Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-19 / 299. szám
1987. DECEMBER 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 4 megyei párt-vb napirendjén É * k I a képviselők munkájáról Merre tovább a GITR? Egy évtized a tagok szolgálatában Program a továbbfejlődésre A megye országyűlési képviselőinek munkájáról tárgyalt tegnap a megyei pártvégrehajtóbizottság. Szőkébb hazánk tizenöt választókerületében jelenleg valamennyi képviselői mandátum betöltött. Mint ahogyan a testület megállapította, a megye parlamenti képviselői ambícióval, felelősségtudattal végzik munkájukat. Tevékenységük középpontjában a választókerület, illetve az ahhoz tartozó települések VII. ötéves tervidőszakra szóló célkitűzései megvalósításának segítése áll. Ennek érdekében a párt-, tanácsi, népfront és gazdasági szervekkel együtt több kezdeményezést tettek, különböző ügyekben fordultak országos és megyei szervekhez. A helyi tanácsok vezetőivel és a tanácstagokkal kialakított jó kapcsolatokat bizonyítja, hogy a képviselők személyesen is közreműködtek egy-egy tanácsi feladat — a gázvezeték építésének, a telefonhálózat bővítésének, útépítéseknek — intézésében. A választókerületi munkájuk során a képviselők kellő gyakorisággal beszámoló gyűléseket, fogadóórákat tartanak a helyi tanácsok és a megyei tanács üléseinek sikerességét hozzászólásaikkal segítik. A képviselőcsoport tagjai aktívan részt vesznek az Országgyűlés munkájában, felszólalásaikban a megye eredményeinek taglalásán túl a szűkebb pátriánkban és az országos viszonylatban jelentkező gondok megoldását szorgalmazták. MegyénkTegnap délután együttes ülést tartott a Szolnok Megyei Tanács végrehajtó bizottsága és a Hazafias Népfront megyei elnöksége. Az ülésen Mohácsi Ottó megyei tanácselnök és Sándor László, a Hazafias Népfront megyei bizottsága titkárának előterjesztésében értékelték a két testület 1982-ben kötött együttműködési megállapodásának eredményeit. A Szolnok megyei Tanács és a Hazafias Népfront megyei bizottságának közös tevékenysége jól szolgálta a megye társadalmi, gazdasági fejlődését, a szocialista demokrácia erősödését. Hozzájárult a középtávú és éves tervek, társadalmi, gazdasági programok, a terület- és településfejlesztési célok megvalósításához, a társadalmi-közéleti aktivitás fokozásához. Az ülésen elismeréssel állapították meg, hogy ai tanácsi és népfront- szervek eredményesen dolgoztak együtt az 1985. évi országgyűlési képviselő -és tanácstagi választások, valamint a népfrontválasztások előkészítésében és lebonyolításában. Rendszeres és eredményes kapcsolat jellemzi a testületek tevékenységét az országgyűlési képviselőkkel, a megyei és helyi tanácstagokkal. Együttesen gondoskodnak a falugyűlések,a tanácstagi beszámolók előkészítéséről és megtartásáról, kölcsönösen elősegítik a megye huszonegy elöljáróságának működését. Sikeres a közös munka a gazdaságpolitikai, a társadalompolitikai valamint a közoktatási, közművelődési feladatok végrehajtásában is. bői tizenegy képviselő tagja az Országgyűlés valamelyik állandó bizottságának, többen meghívottként vesznek részt ezeknek a testületeknek a munkájában. A bizottsági üléseken harminchat alkalommal szólaltak fel, javaslataik, észrevételeik többsége helyet kapott a véglegesen elkészített országgyűlési előterjesztésekben. A parlament kereskedelmi bizottságának őszi üléséhez hasonlóan, amelyen a Kö- zép-Tisza vidékének és a Tisza II térségének üdülési lehetőségeiről esett szó, kívánatos, hogy a megyénkben más országgyűlési bizottságok is tartsanak kihelyezett üléseket — jobban megismerve ezáltal Szolnok megye eredményeit, szakterületükkel összefüggő gondjait. A képviselőcsoport munkája, ahogyan a megyei pártvégrehajtóbizottság megállapította, kiegyensúlyozott, a parlament vezetői szervezetten biztosítják a képviselők felkészülését a plenáris ülésekre, és a csoport tanácskozásain önállóan választott napirendeket is megtárgyal. Így például téma volt tanácskozásain a megye távközlő hálózatának fejlesztése, a foglalkoztatási rehabilitáció vagy az alkoholizmus elleni tevékenység. A képviselők munkájában fontos, hogy erősödjön kapcsolatuk a választópolgárokkal, szükséges közreműködésük abban, hogy a megye fejlesztési üteme — az adottságainak megfelelően — tartson lépést az országos lehetőségekkel. A jó tapasztalatok alapján az együttes ülésen új együttműködési megállapodás tervezetét tárgyalta meg a népfront megyei elnöksége és a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Meghatározták a kapcsolatok elvi alapjait, fő területeit és módszereit. A dokumentumban kimondták, hogy közös cél a közéleti tevékenység fejlesztése, a tanácsok és szerveik tömegkapcsolatának, a tanácsi munka nyilvánosságának szélesítése, az időszerű társadalom- és gazdaságpolitikai feladatok megoldása. Az együttműködés fő területeiről és módszereiről a közös ülésen széles körű vita bontakozott ki. A felszólalók többek között felvetették, hogy az 1982- ben megkötött megállapodás óta jelentős gazdasági-társadalmi változások következtek be, amelyek a tanácsi munkában is sok újat hoznak. A megállapodást további javaslatokkal gazdagította Cservenyák Emil, dr. Krasznai Géza, Bugán Mihály, Bekényi Istvánná, Szabó Eszter, Pacsek János, dr. Bozsó Péter és Sándor László. Az elnöklő Mohácsi Ottó összefoglalójában a két testület nevében javasolta, hogy a megállapodást és a közös munkát konkretizáló és gazdagító véleményekkel kiegészített dokumentumot a két testület fogadja el. A javaslat jóváhagyása után az értekezlet az iskolatanácsok létrehozásának és működésének megyei tapasztalatairól és további feladatairól szóló jelentéssel zárult. SZOT-felhívés Arellenörzések a lakosság érdekében A Szakszervezetek Országos Tanácsa felhívással fordul az állami gazdaságirányító szervekhez, társadalmi szervezetekhez, a vállalatokhoz, szövetkezetekhez, vállal- kozoknoz: a stabilizáció szempontjából döntő jelentőségű 1988-as évben tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az árszínvonal növekedéséből a lakosságra jutó terhek ne haladják meg a népgazdasági tervben előirányzottat. Hatékonyabban működjenek együtt az árképzés szabályainak fegyelmezett megtartásában és megtartatásában, ezzel is megalapozva gazdaságpolitikai céljaink megvalósítását. A felhívást pénteken, az Építők székházában rendezett tanácskozáson tették közzé. A jövő évi árváltozások jelentősen átrendezik a fogyasztói árarányokat, megváltoztatják fogyasztási szokásainkat. Nagy mértékben nő azoknak az áruknak és szolgáltatásoknak az ára, amelyeket minden nap igénybe vesz a lakosság. Ez az átlagosnál is jobban terheli majd az alacsony jövedelműeket, a nagycsaládosokat és a nyugdíjasokat. Ezért a szakszervezetek társadalmi aktivistái kiemelten vizsgálják majd, hogy ezeknél az árucikekknél a rendelkezéseknek megfelelően történik-e az árforma érvényesítése. Volán-vállalatok Nagyobb forgalom, kisebb nyereség A növekvő gazdasági gondok ellenére a Volán-vállalatok ellátták a személy- és áruszállítás feladatait, megőrizték gazdasági helyzetüket. A Volán eredménye az idén előreláthatólag 3 milliárd 850 millió forint, 820 millió forinttal több az előző évinél- Ugyanakkor a nyereség elmarad a tervezettől. Oka: a márciusban és júliusban bevezetett üzem- anyagár-változások, az elöregedett eszközállomány többletköltsége, az anyagalkatrészek áremelkedése. A Volán Tefu Vállalat 2800 gépkocsival, 73 rakodógéppel, 220 targoncával látják el feladataikat, raktáruk teljesítőképessége meghaladja a 60 négyzetmétert. A vállalat jövőre piackutatással, a kereskedelmi munka fejlesztésével bővíteni kívánja a lakossági szolgáltatások körét. Jó egy-másfél évtizede, amikor gombamód szaporodtak hazánkban a termelési rendszerek, egészen más köz- gazdasági és termelési háttér „diktálta” létrejöttüket, mint amilyenek között most kell létezniük. Alapvető kérdésekben, a termelés technológiai irányításában voltak akkor nagy feladataik, hiszen a nagyüzemek szakember-ellátottsága korántsem volt olyan szintű, mint most. Azóta átalakultak, megváltoztak. A partnergazdaságok az operatív termelésirányítás helyett már inkább azokon a területeken várnak segítséget, amelyek ma a mezőgazdaság neuralgikus pontjainak számítanak. A megfelelő műszaki bázis biztosításában — gépbeszerzés, alkatrészellátás —, a termékértékesítés szervezésében, és A GITR-nél (Gabona- és Iparinövények Termelési Rendszere) az igazgatótanács határozta meg azt a hosszabb távú, 1988—90-re szóló gazdasági programot, amelyik a továbblépés lehetséges irányait jelöli ki. Ez azért is aktuális most, mert a MÉM távlati munkaprogramja fontos feladatként tartalmazza a termelési rendszerek és más integrációk munkájának megújítását. Olyan pályamódosításokra van szükség — a GITR- nél is —, amelyek révén még szorosabbá, rugalmasabbá és sokszínűbbé válhat a kapcsolat a tagokkal, a kölcsönös érdekek alapján. A GITR távlati programjának egyik hangsúlyos része a kutatás-fejlesztésben való határozott előrelépés. Azon túl, hogy az eddigieknél több pénzt kell erre a feladatra előteremteni, a kutatási célok meghatározása, újrafogalmazása is nagyon fontos. Az egész tevékenységet közelíteni kell a gyakorlathoz, hogy az valóban a termelést szolgálja. Talán a kérdés fontosságát jelzi az További kiemelt kérdés a műszaki szolgáltatások színvonalának javítása. Ezt a programpontot valószínűleg indokolni sem kell különösebben. A következő években ugyanis arra lehet reálisan számítani, hogy a beruházásra — így a gépbeszerzésre — fordítható erőforrások tovább csökkennek. Lassul tehát a géppark cseréje, és még fontosabbá válik a „gépfenntartás”. A GITR taggazdaságai között ráadásul szép számmal van- van kedvezőtlen adottságú egyáltalán: a taggazdaságok termelésének széles körű menedzselésében. A GITR, Szolnok megye legnagyobb mezőgazdasági termelési rendszere, amelynek a Rákóczifalvi Rákóczi Termelőszövetkezet a gesztora, idén volt tíz éves. Nyolc megyében, 231 taggazdaság 508 ezer hektárnyi területének művelését integrálja, 14 növényfaj tartozik tevékenységi körébe. Ezzel a félmillió hektárt meghaladó területtel az ország 22 növénytermesztő rendszerének rangsorában a negyedik helyet foglalja el a GITR. Ennél is figyelemre méltóbb az a tény, hogy a hektáronkénti jövedelem alapján, növényfajonként változóan, a második-harmadik helyre lehet rangsorolni a rendszert. is, hogy főosztályi szervezetbe tömörítették a GITR kutatás-fejlesztéssel foglalkozó apparátusát, rangot próbálva adni ezzel is ennek a munkának. Talán nem tűnik fölösleges aggályoskodásnak, ha ide kívánkozik szinte azonnal az óvatosságra intő hang is: a szervezeti átalakítások önmagukban még soha sehol nem oldottak meg semmit. Az elmúlt időszakban egyre több konkrét jel is mutatott arra, hogy a rendszerek egyik alapszolgáltatása, a hagyományos típusú szak- tanácsadás ellaposodott, veszített jelentőségéből. A jövőben a terméshozamokban való gondolkodás mellett előre kell lépni az értékesítés és a termények felhasználásának szervezésében is. A partnergazdaságoknak az az igénye élénkült fel, és ezt érzékelte a GITR vezetése is. A rendszer kereskedelmi feladatainak körét ezért bővítik, ezzel erősítve a termeltetésnek, a felvásárlásnak, a piacnak és az értékesítésnek a biztonságát és összhangját. szövetkezetek is, amelyeknek még az átlagosnál is rosszabbak lesznek a műszaki fejlesztési lehetőségei. Mit segíthet a termelési rendszer e gondok megoldásában? A GITR a közelmúltban új forma bevezetésével kísérletezett, és a kedvező tapasztalatok nyomán most ezt a gyakorlatot szeretné általánossá tenni. A rendszer alközpontjaiba javítóműhelyeket telepítenek ki, a szükséges szakember- gárdával együtt. Ezek a „kis- műhelyek”, amelyeket remélhetően nem nyomnak majd agyon az általános költségek, fődarabok javítását és felújítását végzik, lehetőleg a tagok által elérhető, és a szolgáltatás igénybevételét ösztönző áron. Várható, hogy javul az elkövetkező időben az alkatrészellátás is. Itt a rendszer feladata lesz az alkalmazott géptípusok jó kiválasztása, olyanoké, amelyekhez nagy tömegű és lehetőleg teljes választékú, a rendszer által finanszírozott alkatrészkészletet lehet felhalmozni. Át kell alakítani e készletek összetételét. A feladatok között szerepel a géptípusok körének szűkítése is, mivel a kevesebb típushoz könnyebben biztosíthatók a szükséges alkatrészek. A GITR igazgatótanácsa — erről tanúskodik az 1990- ig szóló programúk — fontosnak tartja a termelési szerkezet módosítását is. A rendszer — agrotechnikai, növényegészségügyi okok miatt — a kalászosok közül az árpa vetésterületének növelésére törekszik, s némileg a búza csökkentésére. Érdemes nagyobb területen vetni a kukoricát, a cukorrépát viszont — az országos csökkenés ellenére is — szeretnék a mostanihoz hasonló nagyságú területen termeszteni a rendszer gazdaságaiban. Alkalmazkodni az igényekhez A legnagyobb lépést azonban a fehérjeprogramhoz való csatlakozás, a „fehérje- növények” termelésének fejlesztése jelentheti. Elsősorban a szója vetésterületének növeléséről van szó, de más növények, — borsó, csillagfürt, lóbab — termesztését is támogatni szándékozik a rendszer. Ez komplett feladat lesz, hiszen a vetéstechnológiától az értékesítés megszervezéséig egy sor kérdést meg kell még oldani. Megváltozott az utóbbi években a termelési rendszerek megítélése a szakmai körökben és a közvéleményben egyaránt. Olyannyira, hogy vannak, akik a rendszerek létét, hasznát és szükségességét is megkérdőjelezik már. Éppen ezeknek a kedvezőtlen véleményeknek a megváltoztatására törekszik a GITR új programjával. Bizonyítani hasznosságát, hosszú távú létjogosultságát a partnerek előtt, akik jövőre és a következő években még jobban megnézik majd minden fillérjük helyét. L. M. L. Fejlesztések, eredmények a Vasipari Vállalatnál (Folytatás az 1. oldalról) a törökszentmiklósi vasszerkezetgyártó üzemekben hő- erőművi és házgyári berendezések részeit és más termékek sorát állítják elő hazai nagyvállalatok megrendelésre. Gyártmányaik jelentős részét tőkés és szocialista országokba exportálják a nagyvállalatok, a hőerő- művi berendezéseket például Indiába, a szivattyú-kö- penyeget Svédországba. Ugyancsak a vasszerkezeti üzemekből kerülnek ki a vasúti tartálykocsik lefejtő szelepei. A szolnoki üzem zsírzókészülékek különböző típusait állítja elő egyedül az országban. A hazai igényeket ki tudják elégíteni, jelenleg foglakoznak az exportlehetőségek felkutatásával. Befejezéséhez közeledik Jászapátin a Velem! Endre Tsz saját beruházásában épülő 600 adagos konyha és az a 240 négyzetméter alap területű ABC, amelyben hús- és zöldségrészleg is lesz. Az emeleten idény jelleggel mun kásszállásokat és tanácskozótermet alakítanak ki. A Jászterv GMK tervei alapján a tsz építési ágazata BVM-elemek felhasználásával készíti el az épületet, amelyet előreláthatólag jövő év novemberében adnak át (Fotó: T. Z.) Megyei tanács és népfront Együttműködési megállapodás Pénzt a fejlesztésre Előtérben a szója