Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-12 / 165. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JÚLIUS 12. legyzetlapok. Pályázat — szalmaszál Hogy megkezdődött az aratás, a mezőgazdasági nagyüzemek végre fellélegezhetnek egy kicsit. A betakarított és értékesített termény árából kifizethetik adósságaikat, többek között az esedékes hiteltartozásokat is. Az már a sajátos magyar viszonyok következménye, hogy ez a helyzet a téeszek többségénél egy év alatt újratermelődik, és ezek a nagy aratáskori fellélegzések már esztendők óta ismétlődnek. Eladósodtak a mezőgazdasági nagyüzemeink — tisztelet a kivételnek —, s nemcsak rövid lejáratú üzemviteli hitelekkel, hanem a termelési színvonal emeléséhez vagy legalább a tartásához felvett beruházási hitelekkel is. Az utóbbi két-három esztendőben ez olyan mértékű teherré vált, ami már veszélyeztette a termelést, egyáltalán a talponmaradást. A Kormány tavaly hirdette meg azt az adósságátütemezési programot, amivel a veszélybe került mezőgazdasági nagyüzemeknek szándékozott segítséget nyújtani, s ami most tart a félidejénél. Jó néhány gazdaságnak úgy jött ez a lehetőség., mint fuldoklónak az utolsó szalmaszál, de a többi pályázót is mind súlyosabban terhelték már a tartozások. Szolnok megyéből összesen huszonegy téesz (illetve halászati termelőszövetkezet) pályázatát fogadták el a bírálók. Tavaly kilenc — főként kisebb, gyenge termőhelyi adottságú — jelentkezőnek nyílt lehetősége Szolnok megyéből, hogy szigorú feltételek mellett ugyan, de ringbe szálljon adósságainak felfüggesztéséért, illetve átalakításáért és elengedéséért. Idén hét másik szövetkezet követhette a példájukat, s végül 1989-re is maradtak öten. Az elbírálók azokat a jelentkező- , két hagyták a sorbar utoljára — tehát a jövő évre —, akik valamilyen nagy beruházásból adódóan, a beruházás terhei miatt kerültek nehéz helyzetbe (pl. Mezőhéki Táncsics — sörgyár; Zagyvarékasi Béka — baromfifeldolgozó, stb.). A rendszert és annak mechanizmusát jól illusztrálja, hogy az első két évben összesen 240 millió forint hitel rendezésére került, illetve kerül sor a megyében, amiért az érintett tizenhat gazdaság ösz- szesen 190 millió forint többletnyereséget vállalt. A feltételek teljesítésével a 240 millió forintból 105 milliót elengednek, 95 milliót visszterhes állami alapjuttatássá alakítanak, a maradékot pedig hitelként újra ütemezik. Ez a 240 millió forint lehet sok, lehet kevés, de egy dolog tény: a tizenhat érintett gazdaság ennél az összegnél nem sokkal többet tud évente beruházásra fordítani saját erőforrásaiból. Most ez a lehetőség megkettőződik, mert a felfüggesztett adósságok törlesztésére szánt pénzt beruházásra tudják költeni a nagyüzemek. Az ötlet jó, a lehetőség csábító, hosszú távú megoldásként, a nagyüzemek bajainak végleges orvoslásaként azonban ez az adósságfelfüggesztés szóba sem jöhet. Ezt nem is várja senki. A mezőgazdasági felvásárlási rendszer és a mesterségesen alacsonyan tartott felvásárlási árak miatt ugyanis ez a hitel- állomány óhatatlanul újratermelődik, ha rövidesen alapvető változások nem következnek e kérdésben. A mezőgazdasági termékek jól működő piacára van szükség, s akkor kevesebben kényszerülnek majd arra. hogy a pályá- zat-szalmaszálakba kapaszkodjanak. L. M. L. Mogorva üveges Az üveges, azaz az üvegvisszaváltó lakóhelyünk legforgalmasabb pontján dolgozik. Nem tudom, mennyi fizetést vagy jutalékot kap, nem tudom, hány osztályt végzett, de nagyjából elvégzi a munkáját, még ha nem is köz- megelégedésre, hiszen eleltűnik titokzatos raktárában, teli és üres rekeszeket hoz-visz, elintézi apró ügyeit itt-ott a szomszédban, lazít kicsit, közben nő a sor, az emberek morognak. Hiszen az üvegvisszaváltás nem nagy öröm, sőt merem állítani, az egyik legnagyobb közönségbosszantó intézmény amúgy sem túl vidám tájain Európánknak. De üvegesünk azért rendre megjelenik, s legalább nem növeli az elégedetlenséget azzal, hogy rekeszhiány miatt hol ilyen, hol olyan üvegeket kizár a forgalomból. Van, aki borravalót ad neki, főleg a fiatal újgazdagok és a félénk nyugdíjasok, én viszont számolatlanul vágom zsebre a pénzt, gondolván amit megtart, legyen az övé. Ugyanis képtelen vagyok észben tartani a megváltozott üvegárakat, s ahogy elnézem, arra a rövid időre nem is érdemes. Ami az üveges személyiségében számomra izgalmas és példaértékű, az a mogorvasága, a felháboro- dottsága. Segítőjével megjelenve undorral szemléli az összegyűlt sort. Az üveges sértett ember. Részben megértem őt. Az ő szemében az emberiség üdítőkkel és szeszekkel dorbézo- ló felesleges tömeg, mely az ő kis bódéjának ablakán ezer karral nyújtja, nyújtogatja be mohón a ragadós üvegeket, pénzt remélve tőle, aki már-már hatóság, sőt hatalom, az üres üvegek elhelyezésének felelőse. Egyszerre végez fizikai és szellemi munkát, végtére is cipel, emelget, és persze számol is, és igazságot oszt. Ilyen a Világ az Üveges szerint. Fontos ember, nélkülözhetetlennek érzi magát, hiszen sokan várakoznak rá. Bármikor lehúzhatja a redőnyt, bármikor kiírhatja, hogy rekeszhiány miatt szünetel az átvétel, vagv egyszerűen visszavonulhat. Ezzel gyakran fenyegetőzik is. „Ennyi pénzért miért csináljam?” Nem tudom, komolyan gondolja-e. Az üveges viselkedése érthető, mégis rejtélyes. Értehető, mert számtalan emberrel találkozom, aki gyűlöli munkáját (és tulajdonképpen alkalmatlan is rá), mégis ott szöszmö- töl, téblábol, szentségei, sértődötten és sértőn, mintha erre ítélték volna. Nem döbben rá, hogy amit végez, az (eredetileg) szolgáltatás. Csak az a baj. hogy az üveges és társai egy egész országot is meg tudnak bénítani. És csak részben a modorukkal, a gondolkodásmódjukkal, a téveszméikkel. Egyszerűen azzal, hogy megváratják az embereket. Bár erről csak egy mosolygós, szolgálatkész üvegvisszaváltót lehetne meggyőzni. A mogorva, sértődöttet csak munkakönyvé visszaadásával. Sz. Sz. P. A barátság egyeteme A XXX. Népek Barátsága Nyári Egyetem hétfőn megnyitotta kapuit Pécsett. A Pécsi Akadémiai Bizottság székházában tartott megnyitó ünnepségre tucatnyi európai és tengerentúli országból érkeztek vendégek. Az első előadást Magyarország helyéről a világban Nádor György, a Nemzetközi Kulturális Intézet főigazgatója tartotta. A tizenkét napos program során a hallgatók sokoldalú, tárgyilagos képet kapnak a mai magyar valóságról: hazánk politikai, társadalmi. gazdasági és művelődési helyzetéről, valamint nemzetközi kapcsolatainkról. Két fórumot is rendeznek: az egyiket a magyar ifjúság szocializmusképéről, a másikat a magyarországi nemzetiségek helyzetéről. A nyári egyetem hallgatói megismerkednek Pécs történelmi emlékeivel és kulturális nevezetességeivel. felkeresnek nemzetiségi falvakat és ellátogatnak ipari üzemekbe. Vetélkedő Damjanich nyomában Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a cibakházi általános iskola „Damjanich nyomában” címmel országos vetélkedőt hirdetett. Az általános iskolásoknak szóló vetélkedő felhívását közel nyolcszáz intézménynek küldték el Vas megyétől Debrecenig. A felhívásra a főváros és tizennégy megye harminc csapata jelentkezett az első fordulóra. A legtöbb nevezés Szolnok, Pest, Csongrád és Vas megyéből érkezett. A vetélkedő „haditervét” 1848/49 történelmi hangulata hatja át. A cibakháziak kezdeményezésére „hadfogadó, toborzó irodákat” alakítanak ki Budapesten, Debrecenben, Jászságban, Kaposváron, Miskolcon és természetesen a vetélkedőt meghirdető iskolában. Az első forduló feladata az 1848—49-hez fűződő tárgyak, emlékek gyűjtése vagy készítése. A diákok munkáiból az ősszel kiállítást rendeznek. Cigányok a cigányokért „Különleges” építőtábor Szolnokon Azt mondja Kolompár ’ Zsolt, tizennyolc éves zalaegerszegi fiatalember, a jelmondatukkal kezdjem: cigányok a cigányokért. Mert e2 a. lényeg. S ha a lényeget megértem, úgy tudom csak kibontani a részleteket. Lakatos Erzsébet szeptemberben kezdi a nyolcadik osztályt. Tiszavasváriba való. Ügy látja, senkinek sem kell magyarázni a munka értelmét, ő sem szeret magyarázkodni. Egyszerűen karon ragad, visz végig, a múlt héten kiásott vízelvezető árkok mentén, visz a bolthoz, ahol éppen járdaalapokat ral;nak le a fiúk, szakszerűen, homokba ágyazva. S vezet Erzsi a parányi játszótérre, a fűzfák hűvösébe. Mutatja mekkora volt ott a gaz, s hogy kiirtották. Imre Gyula szerszámkészítőnek tanul Esztergomban. Ö a focicsata hőse. Azért a munkában is helytáll derekasan. Tizenhárom-tizennyolc éves fiatalok, huszonegyné- hányan, mindenfelől az országból. Még nem dőlt el a sorsuk; nem tudni, hol lesznek huszonévesen. Talán megbecsült szakmunkásként, gépkocsivezetőként keresik kenyerüket, talán. . . Nem! ök nem fognak „lecsúszni”. Azért jöttek két hétre Szolnokra, hogy megmutassák maguknak, a világnak, a Motor úti családoknak: tudnak dolgozni, önzetlenül segíteni azokon, akiknek ugyanolyan barna a bőrük, mint az övék. S ha másokon nem restek segíteni, hát magukon is tudnak majd! Embert próbáló, akaratot edző, közösséget formáló ez a két hét; komoly fizikai erőpróba a kánikulában. Azt mondják, nem hitték volna, hogy ilyen jó társaság gyűlik'össze. Sosem unatkoznak. Szeretnének jövőre is eljönni. Dicsekszenek, igen joggal dicsekszenek. Ez az ország első cigány építőtábora! Benne lesznek a rádióban, az országos lapokban, a televízióban, örülnek, hogy jó hírüket röppenthetik a műsorok, az újságcikkek. Mert ez egy országos példa! Cigányok a cigányokért. Minden megye érdeklődik, hogy is lehetne ilyen építőtábort szervezni. És jövőre, meg azután szervezni fognak hasonló építőtábort az országban. Járdaépítés a Motor úton. Készítik az első cigány építőtábor munkásai (Fotó: Tarpai Zoltán) Bámulom ezt a fiatalembert, jó két éve figyelem, csak úgy, távolról. Ahol megjelenik, vitázik, érvel, magyaráz. Azt mondja, nem elég a különböző, a legzseniálisabb, a legkézenfekvőbbnek tűnő megoldásokról beszélni ebben az országban, cselekedni is kell. Farkas Flóriánnak hívják ezt a harminc-harmincegy éves fiatalembert, s a szolnoki Motor úti lakótelep létrejötte óta családgondozó, főfoglalkozásban, „rang” szerint. Persze — szerencsére — törődik is ő a címekkel, meg a rangokkal ! Dehogyis törődik. Ő fölvállalta ezt az ügyet. De sokszor mondta már tehetetlen mérgében: nem csinálja tovább. Aztán mégis. Aludt, fölkelt, megborotválkozott, „s indult. Ment, intézkedett, amit kellett. Flóri ötlete ez a cigány építőtábor. Tetszett a városnak, a megyének, tetszett a KISZ KB-nak, a Hazafias Népfront Országos Cigánytanácsának. Azt mondta min- denkv jó, próbálják meg Szolnokon, legyen cigány építőtábor. Itt vannak hát második hete a fiatalok és rengeteget haladtak a munkával. Ki ne felejtsem a sportpályát: annak az építésében is részt vesznek. Szóval sportpálya készül a lakótelephez, ebből is megtudhatni. Szeretnek sportolni a Motor úti gyerekek, fiatalok. Azt mondják jó, hogy ezek cigányok alkotják ezt az építőtábort, mert így könynyebben befogadják a csapatot a Motor út lakói. És tényleg: bejárnak a családokhoz. Együtt hallgatják a zenét, ismerkednek, beszélgetnek. A legnagyobb békességben, egyetértésben. Az igazi kikapcsolódás a munka után, amikor együtt lehetnek szálláshelyükön, a Lomb utcai iskolában. Flóri vezetésével „kerekasztal-be- szélgetéseket” rendeznek, s olyankor kendőzetlenül Cilitekre kerül kinek-kinek a sorsa. Azt mondja Flóri, közösséget teremtenek. Tulajdonképpen ez ugyanolyan fontos — ha nem fontosabb —. mint a vízelvezető árok. Mert ezekből a fiatalokból lesz az országnak az a cigány értelmisége, amelyikre mindig bizton lehet számítani. ök itt a gyakorlatban látják, különösebb magyarázat nélkül megértik, hogy igenis tudnak tenni magukért, egymásért. Lelkesen dolgoznak. Ezt a szellemet viszik az országba szerteszét magukkal. Hogy lehet, hogy érdemes. Az első magyarországi cigány építőtábor munkásai, szervezői köszönik a városi tanács műszaki osztálya, a Városgondnoksági Iroda, a Családsegítő Központ, a honvédség, a Jászkun Volán és Kolompár Kálmán nyugdíjas segítségét. Jó munkát a hét végéig és: jövőre veletek, ugyanitt! Egri Sándor A példamutatás mindenné! fontosabb Házi Andrásné a népfront megyei bizottságának politikai munkatársa azon a napon ugyanolyan korán kelt, akár máskor. Valahogyan mégis különbözött a többitől, hiszen utoljára indult munkába. Mint mindig, most is gyalog. Amíg befelé szaporázta lépteit, elgondolkozott azon, mennyire gyorsan elrepült ez a harminckilenc év, ami szakadatlan munkával, küzdéssel, sok-sok örömmel telt el, de amelyiket bizony néha a bánat sem kímélt. Látta magát szülőfalujában Tisza- bőn, még szinte csitri lányként a községi elöljáróságon, és azon is mosolygott: ő azt is elmondhatja magáról: még segédjegyző is volt. Tö- rökszentmiklós, Szolnok, Tö- rökszentmiklós, Tiszabő, majd újra a megyeszékhely mindennapjainak legjelentősebb állomásai. No, meg az 1949-es budapesti VIT, ahol a legendás hírű néger énekessel, Paul Robesonnal is kezet szoríthatott. Követte a férjét: ment, ahová őt helyezték. Időközben gyermekei születtek, és mivel világéletében politikai munkát végzett, neki is illett tanulnia. Már felnőtt fejjel kapta meg főiskolai diplomáját, és lett végül is 1975-ben a Népfront munkatársa. Itt a megye béke és barátsági eseményeit, munkáit szervezte, és arról volt nevezetes, hogy kiabálni, hangoskodni soha nem látta senki. Szép szóval igyekezett megnyerni az embereket, és ma is azt vallja, hogy a becsületes, szorgalmas munka, a személyes példamutatás mindennél fontosabb szervező erő. Tizenhétéves korától párttag, és saját szó- használattal élve gyalogpártmunkásnak tartja magát. Kocsit, telket, vagyont nem gyűjtött. Hogyan is tudott volna, amikor taníttatni kellett a gyerekeket. Szerencsére nem lett kidobott pénz a sok-sok fizetség, hiszen a lánya közgazdász, a fia pedig a közelmúltban jogi doktori címet vehetett át. Gondolataiban eddig jutott, mikorra beért. Köszöntötte a többieket, s máris a teendőkhöz fogott, hiszen ezen a délutánon a béke-barátsági munkabizottság ülésezett, amelyre fel kellett készülnie. Az összejövetelre tizenöten érkeztek a megye minden részéből és mondtak véleményt a barátsági munka tapasztalatairól, a békehónap rendezvényeiről. Megtudták: ez az utolsó munkanapja, és a csoport nevében egy szép csokor virággal búcsúztak tőle. A gesztus, kis híján könnyeket csalt elő, ámbár az is tény: utolsó munkanap se mindig adódik az ember életében. Az ülés után még maradt: tett-vett az asztalán, a szobában, búcsúzott az emlékeitől, amelyek tizenkét évig hozzátartoztak mindennapjaihoz. Hazafelé valahogyan lassabban vitte a lába. Tudta, még egészséges, jól bírja magát, életének egy darabja azonban végérvényesen lezárult. Három éve özvegy, ezért most ismét hívják a gyerekek: gyere hozzánk, anyuci, de ő csak a fejét ingatja. Éljétek csak a mindennapjaitokat ti is. meg élem én is. Miért mennék én Pestre, vagy Kecskemétre lakni, amikor engem • minden emlék ideköt. A sorsom Tiszabőtől Szolnokig ér, és mégis mennyi minden belefér ebbe a távolságba. így azután marad. Noha, megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. meg néhány jelentős elismerést, mégis talán arra a legbüszkébb, hogy a munkája akár a tanácshoz, akár valamelyik pártbizottsághoz, akár a népfronthoz szólította, nála a kérem és a köszönöm fordultak legtöbbször elő. Máris hazaért. A lakásba lépve eszébe jutott, ma még varr, hiszen a nyugdíjas esztendőkkel számolva vásárolt egy varrógépet. Egy afféle ügyes masina annak, aki ismeri a csínját-bínját, igazi főnyeremény, főleg a mostani ruhaárak mellett. Kapkodva vacsorázott és tíz óra is elmúlt, mire egy köny- nyű, nyári blúz kikerült a keze alól. Hiába, készülni kell a melegebb hetekre, meg arra, hogy augusztusra megérkeznek az unokák, hogy néhány hetet nála töltsenek. Addig még felkeresi a testvéreit is, bár erre most csak hétvégeken adódik alkalom, mivel július végéig munkát vállalt. Hogy azután mi lesz? Any- nyi bizonyos, nem fog unatkozni. A mozgalomhoz sem lesz hűtlen, ha szükség lesz rá, társadalmi munkában szívesen segít. Azután pár színházi előadást is szeretne megnézni, nép beszélve arról, hogy az utóbbi években egyre több olyan könyve gyűlt össze, amelyik lapozgatásra vár. Arról sem megfeledkezve, hogy hétvégeken vagy ő utazik a gyerekekhez, vagy hozzá érkezik valaki. Ugyanis mindig rokonszerető családtag hírében állt. Valószínű, ez még inkább illik majd rá az elkövetkezendő esztendőkben, amikor az ideje is több lesz. Feltéve, ha valahová nem hívják el dolgozni. Mert — mint említettem. — noha nem volt könnyű élete, szerencsére olyan az egészsége, hogy az orvosokkal csak az utcán találkozik. D. Szabó Miklós
