Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-05 / 183. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. AUGUSZTUS 5. Huszonöt óv a mentőknél Lehetőségek — eredmények — tapasztalatok Amíg a foglalkozásból hivatás lett „Mentőszervezet vezető mentőtiszt” — olvasom az ajtón. Bevallom, hirtelen nem tudom helyre tenni: mi rejlik a foglalkozás mögött? A szobába lépve tehát az első kérdésem Boros Lászlóhoz, megyei vezető mentőtiszthez; mi a feladata? — Elég sokrétű a munkám, — válaszolja. — Feladatom a megye területén a szolgálatok szervezése. A mentőállomások beküldik hozzánk a havi szolgálati beosztást; ellenőriznem kell, hogy szabályszerűen szer- vezték-e, megfelelő-e a gépkocsik futtatása. Betegség, szabadság esetén meg kell szerveznem, segítenem a helyettesítést. A betegszállítás szervezése megyei szintű: itt, a megyei mentőállomáson minden egyes hívásról, kivonulásról tudunk, illetve itt adjuk meg az engedélyt. így elérhető, hogy egyetlen kocsi se fut üresen. Biztosítom a mentőállomások számára a gyógyszert, kötszert, a gyógyászati segédeszközöket. Az állomások igényelnek bizonyos mennyiséget, az igényeket felülvizsgálom és kiutalom a szükséges anyagot. — Nem szokott vita lenni? Mondjuk többet szeretnének, mint amennyit kapnak. — Nem, mert a kiadott eszközök felhasználásáról mindig be kell számolni, így ismerjük egy-egy állomás reális igényét. Foglalkozom munkavédelemmel is, üzemi balesetek vizsgálatával, részt veszek a munkavédelmi szemléken. — Apropó, munkavédelmi szemle. Vannak, akik azt tartják, a magyar mentőautók nem éppen a legkorszerűbbek. Mi a véleménye erről? ' — Biztos, hogy a nyugati kocsiknak vannak előnyeik, viszont a mentőautókhoz az utat is kell nézni. Sokszor megyünk tanyára, vagy olyan házhoz, amelyhez kátyúkon, gödrökön, „vendégmarasztaló” sáron keresztül vezet az út. A mi kocsijaink jól bírják az ilyen terepet. — Hogyan Lett mentős? — Annak idején egyetemre szerettem volna menni.de nem sikerült. Valahol el kellett helyezkedni. Besenyszö- gi gyerek voltam, és a barátaimmal elindultunk Szolnokon munkát keresni. Én már korábban is „találkoztam” az egészségüggyel. Tízéves koromban nagyon megbetegedtem és öt évig minden esztendőben hónapokat töltöttem kórházban. így bepillanthattam az egészségügybe, és éreztem valamiféle vonzalmat is e munka iránt. De az áz igazság, hogy sünikor elhelyezkedtem a mentőknél, akkor még csak foglalkozásnak tekintettem, nem gondoltam, hogy egy életre szóló találkozás ez. Abban, hogy a foglalkozásból hivatás lett, nagyon sok embernek szerepe van. Jó főnökeim voltak — szívesen emlékszem például dr. Pap Zoltánra — akik megszerettették a munkát. Változatos feladatok vártak és várnak ránk, az ember mindig újjal találkozik. Voltam mentőápoló, mentőtiszt, végül vezető mentőtiszt. Dolgoztam Törökszentmiklóson, Karcagon, Kunhegyesen — és végül Szolnokon. — Említette, hogy munkája két részből áll: szervezési feladatokból, és kivonulásokból. Melyiket szereti jobban? — Fogós kérdés, mert a kivonulások könnyebbnek látszanak, több a sikerélmény, a szervezési munka viszont szárazabb. A kivonulásokat kedvelem jobban. Az ember akkor dolgozik igazán a „szakmában”. Sokszor érünk el eredményt. Öröm, ha sikeresen tudunk beavatkozni, javul a beteg állapota, megszűnik a fájdalma, vagy sikerül az újraélesztés. A mentőtisztnek az orvoshoz hasonló feladatokat is el kell látnia; vizsgál, gyógyszerez, lélegeztet. — Sok fárasztó pillanatot is megélhetett az itt eltöltött évek alatt... — Amikor éjjel fölkeltik az embert, néhány percig „ébredezik” még. De mire odaérünk a helyszínre, már frissek vagyunk. Ha pedig veszélyes esethez hívnak, egy pillanat alatt elfelejtjük az álmosságunkat. — A mentésben dolgozók nagyon egymásra utaltak. — Igen. Az eset-roham személyzet stabil, az emberek ismerik egymást. Sokan hosszú évek óta dolgoznak nálunk. Bár a fizetés nem modható magasnak, mégis itt maradnak. Azt hiszem, a munka szépsége, változatossága, fontossága miatt. Ezek a munkatársak egy tekintetből, félmondatból megértik egymást. — Milyen kellemes és kellemetlen élmények, esetek maradtak emlékezetesek az ön számára? — Néhány olyan helyzet, amikor veszélyben voltunk — ha nem is az életünket, de a testi épségünket kockáztattuk — és a sikeres újraélesztések. Szabadidejét otthon, a családja körében tölti. Barkácsol, olvas. A televíziót ritkán nézi. Szívesebben dolgozik a kertjében. Sejtem, hogy a mentőknél töltött huszonöt év alatt több kitüntetést is kapott. Búcsúzáskor ezekről kérdezem, de nem beszél róluk, csak annyit mond; van néhány. Egyet azonban én is meg tudok nevezni. Tudom, hogy Durst-díjas. — Paulina — Fotó; Mészáros Barlangászok az üvegfalon A napokban a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ környékén sétálók különös, nem mindennapi „mutatványra” lehetnek figyelmesek: hosszú köteleken himbálózva fiatal fiúk ereszkednek alá a magasból, és a hatalmas üveglapokat tisztítják. A nem éppen veszélytelen, ám kétségkívül látványos munka zajtalanul folyik, csak ritkán váltanak szót egymással a fiúk. Pedig volna miről beszélniük, hiszen annak ellenére, hogy egyikük-másikuk még alig múlt 18 éves, a Budapesten működő Karszt- és Barlangkutató Egyesület Pannónia csoportjával — az itthoni megalapozott edzések és kutatások után — már megfordult a világ legmélyebb, 1435 méteres barlangjában is a franciaországi Jean . Ber- nard-ban. Szeptemberben pedig dr. Jakucs László szegedi geofizikus vezetésével Jugoszláviába készülnek. ahol is egy tízezer méteresre becsült barlangot fognak feltárni. Élményeik tehát vannak bőven, de most a munkára helyeződik a hangsúly. A Pannónia csoport szolnoki tagjai Matyuga Péter, Demes Zoltán, Kovács Attila, Simon Zsolt és Papp Zoltán meglehetős biztonsággal mozognak a köteleken, pedig ugyancsak aprócska kapcsok vigyáznak az életükre. Az ifjú szolnoki brigád a munka végeztével Békéscsabára utazik, az ottani megyeszékhelyen egyébként tízemeletes lakóépületek szigetelési munkálatait végzik majd. J. J. (Fotó: H. L.) A településfejlesztési hozzájárulásról — két év után A párt Politikai Bizottsága 1983. júniusában határozatot hozott a terület- és településfejlesztés új, hosszú távú irányelveiről. Ebben követelményként fogalmazódott meg, hogy növekedjen a lakosság kezdeményezőkészsége, részvétele, érdekeltsége és anyagi hozzájárulása lakóhelyének fejlesztésében. E törekvést juttatta kifejezésre az Elnöki Tanács az 1984. évi 12. számú, a településfejlesztési hozzájárulásról szóló törvényerejű rendeletében. A településfejlesztést segítő önkéntes társadalmi összefogásnak régi hagyományai vannak Szolnok megyében. Ez eddig is megmutgt- kozott a lakosság által végzett, folyamatosan növekvő mennyiségű társadalmi munkában és az Önkéntes pénz- beni hozzájárulásban. Ez utóbbiról tanúskodnak az elmúlt három évtizedben létrejött különböző közműtársulások, illetve -társulatok, amelyek segítségével elsősorban a víz-, és út-, a gáz- és a villanyhálózat bővült jelentősen. A hozzájárulás bevezetésére a jogszabály már 1985- ben léhetőséget adott. A helyi tanácsok közül ezzel egy sem élt, alapvetően két körülmény miatt: jobbára azért mert néni volt elegendő idő a megfelelő színvonalú lakossági előkészítő munkára, másrészt mert a KÖFA-hoz képest nem remélhettek jelentős többlet- bevételt. Az 1986. évi bevezetés érdekében az előkészítő munka már 1984 végén megkezdődött, ám 1985 első félévének végéig eléggé vontatotA szervező munka különösen fontos szakaszát az jelentette, hogy a fizetésre kötelezettek többségének előzetes egyetértését megszerezzék a tanácsok. (A feladat nagyságát jelzi, hogy a kötelezhetők száma meghaladta a 114 ezret, és a megyében élő családok háromnegyedét érintette). A 73 település közül 24-ben ez szervezett családlátogatással, egyben az érdekeltek írásbeli megkeresésével, 48-ban pedig az előbbi két módszer együttes alkalmazásával történt. E munkába több mint 5400-an vettek részt, négyötöd részük népfrontaktivista, tanácstagi és tanácsi dolgozó volt. A külső előkészítés három település kivételével 1985. máA jóváhagyott feladatok rendkívül változatosak, ösz- szességében azonban összhangban voltak a helyi tanácsok VII. ötéves tervi elképzeléseivel. A várható bevételekből a legtöbbet az oktatás és közművelődés (35 százalék), a vízellátás (19 százalék), a közlekedés (14 százalék), illetve az egészségügyi és szociális ellátás (11 százalék) intézményi feltételeinek javítására irányozták elő. A települések lakóinak közvetlen pénzbeni hozzájárulásából megvalósítandó közösségi célok számottevően különböznek a települések nagysága szerint. Az ötezer lakosú, vagy annál kisebb népességű településekben az átlagosnál nagyobb szerepet kapott az útépítés, a szolgáltatóházak létesítése, az idősek klubjának megvalósítása, a tomateremépítés és a felújítás, korszerűsítés. Az ennél nagyobb helységekben pedig a vízellátás javítása, a kereskedelem fejlesztése, az orvosi rendelő, az óvoda építése, de nagyobb részarányt képviseltek az egyéb, a nem alapellátáshoz tartozó feladatok, mint például tan haladt. Ennek fő oka az volt, hogy az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásával összefüggő feladatok, majd a helyi tanácsok megalakulásával kapcsolatos teendők háttérbe szorították ezt a tevékenységet. A települések kétharmadában emiatt aránylag későn indult meg és átlagosan több mint három hónapig tartott e munka. Ennek során a helyi tanácsok egy kivétellel úgy határoztak, hogy élnek a településfejlesztési hozzájárulás lehetőségével. Csak. a Tószegi Nagyközségi Közös Tanács Tószegre vonatkozóan döntött úgy, hogy a községi vízműtársulat mégalakulá- sa miatt — amely a lakos-* ság anyagi erejét jelentősen igénybe veszi — nem tesz javaslatot bevezetésére. A helyi tanácsok előzetes állásfoglalásának háromötöde a tanácsi testületek javaslataira épült, illetve kétötöd részben a lakosság véleményének — kifejezetten ilyen célú összegyűjtésén alapult. A munka eredményességét bizonyítja, hogy a tanácshatározatok döntően olyan feladatokat és olyan összegű hozzájárulásokat tartalmaztak, amelyek hűen tükrözték a lakosság igényeit, illetve szándékát. A helyi tanácsok a célok kijelölésekor a települések egynegyedében biztosították a lakosságot a feladatok közti választás lehetőségét, és kétötödében dönthettek az érintettek az összeg nagyságáról. A tanácshatározatok a fizetés időtartamára vonatkozóan — egy kivétellel — öt évet javasoltak. sodik felében (nagyrészt szeptemberben, októberben és novemberben) kezdődött és átlagosan három hónapig tartott. Befejezése 17 helységben áthúzódott 1986-ra, Karcagon júliusban, Szolnokon októberben és Tiszavár- konyban novemberben ért véget Igen nagy fontosságot kell tulajdonítanunk az egyetértők arányának, amely településenként 51 és 100 százalék között mozgott, vagyis erőteljesen szóródott. A helységek közül 17-ben igennel szavazott a megkérdezettek 51—60, 11-ben a 61— 70, 26-ban a 71—80 10-ben a 81—90 és 9-ben a 91—100 százaléka. az üdülőterület fejlesztése, a tanuszoda építése, a folyószakasz rendezése. A településfejlesztési hozzájárulás elfogadott egy kötelezettre jutó összege a bevezetés első évében 300, illetve 1000 forint között ingadozik, és ez egy községben két év után 100, ugyancsak egyben két év után 200 forinttal emelkedik. A településenkénti differenciáltság itt is igen jelentős. A VII. ötéves tervidőszakban — a jelenlegi ismeretek szerint — a helyi tanácsok településfejlesztési hozzájárulásból származó bevételei meghaladják a 216 millió fo- rintot, amely 11 millió forinttal több annál, mint ami a középtávú tervükben szerepel. Az összes bevételen belül azonban ez igen kis részt, még egy százalékot sem képvisel és nagyságát tekintve pedig annyi sincs, mint amennyit telekeladásból, illetve tartós használatba adásból várhatóan realizálnak. (Az egyéb — érdekeltségi — bevételek 8 százaléka azonban ebből származik). A befolyó összeg nagysága az 1986-os évet kivéve — alig különbözik. Ekkor — elsősorban amiatt, hogy 4 településen 1987-ben, illetve 1988-ban kerül csak bevezetésre — mintegy 7 millió forinttal kisebb bevétel képződik, mint amennyi az ezt követő években várható. A helyi tanácsok 1986-ban az előirányzott 37 millió forinttal szemben — a közel 67 000 kötelezett számára — ennél több (40 millió forint) településfejlesztési hozzájárulást vetettek ki. De ebből ténylegesen 5 millió forinttal kevesebb összeg folyt be, mint 1985-ben a lakossági községfejlesztési hozzájárulásból. Ennek településenkénti arányában igen lényeges különbségek mutatkoztak. öt település (Tószeg, Karcag, Tiszavárkony, Tisza- bura, Szolnok) 1986-ban településfejlesztési hozzájárulásból bevételt nem realizált, 4 csak legfeljebb a felét és 18 pedig több mint a más- félszeresét az 1985. évi KÖFA-nak. összehasonlítható módon számítva megállapítható, hogy e „forrásváltozás” a nagyobb települések számára hozott előnyöket, alapvetően annak következtében, hogy itt volt magasabb az egy kötelezettre jutó összeg, de valamivel nagyobb a ténylegesen kötelezhetők aránya is. Az előkészítés tapasztalatai Az állampolgárok döntő többsége tudomásul vette az előírt fizetési kötelezettséget, így 1986-ban az ún., automatikusan mentésítetteken kívül mindössze 9100-an (minden hetedik) fellebbezték, illetve kérték valamilyen címen felmentést, háromnegyed részük sikeresen. A településfejlesztési hozzájárulás bevezetése a jogszabályokban lefektetett alapelveknek megfelelően történt, összességében sikeres volt, de számos tanulsággal is járt a megyében. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy fogadtatása nem volt egyértelműen kedvező sem a tanácsok, sem pedig a lakosság körében. Ä helyi tanácsok számára a településfejlesztési hozzájárnjás bevezetése nemcsak újszerű feladatot jelentett, hanem jelentős többletmunkával is járt, ami különösen a nagyobb településeken nem áll arányban a kimutatható többletbevétellel. Emellett szervezésére sem a legszerencsésebb időszakban került sor. Ezekben az években kedvezőtlenül alakult a lakosság anyagi, jövedelmi helyzete is. Továbbá a tanácstagok egy részének (az újonnan választottaknak) ez volt az első munkája, így sem elegendő gyakorlattal, tapasztalatokkal, sem megfelelő ismeretekkel, illetve kapcsolatokkal nem rendelkezhettek. A lakosság nem elsősorban anyagi, hanem társadalmi, illetve politikai ügyként kezelte a hozzájárulás bevezetését. A megkérdezettek egy- harmada nem értett egyet a kitűzött célokkal, a fizetési kötelezettség nagyságával, vagy egyikkel sem. Az utóbbiak aránya főiként a 10 000-néi népesebb településeken, ezen belül is a városokban volt magas, és ezt elsősorban a nem helyesen megválasztott (a túlzottan általános) célok okozták. A tapasztalatok közül igen fontos továbbá az is, hogy, még az elvileg helyesen, megválasztott feladatok gyakorlati végrehajtása érdekében is elengedhetetlen annak lényegét, a demokratizmussal, a helyi önállósággal való összefüggéseit megismertetni és elfogadtatni a lakossággal. Fekete-Szabó Sándor a KSH Szolnok Megyei Igazgatóságának osztályvezetője A tanácsi elképzelések fogadtatása A célok és a hozzájárulás összege
