Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-14 / 164. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÚLIUS 14. Kjusztendil vendége voltam I. A fürdők városa felett A Hisz áriák-dombon ál­lunk. Alattunk a város Kjusztendil. A látvány — bármennyire is elkoptatott- nak tűnik is a szó — festői. Mint valamiféle eleven ma­ketten tárul elém a völgybe épült Kjusztendil. A távol­ban a Banstica és a Sztru- ma mentén magasodó fasor kanyarogva követi a két patak folyását. A látóhatár szélét a Liszec és a Konye- vo hegy vonulata zárja le. Jobbra a keleti lakótelep kockaépületei emelkednek ki a kertes családi házak zöldjéből, majd a gyárkémé­nyek felkiáltójelei határol­ják be az iparnegyed vidé­két. Balról a nyugati lakóte­lep kapaszkodik a domboldal­ba, közelebb pedig a sport­pálya gyepszőnyege üt ki a cseréppiros házrengetegből. Középütt a városközpont a pártbizottság modern és a tanácsháza hagyományos épületével, a képtár, s a tör­ténelmi múltra utaló török­fürdő és az Ahmed bejdzsá­mi kupoláival. — Mintha március 21-e lenne — mondja Seorgi Szlavcsev a lap főszerkesztő- helyettese. ö kísért ide fel, hogy megmutassa a város panorámáját. — De hisz nyár derekán járunk. — Tlavaszünnep van olyan­kor nálunk — magyarázza. Az ünnep ősi szokásokban gyökerezik. A város apraja- nagyja feljön ide. a Hiszar- lákra, hogy a természetben közösen töltse el a napot. A népünne­pély kezdete a múlt mélységes mély kútjába vész, amint a vá­ros történelme is. Itt. a dombon most a tűlevelű erdő árnyai alatt sétálunk. Az er­dő is történelem már, hiszen mes­terségesen tele­pítettek. — Jordan Mit- revről készült a szobor — válaszol kérdésemre Ge- örgi —, ő alapítot­ta az erdőt, mert akkoriban itt csak birkákat legel­tettek. Neki kö­szönhető, hogy a római romokra most enyhet adó árny borul. Ha­dakozott is érte _____ eleget, az ő mun- ——~— kásságára, áldozatvállalásá­ra emlékeztetve áll most itt az erdőtelepítő szobra. Megkapaszkodom Rómá­ban, mintha leckét monda­nék föl. Merthogy készültem az útra. Megtudtam, hogy a hévizes gyógyforrások kör­nyékén már a trákok is le­telepedtek. Majd az 1. szá­zadban a Balkán-félszigetet meghódító rómaiak hozták létre Pautaliát, azaz a Für­dők városát. Stadionjai, für­dői, köztük a gyógyítás gö­rög Istenorvosának nevéről elnevezett Aszklepionja már akkor híres provinciává tet­te a mai Kjusztendilt. Bár ma mór nemcsak gyógyvizei­ről, vagy nem elsősorban erről nevezetes, ez a város, mint azt másnap megtudtam Lilija Boljukovától, a me­gyei pártbizottság ideológiai titkárától. — Azért a gyógyvizeknek még mindig nagy a vonzere­je — állapítja meg. A me­gyében 40 termálkút van, va­lamennyi alkalmas a gyógyí­tásra. Ezért aztán sokan, el­sősorban finnek, németek keresik fel Kjusztendil me­gyét, de jönnek ide a Szov­jetunióból és a többi szocia­lista országból is. Szóval a turizmus igen élénk mife­lénk. A megye egyébként ' nem túl kiterjedt, mindössze 3044 négyzetkilométer. Lakosai­nak száma 190 ezerre tehető. Az ország gazdasági életében azonban ennél jelentősebb helyet foglal el, ami minde­Kjusztendil a Hiszarlák-dombról nek előtt természeti gazdag­ságának tudható be. — Ez az adottság — mond­ja — egyaránt kedvez az iparnak és a mezőgazdaság­nak. Évente együttesen mint­egy egymiliiárd leva terme­lési értéket adnak az ország­nak. Fejlett a kő- és szénbá­nyászat, az utóbbi az ipar termelésének 45 százalékát teszi ki. A bányák közül a bobovdói a legkorszerűbb és legtermékenyebb. A szén- energiára települt hőerőmű­vek közül pedig a 600 mega- vattos oszogovói emelkedik ki. Tájékoztatásából azt is megtudom, hogy az ipar kor­szerű ágazatai is meghono­sodtak Kjusztendil megyé­A városközpont hátterében lakónegyed ben. A technikai haladást a kondenzátorgyár, a gyógy­szergyár termékei fémjelzik, de a könnyűipar is hírne­vet hoz a szűkebb pátriá­nak. Cipőt, bútort, fonalat, kötöttárut állítanak elő töb­bek közt a Kjusztendil me­gyei vállalatok. — De ne feledkezzünk meg a mezőgazdaságról sem, — vált témát Lilija Boljukova, miután a kjusztendili és a nevesztinoi konzervgyár je­lentőségét is fölemlíti.' — Ki­tűnő a föld és a klíma is kedvező a termeléshez. Mint­egy 4 ezer 600 hektár termő­földön főleg dohányt, gyü­mölcsöt és zöldséget terme­lünk. Az asztalon pirosló cse­resznyéből kínál. Most van a cseresznyeszüret ideje. Eb­ből a ropogós, jó aamatú gyümölcsből évente 11 ezer tonna terem a megyében. Almából, amelyet még csak érlel a melegfényű nap, őszönként még többet, csak­nem 40 ezer tonnát adnak át a kereskedelemnek. A Hiszarlák-dombon mind­erről még mit sem tudva sé­tálgattam. Mint ahogy Ba- sziliosz császár uralkodása idején ama bizonyos Vel- bázd nevű városalapító sem, aki a római birodalom bu­kása után a XI. század ele­jén Bizánchoz tartozó püs­pöki székhelyet hoz itt lét­re, s akinek a nevét később a város is átveszi. Palutailia romjai a lábam előtt. A kö­vek, a múlt maradványai emjékidézően visznek haza. Aquincumba, Seorgi szavai zökkentenek vissza a pilla­natokra „elvesztett” térbe. — A III—V. században épült ez az erődítmény — rúgok odébb egy* levált jkő- d ara bot. — Kétszázharminc méter hosszú, 125 méter széles volt — egészíti ki. Ez egy lőto- rony lehetett egykor _ — mondja távolodva, miközben a rohanó idő sürgetésére az autó felé igyekszünk. A beszállás előtt visszate­kintünk, majd Seorgi rám néz. Arcán látni, jólesően nyugtázta, névrokona. a vendég azért már tud vala­mit róluk, valamit a törté­nelmükről. Kezdetnek nem rossz — gondolom. Igen, az emberek barátságának alap­ja, hogy megismerik egy­más sorsát, a nemzetek ba­rátságáé pedig az, hogy megismerik egymás történel­mét. Nem is szólok semmit, hiszen ő is erre gondol. Szőke György Alattyánban és Jásztelken Gondoskodnak az idősekről Alattyánban is a házi szo­ciális beteggondozás az egyik legismertebb és legkedvel­tebb, a gondozottak igényei­hez, szokásaihoz legjobban igazodó szociális szolgáltatás. A gondozásra szoruló idős emberek számára nélkülöz­hetetlen gondoskodás szá­mokai kifejezve: egy hivatá­sos és öt tiszteletdíjas tár­sadalmi gondozónő és a gon­dozásra szoruló harmincöt idős ember. A gondozónők lányok, asz- szonyok, fiatalok és középko­rúak, gyermekes édesanyák. A gondozottak, — akiknek gondjain enyhítenek, öregsé­güket teszik elviselhetőbbé — idős házaspárok vagy egyedül élő idős emberek. Van köztük olyan, aki tesz- vesz a ház körül, de olyan is aki mozgássérült, vagy ágy­hoz kötött beteg. A gondozónők szükség sze­rint naponta, vagy hetenként többször meglátogatják a gondozottakat. Kitakaríta­nak,, télen behordják a tü­zelőt, bevásárolnak, kivált­ják az orvosságot. Akik szo­ciális étkeztetésben részesül­nek. azoknak kihordják az ebédet. A nagy segítséget je­lentő szolgáltatások mellett nem sajnálják azt sem, ami legtöbbet jelent a gyamolí- tásra szoruló idős emberek számára, a barátságos, vi­gasztaló jó szót. A gondoskodás sokféle for­májának biztosítása mellett a gondozónők tesznek javas­latot a tanácsnak a rendsze­res és rendkívüli segélyek fo­lyósítására. Rendszeres szo­ciális segélyt Alattyánban tizenhárom, a társközség, Jásztelken húsz rászorult kap. Rendkívüli szociális se­gélyben az elmúlt évben ket- tőszázhatvankét személy ré­szesült. Az idős emberekről való gondoskodás másik formája az idősek klubja. Az elmúlt évtől már a jásztelki öregek is kivehetik részüket az ál­dásos szolgáltatásból. A kö­zös tanács tavaly megnyitot­ta Jásztelken az idősek klubját. A húsz személyes intézményben azóta 15—1® idős ember ellátásáról gon­doskodnak. MŰSOROK HMM SZOLNOKI STÚDIÓ: 6.30—7.00: Jó reggelt Szolnok! Szerkesztő: Vágási Kálmán. (A tartalomból: Hírek időjárás — Ma történik — A tegnapról tud­juk. mondjuk — Noteszlap — Lapszemle — Reklám.) KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — Kb. 8.15: Mai programok. — 8.20: Társal­gó. — 10.05: Foglalkozása: hiva­tásos nevelőszülő. — 10.25: Éneklő iíjúság. — 10140: Nóta­csokor. — 11.36: Páva a körte­fán. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Német utakon. — 13.00: Klasszikusok délidőben. —13.42: Kovács Lóránt fuvolázik. Se­bestyén János csembalózik. Me­ző László gordonkázik. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Or­vosi tanácsok. — 14.30: Dzsessz- melódiák — 15.00: Élő világiro­dalom. — 15.20: Fiatalok mu­zsikálnak — 15.40: Poggyász. — 16.05: Látogatóban. — 17.30: Szép ez is! — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Bubul pala­csintája. — 18.25: Kőnyvújdon­ságok —■ 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Rádiószínház — Terjed a gazság — 21.01: Operaáriák. — 21.30: Szemközt — az egészség­ről. — 22.2d; Tíz perc külpoli­tika. — 22.30: Népdalok néptán­cok. — 22.45: Vonzáskör VII. rész. — 22.55: Pablo Casals ve­zényli a Mariborai fesztivál ze­nekarát. — 0.15: Himnusz. — 0.15—4.20: Ejfél után... PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 7.38: Nyelvünkről. — 7.50: Mú­zeumi híradó. — 8.05: Slágermú­zeum. — 8.50: Tíz perc külpoli­tika. — 9.05; Napközben. — 12.10: Fúvószene. — 12.30: Nóták. — 13.05: Popzene sztereóban. — 14.00: Karavánszeráj. — 14.48: Maximális sebesség nincs. — 15.05: Kereskedő Tamás zongo­rázik — 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30: Csúcsforga­lom. — 17.30: Hazajárás. — 18.30: Gramoíonsztárok. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Kérted! — Hallgathatod! — 20.35: Fábián Éva és a Kalamajka együttes felvételeiből. — 21.05: Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai. — 21.26: Az élő népdal. — 21.36: Wolf Péter szerzeményeiből. — 22.00: A három lovag. — 23.20: ..Egy kis francia levegő”. — 0.15—4.20: Éjfél után... BARTÓK RÁDIÓ: 6.05: Muzsikáló reggel. — 8.07: Időszaki kiállítások. — 8.11: A Juilliard-vonósnégyes felvételei­ből. — 8.58: Szimfonikus zene. — 10.54: Operaáriák. — 11.17; Ka­marazene. — 12.00: Zenekari muzsika. — 13.05: „Egyetlen dolgom a földön a szeretet”. — 13.25: Kórusainknak ajánljuk. — 13.43: Balettzene. — 14.01: Ope­rákból — 14.50: Balatoni csó­nakosdal. — 15.05: Labirintus. — 15.20: Népdalfeldolgozások. — 15.40: A Francia Rádió ének­karának és filharmonikus zene­karának hangversenye. — 17.03: Magyar fuvolaművészek felvéte­leiből. — 17.27: Weber operáiból. — 18.3d: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.05 gé­niét nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.35: Nagy siker volt! — 20.52: Sikerlemezek CD-n. — 21.36: Zenekari muzsika. — 22.12: Monteverdi madrigálkötetei. — 22.52: „El ne felejts, te hívj!” 1. MŰSOR: 9.00: Tévétoma nyugdíjasok­nak. — SZÜNIDEI MATINÉ. JÓ HAJÓ TIHANY A TISZÁN A Tisza középső szakaszán egészen bizonyos — sőt tu­domásunk szerint ez a folyó mintegy 500 hazai kilométe­rére igaz —, a Tihany vízi­busz a sétahajózás egyetlen lehetséges eszköze. Bérlője, fönntartója, a programok szervezője a Tiszatour — a Szolnok Megyei Idegenfor­galmi Hivatal —, üzemelte­tője a Hullám GMK. Hat éve szelte először a Tiszát kirándulókkal a fe­délzetén a Tihany, s azóta töretlen az érdeklődés a sé­tahajózás iránt Milyen jó, sóhajthatunk föl, hogy a Ti­szatour egyik munkatársa Vincze Adrienn éppen aTisza partján született, nőt föl. Gyerekkorában csak lenézett a szolnoki Gutenberg térről a Tiszára, s láthatta fölfelé húzni a ,.kofahajót”. S aztán, már „felnőtt dolgozóként” sem halványultak a szőke fo­lyóhoz fűződő érzelmei, ame­lyek immár több mint fél év­tizede előcsalogatták az ötle­tet. A tények — az évi 15—18 ezer sétahajózó —azt mutat­ják, hogy sikerült megterem­teni az összhangot a szolgál­tatás és annak díja között, különösen ha azt is megem­lítjük, hogy természetesen akadnak rövidebb — 1—2 órás — hajókázások is. ami­re az óvodások, az általános iskolások a legsűrűbben visszatérő vendégek. Sokszor megfordulnak a Tihany fe­délzetén a vállalati, a mun­kahelyi kollektívák, a Tisza- ligetben üdülő, szomszédos országbeli turisták, az if júsá­gi közösségek. Szombat es­ténként pedig diszkózene hallatszik a vízibuszról. Elektronikus liftvezérlö A hagyományosnál bizton­ságosabb és energiatakaréko­sabb elektronikus liftvezérlő berendezést fejlesztett ki a Pollack Mihály Műszaki Fő­iskola együttműködve a pé­csi Villamosipari és Gépja­vító Szövetkezettel. , A szol­gálati szabadalom alapján a mecsekaljai szövetkezet kezdte meg a mikroprocesz- szoros liftvezérlők sorozat­gyártását. Az Unilift a KGST komplex fejlesztési program­jához is kapcsolódik, amely­ben többek között ilyen rend­szer kifejlesztése is szerepel. A berendezésből Pécsen kí­vül Budapesten és más váro­sokban, így Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Sze­geden és Szolnokon is műkö­dik néhány. A hagyományos relés vezérléssel szemben több előnye is van: energia- takarékos üzemmódja miatt üzemeltetése olcsóbb, ritkáb­ban hibásodik meg. kevesebb karbantartást igényel és negyven különféle hibát je­lez, felhívja a figyelmet a rosszul záródó ajtóra is. 9.05: Korcsolyázik a cirkusz. Szovjet cirkuszfílm (ism.). — 9.50: A látogató természetrajza. Rövidfilm (ism.). — 10.20: Utazz velünk! Csehszlovákia (ism.).— 10.55: Delta. Tudományos hír­adó (Ism.). — 11.2(1: Mozgató. Tévétoma mozgáskorlátozottak­nak. — 11.25: Képújság. — 15.35: Hirek. — 15.40: Három nap té­véműsora. — 15.45: Sherlock Holmes-akció. NDK játékfilm. — 17.10: Nyári Universiade, össze­foglaló Zágrábból felvételről. — 18.25: Képújság — 18.30: Rek­lám. — IP.40: Mini Stúdió ’87. — 18.45: 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. XXVI/15. rész: Az Akita cirkusz. Spanyol rajzfilmsorozat. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Második lehetőség. An­gol tévéfilmsorozat VI/4. Októ­ber. — 20.55: Stúdió ’87. A te­levízió kulturális hetilapja. — 21.55: Felkínálom — népgazda­sági hasznosításra. — 22.45: Hír­adó 3. 2. MŰSOR: 17.05: Képújság. — 17.10: Nuk­leáris forradalom. IV/3. Az atom hatalma és az atomhatal­mak. Francia dokumentumfilm­sorozat (ism.). — 18.00: Dél-al­földi magazin. A szegedi kör­zeti stúdió műsora. — 19.00: Ka­landozás a növényvilágban. Francia ismeretterjesztő rövid­filmsorozat XIII/3. A felfedezé­sek kora (ism.). — 19.25: Tévé­torna. — 19.30: Angol nyelvlec­ke. Follow Me! 55. The second shelf on the left (ism.). — 56. When you’re ready (ism.). — 19.55: Manuál (ism.). — 20.35: Gyémánt-díjasok fesztiválja. — Belga kisfiún. — 20.55: Híradó 2. — 21.10: Betüreklám. — 21.15: Mire megöregszünk. Japán té­véfilm. — 22.20: Képújság. MOSZKVA: 6.45: ^ttmin élete — film,, — 7.45: Nyiwánvaló hihetetlen — 8.45: Hírek. — 14.00: Hírek. — 14.15: Anyák iskolája. — 14.45: Dokumentumíilmek. — 15.35: Hírek. — 15.35: Inga Gyemjano- va énekel — 15.45: Dokumen­tumfilm. — 16.45: Világhíradó. — 17.00: Rajzfilm. — 17.10: Az átalakítás és a nyilvánosság. — 17.55: Hírek. — 18.00: Lenin éle­te — film. — 19.00: Híradó. — 19.40: Franciaország nemzeti ün­nepe elé. — 20.50: Világhíradó. — 20.55: Charles Aznavour éne­kel. — 21.45: Visszatérés — film. — 23.05: Hírek. — 23.10: Sportműsor. — 23.40: Esztrád- müsor. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 18.35: Vigyázz, tűz van! —Ri­portműsor. — 18.55: A rendőr­ség naplójából. — 19.00: Tv-hír- adó. — 19.10: Esti mese. —19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Tv- hiradó. — 20.00: Fiatalok tv- klubja. — 21.30: Időszerű ese­mények. — Zl.Sff: Időjárás-Jelen­tés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: Mint oldott kéve — Magyar történelmi filmso­rozat. 4. rész. ÚJVIDÉK: 15.05: Műsorismertetés. —15.10: Tv-napló — magyarul. — 15.25: Gyermekműsor — magyarul. — 16.00: Atlétika — helyszíni köz­vetítés. — 17.10: Tv-napló. — 17.30: Atlétika, úszás, műugrás — kombinált közvetítés. — 19.00: Ma: tájékoztató műsor. — 19.1S: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám — 20.00: sorozat- film. — 21.00; Vízilabda-mérkő­zés közvetítése. — 21.30: Tv­napló. — 21.45: Kis hangverseny. — 22.00: Universiade — össze­foglaló. — 23.00: Sakk-krónika. — 23.15: Műsorzárás. BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Gaz­dasági élet. — 20.30: Tv-Szín- ház: Egy szép nyár történetei — 21.40: Képek a népi Koreából dokumentumfilm. — 21.50: Tv- híradó,

Next

/
Oldalképek
Tartalom