy, hogy ólmot, va- nádiumot vagy mangánt adagolnak hozzájuk. Ősejtőernyő 1616-ból 1616-ban a technikatörténet szempontjából magyar szerzőtől rendkívül érdekes latin nyelvű könyv jelent meg Machinae Novae (Üj gépek) címmel. Verancsics Fusztusz (1551—1617) ebben „Homo volans” felirattal egy rézmetszetet közöl, ami azt bizonyítja, hogy az ejtőernyőt is azon találmányok közé kell sorolnunk, amelynek gyakorlatilag megvalósítható formáját első ízben magyar ember hozta nyilvánosságra. Ezen az ábrán egy vászonnal borított, négyszögletű fakeret látható, amelynek négy sarkáról egy-egy kötél futott le és ezen függött egy ember. Kétségtelen, hogy az ejtőernyő egyik elfelejtett, magyar találmányáról van szó, amit a feltaláló így írt le: „Repülő ember. Négyszögletű, négy egyforma rúddal kifeszített vitorla segítségével; amelynek négy sarkához kötelet, erősítenek, az ember veszedelem nélkül leereszkedhet a toronyból, vagy más magas helyről. Mert ha éppen nincs is szél, magának a zuhanó embernek a lendülete szelet támaszt, amely feltartóztatja a vitorlát úgy. hogy nem zuhan hirtelen, hanem lassacskán száll alá. A vitorla nagyságát VISSZATEKINTŐ Verancsics ejtőernyője azonban az ember súlyához kell méretezni.” Ez a későbbi repülés rendkívül fontos mentőeszköze óriási jelentőségre tett szert, még az űrrepülés sem nélkülözheti. Megemlítjük, hogy a Vosztok típusú űrhajók is ejtőernyővel voltak ellátva, ami leszálláskor a mintegy 7 km magasságban katapultáló kozmonautának biztosította a földreérést. > K. A. Vagonok vándorúton Az őszi csúcsforgalom hagyományos a vasút életében. Nem személyszállítási, hanem nyersanyag- és árutovábbítási feladatok sokszorozzák meg ilyenkor a vasutak gondjait. De hogyan is jut el egy-egy vagon az ország egyik pontjáról a másikra? Tegyük fel, hogy Miskolc felől befut egy szerelvény a budapesti Rákos- rendező-pályaudvarra. A sok tucat vagonon akár sok tucat cím is lehet. Szét kell kapcsolni tehát a vagonokat, az ország más részéből érkezőkkel csoportosítván, hogy az azonos irányba tartók egy-egy szerelvénybe kerüljenek. Ráadásul az sem mindegy, hogy a végcél felé irányított szerelvények elejére vagy végére kerül-e a vagon, mert figyelembe kell venni, hogy mikor kapcsolják le a kocsikat a szerelvényről. Ennek érdekében a legtávolabbi célra irányított vagont a mozdony mögé kell kötni. A rendező pályaudvarokra beérkező vonatokról előbb a mozdonyt kapcsolják le. A béna szerelvényeket különleges mozdonyok alacsony emelkedőre — gurítódombokra — tolják. Itt szétkapcsolják a kocsikat, és külön-külön meglökik őket. A vagon vagy vagoncsoport megindul, legurul a dombról, s besorol arra a sínpárra, amelyen a megfelelő célba tartó új szerelvény készült. Ha nem megfelelő erővel lökik meg a vonatot, a vagon nem éri el a szerelvényt, ha túlságosan, akár a kisiklás veszélye is fenyegetne, ha nem állna készenlétben a vagonok lefékezésének veszélyes munkáját végző személy, a sa- rus. A legkorszerűbb rendezőpályaudvarok munkáját ma már számítógépek vezérlik. Számítógépek egész csoportjának kell összehangoltan dolgoznia. A gépek adatokat szolgáltatnak az érkező szerelvények hosszáról, a kocsik számáról, tartalmáról, súlyáról, úticéljukról. Ezekre az adatokra azért van szükség, hogy mire innen is, onnan is megérkeznek a vonatok, már biztosított helyük legyen a rendező pályaudvaron, majd a sínek mellé épített számláló szerkezetek gondoskodnak arról, hogy a megfelelő vagon a megfelelő sínpárra jusson. Képünkön az egyik nyugatnémet számítógépes irányítású rendező-pályaudvar automatikus vonatfékező berendezését láthatjuk, amely a nagy lendülettel érkező vagonokat „megszelídíti”. II dopping tisztességleien fegyver Olimpiai „terhességek” Nem csupán a sportvilá- got, de minden jóérzésű embert megdöbbentő jelenségről adott hírt a közelmúltban az EXPRESS című francia hetilap. Az élsport — melynek tisztasága az évtizedek óta elharapódzott doppinghasználat miatt már amúgy is megkérdőjelezhető —, most újabb, eléggé el nem ítélhető fegyvert vetett be a teljesítmények növelése érdekében. Előre beprogramozott terhességek és abortuszok szolgálják a legjobbak (?) dobogóra kerülését. A különféle doppingszerek használata jónéhány esetben járt már tragikus következményekkel. Nem is olyan régen, 1987-ben az izgatószerek egy nyugatnémet atlétanő, Birgit üressel halálát okozták. Sokan egy életre megrokkantak, mint például Karli Kangasniemi svéd öttusázó. S e példák, sajnos, nem egyediek. A keserű tapasztalatok, úgy tűnik, mégsem voltak elégségesek az okulásra. Ellenkezőleg. Egy svájci laboratórium munkatársai nemrégiben arról számoltak be, hogy az élsportolónők egy része programozott terhességgel próbálja még nagyobb teljesítményre sarkallni szervezetét. A jelentés szerint „a terhesség idején a vér mennyiségének növekedése, és a benne végbemenő minőségi' változások az izomrendszer bővebb oxigénellátását eredményezik. S amennyiben a terhes nő súlya nem gyarapodik, úgy sportteljesítményének jelentős növekedésére számíthat. S persze ha a várt eredmény már megvan, a terhességet a harmadik és a hatodik hónap között meg kell szakítani”. Az anabolikus szerek és más tisztességtelen fegyverek bevetése miatt az élsport egyre többet veszít hiteléből. Lehet, hogy idővel vegyészek és biológusok szívtelen játszmájává fajul? Itt az ideje — s ezt a szöuli olimpiai játékok is bizonyítják —, hogy a sport vezető szervei végre megtalálják a módját a veszélyes folyamat megállításának — állapítja meg az EXPRESS.
