Szolnok Megyei Néplap, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-24 / 251. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1987. OKTÓBER 24.

SzrwM* Tff*}

„Nekem valamennyi között legkedvesebb..."

Nem vonom kétségbe, hogy ennél sokkal súlyosabb problémákat is produkál az élet. Mert amiről szó lesz, elhanyagolható apróságnak, a mindennapok nem éppen könnyű dolgai szempontjából lényegtelen esetnek tűnhet. Még az is elképzelhető, hogy sokak számára nevetséges dologgal hozakodom elő.

Ennek ellenére most már beszélnem kell róla, hisz éppen kft hónapja próbálom legyűrni magamban.

Mindezt azért bocsátom előre, hogy tudják: semmi eget rengető dolog nem történt. Csak annyi — ha ez egyáltalán szóra érdemes —, hogy ezen a nyárutón eggyel kevesebb gólya költözött el tőlünk messzire — itthagyván az Alföld „tengersík vidékét” —, eggyel kevesebb szállt el a zordabb magyar tél elől melegebb, barátságosabb éghajlatra, távolra.

A néhány napot felölelő história akkor kezdődött, amikor a jászapáti művelődési ház avatásáról hazafelé jövet — nem tagadom, egy kis lokálpatrióta büszkeséggel telten, hisz szép és nemes cselekedetre képes az ember —, Szolnok határában rátalálunk egy kukoricás mellett. A műúthoz közeli széles csapásra űzte ki az éhség, a gyengeség, a szemmel látható betegség. Piszkos-fehérre, feketére vált tollai ugyanis tőből törött szárnyat takargattak. Már vad-ösztöne sem működött rendesen: úgy adta meg magát a sorsnak, úgy hagyta, hogy elvigye, elragadja a szelíd erőszak, mint egy lány, aki elhagyott kedvesét siratva lett más menyasszonya, mert nem volt más választása.

Két hónap eltelte után is azt mondom: be kellett tenni a Trabant Combiba. De az mégsem hagy nyugodni, hogy amerre mentünk vele, csak kis híján nem lett kálvária.

Az első utunk, találomra, egy állatorvoshoz vezetett. Készséges volt és segítőkész. De a vadmadarak gyógyításához szükséges gyakorlat, gyógyszerek, orvosi műszerek, eszközök nélkül — hisz kollégáival egyetemben jóformán kizárólag háziállatok orvoslásához szokott —, csak tanácsot tudott adni. Egyszerre kettőt is. Egyrészt: keressük meg a Madártani Egyesület ornitolókusát, majd ő tudja, hogy mit kell csinálni, másrészt: jelentsük be neki, hogy hol és hogy akadtunk a madárra. (Azt már csak félig kimondott jószándékkal tette hozzá: nehogy megüssük a bokánkat.)

És akkor felsejlett bennem egy ködös történet, amit valahol, nem is olyan régen olvastam: egy szerencsétlen véletlen folytán elgázolt szarvas (vagy őz?) tetemét a balesetben nem is vétkes férfi hetekig

szállítgatta illetékestől, illetékesig, hogy valahol leadja egészen addig, amíg bírósági ügy nem lett belőle. A „bolygó hollandit” ugyanis azzal vádolták, hogy az őzből pecsenyét akart csinálni.

A gólya Valahogy mégiscsak más — gondoltuk —, égy beteg gólya pedig mégin- kább.

A kedves, idős állatorvos a rendelkezésünkre bocsátotta a telefonját. De az ornitológus is csak jó tanáccsal szolgált. Egyszerre kettővel. Lévén ünnep- és pihenőnap, pontosabban augusztus húszadika, a gólyánk helyett — természetesen finoman —, minket küldött el melegebb éghajlatra. Aztán, hogy ez nem felelt meg nekünk hosszas rábeszélés után — persze csak ha időnk és pénzünk is van, — a ceglédi vagy a karcagi állatkórházat ajánlotta. Annyit még megtudtunk, hogy kár a fáradtságért, mert ezek is csak háziállatokkal foglalkoznak.

Utunk második állomása egy bérház második emeleti konyhája volt, ahol fájdalmas szemű madarunkat majdnem sikertelenül igyekeztünk itatni-etetni vízzel, párizsival. (Békacomb nem volt a hűtőben.) Közben egy gyors telefon Ceglédre, Karcagra: meggyógyítják, mondta az ügyeletes orvos, de a felmerülő összes költséget és az utógondozást is — egyéb forrás híján — nekünk kell vállalnunk.

Rendben van.

Hogy is lehetne másképp?

Éjjel tizenegy körül hagytuk magunk mögött az utolsó állomást, a ceglédi kórházat, madarunk egy hét múltán végső nyughelyét. Két nappal élte túl az operációt. Nem volt kórlapja, nem maradt utána írásos emlék. A korrekt és hivatásukat igazán szerető orvosok nem kértek tőlünk pénzt. Nem kellett neki a Holt-Tisza parti kertben Pili, Buksi mellett helyet szorítani. Hogy elfogadják-e őt ilyen bice-bó- cán, erről sem volt szükség a jászberényi állatkertben érdeklődni.

De egy egyszerű, bővített mondat azóta sem hagy nyugodni: a gólya védett állat.

Csak az a kérdés, kinek és meddig? Az sincs rendben, hogy sorsára hagynánk, amikor már olyan kevés, — az is csak hírmondó — van belőlük. Az sincs rendben, hogy egyet is hagyunk elveszni, amikor egy példány eszmei értéke negyvenezer forint. Arról nem is beszélve, amit Petőfi óta megtestesít:

„Nekem valamennyi között legkedvesebb madaram a gólya, Édes szülőföldem, a drága szép alföld Hűséges lakója.”

Az Alumíniumgyár tiszafüredi gyárának termékei közül az idén a párolóedények iránt van a legnagyobb kereslet a tőkés piacokon. A múlt évi néhány ezerrel szemben az idén 50 ezer edényt szállítanak Francia- országba. Változatlanul

kelendők a gyár teás és kávéskannái, tejforralói is. Újdonságnak számít az idén a pezsgős vödör, amely az NSZK-ban örvend nagy népszerűségnek.

A tejforraló simítását és levágását ilyen gépeken végzik

A szabályos alakzata edényeket automata gépen polírozzák

Kávéfőzők a gyártószalagon (Fotó: T. K. L.)

Helyszíni ellenőrzésem során megállapítottam...

Becsaptak bennünket. Becsaptak a határidővel. Most október másodika van, de még a Fűrész és a Sirály utcában nincs is lefektetve a cső, a kórház sarkánál meg a fogadó gáznyomáscsökkentő sincs elkészítve. Hogy lesz ebből fűtés a szezonra? — kéri tőlem számon Rigó Zoltánná a megbántott ember ingerültségével.

A panaszos a Fűrész utcában lakik, ott, ahol az emberek maguk vállalták a gázvezeték építését. Szolnokon, a kórház mögötti környék lakói magánerős bővítésbe fogtak. A helyszín most vigasztalan látványt mutat. Feltúrt szűk utcák, nyitott munkaárkok mindenütt. S ahogy csökken a hőmérséklet, úgy izzanak fel az indulatok.

— Azt írja az újság, hogy a lakosság is részt vesz a gázvezeték építésében, de hogy problémák vannak, arról nem szólnak — perel tovább. — A tisztelt újságíró biztos meleg szobában írja a cikkét, vagy a határidők betartásáról nem mer írni, hiszen már fűteni kellene egy keveset.

— Ez hát a gond?

— Persze. Tudniillik idén június első hetében, ami már nem most volt, hívtak össze bennünket gyűlésre, ahol jelen volt a tanács, a Keviép, a tervező illetékese meg a lakosság zöme. Jegyzőkönyv is készült, hogy mit írtak bele, nem tudom, de szóban az hangzott el, hogy a gázvezeték elkészítésének határideje október 15, de legkésőbb október 30-ra megvalósul.

— Ez már nem jön össze.

— A pénzünk meg benne van. A konvektorokat bekötötték, — most vegyenek szenet? Nyolcvan-százezer forintokat öltek bele az emberek, .hogy gázhoz jussanak, dolgoztak, OTP-kölcsö- nöket vettek fel. Ki fog bennünket kártalanítani? Miért nem közölték, hogy nem lesz a szezonra belőle semmi? Kinek a hibájából? Hát tudjuk azt mi? Felelősségre vonják-e, aki nem úgy irányított, ahogy kellett volna? Miért nem mer kiállni az illetékes a lakosság elé?

• * *

Kérdéssel keresem a városi tanács műszaki osztályán Deák Lászlóné főelőadót. Azt javasolja, hogy egy hét múlva, október 15-én találkozzunk. A megbeszélésre meghívja a bonyolító vállalat képviselőjét is, hogy egyszerűbb legyen. A találkozóra a Szolnokterv műszaki ellenőre nem jön el.

— Félreértette — mondja Kovács Tibor, ugyanennek a vállalatnak a műszaki ellenőre, aki eljött. Ö a szan- daszőlősi beruházást ellenőrzi. Ott, mint megtudom jobb a helyzet, hamarosan nyomáspróba lesz. Herceg Balázs (a kórház mögötti terület műszaki ellenőre) azt hitte, hogy kint a helyszínen találkozunk — menti ki .kollégáját Kovács Tibor.

Hallgatok. Arra az ellentmondásra, hogy ö ide jött a műszaki osztályra, nem hívom fel a figyelmét. Valóban lehet véletlen.

„Helyszíni bejárás során megállapítottuk, hogy a gázvezeték-hálózat építési munkái nem megfelelő ütemben haladnak. A készültségi fok körülbelül negyven százalékos, így nem látjuk biztosítottnak az október 15—i határidő betartását. Kérjük szives intézkedésüket a munkavégzés felgyorsítására, annak érdekében, hogy a beruházás a határidőre elkészüljön”.

A kivitelező vállalatnak, a Keviépnek szeptember 10-én küldött telex másolatát Deákné mutatja, majd egy hasonló tartalmú október elsejei dátummal, végül még egyet október 14—i keltezéssel.

— Válasz egyikre sem érkezett — teszi hozzá!

— Hogyan is került a tanács ebbe az ügybe?

— A terület lakói nem hoztak létre polgárjogi társulatot. Ilyen esetekben pedig a gáztörvény értelmében a helyi tanács köteles a beruházó szerepét ellátni.

— Ebben miért volt szükség a Szolnokterv-re?

— A tanácsnak nincs ilyen munkák lebonyolítására jogosultsága. Ezért a terveket 1985. július 8-án rendeltük meg a Földgázellátó GMK-tól, a lebonyolítással p>edig a Szolnoktervet bíztuk meg.

— A munkát végül a Keviép vállalta föl.

— Igen, a Kelet-Magyarországi Vízügyi Építő Vállalat kötött szerződést, ezt idén június 17-én írták alá, és ebben szerepel az október 15-i átadási határidő.

— De a munka nem készült el. Mi az oka?

— Tőlük várjuk mi is a választ.

* * *

Hívom a vállalat szolnoki főépítésvezetőségét. A főépítésvezető szabadságon van. Senki nem érhető el, aki helyette fölvilágosítást adhat. A debreceni központhoz fordulok, az igazgatónak telexezem. A válaszból megtudom: részletes informálás érdekében október 16- án délután a vállalat igazgatóhelyettese Szolnokra jön.

— Kétségtelen, hogy aláírtuk a szerződést, és nem tartottuk be a határidőt, a felelősség nyilvánvalóan a miénk, jobban meg kellett volna gondolnunk, de ez már csak utólagos okoskodás, a helyzeten nem ez változtat — tárja szét a karját Radocz Ferenc igazgatóhelyettes. Szinte megelőzve minden kérdést, azonnal a megoldással folytatja:

— Most megpróbálunk ide összpontosítani. Más területről csoportosítunk át munkaerőt, berendezést. Hétvégi munka szervezésével igyekszünk mihamarabb a végére járni a dolognak. Azt ígérhetem, ha az idő engedi és nem jön közbe semmi, az egyes ütemmel október végére, a hármassal november 15-re végzünk. Mi is szeretnénk már túljutni rajta, bár már többe fog ez nekünk kerülni, mint amit nyerünk az ügyön.

— Valami oka csak volt a késedelemnek?

— Nem voltunk eléggé körültekintők, nem kellett volna belemennünk, Nézze, mi az Alföldön sok helyen megfordultunk, de nem volt panasz a munkánkra.

— Nem kényszerítette önöket senki.

— Ez igaz, és ezért nem is akarok a külső és belső körülményekre hivatkozni, amelyek nehezítették az egészet

— Cak hivatkozzon nyugodtan.

— Fölösleges, mert nem használunk vele senkinek. Ki fogadja el, hogy a három itt dolgozó hegesztő közül egy meghalt, egy meg kórházba került? Ki firtatja most már azt, hogy eredetileg csak az első ütemről volt szó, a harmadikra meg rávettek bennünket. Nem volt munkánk, kénytelenek voltunk belemenni. Hogy a bekötések száma a tervezettnél nagyobb lett, 80-ról 123- ra emelkedett, hogy a munkaterületet július 15 helyett augusztus 15-én kaptuk meg. Hogy szerződésmódosítást

kértünk, ez már csak magyarázkodás.

— A gázátadót ez egyáltalán nem érinti. Mégsem készült el.

— Igen, hát szóval mondom, hogy ez a mi felelősségünk, nem is akarom másra hárítani. Azt mondhatom csak, hogy mindent elkövetünk a mielőbbi befejezés érdekében. Tanulsága p>ersze van az ügynek, legközelebb csak jobban szervezett, előkészített munkát szabad fölvállalni.

* * *

— Én nem tudom, hogy ez milyen cég — ingatja a fejét Ondók Ferenc, aki az Ág utcában lakik. — A munkások csak ücsörögnek, nem ellenőrzi őket senki. Nem haladnak ötről a hatra, mi meg várhatunk, mikor végeznek már.

— Azt ígérik, egy hónap múlva — mondom, amit hallottam.

— A hét végén sem dolgoztak. Hiába csináltunk meg mindent, mert tudja, mi a kettes ütemhez tartozunk, a miénket az Épgép- szer GMK készítette el. Az Ág, a Bokréta, az AlvégNés a Virág utcai rész már több hete elkészült. De hiába igyekeztünk, amíg a nyomásszabályozó nincs a helyén, a mi lakásainkat sem köthetik rá, pedig már tavaly megvette a lakosság.

— Szerencse, hogy jó idő van — nyugtatom.

— Fantasztikus, hogy mit csinálnak — legyint. — Én a Vegyinél vagyok karbantartó művezető. Valamicskét értek a dologhoz. De az én gyerekeim — mondja munkatársaira — már régen lesöpörték volna ezt a melót.

• * •

Kürti Istvánnétól, a lebonyolítótól kérdezem:

Önök tudnak a módosításról?

— Október 6-án hozták be.

— Valóban később adták át a területet?

— A harmadik ütemre (a Hunor, az Attila utca, a Sashalmi és az Alvégi utca egyrészére) később augusztus 12-én kötöttünk szerződést. Szóval, tudták, hogy ott mikor kezdhetnek.

♦ * *

A kör lassan bezárul. Rigó Zoltánná sokadmagával jóhiszeműen vágott bele ebbe a nagy munkába. Mintegy háromszáz család. Az átlagosnál is több pénzt fordítottak erre, és most azt érzik, hogy becsapták őket. Az erkölcsi káron túl anyagi veszteség is érte őket.

— Van-e lehetőség, hogy legalább ezt orvosolják? — kérdezem Honti Antaltól, műszaki osztályveze'tő-he- lyettestől.

— Jogilag kártérítést követelni nem lehet a szerződés be nem tartása miatt, mivel itt mindenki maga vállalta a kockázatot. Lévén, hogy nem jött létre polgárjogi társulat, csak pwlgári peres úton lehetne fellépni a vállalattal szemben Ez persze, nem gyorsítaná meg az ügyet.

— Ennyire nincs hitele a szerződésnek?

— Kötbérigénnyel élhetünk még, de az is csekély vigasz, hiszen ez az összeg a kivitelezés értékének csak öt százalékát teszi ki. A ta- núlság számunkra az, meggondoljuk, hogy hasonló beruházással ezt a vállalatot még egyszer megbízzuk-e.

Jó néhány emberrel váltottam szót. Mind jobban megbizonyosodva arról, hogy azok, akik érezték, a szokásos beruházási gyakorlatnál többről, emberekről van szó, azok szándékuk ellenére tehetetlenek maradtak, mert akik tehetnének valamit, akiknek ez amúgy is kötelessége lenne, azok mintha nem éreznék át ezt a felelősséget. Azt is tudom, ez a felismerés se viszi előbbre az eseményeket. Marad hát az utolsó üzenet:

Helyszíni ellenőrzést tartottam a kórház mögötti térség nyomásszabályozójának és gázvezeték-hálózatának építésén. Megállapítottam, hogy a munka még mindig nem készültei. Kérem mindazokat, — az utca lakóinak nevében — akiknek módjukban áll, tegyenek meg minden tőlük telhetőt a kivitelezés gyors befejezése érdekében.

Szőke György

Dj termék » pengő« vödör

Sláger a párolóedény