Szolnok Megyei Néplap, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-13 / 87. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. ÁPRILIS 13. Panaszok és bejelentések tapasztalatai Láthatatlan mérlegek, szakadó nadrág, „rokkant” szekrénysor A Hazafias Népfront megyei bizottságához és a fo­gyasztók megyei tanácsához tavaly tizenhét bejelentés, észrevétel érkezett. Levélben, írásban hatot küldtek, míg személyesen tizenegyet közöltek. Ügy látszik, szóban egy­szerűbb panaszkodni, hiszen nem csak hogy toll és tinta, de még papír sem kell hozzá. A kritikák közül tizenhárom közérdekűnek bizonyult, és a panasztevők józanságát mi­nősíti az is, hogy a tizenhétből kettő kivételével minden felvetés jogosnak, megalapozottnak bizonyult. A kritikákra az érintett cégek, vállalatok, szövetke­zetek — egyetlenegyet kivé­ve, amelyre még visszaté­rünk — a népfront jelzései alapján válaszoltak, intéz­kedést ígértek, vagy már in­tézkedtek. Így a Kunszent- márton és Vidéke Áfész ki­cserélte az egyik panaszos­nak a bútorát, egy meglehe­tősen hibásnak bizonyuló elemes szekrénysort. Némi fátylat legfeljebb az a tény borít eme cselekedetre, hogy mindez a vevő többszöri utánjárása, sőt a fogyasztók megyei tanácsának közben­járására történt. A másik ügy is tanulságos. Egy többgyerekes, szerény jövedelmű édesanya az egyik fiának új nadrágot vásárolt az üzletben. Másnap a gye­rek elkövette azt a hibát, hogy felvette a várva-várt ruhadarabot, amely az első guggolásnál szétrepedt a térdén. A Szolnoki Sztár Aruház — mivel ott adták el — elküldte az árut a Ke­reskedelmi Minőségellenőrző Intézetnek. Csodák-csodája, a szigorú cég szakvéleménye imigyen hangzott: a nadrág minősége jó, csak azt a gye­rek nem • rendeltetésének megfelelően használta. (Ami igaz, az igaz: a vásott kölyök nem átallotta felvenni, sőt mint kiderült, még valamiért le is guggolt benne, ami el­len a selejtes szövet recsegve tiltakozott). Hogy e bonyo­dalom végülis boldog vég­gel zárult, ez a vállalat igaz­gatójának köszönhető, aki látva a Kermi lehetetlen ál­láspontját, a „szakvélemény” ellenére kicserélte a kelleté­nél több helyen szel elő. nad­rágot. Hogy ne csak a derűs ese­tek kerüljenek tollvégre, szólni kell az árnyoldalról is. Többször is lakossági beje­lentés érkezett a szolnoki pi­accsarnokban lévő két bolt ellen azért, mivel a mérle­gek a vásárlói oldalról nem, vagy csak alig láthatóak. Az egyik érintett cég a Szolnok és Vidéke Áfész válaszolt a népfront levelére, amelyet tavaly szeptemberben kel­teztek. Ebben köszönik az észrevételt és írásba adták, legkésőbb egy éven belül számkijelzős mérleg beállí­tásával rendezik a kérést. Ez a magyartalan nevű, mo­dern szerkezet igazi csoda — no, meg az ára is az — mert nemcsak a súlyt, hanem az egységárat, sőt a fizetendő végösszeget is mutatja. A másik cégről, a Zagyva- rékasi Béke Termelőszövet­kezetről sajnos mindez nem mondható el, pedig az ő üz­letük ellen is ugyanez a pa­nasz érkezett. Éppen ezért a HNF megyei bizottsága ta­valy szeptemberben nekik is elküldte levelét a fogyasztók mérlegükkel szembeni kifo­gásairól. Mindezeken túl ep. üzletet is felkeresték, bár írásbeli választ a felvetésre április elejéig nem kaptak. Éppen ezért nem véletlen, hogy a HNF irányítása alatt tevekenykedő Fogyasztók Országos Tanácsa árfigyelői munkájában egyre több tár­sadalmi ellenőr, aktíva vál­lal feladatot. Megyei tapasz­talat is., hogy sajnos, akad bőven téves ármegállapítás, főleg a gyermekholmiknál. Ügy tűnik, az árak máris meghaladták a családok, a többgyerekeseik tűrőképessé­gét. Nem beszélve arról, ha ezekre egyes üzletek még „rá is tesznek”. így volt ez Kisújszálláson is, az úgyne­vezett 500-as áruházban, ahol 177 pár fiú és leányka cipő­nél az új árak megállapítá­sánál 8 ezer 455 forint jogta­lan bevételt értek el. Ezt természetesen elvonták tő­lük, de az emberben önkén­telenül is az a kérdés mo­toszkál: vajon hány hasonló hely lehet szűkebb hazánk­ban, ahová esetleg még nem jutottak el az ellenőrök? Ezért a közeljövőben növek­szik az árellenőrzések sze­repe, sőt száma is. Tévedés ne essék, nem kötözködés végett, hanem a boltokba be­térők érdekében. D. Szabó Miklós A kutya, a szögvas meg a visszáru Mondja a mester, aki a könyvespolcomat fabrikálja — tudják, nem szeretem azo­kat a nehéz tölgyfa meg ilyen, olyan bútorokat, jobb a fenyő-széldeszka — hogy szerezzek egy 35 centis szög­vasat. Megyek ide, megyek oda: csak három, meg ötmé- iteres nagyságban árulják. Panaszolom a mesternek, hogy jártam a boltokban a szögvassal. Néz rám, mint a hülyére: nem azt mondtam magának, hogy „szerezzen”. Ízlelgetem a szót, akárho­gyan is rágcsálom a zene­szerzés jut eszembe. No, hogy lesz ebből szögvas?! Nem megy, mondom a mesternek. Mire ő: ne legyen már olyan gyámoltalan, egy 35 centis valami alig nagyobb egy ce­ruzánál, a belső zsebben is elfér. Ekkor már valamelyest megvilágosodott az agyam, mit ért szerzésen a mester! A kőtáblán ez tiltásként sze­repel: „Ne lopj!” No, ennyi­re még nem vagyok vallá­sos, inkább elmentem a vas­telepre — igen hosszú, kö­rülményes neve van külön­ben — hátha találok egy olyan vasat amelyik a polc­hoz kellene. Csinos kis vas­kapun lehet bejutni a telep­re, de mit ad isten egy vi­csorgó kutyafej nézetű velem farkasszemet egy kerek zo­mánctábláról: „Vigyázz a kutya harap!” Mellette, gon­dolom a nyomaték kedvéért még egy tábla: Harapós ku­tya!" Erősen elgondolkoztam ezen a különös fogadtatáson, anti-árukínálaton, de a te­lepbeliek mentségére az is eszembe jutott, hogy bizony a kereskedők élete se fené­kig tejföl! A múltkoriban például az egyik szolnoki boltban egy vevő „megha­rapta” az eladót. Hallottam, mondták is akik belül áll­nak a pulton, hogy hovato­vább nekik veszélyességi pótlék járna, úgy viselked- péjt némely vevők. Azt meg Füstölgők magamban olvastam valahol, hogy a pincérek megverték a ven­dégeket. Akkor tehát a ven­dégeknek is járna a veszé­lyességi pótlék! Ahá! Nem is rossz! Annyit beszélnek a bérreformról^ itt az üdvözítő megoldás, hiszen a társada­lom egyik része a pult egyik, a másik része a pult másik oldalán áll, tehát ha a vevők, vendégek és az eladók, fel­szolgálók Is veszélyességi pótlékot kapnának, lényege­sen javulnának a jövedel­mek. Hogy erre a nagyon egyszerű megoldásra miért nem gondoltak a közgazdá­szok?! Amíg végigmorfondíroz­tam mindezt a kutyás vaste­lep kapuja előtt., megszánt valaki az irodából, s ki­kiabálta az ablakon, hogy bejöhetek nyugodtan a ha­rapásveszélyre figyelmeztető táblák a nyitva tartási időre nem vonatkoznak, csak éj­szakára. Minden jóra for­dult, vasat is találtam, bol­dogan vittem a mázsához. Ott aztán kinevettek! Ugyan jó ember, hogy mérjük le, hát ez egy kiló sincs, tegye a kabátja alá, aztán vigye. Mégiscsak igaza lett a pol­cos mesternek: szereztem szögvasat. De ezzel még nincs vége, mert a mester rögtön káromkodni kezdett, ahogy meglátta a szerzemé­nyemet! Ki volt az az ökör. aki ezt magára tukmálta, hát ezt már elette a rozsda: vi­gye neki vissza, ne nézzen engem palinak, ez már a vastelepre se való, azért ad­ták magának! Talán meg is fogadtam volna a bősz szak­ember tanácsát, de felfedez­tem g, kérdésben egy súlyos ellentmondást: ha a negy- venvalahány dekás szögvasat már tényleg megette a rozs­da. hogy a vastelepre se va­ló, akkor minek vigyem visz- sza, hiszen ott sem érték! Persze, hogy nem, kaptam a iejemnez, azért monataK, hogy vigyem ki a vastelep­ről! Nem vittem vissza, nem küldtem vissza. Különben is figyelmeztető példa előttem az egyik ismerősöm esete. Nagy szélmalomharcos az il­lető, ha olyan árut vásárol amelyik nem állja ki az idők próbáját — a puding próbá­ja, hogy megeszik! — vissza küldi az árut oda ahol gyár­tották. Hónapok óta csatázik már a különböző cégekkel. Mondanom sem kell, ez igen-igen megviseli az ideg- rendszerét, de a pér^rtárcá- ját is. A napokban azonban nyugodtnak, kiegyensúlyo­zottnak találtam. Ezt szóvá is tettem neki. Igen, igen, barátom, mondta csöndes szóval, elégedett mosollyal, egy ideje már nem ideges­kedem. Hát ezt meg, hogy csinálja? — akartam meg­tudni a hosszú élet titkát. Sejtelmesen mosolygott: nézze, a hónap első felében a fizetésem felét elköltőm különböző vásárlásokra, a pénzem másik fele elmegy bélyegre, csomagra, ettől kezdve aztán nincs miért idegeskednem, — nem ve­szek semmit. A rend kedvéért hozzáte­szem; nem vagyok híve az ilyen summás általánosítá­soknak. Meg különben sincs magánnyomozó irodám, hogy kiderítsem, kik miatt ment össze a tej a fazékban. A trehányságnak nemigen van nálunk gazdája. Végül is be­bizonyítanák nekem, hogy a tehén volt a hibás. Menjek ki a szandai rétre, a legelő­re, hogy megvitassam a kér­dést valamelyik jámbor ké­rődzővel? De melyikkel, a sok közül. Ej, miket is hordok össze, hetet, havat, hát a szandai réten víz van. kiöntött a Ti­sza. .. Tiszai Lajos A védelem központjában Tetőzés után a Tiszánál A sportreptérnél fordulok a szandai gátra, a Tisza a tövét nyaldossa. A lágy fod­rok koszos hordalékot ütö- getnek a töltés oldalának. Vízben a gyönyörű, most virágzott fűzfasor; vízi nö­vénynek csaptak fel a nyárfák is az ártéren. Úszik a szandai rét, a sportreptér. A Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság 07/4 számú gátőrházában Erdei István a gazda, éppen évtizede. Meg­áll a kapuban, udvariasan köszönt csak aztán tessékel beljebb. Igen, a gátőrökben, a vízügyi szolgálat emberei­ben még van tartás. Mohácsi Ervin a 62,7 ki­lométer hossszú, Cibakházá­tól Törökszentmiklósig ter­jedő védelmi szakasz főnö­ke. Hamarjában közli az alapvető tudnivalókat: — Hétfőn délelőtt tízkor rendelték el a másodfokú készültséget. Elmondom, mit jelent: az első foknál csak nappali szolgálat van, a má­sodfoknál kétszer 12 órában fokozott figyelőszolgálat lép életbe, a veszélyes helyekre — a csatornák becsatlako­zásaihoz, a zsilipekhez — vészőröket állítunk. A mi szakaszunkon négy vészőr teljesít szolgálatot. — Az igazgatóság napi je­lentésében olvastam, hogy Szolnoknál hétfőn tetőzött a Tisza 773 centivel. — Tényleg tetőzött. A dé­li vízálláshoz képest este hatkor 1—1 centis apadást észleltünk, előtte valamivel azt tapasztaltuk, hogy nem emelkedett tovább. Az ilyen­re mondjuk, hogy áll a víz. — Valóban ez volt az idei ötödik árhullám? — Ami a Felső-Tiszán az Beavatkozásra nem kell számítani A szél azért „meglögybölné" Arat ilyenkor a halász ötödik, az nálunk az első. Ott ugyanis nagy a folyó esése, lezúdul a víz. Miná- lunk meg, a teknő közepén lelassul. Csodálkoztam, hogy nem gumicsizmás, viharkabátos emberekkel találkoztam az árvíznél. Egyszerű a ma­gyarázat: — A töltés koronamagas­sága másfél méterrel halad­ja meg a várható legmaga­sabb vízszintet, ez a Tiszán már végig igaz. A mostani 773 centiméter hol van az 1970-es kilenc méterhez? És még arra számítsd a másfél métert! Úgyhogy, műszaki beavatkozásra most nemigen kell számítani. — Ha már belekezdtünk, emlékezzünk régi árvizekre! — Az volt az eddigi leg­magasabb víz a Tiszán. Ak­kor május utolsó napján 909 centit mértek Szolnoknál. Hetvenkilencben megállt ki- lencszáznégyoél. Az ezután következő legmagasabb vi­zet 1932-ben észlelték 894 centiméterrel. — Akkor hát teljes biz­tonságban vagyunk? — Igen, ami nem jelenti azt, hogy nem kell vigyázni. — Itt például, Rákóczifal- va alatt, mire? — Legveszélyesebb a szél. A Vegyiművek található a szemközti oldalon, láthatod az ártér lehet vagy három és fél kilométer széles. Egy jó kis nyugati-északnyugati szél alaposan meglögybölné a töl­tésünket. Akkor be kellene avatkozni; rőzsével vagy fó­liával védenénk a gátat. — És a fakadó víz? — Gyerünk, nézzük megl A fátőr Trabantjába pré­selődünk, s hamar meglá­tom a védett oldalon a csil­logó vízfelületeket. Mohácsi Ervin már sorolja is: 12,7 kilométer hosszon észlel­tünk fakadó vizeket, eíön- töttek 32 hektárt. Nagyrésze legelő, erdő. Egytizede lehet a tiszaföldváriak új vetésű cukorrépája. — Mi a helyzet a nyári gátakkal? — A mirhó-szandai nyári gátat 731-es szolnoki víz­mércénél adta fel a Rákóczi Tsz húsvét hétfőjén. Előtte érdemesnek látszott véde­kezni: földdel, homokzsák­kal. Ezertíz hektár került víz alá, ebben benne van az egész szandai rét meg a Ti- szaligettel átellenben levő mentetlen rész. A szépen zöldellő vetés­ben nyulak lakmároznak, adódik a kérdés: — Árvízkor mi lesz a va­dakkal? — Lassan emelkedett a Tisza, ilyenkor ki tudnak menekülni a vadak —mond­ja Erdei István. — És a halászat? — Ilyenkor arat a ha­lász! A halak a hamar föl­melegedő, sekélyebb vizet keresik, mozognak. — Nagy-nagy nyugalom­ban búcsúzhatunk? Levonult tehát az árhullám a Ti­szán? — Nono, ezt azért nem mondom — állítja a véde­lemvezető. — Egy hirtelen mediterrán ciklon meg vagy 20—30 milliméter csapadék garantálja a harmadfokú ár- vízvédelmi készültséget, az­az a 850 centis szolnoki víz­mércét. De ne fessük az ör­dögöt a falra! Mindenesetre ez még nem a zöldár, a zöldhullám. Az majd májusban jön, amikor a Kárpátokban ezer méter fölött is elolvad a hó. Egri Sándor Húsvét óta „úszik” a mentetlen (Fotó: Dede) „Antivar" Méhatka ellen „Antivar” néven méhatka elleni szert hozott forgalom­ba a Magyar Méhészegyesü­let, együttműködve a főváro­si Gyógyszertári Központtal. Az egyesület először saját tagjait látta el a papírcsí­kokkal és fiolával, amelyből a hatóanyagot lehet rácsöp- penteni a papírcsíkra. Az új atka elleni szer előállítá­sa olyan szakaszba került, amely -lehetővé teszi az egye­sületen kívüli méhészek el­látását is; ők a lakóhelyükön vagy annak körzetében levő szaküzletekben vásárolhat­ják meg az ,,Antivar”-t. Sajnos egy korábban, más úton forgalomba került ké­szítmény hatástalannak bi­zonyult, minek következté­ben tavaly a magyarországi mintegy hatszázezer méhcsa­lád legalább egyharmada el­pusztult. A károk felmérése még ma is tart. Az egyesü­let legutóbb megtartott inté­ző bizottsági ülésén felhív­ták a méhészek figyelmét ar­ra, hogy bírósági kártéríté­si eljárás megindításra ki­zárólag a területileg illeté­kes körzeti állatorvosnak, a méhészegészségügyi ellenőr­nek. valamint a helyi tanács megbízottjának tanúk-jelen­létében lefolytatott vizsgála­ta alapján van lehetőség. Az egyesület az atkagon­dok megvitatásának, a kö­vetkezményék orvoslásának szenteli április 23-ra kitű­zött gödöllői országos konfe­renciáját is. Ki mondja a Ismerősöm újságolja, hogy fia minden este für­dés után menetrendszerű­en beoson a nagyszobába, belecsimpaszkodik a nya­kába és vonszolja át a má­sik szobába azzal, hogy meséljen neki. Mi tagadás, férfi létére nem nagyon örül a dolognak, mert így rendszerint lemarad a Tv- Híradóról — de mivel a felesége még a konyhában, vagy a fürdőszobában szöszmötöl — nincs mit tenni, hagyja magát meg­győzni és ha eljön a fél 8 fintorogva indul át a kis- szobába. Ment is ez addig, amíg föl nem fedezte a köny­vesbolt kirakatában a me­selemezeket. Hogy ez ed­dig nem jutott eszébe — csapott a homlokára. No­sza, rögtön vett is belőlük legalább féltucatot, hogy legyen a mesékből megfe­lelő készlet, meghát nem sajnálja az ember a pénzt, ha a saját gyerekéről van szó. Gondolta ezután meg­ússza a kötelező esti me- séléseket, s úgy vette azo­kat a lemezeket, mintha automata mosógépet vagy porszívót vásárolt volna, ami megkönnyíti a ház kö­rüli munkát és növeli a hasznosan eltölthető sza­badidőt. Nem is csalódott, hiszen a lemezeknek az első es­tén óriási sikerük volt. A kisfiú szemei, fülei a le­mezjátszóra tapadtak, örült, tapsolt, sikongatott és legalább háromszor, négyszer meghallgatta ugyanazt a mesét. Így ment ez egy hétig, de az­tán a gyerek ismét a régi kéréssel, vagyis azzal ho­zakodott elő, hogy nem a lemezt akarja hallgatni, mert csak az az igazi, amit az apu vagy az anyu me­sél. így aztán megint visz- szatértek a régi gyakorlat­hoz, vagyis ha eljön az es­te, nem a lemezről szól a mese. hanem ismerősöm olvassa a különböző gyere­keknek szóló történeteket. Nos, én megértem a kisfiút. Eszembe jut ugyan­is, hogy kétéves kislányom pontosan így viselkedik. Mert hiába a szobájában fölhalmozott töménytelen játék, ez önmagában ke­vés, nem elégíti ki. Nem szeret egyedül lenni, ezért aztán gyakran fog kézen és invitál a szobájába. Mert bizonyára a meghitt­séget, az otthonosságot csak így leli meg a játék­ban is. Arra van szüksége, hogy mindig vele, hogy mindig mellette legyen va­laki. Így aztán az is elképzel­hető, hogy ismerősöm kis­fia most is meghallgatná, sőt talán mée kedvelné is a lemezről szóló meséket. Feltéve, ha közben ott ül­hetne az anyu vagy az apu ölében. — n. t. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom