Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
A 70. évforduló alkalmából ünnepi ülés a Kremlben 4 (Folytatás a 3. oldalról) saját magának és ellenfelének csak egy lehetőséget hagyott — győzni vagy megsemmisülni. A ránk erőszakolt agresz- szió a szocialista építés élet- képességének, a soknemzetiségű szovjet állam szilárdságának, a szovjet emberek hazafias szellemének könyörtelen vizsgája volt. Tűzzel és karddal álltuk ki ezt a vizsgát ,is, elvtársak! Kiálltuk azért, mert népünk számára ez a háború nagy honvédő háború volt, hiszen egy olyan ellenséggel, mint a német fasizmus, folytatott harcban az élet és halál kérdéséről volt szó, arról, hogy szabadok leszünk vagy leigáznak bennünket. Kiálltuk azért, mert a háború az egész nép háborújává vált. A szülőföld védelmére felkelt mindenki: öreg és fiatal, férfi és nő, a nagy ország minden nemzete és nemzetisége. Első harcát vívta az a nemzedék, amely október szülöttje volt és a szocialista építés alatt nevelkedett. Soha nem látott kitartás és hősiesség a csatatereken, a partizánok es ellenállók bátor harca a frontvonalakon túl, szia te éjjel-nappal, lankadatlan munka a hátországban — .ezt jelentette számunkra a háború. A szovjet emberek hazájukat, a szocialista rendszert, október ügyét és eszméit védelmezve harcoltak és dolgoztak. A szovjet nép akkor se rettent meg, amikor súlyos csapás érte közös otthonunkat, nem görnyedt meg az első kudarcok és vereségek, a sokmillió halál, a kínok és gyötrelmek súlya alatt. A háború első napjától kezdve szilárdan hitt az eljövendő győzelemben. Katonaköpenyben és munkásruhában megtett mindent, ami emberi erőből telik — sőt annál is többet —, hogy közelebb hozza a győzelem várva-várt napját. Amikor a háború 14—1418-ik .napján ránk köszöntött a győzelem, az egész megmentett világ megkönnyebbülten sóhajtott fel, megadva a győzedelmes, hős, dolgozó szovjet népnek és dicső hadseregének — mely sok ezer kilométert tett meg a hadak útján, s minden egyes kilométeren sok-sok életet, vért áldozott, verejtéket hullatott — az őt megillető tiszteletet. A nagy honvédő háborúban a maga teljességében mutatkozott meg a nép soraiból jött, kiemelkedő hadvezérek tehetsége — G. K. Zsukové, K. K. Rokosszovsz- kijé, A. M. Vasziljevszkijé, I. Sz. Konyevé, a többi dicső marsallé, tábornoké és tiszté —, mindazoké, akik frontok, hadseregek, hadtestek, hadosztályok, ezredek, századok, szakaszok parancsnokai voltak. a győzelem kivívása A győzelem kivívásában megvolt a maga szerepe annak a hatalmas politikai akaratnak, céltudatosságnak, állhatatosságnak, fegyelmező és szervezőképességnek, amelyet J. V. Sztálin tanúsított a háború éveiben. A háború fő terhét azonban az egyszerű szovjet katona — a nép gyermeke, a bátor, hazáját szerető harcos — viselte. Mélységes tisztelet neki és örök dicsőség! A nagy honvédő háború sok millió veteránja áll ma is csatasorban, vesz részt harcosan a forradalmi átalakítás, a társadalmi megújulás munkájában. Fogadják ezért fiúi hálánkat! Minden hadi- és munkasiker lelke lenini pártunk volt. A kommunisták elsőként indultak rohamra az arcvonal lövészárkaiból, példájuk magával ragadta a többieket is. A hátországban utolsóként fejezték be a munkát, a gépeknél, a földeken, a gazdaságokban. A szovjet emberek minden korábbinál erősebben érezhették, hogy az SZK(B)P az ő pártjuk, hogy a kommunisták tettekkel mutatják meg, mit jelent a nép élcsapatának lenni akkor, amikor a háború tüze tombol, amikor élet vagy halál a tét. Határozottan állíthatjuk: a nagy honvédő háború pártunk történetének egyik legdicsőbb, leghősibb, sok millió kommunista bátorságával, merészségével, páratlan odaadásával és önfeláldozásával írt fejezete. A háború megmutatta, hogy a szovjet nép, a párt, a szocializmus és a nagy október elválaszthatatlanok egymástól, s nincs a világon oly erő, mely megbonthatná egységüket. A szocializmus nemcsak, hogy talpon tudott maradni és győzni tudott, de erkölcsileg és politikailag megerősödve került ki a leg- szömyűbb, legpusztítóbb háborúból, világszerte megnövelte tekintélyét és befolyását. Ellenségeink gazdasági hanyatlást jósoltak nekünk a háború befejezésekor. Azt jövendölték, hogy hosszú időre kimaradunk a világpolitikából. Ügy vélték, fél évszázad, sőt még ennél is több idő is kevés lesz ahhoz, hogy megbirkózzunk a háború következményeivel. A szovjet nép azonban igen rövid idő alatt újjáépítette a lerombolt városokat és falvakat, helyreállította a romba dőlt üzemeket, gyárakat, kolhozokat és szovhozokat, iskolákat és felsőoktatási intézményeket, kulturális létesítményeket. Űjólag megmutatkozott a szocialista állaim roppant ereje: a nagy október szülőföldjének legmagasabb rendű érdekeit felismerő pártakarat; az újjáépítésnek és a hazai ipari potenciál békés rendeltetésű termelésre való átállításának fő terhét viselő munkások szilárdsága és proletárbölcsessége; a feldúlt országnak utolsó falatját is átengedő parasztság önfeláldozása, türelme és ha- zafisága; a népek barátsága, eltökéltsége, hogy közösen, testvériesen megsegítik azt, aki különösen sokat szenvedett, hogy segítenek talpra állni a közös haza azon körzeteinek, amelyeken különös kíméleltenséggel gázolt át a háború. A háborút követő nehéz esztendők dolgos hétköznapjainak hősiessége sikereink, gazdasági és műszaki-tudományos haladásunk forrása. Ez tette lehetővé, hogy szolgálatunkba állítsuk az atomenergiát, felbocsássuk első űrhajóinkat, javítsuk a nép anyagi és kulturális körülményeit. Ám ugyanebben az időszakban — a szocializmus nevében véghez vitt új népi hőstettek korában — egyre érzékelhetőbbé vált az ellentmondás is társadalmunk akkori állapota és a vezetés korábbi módszerei között. Foszladozni kezdtek a korábbi beidegződések Folytatódott a hatalommal való visszaélés, a szocialista törvényesség megsértése. Ekkor koholták „a leningrádi pert”, az „orvosok perét” és egyebeket. Röviden szólva: hiányzott a nép igazi megbecsülése. Az emberek önfeledten dolgoztak, tanultak, új ismeretek szerzésére törekedtek, beletörődtek a nehézségekbe, a nélkülözésbe, de közben érezték, hogy a társadalomban aggodalom és remény gyülemlik fel egyszerre. Kevéssel Sztálin halála után mindez magával ragadta a társadalmi tudatot. Az ötvenes évek közepén, különösen az SZKP XX. kongresszusa után, változások szele érintette meg az országot: a nép felocsúdott, feleszmélt, merészebb és magabiztosabb lett. A pártnak, a párt vezetésének — élén Ny. Sz. Hruscsovval — nem kevés bátorságra volt szüksége a személyi kultusz bírálatához, a személyi kultusz következményeinek feltárásához, a szocialista törvényesség helyreállításához. Foszladozni kezdtek a korábbi beidegződések mind a bel-, mind pedig a külpolitikában. Megkísérelték a 30-as és 40-es években meggyökeresedett utasításos- bürokratikus irányítási módszerek kiküszöbölését. Megpróbálták dinamikusabbá tenni a szocializmust, annak humanista eszményeit és értékeit hangsúlyozni. Elméletben és gyakorlatban egyaránt újra próbálták éleszteni a leninizmus alkotó szellemét. Az SZKP KB 1953. szeptemberi és 1955. júliusi üléseinek határozatait áthatotta a gazdasági fejlődés prioritásainak megváltoztatására, a munka eredményességében való egyéni érdekeltség ösztönzőinek bevezetésére irányuló törekvés. Több figyelmet kezdtek fordítani a mezőgazdaság fejlesztésére, a lakásépítésre, a könnyűiparra, a fogyasztási szférára — mindenre, ami kapcsolatban áll az emberi szükségletek kielégítésével. Egyszóval, jó irányban változtak a dolgok, a szovjet társadalomban és a nemzetközi kapcsolatokban egyaránt. Ugyanakkor nem kevés szubjektív jellegű hibát is elkövettek, amelyek megnehezítették azt, hogy a szocializmus új szakaszba lépjen, sőt sok szempontból kompromittálták a haladó kezdeményezéseket. Az történt, hogy a minőségileg új bel- és külpolitikai, pártépítési feladatokat nem ritkán voluntarista módszerekkel, a régi politikai és gazdasági mechanizmus segítségével oldották meg. Az ebben az időszakban megindított reformok sikertelenségének legfőbb oka azonban az volt, hogy azok nem támaszkodtak széleskörű demokratizálási folyamatokra. Az SZKP KB 1964. októberi ülésén váltás történt a párt és az ország vezetésében, döntések születtek a bel- és külpolitikai téren tapasztalható voluntarista tendenciák és torzulások leküzdése érdekében. A párt arra törekedett, hogy bizonyos politikai stabilizációt érjen el, realistává és megfontolttá tegye a politikát. Lassuló fejlődés Az SZKP KB 1965. március és szeptemberi ülésén új gazdaságirányítási megközelítések születtek. Kidolgozták a gazdasági reformot, az új körzetek meghódítására, a termelőerők fejlesztésére irányuló nagyarányú programokat, s hozzáláttak végrehajtásukhoz. Ez az első években javított az ország helyzetén. Növekedett a gazdasági és tudományos potenciál, erősödött az ország védelmi képessége, emelkedett a nép életszínvonala. Számos olyan külpolitikai akciót hajtottak végre, amelyek megerősítették államunk nemzetközi tekintélyét, biztosították katonai- hadászati paritásunkat az Egyesült Államokkal. Az ország nagy lehetőségekkel rendelkezett fejlődésének további gyorsításához. De e lehetőségek kihasználásához, mozgásba lendítéséhez újaob döntő társadalmi változásokra és természetesen megfelelő politikai akaratra lett volna szükség — ám egyik sem volt meg. Sőt, sok elfogadott döntés is csak papíron létezett, a levegőben lebegett. Fejlődésünk üteme jelentősen lelassult. A párt a KB 1985. áprilisi ülésén és a XXVII. kongresszuson nyíltan megnevezte a kialakult helyzet okait, feltárta a fejlődésünket fékező mechanizmust, s elvi értékelést is adott róla. Hangsúlyoztuk, hogy Leo- nyid Brezsnyev életének és tevékenységének utolsó éveiben a továbbhaladás útjainak keresését nagy mértékben akadályozta a megszokott, az új valóságot nem tükröző formulákhoz és sémákhoz való ragaszkodás. Elmélyült a szavak és a tettek közötti szakadék. A gazdaságban erősödtek a negatív folyamatok, amelyek lényegében válság előtti helyzethez vezettek. Számos anomália alakult ki a szociális és a szellemi-erkölcsi szférában, amelyek eltorzították, deformálták a szocialista igazságosság elveit, aláásták a szocialista igazságosságba vetett hitet, társadalmi elidegenedéshez és erkölcstelenséghez vezettek. Tűrhetetlenné vált az egyire fokozódó eltérés a szocializmus nagy eszméi és a mindennapi valóság között. A párt és az egész társadalom egészséges erői mind élesebben érezték annak sürgető szükségességét, hogy ie kell küzdeni a negatív jt - lenségeket, meg kell törni az események folyamatát, biztosítani kell az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének felgyorsulását, el kell érni a szocializmus erkölcsi megtisztulását és megújulását. Erre a rendkívül éles társadalmi igényre adott választ a KB 1985. áprilisi ülése, az ország társadalmigazdasági fejlődésének meggyorsítására vonatkozó koncepcióval és stratégiával, a szocializmus megújítását célzó irányvonallal. Ezeket a XXVII. kongresszus és az azt követő KB-ülések határozatai elméleti és politikai szempontból továbbfejlesztették, s belőlük alakult ki a szocialista társadalom életének mindenoldalú, forradalmi átalakítását célzó általános irányvonal. Az átalakítás eszméje hetven éves történelmünkre, alapvetően új társadalmi építményünk szilárd alapjára támaszkodik, egyesíti a folyamatosságot és az újító szellemet, a bolsevizmus történelmi tapasztalatait és a szocializmus korszerűségét. Az a feladatunk, hogy folytassuk és gyarapítsuk a forradalom és a szocializmus úttörőinek ügyét. Munkánkkal szakadatlanul erre törekszünk, alkotó módon alkalmazva azoknak a nemzedékeknek a tapiasztalatait, amelyek lerakták október útját — hozzánk és nekünk. Elvtársak! A forradalom útján haladunk, s ez nem a gyengék és a bátortalanok útja, hanem az erőseké és a bátraké. A szovjet nép mindig ilyen volt — a nagyarányú társadalmi átalakítások éveiben is, a háborús megpróbáltatások éveiben is, és a békés alkotó munka éveiben is. A nép formálja saját történelmét, saját sorsát, s ez a sors sohasem könnyű, de utánozhatatlan és felbecsülhetetlen értékű, mint maga az emberi élet. És ez sokszorosan igaz, amikor a szocializmus történelméről, a nagy forradalom ügyének folytatásáról van szó. Történelmünk legfőbb, meghatározó jelentőségű tartalma az, hogy e hetven év alatt népünk a pjárt vezetésével élt és dolgozott a szocializmusért, a jobb, az igazságos életért. A fejlődő szocializmus és az átalakítás Elvtársak! Sürgető, elodázhatatlan szükségletek juttattak bennünket arra a következtetésre. hogy átalakítás szükséges- De minél mélyebbre hatoltunk problémáink mélyére és értettük meg azokat, annál világosabbá vált, hogy az átalakításnak szélesebb társadalmi-politikai és történelmi összefüggése is van. Az átalakítás nemcsak az előző időszak pangásától és konzervativizmusától való megszabadulást, az elkövetett hibák kijavítását, hanem a munka társadalmi megszervezésének és módszereinek a történelem során korlátolttá, elavulttá vált vonásai felszámolását is jelenti. Általa a szocializmust a tudományos-műszaki forradalom feltételeinek és szükségleteinek, a szovjet társadalom szellemi fejlődésének megfelelő legkorszerűbb formákkal ruházzuk fel. Ez a társadalom forradalmi megújításának saját logikával és szakaszokkal rendelkező, viszonylag hosz- szan tartó folyamata. Lenin a szocializmus történelmi feladatát abban látta. hogy évek hosszú sorának munkájával előkészítsük a kommunizmusba való átmenetet. A forradalom vezére nagyra értékelte, hogy Marx és Engels képes volt „rendkívül gondosan elemezni éppen az átmeneti formákat, hogy minden egyes eset konkrét történeti sajátosságainak megfelelően állapítsuk meg. miről mire átmenet az adott átmeneti forma”. Minden alapunk megvan arra. hogy az átalakítást meghatározott történelmi szakasznak tekintsük társadalmunk folyamatos fejlődésében. Válaszolva a lenini kérdésre, hogy „miről mire” térünk át. teljes határozottsággal ki kell jelentenünk: a szocializmust új minőséggel kell felruháznunk; ahogy mondani szokták, új életet kell belélehelnünk, ennek érdekében p>edig a társadalom életének minden oldalát. mind az anyagit, mind Tanílani és tanulni Az országban jelenleg folyó átalakulások alighanem az október utáni leghatalmasabb lépést jelentik a szocialista demokrácia fejlesztésének útján. Gazdasági és politikai rendszerünk átalakításakor egyrészt meg kell teremtenünk az összes dolgozónak az állami és társadalmi ügyek meghatározásába való tényleges bevonását szavatoló megbízható és rugalmas mechanizmust. másrészt a gyakorlatban meg kell tanítanunk az embereket arra. miként éljenek a kibontakozó demokrácia körülményei között; szélesítenünk és szilárdítanunk kell az emberi jogokat, ki kell alakítanunk a tömegek korszerű politikai kultúráját. Más szóval — tanítani és tanulni kell a demokráciát. Forradalmunk hetvenedik évfordulójára emlékezve és a jövőn elgondolkodva gondosan figyelnünk kell arra, hogyan zajlik a társadalom demokratizálása, s mi az, ami zavarja ezt a folyamatot. E téren sok és olykor váa szellemit, alapjaiban kell megújítanunk, s rendszerünk humanista jellegét a legteljesebb mértékben fel kell tárnunk. Az átalakítás célja az, hogy elméletileg és gyakorlatilag egyaránt a maga teljességében helyreállítsa a szocializmus lenini koncepcióját, amely vitathatatlan elsőbbséget biztosít a munka emberének. az ő ideáljainak, érdekeinek, valamint a gazdasági, a társadalmi-politikai kapcsolatokban, a kultúrában meglevő emberi értékeknek. A forradalmi megtisztulásra és újjászületésre vonatkozó reményünk abból táplálkozik. hogy a személyiség, az emberi tényező aktivizálása révén feltárjuk a szocializmus hatalmas társadalmi tartalékait. A szocializmus. mint az embert és annak felemelkedését szolgáló valóban humánus társadalmi rend épp>en az átalakítás eredményeként érvényesítheti és kell is hogy érvényesítse a benne rejlő lehetőségeket. Ez a társadalom az emberekért van, alkotó munkájuk felvirágoztatásának. jólétük, egészségük, fizikai és szellemi fejlődésük társadalma; olyan társadalom. amelyben az ember teljes jogú gazdának érzi magát, és tényleg az is. Az átalakítás sorsát a társadalmi fejlődés két kulcskérdése határozza meg: az egész társadalmi élet demokratizálása. és a radikális gazdasági reformOktóber ügyét folytatva az átalakítás elsőrendű feladattá tette a szocialista demokrácia további elmélyítését és fejlesztését. Az átalakítás központi kérdése a társadalom demokratizálása. Attól, hogy ez utóbbi miként megy végbe, függ magának az átalakításnak a sikere is. és — túlzás nélkül állíthatjuk — egészében véve a szocializmus jövője. Ez a politikában és a gazdaságban megvalósítandó átalakítások legszilárdabb biztosítéka, s ez zárja ki bármiféle visszaút lehetőségét. kell a demokráciát ratlan nehézség és ellentmondás támad, nem lehet elkerülni az új, az előrevivő harcát a régivel, a túlélttel. Némi bizonytalanság és határozatlanság is tapasztalható. Az októbert követő első napokban Lenin megjegyezte, hogy a munkások és a parasztok még mindig „bátortalanok”, még nem elég határozottak, még nem tudatosult bennük, hogy a kormányrudat saját kezükbe kell venniük. „Az 1917- es októberi forradalomnak azonban éppen abban rejlik az ereje, életrevalósága, legyőzhetetlensége — írja Lenin —, hogy felébreszti ezeket a tulajdonságokat, szétzúz minden régi akadályt, széttöri az ósdi bilincseket, az új élet önálló teremtésének útjára vezeti a dolgozókat”. Még most is látjuk, hogy az emberekben mennyire nehezen tudatosul az új légkör, annak lehetősége és követelménye, hogy a demokratikus módszerekkel élve döntsék el a kérdéseket. Sokan „bátortalankodnak” még, nagy vigyázattal ténykednek, félnek a felelősségtől, még mindig az elavult szabályok és instrukciók rabjai. Feladatunk az, hogy a minden szintű termelési és társadalmi ügyek kezelésében megszerettessük az emberekkel az önállóságot és a felelősségtudatot, maga a nép által és érdekében megvalósuló néphatalomként fejlesszük az önigazgatást. Az önigazgatás fejlődése elsősorban a tanácsokon keresztül történik. A párt elgondolásai szerint ezeknek teljes mértékben igazolniuk kell azt, hogy hatalommal felruházott, döntéshozó szervek szerepét töltik be. Az utóbbi időben minden szinten lényegesen kibővültek a tanácsok jogai és lehetőségei. Ez a folyamat a jövőben is folytatódik, tehát a tanácsok tovább fognak erősödni, a tanácsi demokrácia tovább fog mélyülni. Megkezdtük a választási rendszer korszerűsítését. Az ez év júniusában lefolytatott választások meggyőztek minket az új módszerek helyességéről és hasznosságáról. A választások a nép megnövekedett pjolitikai aktivitásáról tanúskodtak, arról, hogy az emberek érdekeltek abban: a tanácsokba valóban a dolgozók legjobb képviselőit válasszák meg, bár ezek a választások sem voltak mentesek a formalizmustól és a túlszervezett- ségtől. Reménytkeltö kezdeményezések Az átalakítás, a demokrácia fejlesztése lehetővé teszi, hogy teljes mértékben hasznosítsuk a szakszervezetek, a Komszomol és más társadalmi szervezetek energiáját, lehetőségeit és jogait, ide értve az utóbbi években létrejött olyan szervezeteket is, mint a háború és a munka veteránjainak országos szervezete, a nőszervezetek, a szovjet kulturális alap, a Lenin gyermekalap. Fontos, hogy ezek mindennapi tevékenysége kapcsolódjék a létfontosságú kérdések megoldásához, kifejezze a dolgozók széles tömegeinek érdekeit. Sok új, reményt keltő jelenségnek lehetünk tanúi a dolgozó kollektívákban, a lakóhelyi munkában. Tág teret kapnak a hasznos kezdeményezések, amelyek célja, hogy operatívan, huzavona nélkül oldódjanak meg a felvetődő kérdések. Az országban kibontakozó új folyamatok új módon vetik fel az általános, a pjolitikai és a jogi kultúrái mondhatnánk, a szocialista demokratizmus kultúrájának kérdéseit. Épjpjen e kultúra fogyatékosságaival magyarázhatók az olyan hibák, mint a bürokratizmus és a hatalommal való visszaélés, a rangkórság, a gondatlanság és felelőtlenség. Ha a szocialista demokratizmus valódi kultúrájáról beszélünk, akkor elfogadhatatlan a parancsolgató, „nyomást gyakorló” stílus, a szerveze(Folytatás az 5. oldalon)
