Szolnok Megyei Néplap, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-17 / 245. szám
1987. OKTOBER 17. Irodalom» művészet 9 Csanády János: Emlékezés egy gyerekkori őszre Nyomom is elenyész a levegőben. . . A nyár pallosa eltörött - szénakazlak áznak az őszben, s elenyésznek majd, mint a köd; ázott szalmakazlak busa csendjét hallgatom, mint a balk, szürke tollal csivogó verebek, az ázott kazlakról víz csepeg, meztelen akácfák hullatják fekete mag-tokjaikat; a szérüskert az őszben alszik, pedig csak délután; a háztetők kéményeiből nedves füst pereg, mindjárt szét is terül, nem száll magasba, lenn bolyong a nyirkos ól-tetők felett. Bolyong, mint az örökkévalóság gondja bolyong gyerekszívemben: ezek a szárnyasok, a malacok, a verebek, a nedves földből kibúvó giliszták is jöttek valahonnan, s igyekszenek a csillag anyaméhből, a tojások világrejtó burkából kibújni a kotlás idején, nemzések, elletések évszakain - s átvészelni az őszi szalmakazlak esőtől csepegő, busa csendjét, mikor a gondolat önmagát termi meg; nyílik ajka, s nyarat csókol egy szép tavaszba. Csepécz Szilvia: Talált tárgyak hivatala Az asztalon hervadó esőcseppek a fogasokon elszórt emlékek rongyolódnak ilyen az elmúlás — hirdetik vigyoruk sárga képbe dermedt egy megrepedt tükör hasadékában Rég kifakult ütőerek húrjain tangót játszik az öregedő Amor s a polcok sosem volt estélyi ruhái cinkosan néznek az elfelejtett tulajdonosra G. Williams (Nagy-Britannia): Térdre, tartva, védelmezve — A legjobb betegség. Elég sok fájdalommal jár, de megéri. Különben fájdalom nélkül úgy sincs semmi a világon. — Régebben nem mondtál ilyen érdekeseket. — Régebben? — Nyugdíj előtt. Pedig érzéseid biztosan voltak. — Érzések? Érzemények, tucat gyöngédség meg tucat közöny. Mindenféle vicik-vacak. — Figyelmes voltál. — Mert minden föl van írva. Születésnap, házassági évforduló, anyák napja. — Én is minden január elsején megjelöltem a naptárban a családi dátumokat. Ez a délután is az üres tányér az öledben, lent a rozsdaszínű viz a medencékben, a rózsakert, a fák árnyékában heverő emberek,- minden érdekes, minden pillanat. — Nézd ott azt a fiatalembert, aki szétvetett lábbal áll a medence szélén. Olyan mint egy A-betű. — Csakugyan! Érdekes lesz minden, amikor az ember belekerül a megfelelő korba. Emlékezz csak vissza, esküvő után elmentünk a Szépművészeti Múzeumba, és csak mentünk végig a világhírű festmények előtt, és csak mondtuk, hogy szép meg ez is szép meg az is, de ezenkívül egy mukkot sem tudtunk kinyögni, csak fogtuk egymás kezét, mert így láttuk a szüléink esküvői képén. Most pedig a Műcsarnokban, amikor annak a modern fejnek a kiállítása volt, tudod, kire gondolok, mennyi ideig beszélgettünk minden pacniról. — Igen, azt mondtad a lilászöl- des gömbre a fekete mézga előtt, hogy te is látsz hasonlókat, amikor a szemed lehunyod a tűző napsütésben. Mert van olyan látás is, amelyikhez be kell hunyni a szemünket. — Ezt mondtam? — Szóról szóra. Van olyan látás, amelyikhez be kell hunynunk a szemünket. — Van. Csak ritkán. — Azelőtt sosem volt. — Azelőtt? Nem is érdemes azokról az időkről beszélni. Mikor láttalak én téged behunyt szemmel, belülről? Hévízen, a csigolya- bántalmak idején vettem észre először a szavaid mögött megbúvó finomságokat. Például azt, hogy az emberek vasárnap hosz- szabb léptekkel járnak, mint hétköznap, és ez azért van, mert szeretnék, ha ez a nap tovább tartana, mint a többi. És hogy alkonyaikor mindenki többet hazudik, mint reggel. — O, ezek csak olyan kis bolondságok! — Igen, igen, de fontos bolondságok ... Az embert új érzésekre késztetik. Amikor ilyen — a te kifejezéseddel élve — bolondságokat mondasz, a szívem teli lesz rajongó könnyűséggel. Olyan ez az érzés, mint egy vers. Nem papíron van, hanem a lélekben lebeg. — Ne mondj ilyeneket, Béluci, mert mindjárt sírok. — Ne szégyelld a boldogság könnyeit. Most már nyíltan, bátran, szabadon sírhatunk mind a ketten ... Kezük összekulcsolódott. Ültek az erkélyen a ki feszített szárnyú fényben, és elhomályosult szemmel arra gondoltak, milyen gyönyörű a világ, és milyen kár, hogy az embernek annyi évet el kell pazarolnia az ifjúságra. összeállította: Rékasv Ildikó Móldova György: Tíz pár saru ielött a műsor megkezdődött volna, a kultúrház igazgatója az irodájába invitálta Mecsekit, a táncdaléne- kest. Papírokat vett elő. — Akkor talán essünk túl a rút anyagiakon. Az ön ORI-gázsija ugye 3000 forint mínusz adó... Az énekes körülnézett; nem látott idegent az irodában, megköszörülte a torkát.- — Ajánlhatok egy másik megoldást is, gondolom maga sem járna rosszul... — Tessék, művész úr. — Maguk ugye a Cipőgyárhoz tartoznak? — Igen. tornacipőt és sarukat gyárt a cég. — Nem lehetne szó arról, hogy készpénz helyett tornacipőt adjanak nekem vagy sarut? — De miért? — Mind a ketten jobban járnánk: a gyár forgalma, ha nem is sokkal, de növekedne, én pedig, ha cipőben kapnám a honoráriumot, nem történne kifizetés, nem jutna a tanács tudomására, úgy festene az ügy, mintha társadalmi munkában léptem volna fel és nem kellene adót fizetnem utána. Az igazgató eltöprengett. — Részünkről talán menne az ügy, de ön mit kezdene mondjuk tíz pár egyforma saruval? — Az már az én dolgom. Akkor legyen szíves, szervezze meg az ügyet. Fellépése után Mecsekit egy tömött zsák várta az öltözőben, rá volt írva a tartalma: tíz pár saru, és a Cipőgyár reklámmondata: „Halj meg cipőben!” Az utcán enyhe feltűnést keltett, amikor a neves táncdalénekes a kocsijához cipelte, de Mecseki nem törődött vele. Ki sem bontotta a zsákot, hanem másnap reggel bevitte a Kiskrajcár butikba. — Emőkém! — mondta a tulajdonosnak —, itt van tíz pár saru. Megér legalább ötezret, de magának itthagyom háromért, le van tudva vele a múltkori sínadrág ára. A butikos szívta a fogát, de nem vitatkozott. — Számla is van a sarukról? Mert tudja, jöhetnek a zsaruk! — Az is van, parancsoljon. A butikos anélkül, hogy kibontotta volna a zsákot, félrerakta a bolt sarkába, csak másnap vette elő, amikor Szilárd, a nadrágkészítő jött elszámolni. — Szilárdkám, maga egy óriási üzletet csinált! Háromezer forint helyett kap tőlem tíz pár legfinomabb sarut. Ha egy kicsit ügyes, a dupláját kihozhatja belőle. A készítő szívta a fogát, de a butikos túl jó ügyfél volt ahhoz, hogy vitatkozzék vele, fogta a zsákot és berakta a furgon csomagtartójába. Otthon már várta Kormos, a szabó, aki az anyagokat szokta lopni neki a Kák Április Ruhagyárból. — Kormoskám, momentán nem tudok pénzt adni magának, én sem kaptam a készítőmtől, itt van viszont tíz pár saru, háromezer forintot a hülyének is megér. Kormos, a szabó szívta a fogát, de nem vitatkozott, berakta a zsákot a kocsijába. Páratlan hónap második szerdája volt, ilyenkor szokta felkeresni Emmát, a szeretőjét a pásztoróra végeztével a szokásos boríték helyett Kormos a zsákot tette oda az éjjeliszekrényre. — Biztos nagyon megalázó lehet neked, Emmám, folyton pénzt elfogadni, gondoltam, legalább egyszer hozok neked valami ajándékot helyette. Itt van tíz pár szandál, viseld egészséggel. • % Emma először azt akarta mondani, hogy: mi vagyok én? Százlábú? — de aztán rájött, hogy a szellemesség mindig veszélyes, elveszítheti egyik legjobb kuncsaftját. Nem vitatkozott, inkább szívott egyet a fogán, hirtelen megérezte, hogy meglazult a tömés -a bal felső hármasban. Emma doktor Mártonffy fogorvoshoz szokott járni a Harminc- kettesek terére, melyet fogai hullásával előbb Huszonnyolcasok, majd Huszonkettesek terének keresztelt ét magában. Délután berakta a kocsijába a zsákot a tíz pár saruval és felkereste a fogorvost, kezelés után egy félmosoly- lyal mondta. — Most az egyszer természetben fizetek, doktor úr. — Ügy érti, Emmácska, hogy maga meg én?! — De hát hogy képzeli?! — Hogy képzelem? Talán paritásos alapon: egy tömés egy tömés. — Disznó, bár lehet róla beszélni. Egyelőre azonban tíz pár saruval fizetnék, állítólag háromezer forintot is megér. Lent hagytam a kocsimban. A fogorvos szívni akarta a fogát, de félt, hogy valahol meglazul a híd, és saját magának sem csinálta volna meg háromezer forinton alul. Nem vitatkozott, hanem az autókulcsot nyújtotta. — Szívesen lemennék Emmácska, de teli van az előszobám. Legyen szíves rakja át a cuccot az én kocsimba, ott áll a kapu előtt. A kulcsot aztán dobja be a levél- szekrényembe. — Még a régi Ladája van? — Nem, egy Mercedes, most vettem Mecsekitől, attól a bájgúnár táncdalénekestől. Még ki sem fizettem, ma este viszem neki az Utolsó részletet. Mikor az utolsó betegével is végzett Mártonffy kocsiba ült és felment Mecseki rózsadombi villájába. — Meghoztam az utolsó részletet, művész úr, de egy szívességet kérnék. — Parancsoljon, főorvos úr. — Mivel én is elfogadtam a feltételeit, nem mondhatja, hogy vitatkoztam az áron, maga is tegyen meg annyit, hogy háromezer forint fejében elfogad tőlem tíz pár sarut. A maga összeköttetéseivel gyerekjáték lesz elpasszolni. ecseki szívta a fogát, de aztán bólintott és nem vitatkozott. Arra gondolt: még mindig jobb, mintha azt vette volna észre a fogorvos, hogy a hátsó féltengely he- gesztve van. — Jól van, hagyja itt, főorvos úr, van egy butikos ismerősöm, majd elviszem neki. És a zsák a tíz pár saruval újra elindult a maga útján. Egy évvel később a zürichi nemzetközi pénzpiacon új valutát jegyeztek be: a „magyar saru”-t, a megnevezés után rövid tájékoztató megjegyzés állt: csak tízes címletekben kapható! Az oldalpár képei a VII. Nemzetközi Kisplasztikái Kiállítás szobrairól készültek. A. Abdulhamid (Szíria): Dél Büki Attila versei Madár Ha nincs lépés — René Magritte képe alá — • lépésre előlebeg René Magritte nem elég a kenyér mit naponta megszegek legbensőbb láthatáráról montázs magamnak s bár látja a világ több kell az élethez atom-keresztjét hisz remény sincs az ónszürke felhőkkel ha szükségét nem érzem elfüggönyözött végtelenben ahogy szívnek szerelem kéznek szerszám mégis kirajzolódik a képen tüdőnek erdő teste szárnya szeme csőre gondolatnak tér kell békét idéző pihe-tollán mit ér a világ üde egek fehérje kéke ha nincs lépés lépésre nem lehetek tövis és rózsa és száll sirály-szívemmel csupán délibábja koporsómát az életbölcső-tengeren nak V. Gonduz (Románia): Egy madárral beszélgetve Dienes Eszter: Elbocsájtó Október van. Csillag a csillagát hívja. Mehetsz! Arcod arcomra írva. Zárórát rendelt az alkony, vályúra tart az este; tudom, hogy öltözöl halálos csendbe. S mert nyomodban szaglász az alkonyat, megengedem, hogy tőlem elmaradj.
