Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-01 / 235. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. OKTÓBER 1. A Néplap vendége: Dr. Hájer Gyula 'Gyümölcsfelesleg Tiszaföldváron Legfontosabb a család melege Takaréklángon az áfész-segítség és a jól végzett munka öröme Dr. Hájer Gyula huszonkettedik éve legelső munkahelyén, a debreceni I. számú sebészeti klinikán operál, és gyakorlati foglalkozásokat tart az orvostanhallgatók különböző évfolyamainak. Egyébként megyénkbeli, fegyverneki, aki Karcagon érettségizett, és mivel négy évig osztálytársak voltunk, talán megbocsátja az olvasó, hogy az interjúk szokásos magázása helyett ennél közvetlenebb formában váltunk szót. — Hájer adjunktus úr az orvosa oklevélen kívül három szakorvosi diplomával is rendelkezik. Több már nem lehet, mivel törvény írja elő; három a „csúcs’. Pedig ahogyan elnézlek, a nyugdíjig még legalább eny- nyit meg tudnál szerezni. De félre a tréfával: az emberek, a fiatalok ezreinek álma az orvosi diploma. Te ezt simán elérted, és azóta gyűjtőd az újabb okleveleket. Nem tartanak csodabogárnak? — Aligha. Egyébként is egy klinikán annyi érdekes ember akad: miért én lennék kivétel? Visszatérve a csipkelődésedre, az életem úgy alakult, hogy az egyetem elvégzése után bent maradtam, majd az első klinikai szakvizsgámat sebészetből tettem le, noha gyakor- lajtilag hasműtéteket végeztem. Telt-múlt az idő, és a baleseti sebészeti szakvizsgákat is „letudtam”, majd a nyolcvanas évek elejére plasztikai sebész szakorvos lettem. Az utóbbi nagyon érdekes, és szerintem ez a jövő század szakja. Ne vedd dicsekvésnek, mivel ez tény, hogy néhány pesti kollégát kivéve, akik a Szövetség utcai és a Honvéd úti kórházban dolgoznak, kicsiny hazánkban én vagyok az egyetlen vidéki hírmondó. Sem Szegeden, sem Pécsett, de másutt sincs efféle rendelés. — Akad is munkád temérdek. — lenne, de hát a mi klinikánknak nem ez a profilja. Azért azt lehetővé tették, hogy hetente két-három ilyen pácienst is fogadhatok. — Kik a hiúbbak? A férfiak vagy a nők? — Nálunk a nők, mivel azt tapasztalom, mi szemérmesebbek vagyunk. Holott nyugaton már szinte fele-fele az arány, mert ott többet adnak a fontos állások betöltésénél az esztétikumra. — Milyen testi panaszokkal keresnek fel a szebbik nem képviselői? — Doktor úr, nagy az orrom, a fülem, sok a háj a hasamon, vagy kérem, segítsen, ráncos az arcom. Mindezeken túl igen sok az emlőműtét, a protézis elhelyezése. — Nem veszélyes? — Miután ezt évek óta végzem: joggal állítom, nem. A szilikon mellprotézis 200— 250 dollár körüli, és aki be tudja szerezni nyugatról, tüstént felkeres, ültessem be a pótlást, hogy újra vonzó legyen. Ráadásul a műtét se- bészetileg nem bonyolult, elvégre még mindkét mell esetében sem több egy áránál. Kérelmező sok lenne, csak az ágy, a személyzet véges, ezért gyakran irányítom a hozzám benyitókat Pestre, a két említett kórház valamelyikébe. — Ha jól hallottam a szakmai berkekben, itt benn a klinikán ügyeletvezető is vagy. Ez mit jelent? — Amikor haivonta hathét alkalommal ügyelek, én osztom szét a műtéteket. Olymódon, hogy a legsúlyosabbak, legstnapásabbak nekem maradnak, míg a többit a tanársegédek, illetve a fiatalabb kollégák végzik. — Mindig? — Nem, mert adódik kivétel elég sűrűn. Előfordul, hogy egy ifjú orvos kezd, én pedig beöltözve mögötte, mellette asszisztálok, de amikor felnyitjuk a beteget, kiderül, sokkal bonyolultabb a helyzet a vártnál, ezért sürgősen helyet cserélünk. — Több ezer műtét után milyen sebész vagy? Vetsz hibát? — Engedd meg, hogy a minősítésemet ne én ismertessem, mert ez a betegek, illetve mások dolga, Ugyanakkor az is igaz, hogy ha sokat dolgozik az ember, hibát is ejthet, hiszen ez alól senki sem kivétel. Ilyenkor segít az elmélet. Hazamegyek, felnyitok egy angol nyelvű szaklapot, hasonló esetre lapozok, és utánanézek: miért is lázasodott be az illető, nem gyógyul megfelelően a sebe. Én ilyenkor elsősorban önmagámmal vívódom, hiszen én láttam a belső szerveit, végeztem a műtétet. Szerencsére szinte mindig megtalálom a feleletet. — Az egyik munkájában Németh László azt írja, hogy valamennyi orvos közül a sebészek a legvallásosabbak. Noha érzem, eretnekségnek számít a kíváncsiskodás, de én mégis élek vele: templomjáró vagy-e, netán párttag? Egyáltalán miben hiszel ma? — Az egyetemen hosszú ideig KlSZ-fitkár voltam, majd amikor bent maradtam, dolgoztam, tanultam, akár a megszállott. Jó tizenkét éve írtam egy kérvényt az itteni munkahelyi pártbizottságnak, hogy szeretnék belépni a pártba. Azóta sokszor cseréltük a kalendáriumot, de ahogyan te nem kaptál rá semmit, úgy én sem. Mindebből következik, több levelet nem küldök. A kérdés második felére válaszolva: nem vagyok, nem is voltam templomjáró, mivel legjobban a család összetartó melegségében, a jól végzett munka örömében hiszek. — Ne kerülgessük a forró kása további részét sem: elfogadod a hálapénzt? — Az esetek többségében igen. — Nem restelled átvenni? Esetleg szégyelled? — Engedd meg, hogy primitív logikai módon a kérdésre kérdéssel válaszoljak. Az állam nem szégyelli, hogy nekem huszonegy év munka után 10 500 forint a havi bruttó alapfizetésem? De csak papíron ennyi, ment et levonások után elmondani is szégyellem, hogy mennyi marad belőle. — Van ügyelet is. — Igen, de ebből nekem havi hat jár, ahol nagyon kell dolgozni, ez nem igyen- kenyér. Sok a súlyos eset, és íme most az újabb szégyenletes törvény: a hálapénz után a műtétek arányában adózunk. Olyannyira, hogy előleget fizetünk. Ugye, ennél sokkal tisztességesebb lett volna a magasan kvalifikált emberek fizetését megfelelően felemelni ? Egyébként a hálapénz és a kutya vacsorája közö6; vagy van, vagy nincs. A kisnyugdíjasoktól, az özvegyektől el se fogadnék semmit, noha mi is négy gyereket igyekszünk eltartani a kettőnk keresetéből. — Szerinted milyen ismérvekkel rendelkezik egy jó sebész? — Tilos az italozás, mert akkor előbb-utóbb remegni kezd a kéz. Azután lényeges a nyugodt családi háttér, a jó egészség, és a jó munkahely. Ami az egészségemet illeti, köszönöm megfelelő, bár az utóbbi hetekben a szemészeti klinika egy másfél ddoptriás okulárét ragasztott az orromra. Egyébként azzal is tisztában vagyok: nem leszek hosszú életű. Nem csak azért, mert sok stressz éri az embert, hanem azért is, mert nem azok közé tartozom, aki a műtősruhával együtt a benti gondokat is levetik magukról. Én hazahozom, kiöntöm a szívem a párom előtt, aki szintén orvos. — Megint tapintatlan a kérdésem, de úgy vettem észre, ti orvccok szívesen házasodtok egymás között. — A pedagógusok, a jogászok, meg más szakmák képviselői is. Éppen ezért a válaszom is egyszerű: én 46 évesen is havi hat éjszakát töltök benn. Ezenkívül naponta reggel hétkor útra kelek, és azt senki sem tudja, hány óra vet haza. Szóval ezt a zaklatott, felpörgetett életet csak az érti meg, aki ismeri a klinikai légkört. És Ágnes, a feleségem ismeri, hiszen ottani tanársegédi állását cserélte fel a körzeti orvosival a családért. — A gyerekek? — Egy biztos: orvos nem lesz belőlük, annyi szent. Válasszanak olyan pályát, ahol az itthoni élet a családé, a benti a munkahelyé. Ugyanis nálunk olyannyira keveredik a kettő, hogy olykor azt sem tudjuk: hol kezdődik az egyik és végződik a másik. — Ezt vehetem panasznak? — Csak félig, mert a munkám elszakíthatatlanul hozzátartozik az életemhez. És mint említettem, ez nemcsak gond, hanem öröm is. — D. Sz. M. — Vesztes termelők és fogyasztók A házaspár közel a hetvenhez indulatosan vezet körbe az ezer négyszögöles kertben. — Nézze a fa alatt, meg fenn az ágakon az almákat! Tudja, hogy még két forintért sem kell, így aztán jobb híján pálinka lesz belőlük. — Az jól fizet. — Ne higgye, mivel adóval, főzéssel együtt száz liter valamivel több, mint tízezerbe kerül, és ki veszi meg? Ha félliterenként szétmérem, börecsárdás leszek, és megbüntetnek. Ősszel kivágom a fákat, elég volt. Érdekvédelem nélkül — Az áfész? — Ne mérgesítsen, mert mindjárt olyat mondom, hogy na! Itt szezonban száz mázsa is elmenne naponta, mert kert az egész homoki, földvári határ, dehát alig szednek össze belőle valamit. Nincs, aki az érdekeinket védje, pedig elkelne valamilyen szövetség. Nézzen körül! Temérdek a körtém, ha akar tíz forintért viheti kilóját, de ha szépen kér, abból is engedek. Szőlőt már hétért adok, tízért meg a legszebb is szedhető. No. áll az alku? Arra azonban megkérem, a nevemet ne írja ki, mert az őszinteség nem mindig kifizetődő. Csodálkozom az állításon, elvégre napjainkban ennél rázósabb kérdésekben is dörgedelmes magánvélemények fogalmazódnak, dehát az óhaj az óhaj. Azt viszont végképp nem értem, hogy ebben a gyümölcstermeléséről híres községben miért nem szervezik meg jobban a felvásárlást és értékesítést? Annát is inkább, mivel csütörtökön a szolnoki piacon utánanéztem az áraknak: az alma kilója 9, 13 és 20 forint volt. a szőlő, amelyet a bácsi hétért kínált, itt tizennyolcba került, de pár helyen 20—25-re tartották, pedig nem volt se szebb, se frissebb. Nem beszélve a körtéről, amelyet szintén huszonötért mértek. Utunk újabb állomásán Varga István nyugdíjas viszont készséggel nyilatkozik. — Nekem kiírhatja a nevemet, mert amit mondok, vagy ezer kistermelő igazolhatja. ötven éve lakom itt. és ennyire tragikus még nem volt a helyzetünk. Valaha szezonban 10—20 vagon gyümölcs is elkelt, most napi egy-két tonna ha kell a két felvásárlónak. — Látom, sok a szőlője. — Igen, és még örülhetek is, hogy a fekete kadarkából 25 mázsát a homoki borpince néhány nap múlva elvisz tőlem kilónként 5.70-ért. Bizony ez a permetre sem elég, mert tizenegyszer szórtam meg a lugasokat. Ugyanúgy nem kellett a primőr, a zöldbab meg a borsó sem nagyban. A szilvát hét forintért vették, de már ötért is lehetett kapni. — Szolnokon ennek a duplájába, háromszorosába került. — Na látja: ez az a kereskedelem, amikor a termelő, meg a fogyasztó is rosszul jár. Martfűn meg Szolnokon is kellene a gyümölcs, dehát ez az áfészt nem különösképpen érdekli. Pedig ki tudja hány kitüntetése van. Lehet kiváló a híre Szolnokon, meg Pesten, de itt... Pálinka lesz belőle — Mit csinálnak a temérdek gyümölccsel? — Pálinkát főzetünk belőle, ámbár az is rámarad az emberre. Aki teheti; maszek fuvarossal, vagy maga a Bosnyákra hordja, mert ott azért kap valamit érte az ember. Szavainak helyességét igazolja Fodor Józsefné. aki arra is emlékszik, bő másfél évtizede tizenöt felvásárlóhely is akadt, most meg kettő. Kesereg: elveszik a termelő kedvét, neki még tavalyi gyöngybabja van, de 73 évesen már hová utazzon vele az ember, tűnődik. Vajon hogyan látja ezt az áldatlan helyzetet dr. Király Ferenc országgyűlési képviselő. aki hosszabb idéje lakik itt? — Tragikusnak a termelők szempontjából, pedig már hirtelenjében el sem tudom sorolni hány tanácskozás, fórum volt a zöldség- és gyümölcs ügyben. — Kiváló az áfész. — Igen, mert alacsonyak a költségek, magas a nyereség. Sokszor elmondom, ez az áfész hozzá sem kezd ahhoz, amiből nincs többszörös haszna. Lehet, ez a mentalitás üzletpolitikailag csillagos ötös. de emberileg elégtelen. Állítom, Szolnokon letörhetnénk a magas piaci árakat, mert itt nálunk az alma, a szilva, a zöldbab, a hagyma nem eladható. Pedig nagyon sok kisnyugdíjasnak komoly segítséget jelentene, ha átvennék tőle azt, amit a kertje megtermett. — A tanács? — Tárgyaltuk már nem is egyszer, nem is kétszer, sőt volt olyan ülés, amikor a felvásárlást jelöltük meg fő feladatnak. Meglehet, adódhat olyan időszak, amikor nem lenne rajta nagy haszon, ámbár tudom, ez az áfész azt is elbírná. Nem beszélve arról, hogy hol maradnak a szövetkezeti tagok érdekei? Elvégre itt az emberek jövőre is akarnak, szeretnének termelni: ha másért nem önmaguknak. meg a városokban élőknek, ahol méregdrága a gyümölcs. Nálunk meg sokszor még ingyen sem kell. A felvásárlás helyi alakulásáról Szóvárhegyi Györgynél, a Tiszaföldvár és Vidéke Áfész főkönyvelőjét kérdezzük. — Valamikor ez a tevékenység jelentős volt, de most a 650 milliós évi bevételből 15—20 millió a gyümölcs- és a zöldség forgalom. — Ez nagyon szerény részesedés ott, ahol sokszáz hektárnyi kiskert, zártkert található. — Nehéz partnereket találni, mert ma már a konzervgyárak. pincegazdaságok az év elején nem kötnek szerződést Azért néhány napja sikerült egy megyén kívüli céggel 2 ezer mázsa kövidinkára szerződést kötnünk. A termelőnek kilónként hét forintot fizetünk, és mi 7.80-ért adjuk tovább, de a szőlőnek 14 cukorfok felettinek kell lenni. Még szakcsoport sem Végre egy jó hír az itt lakó termelőknek, noha mindezek után is néhány megválaszolatlan kérdés iraradt: vajon miért nincs az áfész- nek zöldség-gyümölcs szakcsoportja? Múlt évi nyereségük 34 millió forint volt talán ebből lehetett volna áldozni arra is, hogy az itteni kistermelők ne hagyják fa alatt a termést. Érthetetlen, hogy itt a szőlő kilója hét forint. Szolnokon viszont a háromszorosáért sem kap az ember. Restellkedve írom le, de nem tehetek mást: vajon ez a többszörösen kitüntetett áfész a jelestől hány jeggyel alacsonyabb osztályzatot kapna attól a sokszáz itteni kistermelőtől, akik hasonló cipőben járnak, mint riportalanyaink. Igaz, sokat nem kell várni a feleletre,, minden kiderül október második felében, amikor a fogyasztók községi tanácsa fórumot szervez Tiszaföldváron ugyanerről a témáról. D. Szabó Miklós Lópatkolás Képeink Kunhegyesen Gőz Lajos kovácsmesternél készültek, aki 20 éve vasverő Fotó: Tarpai Zoltán
