Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-26 / 21. szám

1988. JANUÁR 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Monoki Piroska, Szolnokon élő naív festő alkotásaiból nyílt kiállítás a törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ pincegalériájában. Elsősorban a régi paraszti élet emlékei, a tanyavilág és a természet szépségei fedezhetők fel képein. Az érdeklődők február 6- ig tekinthetik meg a festményeket (Fotó: Mészáros) Kunsági görög emlékek A görög kereskedők ma­gyarországi tevékenysége ré­gi keletű. Jelen voltak már az Árpád-korban (főként a bizánci kapcsolatok meg­élénkülésekor), érkeztek a <prök hódítók nyomában is, Mádkor a Duna—Tisza vona­la a Török Birodalom részé- kánt állt minden portai alattvaló előtt. Nagyobb számban azonban a török kiűzése után jöttek, vonzot- 1# őket a korlátlan föld- és Vagyonszerzéssel kecsegtető elnéptelenedett Alföld és a magyar kereskedőréteg hiá­nya. A Magyarországra érkező török alattvaló kereskedők között voltak rácok, bosnyá- kok, bolgárok, albánok, oláhok, örmények. Gyűjtő néven görögöknek nevezték őket, mert egymás között görögül beszéltek, lévén ez a balkáni kereskedelem közve­títőnyelve a 17—18. század­ban. Közöttük legnagyobb számban macedóniai és dri- nápolyvidéki görögök, vala­mint macedovlachok (gúny­néven cincárok — nyelv- és szokás tekintetében elgörö- gösödött macedóniai romá­nok) voltak. A Jászságban és a Kun­ságban már a török hódolt­ság idején kereskedtek török alattvaló görög kereskedők, gazdasági jelenlétük ettől fogva folyamatosnak mond­ható. Az 1732. évi királyi leira­tok ugyan megtiltották a török alattvalók magyaror­szági kereskedését, de a Hármas Kerület megvédi őket, mivel a „görög keres­kedők már több év óta ne­künk és minden lakosunk­nak nem kárunkra, hanem egyes lakosoknak javára és hasznára voltak” — szól a Kerület támogató vélemé­Művelődéstörténeti és egyházművészeti kiállítás a karcagi múzeumban nye. Így történhetett, hogy 1738-ban Görög János már boltot bérelt, majd építhe­tett Karcagon. A karcagi ta­nács meg is tiltotta, hogy a görögökön kívül más keres­kedők áruljanak a városban. A görögök gazdasági te­vékenységének egyik ága a boltbéli árusítás volt. Olcsó árukkal kereskedtek, többsé­gükben török eredetűekkel: rizskása, aba, gyömbér, bors, posztó, szattyán, sáfrány, de akadt puskapor és serét is. Az 1769-es összeírás szerint már Bécsből, Grácból, Lip­cséből származó kisárukat (kefekötő áruk, optikai esz­közök, vasaló, gyűszű, fésű, óra, spanyolviasz) is tartot­tak. A boltok mellett kocs­mákat és mészárszékeket árendáltak (bérbe vettek, adtak). A magyarországi görög te­lepesek a 18. században nemcsak beszéltek, írtak is magyarul, ugyanakkor meg­tartották anyanyelvűket és ősi vallásukat. Ez volt az egyetlen összetartóerő, amely a világban szétszórt honfi­társaikhoz és szülőhazájuk­hoz kapcsolta őket. A görög nyelvhez és kultúrához való ragaszkodás elsősorban a görög nyelvű könyvek kiadá­sában és iskolák fenntartá­sában nyilvánul meg. Egy- egy könyv megjelenését gö­rög nemzeti ügynek tekintet­ték. A drága tudományos munkákra a kunsági görö­gök is előfizettek. A karca­gi egyházközségben megma­radt könyvek szép számmal igazolják ezt. Görög nyelvű iskolát az ide települt görö­gök nem alapítottak, mert a települések messze estek egymástól, egy-egy helység­ben pedig kevesen laktak ahhoz, hogy célszerű legyen iskolát létesíteni, de a gö­rög tannyelvű oktatást tá­mogatták. Az 1812-ben Pes­ten megnyílt tanítóképző fenntartásához a „tertius or- biculus” (ún., harmadik tá­nyérozás) útján hozzájárul­tak. Az ősi ortodox vallás meg­tartása talán a nyelvnél is fontosabb volt számukra. Templomokat — II. József türelmi rendeletét követően — 1781 után emelhettek. A rendelet szerint a templom díszes kivitelű nem lehet és nem építhető utcafrontra. Ez az oka annak, hogy szá­mos városban „udvarokban megbúvó” ortodox templo­mokat láthatunk. A Nagykunságban egyet­len görög alapítású templom áll: Karcagon. Építése — az 1793 augusztusában beadott kérelemhez — azzal indokol­ják, hogy Karcag, Kisújszál­lás, Madaras, Kunhegyes, Túrkeve, Törökszentmiklós, Mezőtúr, Kenderes, Ders, Abád, Füred, Egyek, Nádud­var, Kaba lakosai igen mesz- szire, Békésre kénytelenek istentiszteletre járni. (A Hármas Kerület jászsági gö­rögjei a gyöngyösi parókiát látogatták). A templom épí­tésének költségeit 12 család, 71 fővel vállalta, legtöbben Karcagról: 5 család, 30 fő­vel. Szép templomot szeret­tek volna, a város legszebb részén kívántak telket vá­sárolni. Kinézték a gimná­zium helyét, melyen akkor a város kvártélyháza állott, ám a tanács nem adta el ne­kik, így esett a választás a szomszédos telekre; néhai Sánta István tulajdonára. A templomot 1794-ben kezdte építeni Rábl Károly gyöngyösi építőmester. (Ko­rábban ő irányította a szom­szédos református templom újjáépítését is). Barokk stí­lusban épült, a belső tér el­rendezésében a liturgia sza­bályai által meghatározott ősi bizánci rendet követték. Az ikonosztázion faragásai feltehetőleg Nicolaus Ioannu Talidorosz, Noxox-szigetéről származó egri görög képfa­ragó mester munkája. A kiállításon a jászkunsá­gi görögök levéltári doku­mentumai, korabeli görög könyveket, a szertartásokon használt kegytárgyakat mu­tatják be, s látható a karca­gi templom néhány’ szép ikonja valamint az ikonosz­tázion Királyi kapuja. A jászkunsági görögök em­lékanyagát szép bemutatóvá — amely a Karcagi Nagy­kun Múzeumban látható — dr. Nagy Márta, a debreceni tudományegyetem szláv fi­lológiai intézetének munka­társa rendezte. ökrösné Bartha Júlia Az oskolamesterektől a ma tanítójáig Könyv készül a pálya történetéről Hogyan éltek az első os­kolamesterek, mi volt a dol­ga a kántortanítónak, milyen helyet foglalt el a tanító a falu, a város társadalmában, milyenek voltak a felekezeti iskolák, hogyan képezték a tanítókat, mi a szerepe, a rangja a ma tanítójának? — Számtalan kérdés egy ősi, nagy hírű, az írók által nem egyszer megírt—megszépített pályáról, amelynek teljes körű feldolgozásával még mind a mai napig adós a tudomány. Pethő László, a Jászberé­nyi Tanítóképző Főiskola ad­junktusa — e hiányt pótlan­dó — feldolgozta a hazai, pontosabban az Alföld taní­tóságának történetét. Tény, hogy a példák döntő többsé­ge az Alföld megyéiből szár­mazik, ám a megállapításai igencsak általánosíthatók, jellemzőek a mindenkori ma­gyar tanítóságra. A kutatás ötlete évekkel ezelőtt merült fel a tanító­képző szociológusában egy jászszentandrási szociográ­fiai táborozáson, amikor Pethő László néhány lelkes hallgatójával a település tár­sadalmának jellegzetességeit vizsgálta. Így találkoztak a Jurányi pedagógus-dinasz­tiával. A család története ad­ta az indíttatást a későbbi kutatáshoz, amelyben részt vettek a hallgatók is. Nóg- rádtól Békés megyéig össze­sen háromszáz tanítóval ké­szült részletes interjú: kép­zésükről. a pályáról alkotott képükről. A vizsgálat során a hatvan évesnél idősebbek­kel és az ötvenes éveikben járó nevelőkkel beszélgettek. A megkérdezett tanítók döntő többsége egyházi kép­zőkben készült a pályára. A válaszokból szinte általáno­sítható, hogy ezek az intéz­mények igen magas szintű tudást nyújtottak. A buda­pesti tanítóképzőben a ’30-as években például Piaget szisztémája szerint tanítot­tak, amely akkoriban ritka­ságszámba ment Európában. Emellett idegen nyelveket is elsajátítottak a tanítójelöl­tek, s ha a végzés után nem kaptak állást, gyakran nyelvoktatásból vagy házi­tanítóskodásból tartották fenn magukat. A tanítói rangsorban kü­lönleges helyet foglaltak el a fővárosban dolgozó nevelők. A szakma elitjeként emle­gették őket, s a legjobban fizetett réteg volt a tanító­ságon belül. Továbbképzé­sükkel az igen jó hírű fővá­rosi pedagógiai szeminárium törődött. Természetesen egész más szerepe volt az adott közös­ségen belül a kisvárosi, a fa­lusi tanítónak. A „lámpás­nak” az iskolai munkáján kívül számos egyéb — álta­lában. templomi — elfoglalt­sága volt. Emellett gazdál­kodnia is kellett, hogy fenn­tarthassa magát, i'letve csa­ládját. Az iskolakertben per­sze dolgoztak diákok is — megoldva egyúttal a „mun­kára nevelést” —, s ez gyak­ran ellenkezést váltott ki a szülők körében. Akad persze arra is példa, hogy az isko­lai gyakorlókért mintává lé­pett elő, ahol a tanító — mondjuk — növénynemesí­téssel foglalkozott. A felszabadulás után ter­mészetesen megváltozott a képzés és a tanító munkája is: a képzést illetően nem mindig előnyére. 1948—1956- ig például nem tanultak pszichológiát a tanítójelöltek. Az általános iskola létreho­zása — főleg 1950 után — megosztotta a tanítókat, ta­nárokat. A felső tagozat ne­velőit ugyanis főiskolákon képezték, míg a tanítókat intézetekben. Ez a megosz­tottság leértékelte a tanítói hivatást. A tanítóképzés fel­sőfokúvá válása után némi­leg változott a kép, de a ta­nítói pálya presztízse még ma sincs az őt megillető he­lyen. A tanítóból ritkán lesz például iskolaigazgató, a szakmán belül is tagozódás tapasztalható. A tudatban ma is nagyobb rangot jelent osztálytanítónak lenni, mint napközisnek, vagy diákott­honi tanítónak, esetleg gyer­mekfelügyelőnek. A pálya leértékelődésében persze szerepe van annak a ténynek is, hogy a diákok jelentős hányada az egész ál­talános iskolai tanulmányai alatt sem tanul meg tisztes­ségesen olvasni, írni, szá­molni. Holott az alapvető kultúrtechnikák elsajátítta­tása az alsó tagozat feladata. A tanítóképzés minőségé­nek javítása — úgy tűnik — ismét napirendre kerül. A Művelődési Minisztériumban a nemrégiben eltörölt alkal­massági vizsga visszaállítá­sát latolgatják; Zsolnai Jó­zsef pedig kész programmal állt elő. Módszerét csak olyan tanító tudja sikerrel megvalósítani, aki sok min­denben — például a zené­ben, a filmművészetben, a folklórban jártas, tud ide­gen nyelveket. E jártas­ságok mellett az is elvárás, hogy egy valamiben leg­alább igazán otthon legyen. A polihisztorság persze nem lehet követelmény, az egy­kor annak hitt régi tanítók sem voltak igazából azok, hanem csak sok mindenhez értettek: tudásuk, felkészült­ségük, tájékozottságuk-' az adott közösség fölé emelte őket. A következő tanévtől a Jászberényi Tanítóképző Fő­iskolán is elkezdődik a kép­zés a Zsolnai program sze­rint. A hallgatók tantervé­ben szerepel majd Pethő László könyve is a tanítóság történetéről, amelyet az Ok­tatáskutató Intézet jelentet meg. A kötet tanulmányozá­sának több haszna is lesz. A pedagógia és az oktatástör­ténet meglehetősen elhanya­golt terület a pedagóguskép­zésben, részint persze a meg­felelő források és szakiroda- lom hiánya miatt. Az, hogy a hallgatók megismerkednek választott hivatásuk tcr'éne- tével, elődeik éietével eré­nyeivel, segíti őket a pályá­val való azonosulásban, a tanítói öntudat kialakulásá­ban, amely ma mintha kicsit hiányozna is az alsó tagoza­tos nevelőkből. Tál Gizella Az ötlet szociográfiai táborozáson született Az első negyedév alkotásaiból Magyar filmbemutaték A Dunától a Hortobágyon át Amerikáig terjedő hely­színeken játszódnak az év első négy hónapjában bemu­tatásra szánt magyar fil­mek. Márciusban mutatják be a mozik a Tiszta Amerika cí­mű filmet, amelynek forga­tókönyvét Esterházy Péter és Gothár Péter irta. Az ame­rikai metropolis dzsungeljé- ben játszódó alkotás fősze­replői: Lukáts Andor, Szir­tes Ádám, Bodnár Erika, Trula Hoosier és Stafford Ashani. A budapesti Arizona mulató történetét meséli el a Sándor Pál rendezte ma­gyar—olasz film, a Miss Ari­zona, amelyben a két fősze­repet világhírű színészek — Hanna Schygulla és Marcel­lo Mastroianni — alakítják. Palásthy György folytatta a Szeleburdih család történe­tét: a Hajónapló családi ki­rándulásról szól — elsősor­ban az ifjabb korosztályhoz —. sok humorral. Magyar Bálint és Schiffer Pál filmjében hét ember szólal meg, akik Dunapataj község — s természetesen az ott élők — történetét mond­ják el, 1919-től napjainkig. A dokumentumfilmben, akárcsak a dunapatajiak éle­tében nagy hangsúlyt kap­tak az ötvenes évek. A Küldetés Eviánba for­gatókönyvét Hans Habe A küldetés című regénye alap­ján írta és vitte filmre Szántó Erika. Az 1938-as evi- áni Menekültügyi Kongresz- szus vitáit, történéseit Hein­rich von Benda professzor szemszögéből ábrázolja az alkotás. Márciusban vetítik Sára Sándor egyik új filmjét. A Tüske a köröm alatt törté­nete a hatalmi visszaélés sa­játságos formáját, a gazda­sági érdeknek álcázott ma­gánérdeket veszi górcső alá. A főszerepeket Cserhalmi György, Ráckevei Anna és Szegedi Erika alakítja. Áprilisi bemutató a Herná­di Gyula művéből készült Kiáltás és kiáltás, amely az ötvenes éveket idézi. Új sorozat a tévében Kabarétürténet Új sorozat indul február­ban a képernyőn. Ha mi egyszer kinyitjuk a szánkat címmel négyrészes kabaré- történeti műsort sugároznak, amelynek első adását febru­ár 6-án láthatják a nézők. A ciklus 1945-től a hatvanas évekig eleveníti fel a ma­gyar közéleti humor legki­emelkedőbb írásait, s mutat­ja be kiváló művelőit. Az egyenként 70—80 perces adá­sokban — amelyeknek ren­dezője Várkonyi Gábor, for­gatókönyvírója Litványi Ká­roly — 1945, 1946—1949, az ötvenes évek és az 1956 utá­ni időszak szatirikus, írásai­ból, kabaréj eleneteiből, és dalaiból fűznek össze egy- egy csokorba valót. A kor­szak társadalmi életét, köz­életi problémáit és jelensé­geit tükröző válogatást kö­vetően — minden adás után — a 2-es csatornán húszper­ces beszélgetés hangzik el a korról és az irodalomról, többek között Goda Gábor­ral, Ungvári Tamással, Tabi Lászlóval és Kolozsvári Grandpderre Emillel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom