Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-12 / 61. szám
1988. MÁRCIUS 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Számítógépes minősítő rendszerrel végzik a termékek meózását a Kunmadaras! Kevisznél. A mérőrendszer kizárja, hogy hibás készülékek kerüljenek forgalomba. Képünkön üzemvizsgálaton az EV 250 AWI típusú hegesztőberendezés (Fotó: T. K. L.) Rugalmasan alkalmazkodtak a gazdasági feltételekhez Egymásra utaltak, de kinek mi legyen a dolga ? Megméretésre várnak Tiszafüreden Érdekegyeztetési vita az Alumíniumárugyárban (Folytatás az 1. oldalról) házati Kereskedelmi Vállalattal, de a Centrum Nagykereskedelmi Vállalat, a Skála Metró Áruház, a Skála Budapest Nagyáruház és a Munkaruházati Nagykereskedelmi Vállalat is igényelte termékeiket, s így kompenzálni tudták az exportból származó mennyiségi kieséseket. A szövetkezet másik telephelye Tiszaföldváron található, ahol a tavalyi tervekben 52 ezer pantalló elkészítése szerepelt. A kisszériás gyártás, a gyakori modellváltás, a technológiai változtatások, az időnkénti létszámhiány miatt azonban csak 47 ezer férfi nadrág készült el. Mindezek ellenére a szövetkezet termékeire jellemző minőség, a pontos szállítási határidők, a versenyképes ár meghozta az eredményt, s 1987-re tervezett 117 milliós árbevétellel szemben több mint 25 milliós nyereség mellett 121,3 millió forintot értek el, amelyből csaknem 90 millió forint a tőkés exportból jött össze, s ez rekordnak számít a szövetkezet életében, hisz ilyen jó eredményt még sosem értek Az agyérbetegségek ellátásának problémáit, illetve a nemdohányzók védelmében készülő törvényjavaslat tervezetét vitatta meg az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága pénteken a Parlamentben. A képviselőkhöz korábban eljuttatott előterjesztés megállapítja: az agyi érbetegségek száma világszerte, hazánkban pedig különösen emelkedő tendenciát mutat, és rendkívül súlyos egészségügyi, szociális nehézségeket okoz. Évente átlagosan 30 ezer beteget kezelnek, az összes halálozások 16 százaléka írható ennek a betegségnek a rovására. Fontos az a körülmény is, hogy Magyarországon ezek a betegségek egyre fiatalabb korosztályokat sújtanak. Már nemcsak a 40—50 éveseknél, hanem a huszonévesek el. S ezeket az összegeket az idén még túl akarják szárnyalni, hiszen például ’88-ra 92 milliós tőkés exportot terveznek, s az NSZK-ba, az Egyesült Arab Emirátusokba, Észak Jemenbe, Szaud- Arábiába és Kanadába szállítják termékeiket. Szóval a feladatok nőnek, s ugyanakkor a szövetkezet a központi bérszabályozás keretei között gazdálkodik, s így az idén csupán 2 és fél százalékos bérfejlesztést hajthatnak végre. Ennek az ellentmondásnak a megszüntetése érdekében jelentkeztek a napokban megalakult Bérklubba, vállalva a szigorú feltételeket, mert így legalább a remény megvan arra, hogy az említett két és fél százaléknál nagyobb bér- fejlesztést hajthatnak végre 1988-ban. Mindezekről szó esett a pénteken megtartott küldött- gyűlésen, amelyen részt vett Varga Sándorné, a Szolnoki Városi Pártbizottság első titkára és Bugán Mihály a megyei tanács elnökhelyettese. ahol értékelték az elmúlt év eredményeit és meghatározták az idei feladatokat. között is előfordulnak ilyen esetek. A bizottság ezt követően megvitatta — dr. Mezey Károly (Szabolcs-Szatmár megye) előterjesztésében — a nem dohányzók védelméről szóló törvényjavaslat tervezetet. Az indítvány szerint minden olyan fedett helyiségben. ahol dohányzók és nem dohányzók kényszerűen együtt tartózkodnak és nem működik elszívó berendezés, a nem dohányzók védelmében tilos a dohányzás. Ahol lehetőség van rá, a dohányzók számára külön helyiséget kell kijelölni. Óvodákban. általános- és középiskolákban, egészségügyi intézményekben a tilalom nemcsak a közös, zárt helyiségekre vonatkozik, hanem a nevelők, a tanulók jelenlétében, az egészségügyi dolgozók pedig a betegek között sem dohányozhatnak. — A legjobban egy példa érzékelteti a mi problémánkat: A gyáregység éves termelési kapacitását szinte soha nem kötik le a vállalati központon keresztül kapott rendelések. De mivel nem ismerjük a termékek nyereségtartalmát, alig van támpontunk választani, melyik munkát érdemes elvállalni? A kalkulációt a budapesti központban végzik, a pontos értékadatokat csak ott ismerik — a mi dolgunk csak a termelés. így kezdte a megyei párt- bizottság egyik, néhány hete tartott ülésén elhangzott hozzászólásának összegzését Pecze Lászlóné, az Alumíni- umárugyár Tiszafüredi Gyáregységének üzemvezetője, a megyei pártbizottság tagja. Nem szívesen vállalkozott rá, hogy „nyilatkozzék” az újságnak. Nem mintha bizalmasan kezelendő titkokról szólott volna, csak hát — vélekedett — amit feltétlenül el kell mondani a megye gazdaságának időszerű problémáiról tárgyaló politikai fórumon, az nem biztos, hogy szélesebb nyilvánosság elé is kívánkozik. Már csak azért is, mert ezeken a gondokon úgyis a vállalaton belül kell úrrá lenni. Ezt a fajta lojalitást már csak azért is szükségesnek — Pontosabban arról van szó, hogy hiába hárul ipáldául Tiszafüredre minden „tech- nologizálási”, termelésirányítási feladat, Budapesten mégis egy nagylétszámú termelési főosztály működik. Természetes dolog, 160 kilométerről a termelést irányítani, programozni nem lehet, egy-egy új termék a füredi feltételek között legésszerűbb elkészítési technológiáját is mi tudjuk a legjobban kialakítani. A központ ezekbe a dolgokba nem is szól bele, legfeljebb „adminisztrálja” döntéseinket. De akkor miért foglalkoznak olyan sokan ezekkel a teendőkkel Budapesten. Azt mondják, azért kell ott főosztály és annak alárendelve osztályok (Füreden ezek feladatait egy-két ember oldja meg), mert egyszerre végzik a vállalati központ és a törzsgyár munkáját. Szerintem azonban ez az „összevonás” teszi zavarossá a képet. Ha a központ szervezetileg elkülönülne a budapesti termelő üzemtől, világosan látszana, hány ember dolgozik törzsgyári munkákon, és hány olyan mérnökre, technikusra van szükség, amely minden gyáregységnek egyaránt dolgozik. A budapesti üzem és a központ ..összefonódása” torzítja a bérarányokat, a fővárosban olyan feladatokra is osztályokat szerveztek, amit gyakorlatilag teljesen a gyáregységekben oldanak meg. miközben például a tiszafürediek megfelelő információk hiányában nem látnak bele a vállalat anyagi helyzetébe — foglalta össze véleményét Pecze Lászlóné. Álláspontja Gorjanc Erik. az Alumíniumáru gyár vezér- igazgatója előtt már csak azért sem volt ismeretlen, mert éppen találkozásunk nanián készült el azzal a levéllel, amelyben Simon JóMik ezek a történelmi előzmények? Amikor a hatvanas évek végén Tiszafüredre települt az Alugyár, a Tisza-parti nagyközség foglalkoztatási gondokkal küszködött, ezek enyhítésére ki- I válóan alkalmas volt a ház- I tartási edényeket készítő I ipari üzem. A gyár egyre tartotta az üzemvezető, mert egy, még a múlt esztendő végén tartott vállalati tanácsülés után — tudomása szerint — már „megkezdődött valami”, az Alumínium- árugyárban el kezdték keresni a gyáregységek (a budapesti törzsgyár, a tiszafüredi és a szendrői üzem) na- gvobb önállóságának megteremtésére alkalmas utat- kat. A tiszafüredi beszélgetés azután mégsem ért túl gyorsan véget, mert Pecze Lász- lónéval megegyeztünk, a tőle szerzett információk csak hátteréül szolgálnak majd egy, a vállalat vezérigazgatójával a gyáregységi önállóság, az önelszámolás kérdéseiről folytatott beszélgetésnek. Milyen problémákat tartott Pecze Lászlóné e témakörben számukra különösen fontosnak? Nemcsak arról van szó, mondotta, hogy önmagunk reális értékeléséhez, az ésszerű döntésekhez több, munkájuk eredményességének mérését segítő információra lenne szükségük. Ez az elsőrendű feladat, a belső önelszámolási rendszer megteremtéséhez azonban a vállalati központ és a gyáregységek irányító apparátusának ésszerű szétválasztására is szükség lenne: zsefnek, a megyei pártbizottság titkárának kérésére, az említett pártbizottsági ülésen felvetett kérdésekre válaszolt. — Nehogy úgy tűnjék, hogy a tiszafürediekkel mostohagyerekként bánunk, ezért hadd kezdjem, néhány ott talán el nem mondott adattal — indította a beszélgetést a vezérigazgató. — Tiszafüreden az Alumínium- árugyár dolgozóinak 38 százalékát foglalkoztatjuk, az ott készült termékek eladásából származik a vállalat árbevételének 37 százaléka. 1982 és 1987 között a vállalatnál fejlesztésre költött pénz 28 százaléka 'ütött Budapestre, 48 százaléka Tiszafüredre és 24 százaléka Szendrődre. Az utóbbi négy évben a tiszafüredi könnyű- edénygyártás korszerűsítésére 53 millió forintot költöttünk. 1985-től 1987-ig a vállalatnál a keresettömeg 11,6 százalékkal nőtt, Füreden viszont 23,3 százalékkal. Ekkora keresetnövekedést a gyáregység önmagában csak hatalmas büntetőadók árán tudott volna megvalósítani, az egész vállalat eredményessége azonban fedezetet adott. Persze — tette azonnal hozzá a százalékokhoz Gorjanc Erik — nem jótékonykodni, kivételezni akart az „Alugyár” a tiszafürediekkel. A döntések az egész vállalat érdekeit ugyanúgy szolgálták, mint a gyáregységét, hiszen Szolnok megye északi csücskében igen fontos üzemeik dolgoznak és jól. Hogy az ott gyártott termékek értékesítésével nem túl sok nyereséghez jut a vállalat, annak „történelmi” okai vannak, és ennek kóros következményét — „az előbbi számok ezt egyértelműen igazolják” — soha nem éreztették a gyáregységgel. nőtt. ma már mintegy 600 embernek ad kenyeret, az alapvető profil azonban maradt a háztartási kisedény- gyártás. Az eltelt évek alatt e termékek árának emelésére a vállalatnak nem igen volt lehetősége (..a háztartási edény közszükségleti cikk”) így hát a költségek növekedését más termékek árának gyorsabb növelésével ellensúlyozták. Az összválla- lati „egyenleg” így elfogadható maradt, a füredi üzem nyeresége azonban relatíve romlott. — Ez azonban — hangsúlyozta mégegyszer nyomatékosan Gorjanc Erik — még véletlenül sem jelentette a gyáregység „leértékelődését”. Nagyon is nagy szüksége van a füredi termékekbe a vállalatnak, hiszen s'-’- árbevételt hoznak, jó „költség- viselők”. nem is beszélve arról, hogy hosszú távra előre tekintve is biztos piacuk van. a gyáregység kitűnően teljesíti a külföldi megrendelők kívánságait. A vállalat tavalyi 7 millió dolláros tőkés exportjának például 60 százalékát adta. Épp az exportnövekedésért járó bérpreferencia révén növelhettük a béreket 5 százalékkal. A budapesti béri ej — őszintén szólva, nem is teljesen értem a füredi elképzeléseket — kapcsolódott a beszélgetésbe Lukács Tibor, aki néhány évvel ezelőtt maga is Tiszafüredről került a központba. — Nem értem, miért állítják, hogy nem ismerhetik meg termékeik jövedelmezőségét, amikor minden, a kalkulációhoz szükséges adatot ők küldenek föl a központba, minden évben megkapják termékeik önköltségét, termelési árát, — igaz, csak a múlt november óta —, az egyes termékekre vetített, a nyereség forrásé* jelentő úgynevezett fedezet1 százalékot is . .. Azt hiszem, azon sem vitathoz- hat senkii, hogy a hazai anyagbeszerzési feltételek között, a monopolhelyzetben levő anyagszállítóval kapcsolatot tartani érdemesebb egy központi anyagbeszerző szervezetnek. A kereskedelem központosítása mellett pedig az az érvem, hogy a gyáregységekben nincs megfelelő szakember, „szakszolgálat” ezeknek a teendőknek az elvégzésére. Azt hiszem, ha mindezt figyelembe vessszük, egyáltalán nem sok Budapesten a vezérigazgatósági és a törzsgyári teendők elvégzésére egyaránt hivatott 168 nem fizikai dolgozó. Nem szabad mechanikusan összevetni számukat a füredi hetvenöttel, mint ahogy a budapesti 83 ezer forintos és a tiszafüredi 62 ezer forintos évi kereseti színvonal összehasonlításakor is figyelembe kell venni, hogy az első összeg a vállalat első számú vezetőinek keresetét is tartalmazza. A budapesti látogatás után még egyszer találkoztunk Pecze Lászlónéval és a gyáregység igazgatójával, Szalai Istvánnal. Éppen aznap érkezett meg a vezérigazgatótól a megyei pártbizottság titkárához küldött válaszlevélnek másolata a gyáregységbe is: — Nekem meg az a feltűnő — folytatta Szalai István igazgató —, hogy miként lehet egy fontos és mint mondják, jól is dolgozó gyáregység teljesen veszteséges. Mert ebből a levélből leginkább ez derül ki. Ha tényleg így van, nagyon kell örülnünk a tavalyi bér- fejlesztésnek — amit sejtet is a levél... Szóval az önelszámolásra mindenek előtt azért lenne szükségünk, hogy tisztán lássuk helyzetünket, hogy tudjuk, hol, mit kellene munkánkon javítani. Igen fárasztó azt magyarázni, hogy ez nem egy tiszafüredi vesszőparipa, hanem az egész Alumíniumárugyár érdeke. Valóban így van-e? A lesztés 6. a tiszafüredi 11 százalékos volt. A vezérigazgatóval és műszaki helyettesével. Lukács Tiborral (aki ma. Gorjanc Erik nyugdíjba vonulása után. megbízottként vezeti az Alumíniumgyárat) beszélgetve természetesen szóba kerültek a Szolnok megyei városban a vállalati központ és a törzsgyár irányításának szétválasztása mellett felhozott érvek is. — Az összekapcsolódást éppen az ésszerűség diktálja — állította Gorjanc Erik. — Egy 1500 dolgozót foglalkoztató cégnél teljesen fölösleges egy külön vezér- igazgatóságot létrehozni, főleg akkor, ha a törzsgyár és a vállalat vezérkara egy épületben dolgozik. Éppen egy ilyen átszervezés jelentené a „párhuzamosságot”, ugyanannak a feladatnak a kétszeri elvégzését. — Nemcsak az bosszant, hogy a levél szerint tájékozatlan vagyok és ezért nem hű képet festettem helyzetünkről — fakadt ki kissé az üzemvezető. — Lehet, hogy így van, de tájékozatlanságomban csak én vagyok a hibás? Ha üzemvezetőként nem is, de az üzemi pártvezetőség szervező titkáraként korábban is megismerhettem volna ezeket az információkat... Az export- többletért kapott bérpreferenciák évenkénti összegével például most találkozom először, a beruházási összegekről írottakhoz sem tudok semmit hozzáfűzni, mert mi nem tudtuk soha menynyibe kerültek az ide került gépek. A Tiszafüreden tavaly kifizetett bérekről szóló adat lényegesen kisebb, mint amit mi a gyáregységben kiszámoltunk... Ez az írás kívülállóknak mást mond, mint nekünk. Nekem például nem a központosított kereskedelem és anyagbeszerzés ellen van kifogásom. Azt nem értem, mi értelme van a „levelezésnek”: mert amikor egy lehetséges vevő jelentkezik, a rendelést le- küldik hozzánk, mi visszaigazoljuk. Ezután adjuk fel az anyagrendelést a vállalati anyaggazdálkodásnak, ahol ezután rendel a Színesfémműtől — nagy időveszteség ez, amikor egyre rövidebbek a szállítási határidők. Vagy mit mondhatnék azokról a központban dolgozó szakemberekről, akik a kisedény- gyártáshoz megvették külföldön a gépet, és mikor azok megérkeztek, akkor derült ki, nem illeszthetők be a gyáregység technológiai sorában. Többségükön persze gyártunk, amit lehet, de két berendezés még mindig áll... A hasonló ellentmondások tükrében tartom én felduzzasztottnak a központi apparátust. pártbizottsági felszólalás alapján a vélemények szembesítésére vállalkozó „krónikás” e kérdés eldöntésére nem igen vállalkozhatna. Még kevésbé lehetett célja ennek az írásnak, hogy az ellentétek feloldására alkalmas gyógyírt javasoljon. A konfliktusnak a vállalatinál nagyobb nyilvánosság elé tárásának csak egyetlen szerepe lehetett: példával bizonyítani, a másfél-két évtizede vidékre települt gyáregységek fejlődése megköveteli a vállalati belső szervezeti rendszer, még inkább az érdekeltségi és az érdek- egyeztetési mechanizmus f^j* lesztését is. V. Szász József N. T. Parlamenti bizottság napirendjén n nemdohányzók jogi védelme A főosztály 160 kilométerre Történelmi előzmények Szakemberek hiányoznak Az egész vállalat érdeke
