Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-11 / 139. szám
1988. JÚNIUS 11 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Diplomaátadás Bensőséges ünnepséget rendeztek csütörtök délután Budapesten az V. kerületi tanács vb-termében, diplomákat adtak át öt pedagógusnak, többek között két volt szolnoki nevelőnek. Korom Zoltánná az egykori Thököly, Nagy Lászlóné pedig az Áchim úti iskolából ment nyugdíjba. Mindketten gyémánt diplomát kaptak. Szabóné dr. Kövesdi Csilla általános elnökhelyettes köszöntötte a hatvan illetve ötven éve végzett pedagógusokat és adta át megérdemelt jutalmukat. Az ünnepségen az Irányi Dániel Általános Iskola növendékei adtak műsort a kitüntetetteknek. — nzs — Hatodszor Mezőtúron Szövetkezeti kórusok találkozója Nem túl szerencsés csillagzat alatt... Hogyan tovább nyolcadikosok Pályaválasztás tanulságokkal Déltől—délig Huszonnégy órás vetélkedő a megyeszékhelyen Ma déltől vasárnap délig tartó 24 órás vetélkedő színhelye lesz Szolnokon a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. A nem mindennapi vállalkozás szervezői az egyik honvédségi alakulat KISZ-bizottsága, a repülőtéri helyőrségi klub és a versengésnek otthont adó intézmény. Hogyan született az ötlet? — kérdeztük Kovács Mihályt, az MMIK igazgató- helyettesét. — A katonafiatalok kerestek meg bennünket elképzelésükkel, s a kezdeményezés gyorsan megtetszett. Az egynapos nonstop vetélkedő egyébként nem öncélú, azaz nemcsak a versenyzőket akarjuk szórakoztatni, hanem az érdeklődőknek is látványosságot nyújtani. — Szólna néhány mondatot a szokványostól alaposan eltérő időtartamú rendezvényről? — Nagyon sok feladat várja a résztvevőket, hiszen a 24 óra értelmes eltöltése ezt felettébb megköveteli. A várható szellemi, ügyességi és fizikai erőpróbákat katonai nyelven szólva hadititokként kezeljük, legyen az meglepetés mindenki számára. Annyit azért elárulhatok, a csapatoknak karneváli menettel kell érkezniük a verseny színhelyére, hozniuk kell magukkal többek között fényképezőgépet, palacsintasütőt, Szolnok térképet és még jó néhány hasznos kelléket. Jó, ha van köztük sakkozó, amatőr szobrász, úszni tudó, BMX-bi- ciklis, a botanikához értő. és még sorolhatnám tovább. Egy-egy feladat megoldásához általában több témában való alapos jártasság szükségeltetik. A hét versengő csapat a „kőolajosok”, a honvédség, a rendőrség és a munkásőrség közös együttese. a Ganzvill szolnoki gyára, a Verseghy gimnázium, valamint a Martfűt, Nagykörűt és Zagyvarékast kéDviselő gárdák. Az együttesek létszáma minimum harmincöt, mert több feladat fut maid egyszerre, s ezek megoldásához kisebb brigádok kellenek. A jutalmazáshoz — hiszen már látatlanban megérdemlik — nagyon sok szolnoki és városkörnvéki üzem és intézmény ajánlott fel díjakat. L. J. Ipari szövetkezeti kórusok randevúznak ma este 18 órakor Mezőtúron a városi művelődési központban. A túri város hagyományos dalosünnepét az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa és Szolnok Megyei Szövetsége, a KÓTA Szolnok Megyei Szervezete Már április végén — amikor még több mint egy hó-’ nap volt hátra az ünnepi könyvhét nyitányáig — kósza hírek röppentek föl arról, hogy veszélyben van a magyar irodalom kiemelkedő, és minden túlzás nélkül legfontosabb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező „seregszemléje”. A hírek arról szóltak, hogy a könyvkiadás és könyvterjesztés területén tapasztalható ellentmondások nemcsak hogy tompítják az ünnep fényét, de teljes mértékben árnyékba is borítják. A Magvető Könyvkiadó igazgatója arról nyilatkozott, hogy mintegy húszmillió forint — nyomdai költségekre fordítandó ösz- szeg — hiányzik ahhoz, hogy a könyvhét legnagyobb „szállítója”, a Magvető teljesíteni tudja vállalt tervét: a könyvheti kiadványoknak csaknem a felét megjelentesse. Május végére aztán minden jóra fordult. Az ünnep szokásos sajtótájékoztatóján Érdi Sándor elmondta, hogy 23 kiadó — köztük örvendetesen három vidéki — 79 kiadványa kerül a boltokba, könyvsátrakba. csaknem másfél millió példányban. Jóleső érzéssel hallgathattuk a könyvszakma egyéb adatait is — 1986-hoz képest 20 százalékkal nőtt a könyvforgalom ’87-ben, a kulturális életnek ez a területe kedvezményesen adózik —, igaz ugyan, hogy egyes felmérések szerint minden tíz magyar állampolgár közül négy egyáltalán nem vesz a kezébe könyvet. A negatív jelenségek megváltását természetesen senk: sem várta — várhatja — a könyvhéttől. Amit vártunk, semmiben nem volt több vagv más. mint az elmúlt években: jó könyvekkel, neves írókkal való találkozások során a mindennapos rohanásokból kiszakadva a szokásosnál egy kicsit áhítato- sabb hangulatot, itt-ott egy kis szellemi izgalmat, gyaravalamint a helyi rendezők — immár hatodik alkalommal — szervezték meg közösen. A rendezvény a karnagyok és a fenntartók részére meghirdetett szakmai tanácskozással, illetve a résztvevők közös éneklésével zárul. podást remélhettünk. S erre minden jó okunk megvolt, hisz a könyvheti kínálat jónak és értékesnek ígérkezett, s úgy tűnt, ehhez kapcsolódó, figyelemfelhívó, éroekesnek ígérkező eseményekben sem lesz hiány. A könyvhét végeztével azonban — legalábbis itt. Szolnok megyében, ezen belül a megyeszékhelyen — csalódásunknak kell hangot adnunk. Nem először történt meg ugyanis, hogy eltűnt a könyvhét és eltűnt az ünnep. De legyünk igazságosak: az eseményekből maradt még valami, de az ünnepből... Ennek illusztrálására csak annyit: június 3-án, az országos megnyitó napján Szolnokon a következő volt a helyzet. A 4-es főút szolnoki szakaszán — a Kossuth Lajos és a Beloiannisz utcán könyvsátor gyanánt három asztal árválkodott. Lehetséges, hogy az illetékesek zokon vették tavaly, a könyvhét kapcsán írt jegyzetünket, melyben szóvá tettük, hogy az a kevés pavilon, ami van, az is hagy némi kívánnivalót maga után esztétikai szempontból, s úgy gondolták. hogy megelőzik a kritikát, tehát nem lesz se pavi- on, se sátor? A gondok forrása persze nem ez, hanem a „megfelelő anyagi eszközök hiánya.” És még valami: a vállalkozókedvé. a leleményességé, az ügyszereteté, amivel talán nemcsak a hiányzó összeget lehetett volna előteremteni. Kérdés ezek után, hogy végképp ellehetetlenül-e majd a megyeszékhelyen egyre szomorúbb külső képet mutató könyvhét, vagy a magukat ebben a kérdésben illetékesnek érző és tudó intézmények, szervezetek és emberek összefogásával — akár a régi. szép hagyományokhoz visszatérve akár újak meg- íionojűliásával, melvek igazadnak a „más körülményekhez” — ismét ünnep lesz az ünnep. A külsőségek persze csak Úttöriivtzetiik értekezlete Csapatvezetők, kisdobosvezetők, képzési felelősök út- törőház-igazgatók részvételével megyei értekezletet tart hétfőn Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban a Magyar Úttörők Szövetsége Szolnok Megyei Elnöksége. A tanácskozáson Varga László, a szövetség főtitkára az úttörőmozgalom időszerű kérdéseiről tart előadást. Ezt követően Szabó Eszter megyei úttörőelnök értékeli az 1987—88-as év eredményeit, majd az 1988—89-re vonatkozó irányelvekről, feladatokról ad tájékoztatást. Az értekezlet harmadik napirendi pontjaként Iváncsik Imre, a KISZ megyei bizottságának első titkára az országos pártértekezletről tart beszámolót, amely után kor- referátumok hangzanak el az iskola és az úttörőcsapat együttműködéséről, valamint felnőtt vezetők helyzete az úttörőcsapatban 1988-ban címmelB Kisdobos az újságárusoknál A Kisdobos újság júniusi iskolai árusításra szánt példányai ebben a hónapban a tanév befejezése miatt nem az iskolákhoz érkeztek, hanem a hírlapárusokhoz, Éppen ezért a közkedvelt, színes havilap júniusi számát csak ott lehet megvásárolni. részben érintik a könyvhét lényegét, hisz az elszánt vásárló ünneplőbe öltözött lélek nélkül is betér ilyenkor a könyvesboltba a kiszemelt kiadványokért. Az megint más kérdés, hogy megtalálja-e azt, amit keres. A savanyú képpel távozót nem vigasztalhatja meg, hogy ösz- szességében csökkent a példányszám, és az sem, hogy amire felfigyelt, időközben gyorsan elkapkodott bestseller lett. Az még érthető, hogy a könyvhét első napján, a kora délutáni órákban például a keresett regényből már nincs egy eladó példány sem, de az már végképp érthetetlen, hogy nem is lesz, mert már eleve elenyésző mennyiséget kap- tak-rendeltek. Stílusosan így tűnt el pillanatok alatt — egyebek mellett — Trifonov Eltűnés című regénye. Az ünnepi könyvhét eseményeinek leglelkesebb gazdája — nem először és nem utoljára — a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár volt. Nem az ő számlájukra írható. hogy jónéhány rendezvény visszhangtalan maradt. Annyi azonban bizonyos: a jövőben arra is nagyobb figyelmet kell fordítani, hogy a rendezvények, az ezek révén közvetített értékek szigorú mércével mérve is „nehéznek találtatottak” legyenek. Június 8-án fejeződött be az ünnepi könyvhét, melyről sokféleképpen számot lehet adni. Mindenekelőtt persze számokban: hol. miből, mennyit értékesítettek, hányszor, hol találkoztak egymással olvasók, írók, — irodalomtörténészek. kritikusok. politikusok, történészek. Ezen túl az igazi számadás — és érték — az lenne, ha megnyugvásul azt mondhatnánk. hogy a szó szoros értelmében vett iinnevi könyvhét sem az országban, sem a megyében nem kerül többé veszélybe. Bálint Judit „Nim tűi szerencsés csillagzat alatt született a gyerekem — panaszkodik egy anyuka. — Előbb vagy később kellett volna megszületnie. Hogy miért? Amikor hároméves lett, nem vették fel az óvodába, nem volt hely. ötéves korában negyvenen voltak a nagycsoportban, s nem sokkal kevesebben az általános iskola osztályaiban sem. Most volt nyolcadikos, s helyhiány miatt elutasították a középiskolából. Igaz, nem mondhatnám, hogy jó tanuló, de szerintem azért el tudná végezni a kereskedelmit. Nem tudom, mi lesz vele .Menjen dolgozni? Hova kell egy szakképzetlen gyerek?” A legfrissebb statisztika szerint a megyében kétszáz szülőnek vannak hasonló gondjai. Ennyi elutasított nyolcadikos kezdi meg a vakációt úgy, hogy nem tudja, mi lesz vele. Döntő többségük leány, s bizony épp hogy elégséges a bizonyítványuk. Az idén végzett jobban tanuló nyolcadikosok egy részének is voltak bizonytalan pillanatai a továbbtanulást illetően. A gimnáziumokba és szakközépiskolákba hétszázzal többen pályáztak, míg a hagyományos hároméves szakmunkásképző intézetekbe átlagban nem jelentkeztek többen, mint az úgynevezett keretszám. Végül a szakiskolákban két és félszeres volt a túljelentkezés. A megye középfokú iskoláiban hatezer-hatszázhu- szonegy első évest fogadnak a következő tanévtől, a jelentkezők száma pedig hat- ezer-hatszázhatvanhét volt. A továbbtanulni szándékozó nyolcadikosok természetesen több iskolát is megjelölhettek a továbbtanulásra jelentkező lapon. Előfordult, hogy egy gimnáziumba sikertelenül pályázó diákot a második helyen megjelölt iskolában sem fogadták, mivel amire oda érkezett a jelentkezési lapja, már betelt a keretszám. A legnagyobb 372 százalékos túljelentkezés a tisza- földvári óvónőképző szakközépiskolában volt. Kétszázhúsz százalékos a szolnoki vendéglátóipari, 155 a kereskedelmi szakközépiskolába, 170 százalékos a szolnoki közgazdaságiba. Több mint kétszeres volt a túljelentkezés a szolnoki Pálfy szakközépiskolába, s a Szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumba. Kevésbé voltak népszerűek a nyolcadikosok körében a szakmunkásképzési célú szakközépiskolák, ahová — akárcsak a vidéki gimnáziumokba — kevesebben jelentkeztek, mint a felvehetők száma. Néhány héttel ezelőtt még ötszázJhetvenihárom olyan nyolcadikos volt a megyében, akit minden megjelölt középfokú iskolából elutasítottak. A tanév végére a középiskolákba pályázó diákok kétszáz kivétellel végül is felvételt nyertek. Igaz, sokan nem abba az intézménybe, ahova vágytak. A gyerekek, szüleik elképzelései és a lehetőségek ezúttal sem voltak minden esetben összhangban. Az idei beiskolázásnak azonban ennél sokkal lényegesebb és fontosabb tanulságai is vannak. A legfontosabb talán az, hogy nem lehet következmények nélkül háttérbe szorítani a fejlesztésben egyes iskolatípusokat — fokozatokat, s ami ezzel szorosan összefügg, a közoktatás nagyobb részt érdemel, igényel a nemzeti jövedelemből, mint amennyit rendszerint kapott. A most nyolcadikos gyerekek tizennégy évvel ezelőtt megszületettek, tehát idestova másfél évtizede tudjuk, hogy középiskolások lesznek, szakmát tanulnak, majd munkahelyet keresnek. S további kérdés, hogy találnak-e? A gazdaságnak szüksége lesz-e egyáltalán az illető fiatal szakmájára? Mostanában különösen sok vád éri okkal, ok nélkül a szakképzést. A vállalatok olyan szakmunkásokat alkalmaznak szívesen, akik úgynevezett szakmacsoportos képzésben részesültek, evég- ből adandó alkalommal tudnak váltani a munkahely igényeinek megfelelően. Hogy ez a kívánság egyelőre csak óhaj, annak legalább két oka van. A szakmunkás- tanulók ismeretei az alapvető kultúrtechnikákban — olvasás, írás, matematika — hiányosak, hézagosak. Sokuknak már az is szinte emberfeletti küzdelembe kerül, hogy egy szakmát úgyahogy megtanuljanak. De nem tudja teljesíteni az iskola a gazdaság elvárását azért sem, mert az egész oktatásügyi rendszer merev, bürokratikus, rugalmatlan. Ha például egy iskolaigazgató azt látja, hogy a tahítványok nem tudnak elhelyezkedni, mert az adott pálya, szakma telített, akkor megpróbálja kikutatni, hogy mire van kereslet. Kikutatni, hiszen nincs egy olyan hosszabb távra szóló prognózis arról, hogy a gazdaság, a társadalom fejlődése milyen szakembereket kíván 3—4—5, netán 10 év múlva. Tegyük fel, hogy példánk igazgatója „kitalálta”. Ebben az esetben elképzelésével felkeresi az iskola fenntartó, majd szakmai irányító szervét, ahonnan tovább megy az engedélyezés iránti kérelem a Művelődési Minisztériumba, ott egyeztetik a profiváltást az illetékes szakminisztériumokkal. A gyakorlat szerint mire-megérkezik az engedély körülbelül egy év telik el, s az iskola máris hozzáfoghat az új profil tárgyi és személyi feltételeinek megteremtéséhez... Az idő viszont sürget, jövőre kopogtat a középiskolák kapuin a demográfiai hullám legnagyobb létszámú évfolyama. A megyében körülbelül ezerrel több nyolcadikos végez, mint az idén. Ha harminc tanulóból álló osztályt veszünk alapul, akkor ez azt jelenti, hogy harminchárommal több első osztályt kell indítani a jövő év szeptemberében, mint az idén. Ismerve a mechanizmus lassúságát, a megyei tanács művelődési osztályán már az 1989—90-es tanév előkészítésén dolgoznak. Mindez persze nem oldja meg a kétszáz középfokú intézménybe, jobbára szakmunkásképző intézetbe hiába pályázó nyolcadikos gondját, akik tanulmányi eredményük miatt kerültek ilyen helyzetbe. Az lehetne most már számukra a megoldás, ha munkát találnának, s mellette elvégeznének valamiféle tanfolyamot. Jó példát mutat erre a Május 1. Ruhagyár, amely húsz tanulónak teremt lehetőséget a munkára, illetve arra, hogy betanított munkássá képezze magát. Természetesen jól jönne más vállalatoktól is ilyenfajta segítség, de érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy miként lehetne létrehozni valamiféle olyan speciális iskolát, ahol egyszerűbb, bedolgozói munkára készítenék fel a továbbtanulásra képtelen, fiatalokat. Annál is inkább, mivel 16 éves korukig még tankötelesek, nem is beszélve arról, hogy a céltalan élet, az unatkozás sok rossz melegágya. ’ Tál Gizella Könyvhét — ünnep nélkül
