Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-05 / 265. szám
8 1988. NOVEMBER 5. Kulturális Kilátó gyár kereskedelem századunk első felében címet viseli. Üzletképekből, emlékérmekből, reklámtárgyakból, korabeli felszerelésekből, árucikkekből álló válogatás a századforduló gazdasági arculatát idézi. A „boldog békeidők” hangulatával áll szemben az I. világháború időszaka: a sorban állásról készült fotó, a lázító röplap, a háborúban elesettek emléktáblája a szomorú valóságra figyelmeztet. Az anyagból azt is megtudjuk, hogy a Corvin Áruház 1926-ban nyitotta meg kapuit, a Magyar Divatcsarnok története pedig a múlt századba nyúlik vissza. A tárlókban látható tárgyi emlékek a kereskedelmi alkalmazottak mozgalmairól, a BNV-k történetéről, a forint 1946-os születéséről is hírt adnak. Vendéglátóipari múzeum alapítását már századunk első évtizedében szorgalmazták a szakemberek. A budapesti vendéglősök iskoláját ellenőrző bizottság 1913-ban arról adott hírt, hogy Glück Frigyesnek, a vendéglős szakoktatás megalapítójának a magángyűjteménye — közte a gazdag A város kilencven éve születet grafikusművész fiára, Pérely Imrére emlékezik a pápai Városi Galéria. Pérely élete rövid volt, 1944 októberében zárult, a művek sora azonban, melyet ránk hagyott, hosszú. Közülük kettőszáznál többet láthatunk az emlékkiállításon. Pérely Imre nevét a huszas évek kezdetétől elsősorban az újságok olvasói ismerhették meg sűrűn megjelenő rajzai révén. Első nagyszabású munkája Magyar fejek címmel jelent meg 1922-ben, harminckét kortárs író, költő, nyelvész portrérajzát adta közre albumban. Római tanulmány- újtáról való visszatérése (1925) után megjelent albuma igazgi szenzáció volt. Címe: XI. Pius és udvara, azaz az akkori római pápa ' és bíbornoki kara ült modellt az ifjú magyar művésznek, amire alig volt példa ezt megelőzően. Két évvel később Magyar írók címmel jelent meg kötete, mely ritka becsű rajzolt arcmásgyűjteménye az akkori magyar íróknak, költőknek. Merőben új témájú 1931- ben megjelent Fény és ár- I nyék című rajzsorozata, mely Háborúellenes bélyegek (1934), a Faubourg (1934), a La Guerre (1935) és a Rue (1938) című albumai a munkásnegyedek lakóiról, a párizsi utcák elesettjeiről, az élet megtiprottairól, a háború áldozatairól állítanak elénk megdöbbentő és felrázó képeket. Grafikáinak erejét, hatását a francia szellemi élet kiválóságai is hamar felismerték és közösséget vállaltak velük: a Ta- citurne-höz Henri Barbusse, a Faubourg-hoz Han Ryner, a Háborúellenes bélyegekhez Romain Rolland és Gábriellé Duchene, a Rue- höz Georges Duhamel írt előszót. A francia fővárosban szerzett művészi rangját mutatja, hogy 1938-ban a Petit Palais-ban rendezett Jelenkori művészek című nagy kiállításon egyedüli meghívott magyar művészként Pérely Imre ötvennégy alkotását mutatták be a kritika egyértelmű elismerésétől kísérve. 1939-ben tért vissza Magyarországra. 1940-ben kiadta újabb albumát Feketefehér képek címmel, számos író, költő és más neves személyiség portréját készítette el, és ő volt az illuszrátora a Népszava kiadásában látott napvilágot. A nyomort, a könyörtelen robotot, a pénz uralmát állítja elénk, azaz a kor égető szociális gondjait, és keresi rájuk a választ. Ezt az utat járta tovább Párizsba költözése után is, ahol újabb kötetekben adta ki hasonló szellemben és többnyire szenvedélyes formálásban született grafikáit. A La Paix (1932'), a Taciturne (1933), a Párizsi kintornás A kereskedelem és a vendéglátás múzeumában Emlékek a múltból Díszes ezüstözött süteményt ártó; a miskolci Rovarius Cukrászda egyik díszek ént került a múzeumba Kultúrtörténeti érdekesség: hazákban több évszázadon át gyógyszerészek készítették a cukros termékeket, a cukorkákat, a fűszeres és gyümölcsitalokat. Csak a 17. századtól kezdve különült el a gyógyszerészet- től az édességkészítés, és lett önálló mesterség. A főúri háztartásokban alkalmazott „tsemegetsinálók” voltak tehát a későbbi árutermelő ■cukrászok elődei. Az is történelmi kuriózum, hogy az 1840-es évek végén a hazai mesterek a répacukor használatára tértek át, mert a nádcukor behozatala a Napoleon által elrendelt tengeri zárlat miatt akadályokba ütközött. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igen gazdag anyagot vonultat fel a cukrászipar magyarországi történetéből. A századforduló éveiből való műhelyberendezés darabjai között érdekes tészta-, ostya- és fánksütők, díszítő és tésztaformázó szerszámok sorakoznak. A Krisztina téri Auguszt cukrászdából származó konzolasztal órával és zenélőképpel és az empír stílusú márványkandalló a múlt században divatos cukrászdák hangulatát idézi. A korábban csak édességet árusító üzletek ebben az időben alakultak át helyben fogyasztásra is alkalmas vendéglátóhelyekké, s váltak a városi társasági élet színhelyeivé. Az első ilyen üzletet Heger Frigyes 1814- ben nyitotta meg. Ugyancsak sajátos hangulatot áraszt az egykori vízivárosi Friedl cukrászda belső berendezése is, amely már később, 1870-ben készült, a cukrászda felszerelési tárgyai pedig a két világháború közötti időkből valók. A múzeum másik nagy, állandó kiállítása. A maevoeszkoz-gyujtemeny — „az Országos Iparművészeti Múzeumban foglal helyett.” Egy 1929-ben megjelent vezércikk szakácsművészeti múzeum alapítását szorgalmazza. A Magyar Szállodás és Vendéglős című szakmai folyóirat 1937-ben ismét javasolja, hogy „alapítsunk Vendéglátóipari Múzeumot”. Az alapötlettől a megvalósulásig mintegy hat évtized telt el, hiszen a múzeum-alapító határozatot 1965-ben írta alá a belkereskedelmi miniszter. A gyűjtőmunkát két múzeológus kezdte el, birodalmunk kezdetben mindössze egy pinceraktár volt. 1970-ben a vendéglátóipari anyag kereskedelmi gyűjteménnyel bővült, és akkor lett az intézményből kereskedelmi és vendéglátóipari múzeum. Érdemes a múzeum épületéről is szót ejteni, hiszen a budai Várban lévő Tárnok utcai ház műemlék. Körülépített, egyemeletes, három középkori ház alapjaira épült, copf homlokzatú épület. 1777-től a Budára költözött egyetem, majd a helytartótanács céljait szolgálta. 1784-től fogadó, vendéglő és kávéház, de üzemelt rajziskolaként, nyomdaként, 1872-től pedig törvényszék, majd miniszteriális hivatal is működött a falai között. Jó választás volt ebben a házban berendezni a múzeumot, hiszen a műemléképület boltíves termei még fokozzák azt a múltból áradó, régies, patinás hangulatot, amely a ízlésesen rendezett állandó kiállításokból az ódon falak közt árad. Dióhéjban A Magyar Mezőgazdasági Múzeum 19. alkalommal hirdette meg általános- és középiskolások részére a Hazánk mezőgazdasága diákszemmel című országos pályázatot. Ebben a tanévben képzőművészeti alkotásokkal — rajzokkal, kisplasztikával. textillel és dolgozatokkal lehet a versenyre benevezni. A pályamunkákat amelyek közül a leg- jobbakból kiállítás nyílik jövő májusban, március' 1-ig lehet a múzeumba beküldeni. Ebben az évben ünnepli fennállásának 15 éves évfordulóját a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Háza. Programján kiállítások, filmvetítések, irodalmi, zenei estek, ifjúsági rendezvények, gazdasági, politikai témájú előadások szerepelnek. Ma délelőtt 10 órától egésznapos program várja az érdeklődőket, melynek egyik része lesz az októberi forradalom és a KMP megalakulásának ösz- szefüggéseit kereső beszélgetés. Kiállítási kalauz: A békéscsabai Munkácsy Mihály teremben az alföldi és délalföldi tárlatokon ■ sikerrel szerepelt Csikós András festőművész munkáiból nyílt kiállítás november 3-án. Zoltán Mária Flóra képeiből láthanak egy csokorra valót a kecskeméti tárlatlátogatók az Iványi-Grün- wald teremben. Francsics József festőművész és fia, ifj. Francsics József grafikus munkái a veszprémi Dési Huber Teremben láthatók, Reményi Kata ötvösremekeit pedig a budapesti Csók István Galériában rendezett kiállítás mutatja be. Mindegyik tárlat november 12-ig tart nyitva. Oktatás és történelem címmel hétrészes dokumentumfilm készült Rózsa János rendezésében, amelyben a felszabadulástól az iskolák államosításáig tartó időszakra1 emlékeznek az egykori diákok és pedagógusok, az oktatás akkori vezetői és ideológusai. A sorozatot a Magyar Televízió tűzi majd műsorára. A tárgy útja a feltárástól a kiállításig címmel régészeti módszertani kiállítást nyitnak meg e hónap végén a debreceni Déri Múzeumban. K. Gy. M. HETI TÁRLATUNK Pérely Imre emlékkiállítása Pápán Ezt olvastuk a folyóiratokban Korszakok, életutak Aki hosszabb ideje figyelemmel kíséri a magyar szellemi életet, s annak történetéről is van némi ismerete, az tudja, hogy az interjú viszonylag újabban terjedt csak el nálunk, különösen ha annak legtartalmasabb formáira gondolunk. A két világháborúi közötti időszakban inkább a riportba ágyazott villáminterjú volt a szokásos, amely többnyire csak egy-egy aktuális kérdésre vonatkozott, később pedig olyan időszakok jöttek, amelyekben csak a kinyilatkoztatásnak volt helye, s az uniformizáltságnak. Amikor mindenkinek csak ugyanaz lehetett a véleménye, nyilván nem volt sok értelme az interjúkészítésnek, s főként nem a szellemi élet kiválóságainak a körében. Így érthető, hogy a művész-, a tudósinterjúk műfaja csak a hatvanas években kezdett feltámadni, s csak a nyolcvanas években érte el azt a szintet, amelyet már-már túlzottan bőségesnek is nevezhetünk. Ugyanis az igazi interjúnak nemcsak a tartalmasság, hanem az érdekesség is követelménye, s ez a kettő nem mindig jön össze egyetlen írásban. Mindazonáltal számos kiváló interjú jelenik meg, s így van ez a legfrissebb folyóiratszámokban is. A miskolci Napjaink hónapok óta közli azt a sorozatot, amelyben Csontos János beszélget a Kilencek költőcsoportjának tagjaival. A szeptemberi számban Oláh János a kérdezett, akinek legutóbb elbeszéléskötete jelent meg, s válogatott verseinek könyve hosszabb ideje várja a kiadónál, hogy sorra kerülhessen. A beszélgetésben a kisgyerekkortól a jelenig tárul fel egy emberiírói pálya, amelyet az alkotó lényegileg egységesnek lát: „íróként is kiszolgáltatott, szellemi száműzetésbe kényszerült (magánszemélyként szemléltem a világot, s ebből a nézőpontból próbáltam leírni élményeimet, gondolataimat”. A művészinterjúnak különleges formájú, s különleges élményt is nyújtó példájával találkozhatunk a Mozgó Világ szeptemberi U á--' ff • —> a. a*u tyM * '•••.?•' ■’•'•y' /. y«v . 'eúu-r ■. /aI ti t 1 ‘ .' L L Babits Mihály portréja a Cserépfalvi Imre kiadásában megjelent első kötetnek, mely József Attila műveit adta közre. Villon verseihez készült remek illusz- rációit is ismerjük. Pérely Imre munkái köz- gyűjtemények és művészet- barátok megbecsült darabjai, tekintélyes részük hollétéről azonban nincs tudomásunk. A pápai emlékkiállítás, melyen unokája, Péreli Zsuzsa gobelinművész faliszőnyegei csatlakoztak a nagyapa rajzaihoz, remélhetőleg ráirányítja a figyelmet arra a gazdag és értékes életműre, melyet Pérely Imre hagyott ránk. számában: Váli Dezső festőművész öninterjút készített, s ezt igen szerencsésen egészíti ki a mellékleten található négy színes reprodukció, amely egyúttal két eltérő alkotói korszakot is reprezentál. Vannak emberek, akik sok mindent tudnak a világról, de önmagukról keveset. Váli Dezső nemcsak a világról, de önmagáról is sokat tud. Életrajzot, személyiségrajzot, alkotói pályaképet ad úgy, hogy közben egy kicsit a magyar művelődéstörténet egyik fejezetét is írja. Olyan művész ő, aki válságok idején is bizonyos abban, hogy „az utolsó ember halála pillanatáig a művészet nagyon fontos dolog lesz, ha ezt nem is éli át mindenki. .. ” Rangjához képest méltatlanul kevés szó esik az Olvasó Nép című folyóiratról. A most megjelent 35. szám (a X. évfolyamban) ismételten azt bizonyítja, hogy ez a lap szellemi életünk rangos fóruma. Rendszeresen közölnek interjúkat. Ezúttal a Megmentett hangszalagok sorozatot emelem ki. Tóbiás Áron a Cs. Szabó László londoni otthonában több éve készített beszélgetést adja közre. Cs. Szabó az utóbbi években egyre inkább otthonra lelt a hazai újabb olvasóközönségnél is. Sorra jelennek meg könyvei. Európaiként is magyar volt mindig, miként ő fogalmazta: angol útlevéllel magyar író. Az útlevél azért oly fontos számára, mert szenvedélyes utazó volt. Nemcsak az otthonról és az utazásról esik szó azonban, hanem például arról is, hogy ő mindig is egyszerre érezte, tudta magát urbánusnak is, és népinek is. Nem feloldhatatlan ellentét ez, hanem olyan kettősség, amely gazdagíthatja az embert is és művét is. Nyugati magyar íróval készített beszélgetést ad közre a tatabányai Üj Forrás októberi 5. száma is, amelyben Pomogáts Béla kérdezi Borbándi Gyulát, az Üj Látóhatár főszerkesztőjét, A magyar népi mozgalom és A magyar emigráció életrajza 1945—1985. című művek szerzőjét. Borbándi 1945. és 1948. között a népi mozgalomban vett részt, Hegedűs András viszont a kommunista mozgalomban. Az Alföld októberi számában Böszörményi ’ Géza és Gyarmathy Lívia filmriportsorozatának III. része Hegedűs Andrással folytatott beszélgetés az 1945. és 1956. közötti politikai szerepéről, s arról, hogy mit tudott az internálótáborokról. Hegedűs azok közé tartozik, akik nagyon fiatalon kerültek igen magas beosztásba, aztán „civilek” lettek. Ilyenként nem az önigazolás vált fontossá számára, hanem az önelemzés, és ezen is túllépve az átélt kor elemzése. Végkövetkeztetése is megszívlelendő: „Sajnos a magyar társadalom nem egészséges társadalom, és ahhoz, hogy egészségessé tudjuk tenni, ahhoz arra van szükség, hogy egy élő, eleven, tevékeny, civil társadalom alakulhasson ki, olyan civil társadalom, amelyik talán kialakulhatott volna, ha nem olyan módszereket használunk a hatalom megszerzése céljából, mint amilyen a recski tábor volt.” S hozzátehetjük: akkor másokkal együtt Cs. Szabó László, Borbándi Gyula is itthon maradhatott Összeállította: Bálint. Judit A Frank kávé üvegre festett diareklámja a kiállításon
