Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-05 / 55. szám
10 1988. MÁRCIUS 5. Mi lett veletek széplányok? Mester és tanítványok Tanműhelyi hétköznapok Nyolc éve jelent meg lapunkban egy cikk: A szép ség (nem) előny? címmel, amelyben néhány, megyénkben élő mutatós hölgy vallott arról, hogy az átlagtól eltérő bájossága döntő szerepet játszott-e az életében, mindennapjai alakulásában? Közülük öttel újra találkoztunk. Dr. Perge Judit sorsa — aki akkor is, meg most is a karcagi kórház orvosa — változott is, meg nem is. — Szakmai téren mindenképpen, hiszen azóta szakvizsgáztam, és belgyógyász lettem. Azt is mondhatnám, hogy gyakorlottabb és talán képzettebb. — Jelentett-e a szépség valamit? szépség (‘ (nem) előny? — Magánélet? D. Sz. M. Fotó: T. K. L. Ahol csak nyerni lehet A cipőipari szakmában az országban Martfűn működik a legnagyobb és legjobban felszerelt tanműhely. A Tisza Cipőgyár területén berendezett oktatóközpontban a cipőipari szakközépiskola és a szakmunkásképző intézet összesen mintegy 430 tanulója kap gyakorlati képzést. A műhely olyan, mint egy mini cipőgyár, a teljes technológiai sor gépein gyakorolhatnak a diákok. (Fotó: T.K. L.) Gyakorlaton a második osztályos szakmunkás- képzősök — Ugyan már, dehogy. Tudni kellett az anyagot, és mit se számított a külcsín. Imre Juliannát Incze La- josné- ként találom, aki a tisza- szent- imrei Aranykalász Tsz adminisztrátora. A férje gépkocsivezető. — ö kunhegyesi,, én meg idevaló vagyok és mindigei akartam menni a szülőfalumból valamilyen nagyobb helyre. Lajos viszont jól érzi magát, és ha minden igaz, az idén ugyanebben a községben elkészül a házunk is. — Gyerekek? — Hédi hétéves, Gergő pedig öt. — Boldog? — Azt hiszem igen. De a felelet úgy kerek, ha hozzáteszem: mivel a fizetés nagyon kicsi, temérdeket dolgozunk a férjemmel a háztáji gazdaságban, úgyhogy nagy a hajtás. Ezért aztán nem nagyon járunk sehová, mivel erre se időnk, se erőnk sincsen. — Nehéz a sorsuk? — Mit mondjak? Igen is, meg nem is. Van két, egészséges, örökmozgó gyerekünk, ezért szép. Nehéz is, mert építkezés előtt állunk. A forint pedig... Korsós Magdolna azóta a Mohácsiné nevet is „felvette". Hogy nem potyára: bizonyítja a hároméves Tibor és az esztendős Mónika. — A korábbi cikk óta az életemet egy nagy csalódás keresztezte: a jó érettségi ellenére sem jutottam be a főiskolára. — Család? — Attilával három évig jártam. Igaz, nem voltköny- nyű „elkapni a frakkját” mert akadt konkurencia bőven. Sokat dolgozik értünk, és imádja a gyerekeket. — És a feleségét? — Remélem, engem is. Meg kell kérdezni tőle — nevet. Tulajdonképpen ennyit szerettünk volna elmesélni öt egykori riportalanyunkról. Hogy bájosságukkal karriert csináltak volna, aligha hiszem. Négyen már férjhez mentek, úgy is fogalmazhatnék révbe értek: ámbár mindez újabb gondokat is jelentett. Kicsi lett a ház, jöttek a gyerekek újabb lakás kell, építkeznek látástól vakulásig. Hogy mindezek ellenére talán mégis boldogok is? Valószínű, hiszen fiatalok, egészségesek, akad céljuk, küzdenek valamiért, valakinek az oldalán. Még bírják erővel, temérdek a tennivalójuk és talán olykor még azt is érzik. hogy a kék madár a szobájukba költözött... — Nem kiabálom el, de talán rendeződik. Egy sikertelen házasság már mögöttem van, és most olyan a helyzetem, hogy esetleg boldog is lehetek. — Mi kell ehhez? — Szerintem tehetség, meg sok-sok szerencse. Érdekes vélemény a boldogság tünékeny madaráról. Nézzük tovább, vajon hogyan alakult a túrke- vei Botos Teréz élete, aki Makai Jánosnéként ma a városi könyvtár dolgozója. — Érettségi után mentem férjhez: ennek már hét éve lesz, de a kislányunk csak hároméves. — Megbánta a gyors házasságot? — Nem, de a mai eszemmel jobb lett volna, ha tanulok, hiszen négyes-ötös osztályzataim voltak és a szüleimnek egyedüli gyereke. Felnőtt fejjel, családosán már nehéz a könyvek fölött görnyedni. — Az otthon ? — Ketten most nyolc és fél, kilencezer körül keresünk, így állattartással is bíbelődünk. Most kezdtünk építkezni, tudom, ez tízéves program, nem beszélve arról, hogy még egy gyereket szeretnénk. — Karriert csinált Botos Teri? — Én inkább úgy fogalmaznék: élünk, gürcölünk, neveljük a kicsit. Gaál Györgyi is már Farkas Jánosnéként fogad. — Az előző cikk idején Tiszafüreden dolgoztam óvónőként, és Szarvasra jártam. Most Tiszaigaron lakunk, a férjem az állami gazdaság kerületi igazgatója, én pedig Kunmadarason tanítok. Harmadéves vagyok a képzőben, de máris a főiskolán jár az eszem. Ügy tűnik, én minden iskolatípust elvégzek. — Család? — Mivel mindketten tanulunk, gyerek még nincsen, bár kettőt tervezünk. — Boldog? — Mint feleség igen, mint pedagógus naponta küszködöm a sikerért. Jól érzem magam itt, de nagyon küzdelmes a sorsunk, mert mindenért keményen dolgozunk. Ne gyújts rá, segítünk! A fiataloknak csak 11 százaléka sportol rendszeresen (sportegyesületben) 21 százalékuk még játékos formában se végez aktív testmozgást. Kedvezőtlenek a tapasztalatok akkor is, ha az egészségkárosító szokásokat vizsgáljuk. A serdülő- korúak majdnem fele már rágyújtott né- • hányszor, 21 százalékuk rendszeresen dohányzik. Naponta, vagy havonta fogyaszt alkoholt a serdülők 40 százaléka. A számok önmagukért beszélnek. Túl sok fiatal ismerkedett meg a káros szenvedélyekkel, és vannak közöttük olyanok is, akik már rabjaivá váltak. A megyében az ifjúság 2,8 százaléka (kilencszá- zan) bizonyítottan alkoholista. A Vöröskereszt megyei vezetősége és a megyei alkoholellenes bizottság „Az egészséges ifjúságért — ifjúság az egészségért!” elnevezéssel többhónapos akciót hirdetett a fiatalok körében terjedő káros senvedélyak ellen. Előadások, filmvetítések, vetélkedők, kerekasztal-beszél- getések — és még sorolhatnánk a módszereket, amelyekkel próbálják meggyőzni a fiatalokat, ésszerűbb, egészségesebb életforma felé fordítani. Abban, hogy a fiatalok „barátkoznak” a káros szenvedélyekkel, nagyon sok tényező szerepet játszik. Nem lehet csupán az akaratgyengeségükre hivatkozni, arra, hogy nem tudnak mit kezdeni magukkal, hogy unalmukban nyúlnak az italhoz, a cigarettához. Talán ezéknél is fontosabb és veszélyesebb, hogy a fiatalok sokszor a felnőtteket utánozzák, vagy egy közösségbe való beilleszkedésük eszköze, mintegy „belépő” a pohár sör, a szál cigaretta. Hiába próbálnak úgy hatni a fiatalokra, hogy elmagyarázzák a káros szenvedélyek senki által nem vitatott egészségromboló hatását, hiszen sokan úgyis tisztában vannak vele. Ám az elriasztásnál, a betegségek fenyegetésénél erősebb a nap mint nap látott, tapasztalt példa. A fiatalok, a serdülők akarata, elhatározása nem elég ahhoz, hogy elhagyják káros szenvedélyeiket. Ki kell deríteni, hogy miféle „pótcselekvés” ölt testet a dohányzásiban, a szipózásban, a poharak ürítgetésében, milyen családi, iskolai, munkahelyi konfliktusok nyomasztják őket megoldatlanságukkal. Milyen a kapcsolatuk a szülőkkel, a pedagógusokkal, a munkatársakkal? Milyen példát látnak nap mint nap? Hiába papol a dohányzás káros hatásairól az a pedagógus, akinek folyton szájában lóg a cigaretta. Hiába mondana le a dohányzásról például egy középiskolás fiatal, ha néhány évvel idősebb, már kenyérkereső barátja kigúnyolja érte. Azért, hogy a fiatalok közül mind többen hagyjanak fel káros szokásaikkal, nemcsak a fiatalok körében kell tenni. Ezt ismerte fel a Vöröskereszt és az alkoholellenes bizottság; akciójukkal ugyanis mindenkihez szólnak, mindenkit próbálnak elérni. Nemcsak az általános és középiskolásoknak szerveznék különböző rendezvényeket, de a szülőket, a pedagógusokat, a gyárakban, az üzemekben dolgozókat is bevonják, őket is gondolkodásra késztetik. Felismerték azt is, hogy ha a káros szenvedélyekről van szó, nemcsak a káros szenvedélyekről kell beszélni. Rendezvényeiken ugyanúgy szó esik az egészséges életmódról, a környezet felelősségéről és az emberi kapcsolatokról. P. É. Sörlei Zoltán Katona András Paksi József A Killián György Repülő Műszaki Főiskolán található a katonai főiskolákra előkészítő tanfolyam. Olyan fiatal szakmunkásoknak biztosít ez érvényesülési lehetőséget, akiknek nincs érettségijük, mégis katonatisztek szeretnének lenni. Azok, akik sikerrel veszik az akadályokat, megfelelő eredménnyé) elvégzik a tanfolyamot, bármelyik katonai főiskolára jelentkezhetnek. Nyilvánvaló, hogy mindegyik főiskola magas követelményeket állít a jelentkezők elé, ezért megfelelő tanulmányi színvonalat kell biztosítani az előkészítő tanfolyamon. Mennyiben lehet ennek megfelelni? — erről beszélgettünk a tanfolyam három hallgatójával és egyik tisztjükkel. Dióhéjban íme a véleményük : Paksi József Pápáról került Szolnokra: — Sokáig nem is tudtam, hogy létezik ilyen tanfolyam. Azt hiszem, rossz a propagandája. Ka- rosszérialaktos voltam otthon. A Zalka Máté főiskolára szeretnék kerülni fegyverzettechnikai vagy gépjárműtechnikai szakra. Kicsit féltem ettől a tanfolyamtól, rosszabbra számítottam, de most már úgy látom, meg lehet birkózni a tananyaggal. Matekból hármas vagyok, a többi tantárgy jobban megy. Sók ismerősöm van a légierőnél, ők keltették fel érdeklődésemet a katonai hivatás iránt. Sörlei Zoltán Kaposváron nevelkedett: — ’ Édesapám agronómus, ezáltal többször lehetőségem nyílt mezőgazdasági helikopterrel való reSzakmunkásból főiskolás Élni keli a lehetőséggel Meg lehet vele birkózni pülésre. Innen az indíttatás. Itt szeretnék maradni a Killián főiskolán. Annakidején mindennel foglalkoztam, csak a tanulással nem. Ezért kellett abbahagynom a gimnáziumot. Villanyszerelő szakmát tanultam. Ügy látszik, későn érő típus vagyok, mert most már a tanulásban is távlati terveim vannak. A főiskola elvégzése után akadémiára szeretnék kerülni, vagy elvégezni valamilyen egyetemet. Kollégiumi tanárom valamikor vadászrepülő volt, sok érdekes élményéről beszélt, ez is növelte kedvemet a repülés iránt. Azt hiszem, sok olyan fiatal van olyan helyzetben, mint én voltam. Azt üzenem nekik, használják ki a katonai főiskolákra előkészítő tanfolyam által biztosított lehetőségeket és tanuljanak tovább. A polgári életben az érettségi letétele után sem garantálja senki azt, hogy bejuthatunk valamelyik főiskolára. Itt viszont nagy az esély, éljenek vele. Katona András Nyíregyházán dolgozott, szintén karoszPlx Gábor százados szérialakatosként: — Én is a Zalka Máté főiskolára szeretnék kerülni gépjárműtechnikai szakra. Azt tapasztaltam én is, hogy nincs megfelelően propagálva ez a lehetőség a szakmunkástanulók körében. Egy nyugállományú ezredestől is csak annyit tudtam meg, hogy van valami ilyesmi. A végén a hadkiegészítő parancsnokságon érdeklődtem. Majdnem kimaradtam, mert akkor már csak pót jelentkezés volt. Ami pedig az itteni tanulást illeti,* szerintem jóval nehezebb a szakmunkásképző anyagánál, de meg lehet vele birkózni. Sokat jelent az is, hogy jó társaság gyűlt össze, jól eltelik a szabad idő. Bár korántsem ez a szempont, az sem mellékes, hogy veszteni való nincs. Az itt töltött idő beszámít a sorkatonai szolgálatba. Az egyik társunk Például kibukott. Tizenkilenc és féléves lesz, amikor leszerel. Katonaidejét letudva kezdheti életpályáját. Pix Gábor százados: — Amennyiben nehezebb a feladatuk most ezeknek a hallgatóknak, annál könnyebb lesz helyzetük a főiskolán. Nemcsak a felvételi miatt érdemes jól tanulniuk, hanem azért is. mert a legjobbak könnyebben kerülhetnek arra a szakágra, melyre szeretnének. Az is figyelemre méltó, hogy a legjobbak közül néhányan a Szovjetunió katonai iskoláin folytathatják tanulmányaikat. Érdemes tehát jól elsajátítani a tananyagot. S. B.