Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-13 / 268. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. NOVEMBER 13. Nagy erővel folyik Gorbacsov amerikai látogatásának előkészítése Kiilüívminisztériumi sajtótájékoztató Moszkvában ÜbölliáborÉ — végre tárgyalás? A hadakozók több mint hét esztendő után végre kö­veteket küldenek. No nem egymáshoz, csupán a konf­liktus megoldásában közvetí­teni próbáló ENSZ-főtitkár- hoz. Mégis politikafordító jelnek tekinthető ez, ismer­ve az egyik félj eddigi haj- líthatatlan, kompromisszu­mot nem akaró magatartá­sát Irán eleddig minden békéltetést és megbékélést azzal utasított el, hogy a harcot csak akkor hajlandó abbahagyni, ha Irakot ag- resszornak bélyegzik. Erre aligha lesz rábírható bárki is, hiszen a háborúban Irak jóval több támogatóra szá­míthatott, tehát valószínűt­len, hogy egy nemzetközi megegyezés jöjjön létre az iraki kormány egyértelmű elítélésében. Mivel a legfőbb és ma is fenntartott iráni követelés aligha teljesülhet, ezért az­tán valóban döntő fejle­ménynek látszik, hogy Tehe­rán végül mégis hajlandó tárgyalni. Bizonyára széles és erősödő nemzetközi nyo­másra határozták el az irá­ni fővárosban, hogy Irak­hoz hasonlóan készek elkül­deni valakit az ENSZ fő­titkárához New Yorkba. Nem lesz szó persze valamiféle közvetlen békeegyezkedésről. Pérez de Cuellar hol az egyik, hol a másik küldöttel tárgyalgatva kísérli meg fel­építeni a megbékélés kényes épületét. Az sem tűnik valószínű­nek, hogy gyors sikerrel jár majd ez a bajos diplomáciai kőművesmunka. Most inkább az a legjobb hír, hogy egy­általán létrejöhet egy ilyen közvetett tárgyalás. Ennek előfeltétele lehetett a fron­tokon kialakult erőegyensú­lyon túl, hogy az arab világ egyre erőteljesebben áll ki Irak mellett. Ezt megmutat­ta a minap véget ért rend­kívüli csúcsértekezlet min­den várakozásnál keményebb hangú nyilatkozata. S talán még ennél is riasztóbb volt Teherán számára az a je­lentés, hogy Ammanban ál­lítólag kibékült volna Irak és Szíria. Bár az utóbbi az­tán cáfolta a hírt, valami mégis lehetett az ügyben, s Irán számára ez azért fe­nyegető, mert Szíria jófor­mán utolsó támogatója köz­vetlen környezetében. 4 Ezenkívül említhetjük még az Irán számára jelentkező gazdasági, fegyverutánpótlási gondokat, amelyek végül is együttesen tolhatták abba az irányba a teheráni vezetőket, hogy — inkább gesztusérté­kű tettként — elküldjék kép­viselőjüket egyezkedni. Le­het, hogy ebből sem lesz komoly béketárgyalás, de a végeláthatatlan háború be­fejezése felé irányuló min­den apró lépést jó jelnek tekint a világ. Avar Károly Nagy erővel folyik Mihail Gorbacsov washingtoni lá­togatásának előkészítése — közölte csütörtöki sajtótájé­koztatóján Jurij Gremitsz- kih, a szovjet külügyminisz­térium tájékoztatási főosz­tályvezetőjének első helyet­tese. — Mint október 30-án a Szovjetunió és az Egyesült Államok bejelentette, a lá­togatás kezdete december 7-e; annak időtartamával és programjával kapcsolatban diplomáciai csatornákon fo­lyik az egyeztetés. Washingtonban előkészítő csoport tartózkodik, amely­nek vezetője Vlagyimir Cser- nisov, a szovjet külügymi­nisztérium protokollfőnöke. November 15-én Moszkvába érkezik John Whitehead amerikai külügyminiszter­helyettes, aki Adamisin és Besszmertnih külügyminisz­ter-helyettesekkel folytat megbeszéléseket. Julij Vo- roncov első külügyminiszter­helyettes Genfben november Csütörtökön megkezdődött Pekingben a kínai Orszá­gos Népi Gyűlés állandó bi­zottságának ülésszaka. A tanácskozás napirendjén első helyen szerepel Csao Ce- jang miniszterelnök azon ké­résének megvizsgálása, hogy mentsék fel tisztségéből és nevezzenek ki megbízott mi­niszterelnököt. BEJRÜT Ismeretlen fegyveres szer­dán életveszélyesen megse­besített egy francia mérnö­köt Bejrút keleti, kereszté­nyek lakta részében. Richard Kembel a Bejrúttól északra levő Dzsunijeh kikötőjébe tartott. Útközben megállásra kényszerítette egy BMW, melynek egyik utasa kiszállt és fejbe lőtte a francia mér­nököt. Az áldozatot kórház­ba szállították és megműtöt­ték. Állapota válságos. NEW YORK a Sotheby’s cég szerdán New Yorkban rendezett ár­verésén minden eddigit meg­döntő rekordáron, 53,9 millió dollárért kelt el Vincent van Gogh „íriszek” című olajfestménye. A remekmű­vet a festő egy évvel öngyil­kossága előtt, 1889-ben al­16- án a szovjet—amerikai tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezető­jével, Max Kampelmannal tárgyal a fegyverzetcsökken­tés és leszerelés kérdéseiről, Michael Armacost amerikai külügyminiszter-helyettessel pedig a regionális konfliktu­sokat tekinti át november 17- én. — Genfben erőltetett ütem­ben folynak a tárgyalások — mondotta —, azok egyes kérdéseiről a Szovjetunió nem kíván nyilvánosan be­szélni. Szovjet megítélés sze­rint a Nyugaton kiszivárog­tatott közlések sem segítik elő az eredményes munkát. A haladásra kell összpontosí­tani — hangsúlyozta Gre- mitszkih. — Az idő sürget. — Mint mondotta, minden nap felmerülhet valamiféle nehézség, de ez a munkából fakad, s természetes, ezek ürügyén nem szabad zavarni az előrehaladást. Mint ismeretes, Csao Ce- jangot a Központi Bizottság új főtitkárává választották a Kínai Kommunista Párt 13. kongresszusa után, s 1987 ja­nuárja óta egyidejűleg töl­tötte be a miniszterelnöki és a megbízott pártfőtitkári tisztséget. kotta egy dél-franciaországi elmegyógyintézet kertjében. PEKING 1987. július elsején Kína lakosságának száma elérte az 1 milliárd 72 33 millió főt. Öt évvel ezelőtt, 1982. július elsején a kínai lakosság szá­ma 1 milliárd 818 millió volt. öt év alatt tehát Kína népessége 6415 millióval nö­vekedett, azaz az évi átlagos növekedés 1283 millió volt — jelentette be a kínai ál­lami statisztikai hivatal. SZÖUL Dél-Koreában a Béke és Demokrácia Pártjának alapi­Ortega Washingtonban Szerdán másfél órás meg­beszélést folytatott Jim Wrighttal, a képviselőiház elnökével Daniel Ortega, Ni­caragua államfője. Ortega aznap felszólalt az Amerikai Államok Szervezetének (AÁSZ) közgyűlésén, ahol sürgette, hogy az Egyesült Államok tartsa meg a kö­zép-amerikai béketerv elő­írásait és kezdjen közvetlen tárgyalásokat Nicaraguával. A képviselőház elnökével folytatott tárgyalásról nem tettek közzé részleteket, de értesülések szerint Ortega és Wright a béketerv megva­lósításának lehetőségeiről ta­nácskozott. A nicaraguai ál­lamfő az amerikai kongresz- szus segítségét kérte ehhez. Az Egyesült Államok AÁSZ-képviselője, Richard McCormack nagykövet eluta­sította a közvetlen tárgyalá­sokra vonatkozó nicaraguai javaslatot. McCormack meg­ismételte: az Egyesült Álla­mok bizonyos feltételek mel­lett hajlandó együttes tár­gyalásra a guatemalai meg­állapodást aláíró öt közép- amerikai ország megbízottai- val Daniel Ortega Washing­tonban csütörtökön megtar­tott sajtókonferenciáján megismételte javaslatát az Egyesült Államokkal folyta­tandó közvetlen tárgyalás azonnali felvételére, a Fehér Ház és a külügyminisztéri­um szóvivője azonban egy­aránt elutasította ezt. Ortega bírálta Reagan el­nöknek azt az álláspontját, hogy az Egyesült Államok csak közvetve, a guatemalai béketerv többi aláírójával együtt hajlandó tárgyalni Nicaraguával. Emlékeztetett arra, hogy az elnök koráb­ban kilátásba helyezte a közvetlen tárgyalásokat, ha a sandinista kormány fel­veszi a tárgyalásokat a kont­rákkal. tó kongresszusán csütörtökön a küldöttek hivatalosan is jelölték a párt vezetőjét, Kim De Dzsungot az elnök- választásra. Kim a szöuli kulturális központban meg­tartott tanácskozáson azt ígérte, hogy győzelme esetén tisztán polgári kormányzatot alakít, s az ország irányítá­sába nem engedi beleszólni a fegyveres erők parancsno­kait. COLOMBO Aknára futott és felrob­bant csütörtökön), a Srí Laiv-f ka északnyugati részében fekvő Cseddikulam város­ban egy autóbusz. Legalább huszonöt ember életét vesz­tette — jelentették katonai források. Feltételezések szerint a vé­res akciót tamil szeparatis- ták követték el. Kína Megbízott miniszterelnököt neveznek ki Brazília A Coffea arabica földje Amikor az első portugál telepesek az 1500-as évek elején a brazaía földjére, a mai Brazília területére léptek, alig­ha gondolták, hogy a világ ötödik leg­nagyobb országának és hatodik legné­pesebb államának alapjait rakták le. Ehelyett — a spanyol konkvisztádorok nyomdokain — aranyat és drágakövet kerestek bőszen, első próbálkozásaikat azonban nem kísérte szerencse. Oly­annyira, hogy legtöbbjük csalódottan odébbállt, hátrahagyva a földet a ban- deirantéknak (zászlóvivő), a kalandorok­nak. A név onnan ered, hogy az egyik kalandor bandeirát, zászlót tűzött ki a telepen, köré akarván gyűjteni az em­bereket a kontinens belsejének meg­hódítására. A banderianték mezítláb, egy szál kovapuskával és bozótkéssel felszerel­kezve vágtak az őserdő vadonjának. Útjukon helyenként kukoricát vetettek, hogy legyen mit enniük visszafelé jö­vet. Az egyik bandeirante a sokévi me­netelés után hazatérve holtan roskadt össze a piactéren. Kezében apró, sö­tétzöld követ szorongatott: smaragdot! Újult erővel lángolt fel az aranyláz, s a telepesek hamar felfedezték Ouro Preto aranyát. Az ezt követő évszázadokban még­sem az arany, hanem előbb a cukornád, később a kávé adta Brazília vonzerejét. A kávécserjét 1740 körül csempészték Brazília földjére Francia-Guayanából, s az ország egy évszázad alatt a világ első kávétermelőjévé lépett elő. A bandeiranték utódai a bozóttól megsza­badított földeken szakadatlanul telepí­tették a Coffea arabicát, s rövid idő alatt mindenható kávébárók lettek. Brazíliában 1985 januárjában 21 évi katonai uralom után végre megvalósul­hatott a békés áttérés a polgári kor­mányzásra. A választásokat a széles néptömegeket maga mögött tudó Bra­zíliai Demokratikus Mozgalom Pártja (PMDB) nyerte, s kormányszövetségre lépett a katonai rezsim hivatalos párt­jából kivált polgári Liberális Front Pártjával (PFL). Jósé Sarney elnök kezdetben soro­zatban hozta a lakosságot kedvezően érintő gazdasági intézkedéseket és Cru­zado—I. elnevezésű stabilizációs prog­ramjával sikerült megfékeznie az inf­lációt, lendületbe hoznia a belső ter­melést. Az ár- és bérstopra épülő Cru­zado—I. azonban hosszú távon nem bizonyult sikeresnek, a vásárlási láz révén egyes termékekből hiány kelet­kezett. így aztán Cruzado—II. nevű programjával újra felszabadította az árakat, amelyeket a bérek csak lassú korrekciója követ. Az infláció így újra meghaladja a havi 30 százalékot. Sza­porodó gazdasági gondjai közepette a brazil kormány egyre nehezebben ké­pes megfelelni adósságfizetési kötele­zettségeinek. 110 milliárd dolláros kül­földi adósságterhével Brazília a világ legeladósodottabb országa, s belső ne­hézségeire hivatkozva idén február óta nem fizeti az esedékes kamattörleszté­seket. Brazília államformáját tekintve szö­vetségi köztársaság: 23 szövetségi ál­lamra, a fővárost, Brasiliát magában foglaló szövetségi kerületre, s három szövetségi területre oszlik. Az államok élén választott kormányzó áll, a mi­niszteri tárcákat államtitkárok irányít­ják. a törvényhozói hatalmat a két­kamarás szövetségi parlament gyako­rolja. A végrehajtó hatalom a széles jogkörrel felruházott, hat évre válasz­tott elnök kezében van. A kormányban a katonák hat helyet megtartottak ma­guknak, s ezenkívül az elnök és a három fegyvernem főparancsnoka al­kotja az ország irányításában nagy ha­talommal bíró Nemzetbiztonsági Taná­csot. Brazíliában mintegy százezer magyar származású ember él, többségük Sao Paolóban és környékén. S. A. Szovjet—izraeli kapcsolatok Lehetőség a párbeszédre A Szovjetunió álláspontja értelmében a szovjet—izraeli államközi kapcsolatok hely­reállítására , a közel-keleti probléma rendezése kereté­ben kerülhetne sor — álla­pítja meg a Szovjetszkaja Rosszija csütörtöki számá­ban Oleg Pereszipkin, a Diplomáciai Akadémia rek­tora. A külügyi szakértő egy ol­vasói levélre válaszolva hangsúlyozza: minél inkább törekszik Izrael a jószomszé­di kapcsolatok kialakítására az arab államokkal, minél nagyobb megértéssel kezeli a palesztin problémát és minél konstruktívabb álláspontot foglal el a nemzetközi kon­ferencia keretében történő rendezés kérdéseiben, annál nagyobb lehetőség nyílik a komoly párbeszédre a kö­zel-keleti rendezésről, illetve a szovjet—izraeli diplomá­ciai kapcsolatok helyreállí­tásáról. Idén áprilisban a Szocia­lista Internacionálé tanácsá­nak római ülésén létesítettek kapcsolatot szovjet és izraeli képviselők, augusztusban pe­dig Bonnban, a nemzetközi konferencia összehívására irányuló szovjet erőfeszíté­sek keretében. Minden jel szerint ezeknek a kontaktu­soknak lesz folytatása — hangsúlyozza Pereszipkin, s végezetül emlékeztet arra, hogy jelenleg szovjet konzuli képviselők dolgoznak Izrael­ben, az itt élő szovjet állam­polgárokra és a szovjet in­gatlanokra vonatkozó ügyek rendezése céljából. A techni­kai misszió munkája végé­hez közeledik, Az afgán ellenforradalmároknak Az Egyesült államok tovább növeli Az Egyesült Államok nem csökkenti, hanem növeli az afgán „ellenállásnak” nyúj­tott segítséget. Ezt Reagan elnök mondotta csütörtö­kön. Az elnök fogadta a kormányellenes lázadók szervezetének küldöttségét, amelyet Junusz Halisz, a lázadók újonnan létreho­zott központi szervezetének elnöke vezet. Reagan „agressziónak” minősítette a szovjet csa­patok jelenlétét és sürgette azok haladéktalan vissza­vonását. Az amerikai elnök szerint a Szovjetunió ígé­a segítséget retet tett erre, de nem közölte a kivonásra vonat­kozó terveit, holott az afga­nisztáni probléma rendezé­sének ma már ez az egyet­len lényeges akadálya. „Ha a Szovjetunió meggyőzően bizonyítja, hogy kész a po­litikai rendezésre, akkor az Egyesült Államok segítő­kész lesz — mondotta Rea­gan. — A szovjet jelenlét Afganisztánban végülis az egyik legnagyobb akadály a szovjet—amerikai kapcso­latok megjavításának útjá­ban s szeretnék elmozdítani azt”. Tűz pusztított a frankfurti opera épületében. Személyi sérü­lés nem történt, de az anyagi kár tetemes. A képen: oltás ___________közben (Telefotó; AP — MTI — KS)____________ M agyar—bolgár tárgyalások Szófiában 0 termelési kooperációk új lehetőségei Csütörtökön Szófiában megkezdődött a Magyar— Bolgár Gazdasági és Tudo­mányos-Műszaki Együttmű­ködési Bizottság XXII. ülés­szaka. A tárgyaló küldöttsé­geket magyar részről Berecz Frigyes miniszterelnök-he­lyettes, bolgár részről And­rej Lukanov, áz együttmű­ködési bizottság társelnöke vezeti. Az ülésszakon megvizsgál­ják a kormányfői megállapo­dásokból fakadó gazdasági feladatok végrehajtását, az áruforgalmi előirányzatok ez évi végrehajtását, illetve bő­vítésük lehetőségeit. Ki­emelt figyelmet fordítanak a két ország közötti termelési kooperációk új lehetőségei­nek feltárására. Berecz Frigyest a nap fo­lyamán fogadta Georgi Ata- naszov, a Bolgár Kommunis­ta Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tag­ja, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Amerikai lapban a leszerelésről A lengyel államfő interjúja Az európai hagyományos fegyveres erők jelentős csök­kentését, ezen belül a kife­jezetten támadó célú eszkö­zök számának csökkentését javasolta Wojciech Jaruzels­ki lengyel államfő a The Wa­shington Post című amerikai lapnak adott terjedelmes in­terjújában. Jaruzelski kije­lentette: a Varsói Szerződés kész jelentős mértékben csökkenteni a harckocsik számát, ha a NATO megfe­lelően csökkenti Nyu^at-Eu­rópában lévő bombázóinak számát. Az új javaslat kie­gészítés azokhoz az átfogó leszerelési javaslatokhoz, amelyeket a lengyel államfő még az év tavaszán terjesz­tett elő. Wojciech Jaruzelski az amerikai lapnak adott inter­jújában rámutatott: az eu­rópai hagyományos fegyve­res erőkről és fegyverzetről folytatott tárgyalások mind- ezideig csupán a haderők létszámára összpontosították a figyelmet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom