Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
Nemzetközi körkép 1987. NOVEMBER 7. Különös fordulat Kínában Teng Hsziao-ping, avagy a távozó diadala Különös fordulata a kínai politikának: az ország legtekintélyesebb vezetőjének sikerét az jelezte a vasárnap véget ért pártkongresszuson, hogy sikerült távoznia a párt vezető testületéiből. Nem tagja már a KKP Központi Bizottságának, s ezzel kivált a Politikai Bizottságból, illetve a PB öttagú állandó bizottságából, a legszűkebb vezető szervből is. Más áll már a Központi Tanácsadói Testület élén, (a kongresszusig ő volt az elnöke ennek is). Igaz, megtartott egy tisztséget — s hogy ezt lehetővé tegyék, módosították a párt szervezeti szabályzatát —, nevezetesen, ő maradt a párt katonai bizottságának elnöke. Az ő feltétlen tekintélye is biztosítja így, hogy a jelenleg 3,2 millió főt számláló kínai hadsereg továbbra is a párt reform- és nyitási irányvonalát támogassa. Hogyan alakult ki ez a sajátos helyzet? Miért erősíti meg a ma 83 éves politikus vezető, iránymutató szerepét az, hogy személyesen nincs jelen a vezető szervekben? — Ha az okokat keressük, nemcsak a pillanatnyi politikai taktikai meggondolásokat kell figyelembe vennünk, hanem a történelmi előzményeket, s Teng személyiségét, politikus-pályafutását is. Ami a közelmúlt történelmét illeti, a kínai párt súlyos árat fizetett azért a személyi kultuszért, amely a forradalom győzelme után Mao Ce-tung, a párt elnöke körül kialakult azoknak a korábbi, vitathatatlan sikereknek alapján, amelyeket a felszabadító harcban, és a szocialista építőmunka első éveiben ért el az ő vezetésével a KKP. Többek között ez volt annak az úgynevezett „kulturális forradalomnak” egyik oka is, amely 1966 és 1976 között anarchiába döntötte a hatalmas országot. Teng Hsziao-pinget először 1966-ban, majd 1973- as visszatérése után, 1976 elején ismét eltávolította ez az irányzat a párt vezetésé- bői, mert az akikor hirdetett utópista, egyenlősítő eszmékkel szemben ő realista, a realitásokkal jobban számoló irányvonalat kívánt érvényesíteni. Kettős céllal a hierarchiában Amikor tehát a párt Központi Bizottsága az előző évtized viharai után 1978 decemberében mégis Teng Hsziao-ping politikai vonallát fogadta el, majd a nyolcvanas évek elején annak megfelelő személyi változtatásokat hajtott végre a vezető szervek élén, a veterán politikus kettős célt is követett azzal, hogy a formális hierarchiában legmagasabb posztok betöltésére mindig fiatalabb szövetségeseit javasolta. Az egyik elvi jellegű: olyasfajta személyi kultusz kialakulásának megakadályozása, amely az előző évtizedekben annyi zavart okozott az ország életében. A másik gyakorlati: így biztosíthatta az elkerülhetetlen őrségváltás zökkenőmentességét. Formailag már 1980—82- től fiatalabb kezekbe került az ország vezetése: Csao Ce- jang 1980 őszén lett miniszterelnök, Hu Jao-pang 1981- ben került a párt élére. Ezzel egyfajta „próbaidőt” is kaptak, lehetőséget arra, hogy a gyakorlatban bizonyítsák vezetői képességeiket. Irányított nyitás Ez a megoldás is a közelmúlt történetének tapasztalatait veítte figyelembe, a Mao utódlása körüli súlyos megrázkódtatásokat. A „kulturális forradalomban’ ugyanis Mao, a párt elnöke nem utolsó sorban azért kezdeményezte a párt és állami gépezet teljes szétzúzását, mert el akarta távolítani a „vezérkarból” az utód jelöltnek tekintett Liu Sao-csít, aki a Kínai Nép- köztársaság elnöke volt. Liu bukása után a KKP 1969. évi IX. kongresszusa, példátlan módon, Lin Piao hadügyminisztert nevezte ki már előre a pártelnök utódává. Ám a két politikus között ellentétek támadtak, és Lin Piao összeesküvést szőtt Mao meggyilkolására. A terv kudarcot vallott, 1971-ben Lin Piao menekülés közben életét vesztette máig tisztázatlan körülmények között. 1976- tól, Mao halála után Hua Kuo-feng — aki az elhunyt elnök akaratából került a párt élére, és feltétlen hűséget hirdetett Mao minden iránymutatásához — , kísérje tét tett új kultusz kiépítésére saját személye körül, fel kellett azonban végül adnia a párt irányítását. Ebben az elvi kérdések körül kibontakozott küzdelemben a pártvezetésbe 1977- be visszakerült Teng irányította a megújulást, reformot, realista politikát. a külvilág felé történő nyitást akaró erőket. Hu Jao-pang 1987 januárjában bekövetkezett lemondása mutatja, hogy az új irányvonal megvalósításában nem minden előzetes várakozás igazolódott. Mégis lehetőség nyílt arra, hogy a politikai problémák személyi következményeit a párt' (Teng vezetésével helyreállított) belső demokráciája keretei között oldják meg. Ezt mutatja, hogy ezen a legutóbbi kongresz- szuson Hu Jao-pangot, bár elvesztette főtitkári és állandó bizottsági tisztét, továbbra is a KKP KB Politikai Bizottságának tagjává választották, Hua Kuo-feng pedig megőrizte központi bizottsági tagságát. Abban viszont, hogy Teng Hsziao-ping maga távozni kívánt ugyané testületekből, más politikai megfontolás érvényesült. A vezetés megfiatalítása régi célja, a kínai vezetőknek — s erre kívánt példát mutatni személyesen Szerep és tisztség Távozása ugyanakkor elkerülhetetlenné tette az ő nemzedékéből való többi veterán forradalmár háttérbe vonulását is, s ez mindenképpen segítette az új, a reform feladatainak megvalósítására márcsak fiatalságuknál fogva is hivatott vezetők előtérbe kerülését, a politikai reform gondolatának térnyerését. Ezért siker Teng számára az, ami más esetében talán kudarcnak számítana. Persze egymilliárdnyi kínai, s a világ jój tudja, hogy a politikai szerep nem azonos a tisztséggel. A posztokon megtörtént az őrségváltás, maga Teng pedig a KB-tag- ságtól való visszavonulása után — sőt éppen azért, mert ezt az eltökélt szándékát érvényesíteni tudta vitákban — Kína legtekintélyesebb politikaformáló vezetője marad ezután is. B. D. Tőzsdeválság Haav pénzek és kis emberek Csütörtököt mondtak a legnagyobb teljesítőképességű számítógépek is a tőzsdéken azon a bizonyos „fekete hétfőn”. Az elektronika képtelen volt követni a New York-i részvénypiacon gazdát cserélő milliónyi részvény gyors árfolyamváltozásait, a ritkán látott méretű árzuhanást. Rövid idő alatt hatszázmillió részvény cserélt gazdát, és a tőzsdén jegyzett 2000 cég értéke egyszeriben ismeretlenné vált. Az alkuszok döbbenten meredtek a „ketyegőre” — ahogy a tőzsdei üzletkötők a számítógép kijelzőjét nevezik. Még nagyobb volt meglepetésük, amikor a szokatlan rövidzárlat után még a vezető nagyvállalatok, köztük a számítógépgyártó IBM árfolyama is rekordot döntve zuhant. Legutóbb hét évvel ezelőtt, a Reagan elnök ellen intézett merénylet napján szüneteltették a tőzsdei üzletkötést, tekintettel a rendkívüli eseményre. Most is összeült a New York-i tőzsdebizottság, hogy megvitassa, leállítsák-e elnöki rendelettel a műveleteket, avagy kérjék meg az alkuszokat. hogy önként lassítsák, állítsák le a forgalmat. A „pénz szentélyébeh” kialakult pánikhangulat a Fehér Házat is állásfoglalásra késztette: az elnök szerint a nyugtalanság indokolatlan, szilárd az amerikai gazdaság helyzete és az árfolyamok mélyrepülése „nem valós”. A felkelő nap országában, Tokióban nyit legkorábban hétfőn a tőzsde, az itteni részvény-mérőszám, a Nik- kei-index 620 ponttal, történelmi rekordmértékben zuhant. Ugyanez történt a nyugat-európai mutatókkal. Ekkor minden szem a tengerentúlra, a hat órával később nyitó Wall Streetre vetődött. Óriási döbbenet: az árfolyamok 12,99 százalékkal zuhantak egyetlen nap alatt. Gyorsabban omlottak össze, mint 1929. október 28-án, a nagy világválságot bevezető „fekete pénteken”. Remélhető, hogy más ösz- szefüggésben nem kell majd felidézni azt a napot. Több szakértő jósolja, hogy hamarosan nyugvópontot találnak az árfolyamok, s különben is — mondják —, a mai gazdaság semmiképpen sem hasonlítható a fél évszázaddal ezelőttihez, márcsak az elektronika elterjedése miatt sem. Sokak szerint egyébként éppen a számítógépek fokozták a tőzsdemozgások hevességét, hiszen a tőkeerős befektetők manapság pillanatok alatt képesek milliárdos összegű részvényt piacra dobni. A számítógépes adásvétel (program trading) során persze a „nagyok” határidős üzletekkel bebiztosítják magukat a veszteség ellen, sőt, ha szerencsések, óriási nyereséget is realizálhatnak. A nagyvállalatok, bankok meggazdagodhatnak az árfolyamzuhanáson — mondta az egyik szakember, a kisemberek viszont legfeljebb keserű tapasztalatokkal lehetnek gazdagabbak. A kisrészvényesek táborát a magánkézbe adásokkal mostanában gyorsan bővítő Franciaországban, Angliában meg kell barátkozni a gondolattal, hogy a részvények két irányban mozognak, föl és le, s a játékban a veszteség is benne van — jegyezte meg egy tőzsdei szakértő. — M — Politikai öngyilkosság vagy az évtized krimije? A Barschel-rejtély színhelye, a genfi Beau Rive Hotel ... 1987. október 10, szombat, dél- lután 15J10 óra. A genfi repülőtérre méltóság- teljesen leereszkedik egy Gran tanárjáról turistákat szállító luxusrepülőgép, fedélzetén U we Barschellel, az egyik legfontosabb nyugatnémet tartomány, Schleswig- Holstein miniszterelnökével. A magas, jóképű, mindössze negyvenhárom éves politikus azért töltött néhány napot a Kanári-szigeteken, hogy — mint mondta — megpróbáljon legalább valamelyest magához térni egy olyan megrázkódtatás után. ami minden jel szerint véget vetett magasan ívelő politikai pályafutásának. Pontosan ezzel függ össze az a rendkívül fontos tény, hogy a kormányfő a napsugaras szigetekről nem egyenesen, hanem genfi megszakítással kívánt hazatérni. Kétség sem férhet ahhoz, hogy a svájci konferenciavárosban Barschel ,.valakivel találkozni kívánt". ... a kancellár pártjának (CDU) kiemelkedő politikusa a Beau Rive hotelhez hajtat és a harmadik emeleten elfoglalja a 317-es egyágyas szobát. 1987. október 11. vasárnap déli tizenkét óra harminc perc. A Stern című nagy hamburgi magazin munkatársai német pontossággal megérkeznek a Beau Rive halijába, onnét illendő módon feltelefonálnak a szobába. Mivel senki nem veszi fel a kagylót, a riporterek megindulnak felfelé. Kopogtatásukra nem érkezik válasz. Óvatosan lenyomják a kilincset és az — nagy meglepetésükre — enged: az ajtó (és ez a mai közismerten nem rózsás biztonsági körülmények között akkor, is furcsa, ha a 'szobát nem neves személyiség lakja)1 nyitva van! A hangos köszöntésre sem érkezik semmiféle reagálás. A vendégek óvatosan araszolnak befelé. Egyikük benyit a fürdőszobába, aztán rémülten hátrahőköl és hamuszürke arccal mutat befelé. A kádban (Stern-ripor- terek szerint felöltözve!) holtan fekszik az a férfi, aki néhány nappal korábban még a CDU egyik legfiatalabb sztárjának számított, de aki egy kínos botrány nyomán már politikai túléléséért” küzdött. Ez tehát vasárnap, október 11-én történt és a hír futótűzként járta be a nyugatnémet, sőt, a világsajtót. Ha egy negyvenhárom éves neves személyiség hirtelen meghal, az eleve hír. Ha ez a személyiség ráadásul fantasztikusan gyanús körülmények között, rendkívül pikáns előzmények után távozik az élők sorából, akkor ez világszenzáció. A taxisofőr, aki utolsó útjára szállította a nyugatnémet politikust (a kép a Quick Magazin számára készfiit) . . . Szeptember 13-án tartományi választásokat tartottak Schleswig-Holstein- ben. A CDU ezen már nem utolsósorban azért szenvedett jelentős szavazatveszteséget, mert Barschel egykori sajtóreferense, bizonyos Reiner Pfeiffel a Spiegelben azzal vádolta meg a kormányfőt: megbízta őt, hogy magán-nyomozóiroda segítségével próbáljon meg szociáldemokrata ellenfelével, Björn Engholmmal kapcsolatos „leleplező adatokhoz” jutni. A gyakorlat célja állítólag az lett volna, hogy Engholm szerelmi félrelépéseinek és adócsalásainak megszellőztetésével tegye tönkre Barschel riválisának választási esélyeit. A miniszterelnök uftvan a részleteket tagadta, de „o puhatolózás tényét” elismerte. Ez is felért egy mini-Wa- tergate-üggyel, és annyit jelentett, hogy kénytelen volt lemondani. Ezután utazott el Barschel a Kanári-szigetekre „egy kicsit összeszedni magát”, mielőtt 12-én hétfőn (!) megjelenik a tartományi parlament vizsgálóbizottsága előtt. És ez még nem minden. A hotelportán úgy tudták, hogy „Herr Barschel vasárnap délutánra fontos látogatót várt”. Biztosra vehető, hogy az egész genfi kitérő pontosan ennek a látogatónak szólt, akitől Barschel valami olyasmit várt, ami megkönnyíti számára a hétfői parlamenti kihallgatást. Ezt igazolja az a távirat, amit a kormányfő politikai barátja, Klaus Kribben, a CDU kiéli frakciófőnöke kapott a Kanári-szigetekről: „Kilátás van arra, hogy a hét végén személyesen szerezzek olyan fontos információt, ami komolyan csökkentheti a hétfői nap nehézségeit. Többet táviratban nem mondhatok." Nem nehéz megjósolni, hogy erről a táviratról a nyomozás során még sok szó eshet. Mert vajon öngyilkos lesz-e az, aki ilyen intenzitással készül egy másnapi eseményre — ráadásul ilyen fantasztikus körülmények között, búcsúlevél nélkül? Ez a Barschel-rejtély alapkérdése. A svájci boncolás ugyanis „gyógyszeres öngyilkosságot” állapított meg, ugyanakkor a szövetségi (NSZK) és a tartományi nyomozók erős fenntartásokat hangoztatnak, a jelek szerint joggal, a család pedig kifejezetten gyilkosságra gyanakszik. Az elemi logika nyomán feltoluló kérdések a következők: 1. Miért nem volt búcsúlevél? 2. Miért volt nyitva az ajtó? 3. Miért ült felöltözve a kádban a politikus? 4. Jelentkezett-e a titokzatos látogató? 5. Elég volt-e az Engholm-trauma egy fiatal, mindeddig sikeres, egészséges férfi számára ahhoz, hogy önkezével vessen véget életénejt? Derrick kollégái gyanakodnak — és nyomoznak. Harmat Endre A felnőtt nyugatnémet polgárok kereken hétharmada naponta 4 órát gubbaszt a televíziókészülék előtt, és még a 3—5 év kö- közötti kisgyerekek közül is minden harmadik legszívesebben a képernyő előtt tölti a délutánjait. Statisztikai felmérések ezen adataiból kiindulva saarbrückeni tudósok és pedagógusok egy általuk végzett kísérlet során megállapították: a televízió éppúgy szenvedélybeteggé tehet, mint az alkohol vagy a kábítószer. A kísérlet szervezői a múlt év őszén röplapok, újságcikkek, rádióadások útján kerestek önkéntes jelentkezőket a Saar-vidéken. A kísérlet neve kifejezi annak lényegét is: „Négy hét televízió nélkül”. A jelentkezők közül végül is kilenc család vett részt a kísérletben és közülük csupán négyen bírták ki végig televíziózás nélkül. A hirtelen tv-absztinen- ciára vállalkozók közül a Kepernyóelvonas Távétien —/ szomjan többiek, akik mellesleg előzőleg megszokták, hogy a képernyő előtt egyenek, vasaljanak, sőt aludjanak, töb- bé-kevésbé „visszaesőként” viselkedtek. Egy apa nem tudta megállni, hogy ne nézzen meg egy meccset, egy házaspár vadnyugati filmhez kapcsolta be a készüléket — mint állították személyes problémák miatt —, egy anya és lánya pedig 3—4 vetélkedőműsort és zenés szórakoztató műsort nézett végig. A gyerekek és a felnőttek túlzott televíziózása azt eredményezi, hogy a családok napi élete túlságosan is igazodik a tv-műsorhoz — írja a kísérletről közölt jelentés. Az információs és szórakoztató forrás céljaira valóban megfelelő televízió sokak számára csak eszköz arra, hogy elmeneküljenek a valóságból. Végül az emberek teljesen a képernyő rabjaivá válhatnak. A kísérletnek voltak hasznos eredményei is: az egyhónapos „televízió-böjt” után a kísérletben résztvevő legtöbb család kifejezetten élvezte, hogy több idő maradt egymásra, beszélgetésekre, játékokra. Ügy nyilatkoztak, hogy a jövőben kevesebb időt szándékoznak tv-nézésre fordítani, és alaposan válogatni fognak a műsorokból. A saarbrückeni pszichológusok és pedagógusok szerint a kísérleti eredmények alapján célszerű lenne, ha az iskolákban és a felnőtt- képzésben tanácsokkal szolgálnának a tv-nézés helyes mértékét és a tv-kór veszélyeit illetően. Összeállította: Majnár József
