Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-22 / 121. szám
Befejeződött az állásfoglalás-tervezet vitája (Folytatás az 1. oldalról) történelmi tapasztalataink alapján. Most nem az a kérdés, hogy lehet-e cselekednünk, hanem az, hogy mit kell és mit érdemes tenni. Az eredményeknek természetesen ára van. Ezért is fizetni kell, de összehasonlíthatatlanul többe kerülne a fpflpriqpcr TÍMÁR JUDIT, az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Kutatócsoportjának tudományos munkatársa a falvak népesség- megtartó képességéről szólva megállapította: ehhez először is olyan összetételű lakosság szükséges, amelyben még megvannak az egyszerű népesség-reprodukció feltételei. Elengedhetetlen továbbá a gazdasági megtartóképesség is, s olyan időszakban, amikor a hatékonyságot tűztük zászlónkra, nem sok esélye marad a „levetett” technológiával, ráfizetéssel dolgozó kisüzemeknek. Szükség van a népesség megtartásához legalább minimális infrastruktúra kiépítésre is. Csak hogy kérdés, megfelelő munkalehetőségek híján és idős lakossággal hogyan teremthető meg az elvárt „önerőre támaszkodás”. Számos olyan apró falu létezik, ahol már nincs esély a demográfiai erózió megállítására. Akkor pedig ne keltsünk hamis illúziókat az ilyen települések lakóiban. Ki kellene jelölni a legfontosabb, reálisan véghezvihető feladatokat, pontosan meghatározva, hogy mit. minek az árán tudunk megvalósítani. És ha az egyik oldalon ecseteltük a választott út előnyeit. akkor a másik oldalon fogalmazzuk meg a visz- szavonulási stratégiát. A helvi érdekek felismerése, képviselete, az önállóság, az önigazgatás csupán felülről leosztott feladatként nem megy. Ehhez alulról szerveződő társadalom, a politikába mindenkinek egyenrangú félként való bevonása szükséges. Blapszervezel: a pártmunka műhelye DR. TÉNYI JENŐ. a Pécsi Orvostudományi Egyetem intézetvezető egyetemi tanára bevezetőben a népegészségügy helyzetéről szólt, majd gondjainkat ecsetelte. Az ezer lakosra jutó általános halálozás, a születéskor várható átlagos élettartam, a társadalmi beilleszkedési zavarok előfordulási gyakorisága aggodalomra ad okot. A helyzet romlása, ha változást nem tudunk elérni, az ezredforduló táján olyan kritikus méreteket ölthet, melynek demográfiai és gazdasági kihatásai elsőrendű társadalmi-gazdasági gonddá nőhetnek, és válságos helyzetet teremthetnek. Ennek ellenére a körülmények nem végzetszerűek, van kiút — hangsúlyozta dr. Tényi Jenő, majd rámutatott: a nemzetközi és hazai tudományos tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy ez a kiút a társadalmi méretű összefogásban és tudatos cselekvésben, az egészségpolitika megújításában és a különböző társadalmi szektorok együttes, az összefogáson alapuló cselekvésében jelölhető meg. A felszólaló hitet tett amellett, hogy mind az egészségmegőrzési program sikere, mind a hatékonyabb küzdelem a krónikus betegségek visszaszorításáért, alapvetően függ az önellátás, az önsegítség és a laikus segítség fontosságának felismerésétől. Javasolta, hogy az újonnan megválasztandó Központi Bizottság mielőbb tűzze napirendre a népegészségügy helyzetének átfogó elemzését. DÉVAINÉ SERES ERZSÉBET, a Kaposvári Tejipari Vállalat osztályvezetője az alapszervezeti munka fontosságáról beszélt. Emellett érvelve elmondta: minden kommunista valamelyik párt- alapszervezetnek a tagja, az alapszervezetek szervezetileg átfogják egész társadalmi-gazdasági életünket. A párt politikáját ki-ki a munkahelyén valósítja meg. Ha nem így gondolkodunk, nem így fogjuk fel a párttagok, a pártalapszervezetek hivatását, akkor a párt vezető szerepe, egysége nem érvényesülhet. A pártértekezletnek ki kell mondania, hogy az alapszervezetek a pártmunka műhelyei, s nem „leosztott” feladatok végrehajtói. A párttagság bevonása a döntés előkészítésébe elengedhetetlen, és napjainkban tényleg megvalósulóban van. Az így hozott határozatok valóságtartalma, végrehajtásuk realitása összehasonlíthatatlanul nagyobb lesz az eddigieknél. . Rámutatott: a párt megújulása a munkahelyi pártalapszervezetek helyének és szerepének tisztázása nélkül nem lehetséges. Majd javasolta, hogy az állásfoglalás-tervezetnek azt a megállapítását, hogy „akialakult helyzetért felelősség terheli a Központi Bizottságot és végrehajtó szerveit továbbá a kormányt és intézményeit is” módosítsák úgy, hogy „a kialakult helyzetért a felelősség elsősorban a Központi Bizottságot és a végrehajtó szerveit, továbbá a kormányt és intézményeit terheli”. A szünetben ketten a Szolnok megyei küldöttek közül Aktív nemzetközi szerepvállalás SZŰRÖS MÁTYÁS, az MSZMP KB titkára a stabilizációs és kibontakozási program valóra váltásának legfontosabb külső feltételeit elemezve hangsúlyozta: — A szocializmus, a munkásmozgalom egésze felelősségteljes időszakot él át: történelmi korszakváltáshoz, világméretű reformkor küszöbéhez érkezett. Az elméleti alapokat is mélyen újragondolva gyökeresen meg kell újulnia, mert csak így válhat jövőbemutató alternatívává az emberiség számára. A magyarországi fejlődés ennek az általános folyamatnak szerves része, sőt, bizonyos értelemben előfutára volt, és ma is előrelendítő je lehet. A magyar és az egyetemes szocialista fejlődés eme „egyirányúságának” jelentőségét aláhúzza az a történelmi tapasztalat, hogy gazdasági és politikai reformterveink következetes megvalósitása nem nélkülözheti a megfelelő nemzetközi szocialista hátteret. Egy szocialista ország elszigetelten, magára hagyatva aligha képes következetes és átfogó reformpolitika folytatására; különösen érvényes ez a kisebbek számára. Nekünk fontos háttér és bátoritás. hogy a közelebbi és távolabbi szocialista környezetünkben zajló történelmi jelentőségű változások ma már nemhogy fékeznék, hanem inkább ösztönzik és segítik immár két, sőt három évtizedes törekvéseinket. Abban, hogy nemzetközi politikai körülményeink kedvezően változtak az elmúlt két-három évben, legnagyobb hatása és jelentősége annak van, hogy a szocialista világban kibontakozóban van a szocializmus megújhodása. Kétségtelen persze, hogy a reformfolyamat a világszocializmus fejlődésének még nem kizárólagos, hanem kiteljesedőben, fejlődőben lévő irányzata, a kor követelménye. A változások legfontosabb jellemzői között említette, hogy enyhült a nemzetközi légkör, nőtt a bizalom a kelet—nyugati kapcsolatokban, mindenekelőtt azért, mert javult a szovjet—amerikai viszony. A magyar külpolitika élt a kedvező változások kínálta lehetőségekkel, aktív nemzetközi szerepet vállalt magára, a szocialista országok együttműködésének megújulása jegyében a nemzetközi fellépés egyeztetésében és a közös álláspont képviseletében valameny- nyi érdekelttel együtt egyenjogú partnerként lépve fel. — Társadalmi rendszerünket és gazdaságunkat úgy tehetjük hatékonnyá — folytatta —, ha hazai reformunk és nyitottságunk révén egyre több ponton és még szervezettebben csatlakozunk a világgazdasági, a nemzetközi politikai rendszer egészéhez, szocialista és tőkés viszonylatban egyaránt. Mindez további aktív nemzetközi szerepvállalást igényel, nem hagyhatjuk sodortatni magunkat az eseményekkel, részt kell vennünk a számunkra is kedvező külső feltételek formálásában és tartóssá tételében. A többi között a szocialista országok két- és többoldalú együttműködésének tartalmi és szervezeti korszerűsítésében, abban, hogy létrejöjjön a KGST-nek a tagállamok fejlődését dinamizáló funkciója. Ugyancsak rendkívül fontos feladat a fejlett tőkés országokhoz fűződő egyenjogú és kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztése. Történelmi jelentőségű felismerés és teendő a nyugat-európai gazdasági integrációhoz való kapcsolódásunk elrendezése. Itt nem maradhatunk le, mert 1992-től új helyzet jön létre. Csökkenteni kell a szakadékot Európa két része között, mert az egyetemes érdek, és külön-külön minden európai ország érdeke. A lényeg ez, hogy minél jobban kapcsolódjunk be a nemzetközi munkamegoszr tásba, és illeszkedjünk be az internacionalizálódó termelő erők világrendjébe. Az eltérő társadalmi rendszerű országoknak nem csupán egymás mellett, hanem együtt és egymással kell élniük és sokrétűen együtt kell működniük. Az eredményes külpolitikai munkának ma két elengedhetetlen belső feltétele van: a stabilitás megőrzése, valamint az elavult gazdasági és politikai struktúrák átalakítása. Az egyéni és a kollektív felelősség feltárása, a személyi változások ennek szükséges feltételeit képezik, de önmagukban nem jelentenek megoldást gondjainkra. A pártértekezlet dokumentum-tervezetének vitája során elhangzott vélemények újólag igazolták azt is, hogy külpolitikánk időszerű, belpolitikailag is indokolt feladata a határainkon túl élő magyarság sorsával való törődés. A problémát természetesen nem mi kerestük magunknak, számos gondot a körülmények kényszerítettek ránk. A séma, mely szerint „a nemzetiségi kérdés tökéletesen megoldódott”, ugyancsak a múlté. Párttagságunk körében gyakorlatilag teljes az egyetértés azzal, hogy a párt- és állami vezetésünk az utóbbi időben nyíltan is síkraszáll minden nemzetiség kollektív és egyéni jogainak szavatolásáért, fellép a nemzeti önazonosság megőrzésének korlátozása, a méltatlan megkülönböztetés és a durva beolvasztási törekvések ellen. A magyar közvéleményt különösen és joggal aggasztja a Romániában élő magyarság sorsának alakulása. Az aggályokat erősiti a körökben tömegessé váló átte- lepülés kényszere. Lakosságunk többsége együttérez a hozzánk érkezőkkel, kész segíteni rajtuk. Ugyanakkor annak is tudatában vagyunk, hogy az áttelepülés nem oldhatja meg egy kétmilliós közösség gondjait. Minden ember természetes joga, hogy törvénytisztelő polgárként szülőföldjén boldogulhasson. Népünk, párttagságunk azt reméli, hogy ez a feszültség a civilizált nemzetközi normák, a lenini nemzetiségi politika, a népek, nemzetek önrendelkezése elveinek érvényesítésével végül megnyugtatóan rendeződik. Az MSZMP, a magyar kormány ennek érdekében cselekszik, és mindig kész a kielégítő megoldás előmozdítására. A szocialista Magyarország hozzájárul a világ jobbításához. Űj közmegegyezésre van szükség POZSGAY IMRE, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára elöljáróban kijelentette: — Az állásfoglalás-tervezetet elfogadom, annak politikai irányvonalával egyetértek. Annyi okos szó és fontos gondolat elhangzása után mind szűkebb térre szorulnak azok, akik még valami újat, fontosat akarnak mondani. így aztán egyre többen leszünk, akik a változás szándékát megerősítő hitvallást vállalják inkább, mint újabb javaslatok megtételét. Hiszen tudjuk, hogy milyen keveset érnek azok a javaslatok, amelyek mögött szervezett erőket és szervezeteket nem tudnak felsorakoztatni. Éppen most van itt az ideje, hogy elkötelezzük magunkat az új szervezeti elvek mellett, amelyek az egység görcsös és bénító követelményei helyett a vitában, az áramlatok küzdelmében, a kisebbséget is védő, alkotó környezetben alakítják ki az új minőségű egységet. Ehhez elegendő, ám nélkülözhetetlen is a mély meggyőződés, s annak a nagy önuralmat kívánó türelemnek a megteremtése, amely tiszteletben tartja mások jogát az önálló gondolkodásra. Ahol az egység rituális és monolitikus, ott az nem a haladás, hanem a hatalom szolgája. Ilyen helyen a vita a démon, mely az ellenség nevet kapja. Ahol az egység alkotó. ott a vita a megújulás eszköze. Bajaink méreteit és azok legfőbb okait ismerjük. A tavaszi pártviták és a társadalom megnyilvánulásai tudósítottak bennünket arról is, hogy nemcsak az elégedetlenség nőtt az országban, hanem a felelősségérzet és a cselekvőkészség is. A magyar politikai élet a maga bonyolultságában ma a megosztottság jeleit mutatja, de éppen ezért tartalmazza a haladás lehetőségét. A fennálló viszonyok elutasításában ugyanis ma már nemcsak népgazdasági és a háztartási veszteségek miatti elégedetlenség munkál, hanem az a hit is, hogy lehet ezt másképpen is csinálni. Persze, hogy ez a bírálat viharát is meghozta. Félreérthetetlenül kinyilvánították a bizalmatlanságot a rendszer hivatalos intézményeinek működőképessége iránt. Zengett az ország a felelősség számonkérésétől, a garanciák követelésétől. De gondoljuk csak végig, hogy a rossz közérzetnek mi volt a valódi és általános oka. Ügy hiszem, legfőképpen a -késlekedés és a tehetetlenség. Ezt erősítette meg a létbizonytalanság, a távlatnélküliség. Mégis a gazdasági veszteségek, a morális lealacsonyo- dás miatti elkeseredés nem az önfeladás, hanem az öntudatosodás felé vitte társadalmunkat. A nép végrehajtotta a fordulatot. Most van megvalósulóban nálunk az a lenini alapgondolat, hogy a nép érdekeire hivatkozó kormányzást fel kell váltani a nép által való kormányzásnak. Ebben a fordulatban semmivel nem helyettesíthető szerepe volt a párttagságnak, mert miközben a pártnak, mint szervezetnek csökkent a tekintélye, megcsappant iránta a bizalom, a párttagság és a pártonkívüliek, a kommunisták és a nép, a nemzet egymásra találtak. Kiderült, mint annyiszor, hogy egymástól nincs mit félniök. Félni csak attól kell, hogy a politika a csendes, de mégis forradalmi értékű változásoknak csupán a hordalékát látja, és a kockáztatni is képes kezdeményező szellem helyett hatalomféltő reflexei lépnek működésbe. működő társadalmi szervezeteknek, mozgalmaknak és az egyesületi törvény alapján alkotmányosan működő állampolgári közösségeknek, érdekképviseleteknek. Vagyis, Mihail Gorbacsov szavait is idézve — hiszen azok, nagy örömünkre, egybecsengenek a mi törekvéseinkkel — a szocialista jogállam és a szocialista pluralizmus együtthatásával megteremthetjük az emberek közötti szolidaritásra, demokráciára és vállalkozókedvre alapozó hatékony, vonzó szocializmust, amely ugyan Hozzászól Pozsgay Imre Azt remélem, hogy a pártértekezlet után alaptalannak bizonyul ez a félelem. Mi az, amit Magyarországon párttagok és pártonkívüliek egyaránt tudnak? Tudják, hogy a XX. században a katasztrófák kezelésére szolgáló összes tartalékunkat kimerítettük. Nincs több lehetőségünk katasztrófák elviselésére. Nekünk élni kell, és előbb-utóbb ismét jól élni. Ennek a célnak az eléréséhez új köz- megegyezésre van szükség. A népfrontmozgalom történelmi feladata, egyben saját megújulásának is nagy esélye részt venni ennek az új közmegegyezésnek a létrehozásában. Az új közmegegyezés előkészítésében a népfront — hivatásának is megfelelően — támogathatná a közjogi viszonyok megújítását, az alkotmány, a választási törvény reformját, a népszavazásról, valamint az egyesületekről szóló törvény megalkotását, az alkotmánybíróság és a közigazgatási bíróság felállítását. Mindezek együtt biztosítanák a hatalom megosztását és ellenőrzését, hogy ezáltal szervezetileg és jogilag megszűnjön minden szinten az önkény és a hatalommal való visszaélés lehetősége. A közjogi viszonyok fejlesztésével együtt kell haladnia az állampolgári jogok kiteljesítésének, amelynek feltétele a szuverén törvény- hozás, az önállóan politizáló kormány, az erős tanácsi önkormányzat és az önrendelkezésre képes, az ország felelős birtokosaként viselkedő érett állampolgár. Ezek között az alkotmányos keretek között nem csökkenő, hanem növekvő szerepe lesz a pártnak és a vele autonóm módon, partnerként együttnem lépett ki még a szükségszerűség birodalmából, de lépteit a szabadság birodalma felé irányítja. Azt tartják: egy nemzet lesüllyedésének jele, ha tagjai semmibe veszik a törvényt. Ez többnyire ott szokott bekövetkezni, ahol az ellenőrizetlen állam mindig csak a maga javára, önkényesen értelmezi a törvényt. Mi emelkedő nemzet akarunk lenni! A szocialista jogállam közelebb visz ennek a feladatnak a teljesítéséhez. Másként reménytelen a gazdasági felzárkózás is a fejlettebbekhez. Ritkán történik meg, hogy Magyarország és a világtörténelem óramutatói együtt járjanak. Most itt van ez a kivételes alkalom, jól kellene bánnunk az idővel. Ez esetben ne legyen igaza Kossuthnak, aki azt mondta: a magyar történelmen vörös vonalként húzódik végig egy szó, késő. A nemzedékváltás és a felelősség-érvényesítés nyelvén csak dadogva tudunk beszélni. mert amire nincs érvényes, intézményes megoldásunk. arra nincs érvényes szavunk sem. A felelősség megállapítása minden fejlett politikának része. Az állampolgároknak és a pártok tagjainak jogos szükséglete. Én most azt javaslom mégis, hogy ezt a felelősségre vonást végezzük el együtt, lélekben, ki-ki addig a mértékig, amíg saját felelősségével nem találkozik. S aztán így önmagunkban megbékül- ve keressük az előttünk járó nemzedékben azt, ami abban nagy, és tiszteletre méltó . Önbecsülésünkhöz és üdvösségünkhöz ez is hozzá tartozik. Az értekezlet vitája megerősíti hitünket: újra élcsapat lehetünk, lesz magyar kibontakozás! agrárprogram hosszabb távra KRASZNAl LAJOS, a Pest Megyei Pártbizottság első titkára utalt arra, hogy a párttagok közül sokan bizalmatlanná váltak a párt vezető testületéivel szemben, egy sajátos bizalmi válság jelei mutatkoznak. Majd így folytatta: — Nem vitatom, hogy osztozni lehet és osztozni kell minden szinten a felelősségben. Amit a népgazdaságból nem tudtunk kipréselni, azt megpróbáltuk agitációval pótolni. A kiútra történelmi analógiákat kerestünk, vígasztalgattuk magunkat, hogy voltunk már kilátástalanabb helyzetben is és azon is úrrá lettünk. Mindinkább jelszóvá érett: nem többet kell dolgoznunk, hanem másképpen, jobban! És eközben nem vettük észre idejekorán, hogy összetett gondjaink sok vonatkozásban a túlélt mechanizmusok következményei. — A felelősségérzet és a tehetetlenség lassan minden szinten szembefordult egymással, amelynek eredménye az egymásra mutogatás és az önmarcangolás lett. Tömeges igény ma már, hogy ha a párt alkotmányosan is a társadalom vezető ereje, akkor mutasson a nemzet számára kivezető utat. És ez már inkább tömeges társadalmi követelés, mint a bizalom megnyilvánulása. Felszólalása befejező részében sürgette, hogy a párt különböző szintű szerveinek és testületéinek működését övező „misztikumot”, a döntések túlzott centralizálását vizsgálják felül, szakítsanak a kádermunka kontraszelekciós mechanizmusaival, s teremtsék meg az önmagát folyamatosan újrateremtő, cselekvőkész pártegységet. IZSÁK GYULA, a Bátaszéki (Folytatás a 3. oldalon)
