Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-11 / 162. szám
6 Nemzetközi körkép 1987. JÚLIUS 11. „fl veszélyt emberszabásúvá kell tenni” Több. mint 60 ország közel 220 ezer orvosát képviselték azok a küldöttek, akik részt vettek az Orvosok a nukleáris háború megakadályozásáért nevű mozgalomnak a közelmúltban Moszkvában megrendezett, immár VII. kongresszusán. A tanácskozáson előadást tartott dr. Hollán Zsuzsa akadémikus, az Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet főigazgató főorvosa is. A professzorasszonnyal beszélgetett cikkünk szerzője. — Müyen célok, elgondolások közepette született meg a mozgalom, és milyen célok vezérlik mai munkájában? — Biz a szervezet mindág igyekezett olyan vezető tudósokat, megbecsült orvosokat tömöríteni, akiknek nemcsak a tudományos és orvosi szaktekintélyük, hanem emberi magatartásuk is vonzza a többi orvost, s akik befolyásolni tudják az ország lakosságát. Tudjuk, hogy céljainkat csak akikor érhetjük el, valósíthatjuk meg, hogyha nem egymás kormányait kritizáljuk, hanem megkeressük azt, ami közös mindannyiunk életében. Úgy véljük, hogy elképzelhetetlen az olyán. igazi hivatástudattal rendelkező orvos, aki azt mondaná, hogy én törődöm a saját betegeimmel, de semmi közöm a többi ember életéhez. E kérdést csak úgy lehet nézni, hogy százmilliók élete forog kockán! Mindig mondjuk, hogy mi nem politikusok, mi orvosok vagyunk. De épipen orvosi képzettségünk alapján megértettük azt, hogy az embereket nem lehet óriási számokkal riasztgatnd. Elejétől fogva vallottak, hogy a veszélyt emberszabásúvá kell tenni. Ezt tettük, amikor elmagyaráztuk, hogy mi orvosok az égvilágon semmit sem tehetünk egy nukleáris katasztrófa esetén. A nukleáris háborúra nincs felkészülés, tehát egyetlen módja van a védekezésnek: a megelőzés. Bizonyítottuk — emberi példával —, hogy egy nukleáris háborút nem lehet megnyer- . ni; ugyanis nincs győztes! Ilyen esetben együtt pusztul el a nukleáris háborút indító és a szenvedő ország is. Budapesti kongresszusunkon nem véletlenül választottuk jelszavunkká a Konfrontáció helyett kooperációt! felhívást. Világszerte le kell győznünk az úgynevezett „ellenségképet” önmagunkban. Ebben nagy segítség a „glasznoszty” a nyitottság és nyilvánosság. Orvosi hivatásunk teljesítése közben megvan a lehetőségünk arra, hogy embereket tanítsunk, befolyásoljunk; gondolkodásukat, magatartásukat alakítsuk. Nyilvánvaló, hogy az emberekre csak akkor tudunk befolyást gyakorolni, ha nemcsak aktuális betegségeikkel, hanem testi-lelki bajaikkal, gondjaikkaL is foglalkozunk. Megnyerve szívét-lelkét, meg tudjuk nyerni az „embert” is mozgalmunknak. — Professzorasszony, felszólalásában említette, az orvosok igyekeznek elkerülni azt, hogy rájuk süssék a „politikus” bélyeget. Miért volt fontos ennek hangsúlyozása? — Véleményem szerint egy ilyen mozgalom, amelyik égető és sürgető problémákra keres megoldást, nem zárkózhat el a politikától, nem tekintheti magát apoli- tikusnak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a megnyitón rengeteg államfő, kormányfő üdvözölte ezt a mozgalmat. Ugyanakkor mi orvosok vagyunk, nem politikusok, s ez meghatározza az általunk vállalható feladatok körét, nagyságát. Viszont a békéért, az emberi nem fennmaradásáért vívott harcunkban természetesen elkerülhetetlenül politikai harcot is vívunk. Például á Helsinkiben lezajlott kongresszuson hangzott el először Bemard Lown professzor tolmácsolásában a kísérleti atomrobbantások beszüntetésének ötlete, mint az atomfegyverkezés befagyasztásának egyik módja. Azt hiszem, ez a kezdeményezésünk is a rangos politikai eseményekhez hasonló visszhangra lelt világszerte. Tóth János BARBIE« PER Hűsógeskü és a népek emlékezete Miért kellett megrendezni Klaus Barbie perét? — kérdezték igen sokan kétkedve Európában azok közül is, akik nyilvánvalóan nem azonosulnak a lyoni hóhér „világnézetével”. Gyakran hallani ezit a kérdést, különösen olyan perek kapcsán, melyeket már ebben vagy az elmúlt évtizedben indítottak náci háborús bűnösök ellen. A kérdés ösztönzője az idő, amely az erejük teljében léivő emberi vadállatokat roskatag öregemberekké változtatta, bűneiket pedig mintegy távolba helyezte tőlünk, a történelemkönyvek lapjaira. Igaz, Barbie korántsem roskatag, és hogy a háború után megváltozott volna, annak ellentmondanak azok a szolgálatok, melyeket az emigrációban a bolíviai szélsőjobboldalnak tett. Természetesen nem ezek azok az okok, amelyek miatt Lyonban bíróság elé állították. Az elv változatlan: a háborús és népellenes bűnök sohasem évülnek el, ez alól nincs kivétel. Ráadásul korunkban még semmi biztosíték nincs arra, hogy a jövőben nem fognak Barbie-éhoz hasonló bűntetteket elkövetni, és a potenciális gyilkosoknak is tudniuk kell: ezek a bűnök nem merülnek feledésbe. A per amellett talán az utolsó alkalom lehetett volna arra, hogy a nácizmus egyik elkötelezett és cselekvő prominense bíróság előtt adjon számot tetteinek moz- gatórúgóiról. Olyan ember vallomása lehetett volna ez, aki — egykori beosztását és lelkialkatát tekintve egyaránt — mintegy belülről segíthetett volna megfejteni a rejtélyt: hogyan süllyedhetett Európa egyik első számú kultúrnemzete tizen- kétéves barbárságba. A lehetőség azonban nem vált valóra: a lyoni hóhér — a francia nagyváros egykori Gestapo-főnöke — hallgatott. Pierre Truöhe, a közvádló szavai szerint Klaus Barbie ezzel másodszor is hűségesküt tett Hitlernek, megakadályozva, hogy a Lyoni múlt felelevenítése az egész fasizmus pere legyen. Másfelől azonban a vádnak sikerült megakadályozni, hogy a védőügyvéd, Jacques Verges az eseményt a francia gyarmatosítás perévé tegye. A kétes szerepre vállalkozó, ismert szélsőbal- oldali személyiség arra alapozta a védelmet, hogy Franciaországnak, amely annak idején maga is szörnyű bűnöket követett el gyarmatain, nincs joga pálcát törni Barbie felett. A helyzet egyszerre volt bizarr és sírnivaló: az egyik nép elleni büntetett lényegében azzal a bűntettel akarták menteni, amelyet másokkal szemben követnek el. A vád azonban alkalmazhatta az ősi jogelvet: senki sem hivatkozhat más bűnösségére. Barbie hallgatása miatt nem valósulhatott meg Verges védőügyvédnek másik terve sem: bebizonyítani, hogy a lyoni Gestapo-főnök azért csaphatott le a francia ellenállásra, azért juttathatta hóhérkézre Jean Mou- lint, az ellenállás legendás hírű egyesitőjét és hazai vezérét, mert francia árulók játszottak a kezére. Igaz, ez- ügyben külön vizsgálat indult, amelynek eredményére még várni kell. A történelem. különösen bizonyos távlatból visszatekintve, ugyanis önmagában védtelen: könnyen prédája lesz a lelkiismeretlen érdekeknek. Egyes történészek — Franciaországban is — ismét egyszerűen kétségbe vonják, hogy valaha is léteztek gázkamrák, ahová például Barbie személyesen több mint nyolcszáz embert, köztük negyven gyereket de- portáltatott. Ezért kell a tanúkat megidézni, és az utolsó bűnösöket is a vádlottak padjára ültetni. A lyoni per értelme végsó soron az volt, hogy — jóllehet sokféle szenvedélyt kavart fel és a teljes leleplezés elmaradt — a népek emlékezetét megerősítette. Kepei* Ferenc Dél-Korea Megnyílik az út a polgári demokratizálás kelyreállításához ? Csőn Tu Hvan dél-koreai elnök mégis meghajolt a demokratikus reformok követelése előtt. Az ország népe pedig csadálkozik: az erőszak és a vérbefojtott lázongások, tüntetések hosszú évei után „egycsapásra” megnyílik az út a polgári demokrácia helyreállításához? Dél-Korea, amelyet létrejötte óta diktátorok hajtottak uralmuk adó, lerázhatja-e csakugyan az államcsínyek, a zavargások és az önkényuralom súlyos örökségét? Hiszen az ország nem ismeri a békés hatalomváltást, és a demokrácia esélye mindig csalóka ábrándnak bizonyult. Dél-Korea eddig kétszer, 1960-ban és 1979-ben került közel a demokrácia helyreállításához, mindkét alkalommal az addigi önkényuralma rendszer összeomlásakor. A reménynek és lelkesedésnek azonban az „erős emberek” vetettek véget — legutóbb Csőn Tu Hvan és katonatársa, mostani „elnökjelöltje” Roh Te Vu, aki a kvangzsui lázadást verte le véresen 1986 elején. Csőn meghátrálása meglepetést keltett. Sokan nem értik, miért nem folyamodott keményebb elnyomó intézkedésekhez, miért nem mozgósította most is a hadsereget? rületén, s hosszútávú érdekei szempontjából természetesen értékesebb egy ameri- kabarét polgári demokrácia egy önkényuralmai rezsimnél. Ezek a válaszok mind megmagyaráznak valamit. Egy kérdés azonban nyitva marad. A szöuli „erős emberek” eddig mindig sikeresen kiaknázhatták a gazdaság bámulatos fejlődését és a nyomában járó emelkedő jólétet: a „középosztály” nem kockáztatná a stabilitást a demokrácia kedvéért, bármennyire is igenli az utóbbit — ez volt a hatalom eddigi receptje. Am a „gazdasági csodát” megteremtő lakosságtól nem vonhatják meg a végtelenségig a politikai jogokat, — mondják most a helyzet ismerői. A fordulatot kikényszerítő erők valóban magázeti össztermék évente átlag 9,1 százalékkal nőtt. 1985- ben a dél-koreaiak kétharmada élt városokban, ez az arány duplája a húsz évvel korábbinak. Az egy főre jutó nemzeti össztermék elérte a 2200 dollárt, amely egy szinten van Argentínáéval és Lengyelországéval, és megelőzi Portugáliáét. Az írástudók aránya (98 százalék) ma magasabb, mint az Egyesült Államokban (90 százalék), a felsőoktatásban részesülőké (24 százalék) pedig meghaladja a britekét (20 százalék). Az ellenzék követelése olyan szükségszerűség, amely elől kitérni sokáig nem lehet, mert a jelenlegi rendszer ellentmond az ország gazdasági-társadalmi fejlettségének és a világgazdaságban elfoglalt helyének. Csőn Tu Hvan (Jobbra) és kijelölt utódja, Ro Te Vu OBuyt Néhány napja még mindennaposak az utcai összecsapások (Fotó: Time—Newsweek—KS) Az egyik kínálkozó válasz hogy az, ellenzék tüntetéseit most széleskörű népi támogatás kísérte. A mefigyélők megemlítik az 1988-as nyári olimpiai játékokat is, amelyek a nemzetközi érdeklődés központjába állítják az országot. A háttérben ■kifejtett amerikai nyomás ugyancsak hozzájárulhatott a fordulathoz. Az Egyesült Államok a szoros gazdasági kapcsolatokon kívül 40 ezer katonát áüomásoz,tat a távol keleti szövetségesek teban a gazdasági-társadalmi átalakulásban keresendők. Dél-Korea 1965-ben még háború-tépázta országrész volt, zömében paraszti népességgel, ahol az egy főre jutó nemzeti össztermék mindössze 120 dollárt tett ki, annyit mint Kambodzsában vagy Kongóban, a mai Zairében. Az 1960-as évek elejétől az 1980-as évék közepéig azonban az ipari termelés volumene megötven- szereződött, az export pedig megszázszorozódott, a nemEz a folyamat vezetett oda, hogy a hagyományos diák- tüntetéseket most már egyáltalán nem hagyományos módon a városi hivatalnokok, alkalmazottak is támogatták az elmúlt hetekben, az autósok dudakon- certtel tiltakoztak a rendőrrohamok miatt. Az átmenetet az is megkönnyítheti, hogy a Kim de Dzsung és politikai iskertest- vére, Kim Jung Szám vezette ellenzék európai fogalmakkal mérve mérsékelt, sőt konzervatív erőnek számít. A rezsim erőlködése, hogy a hadsereg ellenségeinek és kommunistáknak fesse le őket, ellentmond mindannak, amit áz ellenzék fő áramlata valaha is kijelentett. Az ellenzéki vezetők ismételten kinyilvánították, hogy szükségesnek tartják az amerikai katonai jelenlétet és elkötelezett hívei az amerikai stílusú kapitalista berendezkedésnek. Igaz, a vaskalapos antikommunista ideológiát is elvetik, és helyette a két Korea közötti feszültség csökkentését, hosszabb tavon a félsziget békés egyesítését javasolják. Egy bizonyos: Csőn Tu Hvan meghátrálásának hírére a szöuli tőzsdén robbanásszerűen emelkednék a részvények, még soha nem volt egyetlen nap alatt ekkora emelkedés. Ez mindennél egyértelműbben jezi, mire szavaz a dél-koreai Tóth László „Az évszázad esküvőjének” nevezték hat évvel ezelőtt Károly angol •trónörökös, Wales-i herceg és Lady Diana Spencer frigyét A pompázatos esküvőt a tv jóvoltából az egész világ láthatta, a sajtó hónapokon keresztül a legapróbb részletekig mindent megírt a királyi párról, a giccs- művészek ontották az alkalomra készült „emléktárgyakat”. Mostanában azonban mintha alábbhagyott volna a rajongás a leendó királyné iránt, mi több: egyes ,.színes” lapok tudni vélik, hogy komoly bajok varrnak Lady Di-vel. Már az elmúlt években is jónéhány alkalommal cikkezett róla a sajtó, hogy a „jó nevelést” kapott hercegnő nem tud viselkedni. Az még hagy- ján, hogy a Buckingham-palotában walkman-nel a fején száguldozik, és előfordul, hogy még uralkodó anyósát felökleli; még az is megbocsájtha- tó, hogy a hercegi díszpáholyban „csápéi” különféle rock-koncerteken — ■bolondul például Phil Collins-szért — mivel férjura jótékonysági alapítványát többek között a popműfaj jelesei támogatják. Azt már azonban túlzásnak tartják, hogy lovasversenyeken titokban az előkelő nézők alsó felét bökd ősi esernyőjével, vagy pedig — kijátszva a királyi testőrök éberségét — éjszakai kocsikázásokra indul London belvárosában, a nem a köz- biztonságáról nevezetes Piccadilly Circusre. Az elmúlt hetekben aztán betelt a pohár: a wales-i hercegnőt lefényképezték egy Philip Dunne nevű, 28 éves ifjú bankárral, egymáshoz félreértésre okot adó közelségben. Több se kellett a Sun és a News of The World című pletykalapoknak: címoldalon hozták a sztorit, és a lapok pillanatok alatt hiánycikké váltak Londonban. A „bennfenteseik” tudni vélték, hogy Diana unja a komoly, zárkó»>tt nála 12 évvel idősebb Károlyt, mások szerint pedig a leendő királyné „rossz szelleme” nem más, mint sógornője, a csupa élet, vörös Sarah Ferguson, András herceg hitvese. (Az első közös bulit” éppen András herceg legénybúcsúján csinálták, amikor rendőrnőnek öltözve próbálták meg szétzavami a férfi társaságot. ..) A Buckingham palota természetesen most sem alacsonyodon le a pletykákhoz, de állítólag Lady Di szigorú feddésben részesült II. Erzsébet részéről, és Philip Dunne-t kihúznák az összes királyi party vendéglistájáról. Néhány tekintélyes lap azóta igyekszik javítani a hercegnő hírnevét, a kötelességtudó feleség és anya képét kínálják a királyi pletykákat imádó olvasóknak. A Sunday Times ezzel szemben a „kőkori” brit udvart bírálja, és áldja a „felvilágosult” koiv- tinensbeli uralkodó házakat. Még megérhetjük, hogy Lady Di-ből — mint monacói Stephanie-ból — fotómodell és rock-énekesnő lesz... összeállította: Majnár József Bajok Lady Di-vel
