Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-26 / 21. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JANUAR 26. _Jegyzetlapok_ Nevetni, sírni Nevethetnék, hát nevetek. Végül is nevethetek, ám ezzel vállalnom, kell, hogy akadnak majd, akik azt mondják: ugyan, mitől van ennek ilyen jó kedve? Sírhatnék, hát sírok. Végül is sírhatok, ám ezzel vállalnom kell, hogy akadnak majd, akik azt mondják: ugyan mitől ilyen szomorú? így kapnak természetes emberi funkciók jelentésükön kívüli (túli?) jelentést. Ami a jobbik esetben nem baj. Végtére a nevetés is, a sírás is jelzés; jelzése annak, hogy jókedvem van, vagy éppen hogy nincs jókedvem. Végeredményben mindkettő: kommunikáció. Rossza bbik esetben azonban, s az előbb erről kezdtem beszélni, a kommunikáció könnyen veszélyessé válhat, könnyen a visszájára fordulhat. Gyanússá, védtelenné, kiszolgáltatottá tesz. Jaj annak, aki nevetni merészel! Jaj annak, aki sírni! Hiszen könnyen megeshet, hogy a nevetés és a sírás más értelmet, más jelentést kap. Nem az lesz a lényeges, hogy kiben-kiben mi váltotta ki a nevetést, s mi a sírást, hanem az, hogy én mit gondolok kinek-kinek a nevetéséről, sírásáról. A megítélő válik fontossá, nem a megítélt. A megítélő kizárja a tévedés lehetőségét: én ezt és ezt gondolom róla, tehát úgy is van: a megítélt pedig a védekezést; úgyis mást gondolnak rólam, tehát minek magyarázkodjam. A magyarázkodás gyermeteg dolog, s különben sincs sok értelme. Nen nevetünk tehát, és nem is sírunk. Ha mégsem tudjuk leküzdeni a nevethetnékün- ket, akkor is igyekszünk azt a látszatot kelteni, hogy mi tulajdonképpen nem is nevetünk, s csak á másik hiszi azt, hogy nevetünk; s ha pedig mégis elszabadul bennünk a sírhatnék, mindent elkövetünk, hogy megjátsszuk: á, nem, hiszen mi nem is sírunk. így veszik ki belőlünk minden, ami természetes, ami őszinte volt valaha. S az elsődleges emberi reakciók helyét így foglalják el a másodlagosak. így foglalja el a spekuláció. Mielőtt sírni vagy nevetni kezdenénk, mindig arra gondolunk: mi lesz, ha... S közben észre sem vesszük, hogy lassan már egészen elfelejtettünk természetes módon kommunikálni. Hogy már valaki más vesz részt helyettünk társas kapcsolatainkban, s mi sem azzal beszélünk, akivel beszélünk. Felszabadultság helyett görcs és gyanakvás, kitárulkozás helyett rejtőzködés — valahogy mintha ez a fordított folyamat válna életünk rendjévé. De meddig mehet ez így? Vajon meddig? Valami mocorog bennem, valami nem hagy nyugodni. Úgy gondolom, sürgősen meg kellene tanulnunk újra nevetni, sírni. Még nincs késő, de már időt lopni sincs időnk. S ha megtanultuk, amit egyszer már tudtunk, akkor leszünk csak igazán méltók az ember nevére, méltóságára. T. L. Jóhiszeműség vagy hanyagság A téma az utcán hever, tartja a mondás. Sokszor azonban az élet attól a fáradtságtól is megkíméli az újságírót, hogy az utcán kelljen téma után hajlon- gania. Az elmúlt év eseménye volt az a parányi krimi, amely néhány napra felkavarta szerkesztőségünk kedélyét. Szobánkban betörő járt. Egészen pontosan fényes délben egy jól öltözött ifjú ember sétált de a nyitva hagyott ajtón, és kollégám táskájában könyékig turkálva pénz után matatott. A kihívott rendőrök jó ismerősként köszöntötték a fiút, akinek öltözéke bármely menő divatlapban szolgálhatott volna illusztrációként. A közelmúltban került horogra az a duó is, amelyik Szolnok közintézmé^ nyeit fosztogatta végig, nem kis riadalmat okozva ezzel városszerte. A nyomozást vezető rendőrtiszt az egyik tettesről elmondta, hogy jó modorával, kifogástalan öltözékével szinte zavarba hozta: valóban ez a snájdcg úr az, akit ők a majdnem egymillió forintos bűnügyben keresnek? Kiderült, hogy a ruha ezúttal is megtévesztő volt. A butikban vásárolt szerelés nem egy Gráll-lovagot rejtett. Egyszóval nem könnyű manapság a küllem után megítélni valakinek a szándékait. A körözésekben a „rossz külsejű” vagy az „elhanyagolt megjelenésű" kitétel mind ritkábban fordul elő. Ugyanígy azzal is számolhatunk, hogy a rosszban sántikálók egy- egy akcióra alaposan felkészülnek: legalább annyira mozognak otthonosan a betörés színterén, mint mi, akik az értékeinket biztonságban véljük. A szolnoki betöréssorozat alkalmával, olykor nagyvonalúan nyitva felejtett vagy rosszul bezárt bukóablakok, szellőzők játszottak a bűnözők kezére, akik aztán az épületben a logika elemi szabályai szerint jártak el. Mert hogy olyan, de olyan naivak vagyunk jóhiszeműségünkben, hogy az mór bűnös hanyagságnak is minősíthető. Persze, hogy nem kell minden jól öltözött ügyfélben betörőt látni és munkaidő után egy- egy ostromra felkészülni. De kell őrizni a lehetőségek határain belül a legnagyobb biztonsággal azt, amit ránk bíztak! És ezek a lehetőségek manapság nem is szűkösek. A BNV-n külön pavilonban mutatták be azokat a szellemes szerkezeteket, melyekkel túl lehet járni a legrafináltabb betörő eszén is. Ezek — főleg egy közintézmény vagy munkahely számára — semmiképp nem elérhetetlen árúak. Ha valaki azt hiszi, hogy tolongtak az érdeklődők, a gyártók információs pultjánál, az téved. Van olyan bolt, szórakozóhely is, butik is Szolnokon, ahol féltucatszor kellett már munkát adni a bűnüldöző szerveknek. Garancia persze semmi nincs arra, hogy nem fognak ismét sikerrel próbálkozni ott a tolvajok. Azt kevesen tudják, hogy ■a rendőrség akciócsoportjának tagjai a betöréssorozat idején a feltételezett bűnelkövető helyeken éjszakáztak, hogy megelőzzék az illetéktelenek behatolását. Jó, mondhatná valaki, ez a dolguk. Való igaz, ezt nem is panaszként említették a rend őrei. De hát ezekkel az éjszakai munkaórákkal elejét vehetnék talán súlyosabb bűnelkövetéseknek, ha nem kellene nekik személyükben pótolni a fel nem szerelt biztonsági berendezéseket, korrigálni az emberi mulasztásokat: őrizni a nyitva felejtett ablakokat. Mert így már drága mulatság a meg nem teremtett biztonság. — Pb — A lakosság régi óhaja valósult meg Szelevé- nyen a múlt év végén, amikor átadták a község új éttermét. A Kunszentmár- ton és Vidéke Áfész üzemeltetésében lévő étterem-presz- szó nyitásával egy időben megszüntették az iskolai üzemikonyhát, valamint az italboltot. A korszerűen felszerelt étterem a napi forgalom mellett háromszáz előfizetőnek biztosít étkezést (Fotó: T. K. L.) Húsvéti üdülés, külföldi szállásrendelés Üj programok, szolgáltatások a Nem könnyű napokat élnek most az utazási irodák. Az árak emelkedtek, a megélhetés nehezebbé vált, nagyobb tehát a verseny az utazó megszerzéséért. Mit lehet tenni? Hogyan lehet az üdülni, utazni szándékozót egy-egy irodához „csalogatni”? Az árak lehetséges kedvező alakításával és új programok, szolgáltatások bevezetésével. A Tiszatour megyei idegenforgalmi hivatal belföldi programjait a tavalyi áron kínálja (plusz 15 százalék forgalmi adó). A bevált, sikeres kínálatok mellett (gyermeküdültetés, Tiszatour szörfkupa, gyógyüdülések) újdonságokkal is jelentkeznek. Az idén húsvéti „meghívóval” szeretnék indítani a szezont: Szolnokra, Jászberénybe, Cserkeszőlőre, Berekfürdőre invitálják a vendégeket — 3 napra. Vállalják a megyebeli vállalatok, iskolák kollektívái és diákok részére kirándulás megszervezését az ország bármely pontjára. Eddig csak közvetítettek megyebeli csoportokat külföldi utazásra, az idén önállóan is szerveznek szocialista és tőkés országokba induló csoportokat. Több három napos turnét indítanak például Bécsbe. Most tárgyalnak arról, hogy a Szovjetunióba is küldenek csoportokat. Grazba háromnapos, Svájcba ötnapos utat szerveznek. Üj szolgáltatásokkal is várja a Tiszatour vendégeit. Színházlátogatásokat szerveznek a fővárosba közép- iskolások részére. Ha igény van rá, autóbuszt is biztosítanak, városnézésre viszik a diákokat, de ha csak színházjegyet kérnek, azzal is szolgálnak. A Gyulai Várjátékokra, a Szegedi Szabadtéri Játékokra már most lehet jegyet igényelni — természetesen a programról is adnak tájékoztatást. Az új útlevél- és bankrendelet sok turista kiutazását teszi lehetővé. A nagyvalutával, BC-számlával rendelkezők részére Ausztria, NSZK és Svájc területére bármilyen időpontra szállást rendel a Tiszatour. A valutát az utazó az idegenforgalmi hivatalnál fizeti be. Nem „árulnak zsákbamacskát”, a hivatal szolnoki irodájában videofilmen meg lehet nézni azt a tájat, ahová utazni szándékoznak (Ausztriáról, Slvájcról és a megyéről készült ilyen tájékoztató). A külföldre kirándulókat prospektusokkal, várostérképpel, múzeumi katalógusokkal is segítik. Már az év első heteiben arról tudnak beszámolni, hogy konkrét igény van egy- egy programjukra. A szolnoki Touring Hotelba például szovjet turistákat várnak. A tiszaligeti kempingben öt osztrák csoport vendégeskedik majd. Májusban kilenc- venen érkeznek az NSZK- ból — horgászni. A hivatal szolnoki irodája tavaly kétszáz nyugati egyéni vendég programját szervezte meg. Százan már jelezték, hogy az idén is eljönnek. Nagy az érdeklődés az abádszalóki, tiszafüredi horgászprogramok iránt is. Két NSZK-beli utazási iroda küld ide egyéni turistákat, egy holland partnerrel pedig most tárgyalnak. P. É. Üzleti vállalkozás Volán-szállA Eddigi tevékenységétől merőben eltérő üzleti vállalkozásba fogott a Volánbusz, az egyik legnagyobb hazai személyfuvarozó vállalat: megvásárolta és szállodává alakítja az Építőipari Szolgáltató Vállalat Szentendrei úti munkásszállóját. A háromszintes épület 17 millió forintba került, a Volánbusz további 8 millió forintot fordít a ház korszerűsítésére, berendezésére, a szállodai szolgáltatások feltételeinek megteremtésére. Az első szakaszban csak a legszükségesebb átalakításokat végeztetik el, s így április 1-jétől — egyelőre szerény körülmények között — már fogadhat vendéget az új szálloda, ősszel bezárják a kapukat, s a téli hónapok alatt a mostaninál jóval komfortosabb, kényelmesebb szobákat alakítanak ki. A jövő szezonban már kétcsillagos szállodaként várja a vendégeket az új ház. Ételbárt, presszót építenek, s kialakítanak egy negyvenszemélyes konferenciatermet, ahol — főleg télen — bentlakásos tanfolyamokat, továbbképzéseket lehet tartani. Az árak mérsékeltnek mondhatók: a kétágyas szoba 460, az egyágyas pedig 300 forintba kerül majd egy éjszakára. Kivagyiság A pálinkabűzös meg füstszagú váróteremben már csak hárman maradtak. A délelőtti műszakosokkal rég elrobogtak a távolsági vonatok, ők meg a kis szárnyvasút bumlijára várnak még vagy háromnegyed óráig. A deresedő vasutas az ablaknál bóbiskol. A kék kötött sapkás fiatal munkásnő megunta, hogy csak az asztal túlfelén guny- nyasztó öregasszonyt szemlélje. Hirtelen elhatározással feláll. Táskájából szalvétapapírba csomagolt kolbászos- vajas szendvicset vesz elő, s jóétvágy- gyal nekilát. Az apró fehérpettyes fekete kendőjű néni figyelmes bagolytekintettel nézi pár pillanatig a menyecskét, aztán lesüti sűrű pilláit. A vasutas füle — úgy látszik — szu- nyókálás közben is jobban fog. Ahogy az elemózsiás papíros nagyobbat zör- ren, az asszonyok felé eső szemhéja menten felpattan. Aztán pislant egy komótosat, miután másik nézőkéjét is kinyitja. Felkecmereg a műbőr fotelból, s indul a párcselédhez. — Jövök már egy kicsit udvarolni. A falatozó munkásnő kaccant egy halkat, a néni viszont úgy megelevenedik, mintha áramütés érte volna. Fész- kelődik, úgyszólván előbujkál csupa- fekete ruházatából, s már válaszol is a melléjük telepedőnek. — Hátha nem fogadják el az udvarlást? — Meglátja azt az ember, hogy néznek rá. Ha rossz szemmel, akkor nem erőlteti. — Lelgalább telik az idő — adja közvetett beleegyezését a fiatalasszony. A hangvételből érződik, hogy mint régi útitársak ismerik egymást. — Álmosak ugye? — biccent az asszonykának meg a vasutasnak a mama. — Meghiszem azt... Tegnap délelőtt tizenegy óta talpon. Ebédfőzés, vacsorával is megétetni a családot, aztán az éjszakai műszak... A fülessipkás MÁV-ista rábólint erősen, mintha ugyanezt csinálta volna végig. A reggeli elfogyott, a papírja, gombóccá gyúrva röpül a közeli szeméttartóba. Még puszta kézzel is rátöröl fényes ajkára a munkásnő, majd tréfásan odaveti asszonytársának. — Látja, ezért is jó már magának Magdus néni. Annyit lustálkodik, amennyi jólesik. Akkor kél, fekszik, amikor tetszik. — Jaj, csak ezt ne mondjad már! Hetvennégy éves vagyok, ötvenhat esztendeje, hogy férjhez mentem, de én most se tudom, mi az „évi nagyszabadság”. .. Még most is vetünk mi egy mázsa húsz kila borsót, hatvan kila babot. Aztán a saláta, retek, hagyma. .. Ó ... Meg a majorság. — Hiszen régen nyugdíjasok már. — De, tudod, mekkora házikertünk van... Eltelik ez a karácsony, szilveszter körüli pár nap, aztán minden óránkat leköti a fóliázás. Teli van vélek az a négyszáz kvadrát... Most rakosgatjuk a palántát az ablakhoz. Mindegyik dugig palántával, tükörrel. .. — Tükörrel? — Hát.. . Ami új meg régi tükör ke- rülközik a háznál, mindet elővesszük a palántákhoz. — De minek ahhoz tükör? — Látszik, hogy te már elfelejted a parasztizálást... Az ablaknál a nap fénye kihúzza a növényt. A tükröt azért tesszük a másik oldalára, hogy az meg visszahúzza. Így nő egyenesen a palánta. — Nahát, még erről se hallottam. — Na ugye? Hátha még látnád, hogy mikor már a fólia is be van rakva palántával, tükörrel, — akkor már majd- csaknem óránként lessük a hőmérőt is. Aztán ha a higany lehiggad, már is cselekedni kell, hogy elég meleg legyen a tenyészetre. A vasutas se tud mit hozzászólni, de csak mutatni akarja tájékozottságát. Feladja hát a kérdést — nagy kritikusan. — Így viszont hamar lepöndörödik a foncsor a tükrök hátuljáról, oszt lökhetik a lomok közé. Nem kár értük? — Ugyan már — magasodik a két másik fölé szakértelemmel az öregasszony. — Mikor egyik tükörnek deszka hátulja van, a másiknak meg dupla papír... Meg ha tíz évig tart is csak; filléres ügy az egész... Tükör — hhö! — Még az lenne a szép, ha azt sajnálnánk, mikor tízezreket hoz a fólia... Mit gondoltok, másképp miből vettük volna agronómus vejemnek a Wartburgot?. .. Senki se mondhatja, hogy a lányunk csak annyit vitt a házasságba, amennyi a rajtavaló volt... Az idén halottak napján már másodszor mentünk autóval a temetőbe is... Azóta megrendeltük már a sírkövünket is, nekem meg a tatának... Ne a maguk pénzéből költsenek majd rá a lányo- mék. A fiatal munkásnő meg a vasutas csak összenéz erre, és egyikük se mondja, ki mit gondol. Tóth István
