Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-19 / 299. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. DECEMBER 19. Daniel Ortega elnök és Miguel Obando y Bravó managuai érsek megbeszélését követően Ortega bejelentette, hogy a nicaraguai kormánycsapatok december 14-én és 25-én az ország egész területén beszüntetik a harci cselekményeket VASÁRNAP: A bel era vá­lasztásokon meggyengülnek a kormánykoalíció pártjai, előretörnek az ellenzéki szo­cialisták — Mubarak egyip­tomi elnök fogadja Kairó­ban a magyar külügyminisz­tert. HÉTFŐ: Mihail Gorbacsov televíziós beszédben érté­keli a csúcskonferenciát — Összeül a Román Kommu­nista Párt országos értekez­lete — A Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság be­jelenti haderejének százezer fővel történő csökkentését — Shultz Bonnba érkezik. KEDD: Haladás a huszon­hármak bécsi találkozóján, ahol a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai egy európai leszerelési komferen- cia összehívásáról tanácskoz­nak — A Délkelet-ázsiai Szövetség, az ASEAN mani- lai összejövetele, a japán kormányfő a Fülöp-szigeteki fővárosba utazik — Lengyel pártplénum a reformpolitiká­ról. SZERDA: A szöuli elnökvá­lasztásokon Ro Te Vut vá­lasztják államfővé. a meg­osztott ellenzék 62 százalé­kot kap — Gary Hart még­is indul a demokrata párt elnökjelöltségéért — Szilta­nuk visszavonja a visszavo­nást: kész ismét tárgyalni Hun Sennel. CSÜTÖRTÖK: Csehszlovák pártplénum: Milos jakest vá­lasztják meg a párt új fő­titkárává, Gustáv Husák megtartja államfői posztját — Genscher nyugatnémet külügyminiszter Romániái­ban — Üjabb támadások tankhajók ellen az Öbölben Harcok Dél-Libanonban. PÉNTEK: Folytatódik a tö­megtiltakozás az Izrael által megszállt arab területeken — Az olasz miniszterelnök az Egyesült Államokban. Hogyan állnak a regioná­lis válságok a washingtoni csúcs után? A washingtoni csúcsot kö­vető hét természetszerűleg a tárgyalások értékelésének és értelmezésének jegyében állt. Televíziós beszédben foglal­ta össze véleményét Mihail Gorbacsov, s jóváhagyta a konferencia eredményeit az SZKP KB Politikai Bizottsá­ga. Nyilatkozott Reagan, több beszédet mondott az amerikai külügyminiszter. A Szovjetunió és az Egyesült Államok csaknem ötven or­szágba küldött különmegbí- zottakat, általában magas­beosztású diplomatákat, szakértőket, hogy tájékoz­tassák a világot. A legtöbb szó változatla­nul a leszerelési-fegyverzet- korlátozási kérdésekről esik: az aláírt rakétamegállapo­dásról, a következő forduló­ról: a stratégiai fegyverek 50 százalékos csökkentését célzó tárgyalásokról (az elvi egyezség megszületett Wa­shingtonban, de e téren még bonyolultabbak a részletek), s végül, de nem utolsó sor­ban az űrfegyverkezés meg­akadályozásáról, a rakétael­hárító rakétákat korlátozó ABM-egyezmény érvényé­ről. Ám a csúcson nemcsak erről volt szó, hanem továb­bi három lényeges kérdés- csoportról is. A kétoldalú kapcsolatokról (ezek kere­tében írt alá három szerző­dést az együttműködésről a két külüsrvminiszter); az em­beri iogi-humanitárius nrob- lémákról (a közös nyilatko­zatba erről mindössze egy mondat került be, jelezve a nézetek különbözőségét); a regionális, helyi válságokról. A meghatározás is jelzi, ezekben a válságokban el­sődleges a helyi elem: az Öböl-háborúval kapcsolat­ban például mind a Szov­jetunió, mind az Egyesült Államok elfogadta a Bizton­sági Tanács emlékezetes 598. számú határozatába fog­lalt tűzszüneti felhívást, ám ennek ellenére folytatódik Irak és Irán háborúja. Ugyanakkor vannak szov­jet—amerikai viták, véle­ménykülönbségek is, ame­lyeket Washingtonban sem sikerült mérsékelni. Elég ar­ra utalni, hogy Moszkva ENSZ flottával kívánja el­lenőrizni a térségre elren­delt fegyverszállítási tilal­mat, míg az Egyesült Álla­mok ragaszkodik saját hadi­flottájának Öböl-beli állo- másoztatásához. Ami „olaj a tűzre és tűz az olajra” — jellemző adat, hogv amióta júliusban tömegével jelentek meg az amerikai hadihajók, nem javult, hanem észreve­hetően romlott a helyzet, és 155 tartályhajót ért súlyos támadás. A másik válságterület, amelyikről különösen sok szó esett: Afganisztán. Mi­hail Gorbacsov ezzel kapcso­latban kijelentette: a prob­lémát tíem az jelenti, hogy kivonják az ott tartózkodó szovjet csapatkontingenst. Szovjet részről erre készek, sőt meglehetősen szoros ha­táridőt is vállaltak: tizenkét hónapot, sőt esetleg annál is rövidebb terminust. Az igazi vita akörül van, hogy milyen más intézkedések történjenek. Az Egyesült Ál­lamoknak például kötelezett­séget kellene vállalnia arra, hogy a szovjet kivonulásra vonatkozó elvi megállapodás után legkésőbb hatvan nap­pal beszüntet minden támo­gatást az ellenforradalmá­roknak. Erre azonban Wa­shingtonban mindezidáig nem mutattak hajlandósá­got. A párbeszéd folytató­dik, s a héten Moszkvába érkezett — majd az amerikai fővárosban kezd tárgyalá­sokat — Diego Cordovez, aki az ENSZ-főtitkár megbí­zottjaként közvetítő szerepet tölt be a pakisztáni—afgán konzultációkon is. Érintőlegesen szerepelt a napirenden Kambodzsa, Dél- Afrika és Közép-Amerika ügye is a csúcson, ugyan­csak anélkül, hogy érdemle­ges előrelépésről lehetne be­számolni. A délkelet-ázsiai válságterület legforróbb pontján, Kambodzsa körül bizakodásra adott alkalmat az első Szihanuk—Hun Sen találkozó Párzis mellett, igaz, utána a volt kambod­zsai államfő visszalépett az elhatározott, további meg­beszélésektől. Dehát ez nem unalmas égtáj, s a jelen helyzet szerint már a vissza­lépéstől is visszalépett... Nyilván Szihanuknak leg­alább félszemmel partnerei­re, a többi kormányellenes csoportokra kell figyelnie, nem szólva a kérdésben ér­dekelt kínai politikáról. Bi­zonytalanság van Közép- Amerikában is, a Costa Ri- ca-i elnök, Arias béketerve lefékeződött, a kontrák idő­húzásra játszanak, hogy újabb amerikai segélyt kap­hassanak. Kézzelfogható eredmények nélkül is fontos volt azon­ban a szovjet—amerikai pár­beszéd: jobban megismerték egymás pozícióit, s néhány vonatkozásban megindulha­tott a tisztázódási folyamat. Mindenképpen óvni kell a túlzott várakozásoktól, a he­lyi válságok esetében csak araszolva lehet elképzelni a kibontakozást. S, ha mar az elmúlt napok fejleményeinél tartunk, viharossá vált a közel-keleti helyzet is. Miért éleződött ki a hely­zet a megszállt arab terüle­teken? Naponta érkeznek a „ha­dijelentések” az Izrael ál­tal megszállt területekről. Forrong a Jordán nyugati partja, a gazai övezet, amely 40-szer 12 kilométeres sáv- ján 600 ezer palesztinnel a föld egyik legzsúfoltabb vi­déke, sőt az elégedetlenség hulláma átterjedt a Szíriától elhódított Golan-fennsíkra is. Sortüzek dördülnek, s a halottak számát már har­minc és negyven közöttire teszik. A Biztonsági Tanács négy alkalommal foglalko­zott az eseményekkel, tilta­kozó nyilatkozatot adott ki az Arab Liga rendkívüli ülé­se, az iszlám világkonfe­rencia, és az el nem kötele­zettek mozgalma. Két olyan körülmény esett egybe, ami hozzájárult az új tüntetéshullámhoz. No­vember 29-én volt negyven esztendeje az ENSZ (meg nem valósult) alaphatároza­tának, amely a korábbi Pa­lesztinái—brit mandátumte­rület felosztásáról s — Izra­el létrehozása mellett — egy független Arab—Palesztina megalakításáról intézkedett. Palesztina napján kezdőd­tek meg azok a megmozdu­lások, amelykre izraeli rész­ről a rendőri erőszak volt a válasz, s ez az eszkalációs folyamat azóta is tart. A másik tényező, hogy néhány kisebb sikeres palesztin ka­tonai akció nyomán (ide tar­tozott egy öngyilkos táma­dás a Kirjat Smona melletti katonai tábor ellen) az izra­eli kormány kemény kezet és megingás nélküli határo­zottságot akar mutatni a megtorlásban, mind Dél-Li- banonban, mind a megszállt területeken. Réti Ervin Budapesten tanácskoztak a VSZ szakértői A Varsói Szerződés tagál­lamainak az európai fegy­veres erők és hagyományos fegyverzetek csökkentésével foglalkozó szakértői munka- csoportja december 17. és 18-án Budapesten ülést tar­tott. A szakértők — a közép- és rövid hatótávolságú raké­ták felszámolásáról a Szov­jetunió és az USA között lét­rejött megállapodás fénye­ben — megvizsgálták az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek, közöttük a kettős rendelteté­sű fegyvereknek az Atlanti­óceántól az Uraiig történő csökkentésével a 23-ak bé­csi konzultációin foglalkozó tárgyalások mandátumának helyzetét. Megvitatták a mandátum végleges kidolgo­zása meggyorsításának lehe­tőségeit, azzal a céllal, hogy a közeljövőben megkez­dődhessenek a konkrét in­tézkedések kimunkálására irányuló érdemi tárgyaláson. Genscher a bukaresti tárgyalásairól Egynapos bukaresti láto­gatása után Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet kül­ügyminiszter pénteken beje­lentette, hogy Bonn és Bu­karest képviselői újabb tár­gyalásokat tartanak a csa­ládegyesítés, vagyis az NSZK-ba áttelepülni szándé­kozó német nemzetiségű ro­mán állampolgárok kiutazá­sának előmozdításáról. A miniszter a Deutsch­landfunk és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) rádióállo­mások műsorában nyilat­kozva közölte: a Nicolea Ce- ausescuval, Románia párt- és állami vezetőjével és loan Totu külügyminiszterrel va­ló megbeszélésein ígéretet kapott arra, hogy a család- egyesítés — az ezt szabályo­zó kétoldalú megállapodás 1988. június 30-án történő lejárta után is — folytatód­hat. Szorgalmazta ugyanak­kor, hogy ez a jövőben az érintettek lényegesen széle­sebb körére terjedjen ki. Román részről — mondot­ta Genscher — egyértelműen elutasították azt a nyugat­német ajánlatot, hogy az NSZK tehergépkocsikon se­gélyszállítmányokat juttas­son el az élelmiszerhiány miatt szükséget szenvedő lakosságnak. Mindamellett a magánszemélyek élelmiszer­csomag küldésére az utóbbi hetekben bizonyos könnyíté­seket léptettek életbe Ro­mániában. MOSZKVA A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége pén­teki ülésén nagyra értékel­te Mihail Gorbacsov wa­shingtoni látogatásának eredményeit, a közepes és kisebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról aláírt szer­ződést. A testület ülésén Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az Elnökség elnöke terjesztette elő az ezt meg­fogalmazó nyilatkozatot, amelyet a testület tagjai egyhangúlag elfogadták. PÁRIZS Alois Mock osztrák alkan- cellár és külügyminiszter pénteken befejezte kétnapos párizsi látogatását. A tíz év óta első osztrák külügymi­niszteri látogatás alkalmá-) ból mindkét fél megelége­déssel méltatta a szoros két­oldalú kapcsolatokat, a tár­gyalások egyik fő témája pedig Ausztriának a Közös Piac iránti növekvő érdek­lődése volt. Súlyos zavargásokra került sor a Gáza-övezetben és Cisz- jordániában. Az izraeli terror ellen tiltakozó felvonulók kö­vekkel és benzines palackokkal dobálták a megszálló had­sereg katonáit, akik lőfegyverekkel és könnygázgránátokkal válaszoltak II lakosság támogatásával folytatódik a reform (Folytatás az 1. oldalról) földkövet jelentenek a cseh­szlovák társadalom fejlődé­sében, mert új módszerek alkalmazását teszik majd le­hetővé. Utalt arra. hogy az elfogadott átfogó intézkedési terv nyitott dokumentum, mód lesz a menetközbeni át­dolgozásra, javításra. Kér­désekre válaszolva Stefanák elmondta, a reform beveze­tésének gyorsasága (a ter­vek szerint 1991 januárjától indul be teljesen, addig csak előkészítik a szükséges do­kumentumokat) nem politi­kai, hanem technikai prob­léma, hiszen a változások az egész gazdaságszerkezetet érintik majd. A KB határozatokat foga­dott el a gazdasági reform további konkrét lépéseinek kidolgozásáról. Helyesnek és elkerülhetetlennek nevezte az átalakítást, amely alap­vetően megváltoztatja a gazdaságirányítást és -terve­zést, a központi szervek munkáját és növeli a válla­latok önállóságát. Ezzel ösz- szefüggésében a testület azt hangoztatta, hogy a gazda­sági egységek nagyobb köré­re kell kiterjeszteni az új gazdálkodási módszerek kí­sérleti próbálkozásait. A Központi Bizottság a reform elngedhetetlen feltételének nevezte a szocialista demok­rácia elmélyítését, s határo­zatában azt hangsúlyozta: ennek érdekében aktívabban kell dolgoznia a politikai rendszer valamennyi szervé­nek, javítani kell a káderpo­litikát. R bécsi utótaiálkozón Megkezdődött a záródokumentum kidolgozása A bécsi utótalálkozó pénte­ki, munkaszakaszzáró ple­náris ülése alkalmából Er­dős André nagykövet, a ma­gyar küldöttség vezetője nyi­latkozatot adott az MTI bé­csi tudósítójának a találko­zó eddigi menetéről és to­vábbi kilátásairól. — A több mint egy éve tartó tanácskozáson — mon­dotta — nagy késéssel, de megkezdődött a helsinki fo­lyamat előrehaladását átte­kintő és az újabb intézkedé­seket összegző záródoku­mentum érdemi szerkesztési munkája. Ennek során már születtek bizonyos eredmé­nyek, bár korántsem olyan mértékben, ahogy várni le­hetett. Ha a találkozó csak az eddigi ütemben folytatódik, akkor húsvétig aligha si­kerül kidolgozni a záródoku­mentumot. Ha erősödik a problémák megoldására irá­nyuló politikai akarat, még akkor is igen feszített mun­kát kíván a találkozó mi­előbbi eredményes befejezé­se. Ehhez a nemzetközi légkör most kedvezőbb, mint bár­mikor azelőtt. Éreztetik hu­tásukat a bécsi utótalálko­zón a Szovjetunióban és más szocialista országokban végbemenő reformfolya­matok. Előrelendítő tényező a kelet-nyugati kapcsola­tok javulása, ezen belül kü­lönösen a szovjet—amerikai csúcstalálkozó eredményes­sége is. Rohamrendőrök lőnek könnygázgránátot a tüntetőkre Kvang- dzsuban, Kim De Dzsung ellenzéki vezető szülővárosában. A dél-koreai ellenzék nem ismeri el Ro Te Vu választási győzelmét (Telefotó — KS) BUKAREST Bukarestben pénteken közzétették az RKP országos konferenciájáról szóló hatá­rozatot. Nicolae Ceausescu- nak, az RKP főtitkárának jelentése alapján a doku­mentum elsősorban a gaz­dasági feladatok teljesítésé­nek jelentőségét hangsú­lyozza. ÜJ-DELHI Két és fél kilométer hosz- szú levelet írt II. János Pál pápának egy indiai férfi. A Kerala állambeli Reagan John három éven át írta ér­tekezését, kifejtve benne a világbéke megteremtéséről szóló elképzeléseit. CORVALLIS Tudományos célú sörözés — sokan vállalnák ezt a megtisztelő feladatot, ame­lyet tizenkét önkéntes diák kapott az Egyesült Államok­beli Oregon állam központi egyetemén. A kiválasztott diákoknak hetente háromszor kell be- vonulniok a laboratóriumba, ahol 18 mintasört ízlelgettek. A kísérlettel azt kívánják megállapítani, hogy az ala­nyok milyen fokon képesek szagló- és ízlelőszerveikkel kiválasztani a különféle sö­rök kémiai összetevőit. BANGKOK Hun Sen kambodzsai kor­mányfő hajlandó tovább tár­gyalni Norodon Szihanuk herceggel, az ellenzék Fran­ciaországban élő vezetőjé­vel — jelentette pénteken az SPK kambodzsai hír- ügynökség. A kambodzsai miniszter- elnök Szihanuknak küldött csütörtöki táviratában elége­detten szólt arról, hogy az előzetes megállapodás sze­rint január 27-én Saint Ger- main-en Laye-ben folytatód­hatnak a tárgyalások.

Next

/
Oldalképek
Tartalom