Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-28 / 281. szám
6 Nemzetközi körkép 1987. NOVEMBER 28. Begyűrűzik-e a tőzsdeláz? fl szélsőséges árfolyammozgás számunkra is kedvezőtlen A nemzetközi pénzpiacon tapasztalt szélsőséges árfolyammozgások kétségtelenül hatnak — és tegyük mindjárt hozzá —, hogy kedvezőtlenül a szocialista országokra. Igaz, hogy nem közvetlenül, hanem csak áttételesen fejthetik ki hatásukat és csak annak a mértékében, ahogyan az országok bekapcsolódnak a nemzetközi pénzügyi élet vérkeringésébe. Arról nincs tehát szó, hogy Kelet-Európa vállalatai nyugati társaikhoz hasonlóan milliókat veszítettek a mostani tőzsdekrach és a részvényárfolyamok világszerte tapasztalt összeomlása révén. Azok a szocialista országok, Lengyel- ország, Magyarország és újabban a Szovjetunió, amelyek feltett szándéka, hogy gazdasági fejlődésüket gyorsítsák a tőkés vállalati kapcsolatok felfuttatása révén, közvetlenül legfeljebb csak partnereik l'ikvi- dálási gondjain, visszafogott beruházási hajlandóságán keresztül érzékelhetik majd az új tőzsdei helyzetet. Ettől a hatástól azonban aligha kell tartanunk, hiszen például a magyarországi vegyesvállalatok tőkeállománya mintegy 100 millió dollár, ami még egy nagyobb konszern életében sem számít tetemes fejlesztési összegnek. Drágulnak a hitelkamatok A részvényárfolyamok robbanásszerű összeomlása a tőkés országokban is azokat a vállalatokat érintette elsősorban, amelyeket a tőzsdén jegyeznek, — e társaságok persze a tőkés világ vállalatainak derékhadát alkotják. Ugyanakkor nem véletlenül nevezik a szakértők a tőzsdét a „tőkés konjunktúra legérzékenyebb barométerének”: az itt történt változások nyomot hagynak a gazdaság egészének fejlődésében. Konkrétabban: azzal, hogy a British Petroleum értéke részvényenként 0,7 fontot, összességében milliárdo- kat veszített értékéből, vagy hogy az IBM amerikai óriásvállalat papírjai 31 dollárral romlottak a nevezetes krach napján, a „fekete kedden”, tulajdonképpen nem is e vállalatok számára meghatározó. Ha ugyanis idővel emelkedésnek indulnak az árfolyamok és erre számítva ügyes üzleteket kötöttek a nagybankok, nagyvállalatok, akkor ők még nyertesei is lehetnek a mostani tőzsdei zűrzavarnak. A lényeg az, hogy a „nyomott” részvény- piac, az árfolyamösszeomlás, szemben a felfelé ívelő árfolyamokkal, kedvezőtlen konjunkturális változások előjele és mint ilyen kedvét szegheti a befektetésektől a vállalkozóknak. Szűkülő export- lehetőségek Főként, hogyha az eseményeket al hitelkamatok drágulása, vagyis a fejlesztési költségeknek a növekedése is kíséri. Köztudott, hogy mennyire elterjedtek a hitelre történő vásárlások a fejlett tőkés országokban. Sokan megtakarított pénzüket részvényekbe fektették és annak jövedelméből — az árfolyamok több éve tartó fellendülésére építve — vásároltak hitelbe tartós fogyasztási cikkeket, vagy egyszerűen bizalmatlanokká válnak a jövőben a részvények iránt. E folyamat végállomása a dekonjunktúra, amely alacsony gazdasági növekedést, visszafogott fejlesztéseket, korlátozott külkereskedelmet jelent. Ez a hatás értelemszerűen nem kedvez a szocialista országoknak sem, amelyek gazdasági stabilizációs terveikben ugyan nem számítanak dinamikusan bővülő keresletre a fejlett tőkés országokban, de arra sem, hogy egy esetleges konjunktúrafordulat teljesen derékba törje export törekvéseiket. A szocialista országok külgazdasági, pénzügyi nyitása nemcsak ilyen értelemben köti egyre inkább az országokat a világgazdaság történéseihez. Igaz, egyelőre sehol sem működik tőzsde a szocialista országokban. tehát a tőzsdeláz sem ..gyűrűzhetett be” hozzájuk. De még ha lenne is „szocialista értékpaDÍrpiac”. kérdés. hogy az ott szerenlő cégeket jegyzik-e a világ Az sem mindegy, hogy az adósságfizetéshez az exportot kemény pénzben, vagy mint ahogyan előfordult gyenge pénzben termelik ki az országok, hogy a hazai gazdaság fejlesztéséhez szükséges importot gyengébb pénzért szerzik-e be vagy ellenkezőleg dráguló pénzzel fizetnek érte. A pénzpiacokon a tőzsdeláztól függetlenül is mozgásban vannak a hitelkamatok, és változnak a valuták közti árfolyamok. Ez ügyben tehát új tanulságok értékpapírpiacain. (Az egyiptomi tőzsdének például semmi kapcsolata nincs a külvilággal, az ország vállalatainak értékpapírjait másutt nem is jegyzik, így Kairót a tőzsdeválság szele meg sem érintette.) A szocialista országok nyitása tágabb értelemben azt jelenti, hogy nincs olyan pénzügyi, hitelpiaci fejlemény, amely számukra közömbös lehet. A tőzsdék összeomlását például közvetlenül a kamatok emelkedése váltotta ki, amely kedvezőtlenül hat valamennyi szocialista országra. A drágább kamatok növelik az adósságterheket, egyben költségesebbé teszik újabb hitelek felvételét. Nem közömbös, hogv milyen a 35 milliárd dolláros lengyel, a 20 milliárd körüli jugoszláv, vasv a 9 milliárd dollárnvi nettó magyar adósságállo- mánv összetétele sem. hoev azt történetesen gyengülő dollárban vagv a keménve- dő nvueat-euróoai valutákban kell-e törleszteni. a számunkra. Érdekes felismerésnek legfeljebb csak az számíthat, amit pénzügyi körökben egyre erőteljesebben hangoztatnak a mostani eseményeket követően. A piaci jelzések fontosságának, szürkeségének hang- súlyozása mellett a szakemberek rendkívül fontosnak tartják a nagyobb stabilitást, és az anarchikus tőzsdei üzletkötés kiküszöbölését. A tőzsdék mostanihoz hasonló megingása ezzel elkerülhető —mondják. A felemás múlt öröksége flz elfelejtett kurdok emlékeztetnek Egy elfelejtett ősi néc él Törökország Irak. Szíria Irán és a Szovjetunió határvidékén,, sziklás hegyek között: a kurdok. Hazájuk — Kurdisztán — csupán földrajzi fogalom a politikai térképen nem létezik. Körülbelül húszmilllóan vannak szétszórva öt országban. Üjabbkori lázongásuk a második világháború előtti időkből a közép-keleti brit befolyástól datálódik Egy részük a gyarmatosítók ellen küzdött más részük, a gyarmatosítók titkos ösztönzésére. az érintett arab országok és Irán függelenségi erőit gyengítette fegyveres akcióival. Talán e felemás múltból is következik hogy a kurdok ma sem egységesek. Nem csak országhatárok választják el egymástól hanem súlyos belső ellentétek is megosztják őket. A kurd értelmiség — jórészük nyugat-európai száműzetésben — 200 ezer négyzetkilométeres szabad kurdlsztánról álmodik, amelyet Irakból Iránból és Törökországból szakítanak ki. Magukat baloldalinak valló kurdok Törökország egynémely keleti. Szovjetunióval határos tartományát szeretnék leszelni. Ez ügyben persze nem számíthatnak külső támogatásra. A törökországi kurdokra az 1980-as. katonai hatalomátvétel után keményen lecsapott a török hadsereg de 1984 óta ismét sokasodnak a lázadók fegyveres akciói. Egy megállapodás értelmében a török hadsereg iraki területen is üldözheti a kurd fegyvereseket, akik hírek szerint Iránban és Szíriában is menedéket találnak. Északkelet-Irakban egy konzervatív. vallási alapokon álló kurd törzsi csoport az 1975-ben megadott helyi önkormányzat kiterjesztéséért küzd a maga elképzelései szerint. Az a célkitűzése. hogy a függetlenné váló terület magába foglalja Irak egyik leggazdagabb olajlelőhelyét is a kirkukit. A legváltozatosabb harci hagyománvokat éppen az iraki kurdok ápolják. Pártjuk a kurd demokrata párt és harcosaik. a pesmergák (akik bátran szembenéznek a halállal) már a negyvenes évek óta küzdenek. Évtizedeken át Musztafa Barzani vezette őket, aki eleinte a Szovjetunióval való szövetségre törekedett maid a CIA-nál és az iráni sahnál kötött ki. Irak és Irán 1975-ös megegyezése után menekülnie kellett Irakból. Fia most is Iránból. iráni támogatással vezeti a harcot farkasszemet nézve Irakkal de az iránu kurdok nagyrészével is: ezek inkább az iráni kormányzat ellen lázadnak, három északnyugat-iráni tartomány önkormányzaitáért. őket persze Irak támogatja Az iraki —iráni háború mindkét oldalon felszította a kurd lázadás tüzét. Irakban 3.5 millió kyrd él. az iraki lakosság egynegyede Iránban 5.5 millióan lehetnek: az iráni népesség több mint egv- tizedét alkotják A tízmillió törökországi kurd az ottani lakosság egyötödét teszi ki. Még vagy félmillió kurd él Szíriában és ugyanennyi a Szovjetunióban. Másutt, a közép-kelet forrongó az iraki—iráni háború sújtotta legközépen az elfelejtett kurdok fegyveres támadásokkal, szabotázzsal. terrorcselekményekkel hívják fel magukra a figvelmetj Talán az a sorsuk, hogy függetlenségi törekvésük a jövőben is hiábavalónak bizonyuljon. hiszen hegyes-völgyes lakóhelyük mindegyik érintett országnak nagyon fontos. nem is fogalmazódnak meg Marton János (MTI) m _ ' H JT jm, . Egy megkésett lépés következményei Sri Lankán Felvonulások és éhség- sztrájkok, merényletek, diáktüntetés és szimbólikus parlamenti visszavonulás — a tiltakozás megannyi példája kísérte a Srí Lanka-i törvényhozás döntését, amelyet a tamil lakosság részleges önkormányzatáról, a polgárháború sújtotta, évek óta véres harcok színhelyévé vált északi és keleti területek bizonyos fokú anatómiájáról hoztak. Úgy tűnik tehát, hogy e meglehetősen elkésett lépéssel, a kisebbségben lévő tamilok egyes követeléseinek kielégítésével sem jutott el igazán a megbékélés küszöbére az idillikus szépségű hajdani teasziget, amely a gyarmati korszakban méltán számított Nagy-Britannia kül- birtokainak ékességei közé. Csakhogy a kolonialista kor súlyos, máig ható történelmi torzulásokat, köztük a bénító hatású nemzetiségi ellentéteket hagyta örökségül a dél-ázsiai szigetáilam- nak. Az egykori Ceylonon jónéhánvszor vezetett kegyetlen öldökléshez a tamil és a többségben lévő szin- galéz lakosság bonyolult) gazdasági és társadalmi motívumokkal átszőtt szembenállása, s az utóbbi három-négy évben szinte elszabadult a pokol. Terrorakciók, ártatlan polgári áldozatok hidegvérű lemészárlása, sorozatos tisztogató hadjáratok kormánnyal szemben álló tamil erők ellen— az állam kétségtelenül a szakadék szélére jutott. Még a hivatalos becslés is hétezer halottról, s mintegy kétmilliárd dolláros kárról szól — a valódi adatokat találgatni is nehéz lenne. Halvány reménysugár csak akkor jelent meg a politikai rendezés borús horizontján, amikor nyár végén az indiai kormányzat segítségével sikerült tető alá hozni egy átfogó békeegyezményt. Ez egyaránt intézkedett a fegyveres harc beszüntetéséről, a fegyverek beszolgáltatásáról, valamint! az említett önkormányzati forma kialakításáról. ÚjDelhi a közvetítésen túlmenően további szerepet is vállalt e megnyugvás biztosítására, s összesen körülbelül 20 ezer fős békefenntartó haderőt küldött a szomszédos szigetországba. Feladatuk elvileg csak a nyugalom biztosítása, illetve a tűzszünet ellenőrzése lett volna, de hamarosan elkeseredett csaták középpontjába kerültek. A radikális tamil LTTE (Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei nevű szervezet, ahol az Eelam kifejezés a létrehozni kívánt független tamil államot jelöli), ugyanis némi habozás után mégsem volt hajlandó a fegyverletételre, sőt, újabb követelésekkel lépett fel a colomboi kormánnyal szemben. Radzsiv Gandhi számára a döntés nem lehetett köny- nyű, de ha a kibontakozás minimális esélyeit meg akarta őrizni Sri Lankán, nem tétovázhatott: az indiai alakulatok támadásba lendültek a tamil gerillaegységek ellen, s elhúzódó, szívós Keményedé márka, puhuió dollár JUGOSZLÁVIA NEMZETI ÜNNEPÉN Jugoszlávia nemzeti ünnepet ül. Arra emlékeznek, hogy negyvennégy évvel ezelőtt 1943. november 29-én a boszniai kisvárosban, Jajcében összegyűltek a partizánharcok hősei, hogy megvessék a jövő Jugoszláviája háború utáni szocialista fejlődésének fő irányait. Pontosan két esztendő múlva pedig 1945. november 29-én megerősítették a jajcei történelmi döntést és kikiáltották az egységes szövetségi népköztársaságot. A háborút követő évtizedekben a kommunisták szövetségének vezetésével a soknemzetiségű Jugoszlávia Európa egyik legelmaradottabb országából jelentős iparral és korszerű mező- gazdasággal rendelkező szocialista állammá lett. Négy évtized alatt a népgazdaság termelése hétszeresére növekedett. A tanköteles gyermekek 98 százaléka elvégzi a nyolcosztályos általános iskolát, az egyetemi és főiskolai hallgatóik arányszáma pedig világviszonylatban kiemelkedő helyet foglal el. A délszláv ország el nem kötelezett, antiimperialista politikájával nagy nemzetközi tekintélyt szerzett, következetesen kiáll a haladásért, az államok közötti egyenrangú kapcsolatokért, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért. A világgazdaság okozta növekvő nehézségek, nemkülönben az ország gazdasági irányításában jelentkező ellentmondás az elmúlt tíz évben déli szomszédságunknál is komoly gondokat okoztak. A különböző köz- társasági és tartományi, helyi és vállalati szempontok, illetve az ország átfogó érdekének összehangolásában feszültségek keletkeztek. A gazdasági nehézségek kihatottak a dolgozók szociális helyzetére,az egyre növekvő infláció a reáljövedelmek csökkenéséhez vezetett. Szakemberek már 1983- ban hosszútávú programot készítették a gazdaság megszilárdítására. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége 1986-ban tartott XIII. kongresszusa azonban kénytelen volt megállapítani, hogy a program végrehajtása késik, az eredmények nem kielégítők. A helyzet azóta is rosszabbodott. A képviselőindiai csapatok a főképpen tamilok lakta Dzsaffna városban (MTI Külföldi Kép- szolgálat—KS) harcban felül is kerekedtek. Csakhogy a tamil „tigrisek” tekintélyes része kicsúszott az ostromgyűrűből, így félő, hogy a rajtaütések, orvtámadások száma a jövőben tovább növekszik. Erre célozva figyelmeztetett számos Sri Lanka-i és indiai lap, hogy egyre nagyobb egy „második Libanon” létrejöttének veszélye, vagyis tartani kell attól, hogy. a szigetországban minden erőfeszítés ellenére állandósul a kilátástalan polgárháború. ház idei novemberi ülése számos gazdaságpolitikai intézkedést hozott, új inflációellenes programot fogadott el, amelyeknek az a rendeltetése, hogy megváltoztassák a kedvezőtlen gazdasági folyamatokat és lépésről lépésre meszüntessék a válság okait. Hazánk és Jugoszlávia kapcsolatát minden területen, a politikai, a gzadasági és a kulturális életben egyaránt a baráti jóviszony, az állandó fejlődés jellemzi. Az együttműködést erősítik a két ország párt- és állami vezetőinek rendszeres találkozói. A politikai élethez hasonlóan folyamatosan fejlődnek a gazdasági kapcsolatok. Kölcsönös árucsereforgalmunk tavaly 672 millió dollár volt. Gyümölcsöző együttműködésünk bővítésére számtalan további lehetőség kínálkozik, olyan korszerű formák kiterjesztésével, mint például a hosz- szútávú termelési kooperáció, a szakosítás, a műszakitudományos (együttműködés és közös beruházások. Kapcsolataink fejlesztésének kölcsönös igényét tükrözi az 1986—1990 évekre szóló áruforgalmi megállapodás, amely az első tervidőszakhoz képest 50 százalékos növekedést irányoz elő. Az államközi egyezményeknek megfelelően fejlődnek a magyar—jugoszláv kulturális kapcsolatok, amelyek kiterjednek az oktatásra és a haladó hagyományok közös ápolására is. Egyre bővülnek kölcsönös idegenforgalmi kapcsolataink, a kétolalú kapcsolatok • jelentős tényezői a határmenti megyék és a testvérvárosok az élet minden területére kiterjedő együttműködése. Nagyfontosságú az a szerep, amelyet a hazánkban élő délszláv, illetve a jugoszláviai magyar nemzetiség jelent, betöltve a népeink közötti híd szerepét. Közösek az örömeink, közösek a gondjaink. Nagy nemzeti ünnepén igaz barátsággal köszöntjük Jugoszlávia népét és őszinte szívvel kívánjuk, mielőbb küzdjék le nehézségeiket s valósítsák meg az ország jólétét, a gazdaság eredményességét célzó terveiket. K. I. A legutóbbi fejlemények sajnos erre utalnak. Hiába szavazta meg például a parlament a tamil tartományi tanácsok megalakítását, ha ezzel felélesztette a legalább oly veszélyes szingaléz szélsőségesek haragját és bosszúvágyát is. Dzsajavardane elnök lehetőségei meglehetősen korlátozottak, kilátásai pedig enyhén szólva komorak. Ha ragaszkodik a békeegyezmény előírásaihoz, saját híveinek megfogyatkozását és az erőszakos cselekmények kiúju- lását kockáztatja. Ha viszont enged a szingalézek nyomásának és visszatáncol ígéreteitől, akkor a tamil radikálisok alá ad lovat, s mellesleg elveszti az indiai vezetés jóindulatát. A jelek szerint az egykor joggal turistaparadicsomnak számító, ma viszont a szétzilált közállapotok miatt csökkenő vonzerővel rendelkező sziget rövid távon aligha remélheti az indulatok lecsillapodását, az etnikai, vallási és társadalmi érdekellentétek oldódását, ahhoz túl sok gyújtóanyag halmozódott fel. Szegő Gábor őstzeállitotta: Zsoldoi György CV Jilvi