Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-30 / 128. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. MÁJUS 30. Megkezdődött a szovjet—amerikai csúcs (Folytatás az 1. oldalról) csökkentésével, a vegyi fegyverek és a hagyományos fegyverek csökkentésével, a nukleáris robbantási kísérletek betiltásával kapcsolatos kérdések. Ugyanilyen felelősségteljes hozzállással kell majd megvizsgálni a regionális konfliktusok, a humanitárius problémák kérdését. Természetesen — mondta Gorbacsov — a tárgyalások napirendjén fontos helyet foglal majd el a kétoldalú kapcsolatok témaköre is. Mindez nagy munkát követel meg a moszkvai csúcstalálkozó résztvevőitől — hangsúlyozta. — Előző tárgyalásaink megmutatták, hogy van lehetőség az előrelépésre — hangoztatta a főtitkár. — Erre a legékesebb bizonyíték éppen a KHR—HHR-szerző- dés. Gorbacsov határozottan leszögezte. hogy a Szovjetunió kész a találkozó sikere érdekében a lehetséges maximumot nyújtani. Gorbacsov külön üdvözölte az amerikai elnököt és feleségét abból az alkalomból is, hogy először látogattak el a Szovjetunióba. Azt kívánta a Reagan-házaspárnak, hogy ismerje meg minél jobban a Szovjetuniót, találkozzék minél több szovjet emberrel. A szovjet emberek igazi hazafiként nyitottak a minden néppel való barátságra, így jó viszonyt akarnak az Egyesült Államokkal is. A főtitkár szavaira Ronald Reagan válaszolt. Megköszönve Gorbacsov szavait emlékeztetett rá, milyen hosszú utat kellett megtenniük első, genfi találkozójuk óta. Mint mondta, nemcsak az idő, hanem a politikai kapcsolatok légköre is hideg volt 1985 őszén. Nagy akadályokkal kerültek szembe, amelyeknek leküzdéséért közösen tettek erőfeszítéseket. A folyamatok eredményeként tavaly decemberben Washingtonban már nagy haladást sikerült elérniük minden napirenden lévő kérdésben. A közös munka gyümölcseként aláírhatták az első olyan szerződést, amely a nukleáris rakétafegyverek két teljes osztályának megsemmisítéséről rendelkezik. Az elnök emlékeztetett arra, hogy a tavaly decemberi találkozó óta a két külügyminiszter havonta találkozott, s létrejött a két ország védelmi kérdésekkel foglalkozó minisztereinek első találkozója is. Megkezdődött a szovjet csapatok teljes kivonása Afganisztánból, hozzáláttak a rakétaszerződés végrehajtásának előkészítéséhez. A következő nagy lépésnek a hadászati támadófegyverek csökkentésének kell lennie — mutatott rá az amerikai elnök. A Genfben folyó tárgyalásokon már több száz oldal elkészült a szerződéstervezetből, de még nagyon sok kérdés válaszra vár. Létrejött a nukleáris veszély csökkentésére hivatott tudományos központ, a szakértők a nukleáris fegyverkísérletek közös ellenőrzésének módszerein dolgoznak, s fontos eredmények születtek a humanitárius és emberi jogi problémák terén. — A közöttünk lévő világos, alapvető különbségek, ellentétek dacára közös munkánk kezd eredményeket hozni, bár sok még az előttünk álló akadály. A közös cél érdekében ezeket le tudjuk küzdeni. Együttműködésünk népeinknek és az egész világnak is hasznot hoz. Ügy kell kapcsolatainkat tovább építenünk, hogy azok rendszere hosszú távra fennmaradhasson — mondta Ronald Reagan végezetül. majd megköszönte a szívélyes fogadtatást. A moszkvai szovjet—amerikai csúcstalálkozó napirendi pontjaival összefüggő kérdésekről tárgyalt vasárnap Eduard Sevardnadze és George Shultz. A szovjet és az amerikai külügyminiszter közös szakértői csoportokat alakított katonapolitikai és regionális kérdések, a kétoldalú kapcsolatok, illetve a humanitárius és emberi jogi problémák tanulmányozására. A szakértői csoportok még a nap folyamán munkához láttak. A tervek szerint Gorbacsov és Reagan ma először isimét a Katalin teremben tárgyalnak egymással. Közös szóvivői sajtóértekezlet Komoly, tárgyszerű szellemben, a jószándék légkörében zajlott le Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan első találkozója, amely a tervezett 45 perc helyett 71 percig tartott — hangsúlyozta Gennagyij Geraszimov szovjet szóvivő a moszkvai csúcstalálkozó első napját lezáró, Mariin Fitzwater elnöki szóvivővel közösen tartott sajtóértekezletén. Magáról a találkozóról szólva elmondta, hogy a két politikus rögtön a lényegi kérdésekre tért. Áttekintették a két ország kapcsolataiban elért eredményeket. A két ország viszonyának fejlődését méltatva Geraszi- mov emlékeztetett a KHR— HHR szerződés ratifikálására, a hadászati támadófegyverzet 50 százalékos csökkentése terén elért haladásra, s más biztonsági kérdésekben született eredményekre. Bejelentette, hogy munkacsoportok alakultak a további teendők megvitatása érdekében, s Eduard Sevardnadze és George Shultz is tárgyal egymással az este folyamán. Az első találkozón Gorbacsov javaslatot tett az amerikai félnek a Mars bolygó közös kutatására, s egy jövőbeni közös szovjet—amerikai űrrepülés előkészítésére. Az amerikai elnök megígérte, hogy alaposan, nagy figyelemmel tanulmányozzák majd a kezdeményezést. A vasárnapi találkozón el- mélyülten elemezték a humanitárius és emberi jogi kérdéseket — mondta Geraszimov és hozzáfűzte: a szovjet félben az a benyomás alakult ki, hogy Reagan elnöknek nincs pontos képe a szovjetunióbeli helyzetről. Mariin Fitzwater elnöki szóvivő nyilatkozatát azzal kezdte, hogy csak keveset tehet hozzá a szovjet külügyminisztérium sajtófőosztálya vezetőjének szavaihoz. Hangsúlyozta, hogy Reagan elnök is osztja Mihail Gorbacsov véleményét, miszerint a moszkvai találkozó jelentős szakasza a kapcsolatoknak, s jószándékúnak minősítette a megbeszélés légkörét. Amerikai részről is úgy vélik — közölte —. hogy az utóbbi években jelentős haladás történt a kétoldalú kapcsolatokban, s most nem merültek fel új. problémák. Az újságírók elsőként az emberi jogok témakörére kérdeztek rá a szóvivőknél. Mariin Fitzwater kifejtette, hogy Reagan elnök nagy jelentőséget tulajdonít ennek az amerikai szempontból fontos kérdésnek, annak, hogy miként működik a két társadalom. Geraszimov azt emelte ki, hogy az emberi jogok kérdése kétirányú utca, mindkét félnek van mit mondania egymásnak, s utalt az amerikai társadalom általános problémáira. Kitért arra is, hogy nem a ’30-as évek törvénysértései alapján kell megítélni a jelenlegi társadalmat. WASHINGTON Ünnepélyes keretek között nyújtotta át Wigner Jenőnek. a Nobel-díjas magyar származású tudósnak a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagságáról szóló oklevelet pénteken este Házi Vencel, hazánk washingtoni nagykövete. A 86. életévében lévő kiváló fizikus tiszteletére tudományos ülésszakot rendeztek a marylandi állami egyetemen, s ennek befejeztekor került sor az oklevél átnyújtására. BEIX5RÄD Dubrovnikban szombaton befejeződött a közlekedési szerencsétlenségekről rendezett XI. világkongresszus, amelynek munkájában a világ különböző országaiból több mint 500 szakember vett részt. Az ötnapos tanácskozáson a közlekedésbiztonság erősítéséről, a balesetek megelőzésének lehetőségeiről, a szerencsétlenségek következményeiről tárgyaltak. * * * A jugoszláv szövetségi kormány pénteken 23,9 százalékkal leértékelte a dinárt. A kormány egyúttal egy sor döntést hozott bizonyos árak felszabadításáról, importkönnyítésekről és a devizapiac liberalizálásáról. GENF Egyfajta „afganisztáni Marshall-tervet” szorgalmazott pénteken Stadruddin Aga Han, az ENSZ afganisztáni humanitárius és gazdasági segélyprogramjának újonnan kinevezett koordinátora. Genfi sajtóértekezletén közölte, hogy Afganisztánba indul a helyszínen felmérni. milyen mértékű és jellegű segítségre van szükség a menekültek hazatéréséhez, illetve a háborús károk felszámolásához. NEW YORK Az amerikai hadügyminisztérium olyan légi indítású hordozórakéta kifejlesztését tervezi, amely katonai műholdakat állíthatna Föld körüli pályára — írta vasárnap a The New York Times című lap kormányzati forrásokra hivatkozva. Szovjetunió, Legfelsőbb Tanács Hz Elnökség jóváhagyta a rakétaszerződést Beirt! További szir erük érkeztek Az amerikai kormány üdvözölte a szír csapatok és a libanoni rendőri erők bevonulását Bejrút déli körzeteibe, ahol előzőleg öldöklő fegyveres küzdelem folyt két ellenlábas síita szervezet között. A libanoni fővárosból származó hírek szerint szombaton további szír alakulatok érkeztek a körülbelül kilencszáz gyalogos katonát számláló szír csapatkontingens megerősítésére. A szír hadsereg közbelépése nyomán pénteken — 22 napja először — hallgattak a fegyverek a véres csaták helyszínein, Bejrút déli nyomornegyedeiben. Kevéssel odébb, a bejrúti Bordzs el-Baradzsne palesztin menekülttáborban viszont heves harc bontakozott ki két ellenségeskedő palesztin csoport fegyveresei közt. Nicaragua Részleges eredmények a tárgyalásokon A nicaraguai kontrák küldöttsége pénteken elutasította azt a managuai indítványt, hogy az álláspontok közelítése érdekében hosz- szabbítsák meg a tárgyalási fordulót. Mint Ismeretes, a két fél közötti ideiglenes tűzszünet május 30-án jár le, s a jelenlegi megbeszélések célja egy végleges fegyvernyugvás kidolgozása. A kormány és az ellenforradalmárok közötti pénteki tárgyalásokon egyébként némi előrehaladás mutatkozott. A megbeszéléseket mind a két küldöttség „nagyon hatékonynak” minősítette, s Manuel Espinoza nicaraguai tájékoztatási miniszter közölte: azokon sikerült megállapodásra jutni néhány — a tűzszünet technikai problémáira vonatkozó — kérdésben. Ennek ellenére az álláspontok még mindig sok pontban eltérnek egymástól, A pakisztáni kormány két héttel az Afganisztán körüli helyzet rendezéséről aláírt megállapodás érvénybe lépése után sem kezdett hozzá kötelezettségei teljesítéséhez. Magatartásával elősegíti az afganisztáni vérontás folytatását, sőt erősödését — mutat rá a szovjet külügyminisztérium szombat este közzétett nyilatkozata. Hivatalos pakisztáni kormányszervek lehetővé teszik a fegyveres afgán ellenzéki csoportok zavartalan átdobását a hegyi hágókon — mutat rá a nyilatkozat, pontosan felsorolva az ilyen célokra leggyakrabban felhasznált hegyi útvonalak neveit is. Khomeini Ajatollah. Irán vallási vezetője szombaton állást foglalt az Irak—iráni harcok folytatása mellett, s azt hangoztatta, hogy a háború a frontokon, nem pedig a tárgyalóasztaloknál dől majd el. A vallási vezető közvetve elismerte, hogy országa az elmúlt időszakban többször is kudarcot szenvedett a harcokban, s felszólította az iráni haderőt; támadja teljes erővel az ellenséget. A Szovjetunió Legfelsőbb (Tanácsának Elnöksége szombaton egyhangúlag jóváhagyta a közepes és rövi- debb hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről kötött szovjet—amerikai megállapodás ratifikálására vonatkozó javaslatot. Az elnökség vitáját és a szavazást a szovjet televízió egyenes adásban közvetítette. — A megállapodás megfelel a Szovjetunió katonaipolitikai és népgazdasági érdekeinek — jelentette ki Eduard Sevardnadze külügyminiszter. A törvényhozás két házának külügyi bizottságai e hét hétfőjén úgy foglaltak állást, hogy javasolják az elnökségnek a megállapodás törvényerőre emelését. összegezve az elhangzottakat, Andrej Gromiko, az SíZKP KB PB tagja, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke méltatta a szerződés ü Száva palotában Az új-belgrádi Száva palo- lotában vasárnap megkezdődött a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének országos értekezlete, amelyre kivételes felelősség és rendkívül nagy feladat hárul. Az egész társadalom azt várja tőle, hogy világosan állást foglal a halaszthatatlan gazdasági reform, a politikai intézményrendszer tökéletesítése és a párt megújítása kulcs- fontosságú kérdéseiben, s ezzel megindítja azt a döntő fordulatot, amely biztosítja a már huzamosabb ideje tartó válsághelyzet leküzdését, a fejlődési ütem fokozatos meggyorsítását és a dolgozók Éjjel-nappal működnek a pakisztáni hadsereg raktárai több nagyvárosban, ahonnan pakisztáni katonai transzportok látják el fegyverekkel és hadianyagokkal az afgán kormányellenes erőket. Mindezek fényében teljesen magától értetődő, hogy a Szovjetunió és az Afgán Köztársaság — látva a genfi megállapodás pakisztáni részről történő megsértését — megfelelő következtetéseket von le a csapatók kivonásának menetrendjére vonatkozóan — mutat rá a nyilatkozat, pontosabban meg nem jelölt konkrét intézkedéseket is kilátásba helyezve. Ali Mohammad Besarati iráni külügyminiszter-helyettes az ÍRNA iráni hírügynökség által közölt szombati nyilatkozatában Irak támogatásával vádolta az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót, mondván, hogy a bagdadi haderő legutóbbi támadásait a szovjetek és az amerikaiak együttműködése tette lehetővé. Mint ismeretes, Bagdad már korábban közölte, hogy az iráni városokra kilőtt rakéták saját fejlesztésűek voltak. megvitatásának részletes és sokoldalú munkáját. A képviselők — mutatott rá Gromiko — egyhangúlag arra a következtetésre jutottak, hogy a szerződés, ha azt ratifikálják és mindkét fél teljesíti, megfelel az SZKP külpolitikai vonalának, a Szovjetunió és Szövetségesei védelmének, a világbéke erősítésének. Gromiko az összefoglaló beszéd után szavazásra bocsátotta a ratifikációs rendelet tervezetét. Ezt — amint arról a televíziónézők milliói is meggyőződhettek róla — a testület ellenszavazat és tartózkodás nélkül jóváhagyta. A közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták megsemmisítését előíró megállapodás szovjet ratifikációs okmányát Andrej Gromiko a televízió nyilvánossága előtt ífta alá. életkörülményeinek javítását. A háromnapos tanácskozáson 585 választott küldött, valamint a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság tagjai vesznek részt. Külföldi vendégeket nem hívtak meg. Egyetlen napirendi pontként „A JKSZ eszmei-politikai vezető szerepének szilárdítása, egységének erősítése és felelősségének fokozása a válság leküzdéséért folytatott harcban” témakört vitatják meg. Erről Bosko Krunics, a KB Elnökségének elnöke tartott bevezető beszámolót. Franciaország Parlamenti választási hadiárat A francia parlamenti választási hadjáratban egyre világosabban kibontakozik a Szocialista Párt és a polgári centrum, másfelől a hagyományos jobboldal és a Nemzeti Front által képviselt szélsőjobboldal közeledése — akkor is, ha a választási listák még nem ezt mutatják. Az FKP és a CGT szak- szervezet elítélik a szocialista szövetség keresését a centralistákkal, ami szerintük fenyegeti a dolgozók érdekeit. Michel Rocard miniszterelnök Bordeux-ban és An- gouleme-ben tartott választási gyűlésein hangoztatta, hogy a leendő szocialista párti kormány politikája „nyitni szándékozik nemcsak az ellenzék, hanem az egész társadalom felé”. Rocard azt bizonygatta, hogy ez nem jelenti a jobboldallal való szövetkezést, hanem azt, hogy a kormány minden törvényjavaslatánál, módszeresen igyekszik megszerezni minél több más pártcsoport egyetértését is, saját szocialista párti felfogását csak „munkaalapnak” tekintve. Rocard szerint a mai és a leendő kormány fő céljai a a kettős társadalom (sikeresek és jómódúak, valamint a szegények) felszámolása lesz, Raymond Barre, a polgári középpártok volt elnökjelöltje egy lapnyilatkozatban kifejtette, hogy Franciaország politikai erőviszonyainak az NSZK-éhoz hasonló irányban kellene fejlődniük. Megnyílt a JKSZ konferenciája Pakisztán magatartása miatt Módosulhat a szovjet csapatkivonások rendje Khomeini szerint Az Öböl-háború nem a tárgyalóasztalnál dől el Az első találkozás a Kreml Szent György termében (Telefotó — MTI)