Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-30 / 307. szám

Az év utolsó két hónapjában megszaporodott a szolnoki Szolvill híradástechnikai szervizének munkája. Szerelőik az utolsó munkanapokon is feszített ütemben dol­goznak, hogy minél kevesebb ügyfelük nélkülözze újévkor a megszokott készülé­két (Fotó; T. K. L.) El kell ismerni a meglevő realitásokat Gorbacsov és Strauss találkozója Közös nyilatkozat Öböl menti együttműködés Közös nyilatkozai kiadá­sával kedden Rijádban befe­jeződött az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) négynapos csúcsérte­kezlete. A tanácskozás résztvevői — Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Kuvait, Omán és Szaud-Arábia — azzal a felhívással fordul­tak a nemzetközi közösség­hez és különösen a Biztonsá­gi Tanácshoz, hogy az sür­gesse a BT nyáron elfoga­dott 598. számú határozatá­nak megvalósítását. A hatá­rozat a hét éve elhúzódó iraki—iráni háború befeje­zését szorgalmazza. Nem bírálták a nyilatko­zatban közvetlenül Tehe­ránt a kuvaiti olajlétesítmé­nyek és az öbölbeli hajózás elleni iráni támadásokért, csak megemlítették, hogy megvitatták a történteket. Abu Nidal'csoporl Bejelentés kivégzésekről Az Abu Nidal vezette szél­sőséges palesztin csoport hétfőn bejelentette: kivég­zett öt olyan személyt, köz­tük egy nőt, akik a csoport ellen irányuló „titkos akci­óban” vettek részt. A Nyu- gat-Bejrútban működő nyu­gati hírügynökségi irodák­nak eljuttatott nyilatkozat­ban azt állították, hogy az öt személy a jordán és az izraeli titkosszolgálatok szá­mára dolgozott. Abu Nidalt körözik az Egyesült Államok és több európai ország hatóságai is. Az állítások szerint Líbia tá­mogatását élvező csoportot számos véres akció végre­hajtásával vádolják, köztük az 1985 karácsonyán a ró­mai és bécsi repülőtereken elkövetett vérenzésekkel, melyeknek összesen 17 halá­los áldozata volt. A csoport még a hetvenes évek elején elszakadt a Pa­lesztinái Felszabadítási Szervezet (PFSZ) fő szár­nyától, az el-Fatah-tól, de az egész PFSZ-től is. A Szovjetunió azért száll síkra, hogy a háború után kialakult realitások talaján továbbfejlesszék a szovjet— nyugatnémet együttműkö­dést, s erre hívja fel az NSZK kormányát, az ország politikusait. Erről beszélt a Franz Josef Strauss-szal kedden a Kremlben megtar­tott találkozóján Mihail Gor­bacsov, az SZKP KB főtit­kára. A bajor miniszterel­nök, a Nyugatnémet Keresz­tényszociális Unió elnöke a szovjet kormány állami kül­gazdasági bizottságának meghívására hétfőn érkezett a szovjet fővárosba. Franz Josef Strauss szin­tén a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért emelt szót. Mint mondta, ebben az eu­rópai politikai helyzet fon­tos elemét látja. A Szovjetunió külpoliti­káját ismertetve a főtitkár hangsúlyozta, hogy országa a realitások talaján áll. Ma Az enyhe, szinte tavaszias téli időjárást kihasználva — a nagyjavításra leállt négy üzem kivételével — decem­ber végéig folyamatos a ter­melés a Mezőtúri Alföldi Téglaipari Vállalat gyárai­ban. Az építőanyag iránti kereslet az év utolsó negye­dében is változatlanul élénk, ezért nyújtották ki a sze­zont, sőt vasárnapi és ünne­pi műszakokkal is fokozták a termelést. A rugalmas in­tézkedés eredményeként az év végéig 276 millió darab égetett téglát gyártana«;, ami 28 millióval haladja meg a tervezettet és 19 mil­lióval több a múlt évi bá­zisnál. A vállalat gyárainak ter­melési szerkezetét egész év­ben a változó vásárlói igé­nyekhez igyekeztek alakta­ni, elsősorban a keresett fa­lazó, burkoló és válaszfal a legfontosabb a népek vá­lasztásának tiszteletben tar­tása. A Szovjetunió hű tár­sadalmi rendszeréhez, ugyan­akkor tiszteletben tartja mások választását. Együtt kell élni, versengve és együttműködve — mondta Gorbacsov. A szovjet vezető támuta- tott arra is, hogy országa el­sőrendű fontosságot tulajdo­nít a világpolitikában ját­szott európai szerepnek, és soha nem enged meg olyan lépést, amely kárt okozna az európai biztonságnak. A nyugatnémet politikus egyetértett azzal, hogy el kell ismerne a meglévő rea­litásokat. Határozottan kije­lentette, hogy a háborút ki kell iktatni az államközi kapcsolatok gyakorlatából, az nem lehet a politikai kér­dések megoldásának eszkö­ze. Sem nukleáris, sem „fé­(Folytatás a 2. oldalon) téglákat gyártották nagy mennyiségben. Mivel az év elején több mint 27 millió késztégla volt raktáron, az idei termelési többlettel együtt majdnem 49 millió kisméretű téglát értékesítet­tek terven felül. Ez a meny- nyiség legalább 250—300 családi ház felépíéséhez ele­gendő. Az enyhe időjárás ke­vesebb technológiai hő fel- használását igényelte, így egy-két százalékos energia­megtakarítást is elértek. A megtakarítás fedezete a többlettermeléshez szüksé­ges energiamennyiséget, nem kellett az eredetileg terve­zett energiafelhasználást nö­velni. A vállalat gyárainak téli nagyjavítását lépcsőzete­sen végzik el, ami annyit je­lent, hogy mindig lesz ter­melő üzem, teljes termelési szünetet nem tartanak. Élénk kereslet — nyújtott szezon Téli termelés az alföldi téglagyárakban MA: Tájékoztató a január elsejei árváltozásokról 3. oldal Túrkeve nem mond le a gimnáziumáról 5. oldal Szojuz TM—3 Visszatért űrhajó A programban előzetesen meghatározott térségben, a dél-kazahsztáni Arkalik kö­zelében kedden, moszkvai idő szerint 12 óra 15 perc­kor sima leszállást hajtott végre a Szojuz TM—3 űrha­jó. A Szojuz leszállókabinjá­ban érkezett vissza a földre Jurij Romanyenko, aki ezt megelőzően több mint 300 napot töltött a világűrben, Alekszandr Alekszandrov, aki később csatlakozott a pa­rancsnokhoz és Anatolij Levcsenko, aki a december 21-én felbocsátott Szojuz TM—4 űrhajóval tett látoga­tást a Mir űrállomás fedél­zetén. A Mir űrállomáson Vla­gyimir Tyitov és Musza Ma- narov folytatja a munkát, ök szintén december 21-én indultak a Szojuz TM—4- gyel. A leszállókabinból kiszállt űrhajósok közérzete jó. Ju- -ij Romanyenko parancsnok, aki eddig is több jelentős eredményt mutatott fel, ez­úttal újabb rekordot döntött meg. összesen 326 napot töl­tött egyfolytában a világűr­ben. Tokaj történelmi belvárosában a korábban felújított Kará­csony ház mellett — amelyben a Tokaji Múzeum kapott helyet — most megszépítették az 1700-as években épült Morelli házat is. A felújított épülettel — amely régen a gö­rög borkereskedők tulajdonában volt — tovább szépült To­kaj, Borsod-Abaúj-Zcmplén megye legfiatalabb városának központja (MTI fotó; Oláh Tibor — KS) Kétszintű államigazgatás Tanácselnökök tájékoztatója Szolnokon Tegnap délután a nagy­községek, közös tanácsok és önálló községek tanácselnö­kei, vb-titkárai és az elöljá­róságok vezetői hallgattak meg tájékoztatást a január elsején életbe lépő kétszintű államigazgtásról. A jelenlevőket — köztük Rabold Gábort, a megyei pártbizottság osztályvezető­jét és Nyolcas Máriát, a közalkalmazottak szakszer­vezetének megyei titkárát — Mohácsi Ottó, a Szolnok Me­gyei Tanács elnöke köszön­tötte, majd a résztvevők Nánási Mihály egyházügyi titkárt hallgatták meg, aki időszerű egyházpolitikai kér­désekről beszélt. A legfőbb napirend termé­szetesen a kétszintű állam- igazgatásra való áttérés volt, erről dr. Bozsó Péter, a me­gyei tanács végrehajtó bi­zottságának titkára szólt. Mindjárt le is szögezte, hogy az utolsó pillanatig vártak ezzel a tájékoztató­val, hiszen még mindig nem készültek el az erre vonat­kozó országos jogszabályok, rendeletek, s így azok vég­rehajtási utasításai sem is­meretesek. Ami bizonyos: a tanácstörvény módosításával a községi tanácsok a váro­sokéval azonos jogállást kapnak, önállóságuk min­denképpen nő. Hogy ezzel mennyire élnek, az azon múlik, képes lesz-e egy-egy helyi tanács az öntevékeny­ségre, a rugalmasságra és a széles értelemben vett vál­lalkozói szemlélet kialakítá­sára. A kétszintű államigazga­tás tehát az új esztendő el­ső napjával már életbe lép, ám szervezeti kialakítása el­húzódhat az év közepéig. Ebben sok tennivalója lesz a megyei és helyi tanácsnak az elkövetkezendőkben. A tájékoztató után Szécsi Ferenc ezredes, megyei pol­gári védelmi lörzsparancs- nok tett jelentést, majd Sár­kány Géza, a megyei tanács osztályvezetője a személy­zeti munka új vonásait is­mertette. Csökkenő ráfordítások, színvonalasabb szervezés Értékelt a megyei szállítási bizottság Tegnap délelőtt ülést tar­tott a Szolnok Megyei Szál­lítási Bizottság. A résztve­vők Csábi Józsefnek, az MSZB titkára vezetésével ér­tékelték a szállításigényes­ség és szállítási ráfordítá­sok csökkentésére, az opti­malizált elosztási és korsze­rűsített szállítási rendszerek kialakítására vonatkozó szál­lításszervezési és ésszerűsí­tési program végrehajtásá­nak Szolnok megyei tapasz­talatait. Az elmúlt két évben — állapították meg a szakem­berek — jelentősen megnö­vekedett azoknak a vállala­toknak a száma, amelyek felülvizsgálták szállítási rendszereiket s a ráfordítá­sok csökkentése, a színvona­lasabb munka érdekében hatékonyabb módszereket vezettek be. A Tiszamentí Vegyiművek megváltoztatta az árufogadás-kiszállítás technológiáját: az új gépek üzembe állításával növeke­dett az átrakás hatékonysá­ga. Az egységrakomány ki­alakítása a korszerű szállí­tási lánc alapfeltétele, ezért nem véletlen, hogy a terme­lő vállalatok egyre nagyobb része ilyen formában indít­ja útnak termékeit. (Az Al­földi Téglaipari Vállalat ter­mékeinek például 55—60 százaléka hagyja el egység- rakományban a gyárat.) A Megyei Szállítási Bi­zottság kezdeményezésére, támogatásával újabb iparvá­gány és rakodóbázis építé­sére központi támogatást ka­pott a Kelet-magyarországi MÉH Vállalat, a Jászapáti és Vidéke Áfész. a Szolnoki Papírgyár, a Héki Állami Gazdaság, a Béke Mgtsz. A Jászkun Volán — mint a legilletékesebb vállalat — eredményei is önmagukért beszélnek: bekapcsolódtak szénsavpalackok konténeres szállítási rendszerébe, kor­szerűsítették a propán-bután gáz elosztási folyamatát, ki­dolgozták. megvalósították az üdítő italok s a sör opti­mális értékesítési rendsze­rét. A mezőgazdaságban to­vább csökkent a traktoros fuvarozás, s szaporodott a speciális szerelvénnyel fel­szerelt tehergépkocsik szá­ma. A szállítási bizottság jövő évben is tovább folytatja koordinációs tevékenységét, de az állami alapjuttatás mi­att várhatóan lelassul a szervezési, ésszerűsítési prog­ram megvalósulásának üte­me. Csendes már a határ... Mögöttünk ismét egy gyertya — meg csillag­szórófényes karácsony, előttünk megint egy pezsgődurrogásos óévbú- csúzítató. Két ünnep kö­zött már csendes a ha­tár. Nem fagytak még ki igazából a földből az ekék, mire — köszönhe­tően a szép őszutónak — a megye gazdaságainak többségében idejébep befejezték az őszi mun­kákat. Állattenyésztési telepekre igyekvő, siló­val, bálaszalmával pú­pozott szállítójárművek, no meg itt-ott a vadá­szok fegyverei riogatják már csak az őzeket, vad- nyulakat. Vannak azért a mezőgazdasági üze­meknek olyan, fedél alatti” munkahelyek, ahol mostanság, a két ünnep között sem nél­külözhetők az ott dolgo­zók. (Riportunk a me­zőgazdaság—teléről a 4. oldalon). Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXVin. évf. 307. sz.. 1987. dec. 30.. szerd» A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom