Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-13 / 268. szám
xxxvni. «Tf. 268.list. nov. is., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A TARTALOMBÓL: Mágnás Miska a Szigligetiben Kollégium épül, bővül az ivóvízhálózat A rádió és a televízió jövő heti műsora KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 19B7. november 11-i üléséről KÁDÁR JÁNOS BELGIUMI UTAZÁSA Brüsszeli tájékoztató a tárgyalások várható tartalmáról A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1981. november 11-én Kádár János elvtárs elnökletével ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei, a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a Budapesti Pártbizottság titkárai, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárai, a Minisztertanács tagjai, az országos főhatóságok, valamint a központi sajtó vezetői. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta: — Szűrös Mátyás elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében az időszerű nemzetközi és külpolitikai kérdésekről adott tájékoztatót; — Berecz János eivtársnak, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében az ideológiai munka kérdéseiről szóló tájékoztatót. I. A Központi Bizottság jelentést hallgatott meg a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának moszkvai ünnepségeiről, áttekintette a nemzetközi helyzet alakulását, a külpolitikai munka időszerű kérdéseit. A Központi Bizottság jóváhagyólag tudomásul vette a Kádár János elvtárs vezette küldöttség beszámolóját a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának moszkvai ünnepségeiről, a jubileum alkalmából rendezett széles körű nemzetközi találkozóról és a Mihail Gorbacsov elvtárssal folytatott megbeszélésről. A nagy októberi szocialista forradalom az emberiség legújabb kori történetének legnagyobb hatású eseménye volt, amely az emberi társadalom fejlődésének új irányt szabott. A Szovjetunió és a többi szocialista ország eddig megtett útja meggyőzően bizonyítja, hogy a kizsákmányolás nélküli társadalom a népek és nemzetek fejlődésének új történelmi lehetőségét jelenti. A Központi Bizottság nagyra értékeli Mihail Gorbacsov elvtárs ünnepi beszédét, a megtett történelmi út tanulságainak mélyreható elemzését és azokat a törekvéseket, amelyek a szocialista demokrácia ki- teljesítésére, a széles nyilvánosság megteremtésére, a szocializmus tartalékainak feltárására és hasznosítására irányulnak. Pártunk és népünk megkülönböztetett figyelemmel és rokonszenv- vel kíséri a szovjetunióbeli átalakítás folyamatát. A Magyar Népköztársaság, a társadalmi haladás és a béke minden magyar híve támogatja azokat az állhatatos erőfeszítéseket, amelyeket a Szovjetunió napjainkban a béke megőrzése, a kölcsönös és egyenlő biztonság megteremtése, a leszerelés előmozdítása, a minden nép számára előnyös együttműködés és az emberiség egyetemes gondjainak megoldása érdekében kifejt. 2. Kádár János és Mihail Gorbacsov megbeszélésükön áttekintették pártjaink tevékenységét, az országainkban folyó szocialista építés tapasztalatait, kétoldalú kapcsolatainkat. A Központi Bizottság megelégedéssel állapította meg: e fontos találkozón ismét kitűnt, hogy pártjaink azonos nézeteket vallanak a szocialista megújulás és a nemzetközi helyzet fő kérdéseiben. 3. A baloldali és más haladó pártok, mozgalmak részvételével az évforduló alkalmából Moszkvában megrendezett találkozót az emberiség sorskérdéseinek megoldásáért — a béke, a biztonság és a társadalmi haladás ügyéért — érzett közös felelősség hatotta át. A tanácskozás egyben bizonyította, hogy a jelenlegi viszonyok között szükséges és lehetséges a különböző pártállású és ideológiai nézeteket valló társadalmi tényezők kötetlen, szabad véleménycseréje "minden olyan kérdésben, amely csak nemzetközi ösz- szefogással oldható meg. A Központi Bizottság " megállapította, hogy az utóbbi időben élénkült és érdemibbé vált a kelet-nyugati párbeszéd, enyhült a nemzetközi légkör. Üdvözöljük a közös szovjet—amerikai bejelentést arról, hogy december elején Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan Washingtonban találkozik, és a tervek szerint aláírja a közepes és a rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződést. Ez jelentős lépés a nukleáris leszerelés felé vezető úton. Megteremtheti a két nagyhatalom, a két katonai és politikai szövetségi rendszer közötti nagyobb bizalmat, tovább javítja az államok közötti együttműködést, hozzájárul Európa és a világ biztonságához. 5. A Központi Bizottság nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy az elmúlt időszakban tovább fejlődtek a szocialista országokhoz fűződő kapcsolataink. A magyar—kínai párt- és államközi kapcsolatok fejlődésének minőségileg új szakaszát nyitotta meg Csao Ce-jang elvtárs Magyarországon és Kádár János elvtárs Kínában tett látogatása. A tárgyalásokon kifejezésre jutott; a magyar—kínai kapcsolatok elvi alapokon nyugszanak, bővítésüket mindkét párt és kormány politikája tartós elemének, fontos feladatának tekinti. Jól szolgálta a magyar— mongol kapcsolatok elmélyítését Dzsambin Batmönh elvtársnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága főtitkárának magyarországi látogatása, a megbeszélések eredményedként aláírt hosszú távra szóló együttműködési program. Q A magyar—szovjet ál- " lamközi együttműködés elmélyítésének jelentős eseménye volt Grósz Károly elvtársnak, a Minisztertanács elnökének moszkvai megbeszélése Nyi- kolaj Rizskov elvtárssal, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével. A tárgyalások tükrözték azt a közös szándékunkat, hogy együttműködésünk javításával segítjük elő az országaink előtt álló feladatok megoldását. Miniszterelnökünk budapesti megbeszélései Lubomir Strougal elvtárssal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnökével, varsói tárgyalásai Zbigniew Messner elvtárssal, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökével előmozdították az országaink közötti együttműködés hatékony formáinak bővítését. Hazánk képviselői a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának októberi rendkívüli ülésszakán szorgalmazták az együttműködés formáinak, módszereinek megújítását, a közgazdasági feltételek javítását. 7. A Magyar Népköztársaság a békés egymás mellett élés szellemében folytatja a más társadalmi rendszerű országokkal a párbeszédet, a kölcsönösen előnyös politikai, gazdasági és kulturális együttműködést. Ennek jegyében került sor Németh Károly elvtársnak, az Elnöki Tanács elnökének I. János Károly spanyol uralkodóval és II. Margit dán királynővel folytatott tárgyalásaira hazánkban. A tárgyalásokon kifejezésre jutottak az együttműködés fejlesztésére irányuló közös törekvések. Grósz Károly elvtárs budapesti találkozója Franz Vranitzkyvel, az Osztrák Köztársaság szövetségi kan(Folytatá» o 3. oldalon) Indokinába Parlamenti küldöttséi atazisa Sarlós Istvánnak, az Országgyűlés elnökének vezetésével csütörtökön magyar parlamenti küldöttség utazott Indokínába. A delegáció útja során látogatást tesz Kambodzsában, Laosz- ban, Thaiföldön és Vietnamban. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Cser- venka Ferencné, az Országgyűlés alelnöke, Chim Nguon, a Kambodzsai Nép- köztársaság és Thongdan Manivanh, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetei, valamint Luu Kiem, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Kész a Paksi Atomerőmű IV-es számú blokkja. A batáridő előtt elkészült új energiatermelő egység segít abban, bogy már az idén az atomerőmű 10 milliárd kilowattóra villamosenergiát termeljen, és ezzel fedezze a lakossági többletfogyasztást. Felvételünk a vezérlőben készült (MTl-fotó; Kisbenedek Attila — Kerekes Tamás) Kádár János, az MSZMP főtitkára csütörtökön délután fogadta Maurice Vai- siére-t, a Belga Királyság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. A találkozóra a nagykövet kérésére került sor. A belga külügyminisztérium szóvivője csütörtöki sajtóértekezletén tájékoztatást adott Kádár János küszöbönálló látogatásáról és a tárgyalások várható tartalmáról. A magyar—belga kapcsolatokat illetően — mondta a szóvivő — folytatni szándékoznak a gazdasági és politikai együttműködés azon témáinak megvitatását, amelyek a korábbi miniszterelnöki, miniszterelnök-helyettesi és miniszteri tárgyalásokon szerepeltek. Ismertette a szóvivő a Magyarország és a BelgaLuxemburgi Unió közötti kereskedelmi forgalom adatait, valamint utalt a Magyarország és Belgium között érvényes gazdasági, kulturális, közlekedési és beruházásvédelmi egyezményekre, amelyeket a mostani látogatás alkalmával egészségügyi együttműködési egyezménnyel kívánnak gyarapítani. A nemzetközi politika kérdései között a kelet-nyugati kapcsolatoknak szánnak elsőséget, ezen belül Magyarország és a közös piac kapcsolatának, különös tekintettel arra, hogy ez év júniusa óta tárgyalás folyik Magyarország és az EGK között kereskedelmi és gazdasági együttműködési egyezmény megkötéséről, amely a kereskedelmi forgalom mennyiségi korlátozásainak fokozatos feloldását irányozza elő. Grósz Károly Győr-Sopron megyében Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke reggel Győr-Sopron megyébe utazott: tegnapi munkanapján a megye társadalmi, gazdasági helyzetével ismerkedett. A vendéget a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár kereskedelmi központjában Lakatos László, a megyei párt- bizottság első titkára, Jan- kovits György, a megyei tanács elnökhelyettese és Horváth Ede, a gyár vezérigazgatója fogadta. Grósz Károlyt tájékoztatták az országrész iparának, mezőgazdaságának eredményeiről, törekvéseiről, s a miniszterelnök programjában szerepel annak a konzultációnak a folytatása is, amely az elmúlt napokban Budapesten kezdődött a kormány és vállalatvezetők között a stabilizációs munka- program megvalósításáról. Grósz Károly megköszönve a tájékoztatást a kormányzati munka megújulásának szükségességéről szólt, majd arról is beszélt, hogy az utóbbi időben megjelent a politikai ellenzék új módszere: a vezetés kompromittálása, szándékainak lejáratása. Hangsúlyozta: a másként gondolkodóknak van létjogosultságuk a politikában, de tisztességtelen eszközöknek nincs — hangsúlyozta. A Győr-Sopron megyében is tapasztalható felvásárlási lázra utalva Grósz Károly rámutatott: egy ilyen adóreformnak és árarány-korrekciónak mindenütt a világon velejárója a felvásárlás. Ígéretet tett arra, hogy a kormány mindent megtesz a jó karácsonyi ellátás érdekében. A miniszterelnök végül hangsúlyozta: az emberektől nem több, hanem jobb, értékesebb, társadalmilag hasznosabb munkát kell kérni. Ez elsősorban vállalati feladat, s megvalósításához mindenekelőtt a szellemi munka rangját kell újra megteremteni. Az eszmecserén a felszólaló kormánytagok közül Veress Péter bejelentette: január 1-től a termelő vállalatok — amennyiben házon belül biztosítják a szükséges feltételeket — automatikusan megkapják az export- és importjogot konvertibilis piacra. Takarmánymérleg lél előtt Enyhe Idi, hesszantarti legeltetisl Idény A Gabona és Iparinövények Termelési Rendszere, a GITR elkészítette az integrált gazdaságok tömegta- karmány-termelésének idei mérlegét. Az összegezés legfontosabb és leglényegesebb megállapítása, hogy a nagyobb állatlétszámmal, főleg szarvasmarha és juhtenyésztéssel rendelkező száz- száztíz taggazdaság jól felkészült a télre, van elegendő tömegtakarmány a zimankós hónapokra. A jó közepesnek mondható készlet a legtöbb tsz-ben é? állami gazdaságban akkor is elegendőnek látszik ha netán a tél kinyúlna. Ebben az évben a rendszer együttesen 106 és félezer hektáron integrálta a tömegta- karmánytermelést. Legnagyobb arányban a gyepterület szerepel, mennyisége meghaladta a 71 ezer hektárt, ehhez jött a lucerna és egyéb pillangósok, cirok, szudáni fű, silókukorica. A gazdaságok jelentős része, kihasználva a hosszúra nyúlt enyhe, őszi időjárást a jószágok legeltetési idényét meghosszabbították. Az elmondottakat, a tö- megtakarmánytermelés fontosságát taglalták tegnap a rendszer takarmánytermesztési szakbizottságának szolnoki ülésén.