Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
A 70. évforduló alkalmából ünnepi ülés a Kremlben (Folytatás a 2. oldalról) ról a kérdésről is, hogy a parasztságot miként vezessék a szocializmus útjára. Ebben a harcban kitűnt, hogy a politikai bizottság tagjainak többsége és Buharin csoportja a szocialista társadalom új fejlődési szakaszában különbözőképpen viszonyul a NÉP elveinek alkalmazásához. Az akkori idők konkrét belső és nemzetközi körülményei létfontosságú feladattá tették a szocialista építés ütemének jelentős fel- gyorsítását. Buharin és követői számításaikban, elméleti tételeikben gyakorlatilag alábecsülték az időtényező szerepét a szocialista építésben a harmincas években. Állásfoglalásaikra rányomta bélyegét a dogmatikus gondolkodás, a konkrét helyzet nem dialektikus értékelése. Mind Buharin, mind követői hamarosan beismerték hibáikat. Ezzel kapcsolatban helyénvaló emlékeztetni arra a jellemzésre, amelyet Lenin adott Buharinról: „Buharin nemcsak a párt legértékesebb és legnagyobb teoretikusa, hanem joggal tarthatjuk az egész párt kedvencének is, de elméleti nézetei nagyon is kétségesen sorolhatók a teljes marxista nézetek közé, mert van benne valami skolasztikus (sohasem tanulta és, azt hiszem. A párt — nem számítva külföldi pénzforrásokra, nem várva a könnyűipar fejlődéséből származó, hosszú évek alatt megszülető felhalmozásra — az iparosítás korábban járatlan útját, a nehézipar azonnali fellendítését javasolta. Az akkori körülmények között ez volt az egyedül lehetséges, bár az ország és a nép számára hihetetlenül nehéz út. Újító lépés volt ez, amelynek során a tömegek forradalmi lendületét a gazdasági növekedés tényezőjeként vették figyelembe. A gyors iparosítás az országot minőségileg magasabb szintre emelte. A harmincas évek végére a Szovjetunió, az ipari termelést tekintve, Európában a az első helyre, a világon a második helyre küzdötte fel magát, igazi ipari nagyhatalommá vált. Ez világ- történelmi jelentőségű hőstett volt, a felszabadult munka, a bolsevikok pártjának hőstette. Ha józanul tekintünk a történelemre, figyelembe vesszük a külső és a belső realitásokat, lehetetlen nem feltenni a kérdést: lehetett-e volna az akkori körülmények között más utat választani, mint amit a párt indítványozott? Ha a történetiség, az élet igazsága talaján akarunk maradni, a válasz csak egy lehet: nem, más utat választani nem lehetett. Azok között a körülmények között, amikor érzékelhetően megnőtt az imperialista agresszió veszélye, a pártiban megszilárdult az a meggyőződés, hogy a pörölytől és a paraszti faekétől a fejlett iparig vezető utat nem végigjárni kell, hanem történelmileg rövid idő alatt átfutni. Fejlett ipar nélkül elkerülhetetlen lett volna az egész forradalmi ügy halála. Kialakult az ország párt- és állami irányításának admin isztrat ív- parancsnoki rendszere, megerősödött a bürokratizmus, amelynek veszélyére annak idején Lenin figyelmeztetett. Megkezdődött az ennek megfelelő irányítási struktúra és tervezési módszerek kialakulása is. Az iparban az akkori méretek mellett, amikor látszólag megvolt az ipari felépítmény minden alapvető része, ezek a módszerek, ez az irányítási rendszer tulajdonképpen meghozták eredményüket. Ugyanakkor a központosítás és parancsnokiás ugyanilyen szigorú rendszere megengedhetetlen volt a falu átalakításával sohasem értette egészen a dialektikát).’’ Az élet ismét alátámasztotta a lenini igazságot. Ily módon az akkori idők politikai vitái tükrözték a párt fejlődésében végbemenő bonyolult folyamatot, amelyet a szocialista építés legfontosabb problémáival kapcsolatos éles harc jellemzett. Ebben a harcban, amelyet végig kellett küzdeni, alakult ki az iparosítás és a kollektivizálás koncepciója. A pártnak és központi bizottságának vezetésével az országban rövid idő alatt gyakorlatilag újonnan született a nehézipar, ezen belül a gépipar, a honvédelmi ipar, az akkor korszerűnek számító vegyipar, végrehajtották a Goelro-tervet. Ezeknek az eredményeknek dicsőséges jelképévé vált Magnyitogorszk, a Kuznyeck medence, a Dnyeprogesz, az Unalmas, a Hibini Kombinát, a moszkvai és gorkiji autógyár, a repülőgépgyártó üzemek, a sztálingrádi, csel- jabinszki és harkovi traktorgyár, a Rosztszelmas, Komszomolszk-na-Amure, a Turkszib, a Ferganai nagycsatorna és az első ötéves tervek több más nagyszabású építkezése. Ebben az időben tudományos-kutató intézetek tucatjai jöttek létre, kialakult a felsőfokú oktatási intézmények szerteágazó hálózata. A párt által előterjesztett, a tömegek által megértett és elfogadott tervek, az október forradalmi szellemét megtestesítő jelszavak és elképzelések életképességét tanúsította az az egész világot lenyűgöző lelkesedés, amely- lyel a szovjet emberek milliói kapcsolódtak be a szovjet ipar építésébe. Azok között a nehéz körülmények között, amikor hiányoztak a gépek és rendkívüli volt a nélkülözés, az emberek csodát műveltek. Az lelkesítette őket, hogy egy rendkívüli történelmi tett részesei. Nem lévén elég műveltek, osztályérzékükkel értették meg, milyen hatalmas, soha nem látott ügy részeseivé váltak. A mi és az utánunk jövők kötelessége, hogy emlékeznünk nagyapáink és apáink eme hőstettére. Mindenkinek tudnia kell, hogy munkájuk és önzetlen odaadásuk nem volt hiábavaló. Megbirkóztak mindazzal, ami osztályrészükül jutott, és hatalmas mértékben hozzájárultak október vívmányainak megszilárdításához, annak az erőnek a megalapozásához, amely lehetővé tette hazánk megóvását a halálos veszedelemtől, a szocializmus megvédését a jövő, vagyis a mi számunkra, elvtársak. Dicsőség és örök emlékezet nekik! A szóban forgó' korszak azonban veszteségekkel is járt. Ezek bizonyos összefüggésben voltak magukkal a sikerekkel is, amelyekről beszéltem. Akkoriban a kemény központosítás egyetemes hatékonyságát hirdették, azt, hogy az utasításos módszerek a legrövidebb és legjobb utat jelentik a különféle feladatok teljesítéséhez. Ez mutatkozott meg az emberekhez és életkörülményeikhez való viszonyban is. kapcsolatos feladatok megoldásában. Nyíltan meg kell mondani: az új szakaszban nem tanúsítottak kellő, valóban lenini figyelmet a dolgozó parasztság érdekei iránt. És a legfőbb: nem értékelték kellőképpen azt a tényt, hogy a parasztság, mint osztály, alapvetően megváltozott a forradalom utáni években. Az alapvető figurává a középparaszt vált. Ez a dolgozó paraszt — aki földet kapott a forradalomtól és egy teljes évtizeden át arról győződött meg, hogy a szovjethatalom az ő hatalma is — megerősödött, mint gazda. Újfajta alapon hű és megbízható szövetségesévé vált a munkásosztálynak, a gyakorlatban győződött meg arról, hogy élete egyre jobbra forduL Ha jobban figyelembe vették volna az objektív gazdasági törvényeket és nagyobb figyelmet szenteltek volna azoknak a társadalmi folyamaitoknak, amelyek a falun végbementek; ha a dolgozó parasztság — amelynek többsége részt vett a forradalomban és megvédte azt a fehér gárdistáktól és az intervenciósoktól — nagy tömegével való viszony politikailag helyes lett volna; ha következetesen folytatták volna a középparaszttal való szövetség politikáját a kutakkal szemben, akkor nem fordulhattak volna elő azok a túlkapások, amelyek a kollektivizálás során megtörténtek. Ma világos: a nagy ügyben, amely a lakosság többségének sorsát érintette, eltértek a lenini politikától a parasztság viszonylatában. E fontos és nagyon bonyolult társadalmi folyamat irányítása, amelyben nagyon sok függött a helyi körülményestől, adminisztratív módszerekkel valósult meg. Kialakult az a meggyőződés, hogy minden problémát egy csapásra, rövid úton meg lehet oldani. Egész megyék és térségek kezdtek el versengeni abban, hogy ki valósítja meg gyorsabban a teljes kollektivizálást. Felülről, önkényes százalékos szabályozókat adtak meg. A kollektivizálás elveinek durva megsértése általános jelleget öltött. Túlkapások történtek a kulákság elleni harcban is. A kulákság elleni harc önmagában véve helyes irányvonalát gyakorta olyan széleskörűen értelmezték, hogy az kiterjedt a középparasztok jelentős rétegére is. Ez történelmi valóság. Ha azonban, elvtársak, egészében értékeljük a kollektivizálás jelentőségét a szocializmus falusi pozícióinak megerősítésében, akkor végső soron elvi jelentőségű fordulat volt. A kollektivizálás az ország lakossága döntő többségének egész életformáját gyökeresen, szocialista alapokon változtatta meg. Megteremtette a bázist a mezőgazdasági szektor korszerűsítéséhez, lehetővé tette a kulturált gazdálkodásra történő átállást, a munka termelékenységéSúlyos károkat szenvedett a szocializmus ügye és a párt tekintélye. S nekünk egyenesen kell erről beszélnünk. Ez feltétlenül szükséges a szocializmus lenini eszményének végleges és visszafordíthatatlan megszilárdításához. Mostanában sok vita folyik Sztálinnak történelmünkben játszott szerepéről- Az ő személyisége nagyon ellentmondásos. A történelmi igazság mellett maradva, vitathatatlannak kell tekintenünk Sztálinnak a szocializmusért folytatott harchoz, vívmányainak védelméhez való hozzájárulását ugyanúgy. mint az általa és környezete által elkövetett durva politikai hibákat és az önkényt, amiért népünk hatalmas árat fizetett, s ami súlyos következményekkel járt társadalmunk életére. Néha azt állítják, hogy Sztálin nem tudott a törvénytelenség számos fényéről. A rendelkezésünkre álló dokumentumok arról tanúskodnak. hogy nem ez a helyzet. Sztálin és közvetlen környezete a párt és a nép előtt súlyos és megbocsáthatatlan bűnt követett el a tömeges büntetőrendszabályokkal és törvénytelenségekkel. Ez tanulság minden nemzedék számára. Ideológiai ellenfeleink állítása ellenére. Sztálin személyi kultusza természetesen nem volt elkerülhetetlen dolog. Ez a szocializmus természetétől idegen jelenség; eltérést jelent annak alapvető elveitől, s ezért semmivel sem lehet igazolni. A párt XX. kongresszusán elítélték mind a sztálini kultuszt, mind annak következményeit. Tudjuk már. hogy szándékos hamisítás következménye volt a politikai vád és a megtorló nek nagyarányú növelését,, és felszabadította a szocialista építés más szférái számára szükséges munkáskezeket. Mindennek történelmi kihatásai voltak. Azoknak az éveknek a megértéséhez azt is figyelembe keli venni, hogy az iparosítás során kialakult és a kollektivizálás idején új lendületet kapott adminisztnatív-pairancsnoklási rendszer kihatással volt az ország egész társadalmi-politikai életére. A gazdaságban megerősödve és a felépítményre kiterjedve korlátozta a szocializmus demokratikus erejének kibontakozását, visszafogta a szocialista demokrácia fejlődését. Az elmondottak azonban nem tárják fel annak az időszaknak a teljes bonyolultságát. Mi történt itt? Gyakorlatilag a párt számára legnehezebb ideológiai-politikai megpróbáltatások szakasza van mögöttünk. Az emberek milliói lelkesedéssel kapcsolódtak be a szocialista átalakítás végrehajtásába- Megmutatkoztak az első sikerek. S ugyanakkor azokat a módszereket, amelyeket a kizsákmányoló osztályok ellenséges magatartásával szembeni harc időszaka diktált. gépiesen átvitték a békés szocialista építőmunka időszakába, amikor alapvetően megváltoztak a feltételek. Az országban kialakult a türelmetlenség, az ellenségeskedés. a gyanakvás légköre. A továbbiakban az ilyen politikai gyakorlat kiszélesedett, s ezt az osztályharcnak a szocialista építés folyamatában végbemenő kiéleződése hibás elméletével igazolták. Mindez káros hatást gyakorolt az ország társadalmi- politikai fejlődésére, és súlyos következményekkel járt. Teljesen nyilvánvalóan éppen az. hogy nem volt meg a szovjet társadalomban a demokratizálás kellő szintje, lehetővé tette a személyi kultuszt is. a törvényesség megsértését is. a harmincas évek önkényét és megtorló rendszabályait is. Nyíltan kimondom: tényleges bűnöket a hatalommal való visszaélés talaján. Tömeges repressziónak tettek ki sokezer párttagot és párton kívülit. Ez. elvtársak, a keserű igazság. intézkedés egy sor párt- és állami vezető ellen, sok kommunista és pártonkívüli, gazdasági és katonai káder, tudós és kulturális személyiség ellen. Sok vádat utóbb — különösen a . XX. kongresszus után — érvénytelenítettek. Sokezer ártatlan embert teljes mértékben rehabilitáltakAz igazságosság helyreállításának folyamatát azonban nem vitték végig, s azt a hatvanas évek közepén gyakorlatilag leállították. Most az (1987.) októberi KB- ülés határozataival összhang* ban újra vissza kell térnünk ehhez a kérdéshez. A KB Politikai Bizottsága létrehozott egy bizottságot az ezekhez a kérdésekhez kapcsolódó új és már ismert tények, dokumentumok mindenoldalú átvizsgálására. A bizottság munkájának eredményei alapján megfelelő döntések születnek majd. Mindez kifejezésre jut majd az SZKP vázlatos története című munkában is, amelynek előkészítésére a KB egy különbizottságát hatalmazzák majd fel. Ezt meg kell tennünk. Annál is inkább. mert még most is találkozunk arra irányuló próbálkozásokkal. hogy igyekeznek elfordulni történelmünk fájó kérdéseitől, megkísérlik elhallgatni azokat, s olyan látszatot próbálnak költeni, mintha nem történt volna semmi különös. Ezzel mi nem érthetünk egyet. Ez a történelmi igazság semmibe vétele lenne, tiszteletlenség azok emlékével szemben, akik ártatlanul a törvénytelenség és az önkény áldozatául estek. Nem tehetjük ezt azért sem. mert az igazságot kereső elemzésnek segítenie kell minket jelenlegi problémáink megoldásában: a demokratizálásban, a törvényességben. a nyíltságban., a bürokratizmus leküzdésében — egyszóval, a peresztrojka legfontosabb problémáival kapcsolatban. Nos. ezért van szükségünk itt is teljes világosságra, pontosságra és következetességre, óriási vívmányaink és múltbeli bajaink becsületes értékelésére. Azok teljes és helyes politikai megítélése megfelelő erkölcsi irányt mutat a jövőre nézve. A Lenin utáni időszak, a húszas-harmincas évek általános mérlegét megvonva kimondhatjuk: nehéz, bonyolult, ellentmondásokkal teli, de nagy és hősi utat tettünk meg. Sem a legdurvább hibák, sem a szocializmus elveitől való eltérések nem tudták le téríteni népünket, országunkat az 1917-ben választott útról. Hiszen óriási volt október ösztönző ereje, igen erősek voltak a szocializmusnak az eszméi, amelyek meghódították a tömegeket. A nép a nagy ügy részesének érezte magát, kezdte élvezni munkája gyümölcseit, hazafisága új, szocialista tartalmat nyert. Mindez teljes erővel megnyilvánult a nagy honvédő háború kemény megpróbáltatásai idején, 1941 és 1945 között. Nyugaton napjainkban élénk viták folynak a háborút megelőző helyzetről. Az igazságot féligazságokkal Az más kérdés, hogy akkor Nyugaton úgy tettek, mintha ez őket nem érintené, vagy nem érintené olyan mértékben, hogy az agresz- szió áldozatainak védelmére kelljen kelniük. A szocializmus iránti gyűlölet, a régi sérelmek, az osztályönzés akadályozták, hogy józanul felmérjék a valós veszélyt. Sőt mi több, állhatatosan ajánlgatták a fasizmusnak a rohamosztag szerepét az antikommunista kereszteshadjáratban. Etiópia és Kína után Ausztriát és Csehszlovákiát áldozták fel a „megbékítés” oltárán, kard lebegett Lengyelország, a Balti-tenger és a Duna- medence államai fölött, nyíltan hirdették, hogy Ukrajnát a harmadik birodalom búzaföldjévé és jószágudvarává változtatják. Végsősorban az agresszió fű áramlatait a Szovjetunió ellen irányították, s miután jóval a háború előtt már elhatározták, hogy országunkat felosztják, így nem nehéz elképzelni, milyen korlátozott volt választási lehetőségünk. Azt mondják, nem volt a legjobb az a döntés, hogy a Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött Németországgal. Ha nem a szigorú realitásból, hanem az akkori idők összefüggéseiből kiragadott, spekulatív jellegű absztrakciókból indulunk ki, elképzelhető, hogy így van. Az akkori helyzetben a kérdés körülbelül úgy jelentkezett, mint a breszti béke idején. Független legyen vagy sem az ország, létezzen-e vagy sem szocializmus a földön. A Szovjetunió sokat tett, Dokumentumok bizonyítják, hogy a Lengyelorsz íg elleni német támadás időpontját („nem később mint szeptember 1.”) már 1939. április 3-án kitűzték, vagyis jóval a szovjet—német megállapodás előtt. Londonban, Párizsban, Washingtonban a legapróbb részletekig ismerték a lengyel hadjárat előkészületeinek legbensőbb titkait. Ugyanúgy tudták azt is, hogy az egyetlen akadály, amely képes lett volna megállítani a hitleristákat, az az 1939 augusztusánál nem később megkötendő angol— francia—szovjet katonai szövetség lett volna. Ismerte ezeket a terveket országunk vezetése is, és ezért győzködte Angliát és Franciaországot a közös intézkedések szükségességéről. Az agresszió meghiúsítása érdekében együttműködésre szólította fel az akkori lengyel kormányt is. De a nyugati hatalmak mást fontolgattak: a szökeverik, s ezt különösen azok teszik nagy hévvel, akik elégedetlenek a II. világháború kimenetelével — politikai, területi és társadalmi következményeivel, akik azon törik a fejüket, miként lehetne kiigazítani azokat. Ezért is érdekeltek abban, hogy a történelmi igazságot a feje tetejére álállítsák, hogy megfordítsák az ok-okozati viszonyt, hogy meghamisítsák az események időbeli sorrendjét. Ebben a vonatkozásban nem riadnak vissza semmilyen hazugságtól, csak hogy a Szovjetuniót felelőssé tegyék a II. világháborúért, úgy, mint ha az ahhoz vezető utat a Ribbentrop— Molotov megnemtámadási paktum nyitotta volna meg. Érdemes kissé részletesebben szólnunk a kérdésről. Valójában a második világháború közel sem 1939. szeptember 1-én vált tragikus valósággá. Északkelet- Kína japán meghódítása (a „mandzsuriai incidens” az 1931—32-es években), az olasz támadás Etiópia (1935) és Albánia (1939 tavaszán) ellen, a köztársasági Spanyolország elleni német— olasz intervenció (1936— 1939), a japán fegyveres betörések Kína északi, majd középső részére (1937 nyarán) — ezek azok az események, amelyek fellobbantot- ták a második világháború tüzét. hogy kollektív biztonsági rendszert hozzon létre és megakadályozza a világmészárlást. De a szovjet javaslatok nem találtak visszhangra a nyugati politikusoknál és cselszövőknél, akik hidegvérrel arra játszottak, hogy a szocializmust minél ravaszabban berángassák a háborúba, nyíltan ütköztessék a fasizmussal. Szocialista születésünk miatt amúgyis kiátkozottan, az imperializmus semmiféleképpen sem fogadta el, hogy igazunk lehet. Mint mar mondottam, a nyugati uralkodó körök, bűneik elleple- zésére törekedve, arról próbálják meggyőzni az embereket, hogy Lengyelország náci megszállására és egyben a második világháború megkezdésére az 1939. augusztus 23-án megkötött szovjet— német megnemtámadási szerződés adott jelet. Mintha nem is létezett volna a Hitlerrel kötött müncheni egyezmény, amelyet Anglia és Franciaország 1938-bar» írt alá az Egyesült Államok aktív közreműködésével, nem létezett volna az ausztriai Anschluss, a Spanyol Köztársaság eítip- rása, Csehszlovákia és Klaipeda náci megszállása 1939 tavaszán, nem létezett volna London és Párizs 1938- ban Németországgal megkötött megnemtámadási egyezménye. Egyébként hasonló egyezményt írt alá a háború előtti Lengyelország is. Mint látják, mindez nagyon is belefért az imperialista politika szerkezetébe, helyénvalónak tartották és tartják ma is. vétség ígéretével lép re akarták csalni a Szovjetuniót, hogy így meghiúsítsák a nekünk felajánlott megnemtámadási szerződés megkötését, és megfosszanak bennünket attól, hogy jobban felkészüljön a hitleri Németország elkerülhetetlen támadására. Nem felejthetjük el azt sem, hogy 1939. augusztusában a Szovjetunió a kétfrontos háború valós veszélye előtt állt: nyugaton Németországgal, keleten Japánnal, amely véres konfliktust robbantott ki Hal- hin-gol! folyónál. De életről és halálról volt szó. Mi elutasítottuk a mítoszokat és a reális utat választottuk. Új fejezet nyílt — a legsúlyosabb és legösz- szetettebb — a legújabbkori történelemben. Ebben az időszakban azonban sikerült későbbre halasztanunk az összeütközést az ellenséggel, azzal az ellenséggel, amely (Folytatás a 4. oldalon) Az iparosítás gyors lépései Az adminisztratív-parancsnoki irányítási rendszer kialakulása Személyi kultusz, törvénytelenségek A világégés előzményeihez ö szülőföld védelmére felkelt mindenki
