Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-04 / 237. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. OKTÓBER 4. Továbbra is az enyhülési politika mellett A Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegy veres erői katonai tanácsának 38. ülésén (MTI — Telefotó) (Folytatás az 1. oldalról) nek a katonai erőfölény megszerzésére, hogy a tárgyalásokon számúikra 'kedvezőbb pozíciókba kerüljenek. A VSZ Polütdkai Tanácskozó Testületé ez évben Varsóban megtartott ülésén ismételten állást foglalt az enyhülési politika folytatása mellett — hangsúlyozta beszédében a honvédelmi miniszter. Ennek értelmében erőfeszítéseket kell' tennünk, hogy mielőbb megkezdődjenek és konkrét eredményeket hozzanak az Európában található haderők és fegyverzetek csökkentéséről szóló tárgyalások, a kölcsönös biztonság szem előtt tartásával (törekednünk keld az aszimmetriák megszüntetésére, a haderők és fegyverzetek alacsonyabb szintjének kialakítására. Szövetségünk katonai vezetésére mindezek szellemében új, nagy horderejű feladatok hárulnak — mondotta befejezésül Kárpáti Ferenc. Védelmi doktrínánknak megfélelően kell alakítanunk hadseregeink szervezeti struktúráját, hogy az jobban megfeleljen a megnövekedett követelményeknek, ugyanekkor egyszerűsödjék, s váljék hatékonyabbá. Mindezeket a testvéri hadseregeink közötti sokoldalú együttműködés további erősítésével kell elősegíteni. A Katonai Tanács ülésén — amelyen részt vesz Ana- itolij Gribkov hadseregtábornok, az Egyesített Fegyveres Erők törzsfőnöke — a tárgyalóküldöttségeket Radnu Mincsev altábornagy, a Bolgár Néphadsereg vezérkari főnökének első helyettese, Mórocz Lajos vezérezredes, honvédelmi mindszitériumi államtitkár, Fritz Streletz vezérezredes, az NDK Nemzeti Néphadserege főtörzsének főnöke, nemzetvédelmi miniszterhelyettes, Antonyin Jasinski vezérezredes. a Lengyel Népköztársaság nemzetvédelmi miniszterének első helyettese, Njcolae Eftimescu altábornagy, a Román Szocialista Köztársaság Hadserege vezérkari főnökének első helyettese, Mihail Ivanovics Szorokin hadseregtábornok, a Szovjetunó honvédelmi miniszterének helyettese, Karel Rusov vezérezredes, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi miniszterének első helyettese vezeti. A tanácskozás előreláthatóan szerdán fejezi be munkáját. BUDAPEST Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára', a Mindsztertanács elnöke táviratban fejezte ki részvétét Franz Joseph Strauss, a Bajor Szabad Állam nrnniszterelnökének, a CSU elnökének elhunyta alkalmából dr. Helmut Kohlnak, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjának és a Ba- jot Szabad Állam kormányának. LUANDA A délnyugat-afrikai békefolyamat folytatása mellett szállt síkra és a térséggel 'kapcsolatos négyoldalú tárgyalások sikerébe vetett hitét fejezte ki Jósé Eduardo dos Santos angolai, államfő hétfőn a gaboni France viliében. A politikus a szombaton tartott angolai—'kongói —galboni csúcstalálkozót követően találkozott a sajtó képviselőivel. PRÁGA Oj húszkoronás bankjegyet hoztak forgalomba október elejétől Csehszlovákiában. A papírpénz meghatározó színe a kék. Egyik oldalán a nagy pedagógus, Coe- menius arcképe, a másik oldalon a prágai Károly egyetem alapító okiratának egy részlete, illetve a tudás különböző jelképei láthatók. A régi, 1970-től kibocsátott húszkoronás továbbra is forgalomban marad. TRIPOLI Líbia és Csád azonnali érvénnyel rendezte diplomáciai kapcsolatait és a 'két ország október végére nagykövetet cserél — jelentették be hétfőn Tripoliban és Ndzsa- menálhan. A diplomáciai kapcsolatok helyreállítása végleg megerősíti azt, hogy a két afrikai állam békés úton akarja rendezni. az 1987-ben háborúba torkollott ellentéteit. BRÜSSZEL 1988 első félévében az EGK 12 országában elért átlagos gazdasági növekedés 3 százalék volt. Ezt az Eurostat, az EGK statisztikai szolgálata közölte első értékelésében, amely az eddig rendelkezésre álló adatokon alapul. A növekedés alapja a beruházások növekedése valamennyi [tagállamban, kivéve Angliát. Orosz Legfelsőbb Tanács Vorotnyikov az új elnök Vitalij Vorotnyikov, az Orosz SZSZSZK 62 esztendős eddigi miniszterelnöke lett az orosz föderáció Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A Szovjetunió legnagyobb köztársaságának törvényhozása hétfőn ült össze Moszkvában, hogy személyi kérdésekben döntsön.. Vorotnyikov a 67 éves karában nyugdíjba vonuló Vlagyimir Or- lovot követi a legmagasabb orosz állami méltóságban. Orllov 1985 óta volt az orosz Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke. Magyar— jugoszláv külügyminiszteri találkozé Dr. Várkonyi Péter találkozott Budiimir Loncsar jugoszláv kül ügymimszterrel. A megbeszéléseken egyetértettek abban, hogy a két szomszédos ország közötti kapcsolatok barátiak, rendezettek és lendületesen fejlődnek. A nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről folytatott eszmecserén különös figyelmet fordítottak az európai együttműködési folyamatra és mindketten síkna- száUftak a bécsi utótalálkozó mielőbbi sikeres befejezéséért. Irak Saját gyártású rakéta Bagdadban hétfőn hivatalosan bejelentették, hogy Irak teljes mértékben saját gyártású föld—levegő rakétával rendelkezik. Az „Aba- bil” nevű légelhárító fegyver paramétereilt nem közölték, de a bagdadi, televízió vasárnap éjjeli híradójában hosszan mutatta a rakétát, melyet most első ízben állították ki egy, az iraki fővárosban rendezett fegyverkiállításon. Kaliforniában Sikeresen földet ért a Discovery Hétfőn közép-európai idő szerint a késő délutáni órákiban Kaüfomiálban, egy lé- gi támasizpanrt közelében, egy kiszáradt folyómederben sikeresen földet ért a Discovery nevű amerikai űrrepülőgép. öt főnyi személyzetével négy napig volt úton. Ez volt az első amerikai űrrepülés 1986 januárja óta, amikor a Challenger űrrepülőgép röviddel felszállása után műszaki hiba következtében felrobbant és hét utasa életét vesztette. A Discovery útját éppen ezért nagy figyelem és feszültség kísérte, az ország lakossága. izgalommal követte az expedíciót, amelynek sikere a heves hazafias érzelmeket is táplálja. George Bush, a republikánus párt elnökjelöltje fogadta az űrhajósokat a .kaliforniai sivatagban levő Edwards légitár maszponton. A tágas területet azért választották, hogy pontatlan leszállás, egyéb műszaki gond esetén megfelelő térség álljon rendelkezésre. A Discorevy útját rendkívül hosszú, gondos és költséges előkészületek előzték meg: a NASA, az űrhajózási hivatal Itöbbmílli árd dollárt költött a Challengerrel azonos típusú űrrepülőgép hajtóműveinek módosítására és a 'legkülönbözőbb biztonsági rendszabályokra. Egyesült Allamsk-Görögország Támaszpont-tárgyalások Hétfőn Athéniban feLújul- tak a tárgyalások a görögországi amerikai támaszpontok jövőjéről. Ez a 10. forduló, és a figyelem középpontjában az athéni repülőtér melletti nagy amerikai légitámaszpont sorsa áll. Ezt a támaszpontot a görög kormány mindenképpen fel akarja ; számoltatni. A nyáron közölte az Egyesült Államokkal, hogy a bázist be kell zárni, akármilyen eredménnyel végződjenek is a támaszpontok jövőjéről folyó tárgyalások. A görögországi 4 amerikai katonai támaszpont fenntartását lehetővé .tevő szerződés idén decemberben lejár. Utána az Egyesült Államoknak 17 hónap alatt le kell szerelnie a bázisokat, hacsak nem születik új megállapodás. Afganisztán Újabb rakétatámadás Újabb rakétatámadást intéztek a hét végén az ellenzéki fegyveresék Dzsálálébád afgán város ellen. A város sűrűn lakott negyedeiben 15 föld—föld rakéta csapódott be; öt ember életét vesztette. tizenheten megsebesültek. Dzsálálábád egyik kerületében a biztonsági erők felfedeztek és ártalmatlanná tettek egy robbanóanyaggal megrakott gépkocsit. Ellenzéki források szerint ugyancsak a hétvégén a kormánycsapatok feladták az ország északkeleti részén fekvő Aszmart, amelyet két hónapja ostromoltak a lázadó csapatok. A hírt más forrásból' egyelőre nem erősítették meg, de amennyiben igaz, a stratégiai jelentőségű város bevétele azt jelenti, hogy szabaddá vált az út a Pakisztánból érkező fegyver- szállítmányok számára. Ferozepur. India: Bivalyszekéren menekülő hajléktalanok hajtanak a Pandzsáb állambeli város elárasztott utcáján. Az utóbbi napok heves esőzései okozta áradások következtében 1483 falu lakói váltak hajléktalanná és hozzávetőleg 850 ember vesztette életét a szövetségi államban (MTI — Telefotó) Egy ellentmondásos politikus halálára Van akikben félelmet keltett, sőt gyűlöletet, van akik csodálták, és feltétlen hívei voltak. Senki sem vitatta azonban, hogy figyelmet érdemlő személyiség, s több mint színfolt a nyugatnémet, sőt a nemzetközi politika színpadán. A szélsőséges érzelmeket kíméletlen őszintesége, nyers indulatai, realitásérzéke, rámenőssége váltotta ki. És mégis: Franz Josef Strauss, a Keresztényszociális Unió elnöke, Bajorország tartományi min.szterelnöke az NSZK alapításának pillanatától hétfőn bekövetkezett haláláig megszakítás nélkül a nyugatnémet politika egyik meghatározó egyénisége volt. 1915-ben született Münchenben, klasszika-filológiát, történelmet és közgazdaságtant tanult. A második világháborúban részt vett, de nem exponálta magát, igy szélsőjobboldali nézetei dacára ellenfelei sem találtak foltot múltján — pedig mi tagadás, keresték lázasan. Politikai karrierje 1945- ben kezdődött; ekkor került be a bajor közigazgatási vezetésbe. Egyik alapítója volt a CSU-nak; 1949-ben főtitkárrá választották s azonnal tagja lett az éppen akkor alakult bonni szövetségi gyűlésnek. Szövetségi miniszter először 1953-ban lett: a különleges ügyek tárcáját kapta, majd 1955-ben az atomenergiaügyek minisztériumának élére került. 1956- ban a hadügyi tárcát bízta rá Adenauer kancellár, aki mellesleg korábban mereven elzárkózott ettől. Az 5 nevéhez fűződik a Bundeswehr újjászervezése és felfegyverzése korszerű hadi- technikával. Hadügyminiszterségének hat éve alatt egymást követték a botrányok személye körül. Korrupcióval, a hatalommal való visszaéléssel vádolták meg. Egy darabig úgy nézett ki: mindent „túlél”, ám 1962-ben túllőtt a célon. Egy, a hadsereget leleplező cikk miatt olyan eszközökkel lépett fel a Der Spiegel című hetilap munkatársai ellen, amelyeket már a CDU/CSU kormány sem tudott megvédeni. Le kellett mondania. Más talán végleg eltűnt volna a politika színpadáról; Strauss szótárában azonban nem szerepelt a „bukás” kifejezés. Képviselősködött, s közben felfrissítette közgazdasági ismereteit. Szüksége is lett rá; miután 1966-ban, a CDU/CSU—FDP koalíciójának felbomlásakor segítségével jutott a kancellári székbe Kurt Georg Kiesinger, cserébe a pénzügyi tárcát kapta. Egészen a fordulatig, az SPD 1969-es győzelméig ő volt a nagykoalíció pénzügyminisztere. Ellenfelei szerint a kereszténypártok bukásához Strauss túl agresszív választási hadjárata is hozzájárult. Tény, hogy vitriolos nyelvét, a szavakkal csípőből tüzelés művészetét inkább csak Bajorországban értékelik. Országos méretekben azonban Strauss, bonni politikusként korteskedve, sokakat elriasztott. Különösen azzal, hogy az akkor nem kevesek számára rokonszenves úgynevezett keleti politika ellenfeleként lépett fel. A CDU/CSU 1969-es veresége személyes sorsa szempontjából annyit jelentett, hogy elbúcsúzott a bonni miniszteri tárcától — ma már tudjuk, mindörökre. Pártkarrierje nem szenvedett csorbát: már 1971-ben a CDU/CSU gazdaságpolitikai szóvivője volt, s miniszterelnöki bársonyszékhez Is jutott 1979ben — igaz, „csak” Bajorországban, ahol mellesleg 1974 óta a CSU a legerősebb párt. Az SPD—FDP kormány idején még harsányabban lépett fel a keleti szerződések ellen, s sokan úgy tartják, a Willy Brandt megbuktatását hozó 1972- es bizalmatlansági indítvány értelmi szerzője is ő volt. Mélységes ellenszenvét a keleti politika egyik híve — Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter — ellen arra az időre is átmentette amikor Genscher már a CDU/CSU— FDP kormányban volt miniszter. Az utóbbi években Strauss elkeseredett csatározásainak fő célpontja éppen Genscher volt. Ehhez képest kirívó ellentmondás, hogy az évek során Franz Josef Strauss bajor miniszterelnökként és magánemberként egyaránt kapcsolatokat kezdett és tartott fenn a szocialista országokkal, magyarországi látogatásain időről időre hivatalos programokat is lebonyolított, s legutóbb egyik fő szorgalmazója volt hazánk és az NSZK gazdasági megállapodásának, vagy a konzuli megegyezésnek. Nem kis feltűnést keltett 1987 decemberi moszkvai látogatása, s nemcsak azért, mert maga vezette repülőgépén érkezett. Szűkebb pátriájában az utóbbi időben már sokan lázadoztak tirannikus vezetési módszerei miatt — ám a bajoroknak biztosított fantasztikus élet- színvonal, a tartomány technológiai fejlettségi szintje még mindig meghozta számára a szükséges szavazatokat. Igaz, a nagy álomért, a bonni kancellári székért soha semmi nem kárpótolta. A politikus halálát általában nyilat- kozatözön követi, s a méltatások gyakran rutinszerűek. Ezúttal mégis hihető: e nagyonis ellentmondásos személyiséget sokan fogják hiányolni. Szászi Júlia