Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-05 / 55. szám
1988. MÁRCIUS 5. Irodalom, művészet 9 Kard, toll, ecset Naplók, festmények szobrok az 1849-es szolnoki csatákról második, bővített kiadását. A levéltári kutatásokra, a szemtanúk visszaemlékezéseire épülő összegzés alapján az utókor szinte percről percre megismerhette a szolnoki csata történéseit, mozzanatait. 1849. márciusának első napjaiban a magyar csapatok Török- szentmiklóson és környékén táboroztak. A császáriak már ezt megelőzően valóságos erődítménnyé alakították Szolnokot. Részlet a szolnoki-rendház História Domus- ából: „1849-ik évi Február hó... Gramont tábornok Szolnokra jővén minden gondját oda fordította, hogy... a nagy részben felégetett Tisza hidat megépítse, ... a Tisza parthoz közel a közönséges töltéstől a Szálház felé meg ... más sáncot készíttetett. A Szanda felé vivő töltés mellett izmos fűz és topolya fákat... minden jóérzésű ember fájdalmára ... nagy darabon kivágatta...” A Tisza-híd térségében kialakított védelmi berendezéseken kívül a császáriak a Szent János kápolna mellett beástak 18 és 12 fontos ütegeket is. Az ágyúcsövek Szanda irányába néztek. Damjanich és vezérkara a lakosságtól pontos adatokat kapott Drámai napok 1849-ben: január 2-án elesett Pest és Buda. Január I l-én Kossuth Lajos a nemzet nevében — Debrecenben — elrendelte a Jászkunságban az általános népfelkelést. Szolnok is a császáriak kezére került. Pólya Tibor nagy méretű festményét a szolnoki Városi Tanács dísztermében láthatjuk. A lovon ülő, kardjával előre mutató tiszt alakijában most is Damjanich János jelenik meg képzeletünkben. Valójában a csatajelenetet Horváth Pál kapitány, a 19-ik zászlóalj parancsnokának naplója alapján festette a szolnoki művész. „Folytattam előrenyomulásomat a víz partján felfelé.... A. császáriak a Zagyván menekültek. Egy része két tiszttel két nagy csónakba szállott, a többiek a Zagyva mellett futván fölfelé reánk folyton tüzeltek. Német szóval felszólítottam a császáriakat, hogy: „Adjátok meg magatokat!” A legénység az evezést beszüntette. Harsány hangon kiáltotta a csónakban fennálló tiszt: „Továbbevezni!” Schwarcz János tizedes még egyszer az én felszólításomat német nyelven ismételte, de hogy reá nem hallgattak, a csónakban felálló tisztet 50—60 lépés távolságból... mellbelőtte. Az ... tántorogni kezdett, s a túlterhelt csónak felborult. Hullámaitól a mellette haladó csónak hirelen elsüllyedt. Még csak segíteni se voltunk képesek. Egynéhány, a Zagyva szélén úszkáló csákó jelezte a katonák sírját...” Az első képzőművészeti emlékünk az 1849-es szolnoki csatákról Perczel Mór január 22-i győzelméhez kötődik. A későbbi szolnoki festőiskola legendás megalapítója, August von Pettenkofen a császári ármádiában szolgált, hadifestöként. Más források dragonyos tisztként említik Pettenkofent, de ez nem mond ellent annak a ténynek, hogy rokonszenvezett a magyar szabadságharccal, s erre az is ad némi magyarázatot, hogy az édesapja Magyarországon született. August von Pettenkofen kőnyomata az 1849. január 22-i szolnoki csatáról 1851-ben jelent meg először, abban az évben amikor a festő visszatér „a hadakban szerzett" élményeinek színhelyére. A csaták elmúltával a táj még idillibb, így a „legszolnokibb osztrák festő” 1881- ig — hosszabb rövidebb ideig — 11 alkalommal festett a Tisza partján. Ha azt mondjuk, halljuk, hogy szolnoki csata, — Damjanich János tábornok és vörössipkás „fiainak” 1849—március 5-i győzelmét értjük alatta. Igazságtalan az utókor az első szolnoki csata győzteseihez, Perczel Mór katonáihoz. Részletek Mihálka Endre honvédtiszt naplójából: .......1849. jan uár 21-edikén Tiszabőhöz lett táborunk vezetve. Már a hónap elején bokán felüli hó esett, s folyvást kemény hideg volt; a Tisza oly erősen be volt fagyva, hogy Perczel az egész tábort annak jegén szállította át Tiszabő- nél, a Tisza jobb partjára. így haladtunk Szolnok felé, hol a császáriak Törökszentmiklós felől, a hídról várva tőlünk a megtámadást, azt megerősítették, s nem is álmodták, hogy oldalról támadhassuk meg; csak midőn a sűrű ködben egyszerre a Zagyva folyó- nál termettünk, mely szintén keményen be volt fagyva, s annak jegén át a mi zászlóaljunk... tömegesen szuronyt szegezve a városba rohantunk. A császáriak ezen megtámadást nem várták, de még nem is hitték ...” A Közlöny, a kormány hivatalos lapjának január 25-i száma közli Perczel Mór fényes, január 22-i szolnoki győzelmének hírét: „ ... Az ellen több mint másfél órán át mindkét részről folytatott kemény tüzelés után a csatapiaczot elhagyni és visszavonulni kényszerült.” Van Perczel jelentésében egy mondat, amely már számunkra a tavaszi hadjáratra utal: „Előrehaladásom diadalmas megkezdése és az ellenség 2000 főből álló lovasságának álig 1300 főnyi lovasságom általi megveretése igényt ád a megkezdett hadjárat szerencsés jövendőjére.” Ennek nem mond ellen az a tény sem, hogy a Szolnokról január 22-én kivert Ottinger tábornok helyett március első napjaiban már Karger császári generális volt az úr a városban. Az 1849. március 5-i szolnoki csata eseményei összegezve és pontosítva csak száz évvel később válhattak ismertté szélesebb körökben. 1949. március 5-én nyílt meg a Tisza partján a „Szolnoki csata” emlékkiállítás, amelyre a téma legelismertebb hazai kutatója Kaposvári Gyula összegyűjtötte Damjanich tábornok fényes győzelmének fellelhető tárgyi és szellemi emlékeit — az utóbbihoz értve a szépirodalmi, képzőművészeti alkotásokat is. A nagyszabású kiállításhoz kapcsolódva jelent meg először könyv alakban Kaposvári Szolnok 1848—49-ben című tanulmánya. Ezt követően 25 évvel később adta közre a Damjanich nevét viselő múzeum a tanulmány A magyar festők közül az elsők között Barabás Miklós tanítványa Than Mór festette meg a szolnoki csatát. A nagy méretű kép csaknem történethű, a helyszín többé-kevésbé az eredetivel megegyezik. Damjanich tábornokot illő vezéri pózban a támadás peremvonalában állítja a festő, bár a vezénylő főtiszt a csata végkimenetele érdekében ennyire nyilvánvalóan nem kockáztathatta életét. Damjanich személyes bátorságát kívánta előtérbe állítani a művész. Damjanich János carrarai márványból készült lovasszobra, Rad- nai Béla alkotása — a művész Fadrusz tanítvány volt — 1912 óta látható a Szolnoki Művésztelep előterében; Damjanich Györfi Sándor készítette szoborportréját néhány éve állították fel a Marx parkban; a képünkön bemutatott fametszet pedig a korán elhunyt Patay Mihály alkotása, a centenáriumra készült. Még a delet sem harangozták, véget ért a szolnoki csata. Hiteles szemtanúk szerint az Indóház- nál történt áttörést követően Damjanich János a mai Kossuth téri irodaház térségéből irányította az ütközetet, amelyet jelentőségénél fogva jegyzett fel csataként a történelem. Tiszai Lajos Fotó: Tarpai Zoltán A március 5-i szolnoki csatáról a leghitelesebb, művészileg is a legértékesebb képet Chiovini Ferenc festette 1954-ben. A képtől idegen minden hamis hérosz, felfokozott romantika, az ember elleni küzdelmet — az eredeti helyszínen — drámai erővel mutatja a festmény. a császári védővonalról. Ennek alapján született a terv: Vécsey Ernő Szanda felől színlelt támadással magára vonja az ellenség figyelmét, Damjanich a főerőkkel Cibakházánál átkel a Tiszán és a folyó jobb partján lopódzik Szolnok alá, onnan támad. Perczel január 22-én — a Tiszához viszonyítva — Szolnok fölött csapta be Ottin- gert; március 5- én reggel Damjanich tervei alapján a város alatt lényegében ugyanez ismétlődött. A szolnoki csata részletes leírását az utókorra hagyta Komlóssy Lajos őrnagy is, a debreceni zenede későbbi igazgatója. A több mint 300 oldalas kézírásos naplóból idézünk: „Martius 5.1849. Mihelyt világosodott, előre tolta gróf Vécsey dandárénak csapatát csaknem egészen a Tiszáig és tizenkétfontos ágyúkkal lövette a hídját, az osztrákok kitartóan feleltek. Ez alatt azonban Damjanich a 3-ik és 9-ik A Vasárnapi Üjság 1868-as évfolyamának zászlóaljak élén egyik száma adta közre: „A szolnoki temető megrohanta Szol- egy jeltelen sírjában kétszáz hős testvérünk nők városát an- nyugszik. Azok emlékére fognak díszes szobrot nak déli szélén, állítani...” A szolnoki Szabadság téren ma is mely rohamot az álló emlékmű Gerenday Antal budapesti „kő- Indóház udva- faragó-szobrász" munkája, sóskúti mészkőből rára felállított készült.. két 12 fontos osztrák üteg legnagyobb eréllyel védett ugyan, de zászlóaljaink gyors menete miatt egyszernél többet nem lőhetett, az Indóház nem sok veszteséggel elfoglaltatott... Benyomulni kezdett aztán a Varsányi különítmény Szolnok városába, hol 8 órakor reggel számos házban több osztrák tiszt találtatott ágyban fekve, kávézás közben, mikor mieinknek a város negyedrésze már kezében volt... Midőn a Vécsey dandár gyalogsága elűzte a hídfőt szállva tartott ellenséget, ... a járhatóvá tett Tisza hídján átvergődött ...” Az osztrákok keményen védekeztek a város különböző pontjain, de Damjanich vörössipkásai- nak, majd a hídon átkelt Vécsey hadtest katonáinak, nem tudtak ellenállni. Vécsey katonái a főutcán Abony felől támadó Ottinger dandár lovasait is megfutamították. A Karger dandár nagy része fogságba esett az Indóház — (a szolnoki köznyelvben Ószolnoki pályaudvar. A szerk. megjegy.) körüli harcokban, a többiek pedig Zagyvarékas irányába próbáltak visszavonulni. A Malomzug Zagy- va-hídján a menekülők összetorlódtak, a megáradt folyón át próbáltak menekülni, a feljegyzések szerint 400—500-an a vízbe fulladtak. KpjNH ■
