Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-16 / 13. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 #88. JANUÁR 16. Petőfi, My, Sütő Ondrás grafikában Plugor Sándor kiállítása Jászberényben VILÁGPREMIER A SZIGLIGETIBEN Doktor Zsivago . A Jászberényi Aprítógép­gyárban a hét közepén nyi­tották meg Plugor Sándor romániai magyar grafikus- művész kiállítását. A tárlat harminchárom lapból álló­anyagának — többségük réz vagy egyéb fémkarc — a helyi városi könyvtárban rendezett bemutató után adott hajlékot a gyár szak­szervezeti kulturális bizott­sága. A Kovászna megyei Kökö- sön 1940-ben született mű­vész neve, munkássága a hazai közönség előtt sem ismeretlen. Az 1970-es évek elején résztvevő­je volt a Hajdúböször­ményben, Tokajban és Deb­recenben tartott alkotótábo­roknak, ott készült munkáit élénk szakmai érdeklődés kísérte. A szélesebb közön­ségrétegek azonban a tragi­kus körülmé­nyek között el­hunyt Szilágyi Domokos öre­gek könyve című, a Kriterion Ki­adónál 1976-ban megjelent köte­te grafikusa­ként ismerhet­ték meg Plugor Sándor nevét. An­nál is inkább, mert az emberi mozdulatokat, az azokhoz tapadó érzelemvilágot néhány brilliáns tollvonással meg­jelenítő művész a Bukarestben ki­adott Szilágyi­kötetnek tulaj­donképpen nem is illusztrátora, hanem társszer­zője. A jeles kor- társköltő fájdal­mas emberi igazságokat kimondó vers­soraihoz Plugor a grafika megjelenítő erejével önálló mondanivalójú alkotások­kal társult. A több mint húsz, egészoldalas grafikát tartalmazó könyv — a két ország közös könyvkiadási megállapodása keretében je­lent meg — volt az első, de azonnal nagyra értékelt híradás számunkra Plugor Sándor munkásságáról. A kolozsvári képzőművé­szeti főiskolán végzett grafi­kusnak — legjobb tudomá­sunk szerint — az elmúlt évben Hatvanban rendezett kiállítása előtt is volt ma­gyarországi önálló tárlata, Balatonfüreden. Szűkebb hazájában Kolozsvárott, Csíkszeredán, Kézdivásárhe- lyen, Székelyudvarhelyen stb. számos kiállítása volt, de Brassó és Bukarest után bemutatkozott több jugoszlá­viai városban majd Moszk­vában, Stuttgartban és a tengerentúlon is. Miami Beatcben, New Brunswick- ban és Arlingtonban „.. .a te munkáid fölzaklató han­gulatában emberi létünk nagy kérdéseinek titkain akad fönn az elme, élet, ha­lál, küzdelem és múlhatat­lan emberség a múlandóság fehér-fekete terein. Provin­cián túl és innen; az em­beriség egyetlen egységes va­lóság, az emberi létnek a világ bármely táján azonos nagy kérdéseivel. Ezért bí­zom abban, hogy nemcsak itthon de valamivel távo­labb az otthontól, Dürer mester világának közvetlen szomszédságában is megér­tenek majd téged az embe­rek” — írta Sütő András nyílt levelében a grafikus NSZK-beli bemutatkozását üdvözölve. A Jászberényben' most ki­állított szelete Plugor Sán­dor életművének Sütő And­rás bizakodását teljes mér­tékben igazolja. A Petőfi, József Attila, Ady, Illyés Gyula, Sütő And­rás, Kányádi Sándor és Farkas Árpád művei, gondo­latai, költői sorai ihlette ön­törvényű alkotások erős drá- maisággal sugallják Plugor Sándor értelmi és érzelmi rezonanciáit. A költői, írói gondolatokhoz fűződő meg­rázó látomások Plugor bá­mulatos technikájú vonalve­zetésével, a másság erejével teremtik képi világgá a mondanivalót. Ezek a réz­karcok messze túlléptek az illusztráció fogalmán. Sütő András megállapítása sze­rint a belőlük sugárzó gon­dolatiság közvetítői nem a szavak, hanem a formák bravúrja. A Sepsiszentgyörgyön élő grafikusművész jászberé­nyi tárlata a jövő héten még nyitva tart, ezt követő­en a nem mindennapi él­ményt adó fémkarcokat Bu­dapesten mutatják be. Tiszai Lajos L emezfigyelö Szerelmes énekek A rádióban Új irodalmi sorozatok Már jó ideje, hogy új színfoltként jelentkezett a hazai könnyűzene palettáján a Kormorán együttes. Túl­zás nélkül állítható, muzsi­kájuk szinte egyedülálló, szövegeikre pedig az jel­lemző, hogy kivétel nélkül ä klasszikus, a nemrég el­hunyt és a kortárs költők verseit dolgozzák fel. Két évvel ezelőtt nagy sikert arattak az Anyák napjára című albumukkal, amelyen az alkalomhoz illő versek­kel rukkoltak elő. A Kormorán legénysége a tavalyi év végén egy újabb kísérlet mellett döntött, s tegyük mindjárt hozzá; a popzene rajongóinak nagy- nagy örmére. A korongon most is felvonul a magyar lírai költészet színe-java, s a válogatás erényét növeli, hogy maiak is akadnak szép számmal a szerzők között. A teljesség igénye nélkül né­hány név: Radnóti Miklós, József Attila, Csoóri Sándor, Váci Mihály, Szép Ernő, La­dányi Mihály. A versek té­májáról a lemez címe is árulkodik: Szerelmes éne­kek. Az örökké időszerű költemények hangszerelé­se teljes egészében a Kor­[OKÁN morán együttes munkája, de a dalok megszólaltátásában olyan népszerű művészek működnek közre, mint Var­ga Miklós, Nagy Anikó, Szir­tes Ági, Lukács Sándor. A meglepetés számba me­nő nagylemez zenei anyaga kristálytiszta, ízléses hang- szerelésével tűnik ki leg­inkább. Ritkák manapság az ilyen egyszerű, ám még­is szépívű dallamok, a gaz­dag, de nem zsúfolt hangsze­res megszólalások. A Kormorán együttes új albumával remélhetően még jobban magára tereli az igényesebb popmuzsikára vágyók figyelmét. J. J. A magyar és az egyete­mes próza és líra értékei, a kortárs magyar és világiro­dalom alkotásait áttekintő korábbi műsorai, dramatizált összeállításai és adaptációi mellett több új sorozatot in­dít az idén a Magyar Rádió irodalmi osztálya. A tervek szerint negyed­évenként egy-egy órás mű­sorban a Magvető Kiadó Té­nyek és tanúk című soroza­tának legfrissebb és legje­lentősebb darabjait mutat­ják be. A keretbeszélgetés mellett részleteket közölnek majd a művekből. Üj ciklus lesz — várható­an májustól — a „Humor és Magor” nyomában című, amely a magyar szatíra és humor történetét tekinti majd át több mint húsz részben. Az adások e műfaj előzményeit, fejlődését, vál­tozásait és történelmi vo­natkozásait elevenítik fel, az irodalmi ismeretterjesz­tést ötvözve a szórakozta­tással. A humor és a szatíra szemüvegén át igyekszik képet rajzolni a XIX. száza­di magyar társadalomról és életről a Handa-banda című új sorozat, amely a legjelen­tősebb korabeli magyar éic- lapok írásaiból válogat — hat adásban. Örömmel jelentem az ol­vasónak: érdekes, lebilin­cselő színház született egy hányatott sorsú regényből — a Doktor Zsivago megszólalt magyarul. Színházunk elsőként vitte színre azt a regényt, ame­lyet jószerével eddig csak hírből ismertünk; elsőként Itthon és elsőként a nagyvi­lágban. Azt a regényt, ame­lyet a szerző, Borisz Pasz­ternák honában is csak most kezdett el folytatásokban kö­zölni a Novij Mir. Csaknem három évtizeddel a megírás után. Közlését eleddig buta félreértések vagy rosszindu­latú félremagyarázások aka­dályozták. (Magyar kiadása is most van készülőben, állí­tólag a könyvhéten lesz majd kapható). Mégsem valamifé­le politikai pikantéria teszi ínycsiklandozóvá e mostani bemutatót; kivételessé az avatja, hogy a hagyomá­nyoktól eltérően, szokatlan módon jött a világra. Az ugyanis meglehetősen gya­kori, hogy egy már ■ közis­mert regényből vagy elbeszé­lésből színpadi mű is készül, de fordítva, azaz hogy egy regényt előbb ismerhessünk meg színpadi változatában, mintsem eredeti formájában, ahogy ez most a Doktor Zsi- vagoval történt — az párat­lan és rendkívüli. A regény ismeretének hiá­nya egyébként felment ben­nünket az eredeti munka és a színpadi változat összemé- ricskélésének kényszerű fel­adata alól, hogy értelmet­lenül az utóbbinak az előbbi­hez való hűségét vizslassuk. Ezúttal tehát nem „zavar” bennünket az olvasmány él­ménye, szabadon adhatjuk át magunkat mindannak, amit a szövegíró Szikora Já­nos és a rendező Szikora Já­nos művésztársaival, egy­részt Pór Judit készülő for­dításának, másrészt a dra­maturg Morcsányi Géza „nyers” magyarra átültetésé­nek alapján elénk tár. An­nak az egységes és nagysze­rű víziónak, amelyet kivéte­les érzékenységgel és biztos stílusérzékkel a színpadra teremt, s amely megfog, le­bilincsel és felkavar. Amely­ben pompásan jelenik meg a forradalmas Oroszország változó világa — valóságos mozgó panorámáját kapjuk a históriának — középpont­jában egy értelmiségi orvos­ember Zsivago doktor küz­delmeivel, aki belekevered­vén a forradalmas idők ka­vargásába a maga odisszeá- ját járva próbál eligazodni a fenekestül felfordult vi­lágban. Egy olyan világban, amelyet vihar söpör végig, s nemcsak a társadalom ten­gerén ver hatalmas hullámo­kat., de belekap az egyéni szenvedélyek vitorláiba is; egy olyan fortyogó világban, amely minden porcikájában megváltozik, amelyben érvé­nyét veszti minden, ami ré­gi, s amelyben üdvösséget nem a régi formákhoz való ragaszkodás, hanem az újak­hoz való vonzódás hozhat; amelyben olykor farkastör­vények uralkodnak, s pusz­tulás és vér az ára az új­nak; átmeneti világban, ahol az új elvek még csak meg­valósulóban, eszme és való­ság korántsem fedik egy­mást. Szorongásos idők. ér­lelődő végzetek! A színpad baljós feketesé­ge jól érzékelteti mindezt; mindent elöntő feketesége, amelyből egy-egy villanás­nyi élet válik ki hol kisebb, hol nagyobb képben; hol erősebb fényben, hol balla- dás homályban, hol a csalá­dias gyertyafény melegében, hol keményen megvilágítva egy-egy részletet. Micsoda pazar „hangszerelése" a fé­nyeknek! Olyan színpadi írásmű ez a Zsivago, amely­nek fényből van a tintája. Akárcsak a filmnek, amely- lyel Szikora Zsivagoja látha­tóan rokonságot mutat. S mindez megkapó, lenyűgö­ző vizuális eleganciával elő­adva. Ahogy változnak a különböző képsíkok az intim közelitől a tágas nagytotálig — mesteri. Ahogy a kis tér­ből szinte varázsütésre átlé­pünk egy hatalmas másikba, ahogy a díszletfalak puszta mozgatásával legyőz időt és teret olymód, hogy már-már az az érzésünk, hogy sza­bad bejárásunk van a his­tóriába éppúgy, mint az em­beri lélek rejtelmeibe — va­rázslatos. Képekben gondol­kodik, de a képek rendjében remekül testesül meg, szoros egységben a külső, úgyneve­zett történelmi események időrendje és a belső, a sze­replőkben végbemenő küz­delmek, a drámai cselek­mény logikája. Világosan áll előttünk, ami történt nagyvonalakban, a század első évtizedein k Oroszországában, kezdve az 1905-ös megmozdulásokkal, aztán a világháború, majd az ideiglenes kormány, a péter- vári forradalom, végül a vé­res polgárháború, ugyanak­kor nyomon követhetjük Doktor Zsivago és a többi­ek: Lara, Antyipov belső drámájának útját is. Hang­súlyosan azt a folyamatot, amíg a forradalom eszméiért rajongó fiatalember keserű tapasztalatok árán eljut a meghasonulásig, de egyben annak a felismeréséig, hogy a világban kint csak akkor lehet rend, ha magunkban bent is rend uralkodik; S csak akkor jutunk közel az igazsághoz, ha megszabadu­lunk otromba bűneinktől; ha nem vak erőszak oszt paran­csokat, ha szemforgató mó­don nem áltatjuk egymást, ha szolgamód a hamisat nem fogadjuk el igaznak, ha — a tiszta emberség és a józan értelem igazgat bennünket. Testamentumnak beillő ta­nulság, Doktor Zsivago küz­delmeinek és bukásának ma is érvényes tanulsága, amely egyértelműen és keményen szól hozzánk. Nem, egyálta­lán nem az értelmiség és a forradalom kibékíthetetlen ellentétéről beszél ez a Zsi­vago — állítólag ezt vetet­ték a szemére, tévesen, a szerzőnek —, hanem a tor­zulásoktól, emberi gyarlósá­goktól mentes világ utáni vágy erőteljes kifejezése; olyan világ utáni vágyé, amelyben nem a dogmáké a szó, ahol nem az erőszak uralkodik, amely mentes mindenféle politikai misz­tikumtól. A leroskadó Zsi­vago halál előtti intelmei — felemelőek. Kitűnően felépített előadás ez, mégha az első felvonás­ban a kelleténél erősebben is érződik az epikai jelleg, kitűnő színészi csapatmun­kával megvalósítva. Amely­ből természetesen kiemelke­dik néhány terjedelemben és súlyban is jelentősebb sze­reppel járó teljesítmény. Mindenekelőtt a Zsivagót megtestesítő Mertz Tiboré, aki vonzóan kelti életre az ébredező tudatú, a tiszta életre vágyakozó, a forrada­lom eszméjéért valójában lelkesedő Zsivagót, egy ki­csit afféle XX. századi Can- dide-ot varázsolva elénk a színpadra, a fényes lelkűt, aki keserves megpróbáltatá­sok útján jut el a szükséges felismerésig. Zsivagója von­zó fiatalember, ha még el­mélyültebb, súlyosabb volna, a figura jelképes magassá­gokba is emelkedhetnék. La- rát, a különös asszonyt Szta- rek Andrea formálja meg erőteljesen. Az ő, mármint Lara belső lelki ziláltsága, szabálytalan élete, mely már lánykorában bűnnel kezdő­dött — egy idős úr karjaiba szédül bele — nos. ez a rozs­dahangú, kissé zilált Lara érzéki lenyomata a nyugta­lan. zavarosságokkal teli kornak. Mellette Derzsi Já­nost kell rögvest említeni, aki előbb egy töprengő, ki­sebbségi érzésekkel birkózó tanárembert ábrázol hitele­sen, majd S/.trelnyikovként véreskezű, kemény, hajtha­tatlan parancsnok, aki hiú­ságból vállalja a forradal- márságot, talán a szerelem­ben elszenvedett vereség el­lensúlyozásaképpen. Sztrel- nyikovja félelmetes, vérfa­gyasztó, ugyanakkor össze­omlásában szánalmasan esendő. Tonyát, Zsivago fe­leségét Földest Judit játssza. Maga a megtestesült jóság és egyszerűség, az az asz- szony, aki mitsem vesz észre a világ bonyolult mozgásá­ból, aki csak egyre ügyel: hogy odaadóan szeresse fér­jét. Szép és vonzó, akár egy Botieelli-kép. Kisebb szerepekben: Ká- tay Endre egy kissé maradi papát alakít, néhány vonás­sal, emlékezetesen, Czibulás Péter nagyfokú magabiztos­sággal egy cinikus idős urat, aki mindig minden helyzet­ben feltalálja magát; figurá­ja él, nemcsak megjelenik a színen. Dobák Lajos a filo­zófus nagybácsit, a racioná­lisan gondolkodó, újakra fogékony tudósembert állít­ja elénk, e magatartás pe­dantériáját is érzékeltetve; Kocsó Gábor Misa Gordon­ként az előadás utolsó „ké­pében”, a hatásos befejező jelenetben igazolja képessé­geit, Zsivagóhoz intézett bá­torító „nagy” szavaiban ki­tűnően lepleződik le a figu­ra demagógiája. Megjegyez­hettük Tardy Balázs parti­zán parancsnokát, Győry Franciska nyílt szavú ápoló­nőjét, Sebestyén Éva ráme­nős kofáját. De ide kíván­kozik mindazoknak a neve, akik részesei a sikernek: Roczkó Zsuzsa, Illés Edit, Bal József, Ecsedi Erzsébet, Mucsi Zoltán, Takács Gyula, Fekete András. A kifejező és hangulatos zenét Mártha István állította össze, a kort és hangulatot jól tükröző jel­mezeket Vágó Nelly tervezte, a díszletek Csikós Attila el­képzelései szerint készültek. 1988. január 8-án este több mint tíz percen át zú­gott a taps a színházban; a Zsivago tehát nemcsak meg­szólalt magyarul, kitűnően beszélt színházul is. Ez a premier alighanem piros be­tűkkel kerül majd be a szín­háztörténet könyvébe. Valkó Mihály Doktor Zsivago: Mertz Tibor Plugor Sándor rajzai, az öregek könyvéből

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom