Szolnok Megyei Néplap, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-20 / 199. szám
1988. AUGUSZTUS 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A művelődési otthonok és az ÁFA Vállalkozni mégis kell! A szocialista pluralizmus jegyében Nem másrél, csak másként Közismert, hogy az ország Igen nehéz gazdasági helyzetében az állami költségvetésiből lényegesen kevesebb jut a kultúrára: tíz százalékkal csökkent a köz- művelődésre, a művészeti életre stb., fordított támogatások összege. Ez a tény sokkal átgondoltabb gazdálkodásra, ezzel párhuzamosan „szerkezetváltásra” is késztette a közművelődési intézményeket: egyebek mellett a múzeumokat, levéltárakat, könyvtárakat, a művelődési otthonokat és házakat. Ennek egyik — magától értetődő — eleme lett a takarékosság, vagyis a kiadások csökkentése azokon a területeken, ahol ez lehetséges. A másik járható út a bevételi források bővítése, a minél nagyobb nyereség. Természetes hát, hogy az intézmények jelentős része — mindenekelőtt a művelődési otthonok — tartalmi munkájukat tekintve a korábbiakhoz képest sokkal nyitot- tábbak lettek például a lakossági szolgáltatások felé. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy összességében azokat a tevékenységi formákat részesítik előnyben, amelyek „hozzák a pénzt” — akár a hagyományos és kedvelt, de kevés vagy egyáltalán semmiféle plusz bevételt nem jelentő rendezvények, programok rovására is. Szolnok megyében sincs ez másképp. Tiszaörsön például — ahogy azt Háttá József, a művelődési ház igazgatója elmondta — még egy viszonylag stabil háttér, az 1,2 milliós költségvetés mellett is egy új érdekeltségi rendszer bevezetését tervezik. Ennek része lesz a lakosság szántóra kialakított eszközbénlet. A művelődési ház szolgáltató részében varró- és más háztartási gépeket, betonkeverőket stb. kölcsönözhetnek ki majd a tiszaörsiek, persze megfelelő ellenszolgáltatás fejében. Az intézmény többi — már megvalósult vagy tervezett — szolgáltatása, rendezvénye — a jutányos árú külföldi utak, a tombolaakciók, a Fut a falu program — is mind legalább annyira szolgálják a rentábiiliitást, mint az egész közösség érdekeit. A vállaikozószelJem más megyei intézménynél sem hiánycikk, bár a tiszaörsi példa ma még inkább egyedi. Más adottságokkal, feltéEz év márciusának első hetében hozta a posta a Karcagi Hírmondó első számát. A címlapon nem volt semmiféle beköszöntő. Talán nem is illett volna egy egyszerű műsorfüzethez. A Déryné Művelődési Központ kiadványában mégis volt valami „újsággyanús”. A második szám igazolta feltevésünket: ebben versfordítások, műalkotások reprodukciói jelentek meg, Ka- lendáris szokásaink, jelen napjaink címmel új sorozat vette kezdetét. A kora tavasz óta napvilágot látott hat számban a nem karcagiak is találhattak jócskán érdekességeket: kiderült, hogy izgalmas múltat tudhat maga mögött a berekfürdői strand, olvashattunk a Miska-kancsó történetéről, elkészítésének titkairól, illetve napjainkhoz közelítve egy megrázó írást arról, hogyan utazott egy karcagi asszony három és fél esztendő alatt 240 ezer kilométert a szegedi klinikára a műveséhez, hogy életben maradhasson. Nem kétséges tehát: mára már újsággá avanzsált a Karcagi Hírmondó, legalábbis telekkel ugyan, de minden művelődési ház a nagyobb nyereségre törekszik. Általános — mondhatni hagyományos — pénzforrást jelentenek a szórakoztató rendezvények, diszkók, kisebb mértékben a bérmunkák, a terembérletek; amikor egy- egy helyi intézmény, szervezet számára kölcsön adják egy-egy ünnepség, zárszámadás, brigád- vagy más összejövetel céljára a művelődési ház helyiségeit. (A térítés ez esetben persze gyakran nem anyagi, ahogy azt a kisújszállási József Attila Művelődési Házban hallottuk. Itt az üzemek, a Nyitottabbak lettek Ellentmondó törvények vállalatok többek között a műsorfüzet megjelenéséhez nyújtanak segítséget, az iskolákkal közös műsorokkal színesítik a ház programjait). A támogatás csökkenése következtében a kistelepülések művelődési házai a fentieknél nagyobb problémák elé néznek. Ezek jelentős része ugyanis évente jó, ha 10 ezer forintot fordíthat csak a szórakoztató rendezvényekre, ami kevés ahhoz, hogy a népművelőt vállalkozásra késztesse. Nemcsak ez utóbbiak esetében érvényes, hogy az általános forgalmi adóról szóló 1987. évi V. törvénycikk még tovább bonyolította az intézmények e nélkül is sok töprengésre okot adó helyzetét. Hogy miért? A törvény és a hozzácsatolt mellékletek értelmében a közművelődés is adóalany lett, pontosabban tárgyi adómentesség illeti meg. E besorolásnak ellentmondani látszik az a tény, hogy az 1976-os köz- művelődési törvény alapvető és támogatott lakossági szolgáltatásként értékeli a közművelődési tevékenységet, ami tudvalévőleg az adóköteles, de nulla adókulcsos kategóriába illik bele. De menjünk tovább, hisz kiindulópontunk szempontjából inkább a továbbiak az ami a tartalmát illeti. Készül-e ennél is tovább lépni? — erről érdeklődtünk a lap gazdájától, a Déryné Művelődési Központtól. — Műsorfüzetre kaptunk engedélyt, a kultúrával és „környékével” kapcsolatos anyagokat közölhetünk. Karcagon egy igen erős honismereti bázisra támaszkodhatunk — mondta Körmendi Lajos, a művelődési központ munkatársa —, a város múltjával kapcsolatosan adottak a forrásaink. Hosz- szú távon pedig az az elképzelésünk, hogy az embereket foglalkoztató kérdésekhez, a mindennapokhoz közelítve igyekszünk témáinkat kiszélesíteni, mintegy fórumot teremtve a közélethez. Az utóbbi időben — elsősorban a kisebb városokban megerősödtek a lapalapítási törekvések, ami a kulturális élet decentralizálódásával is összefügg. Nem kivétel ez alól Karcag sem, ahol a lapkiadásnak jelentős hagyományai vannak: csak az I. világháborúig 33 városi lap jelent meg a megyében, köztük több karcagi, például az 1877-ben indult Karczag és érdekesek. Éspedig az, hogy a közművelődésnek éppen azokat a területeit terheli 25 százalékos adó, amelyekből — a csökkenő állami támogatást kiegészítendő — az ■intézmények nagyobb nyereséget „termelhetnek” maguknak, tehát a szórakoztatást, az intézmények bérbeadását, a vállalkozásokat és szolgáltatásokat. Logikusan következik tehát a kérdés: mint ahogy másutt is tapasztalható, a közművelődés kígyója sem tesz mást, minthogy a saját farkába harap? Az igen fájdalmas eset már megtörtént. Hozzátesz- szük, hogy a korábban megszületett közművelődési, illetve az adótörvény közötti ellentmondást az illetékesek — a leginkább érintettek — hamar észrevették. A Népművelők Egyesülete cselekedett ás. Kidolgoztak egy módosítási javaslatot az adókulcsok és a szolgáltatási termékjegyzék-számok e területet érintő módosítására, melyet az országgyűlés elé kívántak terjeszteni. A tervezetet a júniusi ülésszakon nem tűzték napirendre, azóta nincs hír arról, hogy a sorsa mi lett. A lényeget illetően — vagyis adózzék-e, illetve hogyan is adózzék a közművelődés, azaz mennyiben járuljon hozzá a népgazdasági (egyensúly) megtólilemtéséhez — a népművelők között is megoszlanak a vélemények. Akik egyetértenek az egyesület törekvéseivel — és gyaníthatóan ők vannak többségben — azzal érvelnek, hogy az állami támogatás gyakran még a fenntartási költségeket, a béreket sem fedezi. Hogyan lehetne hát így, adóval terhelve a tartalmi munkára fordítani a figyelmet? Azt is gyakran mondják — ahogy ezt több művelődési ház'ban is így vélték a megyében —, az eszközbeszerzés is ÁFÁ-val terhes, ezenkívül drágult az energia is, s a következményeket a kiadásokban — még a fűtési idény előtt — nem is lehet felmérni. Talán kevesébben vannak azok — mint a tiszaörsiek —, akik azt mondják: nem a sírás a járható út, adóidé vagy oda, vállalkozni, kez- deményezini kell. Sokféle mód és lehetőség van arra ugyanis, hogy kiegészítő jövedelemhez jusson egy művelődési ház, de ahhoz esetenként kockáztatni is kell. Bálint Judit vidéke vagy az 1898-as Nagy- Kunság. — Hogy megszűnik-e a Karcagi Hírmondó, mert lesz helyette egy városi lap, vagy az éppen a Hírmondóra alapozva születik meg, ma még kérdéses. Tény az, hogy van ilyen terv. Mi a jövőtől függetlenül tovább építjük a Hírmondót, mert itthon és a megyehatáron kívül is jó visszhangja volt. Rendkívüli érdeklődést tanúsítottak iránta a Karcagról elszármazottak, a közeljövőben éppen őket szeretnénk bevonni ebbe a munkába. Sorozatban mutatjuk majd be azokat a tudósokat, művészeket, akik itt születtek, éltek, akiknek munkásságát példaként mutathatjuk fel, ezzel erősíteni is igyekszünk kötődésüket a szülőföldhöz. A lapgazda 12 ezer forintot különített el költségvetéséből, ami az 1200 példánnyal — tízforintos árral darabonként —, egy-kétszáz forintos veszteséggel meg is térül. A terjesztésben a művelődési központ munkatársai — egy-két segítővel — vállalják az oroszlánrészt. A jövőben talán az előfizetést is meg tudják oldani, b. j. Másként gondolkodók, alternatív gondolkodás — halljuk, írjuk le mind gyakrabban, jeleként a társadalmunkban felélénkült demokratizálódási folyamatnak. S minthogy gyors változásokat tükröző kifejezésekről van szó, értelmezésükben ma még sok a zavar, a félreértés. Viszont az egyként gondolkodás a másként gondolkodókról, a másként gondolkodásról, nem etimológiai, hanem alapvetően politikai kérdés. A másként gondolkodás fogalmából következik, hogy nem mást gondolunk, hanem ugyanazon dologról gondolkodunk másként. Társadalmi rendszerünkre vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a másként gondolkodók is a szocialista rendszert támogatják, ennek megvalósítását tűzik ki célul, de másként gondolkodnak az oda vezető útról, a párt, a koimány politikájának egyes elveiről, gyakorlatáról. E nézetek képviselői nem a szocializmus alapjait támadják, hanem sok esetben éppen a szocialista rendszer működési hibáit, zavarait teszik szóvá, s javasolnak más megoldásokat. A nézetek többfélesége, az alternatívákban gondolkodás nemcsak hogy nem káros, hanem egyenesen kívánatos dolog, kivált az egy- pártrendszerben, ahol ösztönző erőt és kontrollt is jelenítenek, s az érdekek felni itatásán és ütköztetésén át egyengetik az utat a nemzeti közmegegyezéshez. Ma éppen ezért nem hogy nem tilos, hanem kívánatos a többféleképpen, alternatívákban gondolkodás. Ez ugyanis a valóságfeltárás- nak, az érdekek tagoltsága felismerésének, egy realista és valóban a közmegegyezésre alapozott politika előfeltétele. Milyen elveket, demokratikus gyakorlatot foglal magában az ellenzékiség fogalma, hol van a határ a másként gondolkodás és az ellenzékiség között? A polgári demokráciákban az ellenzék fogalmába azok az erők tartoznak, amelyek az éppen uralmon lévő rezsim, kormányzat felváltására törekszenek, de azok is, amelyek társadalmi rendszert akarják megváltoztatni. Anni pedig az eszközöket illeti: az alkotmányos kereteken belül szállnak szembe az uralmon lévő kormányzattal, a parlamentben ellene szavaznak a kormány egyes, vagy politikája egészét képviselő intézkedéseknek, programoknak. (Ami nem zárja ki, hogy egyes esetekben támogassák a kormányt parlamenti szavazataikkal.) A mi viszonyaink között az ellenzékiség olyan elvek és magatartásformák, politikai tevékenységek együttesét jelöli, amelyek végső célja a társadalmi rendszer megváltoztatása. Fontos különbségtétel ez, hiszen itt már nem másiként, hanem — egyszerűen szólva — másról való gondolkodásról van szó. Ha ezt nem tartanánk szem előtt, könnyen ellenzékinek minősíthetnénk a rendszerhez lojális másként gondolkodókat, és másként gondolkodóknak olyanokat, akik valójában a szocialista ■rendszer felváltására törekednék. A gyakorlatban persze a megkülönböztetés korántsem egyszerű, hiszen az esetek többségében az ellenzékiség nem nézetek átfogó, összefüggő rendszerében, hanem egy-egy kérdésben jelentkezik. Figyelemmel kell lenni erre, különben ellenzékinek bélyegezünk olyanokat is, akik ugyan egy-egy kérdésben az ellenzék véleményét hangoztatják, ám nézeteik, törekvéseik egészét tekintve, nem sói oil hatók az ellenzék táborába. De figyelemmel kell lenni arra is, hogy a magyarországi ún. demokratikus ellenzék nem homogén, hanem nagyon is összetett. A különbségek olykor csak árnyalataik, más esetekben viszont világosan elhatárolhatók a másként gondolkodástól. Nem lenne helyes elzárkózni attól az ösztönző, olykor cselekedeteink felülvizsgálatára késztető indítástól, amelyet e csoportoktól kaphatunk. Viszont hiba lenne kritikátlanul fogadni és nem utasítani vissza az ellenzék által hangoztatott, számunkra elfogadhatatlan nézeteket. Ezeket a viták révén meg kefll ismertetni a közvéleménnyel is, hogy mindenkor tudjuk, ki kikel és milyen nézetekkel hadakozunk. Hogy nálunk hol és miért válik az ellenzékiség ellenséges magatartássá, erre Alkotmányunk világos választ ad. A 64. paragrafus ugyanis kimondja: „A Magyar Népköztársaság a szocializmus, a nép érdekeinek megfelelően biztosítja a szólás- szabadságot, a sajtószabadságot és a gyülekezési szabadságot. Mint látható, mindezen jogok gyakorlásában a szocializmus érdekeit kell szolgálni. Szintúgy a tömegszervezeteknek, a tömegmozgalmaknak is, amelyeket „a szocializmus védelmére, a szocialista építőmunkában és a közéletben való fokozott részvételre hozhatnak létre”. (65. paragrafus 2. bek.) Ha tehát bizonyos tömörülések, mozgalmak a szocializmus érdekeivel ellentétes, vele szemben álló célokat szolgálnak, keresztezik, gátolják a szocialista építőmunkát, alkotmány-, azaz törvényellenesek és ellenséges tevékenységnek minősülnek. A gyakorlatiban persze a kérdés itt is sokkal bonyolultabb. Nem csak azért, mert — amint azt már említettük — az ellenzéki nézetek az esetek többségében nem a maguk összetettségében jelentkeznek —, hanem azért is, mert demokratikus gyakorlatunk alaptörvénye, hogy nem emberék, hanem nézeteik ellen kell fellépnünk. Ez bizonyos tűréshatárokat ír elő. Példát említve: nem nyilvánítjuk ellenségesnek azt, aki a többpártrendszer híve, sőt vállaljuk vele a vitát. Határozott fellépésre van tehát szükség akikor, ha már nem egyszerűen nézetekről, hanem Alkotmányunk elveit, a törvényeket sértő akciókról, szervezkedésekről, a közrend megbontásáról van szó. Ilyen esetekben elválik: ki a másként gondolkodó, ki képvisel ellenzéki nézeteket, ki az, aki nemcsak vallja a pzocflallizmussal szembenálló elveket, hanem azok gyakorlati követésére emberek csoportjait szervezi, buzdítja, vagyis kifejezetten ellenséges tevékenységet folytat. Ma már a gyakorlatból is tudjuk, hogy a másként gondolkodás, a közéleti párbeszéd. az egyes társadalmi rétegek, csoportok érdekeinek szabad megnyilatkozása és az ezeknek megfelelő makro- és mikroszerveződé- sek a demokratizmus gyakorlásának széles lehetőségeit tárják mindenki elé. A határt csupán az alkotmányellenes, a rendszerellenes és a nemzeti érzéseket sértő megnyilvánulások képezik. Az említett széles skálán belül valósul meg a demokratikus erőknek az a mindennapos, a képességeik, a becsületes, jószándékú törekvések érvényesítését szolgáló törekvése, amelynek tartalma és foglalata a szocialista pluralizmus. Hogy mit is takar ez az új fogalom, erről — miként a gyakorlatáról is — sokat kell még beszélnünk, vitatkoznunk. Egy azonban bizonyos: a nézetek, az érdekek, az autonóm szerveződések sokféleségének a szocialista célok megvalósítását kell szolgálniuk. Ezért tesz- szük a pluralizmus elé a szocialista jelzőt. Faragó Jenő \ ÜJ, százszemélyes óvodát adtak át tegnap Csépán. A létesítmény tizenkilenc hónap alatt készült el a Kunszentmártoni Szövetkezeti Építőipari Közös Vállalat kivitelezésében. A beruházás 13 és tél millió forintos költségéből közel kilencmilliót a megyei tanács biztosított. Csépának ezzel komoly gondja oldódott meg, hiszen három éve szükség helyen működött az óvoda. Az új épületben négy foglalkoztató és az ezekhez tartozó kiegészítő helyiségek mellett van tornaterem és melegítő- konyha is. Az óvoda építéséhez a lakosság is je Ientős társadalmi munkával járult hozzá, amire még ezután is szükség [esz, hiszen az udvar rendezése és a kerítés megépítése még hátra van. Múlt- és jelenfaggató írások A közélet fóruma szeretne lenni A Karcagi Hírmondó fél éve
