Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-18 / 249. szám

1968. OKTÓBER 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Tiszafüldvár és Vidéke Afész dobozüzemében havonta két-hárommillió forint ér­tékben gyártanak karton- és hullámpapírból az igényeknek megfelelő méretű dobo­zokat elsősorban a környező vállalatok részére (Fotó: D. Ci ) Műszaki fejlesztés, középfokú szakképzés Központi alap létrehozását kezdeményezik A Tervgazdasági Bizottság javaslatai A Parlamentben hétfőn Kunos Péter, a Tervgazda­sági Bizottság titkára tájé­koztatta a sajtó munkatár­sait a testület legutóbbi ülé­séről. A TGB döntött két olyan előterjesztés ügyében, amely hosszú távon segít megalapozni társadalmunk és gazdaságunk jövőjét. A műszaki fejlesztés, valamint a szakmunkásképzés helyze­tének javítására kezdemé­nyezett intézkedések de­monstrálják a kormánynak azt a szándékát, hogy a napi gondok, a nehéz gazdasági helyzet szorító körülményei között is keresse a nagyobb távlatokban is megvalósuló fejlődés útját. A központi műszaki fej­lesztési alapok képzésének, kezelésének, felhasználási rendjének áttekintését, mó­dosítását időszerűvé tette az is, hogy áz egységes vállal­kozói nyereségadó bevezeté­se azonos feltételek elé ál­lítja majd a gazdálkodókat. A TGB döntése szerint 1989. január 1-jén új rendszerű finanszírozás lépne életbe: az eddigi differenciált kul­csok, tehát a vállalati te­hervállalás indokolatlan kü­lönbségei megszűnnének, s valamennyi gazdálkodó az éves nyereségadó-alap után számított 4 százaléknyi köz­ponti műszaki fejlesztési hozzájárulást fizetne. A kedvezmények azonosak len­nének a vállalkozási nyere­ségadónál igénybe vehetők­kel. A hozzájárulás összege csökkenti a vállalkozási nye­reségadó alapját, tehát lé­nyegében költségként elszá­molható. A számítások sze­rint mintegy 8—8,5 milliárd forintos, a költségvetéstől el­különített összegről van szó, amely teljes egészében visz- szakerül a gazdálkodókhoz. A pénz kizárólag a műszaki fejlesztés infrastruktúrájá­nak javítására, a műszaki fejlesztéshez kapcsolódó al­kalmazott kutatásokra, va­lamint a műszaki innováció gyakorlati elterjesztésére használható fel. A középfokú szakképzés korszerűsítéséről, ennek gaz­dasági-társadalmi feladatai­ról is tanácskozott a TGB. Az oktatási rendszerben ta­lán ez a legrosszabbul funk­cionáló terület. Tisztázatlan, hogy ki miért felelős, a vál­lalatok érdekeltsége mini­mális, a tárgyi feltételek rosszak, a tananyagok kor­szerűtlenek, a képzés a hi­ányszakmákra nem terjed ki, és területileg is ellentmon­dásos. A szakmunkásképzők­be általában a leggyengébb általános iskolai tanulók je­lentkeznek, s a diákok 30— 35 százaléka évente lemor­zsolódik. A TGB döntése szerint szakképzési alapot kell lét­rehozni, amelyhez vala­mennyi, a vállalkozási adó hatálya alá tartozó gazdál­kodó köteles lesz hozzájá­rulni. 1989-ben várhatóan a bér­tömeg 1,5 — a mezőgazda- sági alaptevékenység után csak 1 — százalékát kell er­re a célra fordítani. A gaz­dálkodók elsősorban a gya­korlati képzésben való rész­vétellel teljesíthetik köte­lezettségüket, s ha ez nem érné el az említett 1,5 szá­zalékos értéket, akkor a kü­lönbözeiét fizetik be a szak­képzési alapba. A költség- vetéstől elkülönített pénz­alapot az egyik bank kezeli majd, s abból kizárólag á gazdálkodóknál jelentkező szakképzési költségek finan­szírozására, képzési kiadá­sokra, illetőleg a szakkép­zéssel kapcsolatos beruházá­sokra lehet pénzt kérni. Mivel az Országgyűlés ta­valy a jogalkotásról szóló törvény szentesítésével úgy foglalt állást, hogy minden, a gazdálkodást alapvetően érintő kérdésben törvényi szabályozásra van szükség, a jogszabályok .' kialakítása mindkét tárgyalt napirend­del kapcsolatban folyamat­ban van, s a törvényterveze­teket még az idén az Or­szággyűlés elé terjesztik. Aki nem kér, nem is kap Előírásoknak tesznek eleget KNEB-vizsgálat a szociálpolitikáról A tanácsok szociálpolitikai gyakorlatában elégtelenül ér­vényesül a rászorultság elve — állapítja meg a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság közelmúltban végzett vizs­gálatának summázata. A népi ellenőrök hét me­gye és a főváros 96 helyi ta­nácsi szakigazgatási szervé­nek munkáját értékelve ar­ra keresték a választ, mi­ként érvényesül a szociális ellátás gyakorlatában a rá­szorultsági elv. A többi kö­zött megvizsgálták, hogy a helyi tanácsok milyen szem­pontok alapján ítélik rá­szorultnak az érintetteket, miként követik nyomon élet- körülményeik alakulását. Ér­tékelték azt is, hogy a ta­nácsi szociális juttatások el­osztása mennyiben felel meg a társadalmi céloknak. Bár a helyi tanácsok szo­ciális ellátó munkájukban alapvetően eleget tesznek a jogszabályok előírásainak, nem mindig azok kapják a segítséget, akik arra a leg­inkább rászorulnak. A jelenlegi helyzetre jel­lemző, hogy aki nem kér, az nagy valószínűséggel nem is kap támogatást. A segítség­re szorulók nagy hányada viszont önérzete miatt nem is jelentkezik a tanácsoknál. Súlyos gondokat okoz a tanácsok növekvő forráshiá­nya, összevetve a nagy és egyre emelkedő igényekkel. A lehetséges megoldásokat kutatva a vizsgálat a többi között állást foglal amel­lett, hogy kormányzati szin­ten, koncepcionálisan újra kell gondolni, és felépíteni egy megújuló, realista el­osztáspolitikát. Szükség van egy új tartalmú bérpolitiká­ra, a társadalmi jövedelmek belső szerkezetének minőségi megújulására. Menetjegy Jugoszláviába — forintért A jugoszláv dinár árfo­lyamjegyzésének megszün­tetése következtében meg­változtak a Jugoszláviába szóló vasúti és autóbuszje­gyek megváltásának feltéte­lei. A Volán-vállalatok tájé­koztatása szerint a Jugo­szláviába közlekedő Volán autóbuszjáratokra dinárért nem lehet menetjegyet vál­tani. A magyarországi lako­sok forintért vehetnek je­gyet, a külfödiek pedig —el­tekintve attól az esettől, ha valutaváltási bizonylattal igazolják, hogy legalább a menetdíj összegének megfe­lelő konvertibilis valutát fo­rintra váltottak — konver­tibilis valutáért válthatják meg menetjegyüket. A MÁV tájékoztatása sze­rint ezentúl a dinárt nem I fogadják el fizetőeszközként a menetjegyek megváltása­kor. A jugoszláviai vonatje­gyet forintért, vagy konver­tibilis valutáért egyaránt meg lehet vásárolni. Famentes bútorok A minőség javulása nincs arányban az ármozgással Nemrégiben egyik barátunknál jártunk vendég­ségben, s amikor megcso­dáltuk ízlésesen berendezett lakásukat, a házi-gazda csak lemondóan legyintett: — megmondom nektek, ahogy van — mutatott körbe a szobában — nekem valahogy a bútorok „lelke” hiányzik. Egy gyár vagy egy ember neve, amihez köthető a -mes­termunka, egy jelzés vagy legalább egy vésőnyom a szekrény vagy az asztal lá­bán. Lehet, hogy túl sokat kívánok — folytatta —, mert azt jól tudom, hogy a nagy­ipar megjelenése egyáltalán -nem kedvez e mívességnek: s ráadásul nemcsak a „lé­lek”, de gyakorlatilag a fa is eltűnt a ma bútoraiból. Ennek híján marad a fafor­gács, hisz ez lett korunk új „bútorfája”. A zúzott, pré­selt pozdorják felületére leg­feljebb csak egy leheletvé­kony furnérréteg kerül, hogy legalább neve legyen a gye­reknek. Ezek a szavak jártak a fe­jemben, amikor a -minap ke­zembe került egy bútoripari sajtótájékoztatóra invitáló meghívó. S mint várható volt, azon az összejövetelen is elsősorban két dolog — a minőség és az ár — körül alakult ki a legnagyobb vi­ta. Nem véletlenül, hiszen a vásárlót tulajdonképpen az nemigen érdekli, hogy mi­ből készül valami, csak az, hogy milyen az illető termék. Azt viszont nem merem egy­értelműen állítani, hogy a minőség javulása egyenes arányban állna a bútorok árának „javulásával”. Nos, mint az említett saj­tótájékoztatón hallottuk, a bútoripar ma is jellemző ter­melési szerkezete és eszköz­állománya az 1970-es évek -közepén alakult ki. Ez egy­részt akkor jelentős fejlesz­tésnek látszott, csakhogy mégis meglehetősen egyolda­lú lépés volt, mivel ezzel egyidőben a háttéripar re­konstrukciója nem történt -meg. Így a különböző szerel­vényekhez, kárpitos anya­gokhoz, lakkokhoz, ragasz­tókhoz továbbra sem lehe­tett és még ma sem lehet hozzájutni. Ráadásul a kor­szerű bútoripari gépek is csak a tőkés piacokról sze­rezhetők be, mivel Magyar- országon -nincs bútoripari gépgyártás, a szocialista or­szágokból származó berende­zések pedig enyhén szólva nem felelnek meg a ma kö­vetelményeinek. Emiatt az­tán a hazai bútoripar jelen­legi technikai színvonala az európai átlaghoz viszonyítva is elmaradott Az utóbbi két évben tör­tént fejlesztések eredménye­képpen — ha nem is kívána­tos mértékben és ütemben — megjelentek a magyar bútoriparban is a korszerű technikai eljárások, illetve berendezések. De mint már arról az előzőekben szó esett, a termelőeszközök mellett a bútorgyártás fontos feltétele a -háttéripari gyártmányok megléte, hiszen ezek színvo­nala döntően befolyásolja a bútorok használhatóságát, megjelenését. Ezért is érthe­tetlen a kívülálló számára, hogy már több évtizede meg­oldatlan ez a kérdés: hiá­nyoznak ma is a habok, a bútorszövetek, a különböző fémszerelvények, a pántok, a zárak, a díszítő vasalások, a korszerű lakkok, s ezzel még korántsem teljes a lista. így aztán az sem véletlen, hogy a vásárlók elégedetle­nek a termékekkel, főleg azok minőségével és árával. Ám mint ez utóbbival kap­csolatban a bútoripar veze­tői hangoztatták, a bútorok ára nem független más ter­mékek árától, hisz az elké­szítésükhöz szükséges anya­gok egyre drágábban szerez­hetők be. Erre csak néhány kiragadott példa: ebben az évben 10—40 százalékkal emelkedtek a fa alkatrészek árai, 35 százalékkal a bükk fűrészáru, 10—18 százalék­kal a furnérok, 22—25 száza­lékkal a kárpitos rugók, 6— 12 százalékkal a lakkok, 15 százalékkal a ragasztók, 21 százalékkal a csomagoló hul­lámpapír és így tovább... Ráadásul ez ügyben a gyár­tók kiszolgáltatott helyzet­ben vannak, mivel nem tud­nak -máshová fordulni, mi­vel egy-egy anyagot általá­ban az országban csak egy vállalat állít elő. Ezért aztán vagy megfizetik a maga­sabb árat, vagy esetleg a termelést kell leállítaniuk anyaghiány miatt. Az esetleges konkurrenci- át jelentő más szocialista or­szágokból a megrendelések ellenére sem érkezik be a várt anyag, vagy ha igen, akkor meg jókora késéssel jut el a felhasználóhoz. A tő­kés importról pedig ebben a devizaszűke világban szinte szó sem lehet. Mindezek-ből a tényekből kétségkívül kiderül, hogy -nincs könnyű helyzetben ma a bútoripar. Persze ez a vá­sárlót egyáltalán nem érdek­li, mert neki csak az a fon­tos, hogy a pénzéért jó mi­nőségű árut kapjon. Nem tudom teljességgel megítél­ni, hogy jogosak-e vagy netán jogtalanok azok az el­marasztaló vélemények, amelyek a bútorok minősé­gét veszik célba. Azt viszont már a vak is látja, hogy a bútorok árai egyre csak emelkednek, s így ezekkel szemben érthetően maga­sabb -követelményeket tá­maszt a vásárló. A -magasabb árért többet kér, s ez így természetes. Éppen ezért, ha a bútoripar a jövőben ver­senyben akar -maradni, ak­kor gyanítom, hogy nem az árfronton -kell megvívnia csatáját. Sokkal inkább a gyártmányfejlesztés, a minő­ség, a szolgáltatás az a pont, ahol a szakma előbbre lép­het. S erre nincs sok id6, olvasom ugyanis, hogy 1990- ben Budapesten megnyitja bútoráruházát a világhírű IKEA cég, amely a hazai bútoriparnak igazi -konku­renciát jelenthet. A verseny kimenetele aligha lesz két­séges, különösen akkor, ha a manapság már nem is olyan ritkaságszámba menő, hatszámjegyű bútorárakra gondolunk... N. T. A formaságoknál fontosabbak az emberek Hogy alakítsunk részvénytársaságot Ha néhány évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy egyszer majd Tiszafü­reden részvénytársaság ala­kuló üléséről kell tudósíta­nom, alighanem derűsen megmosolygom az illetőt. Most pedig e beszámolóval műfajt kell teremteni. Mett tegnap délelőtt a Ganz Da­nubius Hajó- és Darugyár füredi üzemében részese le­hettem a Ganz Danubius Daru- és Gépgyártó Rt. meg­alakulásának. Az üzem tanácstermében ott ültek a jövendő részvé­nyesek, akik számára An­gyal Ádám levezető elnök nagy rutinnal celebrálta a szertartást. Először is ismer­tette, ki mit ígért az előzetes tárgyalások során: ezek sze­rint a Ganz-Danubius Va­gyonkezelő Központ ugye ad­ja az 506,5 milliós tőkéjét a meglévőségekben, a tiszafü­redi tanács költségvetési üzeme fél millióval, a Tisza­füredi Városi Tanács egy­millióval, a Tiszaszőlősi Pe­tőfi Tsz szintén fél millióval jelezte részvételét a társa­ságban. A KGYV 5 milliót jegyzett — ők ezt a saját részvényük cseréjével egyen­lítik ki. A Transzelektro egy­millióval lett részvényes, a helyi takarékszövetkezet fél millióval szállt be, a Jász- Nagykun Vendéglátó Gyer­mek- és Munkahelyélelmeze- si Leányvállalata fél millió forint értékben a Budapest Bank egymillió forintért vá­sárolt részvényt. Nem jelent meg az Állami Biztosító az alakuló ülésen, pedig ko­rábban érdeklődött a rész­vények iránt. Ezután aláírás követke­zett majd a részvénytársa­ság Sárközi Imre személyé­ben ügyvezető igazgatót vá­lasztott, s elfogadták a ja­vaslatot a tisztségviselőkre. Az igazgatótanács elnöke Molnár Ferenc, a Ganz- Danubius Vagyonkezelő Köz­pont műszaki igazgatóhelyet­tese lett, a fizetések és tisz­teletdíjak összegének meg­szavazása után az új tulaj­donosok megtekintették a gyárat — részben gyárukat — végül munkaebéddel zá­rult az alakuló gyűlés. Hogy mikor kerül fel a gyár ka­puja fölé az új cégtábla? Ha majd a cégbíróság is bejegy­zi a részvénytársaságot. Természetesen e forma­ságnál sokkal fontosabb az itt dolgozó ezerkétszáz em­ber sorsa, így a jövőjükről kérdeztem Angyal Ádámot, a Ganz-Danubius vezérigaz­gatóját. Nos, a válasza azt türközte, hogy a füredi ve­zetőknek az a szándéka, hogy minél több kenyérkereső ta­láljon megélhetést a gyár­ban, nem fedi teljesen egy­mást Angyal Ádám elképze­lésével, aki elsősorban is a gazdaságos termelés mellett voksolt. A vezérigazgató sze­rint a gyár léte azon múlik, megtalálják-e a helyes arányt a munkáslétszám és a haté­konyan elvégezhető munka között? Ugyanis tarthatatlan. az az állapot, hogy az ezer­kétszáz ember évi 700 millió forintnyi termelési értéket tegyen le az asztalra. Tőlük legalább egymilliárd 200 millió lenne a várható pro­duktum. Ezután nem, mint érde­kelttől, de mint „jegyzett” közgazdásztól kérdeztem: tényleg, mi lesz a fürediek sorsa? Nos, 1989 végéig biz­tos fogódzót jelentenek a szovjet szerződések, de ad­dig is keresni kell a piacot lázasan. Egyébként nem ez a gyár az, amelyikért aggó­dik a részvénytársasággá alakultak közül. A jövőbeni együttműködésük? A köz­pont kft formájában üze­melteti a külkereskedelmi, anyagbeszerző és egyéb rész­legét. Szolgáltatásaikat igénybe lehet venni, de nem kötelező. Hogy milyen lesz a jövőbeni viszony Tiszafü­red és a Váci út között? An­gyal Ádám felszisszent. Hát azért nem köszönő vi­szonyban leszi^nk, mert ha csődbe jutnak, a mi tőkénk veszik. Ha igen nagy lesz a baj, kitalálunk valamit... Ahogy az már lenni szo­kott, a munkaebéd előtt Sár­közi Imre rövid pohárkö­szöntőt mondott: — Csodát nem, de becsületes helytál­lást ígérhetünk, néhány évig talpon maradunk — aztán elindulunk felfelé a lejtőn. Mit lehet mindehhez hozzá­tenni? Így legyen! — Pb —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom