Szolnok Megyei Néplap, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-25 / 226. szám
XXXVIII. évf.. 226. szám us:, szept. 25., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A TARTALOMBÓL: Szövetkezeti kitüntetések a BHV-n Hétvéli ügyeletek I rádió és a televízió jüvtt heti műsora II nukleáris leszerelés gondolata közel került a megvalósuláshoz A szovjet kUtUgyminiszter felszólalása az ENSZ-ben Tegnap New Yorkban az ENSZ-közgyűlés ülésszakán folytatódott az általános politikai vita. Felszólalt többek között a két német állam külügyminisztere, a libanoni elnök, több ázsiai és afrikai állam képviselője valamint a belga és a holland külügyminiszter. Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere még szerdán felszólalt az ENSZ-közgyűlés 42. ülésszakán. Beszédében a nukleáris robbanótöltetek felszámolásáról született szovjet—amerikai elvi megállapodásra emlékeztetve hangsúlyozta, hogy a nukleáris leszerelés gondolata a történelem folyamán először most került közel a megvalósuláshoz. — Most az a kérdés, képesek vagyunk-e arra, hogy az említett logikai tézis alapján a nukleáris fegyvertárnak ne csak egy részéről, hanem az egészéről, a tömegpusztító fegyverek valamennyi fajtájáról lemondjunk — mondotta. — A Szovjetuniónak meggyőződése. hogy erre megvan a lehetőség. A nemrég létrejött megállapodást követheti a hadászati fegyverek mennyiségét rögtön a felére csökkentő egyezmény — természetesen abban az esetben, ha sikerül megőrizni a rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozásáról szóló szerződést. — Most még elérhetőbbnek tűnik a vegyi fegyverek betiltására és teljes megsem(Folytatás a 2. oldalon) A HNF OT napirendjén a közbizalom erősítése A népfront támogatja a kormány munkaprogramját A Hazafias Népfront Országos Tanácsa Kállai Gynla elnökletével csütörtökön ülést tartott a Parlament kongresz- szusi termében. Az ülésen — amelyen részt vett Németh Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára — tájékoztatták az Országos Tanács tagjait arról, hogy a Hazafias Népfront Országos Elnöksége az országos választási listán megüresedett képviselői helyre Nagy Gyulát, az Evangélikus egyház püspök-elnökét jelölte. ÉT javaslat alapján az Országgyűlés Nagy Gyulát szeptember 19-én országgyűlési képviselővé választotta. Ezután Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára tartott vitaindító előadást a népfrontnak a gazdasági, társadalmi kibontakozást segítő cselekvési programjáról. Elöljáróban kiemelte: a Hazafias Népfront Országos Tanácsa — ismerve az ország helyzetét — helyesli azokat a célokat, amelyeket az MSZMP Központi Bizottsága július 2-i kibontakozási programjában határoztak meg, s támogatja a kormány munkaprogramjában megfogalmazott törekvéseket. A továbbiakban figyelmeztetett arra, hogy az ország közvéleményében elbizonytalanodás, bizalomvesztés tapasztalható. A közbizalom erősítésében részt kell vállalnia a hazafias népfrontnak, mert a kibontakozás, a stabilizáció nem képzelhető el a lakosság támogatása nélkül. Az Országgyűlés őszi ülésszakán tapasztalt eleven vitaszellem, a képviselők felelős megnyilvánulásai igazolják az 1983-ban elfogadott választási törvénnyel és az 1985-ös választásokkal kapcsolatos várakozásokat. A törvényhozók felelősség- teljes munkája során kikristályosodott az a gondolat, hogy olyan, az élet minden területét átfogó reformra van szükség, amely a politikai intézményrendszer átalakítására is kiterjed. Pozsgay Imre beszéde után megkezdődött a napirendi téma vitája, amelyben felszólalt Németh Miklós is. Egyebek között utalt arra, hogy politikai intézmények munkáját az utóbbi hónapokban élénk érdeklődés övezte. A társadalom figyelmesen követte a politikai folyamatok alakulását. A közvélemény egy része be is kapcsolódott a munkába, igyekezett befolyásolni a döntéseket. Ennek során erősödött a kritikai szellem, s a javaslatok tanúsága szerint a segíteni akarás, a konstruktív szándék is. Ugyanakkor egyfajta felfokozott várakozás is kialakult, amely könnyen ingerült türelmetlenséghez is vezethet. E türelmetlenség csillapításában a HNF Országos Tanácsa és az egész népfront-mozgalom segíthet — hangsúlyozta. A hozzászólásokat megelőzően az ülésen bejelentették, hogy a napirendre tűzött témával kapcsolatban harmincán írásban fejtették ki véleményüket, tettek javaslatokat a Hazafias Népfront Országos Tanácsának. A plénumon kibontakozott elemző vitában a kormány munkaprogramjával kapcsolatban felhívták a figyelmet arra, 'hogy a kultúra, a közművelődés, az egészségügy közkiadásainak csökkentése a várható megtakarításoknál aránytalanul nagyobb károkat, hátrányokat okozhat. Az időskorúak, a kisnyugdíjasok megélhetési gondjainak enyhítésére elhangzott egy olyan javaslat, hogy soron kívül — késlekedés nélkül — fel kellene emelni a háromezer forintnál alacsonyabb nyugdíjakat; s ugyancsak ennek a korosztálynak a közérzetét javíthatná, ha minél nagyobb számban hoznák létre — a legkisebb településeken is — a nyugdíjasok klubját, gondoskodva tartalmas programokról, hasznos időtöltésről. Pozsgay Imre foglalta ösz- sze a tanácskozáson elhangzottakat, majd egyhangúlag elfogadták a gazdásági-társadalmi kibontakozásért kialakított népfront-állásfoglalást, amelyet rövidesen nyilvánosságra hoznak. A tárolótérből vízzel juttatják tovább a répát mosóara és szeletelésre A laboratóriumban YENEM A típusú automata analizáló rendszeren folyamatosan vizsgálják az átvett répa cukortartalmát A besűrített levet cukorrá kristályosítják. Katona Gyula cu- koríőző beállítja a kristályosítás folyamatát szabályozó készüléket (Fotó: Korényi Éva) Illést tartott a Minisztertanács Kaunda zambiai elnök ma hazánkba érkezik Németh Károlynak. az Elnöki Tanács elnökének meghívására pénteken hivatalos látogatásra hazánkba érkezik dr. Kenneth David Kaunda. a Zambiai Köztársaság elnöke. Műszaki fejlesztés a MÁV-nál A vasúti közlekedés helyzetéről, gondjairól tárgyalt csütörtökön aiz Országgyűlés Építési és Közlekedési Bizottsága. A képviselők az írásos előterjesztés és Tóth László közlekedési minisztériumi államtitkár szóbeli kiegészítése alapján megállapították: a hosszabb ideje elmaradó fejlesztések következtében a vasútüzemben és a fuvarozta toknál egyaránt jelentős többletköltség — évente 8—10 milliárd forint — keletkezik. Emiatt — bár tagadhatatlan, hogy a vasúti nak a szállítási munkamegosztásban meghatározó szerepe van — az áruszállítás egy része fokozatosan közútra terelődhet. Tovább már nem halasztható feladat a pályakorszerűsítési lemaradások pótlása, a legfontosabb csomópontok technikai és technológiai korszerűsítése, a villamosítás folytatása. Olyan vállalati jövede- lemszabályozós kialakítására is szükség van az új adó- és árreform keretei között, amely biztosítja a vasút helyzetének fokozatos stabilitását. A testület tagjai hosszas vita után ajánlásokat tettek, illetve fogadtak el a MÄV műszaki és gazdálkodási gondjai megoldására. A Minisztertanács csütörtöki üléséről a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője a következő tájékoztatást adta: A Minisztertanács mai ülésén áttekintette az Országgyűlés őszi ülésszakának tapasztalatait. Nagyra értékelte az Országgyűlés részéről a kormányprogram iránt tanúsított bizalmat, és köszönetét nyilvánította az észrevételekért. javaslatokért. Utasította az illetékeseket. hogy gondosan vizsgálják meg a kormányprogramhoz és az adótörvények végrehajtásához tett képviselői javaslatok megvalósításának lehetőségét. A Minisztertanács elismerését fejezte ki a sajtó képviselőinek az országgyűlés ülésszakának sokoldalú bemutatásáért. A kormány beható vitát folytatott a gazdálkodószervezetek 1988. évi jövedelemBányász Rezső, a kormány szóvivője az ülést követő tájékoztatóján elsőként az Országgyűlés múlt heti ülésszakának lakossági visszhangjával foglalkozott (a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva). Elmondta. hogy a Tömegkommunikációs Kutatóközpont két alkalommal készített telefonos közvéleménykutatást a tanácskozás négy napja során. Két nap után a megkérdezettek 81. az ülésszak végén pedig több mint 90 százaléka tartotta az Országgyűlést az elmúlt napok legfontosabb eseményének. Kádár János felszólalását lakosságunk kétharmada kísérte egyetértő figyelemmel. Valóban hallhatók olyan vélemények — folytatta a Magyar Rádió kérdésére válaszolva —. hogy a kormány a kétgyermekes családokkal nem törődik eleget, hiszen csak a három és több gyermekesek részére biztosította azt a kedvezményt. mely szabályozásának kérdéseiről az új adórendszerrel összefüggésben. Ügy foglalt állást, hogy a szabályozó rendszer módosításáról az érdekelt tárcák folytassanak még további konzultációt. A kormány jóváhagyta a versenytárgyalásról szóló törvényerejű rendelet tervezetét, és úgy határozott, hogy azt az Elnöki Tanács elé terjeszti. A kormány áttekintette a sporttá nans zírozás rendszerét. Megerősítette, hogy a sport területén is követelmény a gazdálkodói szemlélet és magatartás erősítése, a meglévő eszközök hatékonyabb felhasználása. Felhívta az illetékesek figyelmét. hogy a jövő évtől érvényesülő sportfinanszírozási rendszerről tájékoztassák a sportegyesületeket és a sportot támogató gazdálkodó szervezeteket, intézményeket. szerint az adóalapjukból gyermekenként évi 12 ezer forintot levonhatnak az iskoláztatás idejére. Am ez is mintegy másfélmilliárd forint adókiesést jelent. Emiatt a családi pótlék a tervezettnél csak kisebb mértékben, havi 400 forinttal növelhető, és mintegy 100 forinttal kevesebbet fordíthatnak a gyermekgondozási segély emelésére. — A személyi jövedelemadó-rendszer — mivel elegendő források most nem állnak rendelkezésünkre — nem tudja orvosolni a szociálpolitikai hiányosságokat. A két gyermekes családoknál csak úgy tudnánk kiterjeszteni az adóalap- csökkentő kedvezményt, ha például az adórendszerben biztosított lakáscélú kedvezményt csökkentenénk, vagy tovább szigorítanánk az adótáblát. A kormány egyébként 1988-ta összességében igen tetemes szociálpolitikai (Folytatás a 3. oldalon) A kormányszóvivő tájékoztatója A nyersgyári részben diffúziós berendezésekben oldják ki s cukrot a répaszeletből, majd meszes, szénsavas tisztítás után sűrítik be a híg cukorlevet Tegnap ismét megkezdődött a cukorrépa feldolgozása a Szolnoki Cukorgyárban, ahol a gyár fennállása óta ez a 'hetvennégyedik kampány. Előreláthatólag az év végéig tart, s ez idő alatt a tervek szerint negyvennyolcezer vagon répából ötezer-nyolcszáz vagon cukrot állítanak elő. Az ország öt megyéjéből, negyvenkét termelőtől érkezik a gyárba a feldolgozandó cukorrépa.