Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-08 / 186. szám

1987. AUGUSZTUS 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Ötödik alkalommal Mezőtúron Nyári alkotótelep kiállítással förzstagok és visszatérik a nagykuo városban Az ötödik mezőtúri kép­zőművészeti alkotótelep ün­nepélyes megnyitóját tegnap délután két órakor, a Vető­magtermeltető Vállalat ok­tatási központjában tartot­ták, ahol Papp János, a vá­rosi tanács elnöke és Varga Gyula, a Dózsa Tsz elnöke köszöntötte a résztvevőket, köztük Győrfi Sándor szob­rászművészt, művészeti ve­zetőt; Balogh Géza festőmű­vészt, a társ művészeti ve­zetőt; Borbás Tibor szob­rászművészt, Váncsa Ildikó festőművészt, Fazekas Mag­dolna és Meggyes László festőművészeket. Ebben az évben először vesz részt a tábor munkájában Németh József festőművész, Agotha Margit grafikusművész, Ré- kassy Csaba grafikusmű­vész, Csikai Márta szobrász- művész és Valentin Pavlov Zitanov bolgár festőművész Kjusztendilből. Ezt követően négy órakor a Mezőtúri Kiállítási Csar­nokban Vass Lajos, a me­gyei tanács művelődési osz­tályának helyettes vezetője az elmúlt évi, negyedik kép­zőművészeti alkotótelep résztvevőinek anyagából ren­dezett kiállítást nyitotta meg. A megnyitón részt vett Jakatics Árpád, a megyei pártbizottság osztályvezető­je, Molnár Sándor, a Mező­túri Városi Pártbizottság titkára és Papp János, a vá­rosi tanács elnöke. Vass Lajos hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben, a ha­zai művésztelepi és alkotó­telepi mozgalom 20. évfor­dulóján megmérettek a több éves hagyománnyal biró te­lepek. Ezek körében a me­zőtúri alkotótelep állta a próbát, életképességét a fo­gadó város támogatása és az itt készült művek értéke bizonyította. A most meg­nyíló kiállítás is tanúsítja, hogy a művészek értik és érzik a túri tájhoz kötődő Balogh Géza festőművész munka közben (Fotó: Kozma Károly) emberek évszázados gyöke­rei, szokásai lelkületét, azt a nemes hagyományt, ame­lyet őseik plántáltak a ma élő utódokba. Külön szólt még egy fáj­dalmas veszteségről. Papi Lajosról, aki nélkül éveken át elképzelhetetlen volt a túri alkotótelep. Robusztus alakja, mindig vidám, ám kemény kun egyénisége és alkotásokban termékeny közreműködése hiányzik és hiányozni fog. Megemlítette, hogy a mezőtúri alkotótelep nem valósulhatott volna meg a város önzetlen kez­deményezése és támogatása, valamint a város és a me­gye művészetszerető közön­ségének igénye és serkentő érdeklődése nélkül. A megnyitó után Papp Já­nos a városi tanács elnöke a Képzőművészeti Alkotótele­pi Tanács döntésének alap­ján átadta az Alkotótelepi Érmet Fazekas Magdolna szolnoki festőművésznek. A Kiállítási Csarnokban szeptember 13-ig tekinthe­tők meg az alkotások. — Krizsánné — A Gödöllői Egyetemen Ösztöndíjasak konferenciája A Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem ad otthont — augusztus 23. és 29. között — a Council of Internatio­nal Fellowship (CIF), a tu­dományos ösztöndíjakat fel­ajánló rangos amerikai tár­saság soros konferenciájá­nak. A CIF, valamint a Nemzetközi Kulturális Inté zet és a Magyar Gyógypeda gógusok Egyesülete között kialakult csaknem másfél rendezvényről pénteken tar­tottak sajtótájékoztatót az évtizedes eredményes együtt­működésről, az egy hetes NKI-ban. Dr. Borha Zoltán, az NKI főigazgató-helyette­se elmondta, hogy az inté­zet harmincnyolc alapítvá­nyi kapcsolatot tart fenn a különböző országok nem kormányzati szerveivel, s közülük tíznél több együtt­működés jött létre egyesült államokbeli intézménnyel. Az 1955-ben alakult CIF rendezvényein ma már mintegy nyolcvan ország képviseletében évente két­száznál többen . vesznek részt, közöttük szociális gon­dozók, gyógypedagógusok, pszichológusok, kis számban orvosok, jogászok, ifjúsági szervezetek küldöttei. Ma­gyarország 1973 óta van je­len a CIF által szervezett programokon, amelyek a magas színvonalú előadások mellett intézményi látogatá­sokat, „alkalmi munkahelye­ket” is kínálnak az ösztöndí­jasoknak. A nemzetközi testület két évenként meghatározott té­makört felölelő előadássoro­zatra invitálja azokat a volt ösztöndíjasokat, akik koráb­ban a társaság szervezésé­ben az Amerikai Egyesült Államok egyetemein, illetve tudományos intézeteiben gazdagíthatták ismereteiket. A szocialista országban most első ízben rendezendő talál­kozóra 42 országból csak­nem 400 vendéget várnak. Szocialista életméd Sok ideológiai Londonban Paprelikviák kalapács alatt Nem csalódott a Sotheby cég a beatrajongókban. Lon­doni aukcióján több mint 225 ezer fontért találtak gaz­dára a ma is oly nagy nép­szerűségnek örvendő Beatles együttesnek és kortársainak emlékét őrző relikviák. A legkelendőbbek John Lennon személyes tárgyai voltak. Legdrágábban. 23 650 fontért, a kikiáltási ár több mint kétszereséért kelt el egy magnetofonszalag, amely a tragikusan elhunyt sztár beszédhangját örökíti meg. Az 1968-as felvételen két egyetemista által készített, több mint háromórás inter­jú van; Lennon mindenfélé­ről — politikai nézeteitől kezdve egészen a kábítósze­rezés problémájáig — társa­log a fiatalokkal. Egy ame­rikai étterem- és szálloda- lánc az új tulajdonos. Kelendők voltak a Len- non-rajzokról készített li­tográfiák is, 5500 fontot fi­zetett értük egy Beatles-ra- jongó. 4200 fontért kelt el az a kétrészes öltözet, amelyet Lennon az 1964-ben készült „Egy nehéz nap éjszakája” című filmben viselt. Kala­pács alá került több mint 250 Rolling Stones, WHO és Elvis Presley relikvia is. Nagypapák és unokák egy­mást túllicitálva versengtek minden egyes darabért. Soroa Alapítvánnyal három hátig Hét szolnoki középiskolás Amerikában AZ UTOLSÖ PILLANAT „Egyszer majd megtudjuk, hogy miért is élünk?’’ E nem mindennapi idézettel kezdte angol nyelven író­dott önéletrajzát az egyik szolnoki középiskolás, ame­lyet az MTA Soros Alapít­vány Bizottsága által meg­hirdetett országos pályázat­ra küldött be. De hogyan is kezdődött ez az egész? Má­jus 15-én a következő fel­tételekkel jelent meg a már említett pályázat 15—16 éves középiskolások részére: an­gol nyelvtudás, rendszeres sporttevékenység, táborozási tapasztalat, négyes feletti tanulmányi eredmény.. Hogy a felhívásra miéit csak három nappal a határ­idő lejárta előtt, május 28- án reagáltak a szolnoki diá­kok, az már a múlté. A tét nem akármi: háromhetes táborozás az Amerikai Egye­sült Államokban — soha vissza nem térő alkalom! A REMÉNYKEDÉS. Meg­íródtak angol nyelven az önéletrajzok. Még egy kis finomítás, igazítás és postáz­ni kell azokat, hiszen az idő sürget Kissé remegő kézzel, többször ellenőrizve a cí­met engedték útjukra a le­veleket. „Vajon sikerülni fog-e?” ez volt leolvasható arcukról. Legalább megpró­bálták, s ez némi nyugalmat teremtett felcsigázott lel­kűkben. A napok alig akar­tak múlni, pedig már az is­kolai szünidő közel volt Tíz nap elmúlt és még mindig semmi. Bezzeg mennyire várták a választ és titkon reménykedtek. Két hét múl­va aztán megjött az értesí­tés, hogy egy adott időben esedékes elbeszélgetésre ké­szüljenek fel. Nosza bújták is már a különböző tudomá­nyos-ismeretterjesztő köny­veket az Amerikai Egyesült Államokról, a táborozásról, elsősegélyről. Még a sza­kácskönyvek is előkerültek, mivel főzőtudományukról is tanúbizonyságot kellett ten­ni. Az angol nyelvgyakorlást még nem is említettem. Az addig is sokat segítő, lelkes nyelvtanárok még nagyobb odaadással igyekeztek, hogy a remény most már igazán valóra is váljon. AZ EREDMÉNYHIRDETÉS Budapest, 1987. június 27. Elkövetkezett a mindent el­döntő nap. A nagy lehetőség, az utazás elérése már csak néhány órányira volt. „Ne­kem aztán csak nyugodtan, nem kapkodva, átgondolva a dolgokat!” — hangzottak az utolsó jótanácsok A hatvannégy pályázó kö­zül 36 diákot hívtak meg­hallgatásra. Mindannyian tudták, hogy közülük csak tízen fognak utazni. Ez a tény még jobban fokozta a feszültséget. Az elméleti és gyakorlati feladatok után megtörtént az eredményhir­detés, ragyogó szolnoki si­kerrel! A tíz indulóból heten (!) a szolnoki Verseghy Fe­renc (5) és a Varga Katalin Gimnázium (2) tanulói: Ábel Anita (Verseghy), Andrási Éva (Varga), Budai Nikolett (Verseghy), Nagy Gábor (Verseghy), Pálréti Norbert (Varga), Sáringer Tibor (Verseghy) és Trencsényi Tibor (Verseghy), aki egy­úttal az összpályázó közül a legeredményesebb legtöbb pontszámával. Az öröm leírhatatlan volt. Néhányan még szinte ma sem hiszik el, hogy az uta­zók között vannak. Ismét álmatlan éjszakák következ­tek, de már az öröm okozta izgalmaktól, és az újtól, az ismeretlentől, ami vár rá­juk. Majd ha visszatérnek, sokáig rakosgatni, értékelni fogják mindazt a számtalan tapasztalatot, élményt ame­lyet az elkövetkező három hét alatt szereznek. Ez a siker csak tovább öregbíti a két szolnoki gim­názium országos hírnevét, és egyúttal elindít egy olyan folyamatot, amelyet a jövő­ben folytatni kell. Űjra kell próbálkozni, mert a tudás mindig gyümölcsözik. A VÁRT INDULÁS Min­denki készült már életében kisebb vagy nagyobb útra, és így átélhette azokat a vá­rakozásteli napokat indulás előtt. Még egy felnőtt is láz­ban van hasonló nagy út előtt, hát még ők heten. Megkezdődött a visszaszám­lálás, az órák, a percek mú­lásának sürgetése. Indulás augusztus 9-én. reggel há­romnegyed nyolckor a Feri­hegyről. Landolás New Yorkban még aznap, Zü- richet érintve. A tíz utazó két ötfős csoportot alkot egy-egy kísérővel. Az egyik csoport a New York állam­beli Port Jervis Telcott, míg a másik a Massachussets ál­lambeli Becket nevű tábor­ba megy. A kéthetes táboro­zás után New Yorkban foly­tatódik a program, ahol a diákokat egy-egy családnál helyezik el, végül megtekin­tik a főváros, Washington nevezetességeit is. Sáfrány Mihály tételünk tartalma változott és gazdagodott az elmúlt harminc év alatt. De van­nak olyan eszméink is, ame­lyek nem tudnak elavulni, sem gazdagodni, mivel ré­gebben sem voltak egyértel­műen megfogalmazva Ilyen eszme, ilyen fogalom a szo­cialista életmód. Egyelőre erről annyit tudunk monda­ni, hogy egyének, csoportok életének, tevékenységének olyan formái, érintkezésük, magatartásuk olyan sajátos­ságai, amelyek beleillenek a szocializmus eszmerend­szerébe. Az emberek élet­módját elsősorban az hatá­rozza meg, hogy miképpen vesznek részt a társadalmi munkamegosztásban, mi­lyen a munkához való vi­szonyuk, létbiztonságuk, ezen belül jövedelmi, ellátá­si biztonságuk. Hazánkban az életvitel sokfélesége gazdagodik. Egyének, családok az élet­módjuk egészét mind sza­badabban és mind tudato­sabban szervezik. Fokozato­san érvényre jut az egyén autonómiája, önállósága. Jellemző mai életünkre, hogy nő a szabadidő, amely­nek nagy részét különmun­kára, kiadásokat megtakarí­tó otthoni tevékenységre for­dítjuk, és nem szórakozásra, művelődésre. Sok család életmódját meghatározza, életvitelét elszegényíti a csa­ládi ház magánerőből való építése, a lakáshozjutás költségeit fedező összegek különmunkával való előte­remtése. A középkorúak nagy része már nem is ma­gára költ, hanem gyermekei lakásgondjának megoldására spórol. Életvitelünkben erő­södnek bizonyos „kispolgá­ri vonások”, olyanok, minta pénzhajsza, az elzárkózó családközpontúság, az élet­be induló gyermekek minél jobb feltételekkel való kibo­csátása, majd sok éven ke­resztül segítése. Vita folyik arról, hogy ezek vajon az életmód szo­cialista vonásai-e, vagy csak olyanok, amelyek a mai ne­héz helyzetben felerősödtek, és majd egyszer átadják he­lyüket egy nyugodt, bizton- os, kedves, emberi, han­gulatos, harmonikus életvi­telnek. Egyelőre nem mond­hatjuk, hogy életünk ilyen. Inkább azt mondhatjuk, hogy életünk zaklatott, bi­zonytalan, ideges. Itt nagy szerepe van az árbiztonság megszűnésének, az árak és a bérek versenyfutásának, annak, hogy soha nem tud­juk, minek az ára emelke­dik hirtelen, váratlanul. A folyamatos és gyors ár­színvonal-emelkedés káro­san hat a lakosság életvite­lére. Fokozódik a pazarló életforma terjedésének ve­szélye. Sokan nem látják értelmét a pénzgyűjtésnek, mivel például a lakásra gyűjthető évenkénti összeg nem, vagy alig haladja meg a lakásár évenkénti növe­kedését. Nő a távolság a műveltsé­get, a kulturált, tartalmas életvitelt továbbörökítő csa­ládok, és a pamevü, a pri­mitív, csak a mának élő perspektívátlan életvitelt továbbörökítő családok kö­zött. A magas jövedelemszintű és kulturált életvitelű csa­ládokban a személyi jövede­lem egy részét nem költik el folyó kiadásokra, hanem „vagyont képeznek”. A va­gyon a megtakarítások ér­téknövelő formája, hiszen folyamatos és gyors árszín­vonal-emelkedés körülmé­nyei között a pénzjövedel­mek lassabban nőnek, mint az ingatlanok, vagyontár­gyak árai. A családok nagy része persze nem „vagyont” gyűjt, hanem arra törekszik, hogy fogyasztásának reál­szintjét tartani tudja, külön­munkákkal az áremelkedése­ket kivédje. Az életmód egyike azok­nak a területeknek, ame­lyekbe a politika, az ország- vezetés nehezen tud közvet­lenül beavatkozni, mert az egyes emberek, vagy társa­dalmi csoportok életvitele messze van az államtól, hivataloktól, a jogrendtől, szabályzatoktól. Az életmód a család belső ügye, ame- lyet csak közvetve, indirekt módon, a külső feltételek f»- lyamatos alakításával, javí­tásával lehet szocialistábbá, emberibbé, szebbé tenni. El­ső feltétel természetesen a családi jólét emeléséhez a külső körülmények megte­remtése. Legyen meg a köz­vetlen alapszükségletek jö­vedelemszinttől minél füg­getlenebb kielégíthetősége; legyen meg a családi jöve­delem biztonsága (a munká­hoz való jog érvényesítésé- . vei, a keresetek és a pénz­beli társadalmi juttatások reálértékének megőrzésé­vel); el kell érni, hogy ön­hibáján kívül senki ne él­jen e hazában létminimum alatt, a szegénység küszöbén, de lehetőleg minden család­nak legyen akkora jövedel­me, hogy csekély biztonsági pénztartalékot is képezhes­sen. Legyen kielégítő a la­kásellátottság, a közüzemi és áruellátás. Biztosítva le­gyen a tömegfogyasztási cik­kek kielégítő minősége, tar­tóssága, elfogadható ára. Sok feladatunk van a civi­lizáció területén. Gondolok itt a közlekedési, a beszerzési, az ügyintézési lehetőségek civilizáltságára, a lakások növekvő arányának össz- komíortosságára, a köztisz­taság, a közvilágítás helyze­tére, a közterületek állapo­tára, a közrendre és a köz- biztonságra. A kiegyensúlyo­zott, nyugodt életmód fontos feltétele a civilizált jogrend, jogbiztonság, a törvény előt­ti és a hatóságok előtti egyenlőség, a humanizált közigazgatási, demokratiku­san működő tanácsi rend­szer, és hatékony, embersé­ges ügymenet. De ide tarto­zó civilizációs követelmény a munkahelyi rend, szerve­zettség, ésszerűség; az em­berhez méltó munkakörül­mények, a dolgozók és a lakóhelyi közösségek kezde­ményezésének, öntevékeny­ségének értelmet, bátorítást adó kibontakoztatása. Sokat tehet az életmód szocialista elemeinek erősí­tésében az egészségügy. Fo­lyamatosan fejleszteni, kor­szerűsíteni kell az egészség- ügyi hálózatot. Figyelembe kell venni a munkahelyek és települések kialakításá­ban, a lakásépítésben és la­káskultúrában, a közműve­sítésben az egészségügyi szempontokat. Nem is beszé­lek itt a környezetvédelem­ről, az egészséges élelmezési és ruházkodási kultúra ki­alakításának segítéséről, az alkoholizmus visszaszorítá­sáról. Nevelési, oktatási, műve­lődési vonatkozásban sem kevés a tennivaló. A mai kor színvonalára, a jövő század igényszintjére kell emelni a közoktatást és a szakokta­tást. Nevelni kell a gyerme­keket munkaszeretetre, csa­ládi, jogi, gazdasági és ál­lampolgári alapismeretek­re, a közéletben való reszr vételre. Ki kell fejleszteni bennük az önállóságot, a fe­lelősségérzetet. A munkahe­lyeken pedig javítani kell a felnőttnevelést, de nem he­gyibeszédekkel, intelmekkel, mindenkihez, ezért senkihez se szóló agitáclöval, hanem jobb szervezettséggel, igaz­ságos bérezéssel, emberköz­pontú 'vezetéssel; a munka­helyi demokrácia gazdagí­tásával, a szocialista munka­mozgalmak korszerűsítésé­vel. A szocialista életmód lám nem valami­lyen különleges, újszerű, életvitel, hanem olyan egyé­ni és családi magatartás, mesterkélt, felülről előírt környezet, amelyet az embe­rek maguk is kívánnak, amely az embereket fejlesz­ti, javítja, biztonságérzetet adva megnyugtatja, önma­gukért és a társadalomért való felelősségérzetüket, jö- vőjükben való hitüket, vég­ső soron a szocializmussal való azonosulásukat erősíti. P. O. 0 0

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom