Szolnok Megyei Néplap, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-13 / 37. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A ......................... .............................................. — - — .................. ........................... ■ . - - .......................- -.......................... 198 8. FEBRUÁR 13. A Néplap vendége: Bakó Endre, a Csokonai Könyvkiadó igazgatója A magyar irodalom, a magyar szellemi élet egészében gondolkodunk Január első munkanapján szomszédos megyénk, Haj- dú-Bihar székhelyén, Debrecenben megkezdte működését hazánk felszabadulás utáni történetének első — komoly szándékkal alapított — vidéki könyvkiadója. Igazgatója, Bakó Endre, a megyei lap, a Hajdú-Bihari Napló főmunkatársi székét cserélte föl az igazgatói székkel. A Néplap mai vendégének két éven át volt munkatársa e sorok írója, innen a kötetlenebb hangnem, a tegeződés. — Mivel kezdtetek? — Levelekre válaszoltunk titkárnőmmel közösen. A2 előtörténet; tavaly nyáron eldőlt, hogy én leszek az igazgató, és hamarosan megkezdjük a munkát. A Magyar Nemzet november hetediki, ünnepi számában megjelent egy cikk rólunk mint kiadóról, amelynek hatására számtalan levelet kaptam néhány írótól és egy sor amatőr érdeklődőtől. Mivel karácsonyig a Naplónál végeztem az újságírói munkámat, a költözés után (a Csokonai Kiadó egyelőre a megyei tanács épületében kapott egy szobát ideiglenesen) a válaszok megírása következett, illetve jómagam is elkezdtem íróknak leveleket küldözgetni. Kéziratunk akkor, január első napjaiban nem volt. Ugyanakkor elkezdődtek a vállalat megalakításának „gyötrelmei”; jártuk az adóhivatalt, a bankot, pecsétet csináltattunk, nyomtatványokat szereztünk be, stb. — Mik a Csokonai Könyvkiadó idei tervei? Jó- néhány nyilatkozatodat olvastam, nem sok konkrétumot mondtál eddig. — Mert nem tudtam mondani! Jókor jöttél: igazából te vagy az első, akinek már tényleg a tervünkről számolhatok be. Csoko- nai-könyvvel szerettünk volna indítani. Nem így lesz, mert nem fedeztük föl Vitéz Mihálynak olyan könyvét, amely ne lenne ma könyvesboltokban kapható. Nemrég jelentek meg pl. Csokonai összes művei. Az ötletet azért nem vetettük el. Megbízást adtunk egy Csokonai-album, képeskönyv szerkesztésére. Ezzel tisztelgünk névadónknak, a zseninek, Debrecen — valószínűleg — legnagyobb költőzsenijének. Mivel indítunk? — Debrecenben tavaly ősszel rendezték meg a háromkötetes Erdély története tudományos vitáját. Az akkor elhangzott tanulmányokat, hozzászólásokat gyűjtöttük csokorba. Közöttük három nagyobb lélegzetű munka foglalkozik Erdély 1918—19 utáni történelmével, ezzel mintegy kiegészíti az Akadémiai Kiadó háromkötetes monográfiáját. Második könyvünk élvezetes, könnyen emészthető olvasmány lesz; Bényei József ötszáz viccet gyűjtött a házasságról. Megjelentetjük Sinka István: Fekete bojtár vallomásai című önéletírását. Következő szerzőnk Kálmán Béla professzor. Három kiadást látott eddig a Nevek világa című könyve, ám legutoljára a hetvenes évek elején jelenít meg. Azóta felnőtt egy újabb olvasóréteg, ezért vállalkozunk a javított, átdolgozott kiadásra. Az olvasók bizonyára emlékeznek a debreceni Medicor dolgozóinak ausztriai autóbusz-szerencsétlenségére, amelynek utóéletét a televíziós Tóth Károly írta meg. Hatodik tervünk; Ab- lonczy László kérésünkre kötetbe gyűjtötte a Latino- vits Zoltánnal készült interjúkat. A „Színészkirály” bocsátott olyan fényképeket, amelyek még sehol édesanyja rendelkezésünkre sem jelentek meg, azok illusztrálják majd a könyvet. Végezetül: Szilveszterre szeretnénk kiadni egy tiszántúli vagy debreceni vagy Hajdú-bihari Kalendáriumot. — Mindez tiszteletre méltóan komoly vállalkozás. — Van más is! Három sorozatot indítunk útjára rövid könyvecskékkel: egy néprajzit, egy történelmit és egy népszerű tudománytörténetet. Ennyi az, amit erre az évre, legalábbis nyomdába adni szánunk. Ám ez nem egy merev, megváltoztathatatlan terv! Ügy is mondhatom; ez a kotta, aztán, ha kell, időközben improvizálunk. Végeredményben nem ígérem, hogy december 31-én minden kipipálható lesz. — Együtt-e a stáb, menynyi a pénzetek? — Január közepén állt munkába irodalmi szerkesztőnk, Cs. Nagy Ibolya, márciusban kezd dolgozni gazdasági igazgató-helyettesünk, így a titkárnővel és velem együtt négyen leszünk, s egyelőre nem is igen bővül a létszám. A pénz? ötmillióit kaptunk a minisztériumtól. Egyszeri ellátmány, ennyivel indulunk, ezt forgatjuk, ezzel kell gazdálkodnunk. — Kezdettől hangsúlyozod: országos kiadó a Csokonai, tehát nemcsak helyi szerzők műveit adjátok ki. Ugyanakkor a földrajzi hely, a hagyomány, a debreceni szellemiség mégiscsak meghatározza a munkátokat, ahogy ez már az idei tervből is látszik. Tehát menynyiben más a feladatotok, mennyiben különbözik helyzetetek, mennyiben mások a lehetőségeitek, mint a fővárosi kiadóknak? — Országos érvényű kiadó vagyunk, a magyar irodalom, a magyar szellemi élet egészében gondolkodunk, azonban a hely tei- mészetesen meghatározó. Debrecenben jónehány akadémikus, költő, tudományos szakember él, alkot, akiket természetesen foglalkoztatni kívánunk. Ügy vélem; egyetlen szellemi műhely sem engedheti meg magának, hogy lenézze saját környezetét. Ez óriási hiba lenne! Vállaljuk a lokálpatriotizmust! Számolunk a hagyománnyal, azzal, hogy Debrecen évszázadok óta a Tiszántúl egyik legfontosabb — ha nem a legfonto- tosabb — szellemi központja. Városunk tradícióira bizonyos mértékig tekintettel kell lennünk. Alkotókra, könyvekre, szellemi tendenciákra gondolok. Mi következik földrajzi helyzetünkből, abból, hogy a fővárostól 220 kilométerre vagyunk? Lehetőségeink korlátozottak, hiszen az írók többsége Budapesten él. A levelezés, illetve a személyes találkozás nem ugyanaz! Kiderült, hogy egy sor jó írót életműszerződés köt valamelyik nagy kiadóhoz. Harmadszor: nincs devizánk, hogy esetleges külföldi szerzőinket megfizethessük. — Van-e kapcsolata a Csokonai Kiadónak Szolnok megyei alkotókkal, írókkal, költőkkel? — Egyelőre nincs, de minden lehetséges. Senkitől el nem zárkózunk, igaz, tehetségkutatásra egyelőre nemigen vállalkozhatunk. Ugyanakkor sugarunkat előbb-utóbb szeretnénk kiterjeszteni a régióra, a Tiszántúlra, akár Nyíregyháza, akár Szolnok felé. — A Néplap vendégét — talán illendőségből is — előbb magáról, életútjáról, munkásságáról kellett volna kérdeznem. Ám ismerve Bakó Endrének mindig az ügy szolgálatába szegődött, sohasem hivalkodva előtolakodó személyiségét, ismerősként is nehezebb lett volna úgy elkezdenünk a beszélgetést. Tudom, hogy a Napló főmunkatársa voltál és az Alföld című folyóirat rovatvezetője. — Az utóbbit megtartottam. Irodalmi érdeklődésem elsősorban a tájunkról származóké; tanulmányokat írtam Szabó Pálról, Sinka Istvánról. A kisújszállási születésű költő, Kis Tamás életművével foglalkozó monográfiám a szerkesztők kezében van az Akadémiai Kiadónál. Kritikusi munkát végzek, rendszeresen jelentkezem az Alföldben, a miskolci Napjainkban. A Debrecen monográfiában én mutatom be a város irodalmi életét. Egri Sándor A Lenti Fém- és Faipari Szövetkezet két új típusú lakókocsival jelentkezett, egyelőre csak tőkés piacon. A Pannónia 440- es típus négy, a 350-es pedig három személyes. A kor igényeit is kielégítő utánfutókat a szövetkezet szakemberei tervezték. A fűthető, minden kényelemmel ellátott „guruló lakások” iránt már most nagy az érdeklődés. (Fotó: MTI—KS) A keviek tudják a titkot A túrkevei iskolában már lehet ugrándozni, kiabálni, tapsolni sőt sikongani is. Mióta? Azért mentem Túrkevére, hogy megfejtsek egy titkot. Végére járjak, mit tudtak ők megvalósítani, ami másoknak sehogyse sikerül. Hogyan tudták ők elérni azt, amit mások nem. Mindennap testnevelés A harmadik cések most a folyosón játszanak. Először a folyosó végéig kell elfutni, de úgy, hogy csak a fehér kockakövekre léphetnek. Aztán úgy kell elszaladni a folyosó végéig meg vissza, hogy megérintsék a falat. Kettesével futnak végig a folyosón. Ki ér vissza hamarabb? Ki győz? Nagy az izgalom. A játék után néhány perces tornagyakorlattal fejeződik be a mindennapos testnevelés. Bemegyünk a harmadik cébe. A fiúk-lányok mór a padokban ülnek, nevetősek, kipirultak,, várják a következő tanórát. — Gyerekek; kedvelitek a mindennapos testnevelést? — kérdezem az osztályt. Egymás után emelkednek a kezek jelentkezésre. Fegyelmezetten, rminitha az előbb nem ugráltak és kiabáltak volna a folyosón. — En azért szeretem, mert mindig versenyzünk és Imi elesik. — Én azért, mert soha nem sírok, ha mondjuk horzsolás ér. — Én azért kedvelem, mert a lábunk közé kell venni a labdát és ugrálni! Élmény, élmény, élmény — ők ezt érzik. És nem azt, hogy ez: mindennapos testnevelés. — Gyerekek, úgy tudom, hogy emiatt reggel korábban kell fölkelni — egy negyedórával. Megéri? Íme a válaszok: — Az a pár perc nem számít! — Én otthon hat órakor kelek és fél órát tornázom! A harmadik cé tanulóival Szemes Imréné, a Kelet-újvárosi Általános Iskola tanítónője hajladozott együtt, ö irányította a játékot, ő találta ki a futásban a „kockakő” meg a „fal” — szabályt. — Az az igazság, régebben is volt egy kezdeményezés, hogy a gyerekeket a napköziben tornáztassuk. Akkor magnókazettákat kaptunk, a kazetta diktálta a gyakorlatokat. Aztán abbamaradt. .. — Hogyan fogadták a tanítók a mindennapos testnevelés hírét? — Egy-két pedagógus volt csak, aki húzódozott. Eleinte nem is tudtuk elképzelni, hogy lesz, de meg kell mondanom, hogy nem jelent különösebb gondot. Megjelentettek egy módszertani füzetecskét, amely ötleteket ad a mindennapos testneveléshez. — Tudom, hogy emiatt háromnegyed nyolckor kezdődik a tanítás az alsótagozatosoknak. Egyébként a mindennapos testedzés nem zavarja a tanítás rendjét? — A negyedórát, amelyet reggel „nyerünk”, kiegészítjük az egyik óraközi tizenötperces szünettel. így félóránk van a mozgásra. Ezután még 2—3 órájuk van a kicsiknek, a tanítás rendes időben fejeződik be. — A mozgásprogramjuk nagy része játékos, tehát élményt ad. Hogyan látja ön: a mindennapos testnevelés közelebb hozza egymáshoz a gyerekeket, segít abban, hogy az osztályból közösség legyen? — Határozottan. Hogy konkrét példát említsek; volt egy kisfiúnk, akinek a magatartása ellen kifogások merültek fel, és senki nem akart vele barátkozni. Játék közben megváltozott a helyzet; csoportok vannak, párok, akiknek a versenyben győzni kell. Buzdítják egymást, drukkolnak: játék közben jobban feloldódnak a gyerekek, közelebb kerülnek egymáshoz. Apróságokon múlik Tudom, az olvasónak máris kérdései vannak. Nekem is. De menjünk tovább a túrkevei titok fonalán! — Mindig is szerettem volna tornázni. Korábban asszonytornára, aerobicre jártam, de ezek abbamaradtak. Lakótelepi lakásban élünk a családommal, és nincs más lehetőségünk a mozgásra. Nyáron lehet úszni, teniszezni, de télen? — Tóthné Szonda Margit, a gamesz belső ellenőre mesél, aki szorgalmas látogatója az újszerű asszonytornának, amely szeptemberben indult. — Egyetlen „hibája”, hogy több kellene belőle. Most hetente egyszer jövünk össze, de legalább kétszer kellene. — Érzi a jótékony hatását? — Nagyon sokat jelent, hogy rendszeresen tornázom. Minden izmunkat megmozgatjuk. Eleinte izomlázam volt az egyórás mozgástól, most akár két óra hosz- szat is bírnék. Utána lezu- hanyzom, megeszem egy almát és nagyon jól érzem magam. Tudja, mi a szokatlan ebben a tornában? Hogy tíz asszonnyal kézdtük, és most negyvenen vagyunk. Minden foglalkozáson egyre többen leszünk. Bár már kedvünk lenne megfejteni a titkot, ne tegyük még! Csak lépjünk egy kicsit közelebb! Amiről eddig szó volt, azt úgy hívják Túrkevén; egészségvédő program. A lényege: mozgáslehetőséget biztosítani minden korosztálynak. Az általános iskola alsó tagozatában mindennap van testnevelés, a felsőtagozatban sportkörök alakultak, a városi sportcsarnokot hetente háromszor ingyen kinyitják a lakosság előtt. Asszonytorna, kondicionáló torna (gyerekeknek), bajnokságok csapatok, munkahelyek részére — mindez szeptember óta megvalósult. Módszertani füzetek jelentek meg, amelyek tanácsokat adnak | — korosztályonként — a mozgásra. A program elkezdése előtt egészségügyi szűrővizsgálaton vettek részt az iskolások, és a város 5 üzemének 600 dolgozója. A szűrés tapasztalatairól dr. Tódori Zsolt, körzeti orvos beszél: — A vizsgálatokon felmértük a pillanatnyi egészségi állapotot. Kiszűrtek a szív, a keringési, a légzés —, mozgásszervi, a csont,! az ízületi betegségeket, amelyek megakadályozzák a programban való részvételt, amelyek miatt speciális mozgást kell javasolni a betegnek. A hatszázötven iskolásból tizennyolcat gyógy- testnevelésre javasoltunk. (Szerencsére van már a városban gyógytestnevelő tanár). Könnyített testnevelésre is kellett volna utalni gyerekeket, ezt azoban egyelőre nem tudjuk megvalósítani. A felnőttek közül nagyon sok fiatalt szűrtünk ki magas vérnyomás, szívzörej, gerincelváltozás miatt, őket további kivizsgálásra | küldtük. Jövőre ellenőrző vizsgálatok lesznek, akkor kiderül, hogy milyen hatása van a rendszeres sportolásnak az ember egészségi állapdtára. Túrkevén az egészségvédő program a város tízezerhét- száz lakosa közül négyszáz felnőttet nyert meg a rendszeres mozgásnak. Hogyan lehetséges ez? Hiszen máshol, mások is próbálkoztak hasonló akciókkal — eredménytelenül. Miért sikerült Túrkevén az, ami máshol nem? Galgóczi Ferenc városi sportfelügyelőt, a kétéves egészségvédő program kidolgozóját faggatom: A sportcsarnok mindenkié/ — Vannak titkaink, amelyeket nem árulok el. — Nem hagyom annyiban. Miféle titkok lehetnek? Áruljon már el egyet-kettőt! Hogyan tudnánk tippet adni másoknak, ha titkolózunk? Végül is elmondja, és rá kell jönnöm valamire: ezek nem is titkok, inkább jó ötletek. — A mindennapos testnevelés például azért lett népszerű, mert játékos formában történik, és ezt nem unják meg a gyerekek. (Említettem már, hogy korábban a magnóra tornázás csődöt mondott). Vagy nézzük például az asszonytornát! Az anyák a gyerekeiket is elhozhatják. Elgondolkozom. Lehet, hogy ilyen apróságokon múlik? Lehet. — Az iskola felsőtagozatában miért nincs mindennapos testnevelés? — Egyszerű: nem volt rá pénzünk. A tanítóknak ugyanis túlóradíjat fizetünk érte. A felsőtagozatban és a középiskolában viszont sport- csoportok vannak. — Ezekről megvan a véleményem. Az én diákkoromban is voltak, és csak a jó képességűeket fogadták be. — Mert a testnevelőnek az az érdeke, hogy a versenyekre szerezzen diákokat! Mi azonban nem a testnevelőkre bíztuk a sportcsoportok vezetését, hanem például a történelemtanárra meg a szülőkre. — És a szakszerűség? — Kiderült, hogy edzői képesítésük van, csak eddig senki nem kérdezte meg tőlük. A felsőtagozatban a tanulók felét megnyertük a rendszeres mozgásnak, a középiskolákban ennél jobb az arány. — Áruljon el még egy „titkot”. Hetente háromszor kinyitják — ingyen a sportcsarnokot a lakosság előtt. Hogy sikerült elérnie? — Nem mondom, hogy nem voltak harcaim. Végül a nyitvatartási időt hosz- szabbítottam meg, hogy a verseny- és a tömegsport fogadását is meg tudjuk oldani. — Hogyan volt pénzük minderre? — A kétéves programhoz fél millió forint kellett, végül négyszázezret tudtunk biztosítani. Megyei pályázaton nyertünk az egészségvédő programmal, a megyei pedagógiai intézet támogatását is megszereztük, a helyi vállalatoktól is kaptunk pénzt. Szeretnénk átadni a tapasztalatainkat másoknak is, hogy nekik már ne kelljen annyiszor gödörbe lépni, ahányszor mi léptünk, amíg az elképzelésekből valóság lett. — Önök most két évre kidolgozták az egészségvédő programot, és meg is szerezték a pénzt. Mi a garancia arra, hogy két év múlva is tudnak pénzt szerezni és folytatni a programot? — Garancia nincs. Ha csak az nem, hogy a városi tanácsoknak el kell készíteniük a helyi egészségmegőrző programokat, és ahhoz pénznek is kell lenni. Szóval, most már a hivatalnak kell lépéseket tenni. Paulina Éva A túrkevei iskolában még lehet ugrándozni, kiabálni, tapsolni sőt sikonganíj is. Meddig? Egészséget mindenkinek!
