Szolnok Megyei Néplap, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-17 / 219. szám
Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A TARTALOMBÓL: Közlemény a KGST VB üléséről Sevardnadze Washingtoni tárgyalásai NDK—lengyel csícstalálkozé Kiosztották az őszi BNV dijait Megkezdődött az őszi Ülésszak a Páriámon tben A kormány az Országgyűlés elé terjesztette a kibontakozást szolgáié munkaprogramját Az előterjesztés vitája — Kádár János felszólalása Tegnap délelőtt 10 órakor a Parlamentben megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka. Az ülésteremben helyet foglalt Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára és Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke. Ott volt az MSZMP Politikai Bizottságának több más tagja, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, jelen voltak a Központi Bizottság titkárai, az Elnöki Tanács és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti küíképviseletek sok vezetője és tagja. Az őszi ülésszakot Sarlós István, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg. Javaslatára a testület elfogadta az ülésszak tárgysorozatát: 1. A Minisztertanács elnökének előterjesztése a kormány munkaprogramjáról. 2. Az általános forgalmi adóról és a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényjavaslatok tárgyalása. A tárgysorozatnak megfelelően Grósz Károly, a kormány elnöke emelkedett szólásra: sággal nézzünk szembe a gazdaságban és a politikai intézményrendszerben felhalmozódott gondokkal, és ugyanolyan határozottsággal cselekedjünk, mint az említett nagy fordulatok időszakában. Ez a határozottság szükséges ahhoz, hogy leküzdjük a gazdasági nehézségeket, úrrá legyünk a társadalom és intézményei működési zavarain, hogy cselekvőén lépjünk fel az ideológiai élet elszürkülésével, a társadalom politizáló rétegeinek elbizonytalanodásával szemben. gazdaságosság szempontjait is kényszerűen nélkülöző export fokozása révén — a konvertibilis áruforgalomban többlet jött létre, ami a helyzetnek a ténylegesnél kedvezőbb értékelését eredményezte, s ennek nyomán a gazdaságpolitikában és a VII. ötéves tervben nem megalapozott konkrét célokat és több, egymásnak ellentmondó prioritást fogalmaztunk meg. Ma már látható, hogy sem a növekedési ütem megalapozatlan gyorsítása, sem a gazdaság szerkezeti megújulása nélküli korlátozó politika nem vezethet eredményre, csak újratermeli az egyre súlyosbodó egyensúlyzavarokat. Az elmúlt két évet együtt tekintve a nemzeti jövedelem egy százalékkal csökkent, miközben a belföldi felhasználás ugyanennyivel nőtt. A konvertibilis valutában fennálló bruttó adósság- állományunk 16 milliárd dollárra emelkedett. A nettó adósság elérte a 9,3 milliárd dollárt, ami a tőkés devizában elszámolt egy évi teljes exportunk dupláját teszi ki. A nettó kamatterhek 1986- ban meghaladták a 800 millió dollárt. A miniszterelnök expozéja Tisztelt Országgyűlés! Először nyílik alkalmam e ; történelmi falak között a képviselőkhöz és — a tömegtájékoztatás segítségével — honfitársaimhoz is szólni. Nem tagadom, hogy hat rám a hely szelleme és az alkalom ünnepélyessége. A kötelességtudat viszont arra int, hogy kerüljem a pátoszt, a nagy szavakat, és fegyelmezetten koncentráljak a rám bízott feladatra, amelyhez jobban illik a kemény, de őszinte szó. az igazság kimondása, mint az emelkedett hang. Szeretném megköszönni az Országgyűlés nyári ülésszakán irántam kinyilvánított bizalmukat. Egyhangú szavazatukkal megtiszteltek, ugyanakkor súlyos kötelezettségeket róttak rám és rajtam keresztül a kormányra. Tudatában vagyok annak, hogy az a helyzet, amelyben most élünk és dolgozunk, mindnyájunktól elvi szilárdságot, következetességet, nyíltságot és megújulási képességet követel. Meggyőződésem, hogy pártunk XIII. kongresszusának szellemében .közös összefogással képesek leszünk kivezetni az országot a jelenlegi nehéz helyzetből, és megteremtjük a kibontakozáshoz szükséges feltételeket. Az elmúlt két és fél hónap alatt többen megkérdezték: a Minisztertanács új elnöke megválasztásakor miért nem hirdetett új korGrósz Károly miniszterelnök terjesztette elő a kormány programját mányprogramot? A válasz az, hogy a kormánynak a Parlament által jóváhagyott programja van, az országnak pedig törvénybe iktatott ötéves terve. Az ugyan sajnos, valószínűnek látszik, hogy a bennük szereplő mértékeket nem érjük el, de a kitűzött stratégiai irányok ma is érvényesek. Ezért új program helyett most egy olyan dokumentumra van szükség, amely irányt ad a kormányzati cselekvéshez, és a Központi Bizottság július 2-ai állásfoglalásából kiindulva elősegíti a gazdaság stabilizálását, megalapozza a kibontakozást. Ilyen munka- program elkészítésére kapott megbízást a kormány, és ennek megfelelő javaslatot terjeszt most jóváhagyásra az Országgyűlés elé. A stabilizálást már az idén megkezdtük A munkaprogram és a szóbeli kiegészítés nem öleli fel a kormány egész tevékenységét, mindenekelőtt a gazdálkodás és az irányítás kérdéseivel foglalkozik, mivel kiigazításra e területeken van szükség. Az írásos előterjesztés tervezetét — mintegy háromezer résztvevővel — több mint félszáz fórumon vitatták meg. Ezen kívül számos közéleti személyiség, szakember, tudós, gazdasági vezető, munkás mondott véleményt, adott megszívlelendő tanácsokat. A kormány nevében köszönetét mondok a munka- program elkészítésében való minden közreműködését. Természetesen, egy ilyen széles körű konzultáción nem lehet minden kérdésben egyetértésre jutni, véleménykülönbségek voltak és maradnak. Ez várhatóan így lesz a jövőben is. A korábbiaknál nehezebb gazdasági és társadalmi helyzet jobban felszínre hozza a feszültségeket, erőteljesebben állítja szembe az eltérő érdekeket, ezeket azonnal feloldani nem lehet. A vitában sokan feltették azt a kérdést, hogy feladatainkat hány éven belül látjuk megoldhatónak? Voltak, akik a pontos határidőt sürgették. A stabilizálást már az idén megkezdtük, a következő években folytatjuk — bizonyára még a következő ötéves tervben is — s a, kibontakozás feltételeit megteremtve, akkor lépünk tovább, amikor a kedvező változások nyomán — hangsúlyozom: nem célként, hanem következményként — gazdasági növekedésünk megélénkül, egyensúlyi zavaraink megszűnnek és ez lehetővé teszi az életkörülmények érezhető javítását is. Az is fontos, hogy munkaprogramunkba már a stabilizációs szakaszban beépüljenek olyan elemek, amelyek a hosszú távú fejlődés céljait szolgálják. A lényeges különbség az, hogy a stabilizációs szakaszban szigorú feltételekhez kötött a gazdasági növekedés lehetősége, mások az elosztás arányai és kevesebb forrást használhatunk fel életszínvonal- és szociálpolitikai céljaink megvalósítására. Sokan kifogásoltál^, hogy a munkaprogram nem jelöl meg konkrét, számszerű célokat. Ennek az a magyarázata, hogy a kormány nem tud és nem is akar a vállalatok. szövetkezetek helyett programot adni. A kormánynak az a feladata, hogy jelölje meg a fő irányokat és az általa befolyásolható közgazdasági környezet alakításával segítse az alkalmazkodásra képes üzemeket. A kormány munkaprogramja nem tűzheti ki célul valamennyi felhalmozódott feszültség feloldását. De azt igen. hogy segítse az új világgazdasági helyzethez való igazodást, elhárítsa a fejlett országoktól való nagyobb lemaradás veszélyét és állást foglaljon a már korábban elhatározott gazdasági és társadalmi reform- folyamatok felgyorsítása mellett. A Központi Bizottság tavaly novemberi és ez év júliusi határozata — melyre a kormány munkaprogramja épül — folytatása és egyben megújítása annak a merész és előremutató politikának, amely kivezette az országot az 1956-os tragédiából, létrehozta a szocialista mezőgazdaságot, meghirdette és bevezette a gazdasági reformot és rátért a szocialista demokrácia kibontakoztatásának útjára. Égető szükségünk van most arra, hogy a politikának ezt a szellemiségét kövessük, hogy hasonló nyíltKibontakozás a szocializmus keretein belül A világban az elmúlt évtizedben új tudományos- technikai forradalom bontakozott ki. megnövekedett a nemzetközi gazdasági versenyben sikerrel részt vevő országok száma, átrendeződtek a nemzetközi politikai és gazdasági erőviszonyok, új nemzetközi együttműködési formák, ár- és értékarányok jöttek létre. Mindezek a változások hazánknál sokkal fejlettebb országokat !s próbára tettek. Nyilvánvaló tehát, hogy nem vonhatta ki magát e hatás alól egy olyan méretű és annyira a külgazdasági viszonyoktól függő gazdaság sem, mint amilyen a miénk. A nemzetközi gazdasági kihívásra adott válaszunk, a megtett intézkedéseink — mint ez utólag megállapítható — kevésnek bizonyultak. Meghozott döntéseink csupán rövid távú eredményekhez vezettek. Kezdetben — jórészt az import visszafogása következtében és a Az időközben meghozott széles körű intézkedések hatására a kedvezőtlen tendenciák 1987-ben némiképp lelassultak, de a javulás kisebb a szükségesnél. A változtatásokat tehát az élet kényszeríti ránk. Ha ma késlekednénk, az holnap és holnapután sokkal súlyosabb következményekkel járna. Az emberek ma gyakran kérdezik: hogyan kerülhettünk ilyen helyzetbe, s kiket terhel ezért felelősség? A választ tudományos igényű elemzés, nyugodt és tárgyilagos vizsgálat kell hogy megelőzze. A tényeleges okok nem kereshetőek csak az utóbbi két-három esztendő hibás döntéseiben, régebbi eredetűek, némelyikük szinte végigkísérte egész szocialista gazdálkodásunkat. Azt azonban máris elmondhatom, hogy az újkeletű problémákért a kormány is felelősnek érzi magát és levonja a szükséges tanulságokat. Ugyanezt meg kell tennünk az irányító, valamint a gazdálkodó szerveknek is. Különösen fontos ez azért, mert a gazdasági teljesítményekben indokolatlan különbségek alakultak ki, amelyeket nem lehet kizárólag az objektív okokra visz- szavezetni. Milyen politikai helyzetben kell megtalálnunk a kivezető utat? Hazánkban a dolgozó, alkotó emberek döntő többsége a szocializmus keretein beiül keresi a kibontakozást, elismeri az elmúlt négy évtized eredményeit, vágyik a boldogabb jövőre és számol a nemzet(Folytatás a 2. oldalon) Megkezdte munkáját az Országgyűlés őszi ülésszaka (Fotó: MTI — Balogh P. László felvétele — KS)