Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-12 / 165. szám

1988. JÚLIUS 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Hagyományt teremtenek Kézműves nevelők a korongnál Az utóbbi időben egyre nagyobb az érdeklődés a ter­mészetes anyagok feldolgo­zása, a szövés, fonás, ko­rongozás iránt. A Népműve­lők Egyesülete éppen ezért kézműves tábort szervezett népművelőknek, pedagó­gusoknak, érdeklődőknek. A tábornak az elmúlt hé­ten a Jászberényi Tanító­képző Főiskola kollégiuma adott otthont. A negyvenkét résztvevő a gyékényfonás, a vesszőkötés, a szövés, a ko­rongozás. titkaival ismerke­dett meg. Délutánonként játszóházat rendeztek, ame­lyen többek között nemezt, pépművészeti babát készí­tettek, gyöngyöt fűztek, né­pi játékokat tanultak, s ki­ránduláson a Jászság neve­zetességeivel ismerkedtek. Végül a táborozás zárónap­ján kiállítás nyílt a résztve­vők munkáiból. A kézműves tábor megva­lósításában segédkezett a Megyei Pedagógiai Intézet, a Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központ és a főiskola is. A sikerre és az érdeklődésre való tekintettel azt tervezik, hogy hagyományt teremte­nek az idei táborból. E mel­lett persze más oka is van az elhatározásnak. A közok­tatás és a közművelődés anyagi lehetőségei igencsak behatároltak. A pedagógus, a népművelő felkészültsége, kezdeményezőkészsége azon­ban sok esetben pótolhatja a hiányzó forintokat. A tábor­ban megtanult gyékényfonás, vesszőkötés, gyöngyfűzés jó program lehet a napköziben, a játszóházban. Szívesen látják emellett az „újdonsült kézműveseket” az épülő abádszalóki népműve­lők alkotóházában is, amely a tervek szerint a ház udva­rán műhelyeket alakítanak ki, s a településen nyaralók is megismerkedhetnek a magyar népi kultúrával, ha­gyományokkal. — tg — Fogyasztási szövetkezetek Több diplomást várnak A fogyasztási szövetkeze­tek szakemberellátásának javítására írt ki pályázatot a SZÖVOSZ, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Ta­nácsa. Az áfészeknél, a ta­karékszövetkezeteknél és a szövetkezeti vállalatoknál el­helyezkedni kívánó fiatalok, illetve a már dolgozó, 35 évnél fiatalabb vezető szak­emberek támogatására több­féle lehetőséget teremtenek központi pénzforrásokból, il­letve a megyei szövetségek oktatási alapjából. Az egyetemek és főiskolák — elsősorban a Marx Ká­roly Közgazdaságtudományi Egyetem, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, valamint a Pénzügyi és Számviteli Főiskola — hall­gatói az 1988. szeptember­ben kezdődő tanévtől társa­dalmi tanulmányi ösztöndíj­ra nyújthatnak be pályáza­tot a számukra később mun­kát adó áfésszel, takarék- szövetkezettel, illetve ME- SZÖV-vel megegyezve. Az oktatási alappal rendelkező Bács-Kiskun, Békés, Borsod- Abaúj-Zemplén, Győr-Sop- ron, Hajdú-Bihar, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár, Szolnok, Tolna, Veszprém és Zala megyében a MESZÖV- öknél, másutt a helyi áfé­szeknél és takarékszövetke­zeteknél pályázhatnak a fiatalok. A tanulmányaikat folytatók évenként 10 hóna­pon keresztül legalább ha­vi 1200 forint ösztöndíjat kapnak, amit azonban a szer­ződés megszegése esetén vissza kell fizetniük. A fogyasztási szövetkeze­tek a pályakezdő diplomá­sok, illetve a már dolgozó fiatalabb vezető beosztásúak letelepedését, lakáshoz jutá­sát ugyancsak segíthetik a pályázat útján. Az első lakás megszerzéséhez szemé-, lyenként 150 ezer forint vissza nem térítendő tá­mogatáshoz juthat így az a fiatal, aki tartósan egy he­lyen akar dolgozni. Ha olyan házaspár igényel támogatást a pályázattal, amelynek mindkét tagja a helyi fo­gyasztási szövetkezetben dol­gozik, akkor ketten együtt összesen 200 ezer forint tá­mogatást kaphatnak. A pályázat lehetőséget te­remt — a szövetkezetek sa­ját pénzforrásainak bevoná­sával — a szakemberek át­meneti lakásfeltételeinek megteremtésére is. az úgy­nevezett használati jogú szövetkezeti lakásforma ré­vén. Ez azt jelenti, hogy az áfész, a takarékszövetkezet vagy a szövetkezeti vállalat építtet, vásárol vagy felújít lakást, és azt meghatározott időre bérbe adja egy vagy több letelepedni szándékozó fiatalnak. Az ilyen lakás biz­tosítására fordított beruhá­zási összegnek legfeljebb a 40 százalékát igényelheti a szövetkezet a SZÖVOSZ-tól. A fogyasztási szövetkeze­tek ezzel a pályázattal a fel­sőfokú végzettségű szakem­berek arányát kívánják nö­velni; ez ugyanis jelenleg a mintegy 180 ezres dolgozói létszámnak hozzávetőleg csu­pán 2 százalékát éri el. Né­hány éven belül — hasonló intézkedések meghozatalá­val, kedvezmények nyújtá­sával — a vezető beosztású diplomások létszámát szeret­nék megkétszerezni. Az idén mintegy 10—11 millió forin­tot költenek az áfészek és a takarékszövetkezetek köz­ponti támogatási és fejlesz­tési alapjából ilyen célra. Fótoxor 6\rés Madonna Középkori szobrot találtak Pécsett Űj szakaszába jutott a kö­zépkori domonkos kolostor és templom feltárása Pé­csett: a régészek megkezd­ték a föld alá süllyesztett kripták kibontását és át­vizsgálását. Eddig huszon­négy sírkamrát találtak, akadt olyan, amelyikbe tíz­nél több halottat temettek. Mint kiderült; nemcsak szer­zetesek nyugosznak a kolos­tor temetőjében, hanem más egyházi és világi személyek is, köztük sok nő és gyerek. A kereken 750 éve alapí­tott kolostor és templom a török hódoltság idején — valószínűleg a XVI. század­ban — pusztult el, köveit később különféle építésekhez használiák fel. Az épület pa­dozata alatt rejlő kriptalabi­rintus azonban viszonylag épségben megmaradt, nem bolygatták meg a sírokat. Ennek köszönhetően szinte eredeti állapotban tanulmá­nyozhatják a szakemberek a középkori temetőt. Keresztény sírokról lévén szó, alig találtak a holtak mellett tárgyakat. Csupán a kislányok fején maradt meg az úgynevezett rezgős párta, amely spiráldrótból készült, és jellemző viselet volt a középkori Pécsett. Viszont igen értékes kőfaragványok kerültek napvilágra: a leg­frissebb lelet egy XV. szá­zadi szép női fej. amely egy reneszánsz Madonna-szobor része lehetett. Ugyanabból a korból való az a . hatalmas sírfedő kőlap, amely két cí­mert ábrázol, az egyiken ti­pikusan magvar motívum: kakast fogó róka csillaggal és liliommal. A domonkos templomko­lostor és maradványaira a pécsi óváros egyik építkezése közben bukkantak rá. Az ásatás során hatalmas épü­letegyüttes körvonalai bonta­koztak ki. A gótikus temp­lom 60 méter hosszú és 14 méter széles volt vagyis a korabeli Magyarország egyik legjelntősebb templomának számított. Tizenharmadszor EFOTT OrfQn Immár tizenharmadszor rendezi meg a KISZ Közpon­ti Bizottsága az Egyetemis­ták, Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját, az EFOTT-ot. Az idén augusz­tus 22—26. között Orfűn vár­ják az egyetemi és a főisko­lai hallgatókat, s azokat, akik a felsőoktatási intéz­ményekben öt éven belül végeztek, illetve személyen­ként egy vendégüket. Művelődési otthonok elő- és jövőképe Sokan ügy tudják, hogy nálunk a művelődési otthonok — korábbi néven kultúrotthonok — a negyve­nes évek végén születtek. Holott már jóval korábban léteztek, a két világháború között, sőt, az előtt is. Igaz, nem olyan formában, ami­lyenekké 1949-től váltak. „Előképeik” az iparosodás és városiasodás, a kapitalis­ta fejlődés eredményekép­pen jelentek meg Európá­ban. Nálunk gyakran a né­metországi népházak, nép- otthondk szóig álltak mintául, ezekhez hasonlók már az el­ső világháború előtt épültek. Főként a német munkás­mozgalom intézményeinek hatása hagyott nyomot a két világháború közötti magyar intézményrendsze­ren. Elég, ha csak a korabeli, pezsgő élettel teli munkás­otthonná gondolunk. Magyarországon 1945 előtt szinte mindegyik politikai mozgalom zászlajára tűzte a kultúrházak építését. A Horthy-konmányzat a mun­kásmozgalom 'befolyásának ellensúlyozása céljából; a népi írók a falu felemelkedé­sének elősegítéséért; a mun­kásság pedig saját érdekei védelméért tette ezt. Ezek az intézmények a társadalom akkori asztály­és rétegtagozódása szerint szolgáltatók építettőik hasz­nálóik kulturális törekvéseit. Bár elnevezésük sokszor különbözött — falun például olvasó-, gazdaköri vagy ipartestületi székházak vol­tak —, de működésűik alap­vonásaiban hasonló volt. Mi­ből állt ez? Volt könyvtáruk, ahol olvastak, könyvet köl­csönöztek; színpadjukon mű­kedvelő előadásokat tartot­tak; más termeikben isme­retterjesztő előadásökra, bá­lokra, népünnepélyekre, esetleg sportrendezvényekre ikerült sor. A ikultúrottho- nofcnak önálló szervezetük általában nem volt. A prog­ramokat főként a haszná­lókból alakult öntevékeny csoportok, egyletek szervez­ték, a tagság igényei, a szo­kások, hagyományok alap­ján. A felszabadulás után a kommunista és a szociálde­mokrata párt erőteljesen szorgalmazta á kultúrházak számának bővítését, s azok­ban egyesületék, népfőisko­lák szervezését. Az MDP-lben uralkodóvá vált voluntarista politika azonhan csakhamar gyökeres fordulatot követelt a műve­lődésben is. Az előző évek­ben kibontakozó sokszínűsé­get adminisztratív intézke­désekkel felszámolták, „egy­séges kultúréletre” változ­tatták. Letéteményesévé — szovjet mintára — a kul- túrotthonokat tették, melye­ket központilag irányítottak városon és falun egyaránt. A hatvanas években jóval nyitottabbá, rugalmasabbá váltak az időközben műve­lődési otthonra átkeresztelt intézmények. Napi poltiti'kát szolgáló agitációs fórumból szakintézményekké alakul­tak át. Az új művelődéspoli­tika figyelni kezdett a kü­lönféle igényekre, s az in­tézmények kaput nyitottak a korábbiakhoz képest na­gyobb önállósággal szerve­ződő művelődési csoportok, közösségek előtt. Támogatták a meginduló tömegkulturális — főként ifjúsági — mozgalmakat, például a klubalapítást, a színjátszást, beatet, később a népművészek iránti érdek­lődést stb. Mindez persze ellentmondások, éles viták, némelykor valóságos ideoló­giai harcok közepette zajlott, de előrelépés történt. Ennek ellenére a művelő­dési otthonok — szinte a mai napig — nem vetették le teljesen a korábban rájuk erőltetett uniformist. To­vábbra is egységes normák­hoz és formákhoz ragasz­kodtak, a környező spontán kezdeményezéseket sokszor tiltásokkal, rendszabályokkal riasztották el. Csakhogy időközben a művelődés egyetlen központ­jából az egyik intézményévé váltak. Különösen a televízió elterjedésével, a sajtó, a könyvkiadás bővülésével, a turizmus térhódításával, s az életmód, a szokások vál­tozásával' mind hátrább so­rolódtak a szabadidős kí­nálatban. Szerepváltással próbálkoztak: a hagyomá­nyos kulturális programokon kívül előbb a szórakoztatás­sal, majd a különféle kultu­rális és egyéb szolgáltatá­sokkal akartak hatni a kö- zönségbá zásukra. Persze ez sem ment ellen­vetések, viták nélkül. Több vád érte és éri ma is a mű­velődési otthonokat az igé­nyek „kiszolgálása”, a „nem profilba tartozó” tevékeny­ségek meghonosítása miatt. Holott csupán arról van szó, hogy a jobb adottságokkal rendelkező intézmények ér­zékenyebbé váltak az új szükségletek iránt. És olya­nok 'kielégítését is vállalják, amelyekre környezetükben más intézményes ellátás még nem szerveződött meg (a kerti kisgép kölcsönzésé­től a kozmetikai szalonig le­hetne sorolni a példákat). Ugyanakkor ezek a szol­gáltató, a társas életet szer­vező művelődési otthon sem válik a korábbi elképzelések szerinti tőmegintézménnyé. A többi között azért sem, mert időközben a „hálózat” egy része elavult, jóformán használhatatlanná vált. Becs­lések szerint a lakosságnak legfeljebb 8—10 százaléka rendszeres látogatója a mintegy két és félezer taná­csi üzemeltetésű, és ez ennél jóval kevesebb szakszerve­zeti fenntartású munkahelyi intézménynek. Nem közömbös azonban, hogy Ikik ők? Feltehetően nem a legműveltebb rétegek tagjai, s nem is a tehetős vállalkozók, de nem is a perifériára szorulók, hanem inkább a társadalmi hely­zetüket megőrizni kívánó, vagy azzal elégedetlen, sor- rukon változtatni akaró kö­zéprétegek képviselői. De az ő igényeiket is egy­re nehezebben tudják kielé­gíteni a művelődési ottho­nok, mert súlyosbodó gazda­sági feltételek között mű­ködnek. A pénztárcák nem vastagodnak, az állami tá­mogatás pedig nem tud lé­pést tartani az emelkedő re­zsiköltségekkel . Sürgetővé vált, hogy a kulturális reform keretében sorsukat hosszú távra ren­dezzék. Az erről szóló el­képzelések közösek albban, hogy a helyi nyilvánosság fórumaiként, a kulturális ön- tevékenység színtereiként, a szabadidős vagy ismeretszer­ző szolgáltatások kínálóiként továbbra is nélkülözhetetle­nek ezek az intézmények. Felvetődik azonban, hogy a jövőben kötődjenek job­ban a társadalom rétegszer­kezetéhez, érdekpluralizmu­sához. Például a társadalmi szervezetek — a szakszer­vezeteken kívül a népfront, a KISZ stb. — működtessenek művelődési intézményeket; az önszervező csoportok, egyesületek 'kapjanak jogo­kat az otthonok használatá­lban ; ~s e területen is teremt­sék meg a lehetőségeit a magánkezdeményezések­nek, vállalkozásoknak. a 18 kérdés ezekkel kapcsolatiban az, hogy a finanszírozás ho­gyan oldható meg. Hi­szen a társadalmi szer­vezetek, egyesületek nem rendelkeznek a szükséges anyagi forrásokkal. Ezért to­vábbra is nélkülözhetetlen az állami pénzügyi támoga­tása, sőt, a dotáció növelése. Ez pedig függ a gazdaság helyzetének alfculásától és attól, hogy a kultúrát, a köz- művelődést miiként értékelik a döntéshozók az állami költ­ségvetés elkészítésekor. V. Gy. Szakmai és közönséasiker Nemzedékváltás után — mégis együtt Arany I. minősítésű a Tisza Táncegyüttes A Tisza Tánc- együttes törté­netének legszebb lapjait írták meg a ' szolnoki tánco­sok vasárnap este a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központ színház- termében, ahol az elmúlt évek leg­sikeresebb pro­dukcióiból válo­gatott kétórás műsorral léptek fel a nézőteret zsúfolásig meg­töltő közönség előtt. A „tiszás” repertoár legje­lentősebb darabjai, a koráb­bi fesztiválok díjazott szá­mai mellett két új koreográ­fiát is bemutatott az együt­tes a kétrészes műsorban, amely azért volt határkő a nagy múltú Tisza történeté­ben, mert az ország legneve­sebb folkloristáiból álló zsű­ri egyúttal értékelte, minő­sítette is a produkciót. A közönségsikert igazolta a A szeretet idilljét most még semmi sem zavarja meg. Részlet a Barbárok című táncjátékból szigorú mércével mérő szak­ma is: az együttes immár negyvenkét éves múltra viszatekintő fennállása alatt először kapta meg az Arany I. minősítést. Egy megújult együttes mu­tatkozott be vasárnap este a közönségnek: az utánpótlás­együttesekből átvett fiatal táncosok debütálása bizonyít­ja: egészséges, zökkenőmen­tes lesz a nemzedékváltás, ami persze nem jelenti azt, hogy a „nagy öregek” tudá­sát, tapasztalatait és a mű­vészi munkában való rész­vételét bármikor is nélkülöz­ni akarnák. A magyarságtudat, a népi kultúra megőrzésének, fenn­maradásának legfontosabb feltétele az, ha az egymást követő nemzedékeknek — minden helyen és minden korban — lehetőségük van arra, hogy csorbítatlanul, tovább gazdagítva adjáo át egymásnak a hagyományo­kat. A művészi mun­káját gyakran nehéz körül­mények között végző Tisza Táncegyüttes ezzel az emlé­kezetes esttel is bizonyítot­ta számunkra, hogy ezt az önmagában sem kevés fel­adatot mindig magáénak val­lotta. Erre volt példa a Tal- linnka és a Vadvirág egy- egy önálló számmal való fel­lépése és három generáció együttes hitvallása a Szom­szédok című új, szívszorítóan szép számban, melynek ko­Szatmári táncok (Fotó: K. E.) reográfusa az együttes fiatal táncosa, Erdei Zoltán volt. A szatmári, méhkeréki és jászkun táncok színes kaval- kádját gazdagította Erdélyi Tibor koreográfus kalocsai tánca, s hogy a „Úszások­nak” mondanivalójuk is van a világról, az kiderült egye­bek mellett a Vonat, a Havy Metal, a Hurrá opti és a Móricz-novella ihlette Bar­bárok című táncjátékból, melyet tavasszal mutattak be először az országos ka- maratánc-fesztiválon. Az együttes tagjai közül jó né­hányon — mint Tímár Sán­dor Cinegését járók — igen magas színvonalú tánctudás­ról tettek tanúbizonyságot. Az olaszországi turné előtt álló Tisza Táncegyüttes Er­délyi Tibor vezetésével ezen az estén arról győzött meg, hogy a Tisza a legszínvona­lasabb produkciókra képes együttessé érett — szívós munkával és lelkesedéssel —, s rájuk még inkább oda kell figyelni a jövőben. B. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom