Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-13 / 268. szám
1967. NOVEMBER 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 KÖZLEMÉNY A Jászberényi Cipőipari Vállalat elsősorban szocialista exportra készít női műbőr szandálokat, de az idén ősszel egy NSZK vállalat megrendelésére bérmunkában természetes bőrből tavaszi jellegű női divatcipők felsőrészeinek gyártását kezdték meg. A különböző, bonyolult, munkaigényes modellekből — amelyek darabszáma 9-től 3 ezer párig terjed — a jövő év március közepéig 40 ezer párra van megrendelésük (Fotó: Dede G.) Aprítógépgyár Nyomda- és papíripar Teljesített exportterv innovációs " tanácskozás Dinamikusan növekvő tőkés exportot tervezett az Aprítógépgyár az idén. A tavalyi 90 millió forintos értékkel szemben az idei elképzelésekben 110 milliós tőkés kivitel elérése szerepelt. Évközben egy pályázat lehetőségeivel élve a gyár e mutató értékét 150 millióra módosította. Szeptember végén már lehetett sejteni, hogy a „megemelt” terv teljesítésére sem kell várni az év végéig. A három termelő egységből a törzsgyárból, az 1-es és 2-es számú gyáregységből rendre indultak a kamionok az NSZK-ba és Franciaországba. vitték a terméket a Hanomag, az Orenstein és a Koppel, valamint a Poclain Tegnap ülést tartott a Hazafias Népfront megyei bizottsága. Az ülésen Oláh Andor, a béke, barátsági, szolidaritási munkabizottság elnöke beszámolt a béke, barátsági, szolidaritási munka megyei tapasztalatairól. Elmondta többek között, hogy a munkabizottságnak minden társadalmi réteghez el kell jutnia. Az elmúlt hónapokban különösen az ifjúsággal való kapcsolatuk javult, sikerült sokkal többször és tartalmasabban találkozni a fiatalokkal. A megyében kialakultak a papi békemozgalom keretei és biztatóak a pedagógusok békemozgalmának kezdeti lépései is. Megyénk orvosai hasonlóképpen bekapcsolódtak az Orvosok az atomháború ellen elnevezésű mozgalomba. Ezután a béke, barátsági, szolidaritási munka módszereiről esett szó a tanácskozáson. A hagyományos formák mellett — előadások, kiállítások stb. — új módszerek alakultak ki, például ifjúsági békemenet, békehangverseny stb. Tavaly eredményesen kapcsolódtak be a nemzetközi békeév eseményeibe; Kisújszálláson békefesztivál volt, a szolnoki Szamuely Tibor Szakközép- iskola csapata országos első lett Az atomfegyverek nélküli világért című vetélkedőn. Jászapátiban békeklub alakult. Kunszentmártonban és Kisújszálláson békehétvégét tartottak. A munkabizottság is jó kapcsolatot épített ki a különböző országok nagykövetségeivel. Évente több mint 30 külföldi baráti delegációt cégekhez. Az októberi termelés számbavétele igazolta az előzetes várakozást. A vállalat a hónap végéig 154 millió forint értékű terméket értékesített a tőkés piacon, így teljesítette éves célkitűzését. A termelés persze megy tovább és a számítások szerint az év végéig további 20 millió forintos tőkés export bevétel várható. Ez azt jelenti, hogy idén az Aprítógépgyár majdnem kétszer annyit értékesít tőkés piacokon, mint a múlt esztendőben. A meglévő kooperációs szerződések arra is reményt adnak, hogy az idei exportszintet jövőre is tartani tudja a vállalat. fogad a megye, ezeken a látogatásokon nemcsak a két ország életével ismerkednek a meghívók és a meghívottak, hanem a békéről, a szolidaritásról alkotott véleményüket is kicserélik. Az elmúlt évben rendszeresebbé váltak a testvérmegyei (városi) kapcsolatok, elsősorban az Észt SZSZK és Szolnok megye között. Az eredmények mellett gondok is jelentkeznek. Nem minden településen folyamatos a békemunka, előfordul, hogy csak az aktuális eseményekre (béke, barátsági hónap, őszi szolidaritási akció) összpontosítanak. A rendezvények egy része gyenge színvonalú, nem mindig sikerül tartalmassá, színessé, az embereket megnyerővé formálni. A beszámoló utáni vitában a szót kérők hangsúlyozták, hogy mindenkinek a maga munkájában kell tennie a békéért, a nehézségek leküzdéséért. A vita után megjelölték a békemozgalmi munka feladatait: a mozgalomban dolgozóknak segíteniük kell, hogy a lakosság értse és támogassa a kormány bel- és külpolitikai tevékenységét; erősíteni kell a Szovjetunióhoz és -a baráti népekhez fűződő kapcsolatot. A helyi népfrontbizottságoknak biztosítani kell a folyamatos munkát; ennek érdekében színesebb, változatosabb módszereket alkalmazni. Kisebb fórumokon lehetőséget kell adni az embereknek, hogy elmondják véleményüket és választ kapjanak kérdéseikre. A nyomda- és papíripar műszaki fejlesztéséről kezdődött háromnapos nemzetközi tanácskozás csütörtökön, a MTESZ székházában. A Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület szervezésében rendezett innovációs konferencián húsz ország 450 szakembere vitatja meg a legújabb tudományos kutatási eredményeket, s azok gyakorlati bevezetésének lehetőségeit. A tanácskozáson három munkacsoportban több mint hatvan hazai és külföldi előadás hangzik el, és a résztvevők ellátogatnak több nyomdába és a Papíripari Vállalat három gyáregységébe is. A tanácskozáson többen hangsúlyozták, hogy mind több nagyobb értékű, kiváló minőségű nyomda- és papíripari termékre van szüksége a piacnak, ilyen cikkeket pedig csakis akkor képesek vevőiknek kínálni, ha műszaki fejlesztésük folyamatos. Csütörtökön a MTESZ székházában megnyílt A nyomdászat dicsérete című tipográfiai kiállítás. Megrendelők a tagok Megalakult a Pénzügykutató RT. Csütörtökön tartotta alakuló közgyűlését a Pénzügy- kutató Részvénytársaság a Pénzügyminisztérium épületében. Az új szervezetet 22,3 millió forintos alaptőkével 26 alapítótag — több nagy pénzintézet és kisbank, számos vállalat és szövetkezet, valamint a Magyar Kereskedelmi Kamara és a KIOSZ — hozta létre. A részvény- társaság, folytatva a megszűnt Pénzügykutatási Intézet hagyományos tevékenységét, továbbra is foglalkozik népgazdasági pénzügyi jellegű alapkutatásokkal. Fő profilja azonban, hogy különböző szervezetek, vállalatok megrendelésére végezzen pénzügykutatási szolgáltatásokat. Az alakuló közgyűlésen beszámoltak arról, hogy a költségvetési keretek szűkössége miatt nem volt lehetőség a korábbi Pénzügykutatási Intézet fenntartására. Mivel meg akarták őrizni a már korábban létrehozott szellemi műhelyt, s továbbra is hasznosítani az ott felhalmozódott tapasztalatokat, a részvénytársaság megalakítása mellett döntöttek. (Folytatás az 1. oldalról) cellárjával tovább erősítette a hagyományos jószomszédi kapcsolatainkat. A kormány elnökének a Német Szövetségi Köztársaságban tett látogatása, tárgyalásai Helmut Kohllal, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárjával és más közéleti személyiségekkel, valamint az aláírt megállapodások a politikai, gazdasági, műszakitudományos és kulturális együttműködés további lehetőségét tárták fel. 8. A szolidaritás és a kölcsönös előnyök alapján az elmúlt időszakban is bővítettük kapcsolatainkat a fejlődő országokkal. Ezt a törekvést juttatták kifejezésre Kenneth David Kaundának, a Zambiai Köztársaság elnökének és Mahathir Mohamad- nak, Malaysia miniszterelnökének magyarországi tárgyalásai. II. A Központi Bizottság meghallgatta és tudomásul vette az ideológiai munka kérdéseiről szóló tájékoztatót. A Magyar Szocialista Munkáspárt tevékenységében a marxizmus—leniniz- mus alkotó alkalmazására törekszik. A legutóbbi három évtizedben több ideológiai jelentőségű gyakorlati feladatot oldott meg. Az ideológiai munka fontosságát növeli, hogy mélyreható változások korában élünk, a társadalmi-gazdasági fejlődés új szakaszához érkeztünk. A szocialista fejlődés hazai és nemzetközi tapasztalatainak elméleti általánosítása csak részben történt meg. Népünk műveltsége, politikai kultúrája, tapasztalata gazdagodott, a szocializmus eszméi széleskörűen elterjedtek. Mindez fokozott minőségi követelményeket támaszt az ideológiai munkával szemben. Növekszik az emberek igénye olyan válaszok iránt, amelyek megerősítik a szocialista társadalom lehetőségeibe vetett hitet. eszmei biztonságot nyújtanak. J _ A gazdasági-társadalmi kibontakozás programjának megvalósításához elvi következetességre, megújuló elméleti tevékenységre, a hazai és a nemzetközi ta- pasztalatok hasznosítására, az alkotni képes erők összefogására, eredményesebb eszmei nevelőmunkára van szükség. Az oktatás, a pártpropaganda eszméink, világnézetünk terjesztésével segítse a szocialista építőmunkát, növelje a tudatosságot, ösztönözzön a cselekvésre. A szocializmus építésének kérdéseiről, az egyes konkrét lépések szükségességéről, azok következményeinek a megítéléséről nemcsak a más világnézetet vallók, hanem a marxisták körében is egymástól eltérő elképzelések alakultak ki. Az elméleti, politikai-ideológiai véleménykülönbségeket alkotó szellemű vitákban és a gyakorlati tapasztalatok alapján kell tisztázni. A régi rendszertől örökölt és részben újratermelődő, a kapitalista környezetből beszivárgó, a szocializmussal szemben ellenséges nézetekkel határozottan és következetesen harcolni kell. 2 Fejlődésünk mai szakaszában a döntő láncszem a gazdaság megújítása. A szoaiali^ta gazdaság fejlő-, dési törvényeivel és működésének alapelveivel, értékeivel ideológiai munkánknak rendszeresen foglalkoznia kell, segítenie kell az eredményesebb gazdálkodást. A gazdasági mechanizmus gyakorlati alakítása azonban a szaktudományokra is támaszkodó gazdaságpolitika feladata. A belátható történelmi szakaszban a szocialista gazdaság olyan tervgazaság, amelyben döntő szerepe van a termelőeszközök társadalmi tulajdonának s amely teret ad más tulajdonformáknak és az árutermelés törvényszerűségeire, a piaci viszonyokra épít. A termelőerők fejlődésével a tulajdonformák sokféle kombinációi jelennek meg. A magántevékenység, a magántulajdon is hasznos szerepet tölt be a társadalmi szükségletek kielégítésében. Fejlődésünk követelménye a munka termelékenységének növelése, a munka szerinti elosztás elvének érvényesítése, az egyenlősdi gyakorlatának a visszaszorítása. 3. A szocializmus építése nem mentes érdek- ütköztetésektől, konfliktusoktól. A társadalmi ellentmondások megoldásának, a szocialista társadalom megújulásának eszköze a reform. Szükségességének felismerésében és bevezetésében kulcsszerepe van a pártnak. A reformok bevezetésének ideje, üteme és mértéke objektív és szubjektív társadalmi feltételektől függ. A reformlépéseket egyeztetni kell egymással, és össze kell hangolni a társadalmi élet egyes területeinek fejlődési sajátosságaival. A reform nem lehet öncél, szocialista társadalmunk fejlődését, az ország anyagi és szellemi gazdagítását, nemzetünk felemelkedését kell szolgálnia. 4* A dolgozó osztályoknak, rétegeknek, csoportoknak és az egyéneknek a szocialista társadalomban is vannak sajátos érdekeik, de az alapvető érdekek közösek. A szocializmus építése során a politikai hatalom a proletárdiktatúrából össznépi hatalommá fejlődött. A hatalom gyakorlása olyan intézményrendszerben valósul meg, amelyben a párt a társadalom különböző közösségeivel együttműködve eszmei-politikai eszközökkel vezet. Az állami, népképviseleti szervek és a társadalmi érdekszervezetek önállóan látják el funkcióikat. A demokratizmus fejlesztése a szocializmus építésének nélkülözhetetlen feltétele. A szocialista demokrácia kiszélesítésének útján a fejlődés iránya a marxi értelemben vett társadalmi önigazgatás. A társadalom igazgatása akkor hatékony, ha az állampolgárok nemcsak a végrehajtásnak, hanem a politika alakításának és a kérdések eldöntésének is részesei. Ehhez nélkülözhetetlen a valósagismeret, a társadalmi nyilvánosság, a hiteles tájékoztatás, a végrehajtás ellenőrzése és a konstruktív kritika. 5. A marxizmus—leniniz- mus ideológiája magában foglalja az egyetemes kultúra alapértékeit. Olyan társadalmi értékrend kialakítására irányul, amelynek alapján humánus közösségi kapcsolatok jönnek létre, ugyanakkor kibontakozik és gazdagodik az ember személyisége. A mások érdekeit sértő önző törekvésekkel szemben szükséges a közösségi értékek határozott ideológiai képviselete. 0. A szocializmus felépítése korunkban a magyar nép történelmi vállalkozása, sorskérdéseink megoldásának! nemzetünk fel- emelkedésének egyedüli útja. Céljaink társadalmi ösz- szefogással, a közjóért végzett állhatatos munkával érthetjük el. A nemzeti öntudat és a hazafiság szocialista társa-! dalműnk fontos eszmei ösz- szetartó ereje. Világnézetünkben a hazafiság az internacionalizmussal elválaszthatatlan egységet alkot. Az eszmék küzdelmében szemben állunk mind a nacionalizmussal, mind a koz- mopolit izmussal. A szocializmus eredményes építésének elengedhetetlen feltétele az általános törvényszerűségeknek. az ország adottságainak, a nemzeti sajátosságoknak egyidejű figyelembevétele. Fejlődésünk kölcsönhatásban van a többi szocialista ország helyzetének alakulásával, a szocializmus egyetemes ügyével. A szocialista országok kapcsolatainak lényeges eleme egymás megértése és támogatása, az együttműködés, a tapasztalatok kölcsönös hasznosítása. "J Az elméleti kutatásokban és az ideológiai munkában nagy figyelmet kell fordítani korunk új általános kérdéseire, amelyek között első helyre került az emberiség fennmaradásához kötődő egyetemes érdek. Ide tartozik: — a béke és biztonság szavatolása. — a nukleáris fegyverektől mentes világ megteremtése. — új, igazságos gazdasági világrend kialakítása, — a természeti környezet védelme; minden olyan globális feladat amely a legszélesebb nemzetközi összefogással és együttműködéssel oldható meg. 8 A Központi Bizottság úgy foglalt állást hogy az ideológiai kérdések tanulmányozását folytatni ke'l a pártszervezetekben és a társadalomtudományi alkotóműhelyekben, az alapvető témákról újabb tanácskozásokat kell tartani. A tapasztalatok összegezése alapján a Központi Bizottság a kérdést ismét napirendre tűzi. » * • A Központi Bizottság Kovács Imre elvtársat, a gazdaságpolitikai osztály helyettes vezetőjét kinevezte az osztály vezetőjévé. A Jánoshidai Vörös Hajnal Tsz autóbontó üzeme erre az évre 7,5 millió forint árbevételt tervezett. Evek óta igen keresett cikk a bontott fődarab. Jelenleg az üzem 20—30 forintos kilónkénti árban adja a vásárlóknak ezeket az alkatrészeket Népfront-aktívák a békéért Tartalmas rendezvényekkel megnyerni az embereket