Szolnok Megyei Néplap, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-15 / 38. szám

1988. FEBRUÁR 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Budapesten Koszorúzási ünnepség Csak egy falugyűlés? Budapest felszabadulásá­nak 43. évfordulóján a fővá­rosért vívott harcokban el­esett szovjet hősök emléke előtt tisztelegtek szombaton. A gellérthegyi felszaba­dulási emlékműnél katonai tiszteletadással megtartott koszorúzási ünnepségen a magyar és a szovjet himnusz elhangzása után a Magyar Szocialista Munkáspárt Bu­dapesti Bizottsága nevében Havasi Ferenc első titkár, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja és Jassó Mihály, a pártbizottság titkára; Bu­dapest Főváros Tanácsa ne­vében Iványi Pál elnök és Stadinger István elnökhe­lyettes; a Szovjetunió buda­pesti nagykövetsége részéről Borisz Sztukalin nagykövet, Vladlen Puntusz követtaná­csos, Igor Mihejev tanácsos, Arkagyij Danyilko katonai és légügyi attasé; az ideigle­nesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport katonai tanácsa nevében Alekszej Gyemidov vezérez­redes, Rudolf Gorjevov ve­zérőrnagy és Jurij Vodola- zov vezérőrnagy helyezte el a kegyelet és a megemléke­zés virágait. Ugyancsak ko­szorút helyeztek el az emlék­mű talapzatán a nyikolajevi Budapest Gárdahadosztály, a budapesti fegyveres erők és testületek, a főváros társa­dalmi és tömegszervezetei­nek képviselői, valamint a Budapest felszabadításában részt vett egykori harcosok. Elhozták virágaikat a fővá­ros dolgozói és tanulóifjúsá­ga. SZMBT­küldöttség hazánkban A Magyar—Szovjet Baráti Társaság meghívására va­sárnap hazánkba érkezett a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság küldöttsége. A delegá­ció amelyet Nyikolaj Danyi- lin gyógyszer- és mikrobio­lógiai ipari miniszterhelyet­tes. a Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaság első elnökhe­lyettese vezet, a magyar— szovjet barátsági, együttmű­ködési és kölcsönös segély- nyújtási szerződés aláírásá­nak 40. és az SZMBT meg­alakulásának 30. évfordulója alkalmából megrendezendő ünnepségeken vesz részt. A küldöttséget a Ferihegyi re­pülőtéren Sudár Iván, az MSZBT titkára fogadta. Csöndes volt a péntek éjszaka Ellenőrzési akción A jobbi hátsó ajtó nem csukódik rendesen, kétszer is be kell vágni, mire elfogadja az igazságot. — Na ja, kilencven-száznál már dobálja a farát az öreg Zsiga — kontráz rá Vörös Miklós főhadnagy, a péntek esti ellenőrzési akció „főnöke”, a Szolnoki Rendőrkapitány­ság bűnügyi alosztályának vezetője. Rajta vastag dzseki, az övében pisztoly. az alig huszonéves hadnagy a bal hóna alá szíjazza föl a fegyvert, az egyenruhás törzsőrmester semmit sem dug el. Beülünk a kocsiba, közben — szénanáthájával küszköd­ve — magyaráz a főhad­nagy; — Van a városban néhány ismertebb figura, akik egyik- másik börtönben otthon van­nak. Most éppen szabadlá­bon. Őket ellenőrizzük, mert rájuk az előírások betartása vonatkozik. Így többek kö­zött nem látogathatják a nyilvános szórakozóhelye­ket, engedély nélkül a vá­rost nem hagyhatják el és meghatározott időtől, példá­ul este nyolctól otthon kell tartózkodniuk. Ahogy a főkapitányság elől kihajtunk, a három rendőr azonnal „szolgálatba lép”. Az utcákon szokatla­nul sok ember. — Koncert van a sport­csarnokban, a Bikini muzsi­kál — húzza lejjebb a bő dzseki cipzárját a hadnagy. — B. Tóth Lajosék? — igazít kanyarodás előtt a szemüvegén Vörös Miklós. A Béke étterem környékén járunk, le is parkolunk. — Nézd — fordul hozzám a főhadnagy, nem először vagyunk együtt, a tegezés természetes, nekünk nem az a célunk a refesek ellenőrzé­sével, hogy becsukhassuk, vagy pénzzel megvágjuk őket. Ez a mai akció akkor sikeres, ha mindenkit otthon találunk. • • * Hát nem találunk. Ahogy belépünk a rosszul világított — talán hogy a kopottságot takarja? — vendéglőbe egy alacsony férfi, rozsdabarna zakójában éppen eltűnik a vécé ajtajában. t— A Béla! — néznek össze a rendőrök. Vörös Miklós az asztaltársaságot ellenőrzi, a törzsőrmesterek Béla után erednek. itt, az asztalnál, tizenihárom-tizennégy éves srácok, kezében sörösüveg. Hogy csinálja, nem tudom, de mire két másodperc múl­va ismét ránézek, már kólás üvegből kortyol. Béla nehezen kerül elő. Szeme merev, mozdulatai bizonytalanok az egyébként cingár, ötven felé járó, rit­kuló hajú cigány férfinak. — Csak az asszonyért jöt­tem be — mondja először. — Béluskám, maga tudja, hogy ezt nem veszem be — ingatja a fejét a főhadnagy. — Hát már vizelni sem le­het? — vált át másik ötletre Kozák Béla. (Tizenkétszer volt már büntetve). Az asztaltársaság nehezen tér napirendre a dolgok fe­lett: Bélát visszük, hátul szorítanak neki helyet a ko­csiban. — Becsukjuk, Béla — mondja neki a slusszkulccsal babrállva az alosztályvezető. — Beteg vagyok, gyógy­szer kell — válaszol elhaló hangon a kérdezett. A kijózanító állomás ügye­letes orvosa csak nehezen jut zöldágra a pácienssel, aki hirtelen borzasztó gyomor­görcsöt érez, még az ingét sem tudja magáról lehámoz­ni. Segít az ápoló. Béla most a rendőrségi fogdába kerül, hétfőn reggel pedig a sza­bálysértési hatóság dönt sor­sa felől: harminctól hatvan napig csücsülhet, esetleg pénzbüntetéssel is megúsz­hatja. A dutyi miatt az or­vosi vizsgálat. Ahogy a rend­őrök mondják: befogadás előtt ez kötelező, hiszen or­vos csak hétfőn láthatja ez­után — ha csak nincs annak különösebb oka. Béla gyógy­szert könyörög, papírokat lo­bogtat — „Sedujkszent, dok­tor úr” — aztán hirtelen nem ismeri meg az ingét, tri­kóját — „az nem az enyém”. Ahogy a kijózanítótól el­indulnánk, valaki odalép az autóhoz: — A nagy víztorony kör­nyékén fekszik a földön egy pasas. Nézzék már meg, él-e, hal-e? Megyünk. Béla hátul sú­lyosakat nyög, bár az orvos semmi okot nem talált pa­naszára. Alig két saroknyit haladtunk a Vörös Hadsereg úton, amikor emberünket megpillantjuk. Kifacsarodott lábain ül a gyönge fényben, arccal belebukik a bokorba, kitornázza magát. Gumicsiz­mája a jobb lábáról valami­ért lecsúszott félig, nadrágja csurom sár és víz (?). Papír nincs nála semmi, beszélni alig tud. Ennek ellenére fe­lel a törzsőrmester kérdései­re, s közben a házfalának tá­masztva nekem mondja: — Miért csinálom én ezt, te, hát mért? Harminckét éves, hentes, egy hete éppen nincs mun­kája. Hulla részeg — mon­daná rá az ember. A döntés gyors: nézzük, ahogy a fér­fi falhoz simulva elaraszol közeli lakásáig. K. István­nak sokba kerülhetett volna ez az éjszaka. — De csak vizelni... — Elég volt Béla. Har­minc méterre lakik a Béké­től, engem ne dumáljon meg. — Orvos kell. — Már volt, Béluskám — nevet kínjában a főhadnagy. A főkapitányságon összefu­tunk Handlovics doktorral, a „cég” vezető főorvosával, Kozák Bélát ő is megnézi. Mehet a fogdába. Az utcán sok ember, köz­tük számos egyenruhás, mel­lettük a kékszalagos önkén­tes rendőrök. — Megnézzük Anna néni albérlőjét — születik a dön­tés. A Szabadság utcai épület egykor szebb napokat látott, s Anna néninek is voltak jobb idői — akkoriban szo- báztatással kereste meg a maga forintjait. De hát hol van az már. A kopogásra O. Csaba, a refes nyit ajtót. Mellbevág az iszonyú bűz, cigarettafüst, penész. A szo­ba tizenöt négyzetméter. Késsel vakarhatni a penészt a falakról, a gázóra leplom­bálva. Anna néni és élettár­sa az ágyban, Csabáé meg­vetve, a földön pedig Anna néni húga vackolt el. Az el­lenőrzött személy tehát a lakcímen tartózkodott — mehetünk. Órákig az orrom­ban marad az illat. Száz mé­terre a város szíve. A Ságvári körúton bené­zünk az ügyeletre. Hegedűs törzszászlós kapja a jelzése­ket a kocsiktól, itt csörögnek sűrűn a telefonok is. A leg­frissebb esemény: tízéves forma, részeg gyerekeket ta­láltak, a Hetényi Kórházba vitték őket. A srácokat még senki sem kereste. Pedig már tizenegy óra. Irány a vasútállomás res­tije, ott is sok mindenki megfordul. Mi már bent va­gyunk, Vörös Miklós az aj­tóban. Valaki hozzglép, ahogy a lépcsőn fölér: — Mikikem, de jó hogy megtalállak, éppen jelent­kezni akartam. Látszik, hogy sokat ivott, Vörös főhadnagy nem sér­tődik meg a tegezésen. Dezső sem mai ügyfél. Papírja sze­rint ma szabadult Pálhal- máról, s a férfi azt mond­ja: egy órája sincs, hogy Szolnokra érkezett. Sajátos helyzet. Beszállítják a kapi­tányságra, elszámoltatják — azaz kikérdezik —, de az­után szabadon engedik. Igaz, haza kellett volna azonnal mennie, ám érkezhetett most is, de hát állításainak ellen­őrzéséhez meg kell várni a hétfőt. Ha már reggel elen­gedték Pálhalmáról — azaz most „tévedett” —, akkor ismét rács mögül kukucskál­hat kifelé egy ideig. * * * Az éjszaka? Huszonkét refest ellenőrzött a rendőr­ség. Két őrizetbe vétel mel­lett három személyt nem ta­láltak otthon — őket följe­lentik, s a dolgok tisztázá­sa után döntenek ügyükben. Éjfél után válunk el. Ahogy addig csöndesnek tűnt min­den, úgy változott éjfél után. Min dolgoztak az ügyeletes nyomozók? Betörés, ittas vezetés és verekedés. Egy szörnyű baleset: két fiatal egy vasúti kocsin akart át­mászni. Az elöl kúszót a magasfeszültség vezetéke „áthúzta”. Áramütés, súlyos égési sérülések. A járőrök? Ellenőriztek pincét, ahol gyanús alakot láttak éjszaka, megjelentek családi ügyek­nél, ahol elég volt a figyel­meztetés, vérvételre szállí­tottak részegen vezető kül­földit. Csöndes, csöndes pén­tek éjszaka volt... H. Z. A videokamera nem kérdez I Tiszabő lélekszáma 2021. A népesség fele cigány szár­mazású. Korán esteledik, alig öt óra, de zárva a bolt, rács az italbolt ajtaján is. Falugyű­lés van. A klubkönyvtár — régen csak kultúrháznak mondta az ember — készült az eseményre. Meleg van, az elnökség asztalán címeres, nemzeti színű takaró. A Himnuszt csöndben áll- juk végig. A népfrontos tit­kárasszony röviden fogja össze mondandóját. Közben sokan pillognak a videoka­mera felé, nem volt még ilyen falugyűlés, amit így megörökítettek volna. Tóth- né Stefán Évát csöndben hallgatjuk végig. Kissé ér­dektelenül. Pedig szó van itt a tanácstagi beszámolók szervezéséről, a cigányasz- szonyklubról, a magyar nyelv ünnepéről, a „beful­ladt” kocogómozgalomról, az alkoholellenes bizottságról, köztisztaságról. Az elnököt, Négyesi Zoltánt — megfon­toltan sorolja á tényeket — ugyancsak csöndben hall­gatjuk. Néha-néha azért nyílik az ajtó, a későn érke­zők a hátsó sorokba igye­keznek, körbe sem néznek. Mintha két részre szakadt volna a terem, noha lassan minden szék foglalt: a cigá­nyok mind hátra indulnak. A többség — innen is, on­nan is — tisztesebb ruhát vett az alkalomra. Itt nincsenek látványos eredmények. Nehezen élő fa­lu Tiszabő. Sok az eljáró; mostohák a „kommunális viszonyok”; fogy a népesség, főként az elköltözés miatt. Csekély a társadalmi mun­ka, pedig nagy szükség vol­na rá. Sőt! Az este megépí­tett járdát szétverte valaki még aznap éjjel. A hatvan­ezer forintért kiültetett fa­csemetéket hetek alatt de- rékbatörték valakik. A Tisza gátjának környékén hiába tesznek rendet, hamarosan kutyadög, rozsdás sparhelt, kiszórt szemét „terem” újra az említett helyen. Erőfeszítés? Bőven. Üj óvodai csoport megszervezé­se, négyszáz adagos konyha Ügy száz szék, amin ül­hetni, a felének már van gazdája. Szemben a tanács­elnök. a vébétitkár, a nép­front helyi titkárasszonya, a Törökszentmiklósi Rendőr- kapitányság vezetője, a Fegyverneki Áfész, a terme­lőszövetkezet, a regionális vízmű képviselői, a török­szentmiklósi pártbizottság munkatársa. A tanácselnök nem sokat teketóriázik, a legfontosab­bakat sorolja. Kevés a mun­kahely, pedig a faluban sok a szakképzetlen ember, a ci­gányság legtöbbje, nekik egyre nehezebb lesz. El sem választható innen az iskola helyzete, ahová a három és félszáz gyerek jár, kétszáz­ötven közülük a cigány. Ha a szüleik között sok az anal­fabéta. a szakma nélküli, akkor a jövőre gondolva so­kat kellene a gyerekekkel foglalkozni. Ezzel szemben iskolakezdéskor kevés híján kétszáz gyereknek nem volt tanszere. Mi tagadás, a ci­gánygyerekek jelentek meg a legelemibb eszközök nél­kül. Hogy lehet így tanítani? Hallani itt a könyvtár lá­togatottságának örvendetes emelkedéséről, a szociális segélyekről, de hallani a sza­porodó szabálysértésekről, amik között élen a lopás, a becsületsértés, a tankötele­zettség megsértése. építése folyik — majd az öregeknek is ott főznek —, száz gyereknek igazi óvoda, újabb napközis csoportok. Látszik, érezni; itt a gyere­kekért sem tesznek keveset. A dolgok a maguk nagyon is megszokott medrében folynak idáig. Hanem ami­kor szólásra kérik úgy há­romnegyed hat körül a je­lenlévőket, a csönd átalakul. Hátul nevetgélés, lökdöső­dés. Talán az indítja el a lavi­nát, hogy az iskola igazgató- helyettese a szülők felelőssé­gét emlegeti — a hallottak alapján joggal. Gy. — „ci­gány vagyok én is” — azzal kezdi, hogy ő is, asszonya is kijárta a nyolcat, sokat tö­rődik a gyerekekkel, hanem az iskolában ugyan mit csi­nálnak, ha a lánya immár másodszor fogott neki az el­ső osztálynak. De nem is ez a fontos, hanem a kutya. Ugyan miért büntették őt kódorgó farkaskutyájáért kétezernyolcszáz forintra? Bolti jelenetek Szerencsés a video, mert tárgyilagos. Érzelem nélkül dolgozik, hangtalanul. Föl­veszi, amint a piros melegí- tős asszony, erős h-kat öb­lögetve rátámad a boltosok­ra. Becsapták őt — mondjl. A tanácselnök csak annyit igazít később a dolgon — ezt is veszi a kamera —, hogy Mágáné elfelejtkezett a ke­zéről, amivel ugyancsak „il­lette” az említett boltosnőt. Egy jól öltözött cigány férfi — hatvannyolc éves — blok­kot követel a pénztárgépen. Az első sorokból Sanyi bácsi — hatalmas termet — társa­dalmi ellenőrként visszauta­sítja a támadásokat. Becsü­letesek a boltosok. Ott van a videoszalagon az áfész kép­viselőjének arca-mondandó- ja: már kicsi cigány gyere­ket is fogtak meg, kabátja alatt fizetetten, kilós kris­tálycukorral. Fölvette a gép szenvtelenül a majd’ ezer fa­csemete szomorú sorsát is: hatvanezer forintnyi értéket tördeltek derékba vandálok. A korosabbak este már nem mernek egyedül kilépni az utcára. Meghallgathatja-néz- heti az utókor majd a török­szentmiklósi r endőrkapi- tányság vezetőjének néhány mondatát is: bűnözéstől fer­tőzött terület Tiszabő. A videokamera nem kér­dez. Majd a nézők. Ma — őrzi a szalag — sokkal ke­vesebb a munkahely a falu­ban, mint a munkaképes la­kosság. A szakképzetlenek egy része — lehet — hama­rosan munka nélkül marad. Itt az otthona. Húsz köz­hasznú címkével ellátott munkahely vajon megold-e minden megoldatlan kér­dést? Tavaly ötvenegy lé­lekkel csappant meg Tisza­bő. Ami figyelmeztetőbb: százan költöztek el. Csak a videokamera lehet szenvtelen. Hortobágyi Zoltán Kevés a munkahely Fogy a népesség A hétvégi napsütéses, szokatlanul kellemes idő sok kiskerttulajdonost csábított a szabadba, a kora tavaszi metszési, permetezési munkálatok megkezdésére, az ágyá­sok előkészítésére. Fel­vételeink Szolnokon, a Tisza-parti hobbisoron készültek vasárnap dél­előtt. (Fotó: Hargitai) Tavaszelő a kiskertekben

Next

/
Oldalképek
Tartalom