Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-03 / 132. szám

r* SZÓIK mn}i m Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! xxxix. évf.i32.sz., 1988. júniuss.,péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA II pedagógusok ünnepén Három évtizedes hagyo­mány immár a szocialista országokban, hogy az év egy meghatározott napján a ne­velőket köszönti a tanulóif­júság, a felnőttek, az egész társadalom. Hazánkban min­den évben június első vasár­napján ünnepeljük a peda­gógusokat. Óvodások, isko­lások, s „véndiákok” virág­csokrokkal, jelképes ajándé­kokkal együtt köszönjük, s csodáljuk azt a sok-sok fára­dozást, figyelmet, megértést, biztatást mosolyt, amelyből jutott s jut minden korosz­tálynak .Kevés olyan ember akadhat, akinek ne jutna eszébe legalább a pedagógus napon az első tanítója, aki gyengéd, de határozott kéz­zel segített kerekíteni az O betűt; vagy a felsőbb osztá­lyokban az olyan tanáregyé­niségek, akik jellemükkel, magatartásukkal, gondolko­dásukkal meghatározóan ala­kították személyiségünket. Az ember persze többnyire csak utólag tudja igazán ér­tékelni egykori nevelőit, a feszült figyelmet igénylő, gyötrelmes órákat, amelyek után pokolba kívánja a diák az iskolát. S mégis milyen jó előgyakorlat volt mindez a később, a felnőtt életünk­höz, a munkánkhoz. A ma iskolája gyermeke­ink legfőbb élettere, hiszen a hétköznapok nagyobb részét ott töltik el. S ezek a hét­köznapok lehetnek ünnepna­pok is, amikor a jól vég­zett munka örömével mehet haza pedagógus és diák, amikor a tanító szavaiból megsejdít valami fontosat a világról a tanítvány. A hivatását megszállottan művelő nevelőnek sohasem volt könnyű dolga. Különö­sen nem az ma, amikor gon­dokkal küszködnek az isko­lák, „pénzzavarban” van az Oktatásügy. Elsősorban a vá­rosokban nagy létszámú osz­tályokban tanulnak az álta­lános iskola felsőtagozatosai, a középfokú nevelési-oktatá­si intézményeket „ostromol­ja” a demográfiai hullám el­ső nagyobb létszámú évfolya­ma, itt-ott krónikus tanárhi­ány nehezíti a munkát. S mégis, nem egyszer látjuk, tapasztaljuk, hogy a mosto­ha körülmények között dol­gozó iskolákban is szép ered­mények születnek. A siker titka, a pedagógus titka. Hi­szen lehet számítógépekkel, s mindenféle technikai cso­dával felszerelt egy intéz­mény, jó iskolává mégivs a pedagógusok tehetik. Olyan nevelők, akik mernek változ­tatni a megszokott beidegző­déseken, kezdeményeznek, ezernyi új ötlettel teszik ha­tékonyabbá a nevelést-ókta- tást. Talán még sohasem volt ennyire szüksége társadal­munknak jó iskolára, hiva­tásukat magas szinten műve­lő pedagógusokra, mint ma, amikor a gondjainkból, baja­inkból való kilábalásban csak a szellemi megújulás, a munka minőségének növelé­se segíthet. Jóllehet mindehhez önma­gában még a legjobb iskola is kevés. Hiszen az elvárás nem csekély feladatot jelent, s végrehajtása csakis az ér­dekeltek — pedagógusok, szülők, diákok, munkahelyek — összefogásával lehet ered­ményes. S mi mást kívánhat­nánk a nevelőknek, a peda­gógus napra a köszönet vi­rágai mellé, mint értő, ve­lük együtt gondolkodó segí­tőtársaikat a jövő nemzedé­kének nevelésében. T. G. Befejeződött a moszkvai csúcstalálkozó Ünnepélyes búcsúztatás a Kremlben Londonba érkezett az amerikai elnök Reggel a Szpaszo-villában az elnök az amerikai nagy- követség munkatársaival és családtagjaikkal találkozott, majd az ünnepélyes búcsúz­tatás következett, két proto­kolláris szakaszban. Lénye­gében az érkezéshez hason­lóan zajlott, de természete­sen ezúttal fordított sorrend­ben. Először a Kreml György Termében gyűlt fel a hat óriás csillár, itt Mihail Gor­bacsov búcsúzott vendégétől. Mihail Gorbacsov rövid búcsúbeszédében köszönetét mondott az amerikai elnök­nek és munkatársainak az együttműködésért, a tárgya­lások nyílt és tárgyszerű lég­köréért, majd így folytatta: Úgy vélem, minden ala­punk megvan arra, hogy ezt a találkozót, az ön látogatá­sát hasznos hozzájárulásnak tekintsük a szovjet—ameri­kai párbeszéd fejlesztésében. Az SZKP KB főtitkára ki­fejezte reményét, hogy az el­nök és felesége kellemes em­lékekkel tér haza, $ arra (Folytatás a 2. oldalon) Tegnap moszkvai idő sze­rint 11 óra után a Vnuko­vo—2. repülőtérről felemel­kedett az Air Force One, az amerikai elnök Boeing—707- es különgépe. Befejeződött a ,80-as esztendők negyedik szovjet—amerikai csúcsérte­kezlete, Ronald Reagan első szovjetunióbeli látogatása, amelynek során 93 órát töl­tött Moszkvában. A csúcstalálkozó befejezését követően az amerikai elnök és felesége búcsúzik vendéglátójától, Mihail Gorbacsovtól és feleségétől június 2-án a Kremlben tartott ünnepélyes fogadáson (Telefotó — MTI) Ülést tartott a Minisztertanács Cselekvési program a felsőoktatás fejlesztésére Kormányszóvivői tájékoztató A Minisztertanács csütör­töki üléséről a kormány szó­vivője a következő tájékoz­tatást adta: A Minisztertanács jóváha­gyólag tudomásul vette Grósz Károly beszámolóját Prem Tinszulanondával, a Thaiföldi Királyság minisz­terelnökével folytatott tár­gyalásairól. A kormány meghatározta a felsőoktatás fejlesztésének feladatait és cselekvési prog­ramját. Döntött a felsőokta­tási fejlesztési alap létreho­zásáról. A Minisztertanács vitát folytatott az egységes vállal­kozói adórendszer elveiről és a bevezetéssel kapcsolatos kérdésekről. A kormány jelentést hall­gatott meg a népgazdaság 1987. évi munkavédelmi helyzetéről. A Minisztertanács jóváha­gyólag tudomásul vette a Győr-Sopron Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának munkájáról szóló beszámo­lót. . * * * A Minisztertanács ülését, követő kormányszóvivői tá­jékoztatón Bányász Rezső külön kitért Grósz Károly- nak, a Minisztertanács el­nökének Prem Tinszulanon­dával, a Thaiföldi Király­ság miniszterelnökével foly­tatott tárgyalásaira. Mint mondta: a mostani látoga­tással a legmagasabb szintre jutottak az államközi kon­taktusok Thaifölddel. A meg­beszélések középpontjában a kétoldalú kapcsolatok kérdé­se állt. Ezután a kormány szóvi­vője az újságírók kérdéseire válaszolt. Az egységes vállalkozói adórendszerről, annak tar­talmi elemeiről és a beveze­tésével kapcsolatos elképze­(Folytatás a 3. oldalon) A közelmúltban újabb géppel gyarapította forgácsoló műhelyét az Újszászi Vegyes­ipari Kisszövetkezet. A Jászberényi Aprítógépgyár és a Ganzvill részére végeznek rendszeresen esztergályosmunkákat. A megrendelések teljesítéséhez szükséges a nagy csúcsmagasságú PA—30X2000-es gép beállítása (T. K. L.) Az új iskolához kapcsolódó tornacsarnok építésén dolgoznak a_SZOTÉV szakmunkásai Tiszafüreden. A több mint 2200 négyzetméteres alapterületű épületet, melynek tetőszerkezete ragasztott faelemekből készült, az eredeti tervek szerint de­cember végén adják át (Fotó: Mészáros) Véget ért a gazdaságpolitikai tanácskozás Grósz Károly fogadta a KB-titkárokat Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtit­kára, a Minisztertanács elnö­ke csütörtökön a Központi Bizottság székházában fogad­ta a KGST-tagországok kom­munista és munkáspártjai központi bizottságainak gaz­daságpolitikai kérdésekkel foglalkozó titkárait, akik Budapesten tartják tanács­kozásukat. A találkozón je­len voltaik a KB-titkári ta­nácskozáson részt vevő mi- piszterelnök-helyettesek, s “ott volt a küldöttségek több más tagja, továbbá a KGST titkára. Az MSZMP főtitkára sike­reket kívánt a testvérpár- toknak a gazdasági-társadal­mi feladataik megoldásá­hoz. Hangsúlyozta, hogy az MSZMP, a Magyar Népköz- társaság nagy jelentőséget tulajdonít a szocialista or­szágok gazdasági integráció­ja megújításának. A KGST- tagországok testvérpártjai vezetőinek 1986 novemberi moszkvai tanácskozásán ho­zott nagy jelentőségű megál­lapodások megbízható politi­kai alapot teremtettek az előrehaladáshoz. A politikai feltételek ma egyre kedve­zőbbek ahhoz, hogy gyor­sabb és hatékonyabb munka folyjék a gazdasági feltétel- rendszer minőségi megvál­toztatásában, az áru- és pénzviszonyok következetes érvényesítésében. A találkozón jelen volt Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára, Marjai József minisz­terelnök-helyettes, kereske­delmi miniszter és Kovács Imre, a Központi Bizottság Gazdaságpolitikai Osztályá­nak vezetője, a Központi Bizottság tagjai. A tanácskozás záróközle­mény elfogadásával befejez­te munkáját. (A közlemény a 2. oldalon). Közös beruházás a fogyasztói igények kielégítésére Több féltartős tej jövőre Nyáron, amikor a hőmérő higanyszála szinte percről percre feljebb csúszik, gyak­ran panaszkodnak a' házi­asszonyok arra. hogy hiába tették be a hűtőszekrénybe az előző nap megvásárolt te­jet, az másnap reggelre meg- savanyodik. Ennek magya­rázata az, hogy a tej na­gyon érzékeny a hőmérsék­letre, s ha megszakad a hű­tőlánc visszamelegedhet akár 15—20 fokra is, s azon a hő­mérsékleten a tejsavbakté- riumok már igazán „jól ér­zik magukat, intenzíven dol­goznak”, aminek következ­ménye a savanyú tej. Ezt a helyzetet az iparág vezetői már korábban felis­merték, s ezért is szorgal­mazták azt. hogy az ország­ban több helyen féltartós tej- gyártó vonalakat építsenek ki. fgy történt ez a Szolnoki Tejipari Vállalat jászberényi üzemében is. ahol ma már napi 60 ezer liter féltartós te­jet készítenek, amelyből 16— 18 ezer liter marad a megyé­ben. a többit pedig a külön­böző társvállalatoknak adják el. De ez a mennyiség kevés­nek bizonyul, mert mint hal­lottuk. a megyében még to­vábbi 10 ezer literre is akad­na vevő naponta. Különösen nyáron, a túristaszezonban. a kirándulások idején nő meg az igény a féltartós tej iránt. Nem véletlenül, mivel az egy hétig hűtés nélkül is el­tartható. A kereslet mind teljesebb kielégítése érdekében a Tej­ipari Tröszt segítségével a Szolnoki Tejipari Vállalat a Héki Állami Gazdasággal közösen hamarosan egy' újabb, napi 150 ezer liter ka­pacitású féltartós tejet gyár­tó vonal kiépítését kezdi meg. A beruházás költségei meg­haladják a 110 millió fo­rintot. Egy új üzemcsarno­kot építenek fel, ahol tőkés importból származó berende­zések — így holland sterili­zálók és francia csomagoló­gépek — kapnak majd he­lyet. A kiviteli tervek jelenleg készülnek, s még az idén a Szolnok Megyei Állami Épí­tőipari Vállalat megkezdi az üzemcsarnok építését. Az el­képzelések szerint 1989 első negyedévében indul meg a termelés az új gyártósoron, s így Jövőre már a napi 30—35 ezer literes megyei igényt a Szolnoki Tejipari Vállalat bőven ki tudja majd elégí­teni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom